Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-05-26 / 21. szám
6. oldal 2002. MAJUS 26. Evangélikus Elet i Teológiai fónum Elhúzunk gondjairól, kérdéseiről és mindenekelőtt jövőjéről rendezett nyílt teológiai vitafórumot április 12-én a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnöksége. Úgy véljük, az egyházi esztendő utolsó ünnepi lapszámában akkor is indokolt a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében lezajlott eszmecsere központi témájának felidézése, ha tudjuk, a jelenvoltak a több órás eszmecsere végén sem jutottak egyetértésre minden kérdésben, miáltal a fórum egészének megítélésében is nyilván eltérnek a vélemények. Értékelő, avagy összegző beszámoló helyett, az alábbiakban ezért mi is csupán arra vállalkozunk, hogy néhány előadó - írásban megküldött - jegyzete alapján kíséreljük meg dokumentálni e maga nemében mégis csak kivételes alkalomnak a műhelymunka-jellegét. Hasonló fórumra 12 évvel ezelőtt került sor egyházunkban. Noha az ideire némiképp rányomta bélyegét az országgyűlési képviselő-választások „félidős hangulata”, az aktualitásukat vesztett - olykor személyeskedésektől sem mentes - megnyilatkozások felidézésétől természetesen eltekintünk. Az előzményeket nem ismerő olvasók tájékoztatására: e teológiai fórum középpontjában annak a nyílt levélnek a megvitatása állt, amelynek megírására, illetőleg aláírására - egyebek mellett - az Evangélikus Élet hasábjain múlt év során megjelent néhány cikk sarkallt többeket. A 2002. január 8-án, Egyházunk mai fogsága (köztudatban: „fogságlevél”) című „irat” kritikai elemzésére a fórumon D. dr. Harmati Béla püspök vállalkozott. E helyütt elsőként mégsem az ő vitaindítónak szánt előadásából villantjuk fel a főbb gondolatokat, hanem a levél szerzőinek felszólalásaiból idézünk, hiszen lényegében a Fórumon is indítékaikat és céljaikat (Dr. Győri Józsefi, illetőleg a levelükben foglaltak teológiai igazolását (Ifi. dr. Fabiny Tibor) igyekeztek kibontani. így a teljes terjedelmében a Lelkipásztor című folyóiratban közölt levél szövegét nem ismerőkben is körvonalazódhatnak azok a „gondok és kérdések ", melyeket egyházunk országos elnöksége is megvitatásra érdemesített. A világháló révén is széles körben ismertté vált „ fogságlevél ” egyébként nem csupán az áprilisi fórum létrejöttét eredményezte. Mindenki által üdvözölt gyümölcseként, aláíróinak táborából alakult meg az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE), melyhez azóta számosán csatlakoztak. Végezetül egyetlen - szerkesztői — megjegyzés. Az április 12-iki, időben meghirdetett nyilvános teológiai fórumon bárki elmondhatta (és el is mondta) véleményét és meghallgathatta másokét. Jelen összeállításunk nem a teljesség igényével készült, és a legkevésbé sem azzal a szándékkal, hogy lapunk hasábjain újraélesszük a polémiát... Szentháromság vasárnapja után „ünneptelen félév" veszi kezdetét egyházunk naptárában. Mindazonáltal azt reméljük, hogy ez az időszak - hitéletünk szempontjából - idén is eseménydús, lelkiekben gazdag lesz. Tekintsünk előre! T. Pintér Károly Részletek dr. Győri József felszólalásából: A teológiai paradigmaváltás elkerülhetetlensége (Részletek ifi. dr. Fabiny Tibor hozzászólásából) Főtisztelendő Püspök Urak, kedves Testvérek! Az Egyházunk mai fogsága című levél tartalmát, a jelenlevők bizonyára jól ismerik. A nyilvánosságra kerülése által kiváltott pozitív és negatív visszhangokat ismerve fontosnak érzem, hogy az irat előzményeiről, keletkezéséről és utóéletéről elmondjak néhány dolgot. 1. Előzmények Sokan érezzük úgy, hogy egyházunk szolgálata - annak ellenére, hogy tevékenységét semmilyen külső hatalom nem korlátozza - nem elég erőteljes, nem elég határozott, gyakorta hiányzik belőle az evangélium tüze és ereje. Akaratban, jó szándékban általában nincsen hiány, az eredmény azonban mégsem olyan, amilyennek lenni kellene. Egyházunk tagjaitól, vezetőitől érkezettjobbító szándékú jelzésekre, felhívásokra az illetékesek vagy az érintettek nagyon sokszor érteden, félremagyarázó, elutasító válaszokat adtak. Szemléletes példája ennek a jelenségnek az a vita, amely dr. Garádi Péternek az ifjúsági munka néhány visszásságáról írt olvasói levele nyomán az Evangélikus Élet hasábjain zajlott... 2. Az irat keletkezése A múlt év őszén koncentráltan értek bennünket olyan hatások, amelyek után - úgy éreztük - nem hallgathatunk. Azt tapasztaltuk, hogy sokan vannak, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, de magányos harcosként kevés eredményt érnek el és elkedvetlenednek. Persze, tudtuk és tudjuk, hogy sok örömre és hálaadásra van okunk, mert sok áldott munka is folyik egyházunkban, de ha ezekkel együtt itt vannak a különböző nyomorúságok, erőtlenségek, nyilvános bűnök, amelyek az egyházat, annak szolgálatát elerőtlenítik, hiteltelenítik, rabságban tartják, akkor nem hallgathatunk. Magyarországi Evangélikus Egyházunk lelki-teológiai megújulása érdekében ekkor indult el őrálló mozgalmunk. November 28-ra a Kelenföldi Gyülekezet tanácstermébe összehívtunk 27 olyan testvérünket, akikről úgy tudtuk, hogy egyházunk említett kérdéseiről hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Ezen a találkozónkon 14-en voltunk együtt. Közös imádkozás és tanácskozás után úgy határoztunk, hogy az egyházi élet területén tapasztalt visszásságokkal kapcsolatban írásbeli állás- foglalást készítünk, amelynek szövegét a kialakított szempontok szerint id. Magassy Sándor állítja össze. Az első szövegváltozat néhány nap alatt el is készült. Ezt a szöveget és Szeverényi János esperesi jelentését alapul véve, továbbá az Evangélikus Életben az utóbbi fél évben zajlott viták tanulságait is felhasználva írta meg ifj. dr. Fabiny Tibor az Egyházunk mai fogsága c. levelet. Ez a - többször javított, kiegészített - fogalmazvány került a január 8-ra összehívott utolsó egyeztető értekezlet elé. Még az egyeztetési folyamat során, a levél szövegének végleges egyeztetése előtt, egyetértésük kifejezéseként sokan aláírták, január 8-án az aláírók száma 254 volt. Meghallottuk Isten ma nekünk szóló igéjét, és az Ezékielnek szóló parancsot „Embernek fia, őrállóul tettelek téged Izrael házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! ” (Ez 3,17) magunkra is értelmeztük, szolgálatunkat az Isten népének, azaz egyházunknak szóló szeretetteljes, de határozott figyelmeztetéssel kezdtük meg abban a reményben, hogy Isten, ha őrállói szolgálatunkat hűségesen és pontosan látjuk el, megreformálja, megújítja az ő népét. Többször is elmondtuk, leírtuk, hogy megújulási mozgalmunkat hitünk szerint nem mi kezdeményeztük, hiszen sohasem emberi erőből újul meg az anyaszentegyház, hiszen azt a szél zúgása, a Szentlélek teremti és szüli újjá... 3. Az irat utóélete Azt hiszem, nem lehet kétséges senki előtt, hogy a szél fújni kezdett, arra, amerre akart. Levelünk végső és legfontosabb mondanivalójában megtérésre, valódi bünbánatra szólított fel. Ez volt a lényeg, erről volt szó. Nem egyházpolitikai puccs- ról, személyeskedésről, amint bírálóink ezt újra és újra szemünkre vetették... Milyen eredményt várunk? Nem közvetlen és azonnal bekövetkező látványos változásokat... Magunk tévedhetőségét is vállalva bűnbánatra és valódi megújulásra hívunk, hogy azután tág ölelésű összefogást kezdeményezzünk. Hitünkkel, látásunkkal, meggyőződésünkkel „beoltani” akarjuk az egyházi közvéleményt. Szólunk, mert ez őrállói kötelességünk. Március 16-án volt az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület alakuló közgyűlése. Felvetődött bizonyára sokakban a kérdés, hogy miért alakítottunk egyesületet. Természetesen azért, hogy a Lélek által megindított folyam megfelelő mederben folyjék. Ha konferenciákat akarunk szervezni, kiadványokat megjelentetni, akkor ehhez egyesületre van szükség. Mi a január 8-i találkozó szervezői, a levél megfogalmazói tartozunk annak a több száz testvérünknek, akik aláírásukkal támogatták levelünket. Tartozunk azoknak is, akik célkitűzéseinkhez közel állnak, de lelkiismereti okokból a levél aláírását nem vállalták... Legyen velünk az Úr, áldása kísérje munkánkat! ... Egyházunkban leginkább az általános teológiai gondolkodásunkkal van a baj. Ez a téves gondolkodás, illetve rossz beállítódás nemcsak az elmúlt éveknek, de még talán nem is csupán annak a négy megnyomorított évtizednek az eredménye, hanem a folyamat valószínűleg már jóval korábban, egy-két évszázaddal ezelőtt indult el... A változás lényegét többen is úgy határoztuk meg, hogy az eredetileg teocentrikus és krisztocentrikus teológiai gondolkodást fokozatosan kiszorította az antropocentrikus teológiai gondolkodás. Az Isten és Krisztus helyett az „ember” lett a teológiai gondolkodás mértéke. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az eredeti theo-logos, a teológia (az Istenről szóló beszéd) anthropo-logos (az emberről szóló beszéd) antropológia lett... Lássuk nagyon vázlatosan, hogy mely teológiai irányokon mutatható ki az embermértékű, antropocentrikus gondolkodás ismérvei. 1. A kultúrprotestantizmus A kultúrprotestantizmus lényege: a kereszténységhez szervesen hozzátartozik annak „ inkulturációja ”. A teológiának, az egyháznak történelmi-társadalmi küldetése van. Eddig nem is lenne baj, a probléma ott jelentkezik, amikor az igazság mértékét az emberi-történelmi-társadalmi szempontok kezdik meghatározni... Mennyire találóak erre Kierkegaard múlt századi szavai: „a kiindulópont mindig világi: a polgári tisztességet szem előtt tartva az emberek lehető legkényelmesebben rendezkedtek be mindabban, amit e világjavaiból csak össze tudtak kaparni - és végül az egészbe keresztényi adalékot kevernek fűszer gyanánt, hátha ez is továbbfinomítja az élvezetet. ” Vigyázzunk, ha az evilági, társadalmi hasznosság lesz a mérték, mert ebben az esetben igencsak egy antropocentrikus teológiával van dolgunk! 2. A pietizmus A történelmi pietizmus részint az ortho- doxia, részint a racionalizmus ellenhatásaként jelentkezett (az utóbbi esetében inkább az „evangelikalizmus” formájában).. . A pietizmus akkor válik „rossz"- szá, vagyis antropocentrikussá, amikor a teológiai gondolkodásban az egyéni megtérés élmény-ét teszi mértékké. Természetesen szükség, nagy szükség van egyéni életünkben a megtérésre, világi- pogány gondolkodásmódunk 180 fokos fordulatára, az óemberünk levetkőzésére és az újember felöltözésére. Igen, szükség van minderre, de mégsem én vagyok a lényeg. A „rossz" pietizmus antropo- centrikussága, „ élmény-teológiája ”, szubjektivizmusa, érzelmi töltete könnyen elhomályosíthatja a lényeget, a Krisztust, az érettünk hozott áldozatot, a keresztet, amely rajtunk kívül, „ extra nos ” történt... 3. A diakóniai teológia A „káldyzmus” alatt ez volt egyházunk hivatalos teológiája... Káldy Zoltánnál teljes komolysággal és radikális mélységgel zajlik le a teológia fordulata: nem a politika épül a teológiára, hanem a teológia a politikára. Ebből a teológiából elveszett a kereszt botránya. (Ordass teológiájának lényege) és elveszett a keresztyén misszió gondolata (Túróczy teológiájának lényege). A hitvallásokra hivatkozik, de e teológiából, teljesen hiányzik a hit általi megigazulás tanítása (Luther teológiája). Hit helyett a cselekedetekre helyezi a figyelmet, Pál és Luther teológiáját ezzel egyértelműen megtagadja: e „szekuláris teológiá”-ból teljesen hiányzik a szoteriológia, vagyis a megváltás-tan (a keresztyén teológia) veleje... A diakóniai teológia totalizáló jellegénél fogva antropocentrikusságát kisugározza még az őt felváltó és tagadó irányzatokra is: ezek is sajnálatosan még megmaradtak az antropocentrizmus paradigmájában. 4. A modern teológia A modem teológiában is van ,jó” és „rossz”. Bultmann és Tillich megpróbálták közel hozni az evangélium üzenetét a modem, szekularizált emberhez. Klasz- szikus,, jó” teológusok voltak, akik egyszerre merítettek a felvilágosodás és a pietizmus hagyományaiból. Munkásságuk megszólító jellegű volt és még az ma is. Kétségtelenül tanulhatunk tőlük, de a felszínes, divatszerű felkapásuk csak erősíti a bennük azért lappangó természetes antropocentrizmust... Aki a korszellemmel házasodik, hamar özvegyen marad! Jóhiszeműségünkben nem áru- sítjuk-e ki az evangéliumot?... 5. A humanista szekuláris „teológia” Ez talán a legelterjedtebb antropcentrikus megközelítés egyházunkban, de sajnos legkevésbé méltó a „teológia” névre. Modem pszichológiára, szociológiára hivatkozik, és állandóan „teológiai pluralizmust” emleget. Ez is a diakóniai teológia monolitikusságával szemben keletkezett és terjedt el. „Jó” benne, hogy nyitott és emberbarát, de alapvetően mindig is a teológiai felszínesség jellemezte. Inkább humanizmusnak, filantrópizmusnak nevezhetnénk, a világi ikertestvéreitől csak annyiban különbözik, hogy azok értékeit kegyes-pietista frázisokkal egészíti ki, olyanokkal, amelyek egykor még talán élettel teli, „valódi” értékek voltak, de puszta szóvá, szólammá merevedett. A humanista-szekuláris teológia azt gondolja magáról, hogy ő therapeutikus jelleggel bír, amikor a bűn úgymond kemény és rideg fogalmai helyett az emberibb, megértőbb „ kudarc " szó használata mellett kardoskodik. Alapvető hibája, hogy nem az emberi életet igazítja Isten igéjéhez, mint mértékhez, hanem az isteni igét az emberi élethez. Az emberi élet lesz tehát a végső mérték: a humanista- szekuláris teológia tehát az antropocentrikus teológiák betetőződése. Összefoglalás Ennyit egyházunk teológiai irányzatainak jellemző vonásairól. Mindegyikre közösen jellemző, hogy egy paradigma, nevezetesen az antropocentrikus paradigma foglyai. Az antropocentrikus teológiák pedig - visszatérve a művészeti párhuzamhoz - „ romantikus” teológiák A teocentrikus, krisztocentrikus teológia pedig a par excellence „ klasszikus " keresztyén teológia. Paradigmaváltásra van tehát szükségünk a teológiában! A lutheri theologia crucis, egyházunk egyedül és valóban krisztocentrikus teológiája az ajtó előtt áll és zörög, talán már egyenesen dübörög. Bebocsátást kér oda, ahova tartozik. A kereszt teológiája azonban sohasem lehet divat, vagy szlogen-teológia, mert az elsősorban látásmód és szemlélet és nem utolsósorban: élet. Ezért, mint teológia tulajdonképpen önmagát, mint teológiát is állandóan dekonstruálja, és arra kényszerít bennünket, hogy letérdepeljünk és imádkozzunk. Maradjon tehát a kereszt az, ami: egyedül a mi reményünk. „Ave crux, spes unica "! D. DR. HARMATI BÉLA: Vizsgálódások egyházunk életéről - az ún. „Fogságlevél” előzményei és következményei (kivonatos összefoglalás) 1. A 2002. január 8-án végleges formában megjelent „Egyházunk mai fogsága” című irattal foglalkozom a következőben, nem térve ki az azóta megjelent számos kiegészítésre, hozzászólásra, kommentárra... 2. A „Fogságlevél” beletartozik abba a folyamatba, melynek állomásait most csak említhetem. Az egyházunkon belüli megelőző kritika állomásai voltak: 1984: Dóka Zoltán, Nyílt levél: 1986. március 27.: Testvéri Szó; 1988. március 16.: Dóka Zoltán, Summa Summarum, Nagytarcsa, LMK-ülés; 1989. július 25.: Kiáltó Szó; 1994. március 20.: Ordass Lajos Baráti Kör Memoranduma. Az említett iratok közül egyedül a Testvéri Szó mérlegeli a negatív kritika mellett a pozitív vonásokat is egyházunk életében. 3. A „Fogságlevél” megállapítások sorát hozza egyházunkról, de adós marad a bizonyítékokkal. A negyvenéves diktatúra politikai és teológiai manipulációjának fogsága után most a „szekularizmus” fogságába kerültünk, hódít a modernizmus, súlyos tévtanítások léptek fel. Fellazult egyházfegyelmünk, rosszak az igehirdetések (mindenkié?), elégtelen a teológiai oktatás, az ifjúsági munka, hiányzik a biblikus és reformátori tájékoztatás, eltér egyházunk az evangéliumtól. 4. A;,szekularizmus” mint „fogság” kifejezés tévedés lehet, a vonatkozó folyamatra a szekularizáció fogalmát szokták használni. Nem a megjelölésen múlik azonban a dolog! A „fogság” képe nem illik Krisztus egyházára, mert Krisztusban szabadságra hívattunk el, és „Isten igéje nincs bilincsbe verve” (Gál 5,1 és 2Tim 2,9). 5. Az evangélium mint klasszikusan biblikus és lutheri hagyomány eltűnéséről szól az irat, ismét konkrét példák nélkül. Természetes, hogy a reformáció felismeréséhez, Lutherhez újra és újra visszatér egyházunk. A reformációi alapelvek közé, „Solus Christus - Sola Scriptura - Sola Gratia - Sola Fides” (Egyedül Krisztus, egyedül a Szentírás, egyedül a kegyelem, egyedül a hit) nem tartozik a „Solus Luther”-elv. Tudjuk, hogy Luther maga sohasem akarta, hogy róla nevezzék el az egyházat, vagy őt tévedhetetlennek tartsák. Többször és több dologban is tévedett, nem volt „csalatkozhatatlan lutheránus pápa”! Az egyházi közéletet, igehirdetést és tanítást vizsgálva azt is látnunk kell, hogy az evangéliumnak több megfogalmazása van az Újszövetségben, de mindegyik Krisztus keresztje és feltámadása, Nagypéntek és Húsvét tényéről szóló örömüzenet. Egyoldalúan csak a „keresztteológiát” kiemelni a reformáció vagy Luther örökségéből hiba lenne. (Lásd Klaus Douglass, most magyar fordításban is megjelent művét a reformációról: „A lényeg, hogy a lényeg lényeg maradjon!” (az egyház „propriuma”). 6. Egyházi belső fegyelmezésünk visszásságait az irat szerint püspökeinknek kell orvosolni, akik „éljenek a fegyelmezés közösséget védelmező kötelességével”... és „az alkalmatlan személytől meg kell válni”. Sajnos, a jelenlegi egyházi törvények megfosztják az espereseket és püspököket, hogy úgy éljenek a fegyelmezés jogával, mint az korábban volt. Az egyházi bíróságok pedig tehetetlenek. Nehéz kérdés az egyházi sajtó irányítása és befolyásolása, a különböző vélemények megítélése. Általában tudni kell az egyházi demokráciáról, hogy mindenki hozzászólhat a különböző ügyekhez (sajtó, rádió, tv, egyházkormányzás stb.). Beleszólása azonban csak annak lehet, akinek ehhez jogosítványa van, azaz felelős intézője egy-egy területnek, tagja egyházi testületnek. 7. S p iritual itásbe 1 i különbségek voltak és vannak egyházunkban. Mit jelent az iratban, hogy „bizonyos határig” többféle kegyességi irányzat is jelen lehet egyházunkban? Ki dönti el, hol ez a „bizonyos határ”? Nem „kívülről”, hanem belülről lehet, és nem hatalmi szóval, hanem teológiai megbeszéléssel, közösen kell eldönteni a kérdéseket, tiszteletben tartva a lehetséges különböző teológiai véleményeket. Mindnyájunk számára pedig a zsinórmérték; Isten igéje. 8. A megoldásokról is szólni kell! Együttes imádkozás, a lé- leképítés és közösségépítés különböző formái segítenek. Országos tanácskozások, fórumok szükségesek. A kérdés, miért nem lehet evangélizálni, missziót végezni a meglevő, és ezekre a célokra szakosodott egyházi intézményekben és munkaközösségekben? Kell külön „egyesület” ahhoz, hogy jó legyen a misszió? A konfliktuskezelés pozitív formáival kell élnünk egyházunkban, azaz a lelki és teológiai közösséget helyre kell állítani. Egyházunk nagyszerű szabadságáért hálát adhatunk Istennek, aki reménységünkön felül megáldott az elmúlt évtizedben. „A szabadságban, amire Krisztus elhívott, álljatok meg szilárdan! ” (Gál 5,1) J I A 1
