Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-02-25 / 9. szám

Evangélikus Elet 2001. FEBRUÁR 25. 3. oldal Az új félév kezdetén... Sokan sóhajtottak megkönnyebbülten januárban, amikor az utolsó vizsga leté­tele után végre elérkeztek a pihenés nap­jai. A kemény tanulás lassan a múlt szép emlékei közé emelkedett, mert véget ért a vizsgaidőszak, a számonkérés ideje, és elérkezett az előadásokkal és szeminári­umokkal teli szorgalmi időszak, amikor azonban sokkal szabadabb az élet, és mindenkinek van ideje olvasásra, látó­körének szélesítésére, alaposabb tudo­mányos kutatásra. Az Evangélikus Hittudományi Egye­temen ezt a félévet is az Úr előtt való megállással, elcsendesedéssel kezdtük 2001. február 5-én. Ezen a napon Deme Dávid és Smidéliusz Zoltán lelkészek szolgáltak közöttünk, akik IThessz 2,1- 12 alapján beszéltek a lelkészi szolgá­latról, és saját tapasztalataikon keresz­tül tanácsot adtak, figyelmeztették és buzdították a következő lelkésznemze­déket. MODELLÉRTÉKŰ KEZDEMÉNYEZÉS Elgondolásra késztetett az áhítatban felvillantott alkalmassági vizsga képe, amely talán mindannyiunkban a Teológi­ára való felvételi első állomását juttatta eszünkbe. Akkor emberek előtt alkal­masnak találtattunk ugyan, a fontos mégis az, hogy „Isten alkalmasnak ítél-e, hogy ránk bízza az evangéliumot”? Az előadásokban az elmúlt években jelentkező új kihívásokról hallottunk, amelyek lelkészt és gyülekezetét egy­aránt próbára tettek. A rendszerváltás mi­att a korábbi viszonyok felbomlottak, és egyre fokozódott, fokozódik a létbizony­talanság. S bár szabad emberek vagyunk, mégsem szabad egy pillanatra sem elfe­lejteni: sokszor a legnagyobb korlát szá­munkra éppen mi magunk vagyunk. Mert „börtön az énünk, amelyből kitömi nem tudunk bűnünk sziklái miatt.” (Ev. Énekeskönyv 374/3. versszak) A lehető­ségek zuhataga elborította az egyházat, amely igyekezett ugyan élni ezekkel a lehetőségekkel, de cselekedetei nem mindig voltak jól átgondoltak és megter­vezettek. Meg kell tanulnunk, hogyan és kinek hirdessük Krisztus evangéliumát, hogyan lehet visszatalálni az emberek­hez, és melyek azok a területek, amelye­ken szükség van a mi szolgálatunkra? A gyerekekkel hittanórán kívül is kell fog­lalkozni, összegyűjteni őket egy kötetlen délután vagy táborozás alkalmával, s raj­tuk keresztül megszólítani az elérhetet­lennek hitt szülőket. Számítani az idő­sekre, és építeni tapasztalataikra és imádságukra. Persze sok helyen a gyülekezetek hozzászoktak a kényelmes tempóhoz, és megelégednek a jelenlegi helyzettel. Ilyenkor igenis fel kell vállalni a küzdel­met, az esetleges vitákat is, és harcolni az újért, az előrehaladásért, mert bár eb­ben az életben sok épület és lélek ajtaja zárva marad, reménységünk és bizodal- munk, hogy a mennyek ajtaja nyitva áll. Az úrvacsorái istentiszteleten pedig szívünkbe véshettük útravalóként az apostoli bizonyságtételt: „Aki pedig min­dent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus ál­tal nemzedékről-nemzedékre, örökkön- örökké. Ámen. ” (Ef 3,20-21) Hulej Enikő Új vezetők a soltvadkerti gyülekezetben Február elejétől új felügyelője és jegyzője van a soltvadkerti evangélikus gyülekezetnek. A 67 éves Gszelmann István nyugdíjas gazdálkodót 37 évi presbiteri és 18 évi jegyzői szolgálat után választották meg felügyelővé. Erre azért került „ciklus közben” sor, mert elődje, Gottschall János - egészségi ál­lapota miatt - felmentését kérte. Mivel Gszelmann István eddig jegyzőként szolgálta a gyülekezetét, erre a posztra egy fiatalabb presbitert, a 45 éves Galántai Jánost kérték fel, aki 6 éve tag­ja a presbitériumnak és ugyancsak gaz­dálkodó. A délelőtti iktatást délután tea­délután követte, ahol már az új felügye­lő és jegyző ült az elnöki emelvényen a lelkész mellett. ifj. Káposzta Lajos Protestáns esték Hatvanban Kicsiny gyülekezeteink egyik nagy gondja, hogy nincsen igazán vonzásuk. A csa­ládias létszámú alkalmakra nehéz kívülállókat hívogatni, az esetlegesen keresők is nehezen találnak utat az ilyen kis közösségekbe. Hasonló a helyzet Hatvanban is, ahol azonban a gyülekezet vezetői, Barcza Béla lelkész és egy lelkes, fiatal presbiter, Tóth Zoltán, a helyi református gyülekezet lelkipásztorával, Tatai Istvánnal együtt­működve, havonként úgynevezett protestáns estéket hirdettek meg a városi könyvtár­ban. Immár kilenc alkalom egyértelműen pozitív fogadtatása igazolja, hogy helyes volt a bátor lépés: ki kell jönni a templomok „fedezékéből”. Csak így lehet esélyünk ar­ra, hogy olyanokat is elérjünk az evangéliummal, a keresztyén értékekkel, akik kü­lönben soha nem léptek volna be egyházi épületeinkbe. Jómagam a Média és az evangélium címmel tarthattam előadást, amit közel egyórás eleven beszélgetés követett. Öröm volt látni, a gyülekezetek törzsgárdája mellet szá­mos új, fiatal arcot is, akik a városi könyvtár „semleges pályáján” nyitottan fogadták a protestáns gyülekezeteknek ezt a fajta közeledését, kéznyújtását. Természetesen fontos, hogy a sorozat összeállítói olyan témákat kínáljanak fel, melyek után reménység szerint nemcsak a gyülekezetek tagjai érdeklődnek. íme, egy kis kóstoló az eddigi gazdag lelki-szellemi „étlapról”: Meddig tartott az univerzum teremtése? (csillagász előadó), Az emberi test csodái - Biblia és természetgyógyászat (orvos előadók), A siker és kudarc szerepe önértékelésünkben - Családi tűzhely vagy tűzfészek? (pszichológus előadók). Az alkalmaknak a helyszínből következően nincsen liturgikus jellege: nincsen pél­dául éneklés, hiszen akkor a „kívülről” érkezők rögtön kirekesztve érezhetnék magu­kat valamiből, amit még nem ismernek. De ugyanakkor a lámpás nincs véka alá rejtve: a protestáns estek mindig imádsággal záródnak, világossá téve, hogy kinek a nevében, milyen forrásból és milyen céllal szerveződnek ezek a modellértékű alkalmak. Gáncs Péter NEM CSAK A SZERELMESEK NAPJA! Bálint napján a magyar költészet is ünnepelt Idén immár ötödik alkalommal került sor február 14-én, Valentin, azaz Bálint napján hazánk legrangosabb irodalmi dí­ja, a Balassi-kard átadására Budapesten, a Gellért Szálló Gobelin termében. A kitün­tető címet és a mívesen elkészített dísztár­gyat, 2001-ben Utassy József vehette át több évtizedes költői munkásságának el­ismeréseként. A nagy sajtófigyelemmel kísért ün­nepség megnyitó beszédében Ladocsi Gáspár tábori püspök a magyarság és a költői hivatás alapvető kérdéseit vette sorra, a díjazott életművével összevetve. Mit jelent magyarságot képviselni? Úgy, mint (az evangélikusnak keresztelt) Balassi Bálint: szépen és tisztán átadni a magyar szót. Összefogni a nyelv erejével a magyarságot. A nívódíjat átvevő költő megérezte és felvállalta ezt a felelősséget. Milyen erőt jelent ma magyar költő­nek lenni? A költői hivatás választása nem gyengeséget ta­kar. Idézzük fel Pető­fi Sándor alakját, akit sokáig kigúnyolt a családja, mert tollat fogott, vagy jusson eszünkbe a törékeny József Attila. Vállal­ták hivatásukat, mert azt vallották: a költő nem gyenge, nem „a csillagok árvája”, hanem próféta, aki­nek küldetése van, aki üzenetet visz. Út­ja során a magyar költő áldozatot vállal: míg egy „szerenc­sésebb nyelven” írt verseskötet sok száz millió olvasóhoz, ad­dig egy magyar költő kötete csupán a ma­roknyi magyarsághoz juthat el. Mégis, halhatatlan és értékes a magyar költő és műve. Milyen öröme van a magyar költő­nek? Szava nem pusztába kiáltott szó, meghallják, akikhez küldi üzenetét. Ju­talmát akkor nyeri el, ha „ifjú szívekben élhet tovább.” Ladocsi Gáspár bevezetője után a ki­tüntetett költő szavalta el Balassi Bálint­ról írott versét, majd Utassy József leg­nagyobb hatású verse, a Zúg Március hangzott el Schramek Géza színművész tolmácsolásban. Ezek után Dávid Ibolya igazságügy-miniszter lépett az emel­vényre. Személyes hangvételű köszöntőjében elmondta: megtiszteltetés számára, hogy harmadik alkalommal lehet jelen a kultú­ra ezen ünnepén, s hogy személyében most nem a kormánytag, a miniszter asz- szony van jelen, hanem az irodalom iránt érdeklődő, verseket szerető ember. Arról is szólt, hogy reményei és hite szerint fel fog értékelődni az irodalom szerepe a XXL században. S nem csak az iroda­lom, hanem a szellemiség minden hordo­zója méltó helyére kerülhet. Utassy Józsefhez fordulva diákköri emlékeit idézte fel. Pécsi egyetemista éveinek egyik irányjelzőjeként tartotta számon Utassy József költészetét. Olyannak, aki embernek magyart, ma­gyarnak embert hirdetett. „Zúg Márci­us ”-át a pécsi egyetemisták saját Nemze­ti dalukként szavalták a március 15-i ün­nepségeken. Mint sok kötetét, úgy ezt a versét is betiltották, mégis mindig el­hangzott a „Talpra, Petőfi" lelkesítő verssora. Dávid Ibolya a közelmúltban elteme­tett kiváló színészre, Sinkovits Imrére is emlékezett ünnepi beszédében. Mint mondta; a művész tavaly ilyenkor még mellette ült a díjátadá­son. Hiányzik most nagyon a magyar nem­zet szellemi-lelki köré­ből. Hogy szavai által is idézze őt, Sinkovits Imre „Hiszekegyét" ol­vasta fel, s kívánt ezzel a Balassi-kard- díjas költőnek további alko­tó kedvet, ihletet. Ta­lán eljön az idő való­ban, amikor nem a ko­porsókészítő, hanem a bölcsőfaragó mester­ség lesz a jövedelmező szakma - szólt az idé­zet Sinkovits Imrétől. Az ünnepi alkalmat Szabó István Tinódi- díjas lantművész játé­ka tette teljessé. K. D. L'tassy József a bonyhádi Fazekas József kovácsmester által készített szablyával. Mellette Ladocsi Gáspár (jobb szélen) és a Balassi-kard korábbi díjazottja, Nagy Gáspár költő. Fotó: Beliczay László Alapkőletétel a Líceumban A közelmúltban ünnepelt az ország egyik legrégibb oktatási intézménye, a sopro­ni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum). Ünnepi külsőségek közepette, Ittzés Jánosnak, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökének szolgá­latával helyezték el a Líceum új tornacsarnokának alapkövét. Az eseményen részt vett Szájer József a Fidesz-MPP parlamenti frakciójának veze­tője (a város országgyűlési képviselője), valamint dr. Szakács Imre, az Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára is. A honatya az összefogás fontosságát hang­súlyozta, kiemelve, hogy magánszemélyek, a költségvetés és az egyház együttes erőfe­szítéseként kezdődhetett meg a tornacsarnok építése, az államtitkár pedig a kormány nevében jelentette ki; mindent meg kívánnak tenni annak érdekében, hogy kárpótolják azokat a közösségeket, amelyek az elmúlt negyven évben hátrányt szenvedtek. A tornacsarnok alapkövének megáldása után, a bebetonozásra kerülő acélhenger­be Kerekes Attila, a kivitelezést végző Stettin Hungária Kft. ügyvezető igazgatója el­helyezte a Líceum idei naptárát, legutóbbi évkönyvét, a tervrajzot, az alapító okira­tot, valamint több sajtóterméket. A tornacsarnok a tervek szerint november végére fog elkészülni. Kiss Miklós Budavári találkozó Ez a rövid beszámoló a teljesség igénye nélkül készült, de a Budai Egyházmegye február 17-i ifjúsági délutánján is ez a gondolat csendült fel először a nyitó áhítatban. Bence Imre, a vendéglátó gyülekezet lelkésze február hónap igéjéről (Lk 10,27) szólva azt hangsúlyozta, hogy az életünkben sokmindent teszünk a teljesség igénye nélkül, de az Isten mégis a teljes bizalmat várja tőlünk. A bizalom, a ráhagyatkozás terén ne elégedjünk meg azzal, hogy mindent a teljesség igénye nélkül teszünk. A kö­zel 50 fős közösségnek - akik a Budai Egyházmegye 5 gyülekezetéből találkoztak - az áhítat után D. Szebik Imre püspök tartott előadást „A fiatalok helyzetéről a XXI. században ” címmel, majd Szeverényi János esperes a fiatalok gyülekezeti életben el­foglalt helyéről szólt. A találkozó a pilisi IZSÓP ének-együttes szolgálatával folytatódott, akik ritmusos énekeikkel, lendületes elevenséggel tettek bizonyságot. A zenés szolgálat közben Pángyánszky Agnes pilisi lelkész arról szólt, hogy Isten most nem a látásunkat, ha­nem a hallásunkat használja fel ahhoz, hogy megismerhessük Őt. Ezért szól. A talál­kozó résztvevői az estet a Budavári Gyülekezet felújított, korszerű ifjúsági termében fejezték be. ifj. Bence Imre Árnyjátékkal farsangoltak Február 17-én rendezte hagyományos farsangi együttlétét a kőbányai evangélikus ifjúság. Az immár ötödik alkalommal megrendezett mulatságra ezúttal is több gyüle­kezetből érkeztek fiatalok. Képviseltette magát: Nagytarcsa, Pilis, Csömör, Főt, De­ák tér, Kelenföld, Zugló, Budavár, Óbuda, Cinkota, az Egyetemi Gyülekezet, de el­jöttek kőbányai reformátusok is. A házigazdák műsorral készültek, Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnikáját ad­ták elő - ámyjáték formájában. A műsor és a jelmezbemutató után vetélkedő követ­kezett. A csapatoknak költők felcserélt verssorait kellett összerendezniük. Volt ügyességi, logikai, fejtörő és szerepjáték egyaránt. A bingóval „fantasztikus” nyereményt lehetett nyerni: egy, a Kőbányai Evangéli­kus Gyülekezet történetéről szóló könyvet. („Intim” felvételünkön a homlokok között tartott labda sorsáért aggódnak a csa­pattagok.) Barna Marianna *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents