Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-09-02 / 36. szám
6. oldal 2001. SZEPTEMBER 2. Evangélikus Élet KÜL/ZOLGÁLATI ÚTIBE/ZÁMOLÓK „Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.” (Zsolt. 139,3) A Mandák-kórus a harsdorfi evangélikus templomban Néhányan még villamosoztak egy kicsit éjjel, mielőtt továbbutaztunk Salzburgból Altensteigba. Bevallom, nekem pedig Mozart szülőházától volt nehéz elválnom az osztrák „városkában”. Szívetmelengető felidézni az élményt, hogy énekelhettünk a többször újraépített (eredetileg Krisztus után 774-ben alapított) Szent Rupert Dómban, beleilleszkedhettünk egy ősi liturgiába, és a német, az angol, a latin nyelvű zeneművek - Humilius. Erlebach, Schütz, Palestrina zenéje - mellett, magyarul is szólhatott az egyházi kórusmuzsika a székesegyházbeli vasárnapi misén. Július 14-én, szombaton indult útnak a fóti kántorképző Mondák kórusa Németországba, hogy eleget tegyen az altensteigi Christophorus Kantorei meghívásának. A Michael Nonnenmann vezette énekkar két évvel ezelőtt a fóti Mandák Otthonban vendégeskedett, s ekkor invitáltak minket hazájukba, hogy ott egyházzenei hangversenyekkel képviseljük a magyarországi evangélikusokat. Rengeteg szerveznivalóval járt, hogy két hetet el tudjunk tölteni külföldön. (Mi, a kis Magyarország kis kórusa - kis költségvetéssel...) Karnagyunk, dr. Balás István kitartó és remek szervezőmunkával (segítőkész emberek és a Magyar- országi Evangélikus Egyház támogatásával) eltervezett egy útvonalat, amelyen haladva - történelmi városokban vagy kicsiny tanyákon - szállást és ellátást kaptunk, viszonzásul pedig koncerteket adtunk. Több altensteigi vendéglátó család nemcsak a helyi, hanem a szomszédos neubulachi hangversenyünket is meghallgatta. (A kellemes hangulatú muzsikálás után Michael Nonnenmann lakásán emlékezetes, kedélyes esten vettünk részt a kórusiskola tagjaival.) Az altensteigi napok után Gerhard Hausmann evangélikus lelkész jóvoltából két éjszakát Ansbachban tölthettünk, majd ellátogattunk az agg Rothenburgba. Rothenburg szerencsés történelmű város: 13-14. századi házai sértetlenül élték túl az emberi pusztítás időszakait. Megrendítő a távolság attól az időtől, amikor a város képe megrajzolódott; a lenyűgöző szépségű Városháza, a pompás főtér és a Jakobskirche tanúskodnak a sok százéves múltról. A városnézés után Königshofenben hangversenyeztünk. Lelkesített bennünket, hogy a másnapot majd pihenéssel tölthetjük el. Tizenhárom nap alatt 3000 kilométert utaztunk, hét kóruskoncertet adtunk Németh Csaba orgonajátékával, és a dómbeli misén, valamint a következő szálláshelyünkön Ammerndorfban istentiszteleten szolgáltunk. így jólesett a városnézés és utána a szabad este. Az ammemdorfi gyülekezet lelkésze, Jens Porep többéves dél-afrikai missziói munka után - 40 fos csapatunk befogadásának feladatával nézett szembe. A barátságos és hihetetlen vitalitású lelkipásztor családoknál, gyülekezeti házban és vendégházban szállásolt el minket. Humorával megfűszerezte ammemdorfi napunkat. Megmutatta nekünk a település „romantikus zöldövezeteit” és a templomot, ahol a vasárnapi istentiszteleten szolgáltunk. A bőséges vendéglátás után testi és szellemi útravalók- kal, jó hangulatban buszoztunk Harsdorf felé. Útközben sajnos csak néhány órára álltunk meg Nüm- bergben, ahol éppen egy vidám, nyári mulatság zajlott a belvárosban. A Sebaldus-Kirche közelében gyermekprogramokat rendeztek: üdítő volt a főtéren magasodó templom hűvöse, a mosóteknőben pancsoló kicsik vízbombái és a Dürer-ház látványa. Koncertkörutunk utolsó négy napján Harsdorf- ban és környékén jártunk. Ezen a vidéken él németajkú férjével és magyarul is tanulgató kisgyermekével Kovács Gabóca, akivel együtt énekeltünk 1989 decemberében, a kórus első próbáján. Igazi baráti és honfitársi fogadtatásban volt részünk. Ismét családok láttak vendégül minket, leginkább éjszakára, hiszen a nap többi részében fantasztikus programokban részesítettek házigazdáink. Nemcsak Harsdorf- ban, hiszen kettesével-hármasával a környező kisebb városokban, falvakban, sőt tanyákon lettünk elszállásolva. Végre egy kicsit jobban megismerkedhettünk a családtagokkal, hiszen - nem kis örömünkre - nem utaztunk tovább egyik napról a másikra, hanem négy éjszakát ugyanott töltöttünk el. (Egy kórustársamat és engem egy mindössze 60 fős tanyán vártak. Dolgos, korán kelő emberek közé kerültünk. A férj és a felesége együtt gazdálkodnak, ötven tehénről, nyulakról és szárnyasokról gondoskodnak, de tartanak lovakat is. Nem gondoltam volna, hogy Németországban kakaskukorékolásra fogok ébredni és láthatok aznap született borjút. Még emlékszem a reggeli, frissen fejt tej melegére...) Harsdorfi programjaink közé tartozott egy kis túra, majd fürdés a Trebgasti-tóban. Kirándultunk Kulmbach-ba, ahol a nagy hagyományú Kulmbacher sört különböző ízekben is gyártják. A város hemzseg a sörfőzdéktől. Meglátogattunk egy, a várban berendezett ólomkatona kiállítást; 300 000 figura felhasználásával jelenítették meg a középkor és az újkor jelentős történelmi eseményeit. Emlékezetesek maradnak Harsdorfból a négyórai „süteményezések” is. A nyomtatott programon szerepelt, hogy délutánonként a Gyülekezeti Házban teával és süteménnyel várnak. A helyi evangélikus asszonyok azonban nem aprósüteménnyel, hanem hatalmas túró-, csokoládé- és gyümölcstortákkal kínáltak minket. Minden várakozást felülmúlt vendégszeretetük azzal teljesedett ki, hogy este a grillezés után, kórusuk magyar népdalokat és Bárdos Lajos egyik feldolgozását énekelte. Kovács Gabi tanította meg a dalokat, és vezényelte az általa szervezett gyülekezeti énekkart. Esténként maradt egy kis időnk visszagondolni a magunk mögött hagyott tájakra, a látottakra. A Feketeerdő egyik meredek útjáról letekintve, Franciaországot pillanthattuk meg, Tübingenben pedig az egyházzenei főiskolán jártunk, ahol könnyűzenei tanszak is működik. Bayreuth-i koncertünk nekem különösen emlékezetes marad. A városban aznap délutánon nyitották meg a wagneri hagyományú Ünnepi Játékokat, amikor mi ott hangversenyeztünk. Előző nap megnéztük a régi Operaházat és az Ünnepi Játékok színhelyét, a Wagner építette Operaházat is. Wagner a bayreuth-i Operaház hírére utazott a városba, ám nem találta megfelelőnek darabjai bemutatásához. Olyan építményt hozott létre, amelyben minden a színpadi történések legjobb érvényesülését szolgálja. A wagneri Operaház belső része puritán, textilek, kárpitok még a székeken sincsenek. A kényelmetlen berendezés oka az, hogy a zeneszerző mindent alárendelt az akusztikai viszonyoknak. Az operaelőadások heteiben forgalmassá vált és ünnepi díszbe öltözött városban zajlott le este az utolsó koncertünk. Még egyszer felhangzottak a Balassi-versre írt Kodály-mű, a Szép könyörgés sorai: „ Kiért dicsérhessen lelkem mindenképen. Hogy mindenek ellen megtartottál épen. ” S másnap korán reggel indultunk hazafelé, a 862 kilométeres utat épségbert, baj nélkül tettük meg. Itthon a falakra került plakátok, a hangfelvételek és a fotók őrzik az emlékeket. Medveczky Szilvia Utazás testvéreinkhez Erdélybe Már 2000 januárjában felvetődött a látogatás gondolata. Aztán teltek a hónapok, elfutott egy esztendő. Lelkészeink irányításával idén újra elkezdtük a szervezést. Telefonok, időpontegyeztetések, majd „forródrót” Zugló és Csíkszereda között, és már el is érkezett az indulás napja; augusztus 3. A hűvös pénteki hajnalon, a parókia előtt várt minket egy remek légkondicionált autóbusz, kedves vezetőjével. Egyeztettük a közel 700 km-es útvonalat: Budapest-Nagyvárad-Kolozsvár- Székelyudvarhely-Csíkszereda. Az első pihenőt a püspökladányi vasútállomásnál tartottuk. Ezután már a határ következett, ahol a közel egy órás veszteglés után gurultunk át Magyarországról - magyar földre! A településeken áthaladva, buszunk ablakából is némi fogalmat alkothattunk a falvak és városok életéről. Mivel szinte minden településhez köthetők magyar történelmi személyiségek - írók, költők, festők stb. nem csoda, ha felkészült idegenvezetőnk szavait hallgatva, úgy éreztük, hogy otthon vagyunk e tájon. A Király-hágó gyönyörű szerpentinjén áthaladva, első erdélyi megállónk a Sebes-Körös mentén Bánffy- hunyad volt, ahol a református templom megtekintésére szakítottunk időt. A tisz- teletes úr készséggel mondta el az épület történetét, egészen a XI. századig visszavezetve minket a múltba. Közben megcsodáltuk a rengeteg piros-kék színű, gyönyörűséges hímzést és a kazettás, egyedi festésű famennyezetet. De ismét indulás, mert hol vannak még a csíki hegyek! A Körösöket elhagyva, a Szamos völgyébe érkeztünk. Odafelé Kolozsváron csak átutaztunk, így a Küküllők- menti dombság után hamarosan a Maros völgyébe jutottunk, ahol először Marosvásárhelyen haladtunk keresztül. Délnek fordulva Petőfi „nyomában” már szürkületben értünk be Segesvárra. Itt is csupán rövid pihenőt tarthattunk. A buszra fáradt csend telepedett, de azonnal megélénkült mindenki, amikor begördülünk Székelyudvarhelyre. Mintha Magyarországon járnák: a fények modern nagyvárost mutatnak, üzletekkel, éttermekkel, szállodákkal, s mindenütt magyar felirat - ez már Hargita megye. A hátralévő egy órányi kanyargós, fenyvesekkel szegélyezett, holdfényes hegyi úton gondolataink már vendéglátóinknál járnak: kikkel fogunk találkozni, milyen lesz a fogadtatás? É jjel 11 órakor végre megérkeztünk Csíkszeredába, ahol a vendéglátó gyülekezeti tagokkal már nagyon várt minket Tóth Károly lelkész és felesége. A rövid „éjféli” fogadás után sürgősen ágyba zuhantunk, és hálát adtunk Istennek, hogy minden baj nélkül megérkezhettünk. S zombaton vendéglátóink közös kirándulást szerveztek a Békás-szoroshoz. Első megállónk Csíksomlyó volt. A híres búcsújáró helyen most csend honolt. Nyugodtan bejárhattuk, megcsodálhattuk a templomot a Madonna-szoborral, amelyet senki ellenség elmozdítani nem tudott. Azután hegyen-völgyön keresztül, szédítő szerpentineken át jutottunk el a Gyilkos-tóig és az ezeréves magyar határig. Útközben Marosfőn megállva, megkerestük a Maros forrását is. Ragyogott a nap, a fenyőkkel borított közel kétezer méteres hegyek, félelmetes sziklák, a sebes hegyi patak zuhogó vízesései, a Gyilkos-tó festői környezete lenyűgöző látványt nyújtottak. A Békásszorosnál gyalog indultunk tovább. Nem tudtunk betelni a táj szépségével, s megdobogtatta szívünket az a tudat, hogy e sziklafalak között jöttek át őseink. Sajnos egy nap ott is csak 24 órából áll, indultunk hát vissza Csíkszeredába. Útközben még megálltunk Gyergyószár- hegyen a Lázár-kastélynál, amely jelenleg is restaurálás alatt áll, illetve Madéfalván, a híres turulmadaras emlékoszlopnál. V asárnap megszentelt napunk, itt most igazán az volt. Mivel az evangélikus gyülekezeti központ - külföldi segítséggel és az itt élő 53 hívő igen áldozatos munkájával - még épülőben van, a Csíkszeredái testvérekkel a református imaházba mentünk istentiszteletre. A különleges erdélyi énekes liturgiát Tóth Károly Csíkszeredái, az igehirdetés szolgálatát Tamásy Tamás zuglói lelkész végezte. Az úrvacsorát együtt osztották. Helyi szokás szerint előbb a férfiak, azután a nők járultak az oltárhoz. (Krisztus testét és vérét magunkhoz véve, mögöttünk, mint búgó orgonahang, a padban ülők úrvacsorái éneke - nem is tudom leírni azt a megható, testvéri légkört, amely körülvett minket. Mindnyájunk számára felejthetetlen!) A Csíkszeredái és a zuglói evangélikus gyülekezetek közötti testvér-gyü- lekezeti kapcsolatot a két lelkész kézfogása és ölelése pecsételte meg. Gitárral kísért énekek és versek kíséretében átadtuk a magunkkal hozott könyvajándékokat, és kifejeztük azt a szándékunkat, hogy folyamatos segítséget nyújtunk a templom építéséhez. Az istentisztelet után a város virágos, tiszta, gondozott utcáin, a szépen felújított műemlékek között sétáltunk át a régi városrészbe, az építkezés helyéhez. Az alapok és a már álló falrészletek látványa könnyen elképzelhetővé tették, a reménység szerint jövőre elkészülő, gyönyörű épület- együttest. Vendéglátó családjaink vezetésével még ebéd előtt megnéztük a Mikó-vár kiállítását Csíkszereda történetéről. Itt döbbentünk rá, hogy Csíkszereda várossá nyilvánítása 443 évvel ezelőtt, éppen ezen a napon, 1558. augusztus 5-én történt! Vasárnap este a város melletti Zsögödfűrdőn - szabadban megtérített asztalok mellett - személyes történetekkel, énekekkel, versekkel, beszélgetésekkel mélyítettük el a barátságot. H étfő hajnalban pakolás, búcsúzkodás, könnyek, integetés: „Áldjon meg az Úr benneteket! Jövőre találkozunk Zuglóban! Mindent nagyon köszönünk!” Mivel jellegzetes erdélyi emléket szerettünk volna még magunkkal hozni, Korond felé indultunk haza. A híres faluban reggel 8-kor nekünk nyitottak ki az első üzletek. K olozsvárra éppen délben érkeztünk. A városhoz - legtöbbünknek - azonnal Mátyás király neve kapcsolódik. Sétánkat mi is igazságos királyunk szülőházánál kezdtük, majd a Szent Mihály templom mellett álló híres-hírhedt Mátyás-szobornál folytattuk. Kívülről megtekintettük az evangélikus és unitárius templomot, a Bánffy-palotát, a színházat, az operát, sok-sok magyar emléket. Befejezésül a Házsongárdi temetőbe zarándokoltunk... G ondolatainkat még a városban hagyva búcsúztunk a szőke Szamostól, és nagy hallgatásba merülve értünk a határra, melyen átjutva, meg sem álltunk Budapestig. Este 10-kor fékezett a busz szeretett templomunk előtt. Sok felejthetetlen élménnyel gazdagodva szálltunk ki, és szívünkben hálás köszönettel Istennek, hogy amiért elindultunk megvalósulhatott, a testvérkapcsolat megszülethetett. Csodálatos érzés tudni, hogy egy maroknyi magyar evangélikus él tőlünk 700 km-re, akiket imáinkban hordozhatunk, lehetőségeink szerint segíthetünk. Simon Ágnes Tóth Károly és Tamásy Tamás - a Csíkszeredái és a zuglói gyülekezetek testvérkapcsolatának megpecsételése
