Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-07-22 / 30. szám
4. oldal 2001. JÚLIUS 22. Evangélikus Élet Külmissziói konferencia Piliscsabán Hol áll a pohár? Beszámoló a rádiómissziós konferenciáról „Isten beszéde gyorsan terjed” (Zsolt 147,15) címmel rendezte külmissziói konferenciáját az Evangélikus Külmisz- sziói Egyesület július 12-15. között a piliscsabai Béthelben. Mint minden évben, most is telt ház volt. Határon túlról, Erdélyből és Szlovákiából is érkeztek testvérek. A konferencia nyitó áhítatán id. Bencze Imre szólt arról, hogy Isten szava célhoz ér, nem tér vissza üresen, ahogyan ezt Ézsaiás könyvében is olvashatjuk (Ezs 55,10-11). A misszió nem megállás, tétlenség, hanem mozgás, sietés, iparkodás. Ennek az igének a valóságáról hallhattunk előadásokat, evangélizá- ciókat és bizonyságtételeket. Két előadást is hallhattunk Bácskái Bálinttól, a Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet munkatársától: „Hogyan találjunk új munkatársakat?” és „A miszszió feladata a 21. század elején” címmel. Első előadásában a református lelkész - a misszionáriusokkal kapcsolatban - négy alapvető lépés szükségességét hangsúlyozta: az alkalmas személy kiválasztása, felkészítés a szolgálat végzésére, megbízás a szolgálatra és az ellenőrzés lehetőségének megteremtése. A másik előadásban a misszióval kapcsolatban szólt a globalizációról, az urbanizációról és a vallási sokszínűségről. Elmondta, hogy meg kell erősödnünk a Krisztusban váló meggyőződésünkben, meg kell tisztítanunk a keresztyén bizonyságtétel hitelét, fel kell ismertetnünk az evangélium aktualitását. (Erről a témáról a Lelkipásztor 2001/6. számában részletesen olvashatunk.) Keveházi László Kunos Jenő életéről és szolgálatáról szóló könyvének („Kit küldjék el”) kapcsán arról beszélt, mit tanít nekünk a missziótörténet. Távoli országokból érkezett testvérek is resztvettek idén az Evangélikus Külmissziói Egyesület konferenciáján. Egy Maliban született, de Szenegálban szolgáló misszionárius, Nouhoum Coultbaly tett bizonyságot életéről és munkájáról. Szergej Jelfimov (Komifoldről) és Valeria Sorokina (Szentpétervárról) lelkészek szintén életükről, megtérésükről és szolgálatukról beszéltek. Peregi Dóra, a Finn Nagykövetség munkatársa pedig az inkeri finnek történetét mondta el nekünk. Reggelenként Bálint Zoltán mérnök- misszionárius evangélizációját hallhattuk a csodatévő Jézusról (kánai menyegző, kenyércsoda, úrvacsora). O, aki megadja nekünk az élet feltételeit (vér, kenyér, közösség), de a csodák célja ennél sokkal több. Jézus Istenre és az örök életre mutat. Célja, hogy az Atyával legyen örök közösségünk. Miután elvégezte a maga munkáját, ránk bízza, hogy ezután mi adjunk az embereknek lelki és testi táplálékot. Az esti evangélizáción Zólyomi Mátyás felsőpetényi lelkész az ApCsel 5,34- 42 alapján szólt hozzánk. (Az evangélium Jézustól van, ne szégyelljünk erről beszélni, még akkor sem, ha ezért és Jézus nevéért gyalázatot szenvedünk.) Délutánonként csoportokban beszélgettünk az előadások után, például arról, hogy milyen gyülekezeti, missziói szolgálatot végezzünk, illetőleg a .jövevények”, a más országokból érkezett és a kisebbségben élő emberek között végzett misszióról. Ez utóbbi témát Nagy Dorottya teológus-hallgató előadása készítette elő. Vetítést láthatunk a tízéves EKME- ről. Antilla Poivo finn misszionárius Etiópiáról (ahol évekig szolgált), Gáncs Péter pedig az indiai rádiómisszióról szólt és vetített képeket. A konferencia vasárnap a délelőtti istentisztelettel ért véget, melyen Ittzés János püspök szolgált. Konferenciánk fontos mondanivalója volt: a misszió az, hogy megosztjuk másokkal azt, amink van, de ne a sajátunkat adjuk, hanem amit Jézus Krisztustól kaptunk. Lássuk meg azokat, akik kérnek tőlünk, és merjünk adni nekik időt, szeretetet, tiszteletet, anyagiakat stb. Ne feledkezzünk meg imádkozni távoli országokban élő és szolgáló testvéreinkért (azokért se, akikkel együtt töltöttük ezt a néhány napot), és azért is, hogy Isten beszéde valóban gyorsan terjedjen és eljusson minden néphez. Z. E. 2001. július 8-11. között többször is hallottam azt a piliscsabai Béthel Otthonban, hogy történelmi jelentőségű esemény résztvevői vagyunk. Ekkor került sor ugyanis az első evangélikus rádiómissziós konferenciára, melynek mottója a következő ige volt: „A hit hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által." (Rm 10,17) Az előadások betekintést nyújtottak a hazai és külföldi rádiómissziós munkába, rövid kitérőt tettünk a televízió felé, és a reggeli, esti áhítatok, a személyes beszélgetések, imaközösségi alkalmak által lelkiekben is gazdagodtunk. Martin Birkedal, a norvég Norea Radio vezetője rövid utazásra hívott bennünket Afrikába. Beszámolója és a bemutatott képek segítségével megismerkedtünk az etióp rádiómisszióval, amely sok esetben az egyetlen lehetőséget jelenti az embereknek, hogy Isten igéjét hallgassák. S mivel a templom messze van, és egy faluban legfeljebb egy-két rádiókészülék található, különleges alkalomnak számít az, ha a kunyhó előtt ösz- szegyülekezve hallgatják a műsort. Ha pedig kérdésük vagy konkrét imakérésük van, akkor ezt levélben jelzik, s a készítők teljesítik ezeket a kéréseket. Volt, aki arra vágyott, hogy a barátnője igent mondjon, míg mások a betegségből való gyógyuláshoz kérték a hallgatók imádsá- gos segítségét. Per-Olof Maik a finn Sanansaattajat vezetője a távoli Indiába kalauzolta a lelkes érdeklődőket. Ez a hatalmas, földrész nagyságú ország, amelynek lakói egészen máshogy gondolkodnak, mint a keresztyének, sok megpróbáltatástól, természeti katasztrófától szenved. Az indiai adások - hasonlóan az afrikaiakhoz - egyetlen lehetőségként állhatnak az Isten után vágyódok előtt. Meglepődve hallottuk, milyen élénk a visszajelzés a műsorban elhangzottakra, mert az emberek kihasználják az alkalmat, és személyes kérdésekkel jelentkeznek. Ezt mutatja a havonta érkező 70 ezer levél, amelyekre külön válaszolnak. S ha számukra ismeretlen faluból érkezik levél, misszionáriust küldenek, hogy gyülekezetét építsen. Az indiai adásokat a magyar Evangélikus Rádiómisszió is támogatja, s az e célra kitett perselybe a konferencia ideje alatt összesen 25.890 forint adomány érkezett, ami 37 perc evangéliumot jelent Indiának. Köszönet érte! A húsz éve Horvátországban élő és dolgozó finn misszionáriusnő, Seija Uimonen vezetésével öttagú horvát delegáció érkezett. Amikor náluk elkezdődött a sugárzás, még bombák hullottak a városra, adásuk címe mégis „Békés üzenet” volt. A múlt év végén létrejött az „Evangélium hulláma”, amelyet Tiranából középhullámon sugároznak, s az egész volt Jugoszlávia területét lefedik. Nagy Dorottya az erdélyi helyzetről beszélt. Rámutatott arra, hogy Romániában nem ortodoxnak lenni azt jelenti: magyarnak lenni. S míg a székelyeket, akik szinte egy tömbként élnek, nyelvi szempontból nem fenyegeti veszély, addig a Brassó környékén élő magyarok súlyos gondokkal küzdenek. A magyar nyelv ugyanis azon a területen erősen keveredett a románnal, s ez a jelenség a fiatalok között a leginkább megfigyelhető. Ilyen helyzetben óriási szerepe van a rádiónak, de egyelőre nincs jól kiépített rádiómisszió. A kezdeti lépések már megtörténtek, de „...ritmusra lenne szükség; arra, hogy valaki belendítse”. Gáncs Péter a magyarországi lehetőségeket ismertette. A Kossuth Rádióban évente kilenc rádiós istentisztelet és 24 Evangélikus Félóra 1215 percnyi műsort jelent, ehhez jön hozzá a tízperces „Lélektől lélekig”, amelyet minden héten 22 helyi kereskedelmi rádió sugároz, és a Budapest környékén fogható Civil Rádió kéthetenkénti 30 perces élő műsora. Szegfű Katalin már rádiósként kezdett el évekkel ezelőtt a lét értelméről gondolkodni, s bár nem volt kapcsolata Istennel, mégis megkereste a helyi gyülekezetek vezetőit, és belekezdtek egy vallási műsor készítésébe, amely hetente egyszer volt hallható 10 percben. A hallgatók szerették ezt a műsort, sőt Katalin is a rádiós adásokon keresztül tért meg. Amikor ez a rádió másfél év múlva megszűnt, a békési Torony Rádió szerkesztője lett, és 1999. márciusa óta a hat békési felekezettel együtt készíti a napi két- három perces „Útravaló”-t. A televízió felé való kitekintést Győri János Sámuel a Zákeus Média Centrum bemutatatásával kezdte, hangsúlyozva a hallgatás mellett a láttatás szükségességét. Dr. Fabiny Tamás bemutatott egy- egy, korábban a Duna TV-nél készült filmet a Vajdaságról és Horvátországról, majd a nyilvánosság fontosságára hívta fel a figyelmet, s azt a kissé bizarr képet használta, hogy Jézus is tudatosan élt a nyilvánosság eszközeivel. Jó példa erre, amikor „egy kissé beljebb” irányítva tanítványait, a hajóban ülve tanította a sokaságot (Lk 5,1-11), s kihasználta azt a fizikai törvényt, hogy a víz jól viszi a hangot. Jó volt hallani, hogy Ittzés János, aki jelenleg a missziói munka felügyeletéért felelős püspök, előadásában kiemelte a megszentelt médiamunka fontosságát, és elmondta, hogy legfőbb célnak a lutheri hitvallásos alapon történő, minden eszközt felhasználó evangéliumhirdetést tartja. A püspök készségesen válaszolt a feltett kérdésekre, amelyek olykor kényes dolgokat is érintettek. Megtudhattuk, hogy egy független missziói lelkészi állás finanszírozására jelenleg nincs lehetőség; több műsoridő igénylése viszont még nem lenne bölcs döntés, hiszen nincsenek meg a szükséges - anyagi és munkatársi - feltételek. Az egyházon belül nincs komoly médiaképzés, ehelyett az érdeklődőknek egyéb iskolákban, tanfolyamokon, külföldi ösztöndíjon kell megszerezniük az alapvető ismereteket, és itthon tapasztalt egyházi szakemberek mellett kell elmélyíteni tudásukat. Beszámolóm végén, amely természetesen csak kis ízelítő az ismeretekben és élményekben gazdag konferenciáról, az esti áhítatok megragadó gondolatát szeretném kiemelni. Egy pohár lehet felfordított állapotban, amikor semmire sem‘JV használható. Lehet az oldalára fektetve, amikor még mindig hasznavehetetlen és könnyen elgurulhat. S lehet a talpára állítva, amikor kész arra, hogy feltöltsék, s a beletöltött éltető vizet továbbadja. Életünk is lehet ebben a három helyzetben. A mélyponton kezünk imádságra kulcso- lódás helyett reményvesztetten támasztja fejünket. A holtponton sokszor berendezkedünk, s olyanok vagyunk, mint a kikapcsolt rádió, amely nincs ugyan lekapcsolva a hálózatról, mégsem sugároz. A csúcspont a küldetés teljesítése, a ránk bízott üzenet továbbadása. A poharunkba töltött vízzel felüdíteni a szomjazót. Többször elhangzott a kérdés a konferencián: Hol áll a pohár az életedben? Hadd kérdezzek tovább: Hol áll a pohár a mi missziói munkánkban? Hulej Enikő 2001. július 8-án, hétfőn elkezdődtek Országos Evangélikus Ifjúsági Konferenciáink. A közel 500 résztvevő 7 konferencián, 3 helyszínen - Révfülöpön az Oktatási Központban, Gyenesdiáson a Kapernaum Szeretetotthonban és Piliscsabán a Béthel Missziói Otthonban - tölthet el 6 napot. Az egész ország területéről érkező résztvevők vezetői fiatal lelkészek, akik különféle tematika szerint kidolgozott programmal várják a fiatalokat. Az áhítatokon, előadásokon és csoportos beszélgetéseken kívül bőven jut idő a pihenésre és a szórakozásra is. Az egy hét alatt igazi közösségek formálódnak, ahol megtapasztalhatóvá válik Isten szeretete és jelenléte: nagyon nehéz hazaindulni. Július 2. hetében egyszerre 2 konferencia indult: Révfülöpön Krámer György és Kendeh K. Péter csapata várta a konfirmandus korosztályt, Gyenesdiáson pedig Mesterházy Balázs és barátai a középiskolások részére szerveztek találkozást. Buday Barnabás Részlet az első gvenesdiási konferencia záró igehirdetéséből Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. A szél arra fúj, amerre akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. (Jn 3,7-8) Szél fújja azokat, akik eljöttek Gyenesre. Szél fújja azokat, akik itt vannak. Tudom, ezt tilos volt mondani pár nappal ezelőtti játékunkban, de most és itt - hiszem, hogy kell. Mi több: érzem. Szél fújja azokat, akik itt vannak. Mindannyiunkat. Kit egy lágy szellő simogat, kit egy erősebb fuvallat, kit egy záport is hozó szél, kit egyenesen egy orkán mozdít ki a helyéről. Megmozgat és átjár bennünket. Emlékeztek az ádvent illatára? A karácsonyt hozó szélre? Emlékeztek Isten testté léteiének csodájára? Emlékeztek a csípős, még hideg, kora tavaszi estéket idéző böjti időszakra? A várakozásra, a hamis messiásokra? Emlékeztek arra a szélre, amely a tékozló fiút hajtotta a disznók vályújához, majd aztán a szülői házhoz? Emlékeztek a nagypénteki keresztút szelére, amelyben mindannyian keresztet ácsoltunk, aztán „ hálóing nélkül Isten előtt vacogtunk”? Emlékeztek Nagyszombat fájó, maró csendjére, amelyben egy szelíd fuvallat is orkánnak tűnhetett, mert annyira mart a csend? Vagy em- lékeztek-e a feltámadás hajnali szelére, amely a sírhoz sietőket simogathatta? Vagy Pünkösd szelére, amely szítja a tüzet, és mindannyiunk arcára álarcot ragaszt, aztán letépi? Itt vagyunk. Idáig hozott bennünket a szél. 2001. júliusában, Gyenesdiáson. Szél fújja azokat, akik ebből átéltek valamit. Honnan jöttünk, hová megyünk? (...) Szeretném levetni az álarcokat. az összesei, de nagyon nehéz. Pedig láttam már a tükörben a legszebb arcot is. Láttam! Megtapasztaltam. Megtapasztaltam Is- ten-képűségemet. Azt, hogy az övé vagyok. Jó ezért tükörbe nézni! Jó ránézni a másikra is! A mellettem ülőre! O ugyanúgy Isten képmása! Ne felejtsük ezt el! Hiszen voltunk már álarc nélkül... a héten háromszor vettük magunkhoz Jézus testét és vérét. Ekkor átélhettük azt a csodát, hogy Isten oldalán állunk. Mint annak idején, keresztelésünk alkalmával. Emlékezzünk erre! De még egy lakoma hátravan. Most itt is, illetve majd egy, a legnagyobb, a Bárány menyegzője! Legyünk ott is együtt, egy közösségként! Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára! (Jel 19,9) (...) Homlokunkra csordult a keresztvíz, rajtunk a kereszt jele, s az Atyával, Fiúval, Szentlélekkel kapcsolódott össze életünk. Megrendítő az édesanya számára, amikor folsír a gyermek. A világba érkező öröme, fájdalma csendül meg ebben a hangban. Az újjászületés körülményei, gyönyörűsége, fájdalma, nehézsége más, de mikor megtörténik, Isten mosolyodik el örömében. (...) Mesterházy Balázs