Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-11-11 / 46. szám

6. oldal 2001. NOVEMBER 11. Evangélikus Élet Díszdoktoravatás az Evangélikus Hittudományi Egyetemen Új bejegyzések egy emlékkönyvbe - a tudomány ünnepén „ Ó jertek, énekeljünk, az Úrnak hálát zengünk... ” - ezzel a szép Bach-korállal vette kezdetét 2001. október 25-én dél­előtt 10 órakor az az ünnepélyes konfe­rencia, amelyet a Magyar Tudomány Nap­ja alkalmából rendezett az Evangélikus Hittudományi Egyetem. (Négy éve van külön „napja” a tudománynak, mindig ok­tóber vége, november eleje hetében kerül sor ünnepi gyűlésre minden tudományos területen, így a hittudományban is.) A Teológia második emeleti, őszi ter­mésekkel, ágakkal ünnepi díszbe öltözte­tett nagy előadóterme is szűknek bizo­nyult a sok vendég befogadására. Egyházunk mindhárom püspöke, idős és fiatal lelkészek, teológiai tanárok, teoló­gushallgatók, „Deáktériek”, a társegyhá­zak és a társintézmények képviselői, s még sokan mások azért gyűltek össze, hogy ünnepeljenek: megünnepeljék a tu­dományt. De hogyan lehet ezt megfelelőképpen megtenni? Az énekkar által előadott, fent idézett - s akár mottónak is tekinthető - korái után dr. Szabó Lajos, az EHE rek­tora köszöntő beszédében elmondta: nincs méltóbb ünneplés, mint az, hogy ezen a napon tudósok szólalnak meg, át­adják elsajátított tudásukat. A hálaadás szava legyen az első, amely a Tudomány Napján hangzik, Isten igéje legyen a ve­zérfonalunk - hívjuk segítségül a 145. zsoltár sorait: „...Nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék, nagysága felfoghatatlan. Nemzedékről nemzedékre dicsérik műve­idet, hirdetik hatalmas tetteidet. ...Magasztal, Uram, minden teremtmé­nyed, és híveid áldanak téged... ” A hálaadás után pedig azzal tehetjük emlékezetessé a Tudomány Napját, foly­tatta a rektor, hogy köszöntjük a Teológia három, avatásra kerülő új díszdoktorát: Takácsné Kovácsházi Zelma evangélikus lelkészt, dr. Hézser Gábor pasztorálpszi- chológust, és Claus-Jürgen Roepke bajor egyházfötanácsost, valamint a habilitá- ciós oklevelét átvevő dr. Balla Péter re­formátus teológiai docenst. Köszöntjük őket, mégpedig nem „csupán” mint tanít­ványok, kollégák, barátok, ismerősök, családtagok, hanem mint a szó igazi ér­telmében vett tisztelőik. Hiszen a tudo­mányos életpályát járók méltóak tisztele­tünkre. S hogy ez mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a teli díszterem, a „többgenerációs” érdeklő­dés a „nemzedékről nemzedékre” át- adott-átvett tudomány ünnepén. A Teológia méretében is tekintélyt su­gárzó, hatalmas, kék könyvét felemelve Szabó Lajos elmondta: a „Doktori Okle­velek Emlékkönyve ", amelynek első lap­ja még az 1928-as esztendőben kelt be­jegyzéssel indult, a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Soproni Ev. Hittudo­mányi Karán, s a rendszerváltás óta némi időre zárva maradt, most újra kinyílik. Megható pillanat ez, fűzte hozzá, felnyit­va a kötetet, hiszen ma új bejegyzések kerülnek bele. Sokakkal összeköt ez a könyv: nemzedéket nemzedékkel, ma élőket és az emlékezetben őrzött elődö­ket, tudósgenerációkat. A köszöntő beszéd elhangzása után, az ünnepi ülés megnyitásával kezdetét vette a díszdoktoravatás, melynek első állomása a laudációk felolvasása volt. Elsőként dr. Hézser Gábor pasz- torálpszichológus méltatását hallottuk tiszteletbeli doktorrá avatásán, melyet Szabó Lajos ismertetett. (A laudáció a díszdoktori címre jogosult tudós rövid életrajzát, publikációit, tudományos pá­lyáját foglalja össze, valamint tartalmaz egy indoklást is a kitüntetés odaítélését illetően.) Ezután Claus-Jürgen Roepke bajor egyházfötanácsos méltatása következett dr. Reuss András rendszeres teológiai pro­fesszortól, harmadikként pedig Takácsné Kovácsházi Zelma lelkésznő laudációja hangzott el dr. Hausmann Jutta, a Teoló­gia ószövetségi tanszékének professzorá­tól. (Az elhangzott laudációk rövidített változatai e lap alján olvashatók!) Mindhárom kitüntetett esetében a si­keres teológiai munka elismerését és az EHE doktori tanácsának nagyrabecsülését hangsúlyozták a méltatok, valamint öku­menikus nyitottságukat és tudományos munkásságukat értékelték, melyet a ma­gyar evangélikus lelkészképzésben vé­geznek. A díszdoktori oklevelek átadásával az ünnepség első része véget ért. Az ének­kar szolgálata után megkezdődött a szék­foglaló beszédek megtartása - ekképp a díszterem teljes közönsége teológiai elő­adást hallgató diáknak érezhette magát erre a közel két órára. Dr. Hézser Gábor, szakterületének megfelelően, „Eredményes lelkigondo­zás - lelkigondozói eredményesség ” címmel szólt a pasztorálpszichológiai ta­nulmányok fontosságáról a lelkészkép­zésben. „Eredményes” lelkigondozásra vágyik az egyház, s hogy ez elérhető, megvalósítható cél legyen, megemlítette, hogy az EHE Gyakorlati Intézete ad el­sőként lehetőséget pasztorálpszicholó­giai szeminárium látogatására a képzés teljes ideje alatt. A lelkigondozás eredményessé tételé­hez meg kell ismerni és be kell vezetni a gyakorlatba a teológus-füleknek talán idegenül hangzó kifejezést: a minőség­biztosítást az egészségügyben. Nagyon sok lelkész fél a kiégéstől, a „bum out” szindrómától, és gyakran felteszi magá­nak a kérdést - s felteszi a lelkigondozott is -: mitől eredményes egy lelkigondo­zás, lehet-e egyáltalán ilyen összefüg­gésben szólni? Ma már, mondta Hézser Gábor, ez nem kérdés. Noha ambivalens érzéseket kelthet a lelkigondozás és a mérhetőség fogalmának összekapcsolá­sa, mégis beszélnünk kell az egyes szol­gálatok hatásának felülvizsgálatáról. Nem új divatjelenség ez, hiszen már Schleiermacher sürgette az egyházi sta­tisztikát. Minden parókus lelkésznek hasznára lesz, ha felteszi magának a minőségbizto­sítás alapkérdéseit, a pásztori munka szempontjai szerint: „Milyen ügyet szol­gálok? Kik veszik igénybe szolgálatomat? Mit várnak tőlem? Mik az eredményeim és a céljaim?” Az intézményes lelkigon­dozásnak pedig ezekre a kérdésekre feltét­lenül reagálnia kell. A lelkigondozó sze­mélyiségének magvát érinti az eredmé­nyesség kérdése, tette hozzá Hézser Gá­bor. Végül figyelmeztetett a pasztorálpszic­hológiai háttér kérdésére, mely szintén tisztázandó: a félelemre, amely az igei alap elvesztésétől tart, mondván, a poj- menika túl tudományos lesz, és rámuta­tott a biztosított igei alap motiváló, meg­elevenítő, kiégéstől védő, megnyugtató hatására. Claus-Jürgen Roepke egyházfotaná- csos előadása egy kritikai összehasonlítás volt, „ Ökumené - a három nagy egyház 2000. évi nyilatkozatai” címmel. Az ekkleziológiai (egyházakat érintő), tavaly napvilágot látott, három fontos nyilatko­zatot elemezte: a „Dominus lesus ” -t (ró­mai katolikus), az Orosz Ortodox Egy­ház által kiadott, és az EKD (a Németországi Protestáns Egyházak) Zsi­nata által megjelentetett „Egyek Krisz­tusban - egyházak úton a nagyobb kö­zösségek felé” című nyilatkozatot. A díszdoktorrá avatott főtanácsos az első, aki elvégezte ezt az összehasonlító elem­zést e három, vitát is kiváltó, nagyjelen­tőségű dokumentum esetében. Az abc-sorrend miatt került sor har­madikként Takácsné Kovácsházi Zelma lelkésznő előadására. Nőként ő az első, akinek neve díszdoktorként bekerült a Doktori Oklevelek nagy könyvébe. Sok volt és jelenlegi tanítványa, hittanosa, gyülekezeti tagja, a Deák téri hívek kép­viselői jöttek el, hogy megünnepeljék. A lelkésznő kérdésemre elmondta, ez az állomás az életében azért jelentős, mert a külső jóváhagyását, mások általi elismerését kapta meg a tudományos munkájának. Első érzése az volt, mesél­te, mikor értesült a díszdoktori felterjesz­tésről, hogy az ilyen megbecsülés vala­miféle lezárás, pont a tudományos pályán, de erről szó sincs! A további úthoz ad plusz erőt, ösztön­zést. A kérdésre, hogy mit jelent egy evangélikus számára hittudományi egyetemének kitüntetése, azt felelte: „Ez a legtöbb, amit kaphatok. Nagyon meg­ható és megtisztelő érzés. A legnagyobb elismerésnek tartom. ” ~­Előadásának címe így szólt: „Meny­nyire tartoznak a teológiai kutatás ered­ményei az egyház nyilvánossága elé? (Az ún. közvetítő teológia létjogosultsága.) ” A címben feltett kérdésre utalva a lel­késznő elmondta: alapélménye, hogy mint evangélikus, joga van kérdezni. Maga az egyház tanította meg őt erre, s azt is tudja, hogy sokszor egy helyesen feltett kérdés még a válasznál is fonto­sabb. Ki nyerhet betekintést az egyház terü­letén jelentkező problémákba, megoldat­lan kérdésekbe? Nehéz erre a válasz. Il­lusztrációként említette David Friedrich Strauss Jézus-könyvét, valamint az erlangeni vitát, mint két esetet, amely aláhúzta, kívánatos-e az egyház közvéle­ménye elé tárni minden eredményt, s ha igen, hogyan? Foglalkozzunk a hogyannal: csakis tisztelettel, tapintatosan. Ne sértsen vele senkit a tudós. Bizonyos, hogy ez hálát­lan feladat, mert mindig lesz, akinek „túl sok”, s lesz, akinek nem elegendő, amit megtud. A lelkésznő a kérdést a Biblia, a krisztológia és az eszhatológia irányá­ból látja megválaszolhatónak. Rámuta­tott: a Szentírás kutatói mindig bátor emberek voltak. Amennyiben elfogad­juk, hogy eredendően más a hit igazsá­ga, és más a természettudomány és a történelem igazsága, akkor kijelenthet­jük, hogy nem tesznek kárt a gyüleke­zet, az egyház népe hitében a teológiai kutatás nyilvánosságra hozott eredmé­nyei, hanem javukra szolgálnak. Hiszen a hit megragadottság. Az ünnepi ülés záró momentumaként dr. Balla Péter, a Károli Gáspár Refor­mátus Teológia docense habilitációs ok­levelet vehetett át a Habilitációs Tanács elé benyújtott dolgozata elismerésekép­pen. A program végén gratulációkra, sze­mélyes találkozásra is volt mód az ünne­peitekkel. Kőháti Dorottya Dr. Hézser Gábor Hézser Gábor 1946-ban született Bu­dapesten. Nős, három gyermeke van. Teo­lógiai tanulmányait Budapesten és Montpellier-ben végezte. 1978-tól a németországi Bodel- schwingh Intézet Bethel pszichiátria-lel­késze, 1982-től ugyanitt docens és szu- pervizor. Teológiai doktorátusát 1983-ban sum­ma cum laude fokozattal nyerte el a mar- buigi egyetemen Stollberg professzornál. Disszertációjának témája: Beistand als Grundfúnktion der Seelsoige. 1984 óta pszichoterapeuta, 1987 óta családterapeuta, a weinheimi családterápiás intézet szupervizora és szervezési tanácsadója. 1989 óta a Betheli Teológiai Főiskola és az EKD Lelkigondozói In­tézetének szupervizora és a klinikai lelkigondozó képzés docense. 1991 óta tagja a Német Pasztorálpszichológiai Társaságnak. A klinikai lelkigondozó képzés mellett tevékenykedik a lelkészto­vábbképzés területén, a NATO bevetéseken részt vevő katonai lelkigon­dozók képzésében, valamint munkaterülete még a vesztfáliai gyüleke­zetszervezési intézet. Magyarországi tevékenységének jelentős állomásai a következők: gyakorlati teológiai szemináriumokat vezetett a protestáns posztgraduális tanfolyamokon; az Evangélikus Hittudományi Egyetem felkért szeminá­riumvezetője; ugyancsak szemináriumvezető a Budapesti Semmelweis Egyetem mentálhigiénés és klinikai lelkigondozó képzésében, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai karán. Tudományos pályájának ismertetése során kiemelem azt a szerepét, amelyet a pasztorálpszichológia tudományos felismeréseinek magyar- országi terjesztésében mintegy évtizede betölt. 1990-ben megjelent könyve alapműként szolgál a hazai szakirányú felsőoktatásban. Publi­kációi és az általa vezetett szemináriumok fontos mozgatói és támaszai a magyarországi protestáns kórházi lelkigondozás és családterápiái szolgálatok fejlődésének. A lelkészi hivatás lelkigondozói karakterének megrajzolásában az ál­tala vezetett kurzusok, továbbképzések és személyes tanácsadások új irányvételt jelentenek ma az alap- és posztgraduális képzésben egyaránt. Munkásságával sokat fáradozik azért, hogy a hazai teológiai karokon fo­lyó lelkigondozói képzés és a világi egyetemek munkája között aktív és kölcsönösségi kapcsolat alakuljon ki. A lelkésztovábbképzés területén szerzett tapasztalatait rendszeresen megosztja a magyar egyházak szakembereivel. Ez az a terület, ahol lehetőséget látok együttműködé­sünk kiszélesítésére. Dr. Szabó Lajos Claus-Jürgen Roepke A teológiai képzést az Evangélikus Hittudományi Egyetemen is abban a meggyőződésben végezzük, hogy a teo­lógia nem csak érdekes, hanem szüksé­ges is. Szükséges az egyház számára, mint az egyház funkciója, mint a min­denkori igehirdetés kritikai felmérése és mint Isten embert érintő igényének és megszólításának alkotó visszaadása. E funkciója megtörténik és ennek mindig végbe kell mennie a gyülekezetek ottho­nos területén. Ugyanez a funkció azonban az is, amikor emberek ezt a szolgálatot az egyház egészéért végzik. Claus-Jürgen Roepke egyháztanácsosnak az a feladat jutott osz­tályrészéül, hogy ilyen felelősséget vegyen magára. Már Neeuendettelsauban, Heidelbergben, Göttingenben és Erlangen- ben folytatott teológiai tanulmányainak végén az elsők között teljesí­tett egy „média-évet” tartományi egyházában. 1967 és 1974 között végzett gyülekezeti lelkészi szolgálat után Münchenben, a Németor­szági Protestáns Egyház (Evangelische Kirche in Deutschland, EKD) média- és tájékoztatási referense volt 1974-1980-ig mint egyházföta­nácsos, és egyúttal az EKD hivatalának szóvivője. 1980-tól 1991-ig az Evangelische Akademie igazgatója Tutzingban. Ez a találkozóhely ebben az időben híres fórum és a gondolkodás újító műhelye lett, ahol a szövetségi köztársasági köz­vélemény különböző felfogású képviselői egymással, de Kelet és Nyugat magas állású képviselőivel is nemzetközi feltűnést keltő vi­tát folytattak a közép-hatótávolságú rakéták telepítésének akkor égető kérdéséről. 1991-től egyházfőtanácsos volt a Bajorországi Evangélikus Egy­ház központi hivatalában, s ilyen minőségében illetékes az ökume­nikus munkáért és egyháza testvéregyházi kapcsolataiért. Második alkalommal választották meg 1995 óta a Martin-Luther-Bund elnö­kévé. Az ortodox keresztyénséggel való kapcsolat már a tutzingi idő óta érdekelte. Azóta az ortodoxia szakértője lett. Az Orosz Ortodox Egy­ház érdemeit a Szergej-rend adományozásával ismerte el. Körültekintés és jó érzék a kelet-európai egyházak szervezete és lehetőségei dolgában, az egyházépítésben a rendszerváltás után, lu­theri elkötelezettség és ökumenikus nyitottság jellemzik útját. Teoló­giai véleménye, értékelései és álláspontja az evangélikus heti- és havi lapokban számos írásában csapódott le. Intézményünk tevékenységét érdeklődéssel és segítőkészséggel kísérte. Nagyrabecsülésünk ma an­nak a teológusnak szól, aki egyházvezetői pozícióban van. Dr. Reuss András Takácsné Kovácsházi Zelma Az egyetemi életben vannak embe­rek, akiknek külön feladata a kutatás, akiket egyenesen felmentenek az okta­tás alól, hogy lehetőségük legyen kutat­ni, és az eredményeket megfelelő mó­don láthatóvá is tenni. Vannak emberek, akiknél a kutatás és az oktatás viszonya kiegyensúlyozott. És vannak emberek, akik a kutatást a maguk számára végzik, hogy ismeretüket bővítsék és azután másokat is részesítsenek benne. Embe­rek, akiknél a súlypont az oktatáson van, és akiknek az életútja a kife­lé törekvő kutatást lehetetlenné tette. Nem mintha nem akarták volna, hanem mivel az életutak úgy alakultak, ahogyan alakultak, mivel nem tőlük függő körülmények nem tettek mást lehetővé. Az ilyen emberek külső hatás nélkül maradnak - így gondolják sokan, mivel alig talál­hatók szállítható, megmutatható és papíron rögzített eredmények. Aki azonban akár csak egyszer is állt oktatva fiatal emberek előtt - s még hozzá egyetemen -, tudja, milyen fáradság ésmilyen felelős­ség van mögötte. De azt is, milyen lehetőség alapbéállítottságokat be­folyásolni, kedvet ébreszteni a tárgyhoz - vagy éppen meggyűlöltet- ni, kedvetlenséget terjeszteni. Takácsné Kovácsházi Zelma olyan ember, aki teológiai kompeten­ciáját mások számára gyümölcsöztette és még gyümölcsözted. Már Deák téri tevékenysége idején Kékén András és más kollégák mellett, amikor az újabb és legújabb teológiai irodalom iránti érdeklődésével gazdagított és intenzív teológiai eszmecserére és vitára ösztönzött olyan provokálni is tudó teológusok teológiai meglátásaival, mint Bultmann és Tillich, - a bibliaórák keretében és a fiatal felnőttek ta­lálkozóin, amelyeken nagy vonzerőt gyakorolt. Teológiai és világiro­dalomban való olvasottságának nagy része volt ebben. Az évek során a mi hallgatóinknak is hasznára vált Takácsné Ko­vácsházi Zelma teológiai elkötelezettsége: Rendszeres teológiai ér­deklődése különösen a 20. század teológiai törekvései iránt. És gya­korlati teológiai tapasztalatai, amelyeket a rendszeres teológiai megfontolásokkal összekapcsolva ott is hasznosított, ahol a gyakorla­ti teológiai tanszék keretében oktatási feladatot kapott. Takácsné Kovácsházi Zelma hallgatóink számára olyan személlyé vált, aki ennek a háznak a falain kívül is teológiai beszélgetőpartner­ré lett. S olyan oktatóvá, aki feltűnés nélkül, de ezért annál hatásosab­ban bátorítja a hallgatókat önálló gondolkodásra és saját útjuk keresé­sére vezeti rá őket. A díszdoktori cím odaítélésével e sikeres teológiai munka elisme­rését kívánjuk kifejezésre juttatni. Dr. Hausmann Jutta I * ( ( í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents