Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-05-27 / 22. szám

2001. MÁJUS 27. 7. oldal Evangélikus Élet Ballag Az elmúlt két hétvégén a gimnáziumok és szakközépiskolák környékét „édes-bús ” ünnepi ruhás fiatalok és büszke, boldog szülők népesítették be, és mindenütt sok-sok virág. Ezek a vá­rosi terek a maguk szürke, kőrengeteg mivoltukat meghazudtol­va, virágos rétté változtak. Egy rövid időre igazi kikelet lett a város szívében. Virág - mennyi mindent kifejez. A magyar népdal, népkölté­szet ezerféleképpen személyesíti meg. Virág- az élő, színével, il­latával mindenkit elbűvöl. Az Isten teremtő csodájára hívja fel a figyelmet. Egy jelentéktelen kis magból micsoda remekmű szök­ken szárba. S ezek a hajdan kicsi emberkék, akik miatt ott álltunk szívdobogva, milyen szép ifjakká váltak. S most „ érnek A mag­vetés egy szakasza lezárult, s most lessük a virágot, a gyümöl­csöt. Hogyne vittünk volna hát virágot? A virág, ami a legszebb ajándék, minden alkalomra, mindenkinek. A Bibliában nem sok szó esik a virágról. Mózes könyvében ezt olvassuk: „Növesszen a fold növényeket, füvet, mely mag­vakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem. ” Majd nem sokkal később Isten mindezt eledelül adta az embernek. Azonban bizonyára a szem gyönyörködtetésére is volt virág, még ha erről külön nem is esik szó az Ószövetség­ben, és bizonyára a Paradicsom sem szűkölködött pompás vi­rágokban. Millenniumi zászlót kapott Mosonszolnok „A legnagyobb királyi ékesség a királyi elődök után járni ",- István királynak ezzel az intelmével hívta a polgárokat Mosonszolnok Önkormányzata és Képviselő-testülete a község millenniumi ünnepségére, amelyen Török Sándor polgármester átvette a községnek adományozott Millenniumi Zászlót. A Mo­sonmagyaróvári gyülekezet filiájaként számon tartott kisköz­ségben békében és szeretetben élnek egymás mellett katoliku­sok, reformátusok és evangélikusok. Viharos történelmének egyik utolsó, tragikus fejezeteként úgy írta be magát ez a tele­pülés az emberek emlékezetébe, mint ahol olyan gyűjtőtábor működött, ahonnan a kitelepítésre ítélt magyarországi némete­ket vagonírozták be, és indították útnak. Az eseményre hazalá­togattak Németországból és Ausztriából is a kitelepítettek kép­viselői, miként eljöttek azoknak a szlovákiai községeknek a polgármesterei is, ahonnan felvidékieket telepítettek Mosonszolnokra. A millenniumi zászlót dr. Szakács Imre az Ifjúsági és Sport Minisztérium politikai államtitkára adta át, hangsúlyozva, hogy ennek a zászlónak az az üzenete: nemzetünk kész arra, hogy megküzdjön a jövő feladataival. Az ünnepi beszéd után a b4fom történelmi egyház vezetője megáldotta a millenniumi zászlót, majd Török Sándor polgármester átadta az első ízben adományozott díszpolgári címet Johann Neubergernek, aki 1958 óta fogja össze a kitelepített mosonszolnokiakat. További öt személy kapott „Mosonszolnokért emlékérmet", közöttük Tubán József nyugalmazott tanító, csornai lelkészünk édesapja, aki négy évtizeden át végezte lelkiismeretesen tanítói hivatását a faluban. Az ünnepség hangulatát emelte a helyi általános is­kolások műsora, valamint az Őszirózsa Nyugdíjasklub vegyes karának éneke. Az egésznapos ünnepség második felében felavatták a Fel­vidékről betelepítettek emléktábláját, illetve felszentelték a fel­újított Krisztus-szobrot, végül felavatták a község Millenniumi Emlékpartját, amivel egy nemes hagyományt folytat a falu, hi­szen 1896-ban, a honfoglalás ezeréves évfordulójára a német nemzetiségű őslakosság egy tölgyfaligetet ültetett az alvégen, a Fő utcában, ahol korábban a legelőre hajtott állatok falusi ha­tója volt. K. M. mar... Jézus már ráirányítja figyelmünket a mező virágaira, mint­egy az Istenre hagyatkozás jelképeként. Majd Jézus elé hinte­nek pálmaágakat, pazarlón... Mikor virágot nyújtunk át valakinek, mindig a megbecsülés a szeretet, a ragaszkodás és más ezekhez hasonló szép emberi érzések nyilvánulnak meg. Templomaink oltáraira is hétről-hétre bőkezűen teszünk virágot, hálánk jeléül. Részben most is Isten elé tettük a virá­gokat, megköszönve, hogy idáig vezette, őrizte ballagó gyer­mekeinket, s kérve, hogy ezután is óvja őket. Köszönetünket fejeztük és fejezzük ki a tanároknak, akik kísérték őket. Hoz­tuk hát a virágot, nem számoltuk, hogy hány szálat. Hoztunk rózsát, szegfűt, nárciszt, gerberát, margarétát, a szivárvány minden színében: pirosat, kéket, sárgát, rózsaszínt, fehéret. Hogy pazarlás, hogy ésszerűtlen? Nem lehet mindig a ráció mentén haladni. Ezen a napon a szívé volt az első szó. Van­nak pillanatok, amikor a szeretet így pazarol. De így vagy úgy, a szeretetünk legyen mindig pazarló. Hiszen Isten se fu­karkodott szeretetével. Nekünk adta ezt a Földet termésével, fáival, gyümölcseivel, virágaival. Szeretetünk pedig forduljon mindig fiataljaink felé, hogy az ő életük virága mindenki örö­mére legyen. Bencéné Szabó Márta Kerületi kórustalálkozó Bakonycsemyén Cantate vasárnapján (május 13-án) együtt ünnepelhettek a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület kórusai a bakonycsemyei evangélikus templomban. Mint vendéglátó gyülekezet, nagy szeretettel fogadtuk az egyházmegyék által küldött és delegált kórusokat. A Győr-Sopron megyei Egyházmegyéből a sopro­ni, a vasiból a celldömölki, a somogy-zalaiból a kaposvári, a veszprémiből a veszprémi, a fejér-komáromiból pedig az oroszlányi kórus vett részt az egésznapos rendezvényen. Az ünnepi istentisztelet 10, 30-kor kezdődött, amelyen a kórusok éneklése körbefogta az istentiszteleti énekeket és Ittzés János püspök úr igehirdetését. Cantate vasárnapján a prédikáció Istent dicsérő éneklésre szólított fel és kért fel mindannyiunkat. Nemcsak a kórustagokat, hanem mindenkit. Kicsiket és nagyokat, betegeket, nyomorultakat és megfárad­takat. Az erejük teljében lévőket, az ifjakat hívta Istent dicsé­rő éneklésre. A délelőtti istentisztelet után a gyülekezeti teremben meleg ebéd várta a kórusok tagjait és a vendégeket. Délután 15 óra­kor pedig egy kis pihenő, és ismerkedés után kezdődött a kó­rusok bemutatkozása, akiket Szarka István helyi lelkész kö­szöntött. Mindezek után a bakonycsemyei együttes köszöntöt­te éneklésével a találkozó résztvevőit. A továbbiakban Sztruhár András mutatta be a kórusokat. Elsőként a soproni kórust, majd a veszprémi kvartettet hallhattuk. Az énekkari szolgálatok között Smidéliusz Zoltán püspökhelyettes szolgált igehirdetéssel. Arra hívta fel figyel­münket, hogy mit és hogyan énekeljünk. Arról az új énekről beszélt, amelyet a mennyei karban a bárány Krisztussal együtt énekelhetünk. Igehirdetése után következett a celldömölki, a kaposvári, majd az oroszlányi kórus. Jó volt látni a fiatal lendületet, az utánpótlást a celldömöl­ki és a kaposvári kórusokban. Klasszisként hallgathattuk az oroszlányi énekkar előadását és elbűvölhetett bennünket a veszprémi kvartett egyéni képességeivel és meghatódottan fi­gyeltük a soproni és a bakonycsemyei énekkarok idősebbek­ből álló kórustagjainak hitvalló éneklését. A legvégén mindezeket a kórusok közös éneklése zárta, ahol az öt kórus együtt dicsérte énekkel az Istent. Sz.I. Héberül: ajal Latinul: Cervus elaphus (gímszar­vas), Dama dama (dámszarvas) Karcsú testű, jól futó állatok. A szar­vasfélék legtöbbjében a hím homlok­csontján tömör, elágazó, évenként lehul­ló és újraképződő szarvasagancs nő. Az agancs a rózsának nevezett homloknyúl­ványon keletkezik. Gyomruk négyüregű, összetett: kérődzők. Kizárólag növény­evők, füvekkel, levelekkel, rügyekkel, gyümölcsökkel, télen fakéreggel táplál­koznak. Hasznosítják bőrét, húsát, de a legértékesebb a trófeája. Félénk, riadozó, óvatos állat. Csapa­tosan jár, idősebb borjatlan tehén vezeti őket. Szeptember elején a bikák jellegze­tes, bőgő, „orgonáló” hangja tudatja, hogy megkezdődött a nász ideje, a „szar- vasbőgés”. A csapatok pasái féltékenyen őrzik teheneiket, gyakran élet-halál har­cot vívnak miattuk. A szarvasfélék (őz, gímszarvas, dám­vad, jávorszarvas) is a „vadak két fajá­hoz” tartoznak (5Móz 14,5). Az ige hallásból van, de az éneknek, táncnak is nagy jelentősége van az öröm­ben, Isten dicsőítésében. „Erős vár a mi Istenünk” - éneklik Luther követői, „ahogyan a szarvas kívánkozik...” - in- tonálják Kálvin követői. A 42. zsoltárban olvassuk: „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik hozzád a Kis bibliai állathatározó Szarvas lelkem, Istenem”. Ennek a magasz­tos érzésnek, gondo­latnak arcpirítóan ... biológiai háttere van. Más kérődzők, más vadak (pl. a ga­zellák) minimális mennyiségű ivóvíz­zel beérik (harmat- cseppek a levélből, az elfogyasztott nö­vények víztartalma), a szarvasoknak nagy mennyiségű folyóvízre van szükségük. Amikor Isten népe visszatér hazájába, nagy az öröm: „szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztaságban, és pata­kok erednek a pusztában” (Ezs 35,6). Az elpusztult Jeruzsálemnek megren­dítő a látványa: „Odalett Sión leányának minden ékessége. Vezérei olyanok lettek, mint a szarvasok, amelyek nem találnak legelőt: erőtlenül mentek üldözőik előtt” (JSir 1,6). Az Énekek énekében a Vőlegény és a Menyasszony szerelmének leírásában a gazella mellett mindig megtaláljuk a szarvast is. A kecses külső megjelenés, a tétovának tűnő viselkedés az emberben mély és finom érzéseket válthat ki. A biológiával foglalkozó tudósok az élettani reakciókat - többek között - két témakörben csoportosítják: lét- fenntartás, és faj- fenntartás. Melyik a lényegesebb? Melyik az elsődle­ges? Bibliánkban ezekre a kérdésekre is kaphatunk egy lehetséges választ. „Még a szarvas is, ha megellett a me­zőn, ott hagyja a fiát, mert nincs fű.” (Jer 14,5). Az állatok életét befolyásoló sok tényező közül egyet emelhetünk ki: a víz fontosságát. A nagy szárazság érzékelte­téshez elengedhetetlen az eltikkadó nö­vény- és állatvilág szomorú káprázata. A kíváncsi ember iparkodik megfejte­ni a titkokat, egyfajta boldogságra vá­gyik (Mt 5,6). Egy-két igazságra - úgy véli - rájön az ember. Minél nagyobb a tudás, annál közelebb kerülünk (kerülhe­tünk) a Teremtőhöz. „Össze tudod-e kötni a Fiastyúk szá­lait?” „Tudsz-e villámokat küldeni útjuk­ra?” „Megfigyelted-e, mikor borjazik a szarvas?” (Jób 38; 39). A kérdésre Jób válaszol Istennek: ’’kezemet a számra teszem,, (Jób 40,4). Scholz László 90 éves „Nem vádlott és nem vádló, csak tanú - mondotta rólam püspökünk találóan ” ír­ta 1988-ban, Zuglóban újra című versében, és hozzáfűzte: „az, csak az akartam len­ni mindig én, tanúskodó az ártatlan Bárányról, ki megnyírattatása idején legfeljebb néma tűrésével vádol - ma újra itt a Te tanúd lehettem ", Hetilapunkban ez a néhány sor csupán jelzés-értékű írás róla, akiről könyvet is le­hetne írni - május 29-én esedékes - 90. születésnapján. Hálásak vagyunk Istennek, hogy ismerhetjük őt, útitársai lehetünk. Ma sem em­bert dicsőítünk, hanem Urunknak mondunk érte köszönetét. Hálás vagyok személy szerint én is, hogy ismerhettem őt Fasori Gimnáziumi hit­tanáromként 1938-41-ben. Szelíd, halk szavú, pontos tanár volt. Bibliaismeretet és Szentírás-szeretetet tanultunk tőle. Szívesen tanított gyülekezeti énekeket is, néha sa­ját költeményeit. Pedagógusként tanúskodott Uráról. Hálás vagyok, hogy ő volt első „főnököm”, vagy ahogy akkortájt nevezték a paróchust a káplánok, principálisom volt. 1949-ben - amerikai ösztöndíjas évem után - befogadott, felelősen tanított, munkatársi órákon partnerként kezelt és vezetett, meg­tanított a hivatali munka pontos végzésére. Együtt készülhettünk a szolgálatokra, pén­tek délután rendszeresen számon kérte a vasárnapi igehirdetés vázlatát, bemutatta sa­játját is és érdeklődött teológiai olvasmányaim felől. Tisztes „papi szegénységben” élt családjában. Élete példájával mutatta meg, milyen is az evangélikus lelkész hétközna­pi és ünnepi élete. Olvasó emberként, önmagát képző jó teológusként országosan nagy tekintélynek örvendett, a Magyarországi Evangélikus Lelkészek Egyesületének elnöke volt és én örültem, hogy mellette tanulhattam a „szakmát”. Hálás vagyok eskető lelkészemnek. Két meglepetést is tartogatott esküvőnkre: al­kalmi szöveget szerzett egy Bach lelki énekhez és atyai jóbarátként megengedte, hogy tegezhessem, ami 1951-ben még nem volt természetes. Később az énekeskönyv szerkesztőbizottságának egyik tagjaként be-benézett hoz­zám a Deák téri lelkészi hivatalba, és megmutatta egy-egy készülő kéziratát. Mindig szerény embert ismertem meg benne, aki félreállításáról sem beszélt szívesen. Új szolgálati helyén is maradt Krisztus tanúja. Amikor a Lelkipásztor szerkesztőjeként megkértem, írja meg élettörténetét, a Pályám emlékezete sorozatban, szerényen nem vállalta a feladatot. Tanúskodott fia halála után, 1992 karácsonyán: tudott örömöt kívánni gyászában is, a feltámadás Uráról tanúskodott. Szívesen olvastam több írását, sok cikkét. Gáncs Aladárral írt szöveggyűjteménye (Serkenj fel, aki aluszol) évekig asztalomon volt. Igehirdetés-gyűjteményeit öröm­mel tanulmányoztam. A Római levél magyarázatát még kéziratban ismertem. A Bol­dogmondásokról és a Miatyánkról elhangzott prédikációi kollégáknak tananyag is le­hetne. Verses köteteiben: Fények s felhők alatt, Jót várj! tiszta, veretes nyelvében gyönyörködhetünk. Biblikus szemlélete, lutheri teológiája, fegyelmezett, tömör for­mái (négysorosok) emlékezetes útitársaim a mai napig. Hálás vagyok Scholz Lászlónak, hogy megtanított észrevenni múltbeli értékein­ket: az egykori fasori diák tud örülni, amikor a Fasori Gimnázium újra megnyitja ka­puit (Köszöntés bíztató szóval, 1989). Szigorlatuk 55. évfordulójára köszöntésként írja, tanúságtételként hat: Ne félj, csak higgy! (Mk 5,36) Szívesen emlékezett berlini ösztöndíjas korszakára, neves professzoraira s mindarra, amit ott tanult és magával hozott. Emberekben és tudásukban is az ajándékozó Istent csodálja, aki gazdája egész életünknek és még a jövőben is jót várhatunk Tőle. Lelkésztársak, tanítványok, gyülekezeti tagok, családtagjaival együtt köszönjük meg Scholz László évtizedeken át végzett hűséges tanúskodását. Köszönjük, Laci bá­csi, hogy nem akartál soha más lenni, „csak” tanú. Lehet-e ennél magasabb rang az egyházban? Dr. Hafenscher Károly Lélektanból a kevés is sok? A lelkigondozás órája című könyvéből idézi dr. Frenkl Róbert K. T.-t: „A pszicho­lógia lassan nagyobb szerepet kap az egyház gyakorlatában, mint a teológia.” (Evan­gélikus Élet, 2001. április 8, 4. o.) Ezzel az enyhén szólva tájékozatlan - vagy elfogult? - állítással szemben Frenkl, aki közismert szakértő, rámutat arra, hogy ennek inkább az ellenkezője igaz. A bal­ítélet persze nem válik az egyháznak sem díszére, sem javára. Amikor „hajdanán” nem értem be azzal, hogy csak „halvány gőzöm” legyen a pszichológiáról, 4, azaz négy évi elszánt és lankadatlan tanulással érhettem el a (tréfás komolysággal szólva) alapfokú konyítás szintjét - és így tovább! Mennyivel könnyebb szaktudás nélkül, olcsó „bátorsággal” nyilatkozni, egy kis illetékességi képzelgéssel. Hitvitaféle helyett hadd idézzek egy európahírű teológiai professzort: A. Köberle hiteles kegyessége mellett komoly mérvű mélylélektani jártasságáról volt nevezetes, olyannyira, hogy egy átfogó szakismereteket közlő, tudományos igényű könyv lelkigondozási fejezetét vele íratták meg. (Die Psyhotherapie in der Gegenwart. Hrg. E. Stem. Zürich, 1598. 369. o.) „Hivatásos pszichológusainknak feltűnik: ha egy teológus különös hévvel vagdal- kozik a pszichoterápia ellen, s bőséges mondanivalója van annak káros és veszélyes voltáról, arra csaknem mindig saját magának volna igencsak szüksége lélekgyógy­ászati kezelésre. Erre vall sajátságos hanghordozása, fölényeskedő igazkodása, s érezhető, hogy ez az ember alapjában véve begörcsölődött, s attól szenved, hogy el­fojtott ösztönproblémáival nem tud mit kezdeni” - főleg ha azokat önmagának sem képes bevallani. Az ilyesminek sokféle színezete és foka van. Persze primitívség vol­na az ellenkező hibába esnünk, s mintegy trónra ültetnünk a lélektant. Nem vallás­pótlék! Dr. Bodrog Miklós evél&levél „Hazahívó” Vas megyébe Millenniumunk sok-sok alkalmat ad a haza polgárainak összefogásra, találkozók­ra, a hétköznapi gondok között a lélek ünnepi felemelkedésére. Nem tartom véletlen­nek, hogy ott a nyugati végeken: Vas megyében „HAZAHÍVÓ” találkozót és „Me­gyenapot” szerveztek május 26-ára, és ahová a „Vas megyéből elszármazott szemé­lyiségeket” meghívták. Ebben a hónapban a Vas megyei Egyházashetye, Berzsenyi Dániel szülőfaluja már ünnepelt: a millenniumi zászlót vette át a miniszterelnöktől. Vas megye Önkormányza­tának Közgyűlése és a Vas megyei Millenniumi Emlékbizottság,.HAZAHÍVÓ” találko­zójának gazdag programját ismertető meghívó dísze Berzsenyi Dániel Búcsúzás Keme­nesaljától című verse. A költővel együtt érezzük, mondjuk: „ Messze sötétedik már a Ság teteje, / ezentúl elrejti a Bakony erdeje / szülőföldem, képedet: / megállók még egyszer, s reád visszanézek. / Ti kékellő halmok! gyönyörű vidékek! / Vegyétek bús könnyemet. ” Legyenek ezek a sorok a 225 éve született költőre emlékeztetők! És nem hagyhatjuk emlékezés nélkül azokat az évtizedeket, amikór az Őrségből a Hortobágyra ólakba hurcolták a vasi parasztokat. Mennyi ember esett áldozatul a párt­állam embertelenségének akkor és utána: az 1956-os forradalom és szabadságharc vér- befojtásának. Emlékszünk: a börtönök zsúfoltak voltak és a hóhérok „fáradhatatlanok”. Emlékszem a szomorú arcú, könnyes szemű búcsúzó „kulák és osztály idegen” hallgatókra, akiket „eltanácsoltak” az egyetemről, és voltak, akikkel 1957. március 15-én börtönben találkoztam... A Vas megyei „HAZAHÍVÓ” találkozót hálás szívvel köszönöm. Boldog vagyok, hogy megértem és szívből kívánom Isten áldását a foldieim életére és munkájára. Cselekedetük legyen példamutató! Dr. Fónyad Ernő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents