Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-07-08 / 28. szám
Evangélikus Élet 2001. JÚLIUS 8. 5. oldal Évzáró a Teológián JÚLIUS 6-ÁN 75 ÉVES HAFENSCHER KÁROLY PROFESSZOR Születésnapi beszélgetés - emberekről, élményekről, tervekről, találkozásokról... Különleges volt az idei, június 22-én lezárult tanév az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, Ebben a tanévben készítette elő az egyetem és az egyház a hatodéves képzésre történő átállást. A tanulmányaikat 1996 őszén megkezdett hallgatók hatodévesek lesznek, gyakorlati évüket mentorok mellett, az ország különböző gyülekezeteiben töltik majd, közben rendszeres konzultációkon vesznek részt az egyetemen. így ebben a tanévben a nappali tagozaton csak azok az V. éves hallgatók szerezhettek oklevelet, szám szerint öten (Győri Péter, Győri Tamás, Lukáts Miklós, Szigethy Szilárd, Zsugyel Adél), akik 1996 előtt kezdték meg tanulmányaikat. Ketten közülük kiemelkedő eredménnyel zárták tanulmányaikat. A Nyíregyházi Főiskolára kihelyezett hittanár szakon az idén tizenkilencen végeztek, közülük ketten jeles eredménynyel. A nyíregyházi végzősök - tanáraikkal együtt - szintén részt vettek a tanévzáró ünnepélyen, és átvették diplomájukat. A Kaposvári Főiskolára kihelyezett tagozaton hárman végeztek ebben a tanévben. Záró szigorlatukon részt vett a Hittudományi Egyetem rektora, diplomájukat a főiskolán veszik át. A pillanatfelvétel különleges műfaj. Nem tár föl összefüggéseket, nem ad magyarázatokat, nem hatol a mélységig, de élethűen ábrázolja a pillanat helyzetét és állapotát. Mindössze ennyire - pillanatfelvételre - van lehetőségem a mai ünnepen. Ennek oka nem egyszerűen az idő szűke, hanem az a mindnyájunk által érzékelhető tény, hogy ilyenné vált a szolgálatunk és az életünk mára, a millenniumi tanévre, a rendszerváltás utáni első évtized végére. Sokféleképpen összegezhetnénk ezt a tanévet. Ismertethetném azt a közel 40 rendezvényt, amelyen egyetemünk érintett volt mint szervező, végrehajtó vagy legalább az előadók többségét biztosító intézmény. Egy tucat hallgatónk tanult és tanul jelenleg is Európa egyetemein, illetve felsőfokú intézményeiben, sőt két hallgatónk Amerikában. A hazai és nemzetközi konferenciai életben szinte minden tanárunk és munkatársunk részt vett, tanulmányt készített, előadást tartott, kutatást vezetett, illetve csoportmunkát végzett. Mindezeken túl szolgálatot végeztünk a Magyarországi Evangélikus Egyház által szervezett különféle alkalmakon. Úgy gondolom azonban, nincs szükség bizonyító felsorolásra, hogy mi mindent tettünk az elmúlt tanévben. A pillanatfelvétel azt mutatja, hogy eredményes tanévet tudhatunk magunk mögött. Mégsem lenne illő egy fárasztó, de sok tekintetben fejlődést mutató és fejlesztést motiváló időszakban merengeni, és hátrafelé tekingetni. Ennél sokkal érdekesebb az, ahol állunk és amerre tartunk. A pillanatfelvétel ereje az is, hogy megragadja a feszültséget, a lendületet és a tempót. Leálló egyház, lankadó közösség, önmagát ismételgető tartalom nem illik ehhez a pillanathoz. „Luther- kabátban járni” azt jelenti, hogy másokat mozgató és sokak számára élethez, hithez és jövőhöz való kedvet teremtő küldöttek - azaz angyalok - lehetünk. Lassítani, fékezni és problémásítani sokkal könnyebb, mint indítani, embertársainknak bátorságot és erőt adni az élethez. Nem szabad a könnyebb részt választanunk. Evangélikus egyházunknak hiteles, mondanivalóval rendelkező lelkészeket, a magyar társadalomnak alkotóA Győri Főiskolán végzettek diplomaátadására szeptemberben kerül sor. A rektor bejelentette Csepregi Zoltán sikeres habilitációját a Károli Gáspár Református Egyetemen. Bejelentette továbbá Finta Gergely adjunktusi kinevezését és Johann Gyula további három évre szóló lelkészi megbízását. A tanévzáró végén jubilánsokat köszöntött az egyetem. Rubin oklevelet vett át a 70 éve végzett Lehel Ferenc. Vas oklevelet kaptak a 65 éve végzettek: Zámolyi Gyula és Tessényi Kornél. Nagy Tibornak egy nappal az évzáró előtt a lakásán nyújtotta át az oklevelet az egyetem rektora. Gyémánt oklevelet kapott Laborczi Zoltán, Muncz Frigyes, Pásztor Pál, Síkos Lajos, Szekeres Elemér és Tekus Ottó. Arany oklevelet pedig Glatz Anna (Bácskai Gusztáváé), Bohus Imre, Csizmazia Sándor, Hülvely Sándor, Lábossá Lajos, Záborszky Csaba, Allinger János és Szeberényi Tamás. Nevükben Lehel Ferenc fiatalos frissességgel köszöntötte az ünnepi ülést. Megható pillanatot jelentett, amikor köszöntőjében felolvasta id. Fórtyad Pál, egykori évfolyamtársa levelét, akivel együtt készültek erre az ünnepre. A 70 éve végzettek közül ezen a napon azonban már csak Lehel Ferenc vehette át a rubin oklevelet. képes, becsületes polgárokat, Európa szívében pedig nyitott, gondolkodó és jövőt vállaló szabad embereket szeretne képezni egyetemünk. Aktualitást és pillanatfelvételt jelent mondanivalóm számára a Frankfurtban, a napokban befejeződött német egyházi napok hármas témaköre is: „A sokféleség közepette hinni, méltón élni, és szabadságban helytállni”. Hinni a sokféleség közepette - akkor, amikor a sokféleség áldást is jelenthet, és színgazdagságban születő harmóniát is teremthet számunkra. Schéner Mihály festőművész egyszer beszélgetés közben felnézett az égre, és ennyit mondott: az a nagy baj, hogy a legtöbb ember az égre nézve csak egy színt lát, pedig rengeteg színárnyalat összessége az, amit látunk, és ami a képet széppé teszi. Méltón élni - úgy, hogy a lelkész (a teológus is) nem egyszerűen csak „végrehajtó”, sokkal inkább alkotóművész. „Az alkotó, a művész azért van - lehet - közelebb Istenhez, mert kapott egy aranyatomot a Legfőbb Művész teremtő erejéből. Szembesülni önmagunk termésével gyönyörű és riadalmas; Isten figyel a hátad mögött; mit tettél, mire jutottál a talentumaiddal... Ne csak nagy sikered legyen, az kevés. Sose hagyjon el látomásaid megvalósításában a nagy Ihlető, a legfőbb Művész.” (Szabó Magda levele Polgár Rózsa: Szövött képek c. könyvében) Szabadságban helytállni - a teológia számára ez a tudomány szabadságát és a hit kötődését jelenti. E kettő egyensúlyában talál helyt és tud helytállni a teológus, az evangélium követe, aki Krisztustól kapott képességgel indul, hiszen a teológia - ha az valóban teológia - ugyanúgy világnyelv, mint a zene. És aki zenélni tud, annak az is küldetése, hogy „Örüljön és vigyázza azt a képességét, hogy eleve világnyelven ért és beszél. Nagy ajándék ez! Harmóniában képes lenni bárkivel. Csak örökké nyitva kell tartama a lelkét, hogy a közös zenélés közben érzékelje a másik rezonanciáját! A kegyelmi állapot és a megszenteltség csak ezzel az egymásba olvadásra való képességgel tartható fenn.” (Tolcsvay László: Az alaphang. Biztos, védett kikötő, Gyülekezetpedagógiai füzetek 4.) Professzor úr, mindenek előtt: Isten éltesse sokáig születésnapja alkalmából; a lelkipásztort, a tudós teológiai tanárt, a Lutheránus Világszövetség és az Egyházak Világtanácsa tisztség- viselőjét, az ökumenikus egyházi kapcsolatok elhivatott „egyházi diplomatáját”, a MÚOSZ Aranytollas újságíróját. A felsorolás korántsem teljes, csupán főbb állomásai egy rendkívül színes és gazdag életútnak. Itt, Deák téri otthonában, az impozáns, egész falat betöltő könyvtárfal előtt Ülünk. Kérem, most beszélgessünk arról, ami az ünnepeknek a legfontosabb! Három szó köré csoportosítom gondolataimat: az első a találkozások, a második a meglepetések, a harmadik a feldolgozott csalódások. Martin Buber írta le: úgy lett azzá, akivé lett, hogy „sokakkal találkozott.” Ezt én is elmondhatom Buberrel: pályám során nagyon sok emberrel hozott össze a sors. Voltak köztük nagyon híres és valóban névtelen emberek. S ami az érdekes, hogy a nagy különbség sosem ebben állt közöttük. Megismerkedtem a LVSZ és az EVT vezetőivel, főtitkáraival, több ízben tolmácsoltam angol, amerikai, afrikai, kínai és svéd vezetőknek. Földrajzi értelemben is érdekes találkozásaim voltak: 1948/49- es amerikai (gettysburgi) ösztöndíjam alkalmával éppúgy, mint 1969-es svédországi, 3 hónapos ösztöndíjamon, amikor 40 helyen, 40 gyülekezetben fordultam meg. Mindig parókiákon laktam, és nem is akárhol: a lelkészcsaládok leányainak távollétében a lányszobában aludtam... Soha annyi kék és rózsaszín falat nem láttam, mint akkor... Azután jártam Madagaszkáron, s eljutottam legészakabbra, Lappföldre is, a tundrákra, a fél évig tartó éjszaka hazájába. S hogy az emberek között, akiket alkalmam volt megismerni, szintén egy képzeletbeli ívet rajzoljak: a pápától a Dar Es Salaam-i koldusig őrzök találkozásokat.- Kik azok a személyek, akik a legnagyobb hatással voltak Önre? Egyáltalán, melyek a személyiségformáló találkozások?- Hadd említsek néhány nevet, s ezek a nevek a második kérdésre is megadhatják a választ. Sopronban volt tanárom az „öreg” Prőhle Károly professzor, aki igazi tekintély volt. Akárcsak Karner Károly. Nem mondom, hogy időnként nem féltünk tőle... Előadásaiban angol irodalomra is hivatkozott, s ő biztatott, hogy 1947-ben ösztöndíjjal én is tanuljam a nyelvet. Szívesen emlékszem Fer- dinánd Istvánra, a „katakombának” nevezett könyvtárra, ahol beszélgettünk, vele amerikai évem alatt is leveleztünk. Vagy hadd említsem Újszászi Kálmán református professzort, Podmaniczky Pált, aki eredeti és természetes (a szó szoros értelmében!), peripatetikus módszerrel tanított: séta közben, amit megtehetett, hiszen a fejében voltak az életrajzok, az adatok. Az egyháztörténelem addig nem volt kedves előttem, amíg nem találkoztam vele. Karakterológia, grafológia iránti érdeklődésem is hozzá köthető. A teológusotthon igazgatója, Budaker Oszkár imádkozó ember volt. Ma is elkelne az a fajta otthonóra, amelyet ő tartott a teológusainak: illemtant okított a háború éveiben. Például, hogy illik használni az evőeszközöket. A későbbi években döntő hatással volt rám Carl Rasmussen dán származású gettysburgi rendszeres teológiai professzor, aki így biztatott: „Tanuljon meg skandiná- vul!” Ezt megfogadva, kezdtem el svédül tanulni.... Folytatva a sort: A. R. Wentz, a Lutheránus Világszövetség egyik alelnö- ke, aki Kelet-Európa egyháztörténetével foglalkozott. Később Martensen katolikus püspök Koppenhágában. Jó munkatársaim voltak: például Scholz László, első főnököm, Bencze Imre Pesterzsébeten, Koren Emil, a „meglepetések embere” Kőbányán, aztán itt a Deák téren Kékén András, Dóka Zoltán, Takácsné Kovácsházi Zelma, Gémes István, Pintér Károly, Foltin Brúnó. És végül, de nem utolsósorban: négy püspök mellett szolgáltam lelkészként - s embernek láttam őket, erényeikkel és gyengéikkel együtt. Nagy ajándéka az életemnek, hogy „anya szülte embereknek” ismertem meg valamennyit. Ha tréfálkozni akarnék, azt mondhatnám: találkozásaim summájaként megírhatnám az „Evangélikus Gulliver utazásai az óriások és törpék országában” című regényt.!.- 5 mit fed a „meglepetések” és a „feldolgozott csalódások” kulcsszava?- Meglepetéseket bőségesen adott az Isten az életembe. Jókat éppúgy, mint csalódással teli meglepetéseket. Például, amerikai ösztöndíjam után a Krízis és válság témájáról Írandó doktori munkámat (amelyre egy éven át készültem), így fogadták: két szót kell elfelejtenem, e kettőt: Amerika - és krízis. így aztán nem rendszeres teológiából, hanem gyakorlatiból doktoráltam, az igehirdetés tudományából. A feldolgozott múltbeli csalódások része volt, amikor 1994-ben, részben személyi problémák miatt, abbahagytam az Evangélikus Teológiai oktatást, és mai napig a Károlyi Gáspár Református Egyetemen tanítok. A Római levél 10. fejezete alapján azt vallom Pállal: fel kell tudnunk dolgozni a csalódásokat. Jézus is csalódott az emberben, a tanítványaiban is, és főleg: Isten menynyire csalódott az emberben! A csalódásról a reménységre kell „átállítani” magunkat. S gyógyítani egymást, mert ezáltal mi is gyógyulunk. A svédek ezt így mondják: „orka”, ami annyit jelent: megbirkózni a mai nap nehézségével.- JóI gondolom, hogy sokirányú, széles érdeklődési és ismeretségi köre ebben is igazi segítség?- így van. A „mi érdekel” kérdésre röviden azt felehetném: négy terület áll hozzám közel: a nyelvek (angol, svéd, német), a muzsika, az értelmiség (erről még szeretnék szólni), és a publikálás, az újságírás. Érettségi találkozókon egyébként, amikor megkérdezik tőlem a régen látott osztálytársak, „mit csináltam”, ezzel az öt szóval szoktam felelni: prédikáltam, tanítottam imádkoztam, írtam, hidat vertem. Ha visszatekintek az életemre, akkor a lelkészi, a tanári és az újságírói hivatásomat ezekre a pillérekre építem.-A hídverés nagyon szép asszociációkra vezet a keresztény ember hivatásával kapcsolatban...- Igen, ez számomra mindig alapelv volt, mind evangélikus lelkészként és mind az ökumené ügyének szolgálójaként. De hogy a tréfás oldaláról is megfogalmazzam: még diákkoromban elmentem egy ún. tehetségvizsgálatra, ide nem messze a Szerb utcába, ahol is azt mondta a „tehetségvizsgáló” pszichológus, hogy úgy látja, én leginkább hídmémöknek vagyok alkalmas... Igyekeztem is megfelelni a feladatnak. Most például a Károlyi Gáspár Református Egyetemen lutheránusként tanítom református hallgatóknak a II. Vatikáni Zsinat utáni Római Egyházat. Ez is hídverés, emberek között, hívek között, szemléletmódok között.- Térjünk vissza a fedél nélküli értelmiségre! Mint a Deák téri Értelmiségi Műhely „szülő atyja” és éveken át szerkesztője, moderátora - bizonyára nem véletlenül jutott erre a meglátásra!- A magyar evangélikus értelmiség kissé „hajléktalan”, nincs fedél a feje felett. A Műhely egy ilyen elhatározásból született: adjunk egymásnak teret a beszélgetésre, a gondolatcserére. Szintén ezért tartunk minden kedden úgynevezett „szinten tartó” bibliaórát volt szeniorjaimmal.- Professzor úr imakönyveket is fordított, és talán kiadásra is vár egy kötet?- Svéd nyelvből fordítottam egy kötetet, „Ma így imádkozzatok" címen. A svéd népnek rendkívül gazdag imádsá- gos kincse van, ami sajnos rejtett kincs, hiszen nyelvüket kevesen értik. Komolyan imádkozó nép a svéd, a hosszú skandináv tél, a sötétség, a depresszió nagyon mély és szép imádságokat érlelt meg bennük, - ezt fordítottam le egy kis könyvben. Azt vallom, hogy mindig több az imádkozó, mint a templomba járó ember, s igénylik a segítséget, a mintát. Ehhez szerettem volna hozzájárulni az „Imádkozzunk együtt Lutherral - ma is ’’ című, német eredetiből készült másik fordításommal. Kiadásra vár az „Imádság egyszerű szavakkal” témájú imakönyv, amely egyúttal vallomás arról is: a XXI. században vagy egyszerű lesz az egyház, vagy nem lesz egyház. Hitelessége nagyban függ ettől, mert ez nem pénz, nem személyi kérdés. „Treasure”, azaz kincs az imádság, ezt át kell adni. Van egy kedves történetem is arról, hogy milyen utakon terjedhet egy imádságos könyv: egyszer a Margit kórházban, egy beteg kezében láttam viszont a „kis fehér” imakönyvemet, fénymásolt változatban. A beteg kérdezte, ismerem-e? O, mesélte, egy szerzetestől kapta...- Itt az asztalon előttünk egy piros, bársony bélésű tokban egy gyönyörű, színarany toll... Mármint, egy stilizált lúdtoll. A MÚOSZ elismerése. Úgy is mondhatnánk: több száz, de inkább ezerre tehető cikk, tanulmány, tudományos publikáció, fordítás, könyv elismerése. Újságírói „énje” mikor, hogyan bontakozott ki, hiszen ez egy külön tálentum!- Első cikkem az Élő Víz című lapban jelent meg, 1951-ben, egy fordítás - máig megőriztem. Innen datálódik az írás, 1957-ben például 32 cikkem jelent meg, az Evangélikus Életben. Tanulmányom jelent meg, a Lelkipásztorban - aminek később szerkesztője lettem - vasárnapi textushoz magyarázatok, de fő területem az ökumenikus egyházi témák feldolgozása. Szerettem a Credo szerkesztői munkáját is, hiszen ez az evangélikus értelmiség lapja. A Bartók Rádióban pedig volt egy két és fél évig tartó sorozatom, Bach összes kantátáját vette sorra a műsor, ebben én voltam a teológiai szakértő. Ezt a munkámat Nívó-díjjal jutalmazták.- Visszatérve a találkozásokhoz: az ökumenikus szemlélethez mennyiben járultak hozzá a személyes élmények?- Az ökumenikus nyitottság csak úgy élhető meg szerintem, ha nem intézményeket, hanem embereket látunk. A kereszténység sem intézmény volt kezdetben, hanem Jézus tanítványainak, követőinek mozgalma. Mindig az emberi oldaláról közelítettem meg a kérdést, és így tudtam azt mondani például: „katolikus testvéreim”. Nem Isten, nem ördög, hanem ember áll előttünk, akit felismerhetünk egy másik egyházban is. Nem vagy-vagy, hanem és. Nagyon sokat tanultam a katolikus testvérektől, remek könyveket adtak a kezembe. Mindig rendkívül érdekelt például a szerzetesség kérdése, és öröm, hogy a jezsuitákkal ma olyan jó a kapcsolatunk. Neveket is említhetek: Békés Gellért O. S. B., Nemeshegyi Péter S. J., Szabó Ferenc S.J. S ha már könyvről beszéltem, hadd tegyem hozzá: számomra a könyv is találkozás. Beszélő partnereim: jó társaság. Kit olvasok? Németh László, Illyés Gyula, Szabó Dezső, Karácsony Sándor, Hamvas Béla, Dosztojevszkij, Sorokin, és még sorolhatnám. Élettörténetek, mint Albert Schweitzeré, vagy Bonhoeffer művei, - embereket látok, nem „iskolákat.”- Professzor úr múlt vasárnap is szószéken állt, igét hirdetett és imádkozott, s rendszeresen tanít, a „hídverés” jegyében. Kérem, avasson be egy „aktív nyugdíjas” mindennapjaiba! Hogyan tölti a nyarat?- A nyár a hosszabb művek olvasásának ideje, ilyenkor igyekszem pótolni azt, ami év közben elmaradt. Gödöllőn, a kiskertben szoktam olvasni. A családdal, feleségemmel, Veronkával, két gyermekemmel és három unokámmal is szeretnék minél több időt tölteni.- Az Evangélikus Élet olvasói nevében is kívánok ehhez jó egészséget, és Isten áldását további szolgálatához! Kőháti Dorottya Pillanatképek (Részletek dr. Szabó Lajos rektor tanévzáró beszédéből)
