Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-06-17 / 25. szám

2. oldal 2001. JÚNIUS 17.

Evangélikus Élet

UJ NAP - UJ KEGYELEM

ISTENTISZTELETI

REND

VASÁRNAP

Krisztus mondja: Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el. Lk 10,16

Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete. Zsolt 106,1 b (Lk 17,15-16; Lk 16, 19-31; Zsolt 28, 1 -9) Nem Istennek van szüksége arra, hogy hálát adjunk neki, hanem nekünk. O megmarad hálánk nélkül is. Mi azonban elfelejtünk mindent, és sokszor úgy gondoljuk, csak a pillanatnyi gondjaink a meghatározóak. Ezért kell hálát adnunk, hogy felidézzük, hogy újra átéljük, mit is jelent az életünkben Isten jósága. Ha a halaadás megtanít visszaemlékezni, lesz bátorságunk előre is tekinteni. Hiszen áz, aki jó volt eddig, annak örök szeretete velünk lesz ezután is.

HÉTFŐ

Ha tudjátok, hogy ő igaz, ismerjétek ftjfl, hogy aki az igazságot cselek- szi, az is mind tőle született. ÍJn 2, 29 (Zsolt 89, 15; Jön 1, 1-16; ApCsel 9, 19b-31) Gyümölcséről ismerjük meg á fát. Ezt az egyszerű gyakorlati tanácsot gyakrabban használhatnánk a mindennapokban. Nap mint nap érnek el bennünket vélemények, hírek. Ezek állandóan alakítják életünket. Sokszor mások véleménye határozza meg a mi véleményünkét. Nézzük meg azt is, kire hallgatunk, kinek a szavára adunk. Milyen élet áll mögötte. Milyen fáról szedünk gyümölcsöt? Azokat az embereket keressük, azokra figyeljünk, akik az igazságot cselekszik, akik tőle születtek. &

átéljük, hogy őhozzá tartozunk, akkor természetes lesz, hogy tetteink is belőle indulnak ki. Mindaddig, amíg a másik végéről indulunk neki, és szentül akarunk viselkedni, kudarcra vagyunk ítélve. Előbb nap mint nap elcsendesedve, tudjuk meg kicsoda az Isten, ki az, akinek tulajdonában vagyunk, a többi csak ezután jöhet.

CSÜTÖRTÖK Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni sziveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Fii 4,7 (Zsolt 97, 10b; Jn 21, 15-19; ApCsel. 10, 21-33) Isten békességének titka nem más, mint jelenléte. Ha megérzem, átélem, felfogom az eszemmel is, hogy ő velem van, akkor minden az ö békességében történik. Öröm és fájdalom, mindennapok és ünnepek, tragédiák és bánatok. Minden úgy. hogy közben az a mélyen meghúzódó békesség, amit Isten jelenléte ad, megmarad, és engem is megtart a Krisztus-hitben. Ez a békesség kívülről szemlélve, emberi értelemmel felfoghatatlan. De annak, aki ezt a békességet átéli, az élet alapja* a mindennap szükséges bátorság forrása lesz.

PÉNTEK

... v

KEDD

Jöjjön el a te országod. Lk 11,2 (Zak 9, 10c; Jer 36, 1 -1 oST-24.27-31; ApCsel 9, 32-43) Krisztus újra eljön majd. Mindennapi imádságunk Isten országának eljövetelét kéri, ami akkor jön el teljességében, amikor Krisztus is újra itt lesz. Sokszor elmondjuk ezt a mondatot, de nem hiszem, hogy igazi várakozás lenne bennünk. Inkább félünk ettől a naptól. Talán sokan húznánk, halasztanánk az érkezését. Pedig ha eljön, ugyanaz a bűnöket megbocsátó, életeket mentő, betegeket gyógyító Úr jön el. Akkor minden beteljesedik majd. Mondjuk azzal az erővel ezt a mondatot, ahogyan az első gyülekezetek mondták: Jöjj el Urunk!

Mivel ő, a szent hívott el titeket, magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban. IPt 1, 15 (2Móz 3,5; Ez 3, 22-27; ApCsel 10, 1-20) Minden szent, ami az Istené. Nem az erkölcsileg tökéletes magatartás tesz minket szentté. Ez csak következménye lehet annak, hogy életünk az Istené. Minden itt kezdődik. Ő megszólít, megtalál, már a keresztségünkben az övé leszünk. És ha

Bizony, mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije volt, az egész vagyonát. Lk 21, 3-4 (Péld 3,9; Jer 20, 7-11; ApCsel 10, 34-48) Az Isten szentségéhez hozzátartozik, hogy megköveteli tőlünk a teljességre való törekvést. Nem az számít, hogy ki mennyit ad, hanem a szándék tisztasága, a tökéletesre való törekvés a lényeg. Az asszony mindent odaadott, és ez a lényeg. Szeresd az Urat teljes szivedből, teljes lelkedből, és teljes erődből. A hangsúly a „teljesen” van. Ne csak részben, jfe csak részidőben, ne csak félerővel. A lényeg a teljes odaadáson van!

SZOMBAT

V

Azt az embert, aki féli az Urat, oktatja ő, hogy melyik utat válassza. Zsolt 25, 12 (Jn 6, 68-69; Ézs 55, 1-5; ApCsel 11, 1-18) Utak közül választani nehéz. Azért is, mert természetünknél fogva képtelenek vagyunk elkerülni a rossz választást. Az istenfélelem azt jelenti, hogy bízom abban, Isten segít a döntéseimben. Az imádságban elé vitt kérdéseim, aggodalmaim, a vele is átbeszélt döntés folyamata közben „oktat,” vezet az Úr. Ahogyan Jézusról is azt olvassuk, hogy minden nagy esemény előtt külön vonul imádkozni, hogy mindent megbeszéljen, elmondjon Atyjának. Az istenfélelem nem más, mint bízni abban, hogy Isten az ilyen imádságokban nem hagy válasz, útbaigazítás nélkül.

Pángyánszky Ágnes

Budapesten, 2001. június 17.

;.v.v.;:v.v.v.

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 1. VASARNAP

A hit útjának állomásai

Róm 10,12-17

Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; amint meg van írva: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. ”

De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? így van megírva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!"

Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: „ Uram, ki hitt a mi beszédünknek? ” A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.

Mai világunkban a szavaknak egyre kevesebb ereje van. Elértéktelenedik sok olyan szó, ami kincseket és'értékeket hordozott. Nem értjük már egymást, mert mindenki mást ért a szavakon. Nem hiszünk már egymásnak, mert túl sokszor csalódtunk már a szavakban. Különösen is bajban vagyunk akkor, amikor egyházunk nyelvének szavait kell használnunk. Kegyelem és üdvösség, törvény és evangélium, áldozat és megváltás. Olyan szavak ezek, amelyek nélkül, azt gondolom, nehéz megértenünk egymást. Mégis, ha ma fiatalokkal beszélget az ember a hit kérdéseiről, csak félve, vagy nagyon óvatosan használja ezeket a szavakat, mert érzi, hogy hallgatói nem értik, miről is beszél. Amikor templombajáró nagymamák próbálnak hitükből valamit átadni gyermekeiknek, unokáiknak, sokszor ugyanebbe a falba ütköznek. Nem értjük egymást, nem értenek bennünket akkor, amikor a hitünkről beszélünk.

Pedig ebben az igében Pál világosan leírja a hitre jutás állomásait. Hitre akkor jutunk, ha meghalljuk az Isten szavát. Isten szavát pedig a róla szóló igehirdetésben hallhatjuk elsősorban. Ahogyan hitvallásaink is fogalmaznak, a Szentlélek az igén keresztül teremt hitet bennünk. Nem a szemünk, nem a tapintásunk, és nem is elsősorban a tapasztalataink alapján keres meg bennünket az Isten. O elsősorban a fülünkön keresztül ér el minket. Meghallani, odafigyelni, megismerni, megérteni. Ezek a hit útjának állomásai.

De, ha nem értjük egymást, akkor meghiúsul a meghallás, a megértés folyamata. Akkor maradnak megmosoly- gott bizonyságtételeink, hosszan tartó magyarázkodásaink. Akkor újra meg újra átéljük; hiába minden igyekezetünk, hiába szeretnénk hitünket továbbadni, semmi sem lesz belőle. Elbizonytalanodunk végleg, és talán már nem is gondolunk arra, hogy szólnunk kell, hogy az evangélium hirdetése ránk bízott feladat, megküzdendő harc ma is. Amióta Jézus elküldte tanítványait, hogy hirdessék az evangéliumot, azóta kell újra és újra felvállalni mindannyiunknak azt, hogy mi is szólunk, mi is beszélünk, mi is hirdetjük az igét. Nem csak lelkészek, de mindenki, aki erre lehetőséget kapott.

Amikor az evangéliumról beszélünk, az életről beszélünk. Isten szeretete, az, hogy nem utasít el egyikünket sem - az élet maga. Az életet kell tehát tovább adnunk. Az életet, azokban az élethelyzetekben, ahol élünk. Az életre, az élet megújulására pedig mindenkinek szüksége van. És erre kellene nekünk is odafigyelni. Azokra az embertársainkra, akik szükséget szenvednek. Akik ki vannak éhezve arra, hogy megújuljon az életük. Akik vágynak néhány egyszerű jó szóra, vigasztalásra, vagy megértésre, meghallgatásra. Szavaink lehetnek egyszerűek, hétköznapiak. Nem kell teológusnak lennünk ahhoz, hogy meglássuk, megérezzük magunk körül, hol van szükség az életre.

Igénkben arról is olvashatunk, hogy egy bátorító, lelkesítő ígéretet is kapunk feladatunk mellé. Az Úr bőkezű ahhoz, aki segítségül hívja. Amióta az ember megismerhette az Istent, az egyik legfontosabb, amit megtudott, megtapasztalt róla, éppen az, hogy ő meghallgat. O hűségesen figyel, meghallgat, és nem hagy magunkra minket. Az Ószövetség történetei, az Újszövetség lényege is alátámasztja ezt az emberi tapasztalatunkat. És itt egy nagyon komoly lehetőséget kapunk az Atyától, az imádság lehetőségét. Imádkozhatunk azért, hogy Isten tegyen alkalmassá minket a beszédre, az élet jó hírének továbbadására. Imádkozhatunk azokért is, akikért aggódunk, akiknek szeretnénk elmondani, nekünk

miért fontos az Isten közelsége. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mekkora erő, mennyi bátorítás, mekkora lendület rejlik az imádságban. Jó tudni azt, hogy Isten erejével indulhatunk, az ő támogatását magunk mögött tudhatjuk. Kisegít a kétségeink közül, újra megindítja sárba ragadt lendületünket. Ha kiálltunk hozzá, meghallgat az Úr!

Végül, mielőtt megszólalunk, hallgassunk egy kicsit. Figyeljünk oda arra, hogy vajon mi hallottuk-e az Istent? Vajon mi meghalljuk-e újra meg újra, nap mint nap a szavát. Mert adni csak az tud, aki már kapott. Ha mi elveszítjük Istennel az élő kapcsolatunkat, alkalmatlanok leszünk arra, hogy bármit is továbbadjunk. Ahogyan a zsoltárban is olvassuk: csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Minden igehirdetés itt kezdődik. Minden bizonyságtétel innen indul el. A

meghallott, a meghallgatott szó tesz minket is alkalmassá, igehirdetővé.

Feladatunkat mindannyian érezzük. Otthon a családban, a munkahelyünkön, az életünk minden területén. A feladat súlyát, nehézségét is nap mint nap átéljük. De, hogy legyen bátorságunk, hogy legyen lendületünk, hogy tudjuk Isten igéjét, Jézusban megismert evangéliumát továbbadni, Ő maga bátorít minket. Mert az Úr bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja!

Krámer György

IMÁDKOZZUNK!

Urunk, szólj hozzánk, hogy mi is szólni tudjunk. Érints meg minket, hogy hitünk újra élettel teli legyen. Küldj el minket, hogy tőled vegyünk bátorságot. Áldd meg szavainkat Szentlelked erejével, hogy Jézus örömhíre mindenkihez eljuthasson. Ámen.

I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván-Bence Imre; du. 6. dr. Széchey Béla; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. ; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békás- megyer, III., Mező u. 12. de. 10. Görög Tibor; Óbuda, IH„ Dévai Bíró M. tér de. 10.; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. Gerőfi Gyuláné;

VII. , Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) dr. Muntag Andomé; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc;

VIII. , Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Erdélyi Csaba; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Dechertné Ferenczy Erzsébet; de. 11. (úrv.) Dechertné Ferenczy Erzsébet; du. 6. Schulek Mátyás; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Schulek Mátyás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7.; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. de. II. (úrv., tanévzáró) Erdélyi Csaba; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Erdélyi Csaba; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Régifóti út. 73. (Nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél II. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. Kosa László; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Kosa László; Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pest- szentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza.

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap evangéliuma (oltári ige): Jn 5,45-47; epistolája (igehirdetési alapige): Róm 10,12-17. HETI ÉNEKEK: 65, 232.

EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2001. június 17-én, vasárnap de. 10.04 órakor Vácról az evangélikus templomból. Igét hirdet ifj. Detre János lelkész.

Összeállította: t.sz.m.

SAROK

3

£

a

Q£

3

„Ünnepiden félév” - tényleg ünnepek nélkül?

„ Míg Krisztus lakik hit által bennünk, addig az élő hit által a maga müvének cselekvésére indít minket. Azok a cselekedetek, melyeket ő cselekszik Isten parancsainak betöltéséül, nekünk adattak. Mikor ezeket szemléljük, követésükre kapunk indítást. Ezért mondja az apostol: Isten követői legyetek, mint az ő igen kedves gyermekei! (Ef 5.1) ” »

Luther Márton, Heidelbergi disputádé (Nagybocskai Vilmos fordítása)

Szentháromság ünnepe után már csak a sorszámuk szerint említjük a vasárnapokat, jó féléven át. A Szentháromság ünnepét követő vasárnapon fölkerül az oltárra a zöld antependium és - egyetlen nap kivételével - ott marad Ádventig. Van, aki a „liturgikus unalom” időszakát emlegeti, amikor a Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok hosszú soráról beszél. Nincsen igaza! Mégis elgondolkodtató, hogy az „ünneptelen” címke nem szolgáltat-e okot arra, hogy az egyházi esztendőnek ezt a második felét súlytalanabbnak tekintsük az ünnepekben gazdag elsőnél. Nem jelentéktelenebb, csak más. A különbözőséget nem lehet tagadni. Az „ünnepes” rész Isten üdvözítő tetteinek sorát állítja elénk, csodálatos gazdagságában. De az „ünneptelen” sem szürkébb: van-e izgalmasabb kérdés annál, hogyan éljük meg, milyen színes-változato- san élhetjük meg Krisztus követését, amelyre a Krisztusban adott kegyelem gazdagsága sarkallja az embert. Ahol ennek a vonzásnak és lehetőségnek az izgalma szürke unalomba fullad, ott nem az a baj, hogy kevés az ünnep, hanem az, hogy az „ünnepeset” rosszul ünnepeltük!

De hát valóban ünneptelen a második félév? Hogyan lehetne így minősíteni, amíg vasárnapot ünnepelhetünk? A hetente felvillanó „Krisztus világossága” nem távoli esemény pislákoló emléke. A gyülekezet közösségében, az evangélium hallásának és a szentségekben való részesülés ajándékában az élő Krisztus van népe között. Melyik ünnep nagyobb, színesebb és izgalmasabb ennél? Ahol a vasárnap hetente megünnepelt Húsvét, ott nem szürke az ünneptelen félév és nincsen „liturgikus unalom”.

Mindennek tudatában mégis csak nyugtalanítson bennünket az „ünneptelen félév” elnevezése. Nem koptunk ki

valamiből, nem vesztegettünk el menetközben valami fontosat az egyetemes keresztyénség - és ezen belül az evangélikus keresztyénség - gazdagságából, valami fontosat ebben a vonatkozásban is? A közös keresztény tradíció szerint ugyanis ezt a hosszú, „csak” vasárnapok tagolta időszakot egy sereg ünnep és emléknap tagolta és tagolja.

A világ evangélikussága is - bennünket kivéve - meg- emlékszik ebben az időszakban Keresztelő János születéséről, Máriának Erzsébetnél tett látogatásáról, az Ágostai Hitvallás felolvasásáról, az apostolokról és evangélistákról, az egyház tanítóiról, a tanúkról és vértanúkról, az angyalokról és a szentekről, halottainkról, akikkel a Jézus Krisztusban való reménység összeköt bennünket.

Szinte hallom a riadót: vigyázat, hozzák a szenteket! Jöhetnének, méghozzá legálisan, nem csempészáru gyanánt! Az Ágostai Hitvallás XXL cikke ugyanis ezt mondja: „A szentekről meg kell emlékeznünk, hogy a mi hitünk erősödjék, amikor látjuk, hogyan részesültek kegyelemben, hogyan segített rajtuk Isten a hit által. Ezen kívül jó cselekedeteik például szolgálhatnak, kinek-kinek élethelyzete szerint. ”

Nagyon nehéz elvesztegetett jó hagyományt visszaszerezni és az istentisztelet, az egyházi év és a gyülekezet életének szerves részévé tenni. Annyit azonban megtehetnénk, hogy az emléknaphoz, ünnepekhez legközelebbi vasárnapon emlékeztetünk ezekre, és igehirdetésben „hasznosítjuk” üzenetüket. Az „ünneptelen” félévre eső ünnepek és emléknapok mondanivalója összehasonlíthatatlanul többet ér a sokszor csak az Úristen tudja honnan citált történetkéknél.

Fehér Károly