Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-11-25 / 48. szám

2001. NOVEMBER 25. 7. oldal • • Az UGYesség vélelme A hetilapunkban újra meg újra fel­bukkanó „pengeváltásokat” olvasva, Keveházi László szellemes előadáscíme jut eszembe, melyben felteszi a kérdést vajon „ÜGYes vagy ÜGYetlen egyház vagyunk-e"?! Szánalmas az ügyeskedő egyház, de még inkább az, amelyik meg­feledkezik a rábízott szent ÜGYről... Egyrészt nagyon örülök, hogy végre megmozdult az állóvíz, vannak a lapban életes feszültségek, mert „nyugalom” csak a temetőben honol... A viták, nézet­különbségek az élet jelei, bizonyítékai. De örömömet ugyanakkor egy kis szorongás árnyékolja be. Néha mintha valahonnan nagyon ismerős lenne, ahogyan különbö­ző fontos és izgalmas kérdésekben - mint például a válás, vagy legutóbb ifjúsági munkánk értékelésében - véleményt nyil­vánítunk. Kísért, hogy az ÜGY helyett személyek kerülnek előtérbe: ki mondta, kiről mondta, kinek mondta?! Időnként emlékeztet ez a stílus arra a vitakultúrára vagy inkább vitakulturálatlanságra, amit szomorúan tapasztalhatunk a parlament­ben, a politikai életben. Éppen a minap hallhattuk, hogy az ellenzéknek „morális kötelessége” nemmel szavazni a kormány előterjesztésére, ugyanakkor a másik oldal gyakran fel sem tételezi, hogy talán ellen­zékben lévők is javasolhatnak olyat, ami nekik nem jutott eszükbe, mégis az ország javát szolgálná... Szeretném remélni, hogy közöttünk, az Evangélikus Egyházban nem uralko­dik el ez a rend, ez a félreértett torz de­mokrácia. Kétségtelen, hogy egyhá­zunkban is vannak különböző teológiai, kegyességi irányzatok, amelyek azonban nem kerülhetnek se kormányzati, se el­lenzéki pozícióba. Szükség van, szükség lenne (!), valódi teológiai párbeszédre és vitára. De nem lehet cél a másik meg­61 évi hűséges szolgálat után. Rendkívüli alkalomra gyülekeztek össze az Északi Egyházkerület Püspöki Hiva­talának dolgozói és mindazok, akik sze­rették „Magdi nénit”, hogy elköszönje­nek tőle 61 évi szolgálat után... Giczi Ferencné, 1940-ben kezdte mun­káját egyházunkban Kuthy Dezső egyete­mes főtitkár mellett, aki később püspökké lett a Dunáninneni Egyházkerületben. Ve­le együtt hét püspök szolgálatát segítette egyházunkban, az Országos Irodában, majd az Északi Püspöki Hivatalban. Mi volt jellemző Magdi néni munkájá­ra? Elsőként a szakszerűséget említhet­jük. Az irodavezetés minden titkát is­merte, s igyekezett tovább adni a munkatársainak. Levél nem veszett el, írás nem maradt válasz nélkül. A lelkiis­meretesség másik vonása, több mint hat évtizedes szolgálata során, hogy kritikus időkben vasárnap és éjszaka is odaadás­sal dolgozott egyházunkért. Máskor közbenjárt a püspöknél lelkészek sorsá­nak alakításában, mindig jóindulattal és emberségesen. Végül megemlíthetjük, hogy akik a hivatalba érkeztek, azokat szeretettel és empátiával fogadta. Sokan gondolnak rá hálával és megbecsüléssel. Köszönjük odaadó szolgálatát, hűsé­gét, s kívánjuk, hogy az egyház Ura adjon neki a pihenés esztendeiben jó egészsé­get, sok örömet szerettei körében! PROMISE 10 éve alakult a Promise zenekar. Ebből az alkalomból szeretettel hí­vunk mindenkit jubileumi koncer­tünkre, mely 2001. november 30-án, pénteken 17 órától lesz a Budahegy- vidéki evangélikus templomban. Ven­dégeink a Szela együttes és az Egyete­mi gyülekezet Gospel-kórusa. buktatása árán való hatalomba kerülés. Az egyház ugyanis abból él, és addig él valóban egyházként, amíg megvallja és a gyakorlatban is megéli, hogy Jézus Krisztusnak „adatott minden hatalom mennyen és földön...” Érdemes végiggondolni, hogy milyen sokszínű csapatot fogott össze a Mester abba az első „nagy koalícióba”, akikkel elindította a világmissziót: a zélóta Si­montól a néhai kollaboráns Mátéig, Ja­kabtól Pálig és Pétertől Jánosig. Vádaskodástól fertőzött közéletünk­ben gyakran halljuk a szép jogászi megfo­galmazást: „mindenkit megillet az ártat­lanság vélelme ”, Egyházi körökben talán másként kellene fogalmazni: minden hit­testvérünket megilleti az ÜGYesség vé­lelme, hogy ő is az ÜGYet akarja szol­gálni. Lehet vitatkozni arról, hogy ezt helyes módon, megfelelő eszközökkel teszi-e, de jó lenne abból kiindulni, hogy egy ha­jóban evezünk, még akkor is, ha egyesek másként fogják az evezőt, s Uram bo­csáss, néha még, szerintünk, rossz irány­ba is húznak... Ilyenkor az egyedüli meg­oldás: együtt figyelni a Kormányos korrigáló szavára, parancsára! Jó lenne, ha minden személyeskedést félretéve, az ÜGY szeretete és féltése mo­tiválna minket, amikor véleményünket megformáljuk és főleg amikor azt papírra is vetjük. S az is jó lenne, ha mindezt sze­mélyes túlérzékenység és sértődékenység nélkül tudnánk olvasni, elfogadni vagy éppen vitatni. Ebben a reményben várom, no nem a további pengeváltásokat, hanem az őszinte vélemény- és tapasztalatcserét, - gyógyul­ni akaró Egyházunk, közös ÜGYiink és Urunk szolgálatában. Gáncs Péter A kimondott szó súlya Sokszor könnyen kiszalad, de „ leve­gőt érve” egyre nehezül, végül mázsás súlyként nehezedik a másik szívére. Te­herként. Máskor nem is kőtömb ez, csak egy jól irányzott, mérgezett nyíl, mely a cél­ba találva egy pici pontot érint csak. De a fájó érzés egyre jobban elhatalmaso­dik a szíven... Sokszor lesből, magunkat elrejtve célzunk: névtelen levéllel, számítógépes írással, olvashatatlan postai bélyegzővel vagy épp egy névtelen telefonhívással. Mi takarásban vagyunk, minket rejt az ismeretlenség árnyékos bozótja, de azért gondosan ügyelünk, hogy jól kiélvezhes­sük nyilunk fájdalmat keltő, zsibbasztó hatását. Van olyan is, hogy felvállaljuk - akár gyülekezetünk előtt is - szavaink súlyát. Ha kell, nyilvános máglyarakáson éget­ve el a másik szavait. Majd a végtermé­ket nejlonzacskóban a hirdetőtáblán he­lyezzük el a saját szavunk igazának bizonyságául. De mi az igazság? Kimondott szava­inknak - legyenek azok halkan suttogott vagy vörösödő fejjel üvöltöttek - meny­nyi az értékük? És egyáltalán, kinek a mérlegén mérjük? Csak a magunkén? Tehetjük. Még ügyeskedhetünk is a sú­lyokkal. De ne feledjük: Isten egyszer minden egyes kimondott és kimondatlan szavunkat ráteszi az O mérlegére, ami az egyetlen igazi, hitelesített mérleg. És bi­zony nagyon kellemetlen lesz, ha nagy eltérés mutatkozik majd a két eredmény között... Boda Zsuzsa Evangélikus Élet = „Legyen... lámpásotok meggyújtva” Orvos barátnőm , jóban van” az angyalokkal. Mindig is jóban volt. Akkor, amikor kórházi osztályokat kellett igazgatnia és most is, nyugdíjas éveiben, amikor a magá­nyossággal, betegségeivel, a szűkülő lehetőségekkel kell megküzdenie. Az angyalok körülötte maradtak. Kértem, írjon le néhányat régi történeteiből - melyeket asszonykonferenciákon olyan örömmel hallgattunk - a „véletlen” nagy találkozások, a „véletlen” kis egybe­esések gyakran sorsdöntő eseteit. Ezekkel eddig adósom maradt. De elküldte a legfrissebbet. Én pedig leközlöm, bár talán egyszerűbb a többinél, de a Biblia szerint is a friss manna biztosan jó. Azért különb mindnél, mert a legszűkebb mában erősít meg Isten hihetetlen közelségéről. Itt tehát az írás, egy ige kíséretében: Angyali történet „Boldog ember az, kinek te vagy erőssége...” Zsolt 84,6 ,, Gyermekeim Erdélyben jártak és ajándékba hoztak nekem egy kerámialámpást, mely illatosítóként is szolgál, ha mécsest és olajat teszünk bele. Szerettem volna rög­tön kipróbálni, de sem mécsesem, sem olajam nem volt. Megkértem egy kedves roko­nomat, nézzen nekem illatosító olajat, tudtam, hogy jó érzéke van az ilyesmihez. Közben egy hét is eltelt, s engem egészen más ügyek kezdtek foglalkoztatni. Moz­gássérült ember vagyok, nem tudok temetőbe járni. Itthon szoktam gyertyát vagy mé­csest gyújtani a jeles napokon, öt legkedvesebb halottam emlékére. Eljött a halottak napja, és úgy adódott, hogy nem tudtam mécsest vásárolni, és gyertyám sem volt itt­hon. Nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget a szimbólumoknak, de a magamfajta, sok mindenben korlátozott ember számára az apróságoknak nagyobb az értéke. Mint már annyiszor, beletörődtem tehetetlenségembe, de fájdalmas volt. Nagyon hiányoztak a kis lángocskák vigasztaló fényei. A halottak napját követő nap az én rokonom beállított az illóolajjal. Eredeti, lám­pába való gyertyát nem kapott a boltokban, de mivel volt neki otthon egy doboz ap­ró mécsese, elhozta azt. Mindjárt üzembe is helyezte a kis lámpást, s az kellemes il­latot árasztva pislákolt. - És még maradt öt darab mécses! Miért éppen öt? Véletlen? Lehet, hogy mások számára az, vagy jelentéktelen apróság, de számomra más, több, mindennél több. Az a »szalmaszál« volt ez, amit az Úr oly sokadszor, mindig felém nyújt, ha csüg­gedni kezdek. ” (Ágnes) Mikor ez az írás megjelenik, Örökélet vasárnapja van. Mindszent és halottak nap­ja után az egyház ünnepel, ünnepli az örök életet. Meggyőződésem, hogy a halottaink tiszteletére meggyújtott minden mécses en­nek az életnek a világosságát hivatott hirdetni. A fényt, mely áttör a halál sötétjén. Otthon vagy temetőkben csak pislákolva ég a láng, mint ahogy az örök életbe ve­tett hitünk is, előfordul, hogy kísértések szelétől megcsapva csupán vergődve lobog. De mégis töretlen reménységgel gyújtjuk meg újra és újra a mécsest, olykor - mint olvastuk - Isten követeinek, „angyalainak” segítségével. P. Nagy Erzsébet A Budapesti Fasori Gimnázium (Bp. VII., Városligeti fasor 17-21.) fel­vételt hirdet a 2002/2003-as tanév nyolc- és négyévfolyamos tagozatára, el­sősorban evangélikus tanulók számára. Jelentkezési lapok a gimnázium portáján és a lelkészi hivatalokban sze­rezhetők be. lnternátusi elhelyezést vidéki tanulók számára tudunk bizto­sítani. Gimnáziumunk a 9. évfolyamra (négyosztályos képzés) jelentkezők szá­mára írásbeli felvételit tart magyarból és matematikából, előzetes jelentke­zés alapján. Jelentkezési lapok leadási határideje: 2002. február 15. Az 5. évfolyamra (nyolcosztályos) jelentkező tanulók számára a közpon­tilag előírt időpontú felvételire 2002. febr. 16 - márc. 16. között kerül sor, előzetes jelentkezés alapján. Jelentkezési lapok leadási határideje: 2002. február l-jéig. evél&levél&evél&le Látogatják Kufstein várát Juhász Géza dr. Martosné Sztrókai Piroska tanárnővel készített beszélgetésére vá­laszolva írom, hogy a háború előtt és azóta is felkeresik Kufstein várát és látogatják a Deák téri Evangélikus Leánygimnázium által felállított vörösmárvány emléktáblát, melyet Lux Elek tervezett, és akinek leánya szintén az iskola növendéke volt. Nagyon örülök, hogy Sztrókai Piroska foglalkozik a Kufsteinben raboskodó magyar hazafiak emlékével, illetve az emléktábla történetével. (Az emléktáblával foglalkozó cikkeim után engem is megkeresett.) A táblaállítás elindítói - dr. Zelenka Margit és Jeszensz­ky Ilona - nekem is tanáraim voltak, életük végéig összejártunk és rendszeresen, örömmel mutatták Kufstein várát felkereső diákjaik onnan küldött fényképét, levele­zőlapját, néhányat nekem adtak. Tudtommal turistacsoportok is felkeresik. „Az első magyar emléktábla a kufsteini várfalon” (Magyar Nemzet, 1968. július 23.) címmel megjelent írásomra meglepő­en sok levél érkezett a történelmi Magyar- ország különböző területeiről, részben az emléktáblán lévő 94 név kiegészítését kér­ve, részben a gyakrabban előforduló ne­vek személyéről kértek felvilágosítást. Ér­deklődtek az emlékezés alkalmából kiadott „emlékalbum” iránt. (1968-ban írásom megjelenése még kétséges volt, er­ről tanúskodik a Magyar Nemzet 1968. jú­liusi, lakásomra írt levele ...... örömmel ér tesítelek, hogy kufsteini írásod közlésére mégis sor kerül. A beküldött levelezőlapo­kat visszaszármaztatom... ” (Volt, aki ottjárta emlékére 1958-as képeslapot kül­dött. „Nem felejtették el a kufsteini rabo­kat.” (M.N. 1982. ápr. 21.) c. írásom után többen kerestek meg felvilágosítást kérve 1985-ben is.) A Liszt Ferenc Társasággal Ausztriá­ban jártunk. Forrai Miklós a L.F.T. elnöke és ifjabb Bartók Béla koszorúzta meg az emléktáblát és emlékezett az ott raboskodó magyarokra.. .az emléktábla története mellett azt hiszem érdemes lenne „utóéletével” is foglalkozni. Az Evangélikus Leánygimnázium tanárai, igazgatója ezért az erkölcsi elégtételt adó emlékezésért is megérdemlik az utókor tiszteletét. Schelken Pálma Életrajz-kiigazítás Az Evangélikus Élet 2001. november 18-i számának „Evangélikus Arcképcsar­nok” rovatában olvasható volt a harminc éve elhunyt Túróczy Zoltán püspök életraj­za, amelyben sajnálatos módon több pontatlan adat is szerepelt. A fegyházbüntetéséből nem 1947-ben, hanem 1946. március 1-jén szabadult Túróczy Zoltán, 1956 utáni püspöki szolgálata pedig nem „egészen 1958-ig” tartott, hanem csak 1957. december 4-ig. Legfontosabbnak azonban azt tartom megjegyez­ni, hogy 1952-es lemondásáról megjelent mondat téves. Nem akkor mondott le, „amikor az egyházkerületet erőszakkal megszüntették”, hanem hónapokkal koráb­ban. Az 1952 februárjában újra összehívott zsinat előkészítő anyagaiban még a négy egyházkerület új területi beosztása szerepel. A lényegesen különböző egyházpolitikai szerepet játszó Reök Iván egyetemes felügyelő, illetve Túróczy Zoltán és Szabó Jó­zsef püspökök lemondása a február 5-i zsinati ülés utáni napokban történt, és csak ez­után vált „hivatalos tervvé” a kétkerületes beosztás. A zsinat ezirányú döntését 1952 májusában hozta meg, és a régi kerületek utolsó, illetve az északi és déli kerület ala­kuló közgyűlésére csak a nyári hónapokban került sor. A fentiekkel kapcsolatos dokumentumok az előkészítés alatt álló Túróczy- emlékkötetben is szerepelni fognak. Tisztelettel: Ittzés András, Budapest-Kelenfold Kongatnának Tisztelt Szerkesztőség! Laborczi Géza lelkész-barátomtól (úgyis, mint a Múzeumfalu Baráti Körének oszlopos tagjától) kaptam meg az Önök címét, azzal a megjegyzéssel, hátha tudná­nak nekünk segíteni. íme a kérésünk: A Sóstói Múzeumfaluba áttelepítettünk Tiszavasváriból egy kisebb méretű harang­lábat, amiből már korábban - sajnos - ellopták a kisharangot. A haranglábat a múzeum most kialakítandó temetőjében helyeztük el, de igazán hiányzik belőle a „csengettyű”. Arra kérném Önöket, ha van rá mód, szíveskedjenek megjelentetni az Evangélikus Életben egy felhívást, hogy a Sóstói Múzeumfalu szívesen megvásárolna (méginkább felajánlásként elfogadna) egy kisharangot, olyan 8-15 kg súlyút a haranglábba. Címünk: Sóstói Múzeumfalu, 4431 Nyíregyháza-Sóstófürdő, Tölgyes u. 1. (Tel./ fax: 42/479-704) Köszönettel: Dr. Páll István múzeumigazgató Keresztény lapszemle a gödöllői rádióban Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel tájékoztatom Önöket arról, hogy a gödöllői Pelikán Rádióban, a 93,6 MHz-es frekvencián, minden hét szombatján - reggel 7 és 8 óra között - egyházi lap­szemlét tartok, lassan már egy negyed éve. A történelmi egyházakhoz tartozó vagy azokhoz közelálló hetilapokból 5-5 perces lapszemlét olvasok fel ebben a helyi rádióban. Betűrend szerint az Evangélikus Élet, majd a Keresztény Élet, a Reformátusok Lapja és végül az Új Ember következik. Az egyes lapok szemléje között zenét sugárzunk, esetleg hírek, reklám vagy más információ szerepel. Koós Albert (Részletek egy megbukott tanítványomnak írt levélből.) Kedves Béla! Én ezt a levelet nem vigasztaló írásnak szánom neked. Inkább ébresztőnek! Azt ajánlom, hogy ezt a vereséget, vagyis bukást - alázatos szívvel fogadd el! Ne keress mentséget! Ne vádolj senkit! Magad helyett, vagy melléd ne ültess senkit a vádlottak padjára. Legkevésbé a tanáraidat. (Egy igazi tanár nem szívesen buktat!) Csak maga­dat okolhatod! Lusta, trehány voltál, gyenge, pipogya, engedtél barátaidnak is... Ez a bukás - ítélet! A megbánás most személyes ügyed! Gondolkozz, hogy mit kellett volna tenned, és mit nem tettél meg! Nézd, Béla! A soproni régi líceumi diákotthonunk napóráján ez volt olvasható: „Gyorsan folyó időmet az Úr nem adta hiába”. Bizony nem adta hiába! Dolgozni, ta­nulni kell! A diák munkája pedig a tanulás! Teneked kell őszintén kimondanod, sőt megvallanod, hogy „Atyám, vétkeztem!” És ez a lelked legmélyéről jöjjön! Ne hagyd el magad! Most neked kell kemény aka­rattal bűnödet bevallani, és szíved mélyén bocsánatot kérni Istentől, szüléidtől... Prédikáció helyett Üdvözítő Urunk, Jézus egy csúfosan megbukott tanítványára, Péterre mutatok rá. Péter is csúnyán megbukott. Képes volt háromszor is megtagad­ni Urát és hazug, gyáva módon letagadni, hogy ismeri a Mestert. Ez hitből és ember­ségből: „elégtelen”! És, ugye, emlékszel még a folytatásra? Jézus alkalmat adott ne­ki, hogy Javítóvizsgát” tegyen... A tantárgy: Jézus iránti szeretet. Mert minden ezen múlik! Péter megtanulta az élet nagy tantárgyát, a vallástételt: „ Uram, te mindent tudsz... Te tudod, hogy szeretlek téged!" (Jn 21,17) És Péter átment a pótvizsgán! Te is, Nagy Béla így, ezzel a hittel és akarással átmehetsz a vizsgán, ha becsülettel elvégzed feladatodat, a megismételt III. osztályt. És akkor „felsőbb osztályba lép­hetsz!” Egy vidámabb találkozás reményében szeretettel ölel: Sümeghy József u * k I orrai Miklós és ifj. Bartók Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents