Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-02-04 / 6. szám
Evangélikus Élet 2001. FEBRUÁR 4. 5. oldal Január 18-án - életének 73. évében - elhunyt Sinkovits Imre Kossuth- és Jászai Maridíjas színművész, a Magyar Örökség-díj és számos más kitüntető cím birtokosa. A Nemzet Színészére egy 1999-ben - az Uraiújfalui Evangélikus Gyülekezet lapjában megjelent interjúval emlékezünk. Akit a Százak Tanácsába választottak „Már tizenegy évesen az Úr hangja voltam — az Ember tragédiájában - egyik osztálytársam lakásának udvarán " Sinkovits Imre művész urat nem kell bemutatni az olvasóknak, hiszen szeretjük és tiszteljük őt. (Ahogy személyesen is megismertem, látom, hogy ez nem véletlen.) Vidéken inkább a televizióból lett közismert. Szerepelt tizedesként a háború utolsó napjaiban, alakított várkapitányt az Egri csillagokban, és volt Álmos Vezér a Honfoglalás-ban. De hangja megszólalt az első bemutatható Jézus film narrátoraként, és a világhírű rajzfilm - Az Oroszlánkirály - címszerepében. Egy valami összeköti ezeket a szerepeket: a hazafias és hitbeli érzelmek! Soha nem vállalt olyan szerepet, amelyben el kellene adnia a lelkét! Nem véletlenül választották nemrégiben azon száz közismert ember közé, akiktől útmutatást vár a mai magyar közélet. Életéről, hitvallásáról beszélgettünk: Művész úr! Nekem megtiszteltetés, hogy találkozhattunk, csak azt nem értem, hogy Ön miért van - látszólag - jobban elragadtatva, mint én? Nekem volt egy evangélikus nagyanyám. Amikor hetedik gyermekét megszülte, néhány évre rá meghalt. És ebből a gyermekből katolikus pap lett Sitkén! Dr. Göndöcs László. Ma is él, 87 esztendős. (2000. januárjában elhunyt, szerk. megj.) Lelki vezetőmmel együtt - Dr. Könözsi Lajossal - (33 évesen mártírhalált halt) nem kis részük volt abban, hogy ifjúságom három szakaszában papnak készültem és ennyire megszerettem hazámat! Tehát a hivatásomnak szól a tisztelet? Olyan korban élünk, olyan válságokat éltünk át és túl, és olyan remények csillannak meg előttünk a jövő évezredet tekintve, hogy egy esetleges keresztény polgári Magyarország újra feltámasztásának lehetősége van a szemünk előtt. Én hallatlanul nagy szerepet tulajdonítok az egyházaknak. Minden olyan lelkipásztort, aki valóban a nyáj egybeterelője és össze- tartója, mindenkit tisztelek, aki ebben a nagyon nehéz, de fontos - nemzetünk sorsát eldöntő - küzdelemben oroszlánrészt vállal. Önök az újságjuk alapján ezt teszik. Olyan boldogan olvastam! Megkülönböztetett szeretettel vártam és örvendek annak, hogy megismerhetem. Az Ön élete is egyfajta szolgálat! Valójában magam is nyájtereléssel foglalkozom. Ki kellene emelni népünket a karámon belüli riadtság állapotából. Meg kellene szüntetni az agyában, az idegrendszerében az elmúlt fél évszázad besugárzott, tudatosan romboló beletörődött reakcióit, hogy tartozzon egy közösséghez! Ne a hasával, hanem a szívével, a leikével szavazzon, amikor megválasztja a nemzet jövőjét! A mai társadalom a „szerezni” állapotába került. De a családom rendben van-e? Van-e egy biztos támasz alattunk? Ma nem szabad megenni a holnapunkat! Egy-két nemzedéktől el kell köszönni, akik olyan idegbiogázt kaptak, ami alkalmatlanná teszi őket, hogy nemzetben, közösségben, hazában gondolkodjanak. Az egyházak szolgálatának belső tartalma a szeretet! A világvallások közül csak a kereszténység az, amelyik lehetőséget adott a reformációra! Az ökumenizmus soha nem volt olyan aktuális, - az összefogás miatt - mint manapság. Vas megyei származása közismert! Kispesten születtem. A stremi vízimolnár lánya, Göndöcs Terézia és a körmendi kéményseprőmester fia, Sinkovits Jenő főpincér elsőszülött fiúgyermekeként. Szétszórt rokonságom élt Vas megyében. 1950-ben kerékpáros magányos nyári túrán jártam Répcelak környékén élő rokonaimat látogatva - Petőfi nyomát követve - Ostfíyasszonyfán. Nagy élmény volt 22 évesen kiszabadulni a főiskola agyonpolitizált, bolsevista kényszer-közösségéből - legalább a vakáció idejére. A táj felé is van vonzalmam és jó látni, hogy nemzetileg, szakrálisán is újra éled! Olyan szerepeket vállal, amelyekben nem adja el a lelkét! Talán ezért szeretik és tisztelik olyan sokan! Hamar elteijedt rólam már a színiakadémián, hogy szorgalmas, tehetséges, közösségi ember vagyok, de sajnos klerikális reakciós, nacionalista, soviniszta, irredenta stb. 1950:56 között ez súlyos bélyeg volt, ami következményekkel járt. Isteni kegyelemnek tartom, hogy nem ijedtem meg. Kényszerűségből került elém ez a pálya, mert másra készültem. Tudtam, csak úgy állhatok meg, válhatok színésszé, ha a választott mesterséget szenvedélyes akarattal igyekszem elsajátítani. Ez védett meg. Külön fiókban őrzöm a pocskondiázó - milyen érdekes - névtelen leveleket. Negatív szereplőkre is szükség van! Két eset volt az életemben, amikor odamentem az akkori kommunista igazgatóhoz, és megmondtam, hogy nem vállaA Somogy Polgáraiért kitüntető díjat kapta meg Dubovay Géza esperes a kaposvári evangélikus gyülekezetben végzett csaknem öt évtizedes szolgálatért. A megye legnagyobb elismerését azzal indokolták: nehéz körülmények között is rendületlenül támogatta a megfáradtakat cs bátorította az elesetteket. Dubovay Géza 1919-ben született Pápán. 1942-ben szerzett diplomát a pécsi hittudományi egyetem soproni fakultásán. 1944- től szolgált Kaposváron, 1970-ben volt az esperesi beiktatása. 1994 óta nyugdíjas. Nős, két gyermeke és négy unokája van. lom. Elbocsátás volt a tét! ,J4em lenne jó a párt szempontjából, ha egy ilyen közismerten rokonszenves fiatal művészt megbüntetnénk ”, Politikai taktikából nem bántottak. 1956 után is elenyésző büntetést kaptam ugyanezért. A kiállásnak megteremtődött az erkölcsi haszna. Elteijedt ennek a híre, és később ilyenre fel sem kértek. Amikor történelmi darabban játszottam, boldogan vállaltam a negatív szerepet, és igyekeztem a legmagasabb szakmai színvonalon megoldani. Az aljasságot, a gonoszságot, a sötétet még keményebben kell megfogalmazni, hogy a tiszta, az igaz, és a fehér még jobban kitűnjön mellette! Másfél évtizeddel ezelőtt megjelent videón egy Jézus-film - a végén hitvallással -, amelynek Ön volt a narrátora. Hogyan merte akkor ezt vállalni? Természetes volt! A vége a saját fogalmazásom! Lehetőségnek, hitvallásnak tekintettem. Most a városmajori káplánnal Mindszenty-kazettákat gyártunk. Evangélikus feleségem az egyik szerkesztő... Rajzfilmekben is megszólal... Amikor felkérnek, mindig megnézem, hogy miről szól a film. A Hupikék Törpikék például indirekt módon arra neveli a fiatalságot, hogy a nagy gonosszal szemben, ha a sok kicsi ösz- szefog, tud győzni! Ez nagyon beleillett az egész élet-programomba. Széthúzással nem két perces napfogyatkozás lesz Magyarországon, hanem örök sötétség. Mit jelent Ön számára a hit? Eligazító választ ad az élet nehéz kérdéseire, védelmet hi- vatásdm gyakorlása közben, és ösztönöz a nemzeti-közösségi cselekvéseimben. Iránytű! Köszönöm a beszélgetést! Menyes Gyula lelkész Bántó az az aránytalanság, ami bizonyára sokaknak szemet szúrt. Zámbó Jimmy popsztár váratlan, máig tisztázatlan körülményekkel terhes halála hetek óta téma napi- és hetilapok címlapján. A „király” tiszteletére nem egy magazin-különszám látott napvilágot, az emlékdalokról, emlékmüsorokról, készülőben lévő kötetekről nem is beszélve. Egyszóval, minden kommunikációs csatornán árad ránk a szenzáció. Közben pedig elment egy nagy színész. Valaki, akinek szintén különleges hangja volt, valaki, aki beszédkultúrájával sokaknak példát adott, S erről a veszteségről alig hallani. Mert lehet ugyan, hogy valaki 50 évig állt a Nemzeti színpadán, és maradandó szerepformálások hosszú sora marad mögötte. Lehet, hogy csendesen, békésen távozott el. egy végigjátszott színházi este után, mint a kiváló színművész, Sinkovits Imre. De ez nem szenzáció. Nem kerül három héten át címlapra, „csak” egy hír marad valahol a kultúra rovatban, talán csak egy kis fotóval illusztrálva. Műsorváltozásra is legfeljebb egyszer kerülhet sor a közszolgálati tévében, és nem készülnek rohammunkában emlékműsorok sem. Szögezzük le: sem a két személyiség, sem a két életút. sem a két műfaj nem hasonlítható össze, nem állítható egymás mellé, pláne egymás elé vagy mögé. Szubjektív dolog, hogy ki mit tekint értéknek, és mit szenzációnak, saját ízlése, kultúrája, érdeklődése, stb. alapján. Mégis, ha mostanában úgy érezzük, hogy a kelleténél többet kaptunk az utóbbiból, az előbbi rovására - azt gondolom, a hiba nem feltétlenül a „mi készülékünkben” van. K. D. „Mindvégig állhatatos” A MEGÁLLÁS SZIMBÓLUMA Eju'MDÁSOK OKB/US 1.AJUSHÓI. FABINY TIBOR Budapest, 2ÖÖ1 Ordass Lajos magyar evangélikus hitvalló püspök születése 100. évfordulójának megünneplése az ausztriai Gallneukirchenben tartott nemzetközi konferenciával kezdődött el 2001 január 14-én. A dániai Aarhus Egyetem, az Internationale Ordass-Stiftung (Nemzetközi Ordass-Alapítvány) és a Münchenben székelő Ev. Arbeitsgemeinschaft fúr Kirchliche Zeitgeschichte (Egyházi kortörténettel foglalkozó munkaközösség) együttesen rendezett egy II. világháború utáni egyháztörténettel foglalkozó konferenciát. E konferencia záróakkordjaként, majd azt követően a Nemzetközi Ordass- Alapítvány rendezésében hangzottak el előadások, amelyek megkísérelték megközelíteni az 1945-48; illetve 1956-58 között zajló, egyszerre „tragikus és mégis felemelő” életpályát. Az ifj. Fabiny Tibor által Gallneukirchenben tartott angol nyelvű előadás magyar szövege is bekerült abba a kis kötetbe, amelyet ő maga állított össze, és adatott ki saját költségén (a saját előadásaiból), és amely A megállás szimbóluma főcímet és az Előadások Ordass Lajosról alcímet viseli. A mindössze 73 oldalas kis kötet öt előadást és egy függelékként becsatolt rövidített írást tartalmaz, amelynek címe Vita Ordass Lajos rehabilitálásáról. A kötet legrégibb darabja 1988-as keltezésű (ennek a címét választotta a szerző a könyv főcímévé), a legfiatalabb a már említett 2001-es előadás, amelynek címe Ordass Lajos tanúságtétele. A másik három előadás címei: Ordass Lajos sokoldalú szolgálata - (1996); Ordass Lajos és 1956 - (1997) és az Ordass Lajos egyházszemlélete (1999). Az öt előadásból három (az 1988-as; az 1996-os; és az 1997-es) Magyarországon, kettő pedig külföldön - Dániában és Ausztriában - került elmondásra. A kötet lábjegyzeteiből azonban kiderül, hogy a szerző ezzel a témával több, mint egy évtizedig foglalkozott, és további előadások, tanulmányok, sőt vitafórumokon történő részvételek formájában lecsapódott anyagok is születtek ebből a lankadatlan érdeklődésből. Külföldön többségében szimpátia és lankadatlan érdeklődés, itthon viszont a legkülönfélébb reagálások (tudatlanság, közöny, ellenségeskedés, mérsékelt érdeklődés, örömteli várakozás, elismerés) fogadták magát a témát és a témát előadó személyt. A kis kötet - első olvasatra arról is szóló vallomás, hogy a kötet szerzője hogyan „pörölte vissza” a maga saját életébe, majd kezdte el „visszapörölni” saját egyháza, és ezen keresztül a kortárs Magyarország személyi, egyházi és hazai történetébe Ordass Lajos tudatosan „elfelejtetett” személyét és örökségét. Miközben ezt tette, aközben ő maga is, és a téma is változásokon ment keresztül. Ordass Lajost először „kettős megbuktatása” ellenére is „hérosznak” - majd a végén már tudatosan „hitval- lónak” látja és láttatja. így érkezik meg (és ez a kis kötet második nagy üzenete) az emberi történelem és irodalom által felvethető kérdésektől és válaszoktól a Szentirás, az abban foglalt keresztyén hit, és a lutheránus teológia ill. egyháztörténelem által felvetett kérdésekhez és válaszokhoz. Most már megérti azt - és megpróbálja másokkal is megértetni -, hogy Ordass Lajosban a legnagyobb nem ő maga (a saját személye és a vele történtek), hanem legfőbb gazdái - az élő Isten, a világ egyetlen szuverén Ura és az élő Jézus Krisztus a földön élő egyház Feje a legfontosabbak. Megérti, és megpróbálja másokkal is megértetni, hogy theo- és christofania tehát közvetlen módon megragadható Isten és Krisztus-megjelenések - abban az időben csak az akkori történelmet saját bőrükön, szenvedésként megélő százezrek, és az akkori egyháztörténelmet csalódásként megélt ezrek életében volt direkt módon felfedezhető. Minden egyéb indirekt módon működött. A második üzenete a könyvnek ezen a háttéren az, hogy „evezzetek a mélyre” - az emberi (világi) és keresztyéni (egyházi) szenvedések legmélyebb bugyraiba, és ott nem csak személyes és kollektív módon elkövetett világi és egyházi bűnök tömegével fogtok találkozni, hanem azok egyetlen Orvosával: az élő Jézus Krisztussal is. A könyv elején található Scholz László megszólalása 1956-ból, mintegy utalás arra, hogy ezt az igazságot akkor sokan megértették. Ezen a háttéren hangzik fel a könyvecske harmadik üzenete, amelyet kettős módon közöl velünk a szerző. Indirekt módon azzal, hogy a most elhunyt id. Kendeh György (Ordass Lajos legkiválóbb tanítványa és harcostársa) emlékének ajánlja a művet, ezzel azt is jelezve, hogy a „leplezetlen Krisztus-követés” mindig megszüli a maga harcosait, szenvedőit és szentjeit. Direkt módon pedig azzal, hogy személyt és kollektívumot egyaránt „tetemre hív” és azt kérdezi tőlünk, hogy nekünk miért csak „magyarázkodásra” futja. Ordass Lajos Magyar Örökség díja mellé az Ordass-évfordulón még odakívánkoznak az egyház Ordass Lajost és társainak életművét - és rajtuk keresztül - magát a „leplezetlen Krisztus-követést” most már „gyakorlati módon rehabilitáló”, és megérdemelt helyére ültető személyes és kollektív erőfeszítései. Anonyma A könyv megvásárolható az Evangélikus Sajtóosztályon és a Huszár Gál Könyvesboltban. Ugyancsak Ordass Lajos születésének 1Ü0. évfordulójára jelentette meg az Ordass Lajos Baráti Kör dr. Boleratzky Lóránd Aki mindvégig állhatatos maradt - Ordass Lajos, a mártírsorsú püspök című könyvét, melyet következő lapszámunkban ismertetünk. Teológia, geológia és internet Bár nem vagyok újszülött, de csak nemrég hallottam azt az egyébként valószínűleg szakállas viccet, amelyben a kérdés így szól: Mi a különbség a teológia és a geológia között? A válasz pedig: ég és föld. Sokáig a barlangok bűvöletében éltem. Semmihez nem hasonlítható hely a barlangok világa. A csend és nyugalom, a formák és a színek otthona. Az a hely, ahol az ember igazán kipróbálhatja magát, ahol rácsodálkozhat a természetre, ahol egy picit többet megláthat a teremtés csodájából, és akár az az illúziója is támadhat a fáradt, elcsigázott, agyonázott kutatónak, hogy legyőzte a természetet. Ez persze - józan ésszel ítélve - hiú ábránd, de akkor ott, a sikeres túra végén ilyennek tetszik. A barlangászást persze nem csak élvezet-hajhászásból csinálja az ember. Ez - egy bizonyos szint felett - nagyon komoly tudomány. A geológia egyik különös, furcsa „ágazata". A kíváncsi ember próbálja meg feszegetni a korlátáit, szélsőséges helyzetekbe keveredik, hogy megtudja, megtapasztalja, mi az. amit még szabád, meddig lehet elmenni. Pedig a válasz, - mint mindenre - a Bibliában található. Jób könyvének 28. fejezete világosan és egyértelműen ír erről. Miért is írtam ezt? Dr. Nagy Gyula most megjelent evangélikus dogmatikáról szóló könyvének előszavában olvasható az a Pasteur idézet, mely szerint: „A felszínes tudomány eltávolít Istentől. Az elmélyült tudomány visszavezet hozzá. ” Nem jutottunk-e a felszínes tudományok szintjére, nem lett-e fontosabb a külsőség a lényegnél? Nem előbbrevaló-e a megismerés tárgyi mivolta, mint a cél, hogy a lényeg felé közeledjünk? Jó lenne, ha az ismereteket nem csak darabszámra mérnénk, és nem csak a műszaki világból, de törekednénk, hogy megértsük azok okát, miért is adatott ez nekünk? Ne kihasználjanak bennünket az eszközök és felfedezések, hanem ésszerűen tudjuk hasznosítani „őket” a szeretet jegyében és érdekében! Hiszen, ha csak arra jó valami, hogy néhányon használják, főleg, hogy meggazdagodjanak belőle, akkor nem biztos, hogy azt be kell fogadnunk, hogy okvetlenül követnünk kell ezt a divatot. Mire gondolok? Természetesen az internetre. Ami óriási divat. Mit divat? Mozgalom, hitvallás, lassan életforma. Mindenhol, mindenki használja, elfogadja, mert ami onnan származik, az biztos, hogy jó és igaz. Nem kellene ezt egy kicsit kritikával fogadni? Nem a tudomány-technika öncélú felhasználása ez? Amikor ismert, hogy kechupos tubusba rejtett robbanószerkezet tervrajzát is le lehet tölteni a „ netről ”, ahol egyébként is hemzseg a szenny és a mocsok. Talán vissza kellene - legalább egy kicsit - találni a természethez, ahogy ezt a barlangkutatók is teszik. Fáradságosan, verejtékezve, de meglátva, rácsodálkozva a természetre. A teremtés csodáira. Az elmélyült tudomány érdekében. Tisztelettel, alázattal, hittel, ahogy Pál apostol mondta a Rómaiakhoz irt levélében (14, 23): „Mert minden, ami nem hitből származik, az bűn. ” Azzal a hittel, ami nem látszott például akkor, amikor - alig merem leírni - a templomi liturgia alatt megszólalt a mobiltelefon! Félreértés ne essék, én nem az internet ellen vagyok, hiszen van számtalan jó oldala is. A felhasználóval van a probléma, aki nem tudja akkor és ott, arra és úgy használni, ahogy az nekünk, embereknek adatott. Hiszen jó, ha épülésünkre szolgál, jó, ha gazdagodunk tőle, belőle. És a modern, mai és továbbra is csodálatos világunkat jelzi az is, hogy akár rá lehet kattintani a www.evangelikus.hu honlapra is! Gyarmati Gábor
