Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-04-29 / 18. szám
Evangélikus Elet 2001. ÁPRILIS 29. 3. oldal FELEDNI NEM SZABAD, DE MEGBOCSÁTANI IGEN Merték magukat németnek vallani AZ EVANGÉLIKUS ISKOLÁK KÜLDETÉSE MAGYARORSZÁGON „Hét kilogramm liszt, vagy pékáru, egy kilogramm zsír, két kilogramm hús és hüvelyes zöldség, nyolc kilogramm krumpli, továbbá a háztartásban szükséges ruhák, ágyneműk és szerszámok. A húsz kilogrammnyi élelmiszerrel együtt egy személy csomagja nem lehet száz kilogrammnál nehezebb.” - tartalmazta az 1946-ban hozott kitelepítési rendelet. Ekkora csomaggal indították útnak a kitelepítendő német családokat a háború után csak azért, mert németnek merték magukat vallani. Ötvenöt évvel ezelőtt, 1946 áprilisában indult el Mosonszolnokról az a három vonatszelvény, amellyel kezdetét vette a kitelepítés. Azokon az első vonatokon 3185 főt indítottak el a megszállt Németország nyugati zónájába. Köztük volt 231 levéli család 724 fős csoportja is, akik a levéli evangélikus gyülekezet 90 százalékát tették ki. Kálváriájuk azonban előbb kezdődött. Már 1945 júliusában a községi Földrendező Bizottság összeírta azokat a családokat, akiket vagyonelkobzással sújtottak. Ezt követően a tényleges kitelepítés 1945 augusztusában kezdődött, előre megírt forgató- könyv szerint. A kitelepítést átélők elmondásából tudjuk, hogy naponta 30-40 házból kényszerítették távozni a lakókat. Virradatkor kezdődött a kitoloncolás, amelyet Mosonmagyaróvárról érkezett rendőrök biztosítottak. Néhány napig pajtákban és a kocsmaudvaron tartották, majd Mosonszolnokra vitték őket. Ott teleltek át és ezt követően szállították a megtört és lenézett embereket Németországba. Csak 1990 márciusában kapták meg az erkölcsi elégtételt, amikor a magyar Országgyűlés kimondta, hogy a „magyarországi németek kitelepítése az emberi jogokat súlyosan sértő, igazságtalan eljárás volt... Ezért az Országgyűlés részvétét fejezi ki az elhunytak hozzátartozóinak, és együttérzését a szenvedés túlélőinek." Szombaton két helyszínen - Levélen és Mosonszolnokon - emlékeztek meg a magyarországi németek kitelepítésének 55. évfordulójáról. A megemlékezésen részt vett többek között Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. Délelőtt a levéli evangélikus templomban istentiszteleten vettek részt a szép számban hazaérkezett egykori levéljek, majd délután megkoszorúzták a Mosonszolnok és Levél főterén álló emlékműveket. Bár a jogsértéseket már nem lehet meg nem történté tenni, és az elveszített életeket és egzisztenciákat nem lehet visszaadni, a megemlékezés hangvétele mégis megbékélő volt. Ahogy dr. Friedrich Zimmermann, a Magyarországi Németek Honfitársi Szövetségének elnöke emlékező beszédében fogalmazott: „Soha nem szabad feledni, de meg kell bocsátani. ” Kiss Miklós Kibővített passió-kőrút Idén nyolc Vas megyei anyagyülekezetbe jutottak el a celldömölki fiatalok A tavalyi évben először vállalkoztak a Celldömölki Evangélikus Ifjúsági Kör tagjai arra, hogy passiójátéku- kat nemcsak szülőhelyükön, hanem kilenc másik anyagyülekezetben is bemutassák. Idén tovább bővült a meglátogatott gyülekezetek köre. Az elmúlt esztendő volt az első, amikor a celli fiatalok arra szánták el magukat, hogy Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozzák, és nagypénteken bemutassák szülővárosuk templomában. Talán maguk sem hitték, hogy előadásuk ekkora érdeklődésre tart számot: tíz anyagyülekezetben fordultak meg, bejárva ezzel Kemenesalja számos települését. Az akkori passiójáték középpontjában Málkus állt. Az ő személye adta azt a keretet, mely alapul szolgált a szenvedéstörténet (újra) értelmezéséhez, feldolgozásához. Az idei év felkészülését két dolog is megkönnyítette: az ifjúsági körön belül megalakult az énekkar és a színjátszó csoport is. A kórus vezetése szakavatott ember irányítás alá került: Hegedűs Erzsébet diplomás ének-és karvezető személyében. A passióban felhangzó dallamokat elsősorban az ifjúsági énekfüzetekből válogatták a fiatalok, szövegüket pedig az előadás központi témájának megfelelően átalakították. Ai idei esztendőben ugyanis az emmausi tanítványok kaptak hangsúlyos szerepet, rajtuk keresztül értelmeződött újra a szenvedéstörténet. Hegedűs Erzsébet munkája nélkül nem vállalkozhattak volna rá a fiatalok, hogy előadásukban négyszólamú dal is felcsendüljön. Gosztola Tünde zongoratanár szolgálatának köszönhető, hogy új hangszerek is megszólaltak: hegedűvel, brácsával és fuvolával lett gazdagabb a dallamvilág. A színjátszó kört Magyar László vezeti. O gondoskodott arról, hogy az egymást követő jelenetek egységes előadássá váljanak. Beszédgyakorlatok egész sora, hangképzési technikák elsajátítása vezetett oda, hogy a fiatalok valósággal színészi teljesítményt nyújtottak. Az ifjúsági kör vezetője, Szakos Csaba így értékeli a passió-kőrút jelentőségét: „A passió fontosságának tudatát teológus koromból hoztam magammal. Szerettem volna elérni, hogy a fiatalokat is érintse meg ez a felismerés, ahogy hozzám is eljutott annak idején. A passiójáték adta örömöt pedig tovább szerettem volna adni a gyülekezeteknek. A felkészülésnek többszörösen is közösségépítő feladata van. A fiatalok előtt olyan cél áll, melynek megvalósítása összekovácsolja a tagokat. Eggyé forraszt bennünket a szolgálat. A szolgálat, melyet nemcsak a szülővárosunkban, hanem a környékbeli gyülekezetekben is vállaltunk. Fontosnak érezzük, hogy megismerjük a környező településeken élő embereket, hogy megérezzük az egymásra találás örömét." A két év sikerein felbuzdulva, jövőre ismét passió-kőrútra indulnak a celldömölki fiatalok. Elgondolásuk szerint önálló szövegkönyvet írnak, egyedi dallamokat választanak. Passiójuk középpontjába egy, a 21. században élő fiatalembert állítanak, akit időutazással repítenek vissza Krisztus korába. Rajta, az ő eszmélésén keresztül értelmezik majd a szenvedéstörténetet. A Celldömölki Evangélikus Ifjúsági Kör feltett szándéka, hogy ezzel az előadásukkal eljussanak olyan gyülekezetekbe, ahova a két év alatt még nem értek el. Sőt, határon túli magyar településeken is szeretnének bemutatkozni. Németh Ibolya „Istennek, Hazának, Tudománynak" címmel rendezett konferenciát az Oktatási Minisztérium, abból áz alkalomból, hogy ezeréves történetének negyven éves kényszerszünete után tíz éve újra kezdhették munkájukat az egyházi iskolák. Fontos, megható, ünnepélyes volt ez az alkalom, hiszen a rohanó, folyton változó, munkával, feszültséggel teli világban néha meg kell állni, és át kell gondolni, honnan indult el, hol tart most az egyházi oktatás, mi lehet a következő feladat? Jól sáfárkodunk-e elődeink ránk hagyott örökségével? Az evangélikus egyháznak a két háború között több mint 500 oktatási intézménye volt, ma az összes egyházi oktatási intézmény sem éri el ezt a számot. Az evangélikus egyháznak az államosítás után nem maradt iskolája, 1989-ben kaphatta vissza a Fasori Evangélikus Gimnáziumot, amelynek tanévnyitója akkor országot, egyházat megrendítő nagy esemény volt. Negyven éves reménységből újra indulhatott az evangélikus oktatás. Egyházi vezetők, pedagógusok, lelkészek, gyülekezetek, egyházat szerető emberek újra élesztették, megalapozták az evangélikus iskolákat. Rendkívül sok munka, áldozatvállalás, szeretet, összefogás, akarat, remény és elsősorban hit kellett ehhez a munkához. Az elmúlt évtizedben sok támadást, koncepcióváltást, törvénymódosítást kellett átélni, amelyek a munkát gátolták, ugyanakkor még nagyobb erőfeszítésre, kitartásra, elszántságra kényszerítettek mindenkit, akik az evangélikus iskolaügyért tevékenykedtek. Ma már nyugodt körülmények között, munkánk állami elismerése, támogatása mellett lehet dolgozni. Lezárult az újraalakulás, helykeresés időszaka. A 2000/2001-dik tanévben 34 evangélikus közoktatási intézmény működik az ország különböző pontjain, tizennégy óvoda, hat általános iskola, tíz gimnázium, három önálló középiskolai és egy főiskolai kollégium. 7800 gyermeket nevel mintegy 700 pedagógus. Az ő munkájukat segíti az Evangélikus Hittudományi Egyetem hittanár képzése, amely már több helyen kihelyezett tagozatokkal is bővült. Új szín az evangélikus oktatás rendszerében az óvodai munka, amely fontos része a nevelésnek, hiszen ebben a korban olyan, életkorhoz igazított keresztyén szokás- és értékrendszert alakíthatnak ki a gyermekekben, amely meghatározó lehet egész életükben. Az óvodák és az általános iskolák élete, munkája szorosan kapcsolódik a helyi gyülekezetek életéhez, mint fenntartóhoz. Gimnáziumaink nyolc-, hat- és négy évfolyamos szerkezetben működnek. A helyi igényeket is figyelembe véve, néhány különlegesség: Sopronban német nemzetiségi oktatás folyik nyolc és négy évfolyamos szerkezetben. Ugyanitt esti és levelező képzést is folytatnak. Bony- hádon kéttannyelvű német oktatást vezettek be, majd egyedüli egyházi iskolaként elindíthatták az Arany János tehetséggondozó programot. Békéscsabán a gimnázium mellett művészeti képzést is folytatnak, kétféle módon: művészeti szakközépiskolában, illetve alapfokú művészetoktatási intézményként. Az iskoláinkban végzett magas színvonalú oktató munkát a következő adatok bizonyítják: az általános iskolákban elért tanulmányi eredmény 3.85, a gimnáziumokban 4.01, az összes tanulóra számítva 3.98 volt az elmúlt tanévben. Kitűnő bizonyítványt 412 gyermek vitt haza, amely a teljes létszám 7.6%-a. 2000. júniusában 18 osztályban 424 tanuló tett érettségi vizsgát, közülük 73- an értek el jeles vagy kitűnő eredményt. Az érettségi átlag 3.84 volt. A végzett tanulók legtöbbje ma már valamelyik felsőoktatási intézmény hallgatója. Az evangélikus intézményeknek sikerült beilleszkedniük a helyi, megyei, országos közoktatás rendszerébe, elfogadják az állami törvényekben előírt kötelezettségeket, ugyanakkor világnézetileg nem semlegesek, vállalják az evangélikus felekezeti elkötelezettséget. Minden oktatási intézményünk vezetője és fenntartója igyekezett olyan szerkezetet és profilt kialakítani, amely alkalmazkodik a történelmi hagyományokhoz, az értékek továbbviteléhez, de figyelembe vette a szülők igényeit, és megkereste azokat a lehetőségeket, amelyeket a város és a környék még nem tudott kielégíteni. Bővítették a kínálatot, amelyben legelső helyen a keresztyén nevelés áll. Mindenütt nagy hangsúlyt fektetnek az oktatás magas színvonalára, a korszerű ismeretek átadására, és olyan képességek kifejlesztésére, amelyek lehetővé teszik minden gyermek számára tudásának, ismereteinek megújítási képességét. Hagyományosan különös hangsúlyt kap az anyanyelvi oktatás, az idegen nyelvek oktatása, valamint - a kor elvárásainak - megfelelően az informatika. Ugyanakkor kiemelkedő feladat a tanulók megtartása, nevelése. A gyermeket Isten páratlan, megismételhetetlen teremtményének kell tekinteni, aki előtt végtelen lehetőségek állnak, csak meg kell találni a tehetségnek azt a szikráját, amit benne lehet fellobbantani. A pedagógus, amikor nevel, Isten akaratát teljesíti, személye eszköz, aki szeretetével, példamutatásával tud a legtöbbet tenni. Az oktatási intézményekben olyan szellemiséget kell kialakítani, ahol pedagógusok, tanulók, lelkészek, hitoktatók, szülők között a testvéri szeretet, az egymás iránti tisztelet, a tudás elismerése a meghatározó. Csak így lehet a keresztyén értékeket közvetíteni, amely a felnőtt életben segít eligazodni. Az ilyen közösség tudja a gyermeket az iskolán keresztül eljuttatni gyülekezetébe, ahol hitében megerősödve, tovább élheti aktív keresztyén életét. Mihályi Zoltánná „Van-e szárnya az Ur Jézusnak?” Az orosházi Hajnal Evangélikus Óvoda vezető óvónőjével, Révészné Tóth Erzsébettel beszélgettünk, abból az alkalomból, hogy a közelmúltban hazánk legrangosabb óvodapedagógusi díjában részesült.- Honnan kapta az óvoda a nevét, és mit jelent ez a név az itt dolgozók számára?- Örököltük ezt a nevet, mert Hajnal utcai óvoda voltunk az önkormányzati időben. Mióta egyházi óvoda lettünk, úgy gondoljuk, ennek a szónak mélyebb értelme van. Amit az emblémánk (egy kereszt, és előtte egy napkorong, szerteágazó sugarakkal) is kifejez: a hajnal a megújulást, a feltámadást, a Jézushoz való tartozást jelenti.-Az. óvoda szórólapján az olvasható: nevelési rendszerünket a keresztény nevetés hatja át Ez a szép „ars poetica” miképpen valósul meg a kis óvodások életében?- Benne élünk mindnyájan egy színes egyházi esztendőben. Együtt éljük végig a gyerekekkel a bibliai történeteken keresztül az egész üdvtörténetet: az adventet, a karácsonyi várakozást és a hozzá kapcsolódó ünnepkört, azután a vízkeresztet, böjtöj, húsvétot. Sok olyan élményük van a gyerekeknek, például népszokások, amelyekkel megtanulják, milyen nagyon fontos az Úr Jézushoz való tartozás.- Országszerte sok intézmény küszködik gyerekhiánnyal. Itt Orosházán mennyire van utánpótlás?- A múlt tanévben óriási öröm volt számunkra, és ezt Isten kegyelmének is érezzük, hogy 42 gyerekünk ment el az iskolába, és utánuk 61 gyerek jelentkezett! Ami nagy dolog, mert a város összes óvodája folyamatosan csökkenő gyereklétszámmal kell hogy számoljon. Azt gondoljuk, hogy ez a 10 éve felvállalt szolgálatunknak is az eredménye. Nyilván a megújult környezet, a bajor tartományi egyház segítségével felújított óvodaépület is nagyban hozzájárul ehhez, de az itt dolgozók lelkisége, az itt folyó nevelőmunka is fontos a szülők számára, amikor óvodát választanak a gyermeküknek.- Ön, az óvoda vezetője a Magyar Kultúra Napján a legnagyobb elismerésben részesült, amit óvodapedagógus kaphat: a Brunszwik Teréz díjban. Mi van e mögött az elismerés mögött?- Igaz, hogy én egyedül vettem át a díjat, de nem lehettem volna érdemes rá, ha nem dolgozom egy olyan közösségben, mint ez, ahol ennyire fontos a gyerekek keresztyén nevelése. Ugyanakkor az evangélikus óvodák elismeréseként is éltem meg, hiszen 10 éve tudunk egymásról, segítjük egymás munkáját az ország többi részében lévő intézményekkel, megpróbáljuk összefogni az evangélikus óvodapedagógiát. Gondolom, hogy azért esett rám a választás, mert óvodai szakértőként 10 év alatt én is igyekeztem hozzátenni ehhez valamit, hogy megalapozzuk a munkát az evangélikus oktatás alapintézményében.- Hogyan választotta ezt a hivatást?- Érdekes módon kerültem a pályára. Felnőtt fejjel, három gyermek édesanyjaként, tulajdonképpen pályamódosítással, a 30-as éveim elején lettem óvónő. Munka mellett végeztem el az óvóképzőt. A szakmai munkában 23 évet tudhatok magam mögött, ebből több, mint 10 éve vagyok óvodavezető. Az evangélikus óvodai munka számomra nagyon fontos, pályám és szakmám kiteljesedését jelenti. El kell hogy mondjam; nagyon jó kollegiális közösségben dolgozom, nagyon sokat jelent, hogy a gyülekezet lelkésze és a gyülekezet vezetése maximálisan támogatja az óvodai munkát. Segítenek bennünket mindenben: hitbeli kérdésekben, a gyerekek lelkigondozásában, és komoly anyagi hátteret is jelentenek. Az óvoda, a szülői ház és gyülekezet így együtt neveli a gyermekeket. Azért érzem magam a helyemen, mert számomra az Úr Jézushoz való tartozás mindennapi megélt csodája, hogy a gyerekek körében végezhetek lelki nevelést.- Hogyan lehet egyáltalán óvodás korú gyerekeket evangélikus hitre nevetni?- Ennek a korosztálynak igazából még nincs felekezettuda- ta. Jó, ha tudjuk, hogy ide nem csak más felekezetű gyerekek, hanem meg sem keresztelt gyerekek is bekerülnek, elég szép számmal. És itt van óriási jelentősége az óvoda missziói munkájának. Tehát az evangélikus egyházi nevelés egyben misszió is,. mert sok meg nem keresztelt gyerek végül is az evangélikus fe- lekezetet választja. Tulajdonképpen a hitre való nyitottságot tudjuk itt, az óvodában előkészíteni, meg egy olyan döntést, amelyet a gyerek későbbi életkorában hoz meg: hogy keresztény emberként akar élni.- Végül megkérhetem, hogy osszon meg velünk egy olyan kedves, jópofa történetet, amely különösen is jellemző a gyerekekre!- Nagyon szívesen! Hadd bocsássam előre, hogy az óvodás korosztály gondolkodásmódjára a vizualitás nagyon jellemző. A karácsonyi időszakban történt, hogy a gyerekek egymás között azon vitatkoztak; az Úr Jézusnak van-e szárnya, vagy nincs? Nem tudták eldönteni a kérdést, odamentek hát az óvónénihez, döntse el ő a vitát. Erre ő azt kérdezte: hát miért lenne szárnya, gyerekek? Azért, hangzott a válasz, mert máskülönben, hogyan hozná le nekünk az ajándékokat?! Eszembe jut egy másik, hasonló, böjti történet is. A húsvéti előkészületek során a gyerekek sokat hallanak arról, hogy húsvét vasárnapján Jézus feltámadását ünnepeljük . Nos, ezúttal arról vitatkoztak, hogy vajon Jézus meghalt-e vagy sem? Ismét az óvónénit kérdezték, mondja meg hát, mi az igazság? Mert ugye azt tanítjuk, hogy Jézus itt van a szívünkben, imádkozhatunk hozzá, és van vele egy élő kapcsolatunk. Évek alatt ezt élik meg a gyerekek, a napi kapcsolatot. No de hát ha meghalt?! Akkor hogy is van ez? Az óvó néni válaszát, hogy Jézus igenis él, úgy fordították le a maguk nyelvére, hogy „jó, jó, hát egy kicsit meghalt, de aztán feltámadt... ” K. D. ¥
