Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-02-18 / 8. szám

Evangélikus Élet 2001. FEBRUÁR 18. 5. oldal Akinek virág van a szemében KÖNYVJELZŐ Mika Waltari: Szerencsés Félix Versszerető ke­resztyének ültük kö­rül Hespné Házos Mária költőnőt feb­ruár 9-én a Huszár Gál könyvesboltban. Harmadik verseskö­tetével ismerked­tünk. (A beszélgetést Brebovszkyné Pintér Márta vezette.) A költőnő nem titkolta, hogy 1926- ban született. Haja hófehér. Arca ránc- talan, rózsás. Sze­mében lélek lakik. Nem véletlenül rik­kantotta el valaha Jancsika, egykori óvodás tanítványa: „ Gyerekek, Májjá néninek virág van a szemében, ha süt a nap. " Az akkor fiatal óvonéni életcélja lett: „világot látni és virágot tükrözni. ” Ma is ezt teszi. Mi lettünk a kertje, mi olvasók, akik magunkba fogadjuk a még ki sem nyílt sok szép szándékát is. „Az én világom ” című kötet (anyagát kiadásra dr. Pfitzner Györgyné és Pfltzner Zoltán készítette elő) bemuta­tásakor vált nyilvánvalóvá, hogy kötet ritkán van ennyire összhangban szerző­je személyével. Hespné külleme, sze­me és versei egy, a világban és Istené­ben megbékélt ember nyugalmát, bizo­nyosságát sugallják. Az a fajta ritka ember, aki a napi szolgálatban, a saját hasznosságának az érzetében, a hiva- tásszeretetében találta meg a maga lel­ki egyensúlyát. Boldog, békés életérzés az övé. Hogy kicsoda ő, azt verseiben maga fogalmazza meg: „Ha gyümölcsfa len­nék, .../ Virágot bontanék,/ termést bő­ven hoznék,/ gyereket etetnék,/ madarat ringatnék,/ halálom Idán is/ hasznos maradhatnék... ” (Mi lennék) Óvónői hivatása, szíve-lelke része: „Mindig tékozoltam/ soha nem vesztet­tem/ új kincset találtam/ a gyermeksze­mekben. ” (Hivatásomról)-Szent hite, hogy ő, aki szülőket, gyermeket, férjet temetett, maga is sú­lyos betegségeken esett át, nem hiába állt veszteségei után talpra: „ Valamire még itt maradtam. ” Még azt is tudni véli, hogy mire: ..... hogy megtalált bé kém/ kisugározhassam/" (Leltár) Élete mélypontján fogalmazza meg hitét: „Könnyebb lesz a teher, ha Jézus­sal hordom. " Igen, ez az erős hit állandó boldogságának forrása. A „ Veled, Uram " című ciklusának versei bizony­ságtételek (Hála 1989., Kezek 1994., Négy H-val élni 1996). OLVASTAM... Jókedv Az igazi jókedv keresi azt az utat, ahol valaki várja, kézen fogja és hazave­zeti. Vissza kellene állítanunk a jókedv hitelét, amely nem más, mint a szülei­be kapaszkodó gyermek biztonsága. A gyermek, aki hisz szüleinek, aki nyu­godtan ráhagyatkozhat szeretetükre, kiegyensúlyozott és boldog, segítő­kész, mások életét körülölelő jóság. Öröm együtt lenni vele, mert ő is örül nekünk.- Ez a gyerek mindig jókedvű! - mondja tanár barátom egyik tanítványá­ra mutatva.- Tudod, miért? Nagyon egyszerű ti­tok. Családjuk szeretetben él otthon, és ezt a sugárzást a fiú idehozza... Nem idealista ömlengés, amit a tanár úr megfogalmaz. Csak a szeretetet test­közelből megtapasztaló emberből lesz felelősen szeretni képes felnőtt. A jókedv „teste” a simogató kéz, az evés előtt körbejáró családi puszi, az es­ténként imára buzdító édesanya-hang, az iskolai munkára figyelmes szem, egyál­talán az a tudat, hogy engem érdekel a te életed, fontos számomra, hogy mi tör­tént veled, amíg nem láttuk egymást. Jókedvemnek teste van, mert abból az ősi élményből, tapasztalatból táplál­kozik, hogy szeretetközösségben nőttem fel... „A szeretetben nincs félelem. A töké­letes szeretet nem fér össze a félelem­mel, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki fél, az még nem tökéletes a szeretet­ben.” ÍJn 4,18 A könyvesbolti ankéton jogos volt a kérdés felvetése: Mikor van ideje ír­ni? Mária ugyanis komoly közéleti te­vékenységet foly­tat. Dunakeszin is, országosan is sok a teendője. Van egy bábos közössége. Énekkari tag. Egy­házi irodalmi alkal­mak rendszeres szereplője. A kör­nyezetvédelemnek is aktív harcosa. Verseskötetének bemutatója alkal­mából lelkes bábos társa, Séd Teréz is köszöntötte. Bolla Árpád, korábbi lelkésze, pedig még Má­ria édesanyjáról és anyósáról is megem­lékezett, akik hitbuzgalmi életükkel mindmáig Hespné példaképei. Csorna Lajosné A verseskötet a Deák téri, Huszár Gál könyvesboltban kapható. HESPNÉ HÁZOS MÁRIA KÉRÉS AZ ÉLŐKHÖZ Csak amíg itt vagyok, míg közietek járok, hozhattok vázámba egy-egy szál virágot. Csak amíg itt vagyok beszélhetek veled, láthatom mosolyod, várom leveledet. Csak amíg itt vagyok melletted az úton, vigyázz rám! Figyelj rám!- Más dolgod van tudom ­De csak míg itt vagyok tudod ezt megtenni, ne csak temetéskor kezdj velem törődni... 1996 Mika Waltari finn író (1908-1979). Apja lelkész és iskolamester, anyja hi­vatalnok volt. Helsinkiben teológiát, majd filozófiát és irodalmat tanult. Művei: misztikus regények, versek, rövid történetek, mesék, esszék, szín­darabok, tv-játékok. Igazi lélekbúvár. 1957-től 1978 végéig a Finn Akadémia tagja. „Az ország titka” című regénye Jézus korában játszódik, a Szerencsés Félix című regényét pedig Csepregi Béla adekvát fordításában olvashat­juk. (Megjelent 2000-ben a „Polar Könyvek” sorozatban.) A könyv hátlapján található e tömör mondat: „...ez a regény a hitvilágról, a bizonyosság és kétség embert próbáló harcáról szól.” A cím nyomán az juthat eszünkbe, hogy Félix a szerencse fia, talán szép családja van, jó állása, sok pénze, egészséges, minden sikerül neki. Ennek ellenkezője igaz: elvált, beteg, még az elmegyógyintézetet is megjárta. Családi neve: Tienhaara, magyarul „vá­laszút”. Egy nap Istentől azt a megbíza­tást kapja, hogy minden nap szólítson meg egy embert, s közölje vele az örömhírt: megvannak bocsátva bűnei, ha hiszi. Félix belső kényszertől hajtva naponta próbálkozik a nehéz feladattal, ami nagy kínt jelent számára, mert ma­gát gyengének, hitetlennek, méltatlan­nak érzi erre a felelősségteljes küldetés­re. Minden nap válaszút előtt áll, tegye, ne tegye. Végül minden nap megteszi, elindul, s mindig talál valakit, akinek szólhat az örömhírről. Legnagyobb ki­hívást ifjúkori barátjával és annak isme­rősével való találkozás jelenti, hisz mindketten természettudósok, csak azt hiszik el, amit látnak. Egyikükkel együtt imádkozik, a másiknak enyhíti fájdalmát, s ezenközben mindegyikük lelkében megmozdul valami. Még ké­telkednek, de már biztosak abban, hogy különleges dolgoknak voltak részesei. Félix úgy tudott imádkozni, hogy magá­nak semmit sem kért, most csak társaira gondolt. „Talán épp ez a kegyelem az, amiről prédikálnak” - mondja a fájdal­mától megszabadult barát, aki nemiig Fedezzük fel a meglévőt! „Tanuljuk meg elfogadni azt, ami még annál is jobb.” (Evangélikus Élet, 2001. január 7-i szám) Megújult újságunkban a „Liturgikus sarok” istentiszteleteink gazdagabbá, színesebbé, „áhítatot-keltőbbé” tételének forrása kíván lenni. Az eddig megjelent cikkek világosan és szívet melengetőén hívják fel mindannyiunk figyelmét a megújulásra. Lelki életemet régen foglalkoztatja egy probléma. A ma használatos Énekeskönyv 9. oldalán felsorolja az istentiszteleti rende­ket. Közülük a vasárnapi istentiszteleti rendeket emelem ki: A. A vasárnapi istentisztelet énekverses rendje B. A vasárnapi istentisztelet liturgikus rendje Nem emlékszem arra, hogy istentiszteleteink (gyülekezeti, rádiós vagy televí­ziós) eltértek volna az A változattól. Itt az ideje, hogy a B változattal, a liturgi­kus istentisztelettel tegyük vonzóbbá, melegebbé istentiszteleteinket. Az énekelt liturgikus rend dallamait olyan kiválóság szerezte, mint Szokolay Sándor. Miért nem élünk ezzel a lehetőséggel, ami adva van, csak fel kell fedezni? A kérdés azért is indokolt, mert az Énekeskönyv 9. oldalán, az istentiszteleti rend felsorolása után ezt olvashatjuk: Az A és B rend magában foglalja a gyónás és az úrvacsora rendjét is. Ez a másik problémám. Miért szakítjuk el az úrvacsorát az istentisztelettől? A liturgia csodálatos hangulata és az igehirdetés, az úrvacsora liturgiáján ke­resztül vezet el az élő Krisztushoz. M. B. Nagy örömmel olvastam MB testvérünk levelét. Mélységesen igaza van ab­ban, hogy a liturgikus rend csak igen ritkán kerül használatba (csupán néhány gyülekezet él vele rendszeresen). Az „Új” énekeskönyvünk 1982 (!) óta tartal­mazza ebben a formában a liturgikus rendet. Szokásaink, gyakorlatunk azonban lassan formálódik - úgy látszik 17 év után is még idegen sokak számára a litur­gikus rend... Vajon miért? Bizonyára azért, mert nem ismerik - formailag és tar­talmilag - a „gazdagabb” istentiszteleti rendet. Honnan is ismernék meg, ha nem tanította meg nekik senki. Az ismeretlentől idegenkedni természetesnek tűnő magatartás... Az új ágendán dolgozó csapat (Liturgiái és Agendaszerkesztő Bizottság) nem csak kiegészíteni és gazdagítani szeretne, hanem olyan közös tanulási folyama­tot elindítani, amelybe lelkészek, kántorok, gyülekezeti tagok egyaránt bekapcso­lódhatnának. Tisztázni kell félreértéseket, meg kell szüntetni „címkézéseket", „ beskatulyázásokat ”, és a magunk hangját megfogalmazva komolyan kell ven­nünk az előttünk járt testvéreket, a bizonyságtevők fellegét - akik a liturgikus is­tentisztelet formájában hitükről vallottak, és Isten szeretetének formáltak csator­nákat. Fedezzük fel - ahogy levélírónk fogalmazta - „a meglevőt”. Hetilapunk új rovata a „ liturgikus sarok ” is ezt a célt szolgálja. Ismerjük meg, szeressük meg egyházunk kincseit. Ebbe a kincskeresésbe és értékőrzésbe az is beletartozik, hogy újra gondoljuk úrvacsorái gyakorlatunkat és „ nem hagyjuk félbe ” az isten­tiszteletet. Együtt vallom levélíró testvérünkkel: „A liturgia csodálatos hangulata és az igehirdetés az úrvacsora liturgiáján keresztül vezet el az élő Krisztushoz ”. Hafenscher Károly (ifj.) A liturgiái bizottság vezetője öccse halálos ágyánál még megtagadta Istent, az örökkévalóságot. Az imádság hatalmas erejének a pél­dája ez. Tanításokban lehet kételkedni, de Istenben soha. Egy pappal való találkozásuk során tovább érlelődik elhatározásuk életük legfontosabb kérdéseinek tisztázásában. A pap szerint a tudomány eredményei valószínűbbé teszik a történelmi ténye­ket, a világ megismerését, „de minden ember csak saját magában tapasztalhatja meg Krisztus élő voltát.” A barátok útjai elválnak, de más em­berként távoznak, mint ahogy idejöttek. Félix hallja az Úr szavát: „Akkor kövess engem, Félix! Követlek, Uram.” Félix nem fél többé semmitől, tudja, Isten más, nehezebb teendőket is tarto­gathat számára. Miért aggodalmaskodna a holnap felől, amikor Isten ezegyszer csodálatosképpen megengedte, hogy tel­jesen boldog legyen. Igazán szerencsés. A tömör, egyre drámaibb párbeszédek fejtik ki az egyetemes gondolatokat, s vi­szik előre a történéseket. A regény min­den szereplője kap a másiktól valamit. Még a pap is. Isten előtt mindannyian egyenrangúvá válnak. Félix, a hivatal­nok, a természettudós barátok, a pap, Is­ten szolgája is elesett, bűnös emberek, akiknek bűnei megbocsáttatnak, ha hisz­nek. Elválásukkor a pap Pál apostol sza­vait adja útravalóul: „Azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözí­tője minden embernek, kiváltképp a hí­vőknek.” Csaba Piroska A könyv kapható a Huszár Gál. evangélikus könyvesboltban. evél& Tisztelt Szerkesztőség! Régóta rendszeres olvasója voltam az Evangélikus Életnek. Minden napot azzal kezdtem, hogy elolvastam a Nap Igéjét (Új nap - új kegyelem), majd a hozzákapcso­lódó kis meditációkat (a német Brüdergemeinde Losungból), melyek a lap alján vol­tak olvashatók. Remélhetem, hogy az utóbbit is újra közük majd? Örömmel olvastam, a január 14-ig számban a megemlékezést a felemelő „Évez­red köszöntő” ünnepségről, (sajnos az ml, m2 TV nem közvetítette), mely protestáns miniszterelnökünk áldáskívánásával fejeződött be. De, hogy miért kellett utána világ­híradóval betölteni az első oldal majdnem felét, azt nem tudom. E deprimáló híreket a rádióban tízszer, a televízióban ötször láthattuk, hallhattuk. Azt szerettem az Ev. Életben, hogy örömhíreket közölt. Mindig együtt örvendez­tem minden építkező gyülekezettel. Nem értem, miért kell egyházi lapunknak menedzselni az általam is kedvelt, köz­ismert Koós Jánost? Ő olyan népszerű, hogy nincs szüksége az Ev. Élet propagandá­jára. Úgy hallottam egyházunk íróságának is van néhány könnyűzenei együttese, akik ugyanolyan „ügyszeretettel” muzsikálnak, mint Koós. Fényképe helyett szíve­sebben láttunk volna képriportot a kiskőrösi Petőfi-szilveszterről, mert annak evan­gélikus vonatkozása is volt. Sajnos csak a rádióban hallottam, hogy az értékes kultu­rális műsor, s a Petőfi-ház előtt tartott ünnepség után az evangélikus templomba vo­nult a tömeg, ahol megtekinthették Petőfi Sándor születési anyagkönyvi bejegyzését, majd a lelkész rövid, szívhez szóló prédikációját hallgatták meg. E kiskőrösi ünnep­ség bizonyítja, hogy nem mindenkinek jelent izzadságszagú humorizálást a Szilvesz­ter. (L. utolsó oldalt) A szellemes humort az év többi napján is kedvelem, s munka­helyi torzsalkodásokkal teli éveim alatt gyakran idéztem egyik neves írónk mondá­sát: „A legmagasabb rendű önvédelem a humor”. Remélem egyszer ez újságban is ol­vashatjuk majd Sík Sándor: „Imádság humorért” című versét. Bár én minden hasznos és értékes újat örömmel üdvözlök, de nem találom bölcs dolognak, hogyha megszüntetik az eddig bevált, közkedvelt rovatokat, mint pl. a „Gyereksarok” és a „Fiataloknak”. Az ötletes bibliai rejtvényekkel még mi felnőttek is felfrissítgettük emlékezetünket. Remélem az Élő Víz emblémájának kicsinyítése nem jelenti terjedelmének csök­kentését is. Mindig örömmel olvastam Gáncs Aladár, Bálint Józsefné, Marschalkó Gyula, Sánta Anikó és a többiek értékes cikkeit. Ebben a kiszáradt világban nagyon is szükség van Élő Vízre. Biztatásukra fogtam tollat, hogy megírjam észrevételeimet, kíváncsi vagyok, köz- lik-e levelem. Tisztelettel: Dobó Józsefné presbiter (Budapest) Kedves Testvérem, tisztelt szerkesztő úr! ... Figyeljük az átalakulást, reméljük, hogy valóban szorosabb lesz a kapcsolat az olvasókkal. Régóta kérünk „találkozókat”: jó lenne, ha időnként ilyenekre sor kerül­ne vidéken is. Fontos az „ige” - de hiányzik évek óta a véleményformálás, a vita, az előzetes in­formáció, a folyamatos „naptár”. így tudnánk előre készülni másokkal való találkozásra... Ki tudta, hogy Tatán torony épült? Pedig kirándulni is érdemes lett volna Tatára! Kevés hírt kapunk iskoláink életéről, kivéve Sopront. A Teológiáról jóformán sem­mit! Együtt - egymásért, egy jel felé, egy úton - egymás hite által gazdagodva, egy­mással kincseinket megosztva. Tudom, nehéz „politizálni” - de a keresztyén ember, a lutheránus hívő ezt sohasem kerülhette el. S nagyon aktuális a „kömyezetügy” is, mert Isten teremtett világa nekünk adatott megőrzésre. A különböző értelmiségi klu­boknak csak meghívóit ismerjük, de a témát nem, sem az előadást, sem az előadót, sem a hozzászólásokat. Pedig nekünk vidéken jó szolgálatot tenne, ahol kevés ilyen alkalom van... Mégegyszer Isten áldást kérve életére és szolgálatára, köszönti: Magassy Sándorné d. lelkész, ny. óvónő (Sikátor) Ordass Lajos püspök születésének hónapjában - FEBRUÁRBAN ­a Sajtóosztály a Válogatott írások 4. kötetét 40 %-os kedvezménnyel árusítja. Ferenczy Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents