Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-09-09 / 37. szám
Evangélikus Élet 2001. SZEPTEMBER 9. 3. oldal Konferencia a Balatonnál „ Baj azt az egyházat fenyegeti, amelyik az elavult formákhoz ragaszkodva, a holt formákért feláldozza az élő igazságot. ” (Masznyik Endre) Valami történik. A révfülöpi strand és a móló sörözői között húzódó kilométeres sétányon teológiáról folyik beszélgetés. A Popey „csárda” asztalainál az egyház társadalmi-szociális szerepvállalásáról cserélnek eszmét. A Hordó Borozó előtt a modem fizika és a hit kapcsolatát feszegetik. A kávézó teraszán a pincérrel Isten természetéről beszélget egy, az ebédből „kifelejtett” kalóriákat tortával pótló asztaltársaság. Körülöttük a világ. Nem ellenséges, nem elutasítandó - még a Fülöp Sörkert rettenetes hangú énekesével együtt sem - hanem természetes közegük. Talán a sör és a csocsó nem nélkülözhetetlen elemei egy egyházi konferenciának, ahogyan a lángos és a Balaton sem azok. De talán hozzájárulnak a titok megértéséhez. Itt a műfaj korlátáit feszegetik. Bátran, de nem felelőtlenül. Jazz-zene, a lehető legszínvonalasabb tolmácsolásban (Szabó Dániel). Van Gogh és Gauguin, kortárs faszobrászat (Szemerei Gábor) és filmművészet, felelősség a környezetért (dr. Széchey Béla): mindez ugyanolyan fontos szerepet játszik, mint egy eszkatológiai előadás, vagy egy igazán megrendítő, de ugyanakkor felemelő beszámoló egyházunk kicsiny börtönmissziójáról (Bízik László). Hozzátartozik akár egy balatoni hajóút, vagy Jeanne d'Arc története a szigligeti vár udvarán, bibliodráma- csoportok, változó intenzitású fórumbeszélgetések vagy egy Hamvas Béla szellemében átélt borozgatás. A keretet két úrvacsorái istentisztelet adja: az első rögtön érkezéskor a közösségteremtés jegyében, a második „színpompás” pedig már az emelkedett hangulatú lezárás. Az a körülbelül nyolcvan fiatal, akik itt gyűltek össze, az egyház jövője: fiatal lelkészek, teológusok, egyházhoz tartozásukat fontosnak érző értelmiségiek. Evről-év- re találkoznak, kezdetben Balatonszárszón, majd az új központban, Révfülöpön, hogy egy hétre újra létrehozzák azt a közösséget, amelyből újból és újból „erőt meríthetnek” a következő évre. Ez nemcsak lelki, de szellemi vonatkozásban is igaz. Hiszen ez a közösség lehetőséget teremt arra, hogy beidegződések és félelmek nélkül beszélhessünk tudományról, művészetről, egyházról, hitről és kétségekről, hogy megpróbáljunk végigjárni új, eddig még nem ismert utakat is. Mert egy ilyen konferencián válik nyilvánvalóvá, hogy a gondolkodás szabadsága mennyire része keresztyén szabadságunknak. Márpedig ezzel a szabadságunkkal csak akkor tudunk élni, ha bátran fel merjük tenni a legmerészebb kérdéseket is. És a merész kérdezésben ott van az új válaszok lehetősége, vagy a régi válaszok új tartalommal való megtöltése. Ez a szellem, ez az elkötelezettség lendítheti előre az egyházat, ahogyan tette is mindig az évszázadok során. Ez a szellem és elkötelezettség, amelyet el kell sajátítanunk, és amelyben élnünk kell. Mi más is lehetne protestáns voltunk lényege? („Merítsünk erőt” Révfülöp 2 Országos Evangélikus Ifjúsági Konferencia, Révfülöp 2001. augusztus 12-18. Aradi György. Bartha István. Béres Tamás, Lukovits Eszter, Ócsai Zoltán, Smidéliusz Gábor, Takácsné Kovácsházi Zelma és Nagy Zoltán) Pőcze Tamás és Szabó András RÉVFÜLÖP, 2001. AUGUSZTUS 19-25. Hét nap a mennyei liftaknában Országos Evangélikus Ifjúsági Konferencia a felnőtt ifjúság részére A konferencia harmadik napján, délután, már táncolunk, énekelünk. Új éneket. Olyan ez, mint egy jól sikerült Gospel-próba. A Smidéliusz testvérek, Viktor, Jenci és Áron zenélnek, a kotta is csak sorvezető, dísz. Emelkedik a hangulat - az égig. Ilyennek képzelek el egy igazi ifit. Olyan mennyei hangulata van. Van néha nálunk is ilyesmi, otthon a gyülekezetben. Videóról. Ehhez az emelkedő hangulathoz kapcsolódnak bennem a vetélkedők. Amelyeken leginkább hajóztunk meg halásztunk, ahogy keresztény emberhez illik. Kata és Sziszi szerintem az elmúlt évtized vetélkedőjét szervezték meg - már, ha jövőre nem csinálnak még ennél is jobbat. Jó ez a hét.- Mert színes, de mégsem össze-vissza. Soha sem fogom elfelejteni Balikó Zoli bácsi áhítatát, hétfőn este. Nem azért, mert 50 percig prédikált, hanem mert annyi mindent ültetett el bennünk. Jól sikerült Varga Péter 5 órán át tartó előadása is, a párkapcsolatokról, amitől első hallásra mindenkit kirázott a hideg. Aztán végül szívesen maradtunk volna még néhány órát. Mintha csak rólunk lett volna szó. Személyesen. Különben kit érdekel? így mindenkit. Nekem nagyon tetszett, hogy az áhítatok olyan sokszínűek voltak, és hogy Sefcsik Zoli esti sorozata biztos befejezés volt a nap végén. így tényleg meg lehetett pihenni a mindig más, és mégis mindig ugyanolyan Istenünknél. Viktor fazekas áhítata a kereszttel - mint az élet fájával az Édenkert közepén - választ adott nekem egy szüleimmel kapcsolatos kérdésre. Nem fogom elfelejteni. Ha valaki bírta a gyűrődést, akkor éjszaka beszélgethetett a Nikodémusok óráján: más vallásokról, a homoszexuali- tásról, az egyházak politikai szerepvállalásáról. Zsolt é s Roland jól vezetgették a beszélgetések fonalát, és legkésőbb hajnali háromkor el is vágták. Sosem volt túl későn. Elfáradtunk, de megérte. Azt hiszem, hogy ezen a konferencián volt igazi mélység és magasság, amire én mindig vágyom. Számomra az igazi kérdés, hogy hogyan vihetném haza ezt a hangulatot, ezt a megérintettséget a gyülekezetbe. Vagy inkább, hogy miként tudom ilyesmibe bevonni a többieket. Erről sokat beszélgettünk, és remélem, hogy sikerül. Jövőre mindenképpen találkozunk, akkor majd beszélhetünk erről is. Gergő, Kata, Szilvi, Tamás Az Országos Evangélikus Ifjúsági Konferenciák sorozatára az Ev.Élet szeptember 30-i számának mellékletében még visszatérünk. Munkaévet kezdő, munkába lendítő közgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) (A tisztség betöltésére Szentesen - nem lévén rá jelentkező - csak később kerülhet sor.) . A korábbi időkből elhúzódott lelkészhiány miatt, egyházunk hosszú éveken át nem tudott ezen a „fronton” előbbre lépni. A közgyűlés tehát jelentős lépéseket hozott, igen fontosnak tartván azt, hogy katonafiaink és mindazok, akik a jövőben mint hivatásosok a katonai pályára lépnek, nyitott kapura leljenek egyházunkban a lelkigondozásra, aktív egyházi tevékenységre is. A fentieken kívül még egy fontos tárgya volt a rendkívüli közgyűlésnek. Törvényeink rendelkeznek arról, hogy minden egyházkormányzati testület - a gyülekezetektől az országos egyházig - szabályszerűen végezze munkáját. Ehhez azonban elvileg is tisztázni kellett, hogy ez miként történjék. Szabályrendeletek alkotására valamennyi önkormányzati testületnek joga van, de ezek megalkotását végre el kellene kezdeni. A közgyűlés most a megvalósulás irányába tett lépést ama határozatával, melynek értelmében az előttünk álló két és fél hónapban el kell készíteni legalább négy szabályrendeletet. (Szervezési és működési szabályzatot, az egyházi pénzkezelésről, az iratkezelésről és a leltározásról szóló szabályozásokat.) Az esperesi hivatalok kapják meg a szükséges iránymutatásokat, anyagokat, melyeket a lelkészek a legközelebbi LMK-üléseken beszélnek meg, és ezután készítik el a szükséges szabályozásokat. Az országos közgyűlés tervezett időpontja, melyen ezt a kérdést tető alá hozhatják, 2001. november 23-24. lesz. Komolyan kell venni ezt a rendezést egyrészt, mert vannak hiányosságok, másrészt, mert a rendezetlenség nem méltó az egyházhoz. A rendkívüli közgyűlés komoly eredményeket ért el, rövid idő alatt lehetett fontos kérdéseket rendezni, most már csak el kell indulni és megvalósítani a határozatokat, utat nyitni annak, hogy az egész egyházban „ékesen és jó rendben” menjenek dolgaink, és felelősséggel végezzék szolgálatukat azok, akik azt önként felvállalták. TSZM Lelkészavatás Sámsonházán Sámsonháza kicsiny Nógrád megyei község Pásztó és Salgótarján között, a Mátra hegység festői környezetében. A község nevét a hagyomány szerint II. (Vak) Béla király uralkodása idején (1131-1141) élt Sámson nevű főúrról kapta, aki a község határában Fehérkő várát építette. E várról azonban - az oklevelekben — csak 1472-től vannak adataink. Sámsonháza falut Zsigmond király 1439-ben feleségének, Borbálának adományozta. A 16. század végén a falu török hódoltság alá került, és majdnem teljesen elpusztult. A 17. század végén a Felvidékről evangélikus szlovák telepesek népesítették be és építették újjá. Az evangélikus egyházközség 1678-ban alakult. Mai temploma a község egyik kiemelkedő hegyén 1870-ben épült és „hegyen épült városként” tündököl. Az egyházközség az akkor száműzetésben élő Kossuth Lajost választotta meg felügyelőjének, aki a tisztséget Turinból 1871. április 6-án kelt levelében el is fogadta. Az első világháború után pedig a gyülekezet azáltal nyert közegyházi jelentőséget, hogy a trianoni békekötés után két egymást követő lelkésze (D. Kiss István és D. Kovács Sándor) mint megválasztott püspökök kereken 20 éven át Sámsonházáról irányították az akkori - alaposan megcsonkított - Dunáninneni Egyházkerület gyülekezeteit. Augusztus utolsó vasárnapján a Nógrád megyei születésű D. dr. Harmati Béla, a Déli Egyházkerület püspöke abból az alkalomból látogatta meg a gyülekezetei, hogy ünnepi istentisztelet keretében lelkésszé avassa Szpisák Attila végzett teológust, aki - amint azt a neve is bizonyítja - egy annak idején a Szepességből Sámsonházára telepedett ősi evangélikus család leszármazottja. A püspök igehirdetési alapigéjét (lPt 5,5) szlovákul is felolvasta, majd igehirdetésében is igyekezett szlovák szavakkal és kifejezésekkel közelebb vinni mondanivalóját a gyülekezethez. Igehirdetésében kifejtette, hogy a lelkészi szolgálat alapja Isten kegyelme, amellyel Isten egyrészt megteremti a szolgálat lehetőségét, másrészt a lelkész szolgálatán keresztül áradó kegyelmével oszlatja el az emberek félelmét, és teremt megbékélést. Ezt a szolgálatot nem lehet farizeusi képmutatással, csak evangéliumi alázattal végezni. Az igehirdetés után a gyülekezet énekkara a Tranoscius „Isten nékem erőm, bizodalmám” kezdetű ősi énekével kívánt áldást az ifjú lelkész szolgálatára. A lelkészavatás liturgiájában a püspöknek a szintén nógrádi születési dr. Selmeczi János c. teológiai tanár, a Hittudományi Egyetem küldötte, valamint Lábossá Péter, a gyülekezet jelenlegi segédlelkésze működött közre. Az ősi konfirma éneket tizennégy Luther-kabátos lelkész énekelte, és egy-egy ige áldásával bocsátotta útjára az új kollégát. A felavatott lelkész első szolgálataként részt vett az ünnepi istentiszteletet lezáró úrvacsoraosztásban. A felemelő ünnepség a faluház nagytermében szeretetven- dégséggel ért véget, ahol a püspök bejelentette, hogy Szpisák Attila szolgálatát a pécsi gyülekezetben kezdi el, de később olyan gyülekezetben számít szolgálatára, ahol szlovák nyelvismeretét is kamatoztathatja. S. J. Kikerülni az értékvesztett állapotból Wagner József békéscsabai építész tervei alapján száz esztendeje, 1901. augusztus 25-én szentelte fel Sárkány Sámuel püspök Csorvás nagyközség evangélikus templomát. A jeles évfordulóra augusztus 26-án ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek a hívők. A szlovákiai Diószegről érkezett vendégek - közöttük Somogyi Kornél polgármester és Andrea Lucasová evangélikus lelkésznő -, a nagyközség vezetői és a helyi gyülekezet tagjai teljesen megtöltötték a templomot, melyben Baranka György lelkész Pál apostolnak a Filippibeliekhez írott levele (3, 7-14) alapján hirdette az igét. Emlékeztetett arra, hogy Pál apostol, aki radikális keresztyénüldözőként volt ismert, a damaszkuszi úton drasztikus lépésre szánta el magát és amit korábban értékesnek vélt, az utóbb kárnak és szemétnek ítélte. Pál előtt - aki megismerve a feltámadás erejét - egy cél lebegett, kikerülni az értékvesztett állapotból. Ez egyedül Isten segítségével valósítható meg, s így rövidtávú céljaink elérése után megláthatjuk az örökélet perspektíváját is. A prédikációt követően az 55 esztendeje örök hűséget fogadott Sztvorecz János és Jánovszki Erzsébet kapott lelkészi áldást, majd Kondor Péter, a Kelet-Békési Egyházmegye esperese áldotta meg a százéves épületet, s annak gyülekezetét: „Ez a templom mindnyájunknak Isten végtelen szeretetét hirdeti. A templom, amely felkiáltójelként mutat Istenre, nemcsak az ünnepekre van, hanem a hétköznapokra is. ” Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen Cs. Kiss Andor református lelkész, Brebovszky Gyula, a gyülekezetben 1969 és 1984 között szolgált lelkipásztor és Kondor Péter tartott rövid prédikációt, míg Szilágyi Menyhért polgármester köszönetét mondott azért, hogy a nagyközség is osztozhat a gyülekezet örömében. Megnyugvást, megerősítést és összefogást kívánt, és a továbbiakban is felajánlotta az önkormányzat együttműködését. Gajdács Pál Nyertünk! Nekem a számháború tetszett a legjobban. Amikor az erdőben a fák között bujkáltunk. Olyan volt, mintha egy filmben lettünk volna. Féltem, nehogy leolvassák a számomat. Viszont igyekeztem leolvasni az ellenfél számait. A zászlót is kerestem a szememmel, de nem találtam. A végén már annyira elfáradtam, hogy leültem egy bokor elé és vártam. Vártam, hogy mikor találják meg a zászlót. Nem sokkal később kiabálást hallottam: sikerült! A zászlót megtaláltuk. Nyertünk! - írja Böjté Mónika Ecsenyből. Valóban nyertünk! Augusztus 6-11. között harmincán vettünk részt Keszőhidegkúton egy nyári gyermektáborban Ecseny és környéke fiataljaival. Egy évvel ezelőtt, amikor az első hittanórán hárman jelentek meg, bizony nem gondoltuk volna, hogy most ennyien leszünk. És hogy a tábor milyen volt? Nem volt benne semmi különleges! Reggel és este áhítattal kezdtük, ill. zártuk a napot, délelőtt egy-egy bibliai történetről beszélgettünk, a délután pedig a sorversenyek, számháború, foci, csocsó-bajnokság ideje volt. Az este a táborvezetők „harcát” hozta a pihenni nem vágyó gyermekekkel! Mondom, nem volt benne semmi különleges, nekünk, akik vezettük, de szinte minden új volt a résztvevőknek, akiknek nagy része még semmilyen táborba nem jutott el. Valóban nyertünk! Az Országos Egyháztól, Somogy megye Önkormányzatától támogatást, négy falu polgármesterétől pedig falugondnoki kisbuszokat, amelyek nélkül sokkal körülményesebb és költségesebb lett volna az elutazás. A gyerekeket ugyanis hat faluból kellett valahogyan összeverbuválni: Ecseny, Bonnya, Memye, Felsőmocsolád, Somogybabod és Ráksi képviseltette magát. És hogy mi volt a legnagyobb nyereség? Az Úristen szere- tete, a Tőle kapott erő, a Nála meglelt gondolatok. A barátságok, melyek általa szövődtek, a lógó orrú fiúk, akik szerelmi bánatban epedeztek, a hazautazás előtt elejtett rövidke mondat: maradhatnánk még egy hétig! Hogy éreztük: mindvégig velünk az Isten! Nem hangos, nagy szavakban, nem tudományos szintű értekezésekben, hanem csak egyszerűen, csendesen, mint amikor halk és szelíd hang hallatszott Illésnek a Hóreb- hegyen. A tábor után jutott eszembe: néhány évvel ezelőtt még hangosabbak, tüzesebbek voltak a nyári egyházi táborok. Nagy reményeket láttunk bennük! Mostanra ez az érzés mintha ellaposodott volna! Már nem látni annyiszor a lelkesedést, azt a vibráló izgatott légkört. Mintha e táborok sokasága, természetessége folytán, elszunnyadna a lendület! Én Keszőhidegkúton azt tapasztaltam, fel lehet lobbantani a szikrát, fel lehet éleszteni a tüzet, talán csak körülnézni kellene, van-e hely, ahová nem jutott még el a Lélek, ahol várnak rá, ahol sóvárogva várják az Isten fiainak megjelenését. Ahol a reménységből még nem lett valóság. Végezetül áldja meg az Isten mindazokat, akik segítettek, akik részt vettek, akik biztattak, akik imádkoztak, aggódtak, mert ez a nyereség nem csak a miénk, hanem mindannyiunké! Kőszeghy Miklós t
