Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-08-19 / 34. szám
Evangélikus Elet 2001. AUGUSZTUS 19. 7. oldal István a keresztény uralkodó - Sztephanosz Khrisztianosz Régi és új épület az evangélikus egyház irányítása alatt Nyíregyházán — Újra a miénk a régi általános iskola, új kollégium a középiskolásoknak (Folytatás az 1. oldalról.) T isztázásunkban segíthet két mai értékes mű, protestáns szerzők tollából: Békési Sándor Sztephanosz Khrisztiánosz című, István király teológiai etikájáról szóló, az Intelmek alapján írt könyve egyfelől, másfelől Jánosy István István király alkonya című drámája. (Gyűjteményes kötet - másik négy drámájával együtt a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával most ismét megjelent írás, Budapest 2001). Az előbbi, a református Békési Sándor teológiai docens, eredetileg a Doktorok Kollégiumában elhangzott előadása könyv alakban, az utóbbi Jánosy István evangélikus polihisztorunk (teológus, filozófus, műfordító, író) munkája. Könyvek között, cikkek között kutatva, mindenütt kerestem a protestáns hangot ebben a témában és így találtam rá e két műre. Mindkettőben érthetően kibontva találjuk meg mai gondolkodó protestánsok számára az elfogadható István-képet. Ezekkel az írásokkal együtt „újraolvashatjuk” a magyar történelmet és egyház- történetet. Mindkettő István királyt komoly Krisztus-követőnek mutatja be, olyan hitben járó ősünknek, akiért ma is hálát adhatunk, akit tudatosan követhetünk, ugyanakkor józanul megismerjük emberi korlátjait is. Az államalapító király ünnepén nem vagyunk ünneprontók, sőt meggazdagíthatjuk másként gondolkodó és érző testvéreinket sajátos felfogásunkkal. A két írás jól ismeri a kort és a körülményeket, amiben István király élt, a képlékeny, csaknem anarchikus magyarországi állapotokat, a király kérdéseit, gondjait, a feszültségeket, a vajúdást, amiben az ezredváltáskor Magyar- ország államisága megszülethetett (Európában is hasonló volt a helyzet egyházi és állami téren egyaránt, pl. pénzért szerzett egyházi hivatalok - szimónia - hatalmi versengések sora). Mindkét említett írás tudja, hogy reformra érett volt a korabeli kereszténység és István király azok közé tartozott, akik a kereszténység reform-szárnyához számítottak (II. Szilveszter pápa, III. Ottó császár, a Cluny Mozgalom francia, olasz, német ágai). U toljára ilyen jellegű alapos, protestáns értékelést Révész Imre református egyháztörténész tollából olvashattunk. O a Protestáns Szemlében tette közzé 1937-ben elemző tanítását (46. Évf. 393-407.). Talán nem is véletlen ez az évszám, hiszen az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszus előtt egy évvel született az írás, annak érdekében, hogy a bizonytalankodó protestáns közvéleményt tájékoztassa, és István király szellemi örökségét a felekezeti megosztottság ellenére is vállalni lehessen. Révész Imre akkor István király szerepét és szolgálatát megpróbálta beépíteni a protestáns gondolkodásba, nemcsak a magyar polgári művelődés részeként, hanem közös keresztény értékként. Kevesen ismerik, hogy középiskolásoknak ugyanezt tette Sólyom Jenő egykori hittantanárunk a Fasori Gimnáziumban. Később megjelent könyvében így ír: „István király a kereszténységnek azt a formáját igyekezett meggyökereztetni, ámely az ő korában a legmagasabb volt, ismerte a Cluny reformkereszténységet és annak szellemi erejét... Munkatársait is ebből a körből toborozta, egyidejűleg több nép fiai közül (olasz, német, francia irányzatok). A Nyugati Egyház már akkor megérett a reformációra és a király szándéka tulajdonképpen a Reformációban teljesedett be”. Ugyanebbe az irányba tájékozódik és mozdul mind Békési, mind Jánosy. Az egyik a teológiai etika, a másik az irodalom nyelvén fogalmazza meg mondanivalóját. Az egyik szüntelenül adatol, forrásokra hivatkozva, a másik a tények ismeretében és tiszteletben tartásával, de a költői fantázia segítségével mutatja be Istvánt, a keresztény királyt, konfliktusait, őrlődéseit malomkövek között, a keskeny utat, amin járnia kellett, ősei hite és szokásai, valamint a törvényeskedő kereszténység szigorúsága és kialakult szervezeti keretei között. A két írást olvasva, megértjük. hogy István alapjában jól döntött, de a részletekben sok nyitott kérdés maradt. Népe egy része „fiatal keresztény” volt, másik része még pogány, és sok volt a „félhitű” ingadozó is, aki vissza-vissza kacsingatott, noha előre akart haladni. Vívódó embert, radikális Krisztus-követőt ismerünk meg és becsülünk nagyra. Intelmeit nemcsak Imre fia számára értékeljük megfogadandónak, átélt feszültségeit megértjük és megérezzük. Valóban nagy feszültségeket kellett kibírnia. Például német-magyar feszültség még felesége révén is jelentkezett, de az ország geopolitikai helyzete miatt is. Továbbá az ősi animista hit és az új hit között, a régi kulturális értékek és az új kultúrát jelentő kereszténység között voltak feszültségek. Az átalakulás idején vigyáznia kellett arra, hogy meg ne törjék népe gerincét és csak ennek árán lehessenek keresztények, másfelől belső bajok idején külső segítséget ne vegyenek igénybe, mert ez veszélyezteti a nemzet függetlenségét. István mindent meg akart tenni, hogy népe belegyökerezzék a kereszténységbe, ugyanakkor el ne veszítse nemzeti önazonosságát. Ismerte a Tízparancsolatot, a „Ne ölj” parancsot is, amire Imre fia és felesége többször emlékeztette, mégis „ezreket irtott ki népe legjavából”, hogy népe egészét megmenthesse a jövő számára. Gyakran került szembe önmagával is a való világban, ami nemcsak dicsőséges volt, hanem kegyetlen .és gonosz is, és ezért olyan eszközöket is kellett használnia, amikhez vér is tapadt. O a legnagyobb hatalom oldalára akart állni: Jézus mellé, de útjában sok volt a buktató és tette, amit lehetőségei között tenni tudott, és ezért Isten kegyelmére, bűnbocsánatra szorult. Súlyos gyötrelmeket élt át. Világosan látta az etikai normákat és közben naponta aktuálisan döntenie kellett. Megbízatása érdekében olyanokat is büntetett, akiket pedig nagyon szeretett. Rövidlátó emberek között hosszú távra kellett berendezkednie. Kalandvágyó, harcias katonáit kellett lehűtenie, portyázástól eltiltania, határon túli kalandoktól óvnia az új állam érdekében, hogy el ne vesszen, fel ne szívódjon ez a nemzet is, mint már előtte annyi nép ezen a történelmi, huzatos tájon. Nem utolsósorban egyensúlyt kellett találnia egyház és állam Európa-szerte feszült helyzetében, kölcsönösen függő viszonyában. kát tanulhatunk Békési dolgozatából. Kitűnik, István példaképe elsősorban Jézus, azután Dávid, az istenes király, valamint István vértanú, akinek nevét is vállalta. Neve koszorút jelent, és őmiatta koronája nem ereklye vagy ékszer, hanem olyan koszorú, amit keresztény uralkodó is viselhet itt a földön uralkodása jelvényeként, odaát az örökkévalóságban ajándékként, jutalomként. István diakónus, a vértanú, ahogy ebben a korban nevezték: „protomártir”, az uralkodó névadó, meghatározó védőszentje volt, aki életében s halálában Ura kezébe ajánlotta lelkét. / stván nem a Nyugathoz, hanem Krisztushoz csatlakozott egy megújulást, renovációt vágyó, és részben átélő kereszténységhez. Magát a protomártir redi- vivusának (újraéledőnek) tekintette, mandátuma az volt, hogy egy vérszagú káoszból új lelki, szellepii, krisztusi világot hozzon létre, élete, verítékes küzdelmei révén, olykor halálos veszedelemben. A mikor Esztergomban megkeresztelik, Vajk neve Istvánra változott, és amikor 1000 karácsonyán ugyanott megkoronázzák, másnap - István mártír napján - új programmal indulhat az új ezredévbe. Tudja, hogy sokan dobnak majd rá követ, mint egykor István vértanúra, de neki a megnyílt égre kell tekintenie, ahol Urát, Krisztusát látja, így válik Sztephanosz Khrisztiánosszá. Vallja, hogy tűzben megpróbált arany az, ami őrá bízatott. Népére mint Isten nyájára tekint (dominicus grex), akit nem az etnikai jelleg határoz meg, hanem Isten döntése, Isten tulajdonába vett nép ez. Nagyszerű etikai intelmeinek hitbeli bázisa van, sőt teológiai alapja. A király tudja, hogy nem öntörvényű (autonóm), hanem Isten törvénye alatt álló (theonom) uralkodó. Magát királyi gyermeknek tartja, hiszen Isten gyermeke (rex et regis filius). A keresztény hitet tekinti minden erkölcsi érték alapjának. Az egyház az ő számára nem fából vagy kőből épült templom, hanem Isten tulajdonába vett nép, Isten nyája: hitben megoktatott, keresztségben megmosatott, a Szentlélek kenetével megolajoztatott, az egyedüli fundamentumra, Krisztusra épült templom. István etikájában még politikai, társadalmi, intézményi vonatkozásban is miijden esetben a keresztény hit rejtőzik. Alázatosan akar uralkodni, így ír: „Ha békét munkáló ember akarsz lenni (pacificus), úgy lehetsz csak király és a nagy Király fiának mondanak. Rex pacificus et iustus kívánt lenni, és ugyanezt ajánlja fiának is: „A háború sem öncél, még a háborúval is a békét kell szolgálnod”. (Augustinus egyházatya gondolatai csendülnek fel itt: Esto etiam bellando pacificus.) István tudta, hogy a kormányzáshoz hit is, bölcsesség is kell. Erről beszél „A királyi méltóság erényei tíz ékességében”. A tízes szám használata a Tízparancsolatra emlékeztet az Intelmek beosztásában. Normája az alázatosság: „Uralkodj harag, gőg és gyűlölködés nélkül, békésen és alázatosan”. „Ha a királyt istentelenség, kegyetlenkedés szennyezi, úgy hiába tart igényt a király névre, inkább zsarnoknak kell nevezni őt”. „Aki hűtlen, annak szabad ellene mondani, sőt annak ellenállni kell.” Ebbe a királyi tükörbe maga is gyakran belenézett. - Csak a szeretet gyakorlása - a mandátum magnum - vezet el boldogsághoz. István útmutatása atyai szeretetéből fakadt. Irgalmasság, türelem, erő, alázat, mértékletesség, szelídség, szemérmetesség, engedelmesség illik az uralkodóhoz - írja, mintha csak a Galata levél sorait olvasnánk a lélek gyümölcseiről (Gál 5,22). Meggyőződése, hogy egyetlen államférfi sem tud kormányozni.ezek nélkül. A koszorúként viselt koronája pártájának tíz ékessége az egyedüli alkalmasság az uralkodásra, ez a keresztény méltóság jele. Az Intelmek beosztása, tartalomjegyzéke is jellemző. A tíz fejezetből csak néhányat említünk: 1. A keresztény hitről, 5. Az igazságos ítélkezésekről, 6. A vendégek befogadásáról (a filoxenia elve a xenofóbia helyett), 9. Az imádságról (reálpolitikájának alapvető része az uralkodó imádsá- gos élete), 10. Az irgalmasságról. Minden „erény” Istvánnál Jézus Krisztus megváltó művéből forrásozik, summája a szeretet, alapja a keresztény hit. Ma érdekességnek számít, hogy az Egyház meghatározásában Istvánnál nem szerepel a pápaság, mert az egyedüli fundamentum Jézus Krisztus (lKor 3, 9-13). Szavai a bencés regulára emlékeztetnek gyakran, pl. amikor ezt olvassuk: „Semmi sem emel fel, csak az alázat, és semmisem taszít le, csak a gőg és gyűlölet” (Regula VII, 28-32). Az Intelmek világi és egyházi vezetőknek ma is napi olvasmánya lehetne, teológus hallgatóknak pedig felvételi vizsgaanyag... J ánosy ehhez a képhez tudatosan szerkesztve, drámához értően nyúl, időkereteket szétfeszítő betéteket is felhasznál (regős énekek, gyermeksiratók stb.). Archaizáló nyelven beszélteti figuráit, de modem szemlélettel dolgozik. Hosz- szú élete, bőséges tapasztalata, teológus és pszichológus képzettsége, írói vénája, költői fantáziája együtt kelti életre István király alkonyában az uralkodót. A sokszor csak szobornak ismert alakból élő hús-vér ember, tudatos Krisztus-követő, a keskeny utat kereső, mindig kegyelemre szoruló lép elénk, olyan mint egykor Luther ismert jelenetében a reformátor: „Itt állok, másként nem tehetek - Isten légy irgalmas nekem!” Ez a mondat, úgy látszik, mindkét felében, a történelmi határokon élő vezetők számára egyaránt jellemző lehet. Í gy újraolvasva István történetét, már nemcsak legendák világában tallózunk és a ködbevesző uralkodó alakját keressük, hanem a később rárakódott rétegekből kibontva, ma is őszintén tudjuk tisztelni. István király nemcsak észrevette a sok érték mellett kora romlottságát, züllését, korrupcióját, pogány babonasá- gát és tudatlanságát, hanem tenni is akart ezek ellen valamit: hangozzék Jézus Krisztuson tájékozódó tiszta tanítás és legyen tiszta keresztény erkölcs egy új évezred küszöbén! Iskolát kapott vissza és új kollégiumot vehet használatba az új tanév küszöbén a nyíregyházi gyülekezet. A 4. sz. Általános Iskola ősi evangélikus intézményként működött az oktatási intézmények 1948-ban történt kényszerű államosításáig. Az egyházi ingatlanok rendezéséről megjelent parlamenti törvény értelmében, először városi ingatlanokban kezdte meg működését az egyházi iskola, mostantól - 2001 szeptemberétől - pedig a régi egyházi környezetben folytatja munkáját. Ez a néhány mondat rideg jogászi megközelítésben mondja el a történteket. Hivő szemmel azonban Isten történelemformáló hatalmát látjuk az események mögött. Neki köszönjük meg, hogy elhozta népe életében a szabadság hajnalát, így napjainkban minden külső kontroll és belső korlát nélkül végezheti az egyház Istentől kapott szolgálatát, a hitébresztést épp úgy, mint az oktató-nevelő munkát. A karitatív tevékenységet épp úgy, mint a keresztény kultúra teijesztését. Hármas feladat hárul a nyíregyházi evangélikusok nagy családjára. Egyfelől fontos, hogy a szülők az evangélikus iskola kínálatát igénybe vegyék, s minél többen ebbe az ősi iskolába írassák be gyermekeiket. Ez az intézmény azt a többletet adja a felnövő nemzedéknek, ami egész életükön át elkísérheti őket. Ez pedig az a jellemformáló nevelés, amely egyenes gondolkodású, jót cselekvő, meleg érzelemvilágú és tisztességes keresztényekként kívánja őket Krisztus követésére hívni. így válhatnak nemzetünk felelős polgáraivá és építő tagjaivá. A pedagógusokra hárul az az embert formáló szép feladat, amely az oktató- és nevelőmunkában ifjainkat elvezeti a szellemtudományok gazdag tárházának színes világába, és olyan példás személyiségeket állít fiatalságunk elé, akiknek pályafutása szilárd erkölcsi alapokon nyugodott, és munkásságuk közösségAz új középiskolai kollégium épUlete építő, egyházunkat gyarapító, hazánkat felvirágoztató és Isten dicsőségét szolgáló élet volt. Érdemes itt Kossuth Lajosra, Petőfi Sándorra, Szentágothay Jánosra hivatkozni sok más kiváló személyiség mellett. Természetesen a tanulók felelőssége a legnagyobb. Nekik kell eldönteniük, mennyit merítenek a tudás óceánjának mélységéből, mennyire engedik hatni lelkűk mélyén mindazt az ismeretet, amely felnőtté formálja őket. Képességeinket mindnyájan Istentől kapjuk. Szorgalmunk már akaratunk erőfeszítése által megsokszorozhatja eredményeinket. Einstein, a relativitás atyja mondotta, zseninek lenni nem mást jelent, mint szorgalmasnak lenni. Olyan világ vesz bennünket körül, amelyben a szilárd jellem megbízhatóságának átfogó tudással kell ahhoz párosulnia, hogy jó eséllyel induljon valaki a felnőtt világban való helytállásra az élet bármely területén. Azért imádkozunk az új tanév kezdetén, hogy Isten Szent Lelke hassa át szülők, pedagógusok és tanuló ifjúságunk szívét-lelkét. Hadd éljék meg, hogy Isten nem a csüggedés, hanem az erő, szeretet és bölcsesség Lelkét adta nekünk. A bölcsesség kezdete pedig az Isten félelme. Új kollégiumot is szentelünk, elsősorban középiskolás tanulóink számára. Egyházunk gondol azokra a fiatalokra, akik a megyeszékhelytől távol élnek, de az evangélikus, vagy más középiskolában kívánják folytatni tanulmányaikat. A vonaton vagy autóbuszon történő bejárás fárasztó, esetleg lehetetlen számukra. így az evangélikus kollégium falai között találhatnak - reménység szerint - fészekmeleg otthonra. Felekezeti hovatartozás figyelembevétele nélkül várjuk azoknak a jelentkezését a szép, modem, komfortos kollégiumba, akik vallásos, keresztény légkörben kívánnak élni, tanulni, s felkészülni hivatásuk gyakorlására. Ez az otthon alkalmat nyújt az öku- mené megélésére a különböző felekezetek összejövetelein való részvétel során. Természetesen érdeklődő, a kereszténységet megismerni vágyó ifjak jelentkezése is lehetséges. Istentisztelet, igeolvasás és imádság, éneklés és a termékeny csend megélése mind-mind hozzátartozik a keresztény hit gyakorlásához. Sok beszélgetés, kirándulás alkalom a szellemi útkeresés és a lelki tájékozódás ösvényén a saját világnézet kialakítására és az élet értelmének megtalálására. Akik közénk érkeznek, azokat az ősi zsoltár szavaival köszöntjük: „Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intelmeit. ” (Zsolt. 25,10) Legyen áldás a két új intézmény életén, munkáján és hitet ébresztő szolgálatán. Hordozza a gyülekezet minden tagja imádságban iskoláink életét, és áldozatos szeretete kísérje biztató holnapjukat. Áldjuk Istent, hogy az új évezred első esztendejében új kapukat tárt ki evangéliumának terjedése előtt. Lépjük át a szent küszöböt a Neki való szolgálat belső elkötelezettségével. D. Szebik Imre A 4. Általános Iskola A V v
