Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-07-07 / 27. szám

2. oldal 2002. JÚLIUS 7. Evangélikus Élet UJ NAP - UJ KEGYELEM ISTENTISZTELETI REND „De most így szól az ÚR, a te teremtőd; Ne félj, mert megváltottalak, neveden szó­lítottalak, enyém vagy!" (Ézs 43,1) VASÁRNAP Fogj munkához, az ÚR legyen veled! IKrón 22,16 (lPt 5,7; Róm 6,3-8,9-11; 139Zsolt 1-18.23-24) Biztonság, védettség, a meg­újulás, a friss erő forrásának a lehetősége. Ezt kínálja számunkra Urunk. Nem kell, hogy félelmek, megoldatlan helyzetek, erőnkön felülinek érzett feladatok labirintu­sában kóvályogjunk. Istenünk figyelemmel kíséri az életünk legjelentéktelenebb­nek hitt mozzanatait és nagy vállalkozásait is. Attól kérhetünk támogatást, hitet, ki­tartást, munkakedvet, Aki ismer minket, szeret, értünk mindent megtett, erőnkhöz méri még a próbákat, nehézségeket is. Tervezzük vele a holnapot, a jövőt! Hamu helyett fejdíszt adok Sión gyászolóinak, gyászfátyol helyett illa­tos olajat, a csüggedés helyett öröméneket. Ézs 61,3a (Mt 5,4; ApCsel 16,23-34; Jn 5,19-23) Vigasztalás, továbbsegítés, támogatás. A baljós érzések, nyugtalanító kérdések tisztázása. Ott, ahol az emberi gyengeség, erőtlenség, tehe­tetlenség nem talál megoldást. Akkor, amikor a szavaink üresen és közhelyszerűen elvétik a céljukat. Van aki tudja a választ, van aki ott és akkor Szakértő. Hamu he­lyett fejdíszt, gyászfátyol helyett illatos olajat nyújt felénk. Gyengéden enyhíti a kínt, a fájdalmat, hogy méltósággal tudjunk feltekinteni. HÉTFŐ Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öreg embert. É$ félj a te Istenedtől! Én vagyok az ÚRI 3Móz 19,32 (Ef 6,1.4; 2Móz 14,15-22; Jn 5,1-9a) A bonyolódó, sokrétegű, sokszor fölösleges döntéseket is ránk erőszakoló környezetben egyre többször kívánjuk az egyszerűséget, átláthatóságot, a letisztult és érthető rendet. A nagyváros forgalma megbénul á forgalmi lámpák nélkül. A játék szépsége és öröme elvész, ha a szabályokat semmibe veszik. Nem születik zene, csak értelmetlen és öncélú zaj, ha a zenészek nem követik a kottát és a karmester Utasítá­sait. Úgy tűnik, minden területen szükségünk van etalonra. Milyen nagyszerű, hogy ezt Urunk igéjében, szavában kínálja nekünk, hogy teljes legyen az életünk. A fiatal számára a tisztelet, a felnőtt számára a szeretet, a vezető számára a felelősség és a hit helyes mértékét nyújtja. Ő az élet rendjének Ura, de jó megtanulnunk; ugyanakkor Úr minden szabály és rend fölött, nem köti semmi a hatalmát. Hiszen megmentettél engem a haláltól, lábamat az elbukástól, hogy járhassak Isten színe előtt az élet világosságában. Zsolt 56,14 (Jn 9,11; Mt 18,1-6; Jn 5,24-40) <’ Az Istennel való találkozás mindig „pályamódosítással” jár. Az ember nem marad érintetlen vagy közömbös. Kizökkent, átalakít, formál, meghatároz, ha közelébe érünk. Nem folytathatom úgy, ahogy eddig. Nem gondolkozhatok, nem érezhetek, nem szerethetek úgy, ahogy eddig. Vele más minőségű életet élhetek. A sötétségből a fényre vezet, a töredékesből az egész felé. PÉNTEK KEDD Halld meg. Izráel: Az UR a mi Istenünk, egyedül az ÚR! 5Móz 6,4 (ApCsel 17,22-23; ApCsel 2,32-40; Jn 5,9b—1 8) Ha hozzá tartozom, az egyben azt is jelenti, Isten szava, iránymutatása, szeretete fontossá lett nekem. Már nem „ismeretlen” az az Isten, aki engem is keresett, aki bennem is elkezdte életfor­máló munkáját. Jelenléte, vonásai, jelzései egyre természetesebbek a számomra. Nem is vagyok egyedül ezzel a felfedezéssel, beállhatok évezredek hitvallóinak hosszú sorába. Velük együtt vallhatom; az én Uram a folyton munkálkodó, szaba­dító, megváltó Isten. Az ÚR teljesítette kérésemet, amit kértem tőle. lSám 1,27 (Lk 1,13; 1 Kor 12,12-18; Jn 5,31-40) Eszembe jutott az énekeskönyv imádsá­ga; „Ajándékok és erők.” Valóban, mennyi mindennel vagyunk megajándékozot­tak. Néha a tudomány és a technika eredményei el is terelik a figyelmünket a hét­köznapi csodákról. Pedig milyen örömeink lehetnének! Meglepetéseinek színgazdag palettáját tárja fel előttünk Isten napról napra. Járjunk nyitott szemmel, tájéköződjütik figyelmesebben! Imádkozzuk el újra az ismert imádságot! SZOMBAT Istenünk áldásra fordította az átkot. Neh 13,2 (lPt 3,9; Jel 3,1-6; Jn 5,41-47) „Áldó hatalmak oltalmába rejtve...” énekelhetjük együtt Bonhoefferrel. Isten áldó szeretetének oltalmában mi sem lehetünk méltat­lan tanítványok. Az Ő megelőlegezett, lekötelező elfogadása nem találhat szűkkeb­lű és kicsinyes követőket. Istenünk az övéinek ismer és fogad el. Talál-e nyitott szí­veket, halló füleket ezen a héten is? Smidélius Gábor SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP Szabadulás a mélységből Ezs 43,1-7 Népek, közösségek és egyének életében- a mi egyéni és közösségi életünkben is- vannak mélypontok, amikor külső kö­rülmények, belső traumák és összeomlá­sok következtében reménytelen helyzet­be kerülünk. Ilyenkor kétségbe esünk és nyomorúságosán tengetjük életünket, ahogy ma szokták mondani csak vegetá­lunk, azaz túlélésre rendezkedünk be. Sokszor azt gondoljuk, hogy Isten telje­sen megfeledkezett rólunk. Pedig ő soha sem feledkezik meg övéiről. Amikor jó­nak látja - hiszen ő a nehéz helyzetekkel is javunkat munkálja - elhozza számunk­ra a szabadulás lehetőségét. Ez történt Iz­rael népével is a babiloni fogságban. Mai igénkben Isten Ézsaiás próféta szavain keresztül nem csak Izrael népéhez, ha­nem hozzánk is szól. Nehéz helyzeteink­ben nekünk is meghirdeti a szabadulás lehetőségét. Hogy elvesztett hitünket és reménysé­günket helyreállítsa - mert szabadulá­sunkhoz erre van szükség -, tekintetün­ket mindenekelőtt a múltba irányítja: „Ne félj, mert megváltottalak.” Ezzel a kifeje­zéssel elsősorban azt adja tudtunkra, hogy a nehéz helyzetbe nem véletlenül, csak úgy „magától” kerültünk, hanem az eredeti kifejezés szerint „adósságba ke­veredtünk”, azaz hitetlenségünkkel és az ebből fakadó szeretetlenségünkkel, csak magunkra gondoló önző magatartásunk­kal, reménytelen, nehéz helyzetünket mi magunk idéztük elő. Persze sokszor ezt nehéz elismernünk, mint például a fog­ságba s ezáltal a rabszolgaságba kerülés­nél. Egy azonban előttünk is világos: adósságunk törlesztésére reménytelen helyzetünkből való kiszabadulásra képte­lenek vagyunk. Isten azonban irgalmá­ból, önzetlen szeretetéből megkönyörült rajtunk és adósságunkat ő maga fizette ki. Hogy hogyan történt ez a kifizetés, ar­ra Ézsaiás próféta és Izrael népe még nem gondolhatott. De mi már tudjuk ho­gyan: szeretett Fiát, Jézus Krisztust adta halálra értünk, hogy nekünk szabadulást szerezzen. Ezzel nyitva áll számukra az út az új életre, azaz Krisztus érdeméért Isten megbocsátja bűneinket, és megújult életet ajándékoz nekünk. Csak hittel el kell fogadnunk. Mindezt azért teszi Isten velünk, mert annyira szeret bennünket, hogy gyerme­keivé fogadott. Igénk ezt így fejezi ki: „Neveden szólítottalak, enyém vagy.” A zsidó családjog szerint az újszülött gyer­meket édesapja felemeli, magához öleli és nevet ad neki. Ezzel ismeri el, hogy a gyermek az övé. Ez magában foglalja azt az ígéretet is, hogy ő neveli fel, ő gondos­kodik róla, és a gyermek örökölni fog tő­le. Izrael ősatyja Jákob valóban Istentől kapta új nevét, Izraelt, .ami azt jelenti, hogy „Isten uralkodik”. Bennünket pedig Isten Fiáról, Jézus Krisztusról neveznek keresztyéneknek, ami azt jelentt, hogy „Krisztusban hívő, Krisztushoz tartozó”. Isten a keresztségben fogadott bennünket gyermekeivé és tett országa örököseivé. Az erre való emlékezés és az ebben való hit meg tud őrizni bennünket az Istenben való hitben és a reménységben minden nehézség idején. Az ígért új élet megvalósulásához azonban még valami szükséges. Kell hogy hitünk gyümölcsöket teremjen. Iz­rael népének haza kell vándorolnia az ígéret földjére. Fel kell építeni a templo­mot, és meg kell szervezni a gyülekezet közösségét. Nekünk pedig családunkban, gyülekezetünkben, társadalmunkban és hazánkban vannak feladataink: helyre hozni az elrontott kapcsolatokat, felépíte­ni úgy a gyülekezetben, mint a társada­lomban az igazi közösségeket. Ezért Ézsaiás mondataiban a múlt idők után je­len, illetve az eredeti szöveg szerint jövő idők sora következik: „Ha vízen kelsz át, én veled leszek.” Úgy mint a Vörös-ten­geren való átkelésnél, segíteni fogok az otthon maradottakkal való kapcsolatok békés kiépítésén. Nálunk pedig az embe­rekkel való kapcsolataink buktatóiban. „Ha folyókon mész át, azok nem sodor­nak el.” A sebesen rohanó és egymást kö­vető események nem fognak a helyes út­ról eltéríteni. „Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg.” Lesznek helyzetek, amikor kényes és veszélyes helyzetben kell dönteni. Ha Urunk tanácsára figye­lünk, az igaz ügyhöz való hűségtől sem­mi sem tud eltéríteni minket. Nem csak Ézsaiás próféta ígéri, hanem feltámadt Urunk is ugyanezt ígérte mennybemene­tele előtt tanítványainak: „Én veletek va­gyok/leszek minden napon a világ vége­zetéig.” Ez az ígéret a keresztyén ember számára a legdrágább örömüzenet. Igénk utolsó soraiban Isten ígérete szerint a világ minden tájáról visszatérnek mindazok „akiket Isten nevéről neveznek, akiket Isten a saját dicsőségére teremtett, formált és alkotott”. Izrael fiai közül a hetven évig tartó babiloni fogdában sokan meghaltak. A mi hozzátartozóink közül is sokan nem érhették meg földi otthonukba való visszatérést a szibériai mezőkről. Az írásmagyarázók szerint Isten ígéretei tel­jességben majd a mennyei hazában fog­nak beteljesedni. Adjunk hálát Istennek, hogy ígéretei közül nagyon sok már itt e földön megvalósul, és reménykedjünk abban, hogy Isten ígéretei teljes megvaló­sulásának is tanúi leszünk a mennyei hazában Istennel való teljes közösségben. Selmeczi János Budapesten, 2002. július 7. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11 (úrv.) Bence Imre; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Herczog Csaba; II., Modori u. 6. de. fél II. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békás- megyer, III., Mező u. 12. de. 10.; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10.; Újpest, IV., Leb- stück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Ta­más; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Fe­renc; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 6. Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz And­rás; X., Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Ta- másné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Blázy Árpád; XI. Né­metvölgyi út 138. de. 9. Blázy Árpád; Buda- gyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Johann Gyula; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Szloboda Jó­zsef; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Temp­lom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Nagytemplom, Régi Fóti út 73. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hő­sök tere 11. de. 10. (úrv.) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVH. Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Marschalkó Gyula; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszent- imre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Fehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. (úrv.) Rőzse István. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A vasárnap lekciója: Km 10,13-16; az igehirdetés alapigéje: Ézs 43,1-7. HETI ÉNEKEK: 295,359. Összeállította: tszm SAROK Az „A te áldott...”-ról 3 £ 5 6 3 3 Az igehirdetésről és környezetéről szól a liturgikus sarok hetek óta. A prédikáció után tradicionálisan többnyire ugyanazt az egy énekverset énekeljük: „Jézus a te beszé­ded. ” Vagy ahogyan régen: „A te áldott beszéded... ” Jó ez így? Vagy változatosabb énekanyag kellene az istentisztelet e fordulópontjára? Gondolkodjunk most erről, együtt. (HK) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület Presbitériuma ezennel meghir­deti - a lutheri teológia jobb megismerését és megismertetését szolgáló - soron következő teológiai pályázatát. A pályázónak a következő címmel kell elkészíte­nie 30-50 lap terjedelmű teológiai tudományos dolgozatát: „A kritikus szolidari­tás” -Az egyház és a keresztyén ember társadalmi felelősségének (szolgálatának) teológiai vizsgálata a lutheri kettős kormányzás összefüggésében - (Irodalom: Vajta V.\ Die diatonische Theologie im Gesellschaftssystem Ungarns; W. Eiert: Paulus und Nero, in: Zwischen Gnade und Ungnade stb.) A pályázat nyitott. A jeligés dolgozatokat a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalához kell beküldeni: 9001 Győr, Pf. 1639. A dolgozat beérkezési határideje: 2002. december 31. Eredményhirdetés: az Egyházkerületi Napon, 2003. március 1-jén. A pályaművek értékelését az egyház- Tcerületi elnökség által felkért bizottság végzi. A pályaművek jutalmazására 200 ezer forint áll rendelkezésre. I. díj 100 ezer, II. díj 60 ezer, III. díj 40 ezer forint. (A bizottság fenntartja magának a jogot a díjak esetleges megosztására.) A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület Presbitériuma ...Mert nekünk, idősebbeknek még mindig e régi szöveg cseng a fülünkbe, ha az igehirdetést lezáró imádság utá­ni énekre gondolunk. Nagyon helyes, hogy énekesköny­vünk szerkesztői e nehézkes és könnyen félreérthető kez­dősort egyértelműen a testté lett Ige Jézusát megszólító sorra cserélték húsz éve. így lett a prédikációt a szószéki hirdetéstől elválasztó énekverssé 283. számú énekünk utolsó versszaka: Jézus, a te beszéded teremjen jó gyümölcsöket... Mindnyájan kívülről tudjuk, egyetlen terchelyzetű F-dúr ak­kordról eszünkbe jut, sőt: elég meghallanunk a pillanatnyi csendben a barátságosan felbrummogó orgonamotor hangját, már felidéződik bennünk dallama. Része van abban, hogy az evangélikus templomban otthon érezzük magunkat. Érezzük bizonnyal azt is, hogy az istentiszteleti rendben ez az ének - szándéka szerint - nem elsősorban két prózai részt összekötő „zenei betét”, hanem válasz - a gyülekezet válasza - az igehirdetésre. „Felelő ének” - mondhatnánk re­formátus testvéreinknél ismert kifejezéssel. Összefoglalja az igehallgatásra összegyűltek gondolatait oly módon, hogy minden alkalomra megfelelő legyen. Talán éppen ez a tulaj­donsága egyben a legnagyobb hibája is. Gondoljuk csak végig! Mi lenne, ha a szószéki ima be­fejeztével a lelkész bejelentené, melyik énekkel (énekvers­sel) feleljünk az igehirdetésre, olyan éneket választva, mely a prédikáció aznapi gondolatait húzza alá, azokat ve­zeti tovább. Mennyivel elmélyültebb is lenne válaszunk! Hiszen - ahogy korábbi cikkünkben írtuk már - az isten­tiszteleti főének az ünnep éneke kellene, hogy legyen, olyan, amelynek kiválasztásakor az egyházi év adott állo­mása az elsődleges szempont. (E választásban ad segítsé­get a lapunkban is hetente ismertetett „Heti énekrend”.) A prédikációs alapigék évente változó perikópa rendje az ige­hirdetés utáni éneket kellene, hogy befolyásolja; ez az, amit csak a szolgáló lelkész választhat ki készülése folya­mán. (Nem reform-mániás egyéni ötletem mindez, énekes­könyvünk szerkesztői ugyanígy gondolták. A 12. oldal te­tején ezt olvassuk: A gyülekezet - a szószéki imádság után — az igehirdetéshez illő énekverset énekel, bejelentés sze­rint, vagy a következő énekverset: Jézus, a te beszéded...) Liturgia-történeti szempontok szerint vizsgálva az is­tentisztelet ezen „állandó” elemét, ugyanígy meg kell kér­dőjelezni túlzottan is megszilárdult szokásunkat. A kétfó- kuszú (igei és szentségi részt egyaránt tartalmazó) istentiszteleten a felolvasott és hirdetett igékre a Credo, a hitvallás válaszol. Felelő énekkel - ún. responzóriummal- a zsoltározós istentiszteleti rendben (régebbi nevén a mellék-istentiszteletben) találkozunk. Ott valóban grego­rián dallamformulákon énekelt felelettel válaszolt a gyüle­kezet a hallott igére. Valószínűsíthető, hogy a mi istentisz­teleti rendünkben ennek emléke él tovább. Szükség is van rá, hiszen a hitvallás nálunk már az igehirdetés előtt el­hangzik. A régi responzóriumok azonban ünnepkörönként váltakoztak, ünnepenként más és más szöveget s több dal­lamot használtak. Magyarországi protestáns eleink is szé­pen gazdagították a responzóriumok kincsestárát. Hiszem, hogy eljön az az idő, amikor mi sem idegenkedünk majd a nem koráldallamokon énekelt liturgikus elemektől, s ezt a kincset ismét használatba vesszük. Addig is használjuk ki a mai hivatalos liturgikus ren­delkezések lehetőségeit: a prédikáció után bejelentés sze­rint énekeljünk az igehirdetéshez illő éneket! Bence Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents