Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-03-25 / 13. szám

Evangélikus Elet 2001. MÁRCIUS 25. 5. oldal Bemutatkozik a Luther Márton Egyetemi és Főiskolai Szakkollégium Ökumenikus Figyelő Remélem hiánypótló lesz ez a húsvéti lapszámunkban - fenti címmel - indítandó új rovat. Hasznos lehet, ha rendszeresen olvasnak valamit a világkereszténység híre­iből és testvéregyházak tevékenységéről. Bizonyára hamarosan kiderül, hogy a fel­színen ugyan nagyon különbözőek vagyunk, de a mélyben ugyanazokkal a kérdések­kel birkózunk, hasonló bűnökkel viaskodunk és főleg azonos mandátumunk, külde­tésünk van: szóval hirdetni az evangéliumot, és ebből élni a Krisztust-követő életet. Hiányérzetemnél is erősebb volt a felelősség érzése, hiszen egykori szerkesztőként (Lelkipásztor, Credo) még mindig elég sok sajtóterméket kapok, különböző nyelvű publikációk ezek. Ami ismeretet kapok ezekből, úgy érzem, tovább kell adnom azok­nak, akik talán nyelvi vagy egyéb nehézségek miatt nem jutnak hozzá ilyen informá­cióhoz. Terveimről úgy számolok be most ebben az ELŐZETES-ben, hogy valamit a ro­vat tartalmáról, módszeréről szólok. Tartalom szerint Jézus Krisztus mai népe életjelenségeit figyeljük. Az anyag hír- jellegű lesz, néha magyarázattal, de a szabad vélemény-alkotás lehetőségét tisztelet­ben tartva. Módszerünkre három kifejezést használok: őszintén, hitelesen és evangélikusán akarok hírt átadni: Őszintén, vagyis jót és rosszat, valósághűen, vagyis nem lakkozunk, nem kendő­zünk el semmit, de a jót sem hallgatjuk el, mindazt, amiért lehet hálát adnunk. Hitelesen, azaz adatolva, visszakereshetően, vagyis nem légből-kapott híreket adunk közre. Mindig megjelöljük a forrást is (Könyv, kőnyomatos, periodika, hetilap stb.) A közreadó felekezet is szerepel a forrásmegjelölésben. Evangélikusán. Ez egyaránt jelenti határozott krisztusi álláspontunkat és mások felé nyitottságunkat. Könnyű helyzetben vagyunk mi evangélikusok, mert az Ágos­tai Hitvallás csak azt határozza meg az egyház leírásánál, hogy az evangélium hirde­tése és a szentség kiosztása a döntő. így mi olyan testvéreket is egyháznak látunk, akik minket csak egyház jellegű közösségnek tartanak. Álláspontunkon önkritikát is értünk. Tágölelésű nyitottságunk pedig a nagy keresztény Család minden tagja felé fordul. Tudnunk kell a világvallásokról anélkül, hogy összetévesztenénk ezt az ér­deklődésünket az ökumenizmussal. Sőt a nem keresztény, nem is vallásos vélemény is érdekel, ha az velünk is kapcsolatba hozható. Térben mind az 5 (6) világrész Krisztus-követő népe érdekel. Időben a közelmúlt és a jelen eseményeire fókuszolunk, a múltat ebben a keret­ben nem elemezhetjük, legfeljebb háttéranyagnak használjuk. Kérem, fogadják tájékoztatási kísérletünket szeretettel, megértéssel. Bizonyos vagyok abban, hogy gazdagodást jelent valamit is ismerni az északi lappföld evangélikusairól, vagy a gyorsan növekvő etióp evangélikusságról. Nyugat­európai testvéreink felfogását és életgyakorlatát tükröző ismertetésekről, vagy a Ke­let híreiről. Ortodox, római katolikus, anglikán, református, metodista, baptista vagy unitári­us egyháztagok életéről közelben és távolban. Gazdag fantáziájú Istenünknek nagyon sokszínű népe van ezen a világon, az új évszázad és évezred első évtizedében. Imád­ságainkat is motiválhatja az, ha megbízható adatokra támaszkodva gondolunk Krisz­tusban Testvéreinkre. Az általánosságok unalmat szülnek, közönyt, közömbösséget eredményeznek. Ha pedig valaki az Olvasók közül segíteni is kész, küldje be ismeretanyagát, hogy továbbadhassuk, ha megfelel fent vázolt követelményeinknek. Rovatcímünk tehát: Ökumenikus Figyelő / Evangélikus Élet szerkesztősége. Előre is köszönjük a figyel­met is, a segítséget is. Dr. Hafenscher Károly Beteglátogatók hétvégéje Csend és szeretet Zajos világban élünk. Elektromos és robbanómotoros gépek zaja hatja át a minket körülvevő teret. Járművek, gé­pek, elektronikus berendezések árasztják felénk a legkülönbféle zajokat, zörejeket. Folyamatosan bombáznak a rezgések. Telefon, telefax, televízió, mosógép, por­szívó, aszfalttörő, ki tudná felsorolni va­lamennyit. Néha már szinte szétrobban az ember feje. S ráadásul, amikor meg­nyugtató zenére vágyva kapcsoljuk be a „hanghordozókat”, legtöbbször ezekből is csak a zaj szintjét elérő „ könnyűzene ” áramlik felénk. Pszichológusok szerint az ember pszichoszomatikus lény, aki nyitott a végtelenre. Arra a végtelenre, amely nyugalmat és valószínűleg csendet is áraszt. Márpedig erre a csendre nagyon nagy szükségünk volna. Nem csak má­sok, magunk miatt is. De nem kell feltétlenül hitelt adni a reklámok hangos hírverésének sem, amelyek többnyire nem értéket, hanem mindössze érdeket közvetítenek. Sokszor persze nem szószerint hangosan, de mindenképpen harsányan: óriásplaká­tokon, feliratokon. Tüntetőleg. Szükségünk van a csendre. Nem csak hallószervileg, - bár úgy is fontos. A csendre, mely megnyugtat, gondolko­dásra, elmélyedésre késztet. Arra az ala­csony decibel számú közegre, amelyben az ember befelé fordulhat, tisztázhatja magában a dolgait, azután Teremtőjéhez járulhat vele. Nem harsányan, nem kia­bálva. Nagyon szerényen, alázatosan, csendesen. Hiszen a hangerő ilyenkor mitsem segít. Tudnunk kellene akkor is csendben maradni, ha valaki halkan el­suttogja, vagy némán jelezve közli pana­szait. Fontos lenne meghallani, észre­venni ezt is, mert gyakran épp a segít­ségre szoruló nem tud „harsányan” kommunikálni. És kell, hogy tudjunk néma tisztelet­tel, csodálattal megállni a Teremtő egy- egy - általunk frissen felfedezett - cso­dája előtt. Egy kicsit elnémulni, és sze­rényen háttérben maradni. Egy hegy­csúcsot, gerincet vagy völgyet, netán egy békés, kedves állatot szemlélve a természetben, vagy akár valami új, zse­niális műszaki felfedezést, az alkotó em­ber előtt tisztelegve. De gazdagabbá tesz, épülésünkre szolgál, ha néha felke­ressük más felekezetűek templomát, tisz­telettel szemlélődni. Ha megpróbáljuk megérteni más emberek érzéseit, gondo­latait. Ezt végképp nem lehet, nem sza­bad másként, csak csendben, alázato­san, szeretettel. Ahogy a Prédikátor könyvében is ol­vashatunk erről (Préd 3.7) „...Megvan az ideje a hallgatásnak és megvan az ideje a beszédnek ”, S bár a Próféta szö­vegéből nem derül ki egyértelműen, de valószínű, hogy nem hangos, hanem sze­rény, bölcs és halk beszédre gondolt. Gyarmati Gábor KÖNYVJELZŐ Adrian Plass: Egy kegyes kétbalkezes naplója Sikerkönyv. Nem lehet letenni, olyan kedves, kacagtató és üdítő olvasmány. Amint az az eredeti angol címből ki­derül, egy 37 és 3A éves, hívő keresztyén férfi életébe pillanthatunk bele. Napló­jának főszereplői: hősünk, a felesége és kamaszfia, a szomszédok és a gyüleke­zet tagjai. Gondolatai középpontjában keresztyénségének megélése áll. Csak erre koncentrálja naplóbejegyzéseit. Olyannyira, hogy azt például meg sem tudjuk, hogy - „amúgy” - milyen mun­kával tartja el családját. Viszont kirajzo­lódik előttünk egy aktív gyülekezet, ahol sok humoros dolog történik, ahol a fiatalok zenélési ambícióinak is teret ad­nak, de van evangélizáció és sok házi csoport működik. Hősünk azon fáradozik (időnként erőlködik), hogy megfeleljen a hívő fér­fiúról kialakított eszményképnek. Pró­bálkozásaiban, elhatározásaiban, gyako­ri kudarcaiban sokszor ismerhetünk ma­gunkra. Miközben kegyes kétbalkeze­sünk sóvárgása, őszintén és naivan meg­élt törekvése a „szent életre” megmoso­lyogtat, el is gondolkodtat saját hívő éle­tünkről. A Harmat Kiadó tavaly ősszel meg­jelentetett kötete kapható a keresztyén könyvesbo ltokban. Battáné Tamás Szilvia Budapesti Kollégiumait a Magyaror­szági Evangélikus Egyház - jelenlegi for­májukban - 1995-ben alapította. A fővá­rosban két épületben is működik ilyen in­tézmény: az egyik koedukált középisko­lai, a másik egyetemi, főiskolai kollégi­um. Az utóbbi létrehozását nemcsak az egyház tagjai, vezetői részéről jelentkező sürgető igény (a Budapesten tanuló evan­gélikus diákságnak evangélikus otthont akartak), hanem egy olyan vágy is motiválta, hogy - a régi Luther Otthon mintájára - újfent jöjjön létre az egyház­ban a jövő társadalmának evangélikus értelmiségét kinevelő intézmény. A felvételnél kezdettől elsődleges szempont volt, hogy olyan első diplomá­ért tanuló, vidéki fiatal kapjon itt elhe­lyezést, aki rendelkezik lelkészi ajánlás­sal, gyülekezeti háttérrel, és felvételt nyert Budapest egyetemeinek vagy főiskolái­nak egyikére. A kitűzött erkölcsi célok megvalósítá­sa érdekében a lelki életet az első naptól kezdve „spirituális” vezeti, aki legalább heti három alkalom (áhítat, bibliaóra) lehetőségét teremti meg. Hetente, kéthetente a diákság érdeklő­dési körébe illő előadás-sorozatok, vitaes­tek szerveződtek. Téma volt például az euthanásia, az abortusz-kérdés, a drog, de voltak vetítések külföldi utakról, közös színházlátogatások, zenei estek, táncház, csendesnapok, irodalmi-estek, lekváros- kenyér-partik, kirándulások, stb. Hagyományok is teremtődtek: tanév­nyitó istentisztelet úrvacsorával, Refor- mációs-hét, gólyaavató, farsangi táncmu­latság, stb. Az igazgatótanács, mint fenntartó, fontosnak tartotta, hogy a Luther Otthon valódi otthonná váljon: a diák naponta meleg reggelivel induljon útra, és főtt étel váija, ha megérkezik „haza”. Az első öt év eredménye lehetővé tette, hogy magasabb kategóriába lépjünk. Et­től a tanévtől a Luther Otthon szakkollé­giummá alakult. (Rektora iff. dr. Fabirry Tibor lett.) A belépő kollégistáknak felvé­teli vizsgát kell tenniük, és vállalniuk kell a szakkollégiummal kapcsolatos többlet­feladatokat is. A belső munkát Tanulmányi Szabály­zat teszi ellenőrizhetővé. Természetesen nem zárjuk el az utat a régi kollégistáktól sem: lehetővé tesszük részükre is a be­kapcsolódást. A szakkollégium nyitott, azaz külső hallgatót is felvesz, az inter­netes elérhetőséggel pedig levelező tagjai is lehetnek. A szakkollégiumoknak általában há­rom klasszikusan megfogalmazott cél­juk van: egyrészt többlettudást nyújta­nak, másrészt valódi értelmiségivé ne­velik tagjaikat; harmadsorban ösztönzik a közéleti szerepvállalást. Az evangéli­kus szakkollégium az előbbi, általáno­san megfogalmazott gondolatokat is céljai között tudja, azonban ezeken felül másra is súlyt helyez. Mi azt sze­retnénk, ha a hallgatóink keresztyén ér­telmiségiekké válnának, olyanokká, akik hűek hitükhöz, egyházukhoz, és a keresztyén ember normái szerint élnek a társadalomban. Fontos, hogy a hallgatók képesek legyenek eligazodni abban a hatalmas in­formáció-áradatban, meg tudják külön­böztem i az igazat a hazugtól, a jót a rossz­tól, az értéket az értéktelentől. Kollégiumunk tehát középpontba ál­lítja az elkötelezett keresztyén élet kérdé­seit, és azt is, hogy tudatosuljon: a luthe- ranizmus az egyetemes egyházon belül egy reformmozgalom volt, amelyet az a szándék vezetett, hogy a figyelem újból a keresztyén hit lényegére irányuljon. A kollégium - mintegy missziós munka­ként - megpróbálja újból ezt tenni. Milyen szisztéma szerint épül fel a Luther Márton Szakkollégium? Áll egy négy féléves, kötelező alapképzésből, - bibliaismereti, dogmatikai, egyháztörté­neti, etikai szemináriumokkal. Emellett párhuzamosan belépő, szabadon felve­hető szemeszterek vannak kialakulóban. Ilyen a kommunikációelmélet, az esszé­írás, számítógép-ismeretek, idegen nyel­vek, vagy a most induló Shakespeare- kurzus. Az alapképzés után a szakkollégisták döntése nyomán belép a specializáció. Ez szintén kötelező részvételt jelent, tem­atikája pedig - terveink szerint - a kör­nyezetvédelem lesz. A szemináriumok interdiszciplinári­sak: az orvosjelölttől a jogászon, a mű­szaki területeken keresztül a nevelés, ta­nítás minden szintjéig terjed, de a művé­szeti ágak is jelen vannak. Összefoglalva: a Luther Márton Szakkollégium arra törekszik, hogy mi­nőségi munkával a tudás legjavát adja. (A Protestáns Szakkollégiumok Országos Találko­zóján rögzített kerekasztal-beszélgetés anyagából.) Gaál Jánosné, igazgató Egy kicsiny, de lelkes (tizenhárom fős) csapat azért gyűlt össze Csákváron március első hétvégéjén, hogy egymást támogassa, bátorítsa - a betegek között végzendő segítői szolgálatban. A kis társaság életkora vegyes volt: huszonévestől a hetvenévesig. Fiatalok és idősek voltak tehát együtt, akik - va­lamilyen szinten - kórházi segítői, láto­gatói, vagy otthoni beteglátogatói szol­gálatot végeznek (vagy szeretnének vé­gezni), avagy egyszerűen csak érdeklőd­tek e szolgálat mibenléte iránt. A beteglátogatók hétvégéjén (mert az alkalomnak ez volt a „hivatalos” elneve­zése) tartalmas időt töltöttünk együtt. El­ső este megismertük egymás helyzetét, munkáját, örömeit, gondjait, reményeit és várakozásait a kórházi szolgálattal kapcsolatban. Szombaton - az irgalmas samar- itánusról szóló áhítat után - több elő­adást hallgattunk meg. Először a hospic- munkáról (ez a végső stádiumban került betegek testi-lelki gondozását, kísérő szolgálatát jelenti, amely segít abban, hogy a beteg méltósággal nézhessen a testi halál elé), majd a gyógyító beszél­getésről hangzott el bevezető. Ugyanis a segítői kapcsolatnak a beszélgetés, a kommunikáció az alapja. Minden továb­bi azon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek meghallgatni, megérteni vala­kit, mennyire vagyunk képesek látni és nem csak nézni. Amit elméletben hallot­tunk, azt délután a gyakorlatban is kipró­báltuk. Egy párbeszédet veséztünk ki, Piper „Beszélgetés-elemzések” című könyvéből. Ezt - rövidítve - az alábbi­akban az olvasók számára is közreadjuk. A szóváltás időpontja húsvét vasár­napjának délelőttje. A „beszélgető-partne­rek” egyike egy gyülekezeti munkatárs (G), a másik egy 78 éves asszony (Z). Mindketten futólag ismerik csak egy­mást. A templomból hazafelé menet ve­zet el a gyülekezeti munkatárs útja Z há­za előtt, aki éppen kint van a kertben. Amikor meglátja a nőt, elindul felé. A kölcsönös üdvözlések után a következő párbeszédre kerül sor. Z: - Mi van akkor tulajdonképpen, ha az embernek egyszer gondozónőre van szüksége? A 79. évembe lépek és nemré­giben feküdtem is két hétig. G: - Nem érzi jól magát? Z: - Nos igen, a lábaim. És aztán nem is tudhatja az ember, hogy hirtelen nincs-e valakire szüksége? G: - Akkor mondja meg kérem, mire gondol, és majd megbeszélem N-nel, a belmissziótól, neki sok gondozónője van. Z: - Igen, ez jó. - A legjobb mégis az lenne, ha az ember egyszerűen már nem ébredne fel, mint hogy így aztán mások­ra legyen utalva. - Tudja én.:, én már nem is szeretek itt lenni. Jó lenne, ha az ember csak úgy egyszerűen elmehetne. Végigéltem az életemet, és az nagyon is szép volt. De most unalmas, és már nem is érzem jól magam. G: - De hiszen ez tulajdonképpen va­lami nagyon szép dolog, ha az ember el­mondhatja az életéről, hogy szép volt, - mindenem megvolt. Z: (vonakodva) - Igen, nekünk min­dig megvolt mindenünk. De hiszen most már mindent tudok. És ez jó. További szép húsvéti ünneplést kívánok. G: - Köszönöm. Én is ugyanezt kívá­nom. Viszontlátásra! Első olvasatra ez a beszélgetés kielé­gítően végződik. Egy konkrét érdeklő­désre, tanács formájában érkezett válasz. Ennek ellenére a gyülekezeti munkatárs­nak kellemetlen érzése van. Eszébe jut, hogy Z mellett még ott van jóerőben lé­vő férje, és ott lakik egyik gyermekénél. Ekkor felteszi a kérdést: Mit is akart tu­lajdonképpen mondani Z? Reménységünk szerint a beteglátoga­tók hétvégéjét a jövőben követik még újabb találkozók, melyekről természete­sen az Evangélikus Elet hasábjain is hírt adunk. Szükséges, hogy ráébredjünk: az egy területen dolgozóknak ismerniük, segíteniük kell egymást, érdemes kicse­rélni tapasztalataikat és együtt tanulniuk, hogy lelkigondozói szolgálatunkat ki- egyensúlyozottabban és tudatosabban végezhessük. Bajuszné Orodán Krisztina % A LUTHER OTTHON FELVÉTELT HIRDET Kedves Érdeklődők! Szeretettel hirdetjük, hogy kollégiumunk az idei évben is felvételt hirdet azon foiskolások/egyetemisták részére, akik első diplomás nappali tagozatos képzés­ben vesznek részt. Tekintettel a múlt évben kialakult túljelentkezésre, kérjük a felvételizőket, hogy jelentkezési kérelmüket minél előbb juttassák el részünkre; lelkésztársainkat pedig arra, hogy a gyülekezeti alkalmakon ezt a lehetőséget ki­hirdetni szíveskedjenek. Jelentkezés módja: A jelentkezési kérelemhez csatolni kell kézzel írott önéletrajzot és a lelkészi ajánlást. Kérjük az érdeklődőket, hogy a fent említett dokumentumokat 2001.04. 14-ig részünkre eljuttatni szíveskedjenek. A kérelmeket az idei évtől nem beérkezési sorrendben bíráljuk el, hanem kol­légiumunk épületében (Budapest, XIII. kér. Vizafogó u. 2-4. 1138) 2001. 04. 23- án felvételivel egybekötött nyílt napot tartunk, ahol az érdeklődők felvételt nyer­hetnek intézményünkbe. Luther Otthon Gaál Jánosné Győri Gábor Presbitériuma igazgató otthonlelkész Elérhetőségeink: Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiumai Gaál Jánosné igazgató (06-1)351-0522 Budapest, Rózsák tere 1. 1077 http://www.otthon.lutheran.hu

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents