Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-10-21 / 43. szám
Evangélikus Elet 2001. OKTÓBER 21. 7. oldal Szeptember 11. 2001 szeptember 11, reggel. Ágyban, párnák közt olvasom az evangélikus Útmutató igéit. Az egyik Ámósz próféta könyvéből való az 5. fejezet 4. versétől a 15. versig a következőképpen: „Ezt mondja az Úr Izrael házának: Engem keressetek, és éltek! Ne keressétek fel Bételt, ne járjatok Gilgálba, Beérsebába se menjetek! Mert Gilgál fogságba jut, Bétel pedig megsemmisül. Az Urat keressétek akkor élni fogtok, különben rátör József házára, mint a tűz, amely megemészti olthatatlanul Bétel miatt. Mert méreggé teszitek a törvényt, és az igazságot földre tiporjátok. 0 alkotta a Fiastyúkot és a Kaszás-csillagot. O változtatja reggelre a homályt, és sötét éjszakává a nappalt. Szól a tenger vizének és kiönti azt a szárazföldre: az Úr az ő neve. Pusztulással sújtja az erőseket, és pusztulást hoz az erődökre. Gyűlölik azt, aki dorgálni mer a kapuban, és utálják aki megmondja az igazat. Mivel ti kihasználjátok a nincstelent, és gabonaadót szedtek tőle, ezért bár faragott kőből építettetek házakat, nem fogtok bennük lakni, bár gyönyörű szőlőket ültettetek nem isszátok azok borát. Tudom, hogy milyen sok a bűnötök, és mily nagyok vétkeitek: sanyargatjátok az igazat, elfogadjátok a megvesztegetést, elnyomjátok a szegényeket a kapuban. Ezért hallgat most az okos, mert gonosz idő ez! A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok, és veletek lesz az Úr, a Seregek Istene - ahogy mondogatjátok. Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek a kapuban! Talán megkegyelmez József maradékának az Úr, a Seregek Istene.” 2001. szeptember 11. délután. Hitetlen Tamásként meredek a tévé képernyőjére... Györky Varga Mária Csak memóriazavar? A millenniumi ünnepségek idején gyakran hallhattuk, hogy milyen vendégszerető és befogadó nemzet vagyunk. Viharos történelmünk során ugyanakkor mi is gyakran szorultunk más népek befogadó szeretetére... De néha, mintha valami furcsa emlékezetkiesés, memóriazavar kísértene minket. Most például a Kalocsára tervezett menekülttábor körül csaptak föl kemény indulatok. Ha szabad hinni a tömegtájékoztatásnak, akkor szinte teljes az egység a város vezetésében és lakosságában, miszerint: nincs helye Kalocsán a „veszélyes” menekülteknek. Keresem az okát ennek a csaknem hisztérikus reagálásnak Eddig, különböző településeken csak környezetre káros vegyi vagy nukleáris hulladékok tárolása ellen tüntettek ilyen erélyesen a tiltakozó lakosok. De itt most élő emberekről van szó, nem pedig veszélyes hulladékról! Elő emberekről, akiknek döntő többsége nem jószántából, nem kalandvágyból indul neki a nagyvilágnak, hanem azért, mert szétbombázták a házát, illetve hazáját. Hűséges szövetségesként nem mondhatjuk, hogy nekünk semmi közünk a hulló bombákhoz. De akkor azt is el kell viselnünk, hogy a szerencsétlen, otthontalan és hazátlan emberek netán nálunk keresnek menedéket. A millenniumi év múltán elfelejtettük volna ezeréves történelmünket? A kitán- torgó magyar milliókat, a menekülő százezreket ’45 és ’56 után? Kiestünk a befogadó nemzet szerepéből? A nyilatkozók között keresem az egyházak hangját, de nem nagyon találom. Pedig szólnunk kellene még akkor is, ha ez nem lesz népszerű sokak számára. Szólnunk kellene és cselekednünk, ahogy éppen az elmúlt vasárnapi alapigében figyelmeztetett minket János apostol: „Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.” Szomorú aktualitást kap Nagy Dorottyának a Missziói Magazin legújabb számában megjelent cikke, aki „Új utak a magyarországi misszióban?” címmel a hazai úgynevezett Jövevénymisszió” lehetőségéről és felelős kötelezettségéről ír. Bibliai alapként Mózes könyvéből idéz: „Olyan legyen a közöttetek tartózkodó jövevény, mint a közületek való bennszülött! Szeressétek, mint magatokat, mert jövevények voltatok Egyiptomban.” (3Móz 19, 34) Kemény beszéd, kemény lecke ez számunkra is? De ki hirdesse és próbálja megélni mindezt, ha mi sem vállaljuk?! Gáncs Péter evél&levél&evél&levél&evél&levél&evé , Rákoskeresztúriak Sárváron és Celldömölkön A magyarországi evangélikus reformáció életében jelentős szerepet játszó Sárvárt és Celldömölköt kereste fel a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség 51 fős kiránduló csoportja október 13-án. Gyarmati István sárvári lelkész a rákoskeresztúriakat az autóbuszparkolóban várta. Az 1834-ben épített, és jelenleg felújítás alatt álló templomban tartott áhítat során a lelkész Jézusnak a farizeusról és vámszedőről mondott példázatának időszerűségét emelte ki. Megtekintettük a gyülekezet tulajdonát képező, 1541-ben Sárváron nyomtatott Sylvester János-féle Újszövetséget. Az áhítatot követően Gyarmati István lelkész kalauzolásával megtekintettük a sárvári Nádasdy várat. Vezetése során megelevenedett előttünk az egykori sárvári gyülekezet, az akkori evangélikusság élete. A Nádasdy Étteremben elköltött közös ebédet követő beszélgetés során érezhettük, hogy a nagy múltú sárvári gyülekezet jelene és jövendője is ígéretes. Az egykor artikuláris Celldömölki Evangélikus Egyházközség templománál Szakos Csaba lelkész és Bedy Zoltán másodfelügyelő fogadta csoportunkat. A másodfelügyelő avatott történeti ismertetőjét követően Szakos Csaba lelkész szólt a gyülekezet jelenéről, az ifjúsági munkáról. A rákoskeresztúri gyülekezet ezúton is köszönetét mond a sárvári és a celldömölki gyülekezet vendégszeretetéért, Gyarmati István és felesége, Szakos Csaba és Bedy Zoltán fáradozásáért. Dr. Léránt István, a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség felügyelője Volt egyszer egy ifjúság (Töprengések egy meghívó ürügyén a tűrés/tiltás és a mindent lehet korszakairól) Volt egyszer egy iíjúság - mégpedig a hetvenes években Óbudán. Lélekben újjászületett felnőttek vezetésével, több teológus bekapcsolódásával és 20-40 közötti állandó létszámmal. Ezeknek a fiataloknak - nekünk - akkoriban a szombat este ifi nélkül elképzelhetetlen volt. Úgy vártuk hétről-hétre, mint focirajongó a hétvégi meccset, színészek és közönség a premiert vagy szerelmesek a következő találkozást. Egy idő elteltével már annyira hosszúnak tűnt a szombattól-szombatig tartó idő, hogy keddenként is találkoztunk a megalakult ifjúsági énekkar próbáin és az ezt követő klubesteken. A szombati alkalom két részből állt; egy előre kiadott témának a Biblia alapján történő megbeszéléséből és bibliaórából. Ez utóbbira az igét mindig más fiatal választotta és mondott róla bevezetőt. Komoly beszélgetések voltak, Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételek hangzottak el. Sokan közülünk életre szóló lelki gazdagodást, ajándékokat, útravalót és új életet kaptunk Istentől abban az évtizedben Óbudán. Nyaranként illegális táborokat szerveztünk. Akkoriban mindenhez engedélyt kellett volna kérni. A kommunista államvezetés nem szívlelte a KISZ-étől eltérő ifjúsági alkalmakat. Tudták ezt más gyülekezetek és felekezetek ifjúsági körei is. Óbudán rendszeresek voltak az egyházvezetés ellenőrzései. Ma is hálásak vagyunk Istennek, hogy néhányan közülük fedeztek bennünket. Az egyik felnőtt vezetőnknek magyarázat adásra a püspök-elnökhöz kellett mennie, hogy „mi ez a túlzottan aktív ifjúság Óbudán”. Ez volt a kifogás. Egyik ifis társunkat, aki rendelkezési állományban lévő segédlelkész volt, felszólították, hogy ne látogassa az ifit és ha lehet még a gyülekezet más alkalmait sem. Ettől kezdve az ő garzon lakásában is tartottunk alkalmakat, mégpedig vasárnap esténként... Akkor azt hittük, nem könnyű időket élünk. Azóta már szülőként, egyháztagként tudom, tudjuk, hogy ma sokkal nehezebb! Miközben írom ezeket a sorokat bele-bele pillantok a most megjelent újdonságba, a „CIPŐ” Evangélikus Ifjúsági Magazinba. Hogy mitől evangélikus, keresztény, vagyis Krisztust-követő, nem tudom. Színvonala, tartalma elszomorító. Átsüt rajta az a divathullám, hogy modemnek kell lenni. Jézusról, Istenről, a Szent Lélek munkájáról és az írott Igéről semmit, mert az elriasztja az egyháztól még távollévőket vagy a keresőket. Eszembe jutnak gyerekeimnek ehhez hasonló „élményei”. Egy országos evangélikus szervezet által rendezett nyári tábor, melyet évtizede rendszeresen megrendeznek, és ahol a vonzóvá tétel olyan jól sikerült, hogy a résztvevők sokallották a napi 15 perces áhítatot (más lelki alkalom nem volt) és kiharcolták, hogy csak kétnaponta(l) legyen. A „lelki vezető” ugyanitt a barátnőjét is elhozta külön sátorozva vele. Nesze neked példamutatás,- mondjuk az ottlévő serdülők számára! Vagy eszembe jut az az ifi, ahol az alkalmakat vezető fiatal segédlelkész egy éven keresztül soha nem beszélt Jézus Krisztusról. Ellenben egy pszichológus barátja a háttérből figyelte és megfigyelte, feljegyezte a fiatalok minden válaszát, reakcióját. Van ennek már néhány éve, de most amikor lelkészünk találkozott egy akkori és ottani ifissel, ő arról számolt be, hogy még ma is bármely gyülekezet ifjúsági óráján sokszor úgy érzi, hogy vizsgálják, vizsgáztatják. Más: egy Balaton melletti hitmélyítőnek hirdetett ifjúsági konferencián az egyik fiatal lelkész hajnali kettőig tartó vitát váltott ki azzal a nézetével, hogy nincs Sátán, pokol és kárhozat, ezzel Isten csak riogat (bár nem így hangzott el, de a lényege, hogy Isten hazudik), hogy jók és rendesek legyünk itt a földön, egyébként pedig úgy is mindenki üdvözöl. Múltkor kedves fiatal teológus szuplikált gyülekezetünkben. Evangéliumi igét hozott. Hogy, hogyan csinálta, ma is rejtély számomra, de a 30 perc alatt sem néven nevezve, sem más néven vagy körülírva, ki nem ejtette Jézus nevét. Róla nem beszélt. Lehet, hogy nem akart elriasztani...? Tessék mondani, mi van ma a Magyarországi Evangélikus Egyház országos ifjúsági szervezeteiben? Nincs véletlenül valami baj? Hála az Úrnak nem csak ilyen ifjúságokról és vezetőkről tudunk, hallunk. Ma is vannak Egyházunkban hűséges bizonyságai Istennek a fiatalok között. Mindezeken gondolkozva, olykor nekikeseredve, majd elfelejtettem: volt óbudai ifjúság, a hetvenes évekből! A 15 évvel ezelőtti, budafoki Rozsé házaspár által rendezett utótalálkozóhoz hasonlóan, ismét szervezünk egyet. Ezúttal Óbudán 2001. november 17-én, szombaton 10-15 óráig, a végén úrvacsora-vétellel. Meghívónk és házigazdánk Bálinté Varsányi Vilma lelkész testvérünk. Készüljünk rá imádságban és lélekben! Gyertek, családotokkal együtt várunk szeretettel! Dr. Garádi Péter 200-8839 Csak egy kinyújtott kéz... amelyik bíztató szóval, egy-egy zsoltárral, imádsággal szeretne újra felsegíteni, megerősíteni. Ha szüksége van rá, vagy ismer valakit, aki rászorul erre a Hangra, jegyezze fel, adja to- LELK3 S.O.S szolgálat vább. mert ez a budapesti telefonszám is, bizonyos esetekben, életet menthet! Az Ökumenikus Tanácsnak ezen a számán három percben hallhatja a Reménység Hangját, Isten igéjének vigasztaló, új erőt adó üzenetét. Az igei üzenet hetenként változik. A Reménység Hangja várja hívását péntek 15 órától hétfő 8 óráig és hétköznapokon 17 órától másnap reggel 8 óráig. Testvérek között Erdélyben A Kelet-Békési Egyházmegye lelkészei - lévén Békés megye a román határ közelében - az utóbbi években többször találkozhattak az erdélyi lelkésztestvérekkel. Tartottunk közös értekezleteket, lelkészi munkaközösségi üléseket, hol Magyarországon, hol Romániában. Ezeken az alkalmakon szívesen vettünk részt, s megerősödtünk az egymás iránti szeretetben. Már évekkel ezelőtt szerettük volna meglátogatni és közebbről megismerni a tőlünk távolélő erdélyi gyülekezeteket is. Szándékunk megvalósítása az akkori romániai fertőző agyhártyagyulladás-járvány miatt nem történt meg. Idén, szeptember utolsó napjaiban valóra vált régi tervünk. Öt autóval elindultunk Erdély legtávolabbi részébe, a Brassó környéki magyar településekre és a Székelyföldre. Reggel napfényben indultunk. Szürkületkor Brassóba értünk. Onnan Bácsfaluba mentünk, ahol nagy szeretettel fogadtak a vendéglátó magyar evangélikus gyülekezetek lelkészei. Ők nyújtottak otthont néhány napra. Másnap vendéglátóinkkal megkezdtük a környék nevezetességeinek megtekintését. Elsőként Brassóval ismerkedtünk. Megnéztük a várost övező ősi várfalvak maradványait: kapuit, tornyait, bástyáit, melyek védelmét egykor egy-egy céhre bízták. A város szívében álló, messze földön híres evangélikus Fekete templomba áhítattal léptünk és megcsodáltuk annak szépségét. Ez a templom Európa gótikus építészetének legkeletibb számottevő alkotása. Méretei is lenyűgözők: hossza 89 m, szélessége 35 m, tornya 65 m. Sajnálatos, hogy a templomot építők kései leszármazottai közül már nagyon kevesen élnek Brassóban. A templom mellett áll az erdélyi reformáció egyik vezéralakjának, a tudós egyház- és iskolaszervező, könyvnyomtató Honterus Jánosnak a szobra. A város közelében levő Törcsvárat is megnéztük. Nagy öröm volt meglátni a szép, új sepsiszentgyörgyi evangélikus templomot, Csíkszeredát, Csiksomlyót, Tusnádfurdőt, Korondot és Székelyudvarhelyt. Ámulva szemléltük Prázsmár ősi vártemplomát, amely ínséges, háborús időkben a település lakóinak, több száz embernek nyújtott biztos menedéket. Különös érzés töltött el minket, amikor Farkaslakán megálltunk a nagy erdélyi író, Tamási Áron síremléke előtt, s amikor a történelmi Magyarország legkeletibb csücskében, a felhők borította Kárpátok bércei között jártunk... Erdélyi utunk legjelentősebb eseménye volt a két egyházmegye lelkészeinek együttléte, tanácskozása Fürészmezőben, ahol megismertették velünk a Brassói Egyházmegye és az egyes gyülekezetek történetét, életét, örömeiket, gondjaikat, terveiket. Örömmel láttuk gondozott, szép templomaikat, gyülekezeti termeiket, parókiáikat, temetőiket, amelyek a hívek egyházuk iránti szeretetéről, áldozatkészségéről és hűségéről tanúskodnak. Testvérek között voltunk Erdély legtávolabbi részén, ahol testvéri szeretettel fogadtak minket. Az a néhány nap, amit ott töltöttünk, megerősítette bennünk azt az elhatározást, hogy a jövőben is minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy testvéri kapcsolataink bővüljenek, tovább erősödjenek. Táborszky László Evangélikus ancképcsannok ••••••••••• Veres Pálné l (1815-1895) , 1815. december 13-án született • a Nógrád megyei Láziban. Édesap• ja Beniczky Pál ősi magyar törté• nelmi családból származott. Édes• anyja, Karolina a svéd eredetű, dús• gazdag Sturmann Márton udvari ta- , nácsos leánya volt. Hermin nevét • József nádor második felesége, ' Hermina főhercegnő után kapta. A « Beniczky család barátai közé tarto• zott Brunszvik Teréz is. Beniczky Hermin korán elvesz• tette szüleit. Édesapja egyéves ko• rában halt meg, édesanyja 1831- ben a kolerajárvány áldozata lett. a Nővérével együtt a nagyapa birto- ® kára került, aki miután feleségét, m négy fiát, majd két leányát is el• vesztette, magába roskadt, zárkó• zott öregember lett. Hermin ifjúko- 9 ra a szép kezdet után szomorú, si• vár volt. 1839-ben kötött házasságot Veres Pál Nógrád megyei alispánnal, aki később a . nógrádi evangélikus egyházmegye felügyelője is lett. Egyetlen féltett gyermekük, • akire minden szeretetüket pazarolták, Constantina, magyarul Szilárda, volt. A vanyarci kastély gyakori vendége volt Madách Imre és barátja, Szontagh 9 Pál. Madách Imre a szabadságharc leverése után börtönt szenvedett, ahol Veres • Pálné is meglátogatta. Neki mutatta meg először az Ember Tragédiája kéziratát. ’ Amikor Madách családi élete tönkrement, a vanyarci kastélyban talált vigaszta- 9 lást. 1859-ben a Kazinczy-ünnep indította el azt a hazafias mozgalmat, amely kö• telezővé tette a magyar ruha viseletét. Ezt Veres Pálné is támogatta. Széchenyi ha• lálakor fekete díszmagyart öltött az ország. • Madách 1864-ben akadémiai székfoglalójában a nőkérdésről beszélt, és a szána• lom hangján nyilatkozott a nők szellemi képességéről. Ez indította Veres Pálnét arra, hogy a nők segítségére siessen. Felhívást intézett egy Országos Nőképző Egyesület 9 létrehozása ügyében, mely 1867. május 24-én alakult meg, s elnöke Veres Pálné 8 lett. Célját az alapszabály így jelölte meg: „...hogy mind szellemi, mind pedig az anyagi munkásság sikeréhez s az önfenntartási pályákra megkívánható magasabb • ismeretek megszerzésére a nőknek alkalom nyittassék”. Az eleinte csak általános • műveltséget nyújtó tanfolyamok után neves, az oktatási minisztérium felügyelete 9 alá tartozó tanintézetté nőtte ki magát az egyesület. 1881 -ben saját épületbe költöz- 9 hetett az iskola, a Zöldfa utca 38-ba (ma Veres Pálné utca). Az intézet híre külföld• re is eljutott. Maga Erzsébet királyné háromszor látogatta meg az intézetet, utoljára 9 1893-ban, amikor Veres Pálnét kérte a kalauzolásra. • Miután szeretett férjét elvesztette, leányához, Rudnay Józsefhéhoz költözött • Váchartyánba. Itt hunyt el 1895. szeptember 28-án. A vanyarci családi sírboltba 9 temették. • Emberfeletti küzdelmet vívott a nők magasabb képzése érdekében. 1906-ban • leplezték le szobrát az Erzsébet téren, amely emlékét hirdeti. Ez az első női szo- 9 bor a fővárosban. 9 Keveházi László
