Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-06-02 / 22. szám

Evangélikus Elet 2002. JÚNIUS 2. 5. oldal DICSÉRJÉTEK AZ URAT, FÖLDÖN ÉS A MENNYBEN! Énekkari találkozó Vanyarcon Az oltár előtt a házigazdák kórusa A Nógrádi Evangélikus Egyházmegye pünkösd 2. napján énekkari találkozót tartott Vanyarcon. A találkozót Szabó András helyi lel­kész nyitotta meg, majd Megyaszai Lász­ló helyettes-esperes köszöntője követke­zett. A „beénektés” után Szabó András lel­kész igehirdetését hallgatta a gyülekezet. Prédikációjában arról az ujjongó énekről szólt, amelyet a bűntől megszabadult ember énekel új, Istentől megtisztított életében. Az énekkarok szolgálatát a szügyiek gitárral kísért dalai vezették be. Őket kö­vette az ősagárdi kórus szolgálata - hangszerkísérettel. Az ősagárdiak dicsé­rete után a lucfalvi ifjúság énekelt, majd a vanyarci énekkar „hallatta a hangját”. A sort a balassagyarmati kórus zárta. Az énekkarok szolgálata után egyetlen közös énekkarrá alakult a gyülekezet. Az egyházmegy ének-zenei felelőse, Szabó Andrásné vezényletével kánont énekeltek a vendégek és a helybeliek. Hatalmas di­namikával csendült fel az Istent dicsérő ének. Öröm volt látni és hallani az énekkari találkozón, hogy gyülekezeteink szeret­nek énekelni. Jó lenne, ha minél több gyülekezetben alakulna énekkar. Az éneklés szolgálatával gyülekezeteink élete, istentiszteleteink liturgikus élete megelevenedhet, megújulhat. Az évente megrendezett egyházzenei tábor (melyet idén Vanyarcon rendeznek augusztus elején), azt a célt szolgálja, hogy gyer­mekek, fiatalok és felnőttek énekükkel és hangszeres tudásukkal Istent dicsér­jék. Az énekkari találkozó üzenete mind­annyiunk számára ez volt: „ Mely igen jó az Úristent dicsérni..." Tóth Attila TIHANY-BADACSONY Irodalom, a természet szépsége, képzőművészet A szokásos szép, napfényes út a csil­logó vízparton a Balaton körül, míg­nem feltűnik a tiha­nyi Bencés Apátság messziről irányító két tornya, jelezve a „Tetőtéri esték” so­kat ígérő és sokat adó tartalmas talál­kozásainak szín­helyét. Ezek a han­gulatos, szívesen látogatott előadá­sok valóban „Tető­téren”, az apátsági épület fagerendás tetőterén hangza­nak el, és ahogy a közeli erdők fái tartják a hallgatóság feje felett a biztos fedelet, így szeretnének a vendéglátók ezekkel az időnkénti összejövetelekkel - irodal­mi, művészeti előadásokkal, vitákkal, csendes baráti beszélgetésekkel - tartást adni vendégeiknek, erősíteni hitüket az igazság, a jóság, a szeretet győzelmében. A május 24-i „Tetőtéri este” valóságos rendkívüli irodalomóra volt. A magyar irodalom legszebb versei és versrészletei hangzottak el dr. Korzenszky Richárd OSB perjel előadásában, szívből jövő, ér­tő, a versekben élő ember hites magyará­zatával. (A hallgatóság örömét igazolták a hozzászólások is.) Juhász Gyula: „Az örök szőnyeg”, Tóth Árpád: „Új tavaszig vagy halálig” c. verseiből indult, és foly­tatta irodalmunk legértékesebb kincsei­vel, de mind fölé akár mottóként kerül­hetne Tóth Árpád egyetlen sora: „Érzem, az Isten gondol vélem.” A gazdag élményt s további erőt adó találkozás után, szájunkban még az el­maradhatatlan „bencés pogácsa” ízével indultunk szálláshelyünkre, a mesebeli erdészházikóba, a Tihanyi Nemzeti Park Kutatóházába (melyet a Balaton Felvi­déki Nemzeti Park tart fenn). Sűrű zöld­ben visz az utunk, keskeny út, kocsink felett két oldalról összeérnek az ágak, jobbról a Balaton, egy-egy kései csóna­kázó evező csapását halljuk. Csupa ro­mantika. A természetvédelmi területre az állandó sorompót kulccsal kell kinyit­nunk, az összeérő fák között lépésben megy a kocsi a kanyargó úton, míg vég­re megpillantjuk a barátságos „mézeska­lácsház” apró fényeit, halljuk a házigaz­da köszöntését. Jól eső nagy vacsora, gyertyafénynél a piciny, virágos veran­dán. Erős, tiszta levegő, balatoni bor, szép szobák. - Nem kell altatódal! - De lefekvés előtt még felidézzük a szép ta­lálkozáson hallott Tóth Árpád sorokat: „Fekszem megadva, békén, resten, S néz rám, át a végtelen esten Tűnődve sorsomon, az Isten. ’’ Reggel, a veran­dán fészkelő mada­rak csicsergésére éb­redtünk. A tiszta, hűvös balatoni leve­gőben jól esett a for­ró kávé és ami azt még követte, hogy erőt gyűjtsünk az újabb, Badacsonyto­majon ránk váró él­ményekhez. Udvar- di Erzsébet mű­termi látogatásához testben és lélekben fel kell készülni. Fe­ledhetetlen művészi élményt nyújt mű­terme kész és készü­lőben lévő munkáival, az állványok, lét­rák sokaságával, kertje a hatalmas, saját nevelésű bambuszokkal, a viszonylag kö­zelben berendezett Képtára (nem galéria, képtár!), megragadóbbnál-megragadóbb, elgondolkoztató, újabb látogatásokra késztető, változatos alkotásaival. Jól esik hallgatni képei, festményei történetét, melyek egyben gazdag életút­ját is mutatják. A mélységes hittel ké­szült könyvillusztrációinak megtekinté­sére már alig jut időnk. Jelentős szerepet kapott Erzsébet életében, munkásságá­ban az egyházművészet. Legújabb, a közeljövőben elhelyezés­re kerülő munkája, a dunaföldvári Nepomuki Szent János Kápolna oltárké­pe, melynek művészi kidolgozású mását mi is megkaptuk a művészasszonytól, akivel természetesen a „Tetőtéri esten” is együtt voltunk, mint sok budapesti - köztük számos evangélikus - ismerőssel, jó baráttal. Schelken Pálma KÖNYVBEMUTATÓK A Magyarországi Luther Szövetség és a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület közös kiadásában a Magyar Luther Könyvek sorozat 9. köteteként megjelenik: A KERESZT TEOLÓGIÁJA ÉS A LELKIGONDOZÁS c. könyv, amely a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület által kiírt pályázat díjnyertes munkáit tartalmazza Percze Sándortól, Szakács Tamástól és Tubán Józseftől. tsz ajánlást Ittzés János püspök, az utószót ifj. dr. Fabiny Tibor írta. A könyvbemutatók Győrben, a Kerület székházában 2002. június 5-én 15 órakor, Budapesten a Kelenföldi gyülekezet Tanácstermében 2002. június 13-án 17 órakor lesznek. A bemutatóval egybekötött teológiai eszmecserére a szervezők min­den érdeklődőt szeretettel látnak Győrben és Budapesten egyaránt. * Kétéves előkészület után a MEV1SZ kiadásában hamarosan megjelenik az: ISTEN EMBERE -TÚRÓCZY ZOLTÁN EVANGÉLIKUS PÜSPÖK című kétkötetes kiadvány. Az első kötet tanulmányt közöl a püspök szolgálatáról gazdag képanyaggal, továbbá nagy mennyiségű - eddig isme­retlen - levéltári dokumentumot tesz közzé. A második kötet Túróczy Zoltán eddig jórészt kéziratban lappangó igehirdeté­seit, előadásait teszi hozzáférhetővé, bevezető tanulmányok kíséretében. A püspök szolgálatáról szóló visszaemlékezéseket gazdag bibliográfia zárja. Az ajánlást Ittzés János püspök, az utószót Tekus Ottó írta. A Szerkesztőbizottság tagjai: Cserháti Péter, Fabiny Tamás, id. Fabiny Tibor, ifj. Fabiny Tibor, Ittzés András, Mirák Ka­talin, Tekus Ottó, Tekusné Paveszka Ida. A könyv bemutatója Győrött (a győri Öregtemplomban) 2002. június 15-én. 15 órakor; Budapesten 2002. június 19-én 17 órakor a Kelenföldi Gyülekezet Tanácstermében lesz. In memoriam Varga Domokos „Hulló nemzedék” - így nevezhetjük mindazok generációját, akiknek ifjúsága a XX. század közepére esett. Ennek az egyre-másra fogyatkozó korosztálynak egyik kimagasló tagja tért meg Teremtő­jéhez: életének 80. évében Varga Domo­kos hagyta itt olvasóit és népes családját. A kettő összetartozik: az író művészetté tette a nevelést, és nevelt a művészettel. Mindenkit nevelt, aki csak varázskörébe került. Felejthetetlenül. A költő, műfordító, nemzetgazdász Vargha Gyula unokája volt, református lelkészcsalád gyermeke, sokféle tehet­ség hordozója, mégis Sopronba küldte a család, hogy erdőmémök legyen a vé- konydongájú, törékeny egészségű fiatal­ember, ne az Alföld porát szívja. A dip­lomát megszerezte ugyan, vele együtt a természet iránti heves vonzalmat is - er­dőkről, vizekről szóló könyvek ihletőjét -, de a portól nem menekült: magához csalogatta Budapest, az irodalmi élet. Amikor diákfövel megismertem, már rádiós volt, szabad idejében kollégiu­munk tagságát tanította népdaléneklésre. Azóta is fülemben cseng: „Az árgyélus kismadár nem száll minden ágra...”. Pár évvel később a rádiónál lettünk szoba­szomszédok, nála zörgettem, ha - kez­dőként - botladoztam a tennivalók kö­zött, vagy ha éppen népdallemezre volt szükségem. Aztán ismét egy kis idő..., s az 56-os forradalom után börtön-beszé­lőn a rács mögül integetett. A közös ifjú­ság, a hasonló megpróbáltatások, a kol­legiális együttműködés elmélyült barátságot formált, és ebben a barátság­ban minden új könyv, cikk, tanulmány a meglepetés és a tanítás erejével hatott. A Kutyafiilűekböl és a Kamaszkróni­kából - talán legismertebb műveiből - minden olvasó megismerhette a gyerme­kek lelkét, a sokféleségben is azonos vá­gyakat, érzelmeket, tulajdonságokat, a gyermekekre leselkedő veszedelmeket, leleményességüket és önállóságukat... Azt a teljes, kerek „kisvilág”-ot, amelyet egy hétgyermekes család magába zár, és amelyet kiegészít a holdudvar, a rokoni­baráti kör, a szülők barátainak gyerekei és a nyári vakációban létrehozott „sza­badegyetem ”, amelyet a gondos édesapa szervezett mindenre kíváncsi házanépe műveltségének elmélyítésére és a maga tapasztalatainak gyarapítására. Mennyi minden vonzotta! Az Ős napkelettől Európa születéséig, az Emlé­kezzünk eleinkről és a Magyarország vi­rágzása és romlása című kötetekben megidézett magyar középkortól a gyer­mekenciklopédiáig, a Vizek könyvétől az Erdőkerülőben szociográfiájáig, a finn nyelv és irodalom megismertetésétől a személyes finn barátságokig - sorolhat­nánk az örök lángon égő, fáradhatatlan és mindig szépszavú író témáit. S még tovább a könyveket és az óriási hatású, televízióban, rádióban s önálló folyóirat­ként is megszólaló Lyukasóra adásait és évfolyamait. Lapozgatom utolsó könyvét: Vígjáték - végjáték. Haláláig dolgozott rajta. Összeválogatta legfontosabbnak érzett ko­rábbi rövid írásait. Megadatott neki, hogy befejezhette, még dedikálhatta is a nyom­dából érkezett első példányokat. Ezzel bú­csúzott. Sírját egy olvasó ország és egy nemzetségméretű család állja körül. Bozóky Éva MEGHÍVÓ A Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egy­ház és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Ökumenikus Központot és Egyetemi Lelkészséget létesített a lágymányosi egyetemi városban. Az épület ünnepélyes felszentelésére ökumenikus istentisztelet keretében kerül sor, melyen igét hirdet Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök, a Zsi­nat lelkészi elnöke és D. Szebik Imre evangélikus elnök-püspök. Az ökume­nikus liturgiát Dr. Márkus Mihály püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke vezeti. A felszentelésre 2002. június 7-én (pénteken) 11 órakor kerül sor. Helyszín: Magyar tudósok körútja 3. (a Petőfi híd budai hídfőjétől 200 méterre). Az ünnepségre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Pályázat lelkészi állásra A Mezőlak-Mihályháza-Nagyacsádi Társult Egyházközség nagy szeretettel várja lelkészek jelentkezését gyülekezeti lelkészi állásra. A gyülekezethez 7 különböző lélekszámú falu (gyülekezetrész) tartozik, ösz- szesen 700 nyilvántartott evangélikussal. Opel Corsa szolgálati gépkocsi rendel­kezésre áll. A fizetés 45 000 Ft/ hó + rezsi hozzájárulás 15 000 Ft/hó + hitoktatá­si óradíj (8-13 óra/hét). A jelenlegi lelkészlakás 100 nm-es, összkomfortos, gáz központi fütéses, kívül felújított. Belső felújítására (padlócsere, festés) a szüksé­ges összeg rendelkezésre áll. Mivel a gyülekezet területén még további 2 lelkész­lakás van (hasonló paraméterekkel), ezért a megválasztott lelkész a lakások kö­zül választhat, a felújítást az erről való egyeztetés után végezzük el. További információ kérhető Schermann Gábor helyettes lelkésznél (89/346-538; schgsze@entemet.hu). Pályázatokat a Veszprém megyei Esperesi Hivatalba lehet be­adni 2002. június 20-ig. CONTENT Digitális templomi orgonák Professzionális hangszerek minden kategóriában garantáltan a legjobb áron Az orgonákat bemutatótermünkben kipróbálhatják! Magyarországi képviselet: TUTTO HANGSZER 8300 Tapolca, Dobó tér 1. Tel.: 87/510-566 Mobil: 30/ 989-0760 Fax: 87/510-565 e-mail: tuttoinstruments@freemail.hu i' alig 24 órában

Next

/
Thumbnails
Contents