Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-05-19 / 20. szám
67. ÉVFOLYAM 20. SZÁM 2002. MÁJUS 19. PÜNKÖSD ÜNNEPE ÁRA: 89 Ft A TARTALOMBÓL- A Lélek-lsten jelei Régi-új lelkész Kiskőrösön Nemzetiségi o|dal Bemutatjuk az Országos Iroda igazgató-helyettesét Ez (lesz) az a nap! Nyelvében él a nemzet? „TE VOLTÁL NÉKÜNK HAJLÉKUNK NEMZEDÉKRŐL NEMZEDÉKRE...” adni a Szentleiket, hogy bennünk munkatársaira leljen, amennyiben mi külsőleg szólaltatjuk meg azt, amit egyedül Ő lehel belénk, ahogy jónak látja. Mindezt megtehetné szó A hithűség példáj a Megújuló egyházszeretet Pünkösdkor Pedig minden tökéletesen meg volt szervezve. Hibát sem talált senki. Kifogástalan volt az artikuláció. Az előkészítés alaposságához sem fért kétség. A végén mégis azt éreztük, hogy mindezek ellenére hiányzott az átütő erő. Nem ért el igazán. Nem érkezett olyan hévvel és sebességgel, ahogyan szükségem lett volna rá. Sokszor feltesszük ilyen helyzetekben az egyetlen lehetséges kérdést: mi hiányzott belőle? Jó, amíg van kérdésünk. Jó, amíg kérdezünk. Hihetetlenül fontos, hogy el ne veszítsük a kérdezés örömét. Hirtelen továbbsietünk, gyorsan elfutunk, általában nincs időnk és erőnk arra, hogy továbbvigyük a bennünk dolgozó gondolatokat és töprengéseket. Ha azonban valami egész lényünket érinti, ha tényleg kötődünk hozzá, akkor képesek vagyunk aggódni, kérdezni és töprengeni. Amikor mindez a szívünkből fakad, akkor nem kell hangsúlyoznunk az érzés eredetiségét és tisztaságát. Hangerőre mindig akkor van szükségünk, amikor önmagában nem hat a belőlünk áradó szó és a kezünk által megvalósuló tett. A jelenlétünk fontosságát is akkor kell kiemelnünk és bizonyítgató mondatokkal újra meg újra aláhúznunk, ha akadozik a természetes kapcsolat a környezetünkkel. A bábeli toronyépítők hangzavara hatalmas erejű lehetett. A pünkösdi tanítványok építkezése halk és nagyon eredeti. Nem készítettek ünnepi mozgástervet, még ülésrendet sem terveztek. Egymás azonosságát és hitelességét sem ellenőrizték a bejáratoknál. Mert ami éppen megszűnőben volt, az nem más, mint a félelem, a gyanakvás és a gonoszság. Ahol a Szentlélek jelenléte teremtő és alkotó munkát eredményez, ott egészen egyszerűen ajtók tárulnak, falak omlanak és biztonsági őrök válnak munkanélkülivé. Nem merészség többé már, hogy megbízom a mellettem lévőben, hanem nagyon is természetes. Nem erőlködöm a kommunikációs technikák valamely különleges változatával, hanem magától értődő minden mozdulat, nem is említve a beszédet. Ez az a pillanat, amikor érezhetővé válik az Ige közöttünk: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Lel- kemmel. ” (Zak 4,6) Érteni tudjuk egymást. Elfogadni, és nagyon közeire engedni. Ez a magatartás válik igazi alapértékké. Nem volt pünkösdkor kínos egymáshoz igazítás, sem fárasztó pre- cízséggel előkészített közeledési stratégia. Csupán a légkör és az indulat cserélődött ki bennünk és körülöttünk. Nehézkes prédikációk, fogyó gyülekezeti létszámok, elmaradozó egykor aktív gyülekezeti tagok nem azért jellemeznek-e minket ma, mert fogyóban van közöttünk az eredeti, pünkösdi levegő? Pedig mindent igyekszünk latba vetni, tradíciót, technikát, nyilvántartást, talán még enyhe fenyegetést is, végül mégis eredménytelen ez a küzdelem. A templom padjai inkább üresek, az érdeklődés alábbhagy, a szolgálattevő elfárad, és hiányzik az éltető erő. A Lélekkel érkező újulás sohasem kényszerű, nem mesterséges, nem is erőltetett. Átjár és terjed. Elér és megvigasztal. Beköszönt és magával ragad. Feltűnik és vonzerővé válik. Hány gyülekezetben tesszük fel egyre gyakrabban azt a kérdést: miért nincs ereje a szónak, miért nincs vonzása a fiatalabbak számára a gyülekezeti életnek? Miért fontosabb az őrzés, mint az átadás? És miért fektetünk több energiát a megtartásba, mint az odaadásba? Lehet, hogy fájó kérdések, de pünkösdi aktualitásuk nem kérdőjelezhető meg. A „szélroham” fontos tulajdonsága, hogy sohasem hagyja úgy a tárgyakat, ahogy érkezése előtt voltak. Hiába hitte valaki az elmozdíthatatlansá- got, mégis mozdulásra kényszerült. A zúgás sem egy ijesztő, vészjelző, sikoltozó hangzavar, hanem az egymásba illeszkedő harmónia ereje. Akik nem értették egymást, most tolmácsok nélkül is értik mindazt, ami körülöttük és közöttük lejátszódik. A lángnyelvek azt az erőt és belső fényt jelzik, amire leginkább szüksége van az embernek Isten erejéből. Meleget, valódi érzéseket és el nem apadó energiát. Újat kezdő fantáziát és soha meg nem unt első lépések sorozatát az összegyűjtésben és a megerősítésben. János evangéliumában pár egyszerű szó és a minden addigi nehézséget felszámoló erő tanúskodik a csodáról, ami a tanítványok igazi örömében születik meg. Az öröm oka pedig nem más, mint Jézus jelenlétének megtapasztalása. Itt hangzik el a megbízás, méghozzá hallatlan tömörséggel: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondván rájuk lehelt, és így folytatta: vegyetek Szentleiket!" (Jn 20,21-22) Ennek a minden előzetes állapotot, képességet és hozzáállást teljesen átrendező jelenlétnek köszönhetjük az igazi pünkösdi újulást. Ezzel a lelkülettel indulhat minden mai igehirdető és igehallgató is, amikor valóban mozgásba lendül. Ezt tapasztaljuk meg akkor is, amikor ráébredünk, hogy ha csupán ember tervezne, kivitelezne és őrködne az egyházban, semmivé válna percek alatt. Miért vagyunk mégis erőtlenek? Miért nincs ötletünk és fantáziánk a küldetésünk teljesítéséhez? Hogyan vitatkozhatunk úton-útfélen minden jelentéktelen véleménykülönbségen? Hol van az igazi megmozgató öröm és erő a mai gyülekezetben? Miért csak a múltból ismerjük az egyházszeretet, az önkéntes szolgálat vagy a teljes odaadás nagy példáit? Hogyan győzhet olyan hamar ma a kényelem, az önzés vagy épp az érdektelenség? Az egyház születésének ünnepén nekünk is szól a régi latin figyelmeztető mondat: SENTIRE CUM ECCLESIA. Mit jelent ez? Többet annál, hogy álljunk az egyház oldalán. Úgy érezzünk és úgy gondolkodjunk, hogy az egyház szerete- te és a benne történő események átélése mindennapi valóság legyen. Minden megkereszteltnek szól: kegyesek és kevésbé kegyesek, tanultak és alulképzettek, nagyon magabiztos hitű és próbálkozó testvérek egyaránt élhetnek ezzel a belső meggyőződéssel. Pünkösdkor senki sem külön, nem egyenként, hanem közösségben él a reménységben. A kegyelmi ajándék akkor érzékelhető, amikor észrevesszük: indítani szeretne minket is, hogy rajtunk keresztül sokan vagy csak egyetlen ember is elhiggye, hogy illik rá a krisztusi életforma. A szembeszél valós jelenség. Tarthatunk tőle. Hallgatni azonban pünkösd örömének átélése után többé már nem tudunk. Ehhez az induláshoz kell kémünk ma is: Veni Creator Spiritus, hogy Isten Szentlelke tegye a szomorkodó, tétovázó és csüggedő egyházat örömben élő, bátran induló és reménységgel teli közösséggé. Az ehhez vezető út első állomása lehet a jó szó egymásról és az egyházról, az imádkozó élet egymásért és a régiekhez méltó új egyházszeretet. Dr. Szabó Lajos Hálaadóének csendült fel a kívülről és belülről megújult ikladi templomban. Isten népe hálát adott a történelem Urának, hogy sok szenvedés és megpróbáltatás után őseik 1752-ben gróf Ráday Gedeon református földesúr jóvoltából letelepedhettek a Ráday birtokon. 301 osztrák és német evangélikus telepes talált otthonra a Galga völgyében. Hitük volt legfőbb kincsük, sokuk nem is hozhatott magával egyebet. A Tauplitz- ból (Felső-Ausztria) száműzötteknek még gyermekeiket is hátra kellett hagyniuk,- csak később találhattak egymásra szülők és gyermekek. És mégis; az Ikladra települt németajkú evangélikusok 1834-ben templomot építettek Isten dicsőségére. 1906-ig az aszódi evangélikus gyülekezet leánygyülekezete volt az Ikladi Evangélikus Egyházközség, majd önálló anyagyülekezetté vált. Isten megáldotta a szorgos kezű telepeseket és növekedést adott mind a falu, mind az egyházközség életének. Ezért többször is átépítették templomukat, gyülekezeti házat is építettek. Hűséges pásztorok szolgálata nyomán Isten szeretete nemzedékről nemzedékre megmaradt az emberi szívekben, melyről a 200 éves évforduló alkalmával (1952-ben) megfogalmazott Ünnepi Nyilatkozat is tanúságot tesz: „Isten iránti hálával örökítjük meg azt a szent meggyőződésünket, hogy őseink helyesen tették, mikor régi hazánkból útra keltek, hogy új hazájukban szabadságban élhessenek. Ez a cselekedetük hitbeli döntés volt és az ő hitük nem csúfoltatott meg. Hálásak vagyunk a mi Istenünknek, aki erre az egyszerű hitre őket elvezette, ezt a hitet megőrizte bennük, és átadni engedte.” Az ünnepi istentiszteleten az oltári szolgálatot D. Szebik Imre elnök-püspök, Detre János aszódi esperes lelkész és Babka László helyi lelkész végezte. D. Szebik Imre a szószékről a 90. Zsoltár 1,2,4,10,17. versei alapján szólt elismeréssel a múlt szenvedéseit átélt gyülekezetről, a gondviselő Istenről, aki mindeddig kegyelmesen hordozta az ő népét. Igehirdetésében kiemelte: „A jelenben bölcsesség szükséges, hogy megmaradjon népünk nemzedékről nemzedékre. Bölcs az, aki Istenre bízza az életét.” Exaudi vasárnapján Iklad népe a vendégekkel együtt mondott hálát a múltért, kért bölcsességet a jelenben és kért segítséget az eljövendő- höz. A püspök németül fejezte be igehirdetését, utalva arra, hogy e szószéken régen németül szóltak az elődök. A hálaadó istentisztelet az énekkar szolgálatával folytatódott. A püspök templomot újjászentelő áldása után a megjelent lelkészek együtt énekelték az ősi Confirmát. Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen Rébb József, a gyülekezet felügyelője számolt be az elvégzett munkákról. 2000-2002 között a templom kívülről és belülről teljesen megújult. A parókia épületénél homlokzat- és tetőfelújítás történt. A 20,355 millió forintos beruházást a gyülekezet 4,8 millió forint adománnyal, 5,5 millió forint gazdálkodásból való bevétellel, 2,1 millió forint társadalmi munkával és az Országos Egyháztól kapott 3,5 millió forint segítséggel és kölcsönnel valósította meg. A gyülekezetét a GAS is támogatta 200 000 forinttal. Az ikladi Önkormányzat díszkivilágítással és annak üzemeltetésével közel 500 000 Ft értékben ajándékozta meg a gyülekezetét. A munkákban sokat segített Dr. Tasnádi Lajos, a renoválás irányítója, Balatoni Dénes műszaki ellenőr, Kiss Miklós, az Átrium Építőipari KFT. vezetője, Hrn-csár Pál építési vállalkozó. A felügyelői beszámoló után Babka László lelkész - aki korábbi szolgálati helyén Szirákon és Egyházasdenge- legen is szép munkát végzett a templomok renoválásában - köszöntő szavaiban arról szólt, hogy jó volt látni a gyülekezet összefogását a társadalmi munkákban. Évről évre azt tapasztalta, hogy a tervezett munkákhoz képest mindig többet tudott megvalósítani a gyülekezet. Megnyíltak a szívek, és a jókedvű adakozók adományai nyomán gyorsan és szép rendben haladt a munka. Moravcsik Mihály aszódi lelkész régen ezt írta az ikladiakról: „A protestánsok legfőbb erénye az áldozatkészség.” Generációk váltották azóta egymást, de az ikladi evangélikusok hite, egyházukhoz való hűsége és áldozatkészségben megnyilvánuló szeretete nem változott. Erről tett szép bizonyságot Isten népe. Folytatás a 3. oldalon. „tetszett az Istennek nem ige nélkül, hanem ige áltál nekünk Hálaadó istentisztelet volt Ikladon exaudi vasárnapján. A gyülekezet hálás szívvel emlékezett vissza azokra az elődökre, akik 250 évvel ezelőtt hitükért mindenüket hátrahagyva letelepedtek a Galga völgyében, és hálát adott az Úrnak 100 éve megnagyobbított templomáért is, amelyet az évfordulóra most felújítottak. Az újraszentelt templom mellett megszépült külsővel fogadta az ünnepségre érkezőket a parókia épülete is. nélkül is, de ezt nem akarja. Luther Márton, A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor fordítása)
