Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-06-04 / 23. szám

2. oldal 2001. JÚNIUS 3. Evangélikus Élet ÚJ NAP - UJ KEGYELEM „Krisztusban van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve. ” Kol 2,3 (Péld 2,6; Jn 14,23-27; Zsolt 118,1-14) Beleborzongok, ha arra gondo­lok, hogy milyen fejlettségi fokra jutott el a tudomány és a technika napjainkban. De vajon a tudás mellett van-e böl­csesség is? Hiszen éppen az a hátborzongató, hogy a tudo­mányt nemcsak jóra jehet használni: atomháború réme, gén-? manipuláció, stb. Az emberiség, úgy tü»ik, nem tud különb­séget tenni jó és rossz között. Tehát rfanyzik a bölcsesség: hiányzik Krisztus. Személyes életünkben is Jézus Krisztusra van szükségünk: az örök élet elérése mellett azért is, hogy evilági életünkben bölcs módon a/ot válasszuk. .Isten van veled mindenben, amit cselekszel. lMóz 21,22 (I Tjfessz 5,28; Mt 16,13-jl9; Zsolt 118,15-29) S vajon mi enne/a tudatában élünk? Isten jelen­létének a tudatában cselekszünk? Mert akkor a cselekedete­ink istenfélők, hiszen ki merne szándékosan rosszat tenni Is­ten jelenlétében? (Vagy/négis elfeledkezünk időnkéül?arról, hogy Isten látja cselel/deteinket?) Isten jelenlétének a tuda­tában cselekszünk? Mert akkor azzal a reménnyel tesszük, amit teszünk, hogyfjó gyümök^e, jó következménye lesz, hogy van értelme: ról, hogy van okunk a reménységre, mert m3 lünk?) iMgKÜil ,, Maradjatok meg a hitben szilárdan és egyene- LUlliMliJ. sen ej nem tántorodva az evangélium reménysé­gétőlKol 1,23 (Zsolt 31,25; lKor 14,1-5.37-40; ApCsel 6,1 -7) Ez azoknak szól, akik már hitben és az evangélium re­ménységében vannak. Lám: el is lehet tántorodni. De az in­tés azért hangzik, mert meg is lehet maradni szilárdan és egyenesen. Eltántorodni, ha a magad erejében bízol, megma­radni, ha a Szentlélek erejére támaszkodsz. Gondoljunk csak Péter apostol példájára: elbukott, amikor szájhősködött, de a vértanúságig hű maradt, miután vette a megígért Szentleiket. „Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék!" Jak 5,13 (Jón 2,3b; Ef 1,11-14; ApCsel 6,8-15) A megtérésem, élő hitre jutásom utáni lelkes időszakban egy rö­vid ideig azt gondoltam, hogy ezentúl messze elkerülnek a ba­jok, a fájdalmak. Először az ige, majd a tapasztalat győzött meg, hogy ez nem így van. De azt is tapasztalatból tudom, hogy az imádság a legjobb, sőt időnként az egyetlen fájdalomcsillapító! Amikor éjszaka van, és a szenvedő szörnyen magányosnak ér­zi fnagát, és félelmek törnek rá: jó odamenekülni Istenhez. Jó vele beszélni, jelenlétét megérezni, és megkapni a reménységet: /az Úr meg tud gyógyítani, nem táti örökké ez a szenvedés, előbb vagy utóbb vége lesz, de legkésőbb az O országában. ., Akinek sokat adtak. at0l sokat kivárnak, és akire sokat bíztak Mttól többet kérnek számon. ” Lk 12,48 (lSám 2,7; 2Kor 3,2-|(9); ApCsel 7,1-16) Dicsekedni támad kedved? Tehetséges fagy valamiben? Sok célodat elérted? Karriert futottál be? Okos és egészséges gyer­mekeid és/vagy unokáid vannak? Sőt,megértetted és elfogad­tad az üdvösség útját is? De vajon a#is megértetted, hogy mit kíván tőled a te Urad: mit kellene (fagy kellett volna) tenned az Ő dicsőségéért, az Ö országának épüléséért? De nem félned kell a számonkéréstől -- hiszen a? Úr Jézusnál van a bocsánat -, hanem engedelmeskedned! Úrnál van az ehhez szüksé­ges erő is, a Szentlélek ereje. „Az UR a mmnyben állította fel trónját, kirá- ■tfuk.fr,?.,,^ lyi hatalnyfy-al mindenen uralkodik ” Zsolt 103d9(JeÚTÍ.l5.; Gál 3jP-5; ApCsel 7,17-29) Jézus Krisztus nem földi királyságoTilitpított, hanem mennyeit. De éppen ezáltal uralma alatt van evilág is. Milyen biztató ez, amikor életünk felől aggodalmaskodunk! Jézus uralma alatt lehet a szívünk is - ez a legjobb és a legtöbb, ami történhet velünk. Jó egy olyan Király uralma alá tartozni, aki annyira szereti alattvalóit, hogy az életét is odaadta értük. „Imádkozzatok értünk, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát.” Kol 4,3 (JSir 3,41; lMóz 18,1-14; ApCsel 7,30-43) Imádkozzatok az ébredésért! Istennek oly sok em­bere igyekszik az evangélium ügyét előbbre vinni. Mégis... Talán az imádság kevés... Imádkozzatok az ébredésért! Baranka Mária PUNKOSD 2. NAPJA A közösség és az imádság háza ApCsel 2,42-47 Péter apostol pünkösdi igehirdetése nyomán létrejött az el­ső keresztyén gyülekezet, melynek Jeruzsálemben élő tagjai nap mint nap felkeresték a templomot. Nincs ebben semmi különös, mondhatnánk, ha lett volna Je­ruzsálemben keresztyén templom. De tudjuk, hogy nem volt! Csak egy templom volt, a Salamoné, amit Heródes negyvenhat esztendei munkával épített újjá. Arról a templomról van szó, ahol még mindig folytak a mózesi törvényben elrendelt áldozati szertartások. Miért látogatta az első gyülekezet naponta ezt a templomot? Hiszen összegyűltek házanként is, hogy ott törjék meg a Krisztus testének kenyerét! Miért jártak továbbra is abba a templomba, melynek kárpitja nagypénteken - Jézus halálának órájában - kettéhasadt, jelezve, hogy Isten kivonult onnan, mert Jézust tekinti az igazi húsvéti Báránynak, és többé nem fogadja el azokat az áldozatokat, melyeket az ószövetségi papok a temp­lom oltárán mutatnak be? Miért nem azt a családi otthont tekin­tik alkalmi szentélynek, ahol az úrvacsora ünneplésére aznap összejöttek? Miért ragaszkodtak a templomhoz még a Jézust el­vető honfitársaiknál is jobban? Lehetséges, hogy nap mint nap a Szentlélek indítására mentek be a templomba, noha tudták, hogy az ott folyó áldozati kultusz ideje lejárt? Az ősi szentélyt bizonyára nem azért keresték fel, hogy a szertartásokon részt vegyenek. Ezt könynyen elkerülhették, hi­szen a templom udvarai és oszlopcsarnokai egész nap nyitva voltak. Bármikor összegyűlhettek ott kisebb-nagyobb csopor­tok, hogy lelki vezetőjük tanítását hallgassák, és együtt imád­kozzanak. Gyakran ment be a templomba Jézus is, hogy a ti­zenkettőt és a köréjük sereglő érdeklődőket tanítsa. És az sem kétséges, hogy Jézus számára a templom soha nem szűnt meg Isten háza és az imádság háza lenni. „ Vigyétek innen ezeket, - mondja az áldozatra szánt állatok árusainak ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává! ” (János 2,16). „Meg van írva: Az én házam imádság házának nevezik” - érvel Ézsaiás 56,7 prófétai igéjével is (Máté 21,13). Majd még ugyanazzal a lélegzetvétellel nevezi Jézus a maga testét (János 2, 19-21) az újszövetségi áldozat templomának. Ezzel jelzi, hogy a kézzel épített templom többé nem az áldozati kultusz fölszentelt he­lye, mert ebben az értelemben ő maga válik az újszövetség népének templomává, mely őáltala és őbenne jelen van min­denhol, ahol legalább ketten-hárman az ő nevében gyűlnek össze. János 17 főpapi imádságában is ezt erősíti meg: felmegy az Atyához, hogy ezután övéiben lakhasson, övéi pedig őbenne. De amíg itt a földön élnek, övéinek szükségük van kézzel épí­tett templomra is, hogy naponta úgy járjanak oda, mint Isten házába, mint az imádság házába. Nem hiszem, hogy az első keresztyén gyülekezet tagjai megfeledkeztek volna Jézus igé­jéről: „Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk” (János 4,24). Mégis igaz, hogy amíg Titusz légiói a zsidó-római háború végén, Kr. u. 70-ben le nem rombolták a jeruzsálemi templomot, a városban élő ke­resztyén gyülekezet nap mint nap odajárt imádkozni. Később pedig, megértve Jézus tanítását arról, hogy a templomot nem a földrajzi hely teszi szent hellyé, a keresztyének maguk is emel­tek templomokat mindenütt, ahol éltek, és ahol megtehették. Tudták, hogy mindennapi templomozásuk csak akkor kedves Isten előtt, ha lélekben és igazságban áldják őt, és minden ere­jükkel erre is törekedtek. Ők még értették: nem a templomka­puk bezárása nyitja meg a szíveket arra, hogy lélekben és igaz­ságban imádják az Istent! Kérdés, hogy értjük-e mi is? Miért nem térhet be a mi templomainkba is a nap bármely órájában bárki, aki az Isten Lelkének indítására a lélek belső kamrájának csendjében imádkozni akar? És miért nincs nap mint nap kije­lölt órája annak, amikor a gyülekezethez tartozók - az utcáról hozzájuk csatlakozókkal együtt - tanulhatják Jézus igéjét és könyöröghetnek mindenek előtt Szentlélekért, hogy segítségé­vel lélekben és igazságban áldhassák az Istent jóságáért, hűsé­géért, az embereken véghezvitt csodatetteiért? Tudom, a bezárt templomkapuk kinyitása önmagában nem szenteli a Lélek templomává sem a gyülekezet tagjait, sem az utcáról betérőket. De azt nem hiszem, hogy a régen várt és óhajtott lelki ébredés­nek a nyitott templomkapu akadálya lehetne. Vallom én is, hogy az első keresztyének nem azért voltak élő hitű emberek, mert nap mint nap a templomba jártak. De hiszem, hogy azért jártak minden nap a templomba, mert volt élő hitük, mert ré­szük volt a Lélek pünkösdi kiáradásában. Az ő mindennapi templomozásuk nem mondott ellene annak a követelménynek, hogy a hívők templomon kívüli életének is istentiszteletté kell lennie. Azt hiszem, hogy a templom naponkénti látogatása, a közösség naponkénti ápolása inkább segítette őket ebben, mintsem gátolta volna. A templomba reggelente betérő ember élete a munkában és a leghétköznapibb dolgokban válhat egész napos istentiszteletté. Igaz, ez nem automatikusan történik, mégsem gondolom, hogy az úgynevezett „vasárnapi keresztyé­nek” a hétköznapi életben több és jobb eséllyel lehetnek Jézus hiteles követőjévé, mint a mindennapi templomozók. Mahatma Gandi nagyra becsülte Jézust és csak azért nem keresztelkedett meg, mert - így mondta - sosem találkozott még olyan keresztyénekkel, akik a nap mind a huszonnégy órá­jában keresztyénként cselekednek, beszélnek, gondolkodnak vagy álmodnak. A mindig nyitott templom és a közösség na­ponként ápolása önmagában nem garantál ilyen „huszonnégy órás keresztyéneket”. Gyanítom mégis, hogy ha lesznek ilye­nek a mi korunkban, akkor azok közül fognak kikerülni, akik az első gyülekezet példáját követve, naponta kitartóan vesznek részt „az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtö­résében és az imádkozásban”. Véghelyi Antal Pünkösd ünnepének óegyházi kollekta- imádságai Pünkösd vasárnap: Mindenható Isten! Te világosítottad meg híveid szívét a Szentlélek világosságával! Add nekünk is Szentlelkedet, hogy felismerjük azt, ami helyes és jó, és örömmel cse- lekedjük akaratodat az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön örökké. Ámen. Pünkösd 2. napja Istenünk, aki Szentlelkedet adtad az apostoloknak: hall­gasd meg néped könyörgését, hogy akikben hitet ébresztet­tél, azok a te békességedben is részesüljenek, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön örökké. Ámen. PUNKOSD ÜNNEPE Életújító Szentlélek ApCsel 2,36-41 Egy műszaki cikkeket reklámozó üz­let a következő csábító gondolattal pró­bálta rávenni a rádióhallgatókat TV-ké- szülék vásárlására: „és bejön otthonába a világ”. Persze a világ már egyébként is otthonaink szerves része. Hiszen a mű­sorok többsége azt az értékrendet közve­títi, ami a világban van: minden a pénz, a siker, könyöklés, erőszak. Csak sokkal egyértelműbben mutatja be. Ez pedig megerősít, mintha valóban ezek lenné­nek a legfontosabbak. Csakhogy ez nem megy mindenkinek, és senkinek sem megy mindig, minden körülmény között. Az emberek többsége arról álmodozik, amit a színfalakon innen lát: luxusról, villáról, csinos nőkről... S ha ez nem jön be, akkor következnek korunk egyre job­ban pusztító lelki betegségei: állandósu­ló stressz, depresszió, szorongás. Ben­nünk él a megfelelni akarás a világ szá­mára, ugyanakkor elfelejtünk magunkba tekinteni, hogy mik a mi értékeink, s föl­felé tekinteni, értékeink adójára. Mai igénk erre figyelmeztet: „Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! ” Ezzel párhuzamos János első levelének figyelmeztetése: „Ne szeressétek a vilá­got, se azt, ami a világban van. ” Nem a világból való kivonulásról van itt szó, hogy ne vegyünk részt a különféle kö­zösségek életében, vagy mindenre mondjuk rá cinikusan, hogy „bűnös”, ha­nem arról, hogy a világ szerinti gondol­kodásból vonuljunk ki. De hogyan történhet mindez? Hiszen gyakran nem különül el világosan és egyértelműen keresztyén életstílusunk mások életétől. Hogyan gyógyulhat meg és újulhat meg Istenben hívő emberek élete? Az első válasz: úgy, hogyha szíven talál Isten igéje. Péter apostol egyszerű igehirdetése szíven találta az embereket. Ez még csak belül érezhető. Megrendül az ige hallgatója, úgy érzi, mintha egye­dül neki szólna a prédikáció, felhevül a szíve Isten közelségének és szeretetének megérzésével, mint az Emmaus felé tar­tó tanítványoké. Ugye előfordult már Ve­led is, hogy érezted Isten jelenlétét, hoz­zád lehajló szeretetét? De lehet, hogy utána nem történt semmi változás az éle­tedben... Lehet, hogy ismétlődnek Benned az istenélmények, de talán szükséged van a második válaszra is. Amikor érintve érezték magukat az emberek, nem hagy­ták, hogy a csoda három napig tartson, hanem „addig ütötték a vasat, amíg az forró volt”. Azaz kérdeztek: mit tegyünk, mi a következő lépés? Volt-e már olyan életedben, hogy nemcsak meghallgattad az igét, és ment utána minden a maga ré­gi, megszokott medrében, hanem oda­mentéi valakihez, akin láttad, hogy élete más, mint a többieké, vagy esetleg a sze­med láttára változott meg az élete, s ez felkeltette kíváncsiságodat: honnan volt mindehhez ereje? Lehet ez a valaki a lel­készed, vagy egy másik hitbeli testvéred. Nem ez a lényeg, de menj és kérdezz, ne hagyd annyiban azt, amit Isten elkezdett Benned, vagy éppen a mai napon kezdett el! S előbb-utóbb Tőled is kérdezni fog­nak. Harmadik válasza az igének a követ­kező: térj meg, keresztelkedj meg! Na­gyon egyszerű lenne elintézni ezt a felhí­vást azzal, hogy ezen én már túl vagyok, az evangélikus egyház tagja vagyok. Könnyen elnyerhetted a keresztséget, különösen, ha ez nem rajtad múlott! De a megtérés már olyan esemény az életünk­ben, amit senki más nem tehet meg he­lyettünk. Isten hívása nyomán Neked kell hátat fordítanod bűneidnek, Neked kell elindulni Jézus után, Neked kell hozzá menni, ha megterhelt vagy és meg vagy fáradva, hogy megtapasztald a megnyugvást és a teherhordozás gyö­nyörűségét. Kezdd el, indulj el Jézus fe­lé, s megtapasztalod újra és újra, hogy ő értékeli lépéseidet, s megerősít, hogy is­mét a cél felé rugaszkodj el! A negyedik válasz az igéből: Tiéd lesz bűneidre a bocsánat. Ez az, amit senki más nem adhat, senki más nem szabadíthat fel mulasztásaid, elkövetett vétkeid nyomasztó terhe alól, csak az Is­ten. Ez azt eredményezi, hogy már nem kell állandóan azért szorongani, hogy másoknak megfelelünk-e, elfogadnak-e, vagy éppen saját magunk felé vagy Isten felé ilyen módon kinyilvánítani, hogy mi azért igyekszünk a magunk módján de­rék emberek maradni, hanem megszaba­dulva ettől a szorongástól és valóságos bűneinktől szabadon, Isten iránti hálá­ból, az emberek iránti őszinte szeretettől hajtva új lendületet kaphat az életünk. S ajándék az is, hogy életünk végéig van kihez vinnünk az útközben összeszedett bűnterheket, s bizonyosak lehetünk afe­lől, hogy aki még az életét sem kímélte, hanem odaadta nekünk, meg fog könyö­rülni rajtunk. Végül az ötödik válasz: veheted a Szentlélek ajándékát. Egy idős lelkipász­tor írta valahol, hogy generációja három nagy váltást élt meg. Fiatal korában megtalálták Istent, azután - az ébredési időben - megtalálták Jézus Krisztust, s most úgy gondolja, meg kell találnunk a Szentlelket. Egy lelki testvérem megkér­dezte, hogy mi a jele a Lélekkel való be- töltekezésnek. Válaszom ez volt: az erő. Jézus is úgy beszélt róla, mint egy dünamiszról: „vesztek erőt”. Hogy ne csak szó maradjon a hirdetett ige, hanem a Szentlélek által erővé legyen, mely szí­ven üt bennünket, s erőt ad az újulásra. Ez a pünkösdi Lélek újítson meg ben­nünket, egyházunkat, s rajtunk keresztül sokakat, hogy ma is, nálunk is ezrek csatlakozzanak az üdvözülőkhöz! Baranka György 3 g 5 O' 3 3 SAROK A kollekta-imádság Vasárnapi istentiszteleteinket szerkezetileg négy nagyobb szakasz­ra oszthatjuk: bevezető rész; igei rész; úrvacsorái rész; küldés, áldás. Az oltár előli igeolvasást előzi meg az ún. kollekta-ima. Határpon­ton áll tehát az istentisztelet bevezető része végén, az igei rész előtt. Éne­keskönyvünk - kerülve a latin erede­tű liturgiái szakkifejezések használa­tát - csak így említi: rövid imádság. Valóban, egyik ismérve éppen ez: rövid, mégis igen sok informáci­ót hordoz. Kialakulása az óegyházi időkre vezethető vissza. Eredeti nyelve természetesen latin, szövege az egyházi évnek megfelelően ün­nepről ünnepre változik. Jellemzője a koncentráltság, az összeszedett- ség. (E tulajdonsága érteti meg ne­vét: összegyűjti egy-egy ünnep leg­fontosabb gondolatait, s azokat egy mondatba összesűrítve fogalmazza meg.) Néha emiatt szikárnak is érez­zük, de éppen szikársága teszi alkal­massá arra, hogy élethelyzettől füg­getlenül a gyülekezet valamennyi tagjának nevében szóljon, és évről- évre újra elmondható legyen. Sze­mélyes lelkiállapotunkból kiemelve, bevezet egy nagy-nagy közösségbe: az Istent közösen imádók karába. Már maga az imádság felépítése is példamutató: megszólítás, Isten nagy tetteire való utalás, egyetlen kérés, majd a hitvallás értékű szent- háromsági formula. A változó rész a két középső szakasz, amely megpró­bálja az Egyház egésze szempontjá­ból látni Isten üdvtörténeti tetteit és megfogalmazni azt a kérést, ami az adott ünnep tanítása szerint a gyüle­kezet egészének kérése lehet. Tömör megfogalmazása talán nehezen követhető a mai embernek: megértése tudatos figyelmet igé­nyel. Lelkészeink sokszor éppen ezért értelmező mellékmondatokkal bővítgetik szövegét, ami mindaddig nem baj, amíg ezzel nem bántóan kiskorúsítják a gyülekezetei, s amíg a sok százéves bizonyságtevő gon­dolatot el nem homályosítják. így kerül az istentisztelet e pontjára sok olyan általános hálaadó és könyörgő elem is gyakran, ami eredetileg az istentiszteletet megelőző sekrestye­imádságba tartozna: hálaadás a pi­henőnapért, könyörgés a szolgálat- tevőkért. Ezt a gyakorlatot sem helyteleníthetjük, ha az imádság kö­zösségi marad, s az eredeti kollek- tára fut ki. Különösen fontos a Szentháromságot dicsőítő zárófor­mula megtartása, mert így tud a gyülekezet közösen mondott ámen- jával hangosan is belekapcsolódni a teljes közösség képviseletében mon­dott imádságba. Bence Gábor * 4 t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents