Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-07-08 / 28. szám

2. oldal 2001. JÚLIUS 8.

Evangélikus Élet

r

UJ NAP - UJ KEGYELEM

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. (Gál 6,2)

VASÁRNAP -Szeresdfelebarátodat, mint magadat. Én vagyok az ÚR! ” 3Móz 19,18 (Lk 10,33-34; Lk 6,36-42; Zsolt 1,1-6) Mint amikor-vala-, ki az asztalra csap: Én vagyok az ÚR! Mert tudja, hogy a szív sötétebb bugyrai ban ugrásra készen ott lapul a kérdés: „De ki az én felebarátom?” És az asztalra csap: nincs kiskapu! Én vagyok az ÚR! Ha nehéznek érzed a szavam, ha másképpen gondolod, akkor se másítsd el. Mert az az én szavam, az Úré^Je mondj ellene, és né maszatold össze. Követni igyekezz. Mint valami gyönyörű ortodox kórus, úgy hangzik együtt a két mondat: gyengédség és fenség. Szeresd őket, mert ők a fiaim, mert egyek vagytok: megszülettek és örvendeztek és :#tok és meghaltok -a tenyeremen. Szeresd őket, és szeresd magadat! Tégy úgy, joint én, mert én vagyok az Úr!

HÉTFŐ -Pajzs és páncél a hűsége" Zsolt 91 ,#fjn 18,37; Péld 14,2 l r34; ApCsel 15,36-16,5) S a folytatásban: „Angyalainak parancsol felőled, hogy őrizzenek minden utadon, kézen fogva vezetnek/éged, hogy meg ne üsd lábadét a kőben. ” A kísértő által felmondott zsoltár. Azt sugallja: - Kápráztasd el őket -/úgysem lehet bajod! Az Írás mondja! Atyád szava garantálja biztonságodat! Vagy Wem bízol hűségében? Hogy páncélod és pajzsod vajoban megvéd? Próbáld ki! Vagy nem próbáltad ki a szekercédet, mielőtt megvetted, hogy jól szolgáké majd József műhelyében?! Próbáld ki pajzsodat is! Mire Jézus: ~Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet. Kipróbálhatok autót és szerszámot, vagy bármi fontos dolgoteleg jí juk bízzam magam. De nem próbálgathatom anyámat, apámat, feleségemel esgj-tr-: mekeimet: elég jók:e ahhoz, hogy rájuk bízzam magam. Amit megtehetek dolgokkal, velük nem tehetem meg. Ha mégis megtenném, végzetesen elrontanék valamit.

KEDD " Fáidra, Jeruzsálem, őröket állítottam. Soha ne hallgassanak, se nappal, se éjjel. " Ézs 62,6 (Jn 17,15; Neh 9,1-3.29-36; ApCsel 16,6-15) Az egyik őrszem azt mondja: „Ha mások megfeledkeznének is,/ én nem feledkezem meg rólad!/ íme, tenyerembe véstelek be... ” (Ézsaiás). A másik őrszem ezt mondja: .. Téríts meg, Uram, és mi megtérünk, (tedd újra olyanokká napjainkat, mint régen voltak!) Bizonyára nem vetettél el minket végképp, nem haragszol ránk annyira!” (Jeremiás). És a vigyázok parancsnoka így beszél: Magasztallak, Atyám, menny és fold Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és kijelentetted a gyermekeknek. ” Sehol máshol nem mondanak nekünk ilyen szavakat.

S7FRD& ,, Ae legyetek nyakasok, hanem adjatok kezet az Úrnak, és jöjjetek el szentélyébe. " 2Krón 30,8 (Lk 14,23; Mk 11,20-26; ApCsel 16,16-24) Mintha csak duzzogó gyerekeket hívogatna: - Adjatok már kezet az Úrnak! Bizony, nem mondanak nekünk máshol ilyen szavakat! Mondhatnak sokkal szebbeket - de ilyeneket nem tudnak mondani. Végtelenül komoly szavak ezek. Nagy a tétjük. És mégsem nyomasztóan súlyosak! Megfellebbezhetetlen komolyságukkal együtt jár valami finom könynyedség, amit nem a szavak tartalma, hanem kimondásuk egyszerűsége közvetít. Olyanok, mint a hajnal: végletesen komoly dolog történik - születik a Világosság, közelebbről az Élet. De nézd meg, hogyan történik! Az

Örökkévaló egy nyelvet beszél a zsoltárok és evangéliumok hasábjain és a teremtés lapjain. Jellegzetes a kézírása, összetéveszthetetlen.

„O, Uram, segíts meg! Ó, Uram, adj szerencsét!” Zsolt 118,25 -.(Lk 5,5; lKor 12,19-26; ApCsel 16,25-40) Elsőre mintha illetlennek éreznénk ezt a kiáltozást - pedig nagyon kellene irigyelnünk. Ne röstelljük, lapozzuk fel a zsoltárt, s látni fogjuk, hogyan lesznek az ujjongó, de még rendezett mondatok a liturgikus istenélmériy közös örömének hatására túláradó, fésületlen kiáltozássá. Mindenfélét beszél, és amikbe, már végképp nem bír magával, felénk fordul, és megáld bennünket az ÚR házábólJMindeközben azért kéri, hogy legyen szerencséje. Melyikünk ne kémé? A mi Újpik megfésülte kicsit a kéréseinket, de nem nagyon. A Miatyánk ritka, csupán bétpgú fésűjével rendezgeti ugyan kívánságaink gubancát, de nem akar nekik szigorú fazont adni. Gyönyörködött a kicsinyekben. Látta, hogy a Lélek, amely ott fúj és tesz kócossá, ahol akar, el-eljátszik fedetlen tincseikkel. Ölébe vette, és megijraotta őket. „Tisztelendő bácsi! Elvesztettem a körzőmet, imádkoztam érte, és Jfeglett! - kiált diadalmasan harmadikos hittano- som. - Imádkozz érte máskor igpíkisfiarn, és meglesz. (És amit elveszítesz majd, de imádkozol érte, azt akkor is megleled, ha sehol nem találod.)

PÉNTEK -Álljanak elő, 'és segítsenek meg, akik a csillagokat nézik és újhold napjait előr0ncgmond/ák, mi történik veled. Úgy járnak, mint a tarló: fűz égeti el őket. Bzs 47, if-14a (Ef 4,14-15; 2Tim 2,14-19; Fii 1,1-11) Végül is meg- hogy az anyaginp mondott világ szellemibb természetű, mint ma gondoljuk. Hiszen a kezdeteknél isten lelke lebeg a vizek felett, s a halottlátó asszony valóban megidézi SámueTszKfemét. Meglehet, hogy dédunokáink értetlenül állnak majd a materializmus tompa babonája előtt, amely ma korszellemként uralkodik az Egyházon is, babonának minősítve mindent, amit fel nem foghat. Nem az a baj a csillagjósokkal és másokkal, hogy nem lehetnek jelek a csillagokban vagy másutt. Hiszen bölcsek jönnek a jászolhoz, az eget kémlelve. Az a baj velük, hogy kisajátítják a hitet, megrabolva azt a bizalmat, ami egyedül a csillagoknak Alkotóját illeti meg. Tiltott szobák zárjait feszegetik mohó kézzel: tudni akarnak, mert nem tudnak bízni. Gúzsba kötnének ott, ahol a titok és a bizalom gyermekei, a hit és a szabadság játszadoznak együtt.

SZOMBAT

„Beszélek igazságodról és szabadításodról. Nem titkolom elszeretete- det és hűségedet a nagy gyülekezet előtt. ” Zsolt 40,11 (Lk 8,1 -2; 2Kor 13,10-13; Fii 1,12-18a) Mintha bíztatná magát, ahogyan fogadkozik. Bizonnyal tudja, hogy nehéz az ÚR dolgairól szólni ott, ahol emberi vágyak és gondolatok mércéje méri azokat. És mindig az méri. Hányszor megverték Pált! A prófétákat! Le is ölték őket. Hogyan sír Jeremiás, hogy nehéz a beszéd! Miként kései utóda, akinek meg kell állnia kisiskolás tanítványa sírja fölött, s mielőtt leengednék oda, el kell mondania: „Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen volt kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amen ” Mondania kell ezt azoknak, akik most tán nem is hallják, vagy ha hallják, legszívesebben megvernék érte. Mégis kell mondania. Mert nekik ott már nem maradt más, csak az az igazság és szabadítás, amit nem látnak, csak az a dicsőség, amit nem ismernek, amit tagadnak, amibe kapaszkodnak. K. I.

HUSVET ÜNNEPE UTÁN 4. VASARNAP

ISTENTISZTELETI REND ____________

Bu

dapesten, 2001. július 8.

I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. U. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Péter Zoltán; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Zászkaliczky Pál; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Fülöp Attila; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. ; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V„ Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. Gerőfi Gyuláné; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; Vili., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X„ Kápolna u. 14. de. fél II. Smidéliusz András; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Schulek Mátyás; de. 11. (úrv.) Schulek Mátyás; du. 6. Missura Tibor; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. D. Szebik Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) dr. Szabó Lajos; du. fél 7. Mátis András; XIIL, Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Erdélyi Csaba; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Erdélyi Csaba; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régifóti út. 73. (Nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Észlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. Észlényi Ákos; Pestszentlőrinc,

XVIII. , Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest,

XIX. , Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Takácsné Kovácsházy Zelma; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endrefly Géza;

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE ETÁN 4. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap evangéliuma (oltári ige): Lk 16,10-12; epistolája (igehirdetési alapige): Gál 5,13-14. HETI ÉNEKEK: 67, 474.

„Szabadságra vagytok elhíva...”

Gál 5,13-14

A megsárgult fényképről fáradt, búcsúzó arc néz szembe. A szem környékének lefelé ívelő vonásai követik a tömött, ősz bajusz lehajló vonalát. Nyugodt magyar arc, tekintetében keleti fajtánk tűnődésre hajló természete. Akár öreg pusztai számadó is lehetne, csak a reverenda és a Mó- zes-táblák tudatják, papi ember néz ránk. Varga Gyula, ev. lelkész, tiszteletbeli esperes, szolgált Vönöckön, 1881-től 1931-ig.

Felügyelőnkkel, Molnár Imre bácsival, aki maga is régi ember, régi gyülekezeti fényképeket nézegetünk. Amikor Varga esperes úr fényképe kerül a kezébe, így szól: - Igazi falusi pap volt. Hangjában büszkeség van és melegség. A mi papunk, mondja hangjának színe. A mi papunk, aki szép, ünnepi szavakat mondott az ÚR napján. Hétköznap gazdálkodott, mint mi, tenyere olyan volt, mint a mi tenyerünk.

De a legfontosabb, hogy velünk volt 50 évig. Ette a kenyerünket, itta a borunkat, cserébe táplálta a lelkünket. Keresztelte kicsinyeinket, tanította gyermekeinket, megáldotta ifjainkat, elkísérte halot- tainkat. Tette ezt félszáz éven át, míg végtére maga is elballagott megcsende- sült nyája után.

„Szabadságra vagytok elhíva” - mondja az apostol. Elnézem búcsúzó szemeit, s azon tűnődöm: vajon mit mondhatott Varga tisztelendő úr, mikor a szószéken erről kellett szólnia?

Hogyan beszélt ő az Úristentől kapott szabadságról azoknak, akiknek mozdulatait ismerte, kapálásból fölegyenesedő derekuk sajgását ismerte, akikkel együtt várta az esőt, és múlatta a rossz időt... Miféle szabadságról beszélt azoknak, akik nem ismerték a szabadság kötetlenségét, mert kötötte őket a föld, az állat, a gyermek... Mit mondott nekik, akiknek az ünnep volt a szabadság, és a szabadság ünnep.... S vajon miféle szabadságra gondolhatott ő maga, Varga tisztelendő úr, aki fél évszázadra megkötötte magát a falujához, mint a dalbéli legény a violájához, akitől csak a halál oldhatja el...

Nem tudom, mit mondhatott. Krisztus Urunk ujjával írt a porba, Varga tisztelendő úr ekéjével írt a a falu fölé húzódó Cser oldalába. Nem maradt rám vasárnapi beszéde. De úgy hiszem, tudhatta, milyen szabadságról szól az apostol. Mert az a pásztor, aki halálig egybefonja életét nyájának életével, az nem béres. Szabad ember. És szabadságról csak az tudhat, aki szabad ember, nem béres.

Az a magasabb szabadság, az Istentől való, belül van, ahová a test lámpása, a szem világít. Nem a földi dolgok közötti válogatás lehetősége adja, hanem a tekintetünk, ahogyan a dolgokat látjuk. Jézus hallotta a Lélek zúgását a szélben, látta Atyjának keze nyomát maga körül. Minden az övé, mert nem birtokolni akar. Minden az övé, mert gyönyörködik - a mezők liliomaiban, a gyermekek arcában. Amije van, azt nem veheti el tőle senki. Szabadságának pecsétje a kereszt, a leszögezett kéz és láb.

Nem tudom, Varga tisztelendő úr hogyan látta a Cser oldalából letekintve Kemenesalját. De akárhogyan is látta, nem akart elmenni innen. S aki nem akar elmenni onnan, ahol van, az szabad ember. Mert szabad a fa, amely mozdulni se tud, de teljességgel elégedett azzal, amit Isten rábízott: - Adj nekik levegőt, hogy lélegezzenek! És szabad a hegy, amely mozdulni se tud, de teljességgel elégedett azzal, amit Isten rábízott: - Légy ott velük, előttük, és mutasd fel nekik hűségemet!

Nem tudhatom, mit prédikált Varga tisztelendő úr a szabadon szolgáló szeretettől. Ekével írta sorait a kemenesi határban, és vasárnap biztosan szép és emelkedett szavakat mondott. Mert a rend, amelyet tartott, s amely tartotta őt, úgy szabta, hogy ünneplőben és magas lélekkel kell az ÚR elé járulni.

Bármit is mondott, az a múlté. És odalett a Paptag is a kemenesi határban, amely köszöntötte őt reggel, és búcsúzott

tőle az esti harangszóval. Maradt utána egy rózsával befutott sírkő a régi temetőben, néhány nagy fa a templomunk körül, s egy fénykép, az öreg pap messze néző tekintetével.

Szavai elszálltak. De arról a szerétéiről, ott az írásban, amely szolgálatra váltja a szabadságot, úgysem a könnyű szavak tanúskodnak, hanem az idő. S az idő Ura. Varga Gyula tisztelendő úr után

ránk maradt annak a fél évszázadnak az emléke, amelyet prédikálva és gazdálkodva falujának adott. Itt maradt utána Molnár Imre felügyelőnk hangjának melege, ahogyan ezt mondja róla: - Igazi falusi pap volt. A mi papunk.

S ezzel Varga Gyula megkapta a legmagasabb kitüntetést, ami papi embert ezen a földön érhet. A többi Istené.

Kovács Imre

ISTENTISZTELETEK A BALATON PARTJÁN Alsódörgicse: de. II; Badacsonytomaj: de. fél 9; Balatonakali: du. háromnegyed 2; Bala- tonaliga: du. 6; Balatonalmádi (Bajcsy Zs. u. 25.): du. 4; Balatonboglár (Hétház u. 17.): de. 'II; Balatonfenyves: du. 6; Balatonfoldvár (Városháza-házasságkötő terem: du. 2; Ba- iatonfured: de. 9; Balatonszárszó (Jókai u. 4L): de. 10., Templom du. 3.; Balatonszemes: du. 2; Hévíz: (úrv.) du. fél 5; Keszthely: (úrv.) de. fél 11; Kővágóőrs: de. fél 12; Mencshely: de. 11; Nagyvázsony: du. 2; Révfülöp: de. 10; Siófok de. 11; Szentantalfa: háromnegyed 10; Zánka: de. fél 9;

NÉMET NYELVŰ IGEHIRDETÉS: Balatonfüred: de. 11; Keszthely: du. 6.

Összeállította: t.sz.m.

SAROK

Miért énekelünk?

3

£

5

g

3

Jó ez a kérdés, már csak azért is, mert bármit teszünk, jó lenne tudatosítani, hogy miért tesszük. E rövid cikkben is megpróbálunk a felszín mögé nézni és megtalálni a gyökereket.

1. Ma - sajnos - az iskolában és más területen, és az egyházban is, eltűnőben van az éneklés. Pedig az éneklés olyan, mint a pauza, a szünet, a pihenés, amelyre mindenkinek szüksége van. Testi életünk nagy titka a belég- zés és a kilégzés. A belégzés után jön a kilégzés, - és ez történik az éneklésnél is. Rohanó életünkben és a gépzene korában szinte észre sem vesszük, hogy nem csak a pauza, a pihenés hiányzik, hanem az éneklés is.

2. Azért is kell énekelnünk a gyülekezetben, mert az éneklés nem más, mint felelet a meghallott Igére. Luther Márton a liturgia, az istentisztelet lényegét így összegzi: Isten szól hozzánk igéjében, mi pedig felelünk Néki éneklésben és imádságban.

3. Azért is énekelünk, mert a gyülekezet elsőrendű feladata, hogy Istent dicsőítse és imádja. Ennek a dicsőítésnek pedig a legjobb módja a gyülekezeti ének. Sajnos, a mai élet tele van panasszal, csüggedéssel, vádaskodással... Az evangélium népének nem ez a dolga, hanem hogy észrevegye mindazt, amiért hálára van okunk. „Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd, mennyit jó tett veled” (Zsoltár 103,2). Érdekes belegondolni abba, hogy a legszebb dicsérő énekeinket szenvedő, megpróbált emberek írták. Ilyen volt a pestis idején Nicolai Fülöp (pl. „Szép, fényes Hajnalcsillagom), vagy a nagy vigasztaló, Gerhardt Pál (pl. ’’Hagyd az örök Istenre), vagy maga Luther is.

4. De az éneklés legmélyebb gyökere az, hogy az egyházi énekben nem az ember öröme, bánata tükröződik. Amit az ember énekel, muzsikál, kőbe vés, abban általában az ember lelke tükröződik. De az egyházi ének nem a lélek tükre, hanem egy transzcendens üzenetet hordoz Isten jóságáról, kegyelméről.

5. Semmi jobban nem fejezi ezt ki, mint a Biblia, amikor így szól: Énekeljetek az Úrnak új éneket... De menjünk mélyebbre! Mi az „új”? Amikor újságot olvasunk, rádiót hallgatunk, azért tesszük, mert az új dolgok érdekelnek. Ha összefutunk valakivel, többnyire az az első mondat: „mi újság”? - Aztán kezdjük mondani azt, ami egyáltalán nem új, dicsekvés, panasz stb. - Egy új van, és ezt az újat hirdeti az egyházi ének is, hogy Isten elküldte Fiát, Jézus Krisztust és O életét adta értünk, aztán feltámadt, legyőzte a bűnt és a halált! Ebben az új üzenetben hatalmas erő van a hívők számára.

6. Azért is szeretjük énekeinket, mert az egyházi ének „útitársunk”. Ki-ki megtalálja benne a legjobban neki szóló éneket: gyermek, fiatal, felnőtt, öreg.

7. Azért is énekelünk, mert az egyházi ének összekapcsol egymással. Sőt összekapcsol a már előrementek gyülekezetével is. Régen szokás volt a temető közepére építeni a templomot. Amikor megszólalt a harang és jöttek sorban a hívek a templomba, a temetőn kellett átmenniük, a hitben már előrement ősök között. Hasonlóan kapcsol őseinkhez a sok régi ének, melyeket ők is énekeltek.

8. Végül a magányban is támaszunk lehet az egyházi ének. Tudjuk, hogy sokan kívülről tudnak egy-egy verset. Mekkora erőt, vigasztalást jelent álmatlan éjszakákon egy-egy sort vagy verset így felidézni magunkban. Ha már megromlott a látásom, akkor is el tudok egy-egy éneket énekelni vagy imádkozni.

Őseink így emlegették egyházunkat: „Ecclasia orans et cantans Lutherana” - „Imádkozó és éneklő lutheránus egyház”. Valaki, azt mondta: az egyház hajója nem süly- lyed el addig, amíg a fedélzetén énekelnek!

Rajtunk is áll, hogy valóban éneklő egyház maradjunk!

Gáncs Aladár