Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-06-24 / 26. szám
4. oldal 2001. JÚNIUS 24. Evangélikus Élet Ökumenikus figyelő (Dr. Hafenscher Károly rovataj Néhány olyan témára figyelünk ezen a héten, ami nem egy-egy felekezetre jellemző csupán, hanem valamilyen módon minden keresztény egyháznak szembe kell nézni ezekkel. Kiderül, ugyanabban a hajóban hajózunk valamennyien, hitvallástól, tradíciótól szinte függetlenül, nagyon hasonló kérdésekkel viaskodva: Világszervezetek vagy bázisközösségek? \Ss Hol lehet igazán megélni kereszténységünket? Nemzetközi méretű rendezvényeken vagy kis közösségekben? Mondják egyfelől, hogy a tömegrendezvények ideje lejárt és leginkább a meghitt bibliakör-szerű és méretű csoportban érzik jól magukat a mai tanítványok. Ezekben beszélgetni is lehet, megértenek a testvérek, tanácsolnak és vigasztalnak, magam is részt vehetek egy-egy igeszakasz megértésében, üzenetének kifejtésében. Mások tömeg-rendezvényekre, világgyűlésekre szavaznak, esetleg egy-egy földrész keresztényeinek találkozójára, ahol megtapasztalják, nincsenek egyedül, nem vagyunk kevesen, válogathatunk sokféle programból. A német protestánsok a Kirchentag-rendezvények során a II. világháború óta újra meg újra felvetik ezt a kérdést. Ilyenkor a templomi istentiszteleteket elkerülő emberek is szívesen részt vesznek a sokprogramú rendezvényen. A 20. századi nagy világgyűlések - Egyházak Világtanácsa, Lutheránus Világszövetség, Református Világszövetség - rendezvényei sokak szerint a 21. században nem ismé- telhetők meg, mert parttalanok, könnyen manipulálhatók, a találkozás alkalmai helyett „papírmunkává” váltak, és igazán a helyi egyházakkal, gyülekezetekkel nem tudják felvenni a kapcsolatot. (Zeitzeichen, 2001/6) Világproblémák vagy lelki kérdések a döntőek? Témánk egy más vetülete ez. A keresztény ember is benne él a világban, hangoztatják azok, akik minden gazdasági, társadalmi, globális kérdéshez szeretnének hozzászólni, esetleg kitanítani a nem keresztény környezetet, szakértőként. Mások viszont úgy vélekednek, a hangsúly azon van, hogy nem ebből a világból élünk, és a mi dolgunk elsősorban az, hogy lelkiekkel foglalkozzunk, bűnbánatunkra bűnbocsánatot nyerjünk, a megszentelődésben egymást segítsük. A napi imádság és bibliaolvasás gyakorlása a mi dolgunk, a rendszeres templomlátogatás, esetleg a személyre szóló szeretetszolgálat, testvéri beszélgetés. Ma minden felekezetben megtalálható mindkét csoport véleménye. A nők kérdése az egyházban-is Sok ága van ennek a kérdéscsoportnak: nők pappá szentelése, papnék helye a gyülekezetben, nők számaránya a döntést hozó testületekben, szolgálatuk az egyház különböző munkaágaiban. Eltérő az orthodoxok, római katolikusok, protestánsok, anglikánok véleménye és gyakorlata. A régi német polgári modelltől: gyerekek, konyha, egyház (Kinder, Küche, Kirche) mint a nők élettere felfogástól és gyakorlattól kezdve egészen a szélsőséges feminizmusig minden megtalálható a különböző egyházakban. Az utóbbi mozgalomban a nyelvhasználat, a bibliai és istentiszteleti szóhasználat, szavazati jog és szerepvállalás (női püspökök, esperesek, egyháztanácsosok, jogászok, presbiterek stb.) részlettémaként kerülnek elő. Magyarországon talán nyelvünk szóhasználata miatt (mivel a magyarban nincsenek nyelvtani nemek) gyülekezeteink alig-alig ismerik azokat a vitákat és „harcokat”, amik ezen a téren lezajlottak az elmúlt 25 esztendőben (pl. német, angol, skandináv nyelvterületen). Ezek a viták néha szakadáshoz, elidegenedéshez vezettek, gyanút ébresztettek, egyházjogi és teológiai vitákat provokáltak. (A Junge Kirche 2001. május-júniusi száma újra rendkívül élesen exponálja ezt a kérdést német egyházi vonatkozásban.) A [ 'A Bibliafordítások nyelve és használata v' A Biblia fordítása minden nemzedékben szükséges, de sohasem problémamentes. Pl. ismeretes, hogy a svéd evangélikus egyház 2000-ben két történelmi jelentőségű eseményt élt meg: az egyház és állam szétválását és az új bibliafordítás kiadását. Ez utóbbi hosszas, gondos előkészítés után, sok szakértő - teológus, nyelvész, irodalmár - közreműködésével, egyházi és nemzeti eseménynek számított. A fogadtatás pozitív volt, de alig telt el néhány hónap, már késhegyre menő viták tárgya lett. Például a finnországi svéd nyelvű egyház sajtójában (Kyrkpressen) egy kifejezésen tört ki a csaknem szakadáshoz vezető vita: Szent Lélek, szent Lélek, Isten lelke nagy zavart támasztott. Kérdés volt, hogy Isten lelke a teremtéstörténetben már a Szentháromság egyik személye volt-e? Vagy az Ószövetség ezt a kifejezést nem ismerheti? Lelkűnkkel azonos-e a Lélek? Ezt minden ember megkaphatja? Hiszen ez jelenti életünket por és hamu voltunkban - vagy csak a pünkösd ajándéka Ő, vagy ez? Milyen nemű a Lélek (hím, női, semleges)? ' A nálunk sokáig dúlt Szent Lélek - Szent Szellem kifejezésekhez hasonló, egymással szembenálló vélemények ezek. Az ébredési mozgalmak szóhasználatával ütköztek a tradicionális és modem kifejezésekre szavazó vélemények. Az éles vitának a svédnyelvü egyházkerület püspöke (Erik Vikström) sem tudott véget vetni ünnepélyesnek szánt nyilatkozatával. Új fordításkísérletek születtek, és a folyamatnak még nincs vége. Római testvéreinknél a görög nyelvből készült újszövetségi fordítások mellett az ún. revideált Vulgata fordítás éli reneszánszát. (Kyrkpressen, Svenska Kyrkans Tidning) fMs Környezetvédelem - a teremtettség megőrzése VXz Basel 1989 - Graz 1996 - Strassbourg 2001 - európai konferenciák egyik fő- témaként jelölik ezt a kérdést, a keresztények szívére helyezik ezt az ügyet, mint ami emberségünkkel kapcsolatos, hiszen a Teremtő ránk bízta a teremtett világot: megőrzésre, ápolásra (kultúrára), a jövő nemzedéknek átmentésre. Nemcsak nagyvárosok, de egész földrészünk, sőt glóbuszunk ügye a levegő, a víz, a talaj szennyezettsége és a természet megmentése. A Kyoto-i gyűlés kudarca után vált égetővé világszerte ez a probléma. (A német, skandináv, amerikai egyházak sajtószervei rendszeresen foglalkoznak vele.) Közelmúltunk feldolgozása Vjy Átléptünk ugyan a 21. századba, de idősek és középkorúak véleménye szerint nem dolgoztuk fel mindazt, ami az előző (20.) században történt. A fiatal nemzedék tagjai ugyan nem értik, mit hordanak magukkal, magukban az idősebbek. Minden keresztény felekezetben valójában feldolgozatlan kérdések és értékelések egész sora vár megnyugtató megoldásra, új évszázadunk első évtizedében, hogy valóra válhasson egy francia egzisztencialista filozófus (Camus) álma: „szeretnék utas lenni a jövőben - csomag nélkül!”. Említett közös vitatémáink, életbevágó kérdéseink rendszeresen színezik, formálják az ökumené világában is életünket, meghatározzák helyzetünket, egyházaink létét és szolgálatát is. Az egységmozgalmakban új évezredünkben is számolni kell velük. Rovatunkban is tudatosan figyelünk ezekre. „A protestánsok és a katolikusok abban versengjenek egymással, hogy ki szereti jobban az Istent”- Beszélgetés prof. dr. Bolberitz Pál tanszékvezető filozófia professzorral Dr. Bolberitz Pál pápai prelátus apostoli protonotárius professzor mozgalmas életet tudhat maga mögött. Az 1959-ben szerzett érettségi után államilag eltiltják a továbbtanulástól, ezért először antikvárius, majd autóvillamossági műszerész szakképesítést szerez. 1966-ban azonban mégis pappá szentelik, s mert nem hagyja abba a tanulást, 1969-ben teológiából doktorál. Az immár külföldön folytatott tanulmányok után kerül vissza Esztergomba, de már, mint teológiai tanár. 1976-tól a Prímási Főszentszék bírája, 78-tól a Katolikus Hittudományi Akadémia Bölcseleti Tanszékének filozófia profeszszora, 88-tól címzetes apát. Jelenlegi aktivitásának érzékeltetésére csak néhány tevékenysége: meghatározó szerepet tölt be a Magyar Kolping Szövetségnél, a Szuverén Máltai Lovagrendnél, ügyvezető igazgatója a Communio Alapítványnak, szerkesztője a Communa című lapnak. Számtalan kiadványt tudhat maga mögött, könyveket, főiskolai és akadémiai jegyzeteket. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar Bölcseleti Tanszékének tanszékvezető professzora. Vallásfilozófiát, keresztény bölcseletet oktat, rendszeresen misézik, gyóntat, hittanórákat, előadásokat tart, rendezvényeken van jelen.- Professzor úr, időbeosztásába valószínűleg már végképp nem férne bele, de logikailag hiányzik tevékenységeinek sorából a politikai közéletben való részvétet...- A politikai életben tudatosan nem veszek részt. Én katolikus pap vagyok, és a Katolikus Egyháznak az az álláspontja,, hogy a politikai élet eléggé változékony, amit ráadásul a pártpolitika határoz meg. Nyilvánvaló tehát, hogy a nagyon is konkrét, evilági érdekek azok, amelyek jelenleg irányítják az országot. A Katolikus Egyháznak viszont nem a politikai csatározásban való részvétel a feladata, hanem az, hogy elvi támogatást nyújtson minden olyan közéleti tevékenységhez, amely összeegyeztethető a keresztényi hittel és erkölccsel. Ebben a vonatkozásban viszont én is - sok más pap társammal együtt - kiveszem a részemet. Hogy ennek milyen a mértéke, azt inkább egy hasonlattal világítanám meg. A Tudományos Akadémiának sem az a feladata, hogy politikai döntéseket hozzon, de nagyon is feladata, hogy egy- egy tudományos szakterület legkiválóbb képviselői tárgyilagosan elmondhassák, megismertethessék álláspontjukat valamilyen kérdésről, amelynek segítségével azután a politikai döntéshozók a gyakorlatban már a saját felelősségükre alakíthatják ki véleményüket. Áttételesen tehát, mint minden papnak, nekem is kötelességem, hogy közéletileg tevékenykedjek. Mert meggyőződésem, hogy a vallás nem magánügy. Magánügynek csak olyan szempontból tekinthető, hogy mindenkinek saját lelkiismerete van, és ezzel egy bizonyos ponton túl mindenki egyedül áll majd Isten színe elé. Ilyen értelemben tehát most is politizálok. Szent meggyőződésem továbbá az is, hogy az értéksemlegesség - amelyet manapság annyira szoktak hangsúlyozni - nem jelent mást, minthogy a különböző vallásokat képviselő közösségek egyenlők. Nos, ez egy helytelen álláspont. Ráadásul ezeket a különböző közösségeket a politikusok egyházaknak nevezik, ami csak a keresztényekre lenne használható, hiszen ez kifejezetten keresztény szakkifejezés. Jézus Krisztus ugyanis csak egy egyházat alapított, ilyenformán rendkívül helytelen az „egyház” kifejezést például a buddhistákra alkalmazni, mivel ezt a szóhasználatot maguk a buddhisták nem is ismerik. Tehát amikor azt mondom, hogy minden vallás egyenrangú, avagy - másképpen mondva - „értéksemleges”, akkor ez egy nagyon szép, de hamis szlogen. Mögötte valójában értékközömbösség rejlik.- Meg kell ismerni az ellenfél filozófiáját is?- Mindig fontos. Én abból az álláspontból indulok ki, hogy aki nekünk világnézeti ellenfelünk, azért az nem az ellenségünk. Az emberi értelem annyira rá van hangolva az igazságra, hogy nem tudja kikerülni megismerését, de legalább is annak vágyát. Következésképp részigazságok lehetnek az ideológiailag különböző filozófiákban is. Lehet, hogy ráadásul nagyon szuggesztíven vannak közvetítve. Azonban egy tudósnak - mivel tárgyilagosnak kell lennie - kötelessége rájönnie arra, hogy ha a külsőségektől eltekintünk, akkor ott mégis a valóságnak csak egy oldala tárul fel.-Afilozófia és a teológia összetarto- * zik?- Had’ válaszoljak erre egy teológiai alapkérdés felemlítésével. Az evangélikus vallás kialakulásának kezdetén vallásaink között nem volt egészen harmonikus a kapcsolat. Miért? Luther Márton, aki katolikus pap volt, „pechére” egy olyan korszakban született és élt, amikor a skolasztikának egy késői, úgynevezett dekadens szakasza és a nominalizmusnak a filozófiája a reneszánsszal keveredett. Luther ezzel találkozott. Tulajdonképpen egy arisztotelészi filozófia alapján álló, Szt. Tamásra hivatkozó, de attól már elszakadó, sokszor a szavakon lovagoló, a klasszikus szerzőket a Szentírásnál lényegesen jobban ismerő és idéző papsággal állt szemben, amitől ő megundorodott. Azt mondta, hogy ennél az Isten igéje lényegesen többet ér - és ebben igaza is volt. Hiszen az Isten igéjét nem helyettesítheti egy emberek által kitalált rendszer, ami lehet, hogy nagyon logikus, de valahol elszakadt a teológiától. Igaz, ez nem a hivatalos egyházi álláspont volt, de a hétköznapokban ilyen felfogású emberekkel lehetett találkozni, így kiéleződött az ellentét a teológia és filozófia között. Sikere volt. Azt azonban ne felejtsük el, hogy amikor Luther 1517-ben fellépett, Európában nem voltak ateisták. Mindenki valamilyen módon egyistenhívő volt. Az ateizmus kérdése akkor még fel sem merült. Mint ahogy az sem, hogy az értelem számára is meg kell világítani a hit igazságait. Ahogy azonban az idők változtak, olyan helyzet adódott, hogy a kereszténység igehirdetése közben egyre többször találkozik olyan emberekkel, akik nem hisznek Istenben. Akik tudományosan és bölcseletileg tagadják Isten létét, sőt vallás-pótlékként létrejött ideológiákkal próbálják az élet nagy kérdéseit megoldani. Ezek közül az egyik például a marxizmus. így került előtérbe az, amit a katolikus egyház a mai napig teljességében hirdet, hogy tudniillik az értelemnek alá kell támasztania a hit igazságait. Bizonyítván, hogy nincs kettős igazság. Egy igazság van, az Istennek az igazsága, de ez több fokozatban és rétegben közelíthető meg. A józan észből kell kiindulni, és ezt kell megerősíteni a hit igazságaival. II. János Pál pápa legutóbbi körlevelében is kitért erre, mégpedig nagyon szellemesen. A III. évezredben már nem az ésszel, a filozófiával kell megvédeni a hit által feltárt igazságokat, hanem éppen fordítva. Mostanra a filozófia és a többi hozzá közel álló szaktudomány eljutott egy olyan határig, amikor már önmagával is ellentmondásba keveredik. Gondoljunk csak a környezetszennyezésre, atom- szenynyezésre. Ebben a szituációban pedig már csak a teológia és a hit az, ami az észnek az ügyvédje lehet, és megvédheti az értelmet attól, hogy elszakadjon az Isten által meghatározott gondolkodás szabályaitól. Bizonyíték erre az is, hogy a mai közéletben a teológiát a társadalomtudományok közé próbálják besorolni. A filozófiát pedig úgy jelenítik meg, mint olyan tudományt, amely a teológiát helyettesítheti. Holott nem helyettesíti, hanem szolgálja. A hit és az ész nem olyan viszonyban vannak egymással, mintha szembenállóak lennének, de nem is párhuzamosak, hanem egymást kiegészítő a kapcsolatuk. Vagyis, egyik segíti a másikat.- Az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyik professzora előadásaiban a katolikusokat rendszeresen és következetesen „katolikus testvéreink”- ként említi. Az Önök egyetemén is hasonló szellem van? Elképzelhető, netán gyakorlat egy hasonló szóhasználat?- Természetesen. Mi is „protestáns testvéreinket” mondunk, ha a lutheránusokat vagy a kálvinistákat említjük. De itt kell megemlítenem, hogy komoly különbség van a keresztény egyházak és az egyéb vallások tanítása között. És - hangsúlyozom - itt nem a történelmi egyházak közötti különbségre gondolok. A szektákkal való különbözőségünkben azt szeretném kiemelni, hogy csak az úgynevezett történelmi egyházak fonódtak össze a magyar történelemmel. Ezért óriási kulturális, nemzeti sors- és tudatformáló hagyományokkal rendelkeznek. Ezeket, a történelemben és a mában egyaránt bennélő hagyományokat tehát nyilvánvalóan nem lehet ugyanarra az értékszintre helyezni, mint egy ma beinduló - bár a kezdés eufórikus mámorának jegyeit viselő - vallást.- Ön szerint megvalósul-e belátható időn belül az ökumené?- Ez egy nagyon nehéz kérdés. Lutheránus testvéreinkkel nagyon közel vagyunk egymáshoz, de a dolog jogi és intézményes kereteit összehozni nem egyszerű dolog. Ezekben sok emberi érzékenység és ragaszkodás is van. (Ezt magam is megtapasztaltam, hiszen a nagymamám református volt.) Úgy gondolom, teológiailag tudunk közeledni. Mert a különbözőségekben sok a történelmi esetlegesség, és sokszor csak az adott kor egy-egy helyzete élezett ki valamit, amelyeket el lehet simítani. Ennek - biztos vagyok benne -, hogy Isten segítségével el fog jönni az ideje. Az én személyes véleményem azonban az, hogy az ökumené legjárhatóbb útja, ha a katolikusok és a protestánsok abban versengenek egymással a gyakorlatban, hogy ki szereti jobban Istent.-Köszönöm a beszélgetést Gyarmati Gábor Tanszertámogatás az árvíz sújtotta óvodákba, iskolákba A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat az idei magyarországi humanitárius programján belül most azokra az óvodás és iskolás gyerekekre figyel, akik sajnos az árvíz idején kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat, megszokott kör- I nyezetüket. A gyerekeknek nyáron induló közösségi képességfejlesztő és játszó programokhoz szükséges taneszközöket (ceruza, füzet, olló, zsírkréta, hegyező stb.) szállítanak a Szeretetszolgálat munkatársai. A tanév folyamán elhasznált tansze- : rek pótlását a segélyszervezet által eddig is támogatott 7 település (Csaroda, Gulács, Jánd, Tarpa, Tákos, Vámosatya, Hetefejércse) közel 1000 óvodása és diák- i ja kapja meg tanintézeteken keresztül. A mai nap folyamán kiosztásra kerülő tanszertámogatás értéke 9 millió 322 ; ezer forint. Budapest, 2001. június 13. Fekete Dániel- sajt6referc„s
