Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-05-20 / 21. szám
Evangélikus Elet 2001. MÁJUS 20. 7. oldal Egység: Isten irgalmát tükrözni Tengely az ökumené A II. Vatikáni Zsinat után a német nyelvterület apátjai létrehozták a salzburgi apátkonferenciát. Az évenként más-más helyen ülésező apáti találkozóra meghívták a környező országok bencéseit is. így a nemrég Erfurtban rendezett ülésen Várszegi Asztrik is résztvett. A konferencia témacíme „Az evangélium hirdetése a szekularizált társadalomban” volt. Érdeklődésünkre a pannonhalmi főapát elmondta, hogy olyan helyen üléseztek, ahol a római katolikus és evangélikus egyház egyaránt jelen van, illetve ott szolgálnak a szerzetesrendek is: „így talán még jobban érthető, hogy tárgyalásaink legfontosabb tengelye az ökumené volt. A konferencia az egyház és a rendek tevékenységén keresztül mutatta be: milyen a keresztények egységes, testvéri fellépése, amikor Krisztus evangéliumát hirdetik.” Várszegi Asztrik beszélt az erfurti katolikus püspök és az evangélikus lelkész-teológus előadásáról is. Megemlítette, hogy az evangélizáció „ragyogó modelljét” mutatták még be az erfurti orsolyita, illetve az alexanderdorfi bencés nővérek. A főapát kiemelkedő alkalomként szólt arról a spirituális „kirándulásról”, amelyen a teljes apáti konferencia részt vett. Hatvan-hetven bencés apát látogatott el abba az ágostonos templomba, ahol egykor Luther Márton novicius volt, fogadalmait tette és újmisézett.- Ebben az evangélikus templomban egy olyan nővérközösség telepedett le, amely evangélikus létére a bencés regula szerint él. Ők láttak vendégül bennünket, és együtt imádkoztuk az esti Istendicséretet, a münsterscwarzachi bencések vesperását. - mondotta Várszegi Asztrik. A közös imádság, majd az életükről szóló beszámoló mély és fontos élménynyel ajándékozott meg bennünket. így próbálták meg nekünk, bencés apátoknak átadni az üzenetet: egy szekularizált, Isten nélkül élő, transzcendens értékeket elutasító világban egyetlen esélye van a kereszténységnek, az evangélizációnak. Ez pedig nem más, mintha környezetükben a keresztények - egyénenként és közösségben - Isten irgalmas jóságát tükrözik. Gülch Csaba Segítség 12 ezer kárpátaljai családnak A mindennapi megélhetéshez legszükségesebb háztáji vetőmag-akciót indít ezen a héten a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat. Ennek keretében 3 járáson és 22 településen házról-házra 12 ezer család részére kerülnek kiosztásra azok az egységcsomagok, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a kiskertek megműveléséhez. így többek között az egységcsomagok retket, karalábét, krumplit, répát, borsót tartalmaznak. A segélyakció költsége meghaladja az 1 millió forintot. Szlovák nem a magyar katolikus püspökség igenlésére Egyházi szempontok okán nem látjuk szükségesnek a magyar püspök szerepét, és elhibázottnak tekintjük azt, ha valakinek más indítékai vannak - jelentette ki a Szlovákiai Püspöki Kar Konferenciájának (KBS) plenáris ülését követő nyilatkozatában Frantisek Tondra, a kar elnöke. Véleménye szerint a szlovákiai magyar püspökség létrehozását célzó törekvéseket politikai indítékok motiválták. A KBS főtitkára, Marián Chovanec úgy vélte: nem az a fontos, hogy van-e, vagy nincs magyar püspöke a szlovákiai katolikus egyháznak, hanem az, hogy részesülnek-e lelkipásztori gondozásbán a magyar hívők. A KBS szerint igen - közölte a főtitkár, aki ismét arra hivatkozott, hogy Szlovákiában a magyarok vegyesen lakott területeken élnek, ahol a szlovák hívőkről való gondoskodás a szlovák papok hiánya miatt alatta marad az elvárásoknak. A szlovák püspökök vezető testületé május 10-én azért foglalkozott ismét a témával, mert előzőleg Révkomáromban az immár tizenkettedszer megrendezett imanapon a szlovákiai magyar hívők ismét a magyar püspök kinevezéséért és az önálló magyar papi hivatásokért fohászkodtak. A közel 600 ezer fős szlovákiai magyarságon belül 368 ezren vallják magukat római katolikusnak - 5 püspökség fennhatósága alatt 250 plébániához tartozó területen élnek. Hivatalos megbízatás alapját! senki sem foglalkozik hitéletük problémáival, ezért „pásztor nélküli nyájnak tekinthetők”. A szlovák püspöki karnak egyetlen olyan tagja sincs, aki magyar közösségből származna, aki átérezné e közösség gondjait, és megoldásokhoz szükséges jogkörökkel is rendelkezne - fogalmazott a révkomáromi keltezésű memorandum. Számítógép elé ültették a lelkészeket A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) egy hagyatéknak köszönhetően kilenc éve tudja komoly mértékben fejleszteni számítógépparkját. Jelenleg két teremben negyven gépen tanulhatják a gimnázium tanulói a számítógépes ismereteket. Hétfőn kivételesen nem a diákok ültek a monitorok elé, hanem Ittzés János püspök vezetésével a Győr-Soproni Egyházmegye lelké- szi karának tizenegy tagja. Eredetileg egy révfülöpi konferencián vetődött fel a gondolat, hogy nem lenne haszontalan a lelkészek számítógépes ismereteit gyarapítani, hiszen egyre kevesebb az olyan lelkészi hivatal, ahol a modem kor követelményeinek megfelelően ne lenne számítógép. Az elgondolást tett követte, és a Líceum vállalta, hogy partner lesz a lelkészek számítógépes képzésében és megszervezett egy bevezető számítástechnikai kurzust. A tanfolyamot Babies Csaba matematika-informatika szakos tanár vezette, aki hihetetlen türelemmel válaszolt a laikus kérdésekre és javította ki a laikus lelkészek hibáit. A kurzuson az alapismeretek mellett bemutatta az operációs rendszer működését, megtanította a szöveges dokumentumok formázását, plakátok, meghívók készítését. Az Internet segítségével a lelkészek barangolhattak a világhálón, és azt is megtanulhatták, hogyan kell adatokat tárolni és számításokat végezni „Excelben”. Bár ezt az alapfokú tanfolyamot az egész egyházkerület számára hirdették meg, a lehetőséggel most csak a győr-soproniak éltek. Kár, mert nagyon sok hasznos ismeretre tehetett szert az is, akinek a számítógép nem teljesen ismeretlen. A lehetőség azonban továbbra is nyitva áll a kerület többi egyházmegyéjének lelkésze számára is. A következő hasonló kurzusra azonban már csak az iskolaév befejezése után, nyáron kerülhet sor, mégis érdemes az espereseken, vagy a püspöki hivatalon keresztül jelentkezni, és ezt a kivételes lehetőséget kihasználni. * Kiss Miklós Fotó: Nádudvari András HARMINC EV MULTAN Várady Lajosra emlékezünk Budavári gyülekezetünk történetében mindeddig Várady Lajos az egyetlen, aki a pásztorbotot utódjának nem életében adta még át. Ebben a döbbenetesen váratlan halála akadályozta meg: Menny- bemenetel ünnepének előestéjén szívroham következtében halt meg a János- kórházban. Harminc év múltával már csak néhányan vagyunk a budavári gyülekezetben, akik átéltük szeretett lelki- pásztorunk váratlan elvesztését. Ezért helyénvalónak tartom, hogy felidézzem halálának és búcsúztatásának részleteit. 1971-ben Várady Lajos feleségével együtt Locamoban pihent. Elutazásuk előtt azzal búcsúzott gyülekezetünktől, hogy a Mennybemenetel ünnepére szándékozik hazatérni Budapestre. 1971-ben május 20-ra esett Mennybemenetel ünnepe. Mi, akik a Bécsi kapu téri templomunkban az istentiszteleten egybegyűltünk, feszült figyelemmel vártuk a viszontlátást hazaérkezett lelkipásztorunkkal. Az ajtó kinyílt, ám nem ő, hanem másodlelkészünk, Madocsai Miklós lépett az oltár elé. Pillanatnyi mélységes csend után megrendült hangon mindösz- sze ennyit mondott: Szeretett lelkipásztorunk, Várady Lajos szerda este meghalt. Villámcsapásként sújtott le reánk ez a gyászhír. Az első percek megrendülése után tekintetünk a magasba irányult, mennybement Urunk kegyelmébe ajánlja az örökös hazába megtért lelkipásztorunkat. Május 28-án több százan vettünk búcsút lelkipásztorunktól a Farkasréti temetőben. Az igehirdető Ottlyk Ernő püspök alaptextusként az elhunytnak oly drága zsoltárvesét választotta: „Áldjad én lelkem az Urat és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.” (103. zsoltár 1-2. verse). Két nappal a temetés után köszöntött reánk Pünkösd ünnepe, azé a Vigasztalóé, akit a mi Urunk Jézus Krisztus ígért mennybemenetele előtt a magukra maradó tanítványainak. Ezen az emlék-istentiszteleten vigasztalásért esedezett elárvult gyülekezetünk. Imádságunk meghallgatásra talált. A Vigasztaló a legdrágább ajándékába részesített bennünket: megéltük a „testben távol, lélekben jelen” (IKor 5,3) csodáját. így került kötés a gyász-ütötte sebre mindaddig, amíg megadatik a szemtől-szembe látás teljes öröme. Németh Margit A Deák téri Evangélikus Leány- gimnázium és a Deák téri Evangélikus Gimnázium összes volt növendéke, az 1952-ig és az 1996 óta végzettek 2001. május 25-én 15.30-kor a templomban, 16.30-kor a díszteremben találkozót rendeznek tanáraik és iskolatársaik közreműködésével. Gyere közénk, szeretettel várunk. Kérünk hívd osztálytársaid is! 50 éve alakult meg az Állami Egyházügyi Hivatal 1951. május. 19-én hirdették ki az 1951. évi I. törvényt, majd ezzel párhuzamosan született meg a 110/1951sz. (V. 19) Minisztertanácsi rendelet, amely a törvény működését szabályozta. A törvény és a szabályrendelet az Állami Egyházügyi Hivatal (AEH) néven megalakuló új intézményt hivatott a magyar közéletbe bevezetni. Ugyanazon a napon szűnt meg - az 1848. ápr. 7.-vel kezdődően bizonyos kihagyásokkal - az új törvény hatálybalépéséig - működő Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium, és alakult át Művelődésügyi Minisztériummá. Az új intézményt a Minisztertanács felügyelete alá helyezték, vezetőjét az Elnöki Tanács, helyettesét - később helyetteseit — a Minisztertanács nevezte ki. 1951 és 1989 között 5 elnöke és egy elnöki teendőket ellátó elnökhelyettese volt a szervezetnek. Három elnök: Horváth János (1952-59): Prantner József (1961-71); és Miklós Imre (1971-89) működött hosszabb ideig. Az a tény, hogy az ÁEH vezetőit a legmagasabb szinteken nevezték ki, a feléjük irányuló magas politikai elvárást mutatta. Ez a legmagasabb szintű politikai felügyelet, és a későbbiekben sem lankadó kontrollálás mutatta, hogy a kommunista rendszer számára egyáltalán nem volt közömbös, hogy mi történik a történelmi, keresztyén egyházak falain belül. 1955jan. 1.-ig csak - az állammal különböző időpontokban egyezményeket kötő - keresztyén egyházak álltak ÁEH felügyelet alatt. Az izraelita felekezet ügyeit eleinte az 1946 és 1954 között működő - speciálisan számukra létrehozott Országos Zsidó Helyreállítási Alapon - belül intézték. Az AEH közel 38 éves története egy alkalommal szenvedett törést, éspedig akkor, amikor az 1956. 33. tvr. megszüntette a feladatkörét, és több mint két évig a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatalaként működött. Az 1959. 25. tvr. állította fel újból, majd az Elnöki Tanács 1989. 14. tvr-e jogutód nélkül megszüntette. Az AEH feladatkörét több pontban határozták meg. Ezek közé tartoztak a már megkötött egyezmények és megállapodások végrehajtása; az állam által nyújtott financiális segítséggel kapcsolatos ügyek intézése; egyházi vonatkozású jogszabályok előkészítése; majd azok végrehajtásának biztosítása; a Minisztertanács által az egyházak ügyeiben tett intézkedések végrehajtása és azok ellenőrzése. Az ÁEH-nak az egyházak szempontjából legfontosabb feladatkörét a következőképpen fogalmazták meg: „A lelkiismereti szabadsággal és a vallás szabad gyakorlásának biztosításával összefüggő kérdések intézése, az egyházi funkciók zavartalan menetének biztosítása. ” Hogy az AEH ezt a feladatát - az egyházak oldaláról nézve - milyen eredményességgel végezte, az AEH-levéltár megmaradt anyaga alapján azt a választ kell adni, hogy a számára kijelölt feladatkört „egyházromboló ” tevékenység végzésére történő felszólításként értelmezte. A Kommunista Párt iránti abszolút engedelmességben, az egyházak „sajátos küldetését" figyelmen kívül hagyva, párt-elvárásokat fogalmazott meg, és ezek betartását erőszakolta ki. Ehhez a tevékenységéhez - és ez a legszomorúbb ebben a történetben -az AEH mindig talált az egyházakfalain belül megfelelő laikus és klerikus szövetségeket, - vezetői állásokban, de alacsonyabb szinteken dolgozókat is, akik készséggel segítettek „szétverni" az egyházak belső és külső életét. Az a materiális, lelki, szellemi, személyi, közösségi és strukturális nyomorúság, amely ennek a tevékenységnek a következtében rázúdult az egyházakra, be nem gyógyuló sebeket, fel nem oldott konfliktusokat okozott, és a mai napig negatív módon határozza meg az egyházaknak a saját tagjaihoz, ezen keresztül a többi keresztyén egyházakhoz, és a világhoz való viszonyát. A legszomorúbb történések ebből a szempontból azok, amikor egyházi személyek - klerikusok és laikusok - saját egyházuk tagjait denunciálták az ÁEH képviselői előtt. Egyébként a dolgok nagyobb rósaót telefonon és verbálisán intézték. Azok a magas, közép és alsó szintű egyházi személyek, püspökök, felügyelők, teológiai tanárok, esperesek, egyszerű lelkészek és világi segítőik, akik ehhez a tevékenységhez a nevüket adták, sőt azt teológiailag meg is indokolták, nem az egyházakat képviselték az állam előtt, hanem az államot az egyházak előtt. Az a kontraszelekció, amely ezekben az években alakult ki, napjainkig meghatározza az egyházak belső állapotát. Talán nem túlzás azt mondani, hogy az egyházak számára az AEH tevékenysége sajátos A VH tevékenységfolytatódását jelentette egészen 1989-ig. Ezen a háttéren Ordass Lajos alig két évig tartó II. püspöksége (1956. okt. 30-1958. jún. 24. között) a Magyarországi Evangélikus Egyház számára szinte „paradicsomi állapotok” beköszöntését jelentette. Ebben az időszakban az egyház akkori „új vezetői” egyházi érdekeket próbáltak képviselni, és partneri kapcsolatot próbáltak kialakítani mind az AEH-val, mind az akkori magyar valósággal a lutheri két birodalomról szóló tanítás, és az állammal kötött Egyezmény alapjain állva. A magyar forradalom és szabadságharc leverése után azonban helyzetük egyre nehezebb lett, majd végleg ellehetetlenült. Az AEH-levéltár anyagai azonban világosan igazolják, hogy - 1948-hoz hasonlóan - ismét csak adminisztratív eszközökkel, és belső segítőkkel lehetett az evangélikus egyházban az AEH számára kedvező állapotokat teremteni. Két szomorú dokumentumot is találtam erre vonatkozólag. Az egyik arról szól, hogy egy falusi lelkész arról biztosítja az AEH vezetőjét, hogy „alig várják” Ordass Lajos eltávolítását, és hathatós belső egyházi segítséget ígér ezen a téren. Egy másik levél arról tájékoztat, hogy egyházi fegyelmi eljárást indítanak egy másik falusi lelkész ellen, mert az akkori AEH- elnököt „ hazaárulónak ” nevezte, mondván, hogy nem tesz meg mindent Ordass „ kinyírásáért", és ezzel az egyházon belül a klerikális reakciót szolgálja. Ordass eltávolítása után 1958 és 89 között az ÁEH magatartásában un. „ húzd meg, ereszd meg” politika érvényesült, és ez tükörképe volt a magas politikában fellelhető hasonló vonásoknak. Az ebből a korszakból fennmaradt iratok egyértelműen azt igazolják, hogy az AEH-val kollaborálok, miközben egyek voltak abban, hogy az un. „ellenségképet” saját érdekükben fenn kell tartani, aközben egymásról is jelentettek. A politikai fordulatot követően a megszüntetett AEH írásos dokumentumai a Magyar Országos Levéltár Hess András téri épületébe kerültek Budapesten. A közel 142 folyóméterre rugó anyag 1142 dobozba rendezve várja a kutatókat. 306 könyv is hozzátartozik ehhez a hagyatékhoz. Az evangélikus egyházra vonatkozó anyag ezen az anyagon belül található meg. Arra a kérdésre, hogy foglalkozniuk kell-e az egyházaknak - köztük a Magyarországi Evangélikus Egyháznak - egy megszüntetett szervezet történetével - a válasz csak az lehet, hogy igen, éspedig azért, mert az AEH története az egyházak története is. Minél előbb, és minél alaposabban sikerül feldolgoznunk - éspedig a teológiai egyház-történetírás módszerével - ezt a korszakot, annál gyorsabban tudunk túllépni rajta, és teszünk képesek valami egészen újat kezdeni önmagunkkal, szűkebb és tágabb világunkkal. David Baer doktorátusa, amely angol nyelven született, Rozsé István önálló könyve, a MEVISZ-es fiataljaink által kiadott két kötet, Terray László, ifi. dr. Fabiny Tibor, dr. Boleraczky Lóránt, dr. Herényi István, Böröcz Enikő, és mások munkássága, ennek eredményei, és minden további könyv, tanulmány, cikk egy-egy jó lépést jelenthetnek ebben az irányban. A különböző külföldi konferenciák viszont abban segíthetnek, hogy a külföldi lutheránus egyházak, a Lutheránus Világszövetség, az Egyházak Világtanácsa múlt és jelenbéli magatartását illetően is tájékozódjunk, és párbeszédet folytatva, mondjuk el a véleményünket. Annak őszinte megvallása pedig, hogy a világ ezen a téren - minden fogyatékosság ellenére is -, bizonyos pontokon többet tett a történelmi tisztázásért, csak serkentheti elszánásunkat. Az a tény, hogy egyházunknak ma már van olyan püspöke is, akit évtizedekkel ezelőtt püspöki szinten rágalmaztak meg az AEH-ban - súlyos következményeket idézve elő ezzel egész életében és lelkészi szolgálatában - ma reménység lehet abból a szempontból, hogy ez a munka legfelsőbb szintről is komoly támogatást kap. Ennek a munkának a segítése ezért egyetemes papi kötelessége minden egyháztagnak, hiszen evangélium-hirdetésünket, a keresztről szóló hitvallásunkat, egyházunk egész gondolkodását, belső és külső tanúságtételét segítő szolgálatról van szó. Anonyma
