Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-11-18 / 47. szám
Evangélikus ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet 66. ÉVFOLYAM 47. SZÁM 2001. NOVEMBER 18. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ ELŐTTI VASÁRNAP A TARTALOMBÓL Ünnep Agárd ősi templomában ARA: 65 Ft A zsoltáréneklés gyakorlata Keresztelési kaleidoszkóp Zsinati Hírmondó Mi van az evangélikus ifjúsággal? Képünkön (balról-jobbra): Szabó Tamás lakiteleki református lelkész, Csallóközi Zoltán NKÖM osztályvezető, D. Szebik Imre elnökpüspök, Káposzta Lajos püspökhelyettes, Lezsák Sándorné. A mikrofonnál az esemény házigazdája: Lezsák Sándor Ordass-szobor a Lakiteleki Népfőiskolán Három éve Ordass-emlékkonferen- ciára, a múlt hét végén pedig Ordass Lajos evangélikus püspök mellszobrának avatására mentek egyházunk vezetői és a gyülekezeti delegációk a Lakiteleki Népfőiskolára. D. Szebik Imre elnök-püspök előadással. Káposzta Lajos püspökhelyettes igehirdetéssel, mások megemlékező, illetve személyes hangú gondolatokkal készültek és tették teljessé az ünnepet. A szobor tartalmas magyarázó szöveggel a többi hazai keresztyén egyház mártír-püspökének emlékműve mellé került, hogy így „szabadtéri történelem- könyvként" minden látogató számára hirdesse az elődök kiállását és hitét. Régi álma teljesült-a Népfőiskola igazgatójának, Lezsák Sándor országgyűlési képviselőnek. Az intézmény területén található Szent István kápolna előtt alig egy esztendeje „keresztyén pantheon” létesült, ami fokozatosan bővül. Minden magyar egyházból kiválasztottak egy-egy olyan vezetőt, akinek 1945 után bátor helytállása miatt üldöztetés lett a sorsa. Mindszenty József katolikus, Márton Áron erdélyi katolikus, Ravasz László református, Romzsa Tódor kárpátaljai görög katolikus és Józan Miklós unitárius püspök a XX. század hitvallói, akik mellett most már az evangélikus Ordass Lajos szobra is ott áll. Lezsák Sándor, a püspöknek több írását elolvasva próbálta megfogalmazni életútját egy mondatban úgy, hogy aki megáll a szobor előtt, azonnal megsejtse, ki is volt ő. A talpazatra ez a mondat került: „Keresztfád tövébe állítottál”. Hátoldalán - mint a többi neves személyiségnél is - rövid életrajz olvasható. Az ünnepség a Széchenyi Teremben kezdődött, ahol a megjelent küldöttségek és vendégek előtt Káposzta Lajos püspökhelyettes hirdette az igét. Pál első korinthusi leveléből a szeretet himnuszát idézve világította meg a gyülekezetnek, hogy ezt a szöveget csak azok értik, akik emberi szeretettel is jelen vannak. Ezzel lehet értelmezni az újraolvasott bibliaszakaszokat, mivel „nekünk nem ideológiánk van, hanem evangéliumunk. A legtisztább evangélium pedig a kereszt és az oltári szentség. E kettő ad mindannyiunk szolgálatának hitelt és az ünnepnek rangot.” Ezt követően a szobor előtt folytatódott az ünnepség. Ordass Lajos életútját Szebik Imre elnök-püspök ismertette. Az időrendbe állított életpálya-bemutatásból nem hiányoztak a hányatott sorsú püspök írásaiból vett idézetek sem. Nem árt tudni, hogy a rendkívül tehetséges egyházi vezető ténylegesen csupán 5 évet tölthetett hivatalában (1945—48, 1956-58), és akkor állt az egyház élén, amikor igazán csak imádkozni lehetett, mert a cselekvésre nem volt lehetőség. A szenvedéssel teli történelmi időkben így tett tanúbizonyságot Ordass püspök: „Elfogadom alázatos lélekkel Istentől, mert tudom, hogy elítéltetésemben is áldott akarata nyilvánul meg! (...) Én áldalak. Uram, hogy keresztfád tövébe állítottál. Most már tudom, ezért kellett élnem.” Csallóközi Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának osztályvezetője a szobor leleplezésekor a kormány képviseletében beszélt. Az egyházüldözés legújabb kori örökségére utalt, amikor azt mondta: „Gazdagok vagyunk vértanúkban, ha a XX. századi magyar történelmet vizsgáljuk. Az elévülhetetlen emberi gaztetteken teremnek a mártírok. A szemtanúkon múlik, hogy megmarad-e örökségük, és hogy fognak-e rájuk emlékezni unokáink. Magyarországon a dermedtség csak fokozatosan enged fel, legyen ez vallási, gazdasági vagy szellemi. Az elmúlt 12 esztendőben ezt segítette néhány volt egyházi iskola visszaadása, új egyházi intézmények elindítása és a múlt feltárása. Ordass Lajos keresztyénsége tiszteletet parancsol, és ennek megmutatásával fontos lépést tettünk az utókor részére is.” Font Sándor országgyűlési képviselő szűkebb hazája, a soltvadkerti evangélikus gyülekezet és Ordass Lajos kapcsolatát elevenítette fel. Ugyanis 1928 nyarán - akkor még Wolf Lajosként - másfél hónapot töltött segédlelkészként Soltvadkerten, és emlékirataiban több kedves élményt is megemlít az ottani falusi életről. Később püspökként többször állt a templom szószékén, hiszen az akkori lelkész, Sikter András jó barátja és támogatója volt. Az ünnepségen nem tudott részt venni dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, akinek köszöntő levelét Barotai Imre szolnoki plébános olvasta fel. Végül a helyi katolikus és református lelkész mondott köszöntő szavakat és áldást a jelenlevő gyülekezetre. ifj. Káposzta Lajos „Igen, természetesen nagy dolog a keresztség, hogy megbocsáttatnak bűneid. ha megtérsz a bűnből és segítségül hívod a keresztségbeli szövetséget. Azonban vigyázz! Ha oly vakmerőén és könnyelműen vétkezel a kegyelemben bizakodva, el ne érjen az ítélet és meg ne előzze megtérésedet, és bár akkor már a keresztségben hinni vagy abban bízni szeretnél, Isten rendeléséből kísértésed olyan nagy ne legyen, hogy hited megállani nem tud. Mert ha azok is alig tartatnak meg, akik nem vétkeznek vagy pedig puszta gyengeségből esnek el, hogyan maradhat meg vakmerőséged, amely gúnyolta és kísértette a kegyelmet? Ezért félelemmel járjunk, hogy az isteni kegyelem gazdagságát szilárd hittel megtarthassuk és az ő kegyelméért boldogan hálát adhassunk, mindörökké. Amen. ” Luther Márton, A keresztség szentségéről (Gáncs Aladár és Muntag Andor fordítása) ..Az az Atyaisten legdrágább könyörületessége, hogy nem a képzelt, hanem a valóságos bűnösöket üdvözíti, vállalva bennünket bűneinkben, elfogadva teljes elvetésre méltó cselekedeteinket és életünket, míg tökéletessé és teljessé nem tesz bennünket. Közben az ő gondoskodásában és szárnyainak árnyékában élünk, és az ő ítéletétől nem a mi igazságunk által, hanem az ő irgalma által menekülünk meg. " Luther Márton. Heidelbergi disputáció (Nagybocskai Vilmos fordítása) Utánpótlás minden szinten Gondolatok a Teológia nyílt napja elé Az elmúlt hetekben többször került elém különböző összefüggésekben az utánpótlás szó. Hallottam megnyilatkozást arról, hogy 12 évvel a rendszerváltozás után még mindig lelkészhiány van Evangélikus Egyházunkban. Másutt az hangzott el, hogy ha 15-20 diplomázó lenne, most aligha akadna ennyi üres lelkészi állás számukra. Egyetemünkön e sorok írásakor készítjük elő szokásos évi nyílt napunkat azzal a nem titkolt szándékkal, hogy szeretnénk, ha minél több fiatal választaná élethivatásként a lelkészi pályát. Minőségbiztosítási rendszert építünk ki, és intézményfejlesztési tervet készítünk azért, hogy korszerű, színvonalas képzést tudjunk biztosítani hosszú távon is azoknak, akik teológiai tanulmányokat szeretnének folytatni a 21. században a lutheránus hitvallásosság alapjain. A küzdelem az utánpótlásért folyik. A közelmúltban lezajlott díszdoktoravató ünnepünk is azt erősíthette meg a mai fiatalokban, hogy érdemes tanulni és kemény munkával felvállalni az élet nehéz kérdéseire történő feleletkeresést. A megtett életutak ezt tanúsították. Női és férfi teológiai életpálya egyaránt áldást jelenthet a gyülekezeti tagok vagy a külső érdeklődő emberek számára. Mégis miért van az, hogy „mindössze" 5 férfi- és 14 nőhallgató kezdte meg tanulmányait teológia szakon, 1 férfi és 6 nő pedig hittanári szakon egyetemünkön? Általában minden felekezeti teológus szakon alacsonyabb a kezdő hallgatók létszáma, mint korábban. Azt gondolom, ha az okokat keressük, akkor nagyon széles területre kell figyelnünk. Ez a jelenség nem elemezhető szűklátókörűén és befelé fordulva, csak kitekintéssel. A bécsi egyetem szociológiai kutatást végzett a közelmúltban Kelet-Kö- zép-Európa egyházairól (Zulehner, Tomka Miklós és Máté-Tóth András neve is fémjelzi a programot), tényfeltáró adatokkal és sok hasonlóságot kimutató eredményekkel. Nem a számokat szeretném most idézni, hanem csupán egyetlen mondatos megállapítást: „Minél több idő telt el az 1989-90-es politikai fordulat óta, annál jobban erősödött a kérdés: vajon a kelet-közép-európai egyházak nem akarták-e túl gyorsan újraéleszteni a régi struktúrákat, ahelyett, hogy egyéni utakat kerestek volna a radikálisan új viszonyok között.” (Új Ember, 2001. nov. 4.) Az utánpótlás nem csupán és nem is elsősorban a hivatásos lelkészi utánpótlás szempontjából érdekes, hanem a gyülekezeteink összetételét és a családok következő generációit illetően, vagy a templomaink és programjaink iránt érdeklődő civil társadalom átlagéletkora felől. A jövő itt kezd gyógyulni a jelenben. A holnapi gyülekezetek utánpótlása a mai megszólítottak számától függ. Sajátos modernitásra kell kérnünk a Szentlélek áldását, hogy azzal a sebességgel és olyan kérdésekkel foglalkozzunk, amire a jövő nemzedék már ma odahallgat. A hagyománytisztelet akkor egészséges egy keresztyén közösség életében, ha biztosítja, segíti az aktuális környezet új helyzeteire történő válaszadást. Ma különösen is éles, mondhatni kegyetlen kérdésekről van szó: terrorizmus, rasszizmus, vegyi fegyverek, gazdasági egyenlőtlenség, éhezők, kirekesztettek... Építjük vagy inkább leépítjük az utánpótlást akkor, amikor emberi szóra, kezekre, gondolatokra várnak sokan körülöttünk, helyette sablont, sémát, egyoldalú, ellentmondást nem tűrő eligazítást találnak? Sokan szeretnének beülni a templompadokba ma azért, hogy a lelki tartalmak áradásának és a mai környezet elhordozásának összhangját megtalálják. Nem vallásos közöny vesz körül bennünket, hanem keresés, kutatás és kérdezés. Csakhogy az érdeklődés új óráiban nem lehet a régi idők feleleteit változatlan formában elmondani. Tartalmi utánpótlásra, új lelki erőre és érthető küldetésre vár sok ember a mai társadalomban. Esélyeket, lehetőségeket és feladatokat csak akkor találunk meg, ha teológiailag előkészített és az érkező emberek világával őszintén szolidáris üzenet hangzik a szószékekről. Krisztocentrikusnak pedig az az üzenet minősíthető, amely felemel, továbbsegít, bajainkból gyógyít és Krisztushoz köt. Mindehhez szükség van fiatal, jó képességű, áldozatkész hitű hallgatókra - templompadokban és egyetemi padsorokban egyaránt. Utánpótlásra akkor tehetünk szert személyekben, ha gondolatban, tartalomban, üzenetben, küzdelemben, korrektségben, szeretetben, alázatban és nyitottságban is találunk korszerű muníciót. Hiába erősödnek hivatalok, adminisztrációk, tisztségek, hiába szaporodnak az alkalmazottak és a munkaidőben egy- házias életet élők sorai, ha elveszítjük az eredeti ízt, azt az erőt és tartalmat, amely minden időben képes a megújulásra. A sok külső, intézményes változás mellett elengedhetetlen a mélység, a belső világ megújulása és megerősödése. Ez a lelki értelemben vett minőségbiztosítási küzdelem - színvonalas, örök, mégis naprakész evangéliumhirdetésért, amely szóban és életben egyaránt hangzik. Túróczy Zoltán püspök 1944-ben egy nyomtatásban is megjelent („Aki elébe ment a viharnak" című) igehirdetésében a felgyorsult élet és a lárma közepette így figyelmeztet: „ amikor mi is válságos utakon állunk és vihar elé megyünk, akár tetszik, akár nem, vegyük tudomásul Isten üzenetét embereken és Biblián keresztül: biztosítsuk az Úrral való csendességünket, mert ezen fordul meg minden. ” Ezt a mondatot azért is elmondta, mert a külső nyüzsgés, mozgás és tevékenykedés egyszersmind veszélyt is jelent, mégpedig a pótcselekvés veszélyét. A korszerűség és a friss légkör nincs a legfőbb érték ellen, sőt inkább igazi utánpótlást jelentő lelkekért cselekszik. A veszélyt a hamis tartalmak, az utánzatok jelentik. Ki-ki maga döntheti el, sok-e vagy kevés az Evangélikus Hittudományi Egyetemen beiratkozott 70 férfi és 125 nő hallgató, azaz összesen 195 fő (ez lelkész és hittanár, nappali, levelező és kihelyezett tagozatok összes hallgatóját jelenti) a jövő számára. Egy azonban biztos: a mennyiségi aggodalom mellett létezik minőségi is. Hogy az utánpótlás emberei Isten közelségében élő. Krisztus által megerősített, hiteles teológiai feleleteket kereső fiatalok legyenek, akik ismerik az Isten titkát kutató szenvedély mélységét. Ezért szabad imádkoznunk, és ezért kell megszólítanunk a pályára alkalmasnak látszó fiatalokat a minden szinten való utánpótlás érdekében. Minél szélesebb bázisa van ma az egyháznak a civil társadalomban, annál inkább talál utánpótlást a jövőben. Észre kell vennünk, hogy ebbe az irányba elmozdulni ma már több, mint sürgető. Dr. Szabó Lajos * 1 1 I
