Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-11-11 / 46. szám
66. ÉVFOLYAM 46. SZÁM 2001. NOVEMBER 11. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 22. VASÁRNAP ÁRA: 65 Ft A TARTALOMBÓL Milyen zsoltárokat használ az Egyház? Gyülekezeti felügyelők konferenciája Díszdoktoravatás a Teológián Vallás és terrorizmus Interjú Pomogáts Bélával Országos Reformációi Emlékünnepély A magyarországi protestáns egyházak központi ünnepélyének ez évben a Deák téri Evangélikus Templom adott helyet. Bevezető eseménye különösen emlékezetes marad, hiszen a szertartás kezdetén harangjátékot szenteltek fel. A harangjáték terve a millennium kapcsán vetődött fel ismét a gyülekezetben. Ismeretes, hogy Deák téri templomunk torony nélküli épület. Egy időben volt a bejárat felett egy kis torony, voltak harangok is benne, de le kellett bontani, és azóta nem tartozott harang az épülethez. Pótlására a múltban többféle elgondolás is született (külön harangláb építése, harangjáték a homlokzaton vagy az egyházi épületkomplexum valamely részén stb.), mivel azonban a templom műemlék, csak az Országos Műemlékvédelmi Hivatal engedélyét bíró ötlet valósulhatott meg. Végül a Millenniumi Kormánybiztosság segített abban, hogy - nem csekély anyagi hozzájárulással - megvalósulhatott a most, október 31-én este felszentelt harangjáték. (Külön köszönet illeti érte dr. Nemeskürty István kormánybiztost is, aki maga is részt vett az ünnepi alkalmon.) A harangjátékot - Szabados György vállalkozó közvetítésével - Hollandiából hozták, és elektronikai berendezés szólalóránként eljátszik egy — az egyházi évnek megfelelő - koráit, és megszólaltatható az orgona segítségével is. Hangzik az utca felé és a templom belseje felé egyaránt. A szentelés szertartását a templom három lelkésze - D. dr. Harmati Béla püspök, Zászkaliczky Péter igazgató-lelkész és Cselovszky Ferenc - végezte. Harmati püspök, aki szintén sokat tett a harangjáték megvalósításáért, rövid beszédében egyebek mellett elmondta, hogy noha eddig egyetlen harangja sem volt a templomnak, most 30 harang szólalhat meg, és dallamaival „énekli” bele a város életébe evangélikus hitünket. A szentelés után Nemeskürty István kormánybiztos mondott ünnepi köszöntést. A korábban evangélikus lelkésznek készült Schiller német költő a harangokról írt versében Concordiának (egyetértésnek) jelöli a harangok játékát, és azt kívánja, hogy a harang első szava legyen: a béke. A reformációi emlékünnepély dr. Bölcskei Gusztáv református püspök igehirdetésével kezdődött, aki Mk 9,30-37 versei alapján szólt a reformáció egykori és mai feladatairól. A Jézussal vitázó tanítványok példáján mutatott rá, hogy miként az elsőségükön vitatkozva egykor a reformáció is „vitató kozással” kezdődött. De, hála Istennek, hogy ez évben, a gályarabok kiszabadulásának 325. évfordulóján, Magyarországon például már mindhárom történelmi egyház püspök-elnöke együtt tudott imádkozva megállni a gályarabok debreceni emlékoszlopa előtt. Jézus azt mondja a tanítványoknak: Nagyok akartok lenni? Megmondom, hogyan lehettek - „aki első akar lenni közietek, legyen minA Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, Görög Tibor (jobb szélen) mellett az emlékünnepély vendégelőadója; Nemeskürty István kormánybiztos. Fotó: Bottá Dénes denkinek a szolgája.” Itt a pálya. Ilyen protestánsokra és katolikusokra vár sóvárogva a világ. A szolgaság mindig vállalás - tette hozzá Bölcskei Gusztáv. Ünnepi előadásában Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke személyes bizonyságtétellel vallott arról, hogy mit jelent számára a reformáció. Mondanivalóját énekeskönyvünk 464. éneke ihlette: „A reformáció elsősorban Isten ügye. Nem embereké, nem papoké, nem püspököké. Az első tétel tehát: Áraszd reánk kegyelmedet! Az egyház megújulásáért felfakadó imádságunk legyen az ősi imádság: Uram, kezdd rajtam, kezdd nálam, kezdd velem! Második tétele reformációi vallomásunknak: Zengjen örömének! Énekeljetek gyermekeim, hadd fusson az ördög! - mondta Luther. Az ének a szív tanúságtétele lehet. Szóval, énekkel, himnusszal, mindig Isten dicséretére zengjen az ének! A harmadik bizonyságtétel: a távlatokba vezet. A leglényegesebb kérdést teszi elénk: az üdvösségünket. Isten népének, de a világnak is ez legnagyobb kérdése. Mi már tudjuk, ez az. Isten már elvégezte, felkínálja mindenkinek, csak el kell fogadnunk. És a negyedik vallomás; hogy Jézus Urunk valóra fogja váltani minden ígéretét. Ránk örök élet vár, elhozza örök országát és annak nem lesz soha vége! Semmi ne homályosítsa el az örök élet reménységét!” Két énekkar szolgálata kötötte össze a beszédeket. A Lutheránia Énekkara - Kamp Salamon vezényletével - Georg Melchior Hoffmann egyik kantátáját adta elő, Németh Judit szólójával. (Az orgonakíséretben Trajtler Gábor a harangjátékot is bemutatta.) A Baptista Központi Énekkar Mendelssohn két zsoltárát énekelte, Oláh Gábor vezetésével. Záróimádságot és áldást Csernák IsF ván metodista szuperintendens mondott. Nagy volt az érdeklődés, teli volt templom, szépen zengő éneklés és megújulásra serkentő, méltó ünneplés volt a 3. évszázad első reformációi emlékünnepélyének adománya. TSZM JELEN LAPSZÁMUNK MEGJELENÉSÉNEK DÁTUMA NOVEMBER 11.- MÁRTON NAPJA. SZOMBATON, NOVEMBER 10-ÉN (VOLT) LUTHER MÁRTON SZÜLETÉSÉNEK 518. ÉVFORDULÓJA. „A Biblia (német fordítása) most már, hála Istennek, elkészült.., tehát nincs már szükség az én könyveimre; azok állványai a Szentírásnak. A jó papnak csak egy könyve legyen: a Biblia, mert az a kútfő; minden más könyv csak patakocska. Szerettem volna, ha az én könyveim egytől-egyig annak mögötte maradtak s elenyésztek volna; mert minden más írásnak csak arra az írásra kell rámutatnia, mint Keresztelő Jánosnak Jézusra, hogy ki-ki maga igyék az üdítő forrásból. - Micsoda Luther? Hiszen a tanítás nem az én tanításom. Az tehát a kérésem, hogy nevemről hallgassanak, és ne nevezzék magukat lutheránusoknak, hanem keresztyéneknek. Nem vagyok és nem is akarok senkinek mestere lenni.” D Luther Márton élete. Az ijjúság és a nép számára - írta: Gründler Ad. Fordította: Szabadi Béla. A Londoni Vallásos Iratokat Terjesztő Társulat Kiadása, Budapest, (évszámjelzés nélkül) - Közli: G. A. Evangélikusok és protestánsok Nem várhatunk nagy eredményt attól, ha tisztázzuk egyházunk elnevezésének tartalmát. Két okból. Egyrészt azért, mert egyre inkább szekularizálódó világ vesz körül bennünket, amely gyakran még a keresztyénségen belüli sajátosságokat sem veszi észre. Másrészt azért, mert a keresztyénségen belül is - világméretekben - egyre inkább az a fontos, hogy a hitéleten belül az „evangéliumi”, illetve a „strukturális szempontok” alkalmazása játszik-e meghatározó szerepet. így válik két részre a ke- resztyénség, a katolikus és ortodox (görög keleti), valamint a protestáns ágra. Ezek a hatások kivédhetetlenül begyűrűznek hozzánk. Ezért annak mindenképpen van értelme, hogy legalább a magunk számára tisztázzuk: mi a „protestáns " szó tartalma. A „protestálás" közismert kifejezés. Általában azt jelenti, hogy valamit kifogásolunk, valamit megfellebbezünk, egyáltalán valami ellen lépünk fel, valami mást képviselünk, mint ami eladdig megszokott és elfogadott volt. A szó tehát lényegében negatív, tagadó magatartást jelöl. A kifejezés eredeti értelme azonban más. Reformátor őseink szerint a „pro testare ” valami mellett való kiállást, tanúskodást jelentett, amint az megtörtént az 1529-es speyeri és az 1530-as augsburgi birodalmi ülésen tartott kihallgatások alkalmain. A „protestálók” tehát nem vitatkozók, hanem hitvallók voltak. Mivel pedig a reformáció korában, illetve később - akár napjainkig - egymástól többé-kevésbé eltérő vallási irányzatok keletkeztek a „protestáns ” elnevezés a Rómával szembe került istenhívő közösségek közös meghatározójává vált. Az evangélikus és református egyházat leginkább a több évszázadon át tartó üldöztetés közös sorsa kapcsolja össze. Most csak érinteni tudom a fontosabb eltéréseket, melyek a bálványimádás, az eleve elrendelés és az úrvacsora tanításában jelentkeznek. Sajátos a 18. században angol földön keletkezett metodista egyház tanítása a keresztyén ember megszentelődéséről. A baptisták (felnőtt keresztséget gyakorlók) emberképe, megtéréssel kapcsolatos tanítása tér el némiképp a reformáció két alapirányzatától, ami ma már meglehetősen elmosódik s ezért hatása körünkben jelentősnek nem mondható. A pünkösdiek, s általában a karizmatikus mozgalmak a bibliai kijelentés, illetve az őskeresztyén egyházi élet egyes elemeit állítják homloktérbe. Külön kell szólnom két egészen sajátos közösségről. Az egyik az anglikán egyház. Sok millió tagja nemcsak Angliában él, hanem a valaha volt angol világbirodalom egész területén is. Létét VIII. Henrik angol királynak köszönheti, aki ellentétbe került a pápával és öntörvényű magánélete zavartalanságának biztosítása érdekében szakított Rómával, magát téve meg egyszersmind az angol egyház fejének. A reformáció tanításából alig érvényesült valami az anglikán vallásban, amely így sok tekintetben mindmáig katolikus tanelemeket hordoz. Nem véletlen, hogy éppen Angliában bontakozott ki az a lelki ébredés, amely a bibliai ki-, jelentést mélységesen komolyan véve és Krisztus váltsághalálát a középpontba állítva, metodista mozgalomként került be az egyház történetébe. A másik sajátos „protestáns ” közösség az unitárius egyház, mely a 16. században keletkezett és leginkább Erdélyben terjedt el. Tanításának lényege eredeti nevében ragadható meg. Az antitrinitárius meggyőződés ugyanis a Szentháromság tagadását fejezi ki: Jézus nem ..Isten minden idők előtt született - és Vele egyenlő lényegű - Fia ”, hanem olyan ember, aki bemutatta a tökéletes emberi életet, s ezzel kivívta az ember Istenhez emelkedésének lehetőségét. A Szentlélek nem a Szentháromság harmadik személye, hanem személytelen isteni erő. A mai név szerényen hordozza az „ Egy Istenbe vetett hit ” képviseletét. Az uni- tarizmus tehát csak történelmi szálakkal kapcsolódik a protestantizmushoz, gyökerében az egyistenhívők - azaz: a zsidóság és a moszlimok (mohamedánok) - tisztes közösségébe tagolódik. Tarka a protestantizmus színképe. Baj volna, ha a színek összefolynának. id. Magassy Sándor y * I t 1 A torony nélküli Deák téri templom harangjai I Bottá Dénes fflvftfi i I Lucas Cranach portréja Luther Mártonról I (született: 1483. november 10-én, Eislebenben)
