Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-01-06 / 1. szám

A TARTALOMBÓL 67. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2002. JANUÁR 6. VÍZKERESZT ÜNNEPE ÁRA: 89 Ft Vízkereszt liturgiája Esélyek és lehetőségek a lelkészi szolgálatban Interjú prof. dr. Cserháti Sándor teológiai tanárral Beregszászi előadóművész Készítsétek útját! - meditáció hólapátoláskor A 2002. esztendő igéje: „íme, Isten az én szabadítom, bízom és nem rettegek” <ézs 12,2a) A harmadik évezred első évének eltel­tével is kézenfekvő a mérlegkészítés csa­ládban, munkahelyen, de az egyházban is. Nehéz, csaknem lehetetlen még csak vázlatosan is felsorolni mit tarthatunk em­beri mércével mérve eredménynek, mi az, ami nem sikerült, miért kell szégyenkez­nünk Isten előtt, és mi az, amiért hálaadás­sal tartozunk Neki. Sok csodának lehettünk tanúi az elmúlt időszakban (és itt szándékosan nem évet említek, hiszen kerületünkben, egyhá­zunkban sem a megtörtént múltat, sem a tervezett jövőt nem lehet egy naptári év keretei közé beszorítani). Számtalan ajándéknak örülhettünk, olyan dolgok teljesültek, olyan ál­mok váltak valóra, melyeket kérni sem mertünk... Csodának tartom ma is azt a - lassan öt évvel ezelőtt született - zsinati döntést, melynek eredményeként megalakulhatott kerületünk. Ajándéknak tekintem, hogy már egy teljes munkaévet is magunk mögött tudhatunk, hogy egyházi törvényeink és a világi jogszabályok keretei között, kerületünk egészét képviselő, választott testületek fel­ügyelete mellett dolgozhattunk. Nagy öröm az is, hogy használatba vehettük új székházunkat, hogy munkában és felelősségben is osztozni tudó, jó szándékú munkatársak álltak mellénk és támogatták erőfeszítéseinket akkor is, ha azok a ko­rábbi gyakorlattal, az ún. szokásjoggal ellentétesek voltak. Bíztató, hogy a különböző egyházkormányzati szinteken egyre többen ismerik meg azokat a jogokat és kötelességeket, melyeket tör­vényeink - egy alulról építkező egyház tagjai és tisztségviselői szá­mára - előírnak, illetve biztosítanak. Megnyugtató, hogy komoly lépések történtek a törvényesség és az átláthatóság biztosítása érdekében, hogy az országos döntéshozó szer­vezetek - köztük a héttagú országos elnökség is - szakmai, jogi és gazdasági bizottságok vagy székértők véleményének értékelése után hozzák meg döntéseiket. Remélhető, hogy a folyamat nem áll meg, és egész Egyházunk ja­vát szolgáló lelki megújulás tanúi és eszközei lehetünk az új eszten­dőben. Olyan megújulásé, melynek során a különböző területeken változást, reformokat várók egy akarattal helyezik el a maguk tégláját az egyetlen biztos és szilárd alapra. Ahogy az egyházban - egy test tagjaiként - mindenkinek más a feladata, ebben a folyamatban is személyre szabott minden tennivaló. A fontos az, hogy mindenki a maga eszközeivel, a maga helyén te­gyen a cél érdekében, és erre buzdítson másokat is. Az új esztendő küszöbén - látva a tennivalókat - tervezzünk, bát­ran merjünk kérni nagy dolgokat is, és bízzunk a kérés meghallgatá­sában. Kérjünk bátran, kitartóan- nyugalmat a világban,- békességet az egyházban,- szeretetet, megértést a családokban,- a Bibliát tisztán és igazán tanító lelkipásztorokat,- hűséges, Isten ügye iránt elkötelezett tisztségviselőket,- lelki megújulást gyülekezeteinkben,- ifjúságunk neveléséért fáradhatatlanul dolgozó pedagógusokat, hogy csak néhányat említsek korunk hiánycikkei közül. Ha a magunk részéről is megteszünk mindent, remélhetjük, hogy Isten megáldja erőfeszítéseinket, és kérésünkön felül teljesíti mindazt, amire valóban szükségünk van. Isten áldása legyen terveinken, munkánkon, egész életünkön. Dr. Weltler János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület felügyelője DR. FERDINÁND ISTVÁN: A napnyugati bölcsek A 2002. év kezdetén, mint minden ha­sonló alkalommal, a reménységgel teli jó­kívánságainkat üzenjük és mondjuk sze­retteinknek, ismerőseinknek. És ez így van jól. Ám a 2002. év kezdetén sem állhatjuk meg, hogy ne tekintsünk vissza a hátraha­gyott esztendőre! Egy évvel ezelőtt az új „évezredi kez­det” bizakodása egy tisztább élet megvaló­sítására adott reménységet. Azonban az önmagában oly megelégedett, világhálón összeakaszkodott emberiség a globalizá­ció bűvöletében építette sajátos, huszonegyedik századi Bábel tor­nyát, és szeptember 11-én - tükörbe pillantva - ismét megláthatta bű­nökkel terhes torzulását. Már megint arányt tévesztettünk? A valós világ mellett virtuális világot teremtünk, ugyanakkor ké­nyelmes fotelből nézzük végig százemeletes tornyok valóságos ka­tasztrófáját. Tudományos elméleteket dolgozunk ki, hogy megfejtsük a világ keletkezésének pillanatát és a visszaszámlálásnál már a má­sodperc tört részével meg is közelítettük az „ősrobbanás” kezdetét. Büszkeség tölti el szívünket, hogy megint egy nagy lépéssel közelítet­tük meg a Teremtőt, amikor megteremtettük a klónozás technikai fel­tételeit. Vajon így jutunk ténylegesen közelebb az Istenhez? Nem vesszük észre, hogy minden beképzeltségünkkel, saját képes­ségeink túlértékelésével átszőtt próbálkozásunk a bábeli összeomlás sorsára jut? Mindaz, ami manapság sokakban keserűséget, félelmet és ellenér­zéseket vált ki, keresztyén közösségeinkben másképpen működhetne, ha az Istentől kapott képességeinkkel szerzett bővülő ismereteink, megalkotott műveink, megteremtett javaink feletti örömünk önhitt­ségtől mentes lenne. Ha emberi közösségeink szerveződése a szerete- ten alapulna, ha a munka boldogan vállalt szolgálatot jelentene, ha másokért vállalt felelősségünk Isten dicsőségét hirdethetné. A fentiek tükrében érthetjük meg Reményik Sándor 1932-ben írt New York-i levéltöredék című versét, különösen annak utolsó sorait: „Itt küldök egynéhány képeslapot. De rájöttem már. hogy mért nem kutat A fürge fényképész itt templomot. A felhőkarcoló hétköznapok Égbefúrták ormótlan fejüket: Eltűnnek ötven emelet tövén,- Hiába tornyosak az ünnepek. A vörös téboly vak falansztere Lerontja másutt a templomokat -... Itt - e titáni égberohanásban Az Isten nem halt meg - csak lemaradt. Ide erdélyi hegyek kellenének, Hegyek a felhőkarcolók mögé - Hogy tündököljön az örök Arány, És kitűnjön: a dicsőség kié. ” Megszabadulva a diktatúrák nyomasztó kényszerétől, nemzetünk nagy pillanatát éli. Régen megvolt, de hosszú időn át összeomlasztott értékrendünket újra felállíthatjuk. Szociális gondolkodásunk megvál­toztatására, a nálunknál elesettebbekre irányuló figyelmünk növelésé­re reménységünk lehet, mert a szándék már megfogalmazódott. „A Jövő elkezdődött” - hirdeti a vezető kormánypárt programja. Igen mi is vallhatjuk: A jövő valóban elkezdődött - a Megváltó ha­lálával és feltámadásával. Az új esztendőben ez a jövő folytatódjék bennünk és közöttünk, Krisztus újbóli eljöveteléig. Karácsony közelségében ez az új évi jókívánságom. Benczúr László, az Északi Egyházkerület felügyelője A napkeleti bölcseknek, a népi vallásosságban, a karácsonyi játé­kokban olyannyira kedvelt bibliai története - sokak szerint legendája -, főbb, mozzanatainak kiemelésével, hasonlít korunk egyik-másik gondolkodójának sorsára, mint amilyenek: Kant, Schopenhauer, Nietzsche. Ok is saját tudományukból, annak késztetésére és útmutatá­sa szerint indultak el az isteni gyermek keresésére, s mikor megtalál­ni vélték, letették elébe ajándékaikat: tiszteletüknek aranyát, hódola­tuknak tömjénét, bizonyságtételük mirháját. Ha ugyan hasonlóságuk, történetük minden vonását számba véve nem is teljes, mégis fennáll és szembetűnő lehet. Ezért a napkeleti bölcsekhez képest nevezhetjük - s a továbbiakban nevezzük is - őket napnyugati bölcseknek. (Folytatás a 6. oldalon.) „Nappal senki sem teszi a sötétség cselekedeteit, mert szégyenli magát a másik előtt és tisztességesen viselkedik. Azt szokták mondani, hogy az éjszaka nem szégyenlős s ez igaz is. A nappal azonban szemérmes s ezért tisztességes viselkedésre kényszerít. A keresztyén ember éljen úgy: hogy cselekedetei ne szégyelljék magukat, még ha az egész világ látja is őket. Mert ha valaki úgy él, hogy nem szívesen venné, ha cselekedeteit valaki meghallaná vagy nyilván meglátná, az bizony nem él keresztyén módra." Luther Márton, Jer, örvendjünk keresztyének! (Szabó József fordítása) A 2002. év igéje kijelentő módban ad­ja szánkba a mondatot: „íme, Isten az én szabadítom, bízom és nem rettegek. ” (Ézs 12,2a) Valóban mindig belső bizonyosság­gal merjük kimondani ezt? Szeptember 11 -e óta nem tölt-e el félelem, ha a világ jövőjére gondolunk? De ha csak Magyar- országra tekintünk, s arra, hogy mi várha­tó az új évben, akkor is a feltétlen bizako­dás jellemez minket? Nem aggódunk-e néha, hogy nem úgy alakul majd az ország sorsa a tavaszi választások után, mint ahogy reméljük? Bízunk-e abban, hogy ez az év meghozza a várva várt áttörést az Európai Unióval való kapcso­latunkban? De könnyen lehet, hogy valaki nem ilyen távlatokban gon­dolkozik, hiszen betegségtől, magányosságtól vagy munkanélküliség­től retteg. Mennyi minden oka lehet annak, hogy félünk. Ebben a helyzetben kell meghirdetnie az egyháznak azt az üzenetet - evangé­liumot - a világ számára, hogy meg lehet szabadulni a rettegéstől. Le­het bízni, mert van szabadidőnk, van Istenünk. Ez a szabadítás első­sorban a bűn rabságából való szabadítást jelenti, amivel együtt félelmeinktől is megszabadulhatunk, s ez tesz szabaddá arra, hogy ne csak a magunk érdekét tekintsük, hanem másoknak szolgáljunk. Erre pedig nagy szükség van az egyházon belül és a társadalomban is. Igaz, hogy a rendszerváltozás óta már nem vagyunk a templomfa­lak közé szorítva, s amint a népszámlálási adatok nem végleges fel­dolgozásából kiderült, az ország lakosságának mintegy háromnegye­de keresztyénnek vallja magát, az egyházak hangja ma még kevéssé hallatszik az egész társadalmat érintő kérdésekben. Bár a hatéves egyházi ciklus a 2000. évben kezdődött, sok szempont­ból még mindig a tervezések idejét éljük. A Déli Egyházkerületben pél­dául azt kértük minden gyülekezettől, hogy néhány oldalon fogalmazza meg, hogyan látja múltját, jelenét és jövőjét, milyen feladatokat lát ma­ga előtt nemcsak a gyülekezeti épületek felújításában, hanem a lelki épü­lésben is. Az egyházkerületben ennek az évnek egyik fontos feladata lesz ezeknek a terveknek, elképzeléseknek az összesítése. Fontos tudni azt, hogy milyen állapotban vannak templomaink, parókiáink, hogy a szűkös kereteket a lehető legjobban oszthassuk be, de még fontosabb, hogy ne szűküljenek, hanem bővüljenek az ige hirdetésének alkalmai. Olyan új évet kívánok mindnyájunknak, melyben újra megtapasz­taljuk Isten szabadítását, s amelyben nem kérdésként, hanem határo­zott kijelentésként mondhatjuk: bízom és nem rettegek. Dr. Sólyom Jenő, a Déli EgyházkerUlet felügyelője 2001-ben elégedettek lehettünk azzal, hogy működőképesnek, a korábbinál haté­konyabbnak bizonyult a háromkerületes új struktúra, és az egyházi életnek megfe­lelő keretet, törvényi szabályozást nyújtott a kilencvenes évek Zsinata által megalko­tott új törvénykönyv. Élénkült, sokszínűvé vált mind a gyülekezetek élete, mind a közegyházi tevékenység. Az élet természetes rendje alapján 2002-ben magasabbra kerül a mérce. Tisztségemből adódó feladataimnak meg­felelően a legfontosabb teendő az Orszá­gos Iroda munkájának további fejlesztése annak érdekében, hogy a központi erőforrások minél hatékonyabban szolgálják a gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi életet. Változatlan prioritás az egyházi médiumok, az írott és az elektronikus sajtó megújítása, ami (remélem nem csak az én véleményem ez) már 2001-ben megkezdődött. Okta­tási rendszerünk 2001-es jelentős mennyiségi fejlődése, új intézmé­nyek - Kőszeg, Miskolc - bekapcsolódása után, 2002-ben tovább folytatjuk a minőségi javítást, ami jelenti az egyház, a gyülekezetek és az iskolák egészséges közelítését, a hitoktatás megerősítését is. Meggyőződésem, hogy a 21. század a diakónia évszázada is lesz, a szó legteljesebb értelmében. Mindnyájan kegyelemre, segítségre szo­rulunk. Képesnek kell lennünk ezt közvetíteni és elfogadni egyaránt. Ez a 2002-es esztendőben egy evangélikus egészségügyi intézmény, egyházi kórház létesítésében is megnyilvánulhat. Mivel a lelkészképzés abszolút prioritás, egyidejűleg kell munkál­kodnunk az Evangélikus Hittudományi Egyetem fejlődésén (örvende­tes, hogy intézményünk megbecsült, egyenrangú része a hazai felső- oktatásnak) és a nemlelkészek aktivitásának fokozásán, mind a gyülekezetekben, mind a közegyházban. Ez utóbbit szolgálják majd 2002-ben is a felügyelői és az értelmiségi konferenciák. Továbbra is ápolandók kiterjedt külföldi kapcsolataink, különösen is a határainkon túl élő magyar evangélikusság erősítése. A 21. század em­berének is szüksége van Jézus Krisztusra. Küldetésünk az evangélium hirdetése számukra - közvetlenül és számos közvetett úton. Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő

Next

/
Thumbnails
Contents