Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-04-23 / 17. szám
Evangélikus Élet 2000. ÁPRILIS 23. 3. oldal A Magyar Millennium Bécsben Bécsben a Magyar Millennium ünnepi évében, április első vasárnapján indult a „magyar tavasz”^ A Bornemisza Péter Társaság fennállásának 40. évfordulóját méltó módon ünnepelte meg. A Lindengasse 44. alatti „Feltámadás” templomban mely az Ausztriai Magyar Lelkigondozó Szolgálat istentiszteleti központja is a Deák téri Lutheránia kórusának, a Weiner- Szász Kamaraszimfonikusok és a Magyar Állami Operaház szólistáinak közreműködésével előadták J. S. Bach H-moll miséjét. Ezzel fejezték ki azt a kettős célt, melyet a Lelkigondozó Szolgálat és a Társaság mindig is együtt képviselt: egyházi mű és művészeti tevékenység forrt össze ezen a délutánon és mindezt egy magyarországi közreműködő gárda valósította meg Bécs városában. D. dr. Harmati Béla püspök a liturgiában arra hívta fel a figyelmet, hogy böjtben Bach muzsikájával meditáljunk, csendesedjünk el. Az előadás kezdetén Antal Ágnes köszöntőt mondott, melyben Ünnepi Nyilatkozat is elhangzott. „A Bornemissza Péter Társaság több évtizedes, közismerten közép-európai magyar hagyományápolásra hivatkozva, munkaközösségében a Magyar írószövetség Ausztriában működő regionális szerveként is, ismételten kijelenti: számára az egyetemes magyar irodalom minden magyar irodalma, függetlenül attól, hogy a világ mely pontján él. ” Bejelentette, hogy Találkozások Bécsben címmel megjelent a Bornemissza Péter Társaság vendégkönyve a budapesti Littera Nova Könyvkiadónál. A Nyilatkozataiban a Társaság elnöksége kijelentette, hogy „változatlanul feladatának tekinti a 72.000főt számláló ausztriai magyarság egészének szolgálatát ", Örömmel üdvözölték, hogy az Európa Tanács által elfogadott és Bécsben is ratifikált Keretegyezmény értelmében, Burgenlandban legalább 42 hor- vát/német és 4 magyar/német kétnyelvű helységnévtáblát állítanak fel, remélik, hogy ezen egyezmény alapján Bécsben, Burgenlandban és Karinthiában család- és utónevüket a kisebbségi nyelven használhatják. Ugyanakkor sajnálattal vették tudomásul, hogy nem kezdődhetett meg a magyar népcsoporttanács ötödik ülésszaka, még mindig csak tanácsadói és nem képviseleti státusuk van. Kifogásolják a népcsoporttanácsok összetételét, a Kancellári HivaSzolgálattevök és diplomaták a közönség soraiban tál a magyarországi rendszer- és kormányváltás ellenére visz- szarendéződési törekvéseket érvényesített, és a szubvenciók elosztása nem a népszámlálási adatok szerint történt. Ünnepi köszöntőt felkérésre Prőhle Gergely államtitkár, kinevezett berlini nagykövet mondott. Nagyra értékelte azt a munkát, mely a magyar kultúrát képviseli külföldön, éppen A Lutheránia a bécsi Feltámadás templomban Bécsben most és majd a jövőben is. Ezt cselekszi a Bornemisza Péter Társaság igen találékonyan, példát adva, hogyan lehet a magyar kultúrát a világban képviselni. Képes arra, hogy a német kultúrkörben fel„Hiszem a testnek feltámadását” Kossuth Lajos halvacsorája Siófoki segédlelkészként gyakran tettem látogatást Balatonföldváron. A település központjában, egy nagyobb villa egyik földszinti szobájában lakott egy aggastyán, Kossuth Lajos bácsi. Nem tévedés, a szabadságharc vezetőjének nevét viselte, sőt oldalági leszármazottja is volt „Kossuth apánknak”. Először csak a kíváncsiság vitt el a magányában is mindig elegáns öregúrhoz, hiszen ritkán teázik az ember Kossuth asztalánál. Műveltsége, választékos stílusa és udvariassága valósággal rabul ejtett. Aztán mind mélyebb és mind tartalmasabb beszélgetéseket folytattunk. Ő kalandos életét mesélte nekem: a fényes múltat, majd megaláztatását úgymond úri származása miatt. Én a Bibliáról beszéltem neki, s ő mindig nagy érdeklődéssel hallgatta fejtegetéseimet. Érdekelte az Ó- és az Újszövetség világa, a jézusi tanítás, a páli misszió. Egy 90 fölötti, csokornyakkendős úr és egy huszonéves, kócos fiatal dialógusa volt ez. Lajos bácsi részéről egyetlen ponton tapasztaltam értetlenséget, sőt ellenállást: amikor a testi feltámadásról beszéltem neki. „Ugyan, ne mondd”, fordult ilyenkor felém, „csak nem gondolod, hogy testben támadunk fel?” S gazdag műveltsége tárházából sorra hozta elő a racionális ellenérveket. Tiszteletreméltó beszélgetőtársam azok közé a művelt emberek közé tartozott, akik vallották: lényünknek van egy része - a lélek -, amely túléli halálunkat. Nem lehet elpusztítani, hiszen halhatatlan. A halállal ez a lélek aztán kiszabadul a test börtönéből. Ez a gondolat a görög filozófiában gyökerezik, s valójában idegen a Biblia tanításától. Lajos bácsi észérvekkel bőségesen megtámogatott vélekedésével szemben azt az újszövetségi történetet mondtam el, amelyben a feltámadott Jézus megjelenik kételkedő tanítványainak. A „békesség néktek” ősi zsidó köszöntése itt új értelmet nyer, hiszen a tizenegynek jó oka volt félelemre. Azt olvassuk, hogy „megrettentek, és félelmükben, azt hitték, hogy valami szellemet látnak" (Lk 24,38). Jézus, látva a tanítványok bizonytalanságát, karját nyújtja feléjük. Felszólítja őket, hogy tapintsák meg! Amit János evangéliuma szerint a kételkedő Tamásnak ajánlott fel, az most valamennyi tanítványnak szól. Kezüket a sebek helyére tehetik, ha akarják, vagy ha merik. Ismerve gondolataikat, ezt is mondta nekik: „A szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van" (24,39). Majd amikor a tanítványok még mindig „nem mernek hinni örömükben” - milyen különösen ellentmondásos, ugyanakkor mennyire emberi ez a megnyilvánulás! megkérdezi Jézus, hogy van-e valami ennivalójuk. Ő, aki máskor bőségesen adott enni, s az ötezres tömeget is úgy lakatta jól, hogy tizenkét tele kosárral maradt még a lakoma után is, íme, most enni kér. Ő, aki egy másik elbeszélés szerint - kenyérrel és parázson sült hallal várja elcsigázott tanítványait a hajnali tóparton, most elfogad tőlük egy darab sült halat. Majd a szemük láttára megeszi. Micsoda jelenet! A feltámadott Jézus, a világ ura, a Pantokrátor, egy darab hallal piszmog... Mert a halat, már csak a szálkák miatt is, csak komótosan lehet fogyasztani S miközben így eszegette a halat, talán a tanítványok is megértették, hogy nem szellem áll előttük, hanem hús-vér ember. Jézus feltámadása: testi feltámadás volt. Az „első zsenge” után következik majd, hitünk szerint, minden ember feltámadása. Nemcsak a léleké, hanem a testé is. A balatonföldvári Kossuth Lajos türelmesen végighallgatta bibliamagyarázatomat. Itt-ott csóválta azért a fejét. Amikor hosszas beszélgetésünk után elbúcsúztam tőle, nem voltam benne biztos, hogy sikerült meggyőznöm. Két héttel később újra meglátogattam. Amint átléptem az öreg ház küszöbét, a kis konyha felől olajszag csapta meg az orromat. Lajos bácsi friss sülthallal várt. Egy önmagát nehezen ellátó ember vette magának a fáradságot, és halat sütött nekem. Cselekedete felért egy bizonyságtétellel. Vagy a Hiszekegy utolsó szavainak elmondásával: „hiszem a testnek a feltámadását”. Lajos bácsinak persze voltak még kérdései. Ugy-ahogy próbáltam neki válaszolni, de sokszor kevésnek éreztem az emberi szót. Aztán szép csendben meghalt. Azóta talán egy olyan házigazda asztalánál eszik halat, aki minden kérdésére meg tud felelni. Fabiny Tamás Az aratnivaló sok ... Ifj. Fasang Árpád, hazánk új UNESCO- nagykövete. Február 7-én adta át megbízólevelét Koitsiro Matsuura főigazgatónak. 1991-94. között a Magyar UNESCO Bizottság főtitkári posztját is betöltötte, így nem csak kéthónapos nagyköveti tapasztalatairól faggattuk: mit tart fontosnak az UNESCO-val kapcsolatban az Evangélikus Élet olvasói számára is elmondani ? Megtisztelő számomra, hogy olyan időszakban képviselhetem Magyarországot az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Világszervezetében, amikor a nem látványos, de mégis számottevő változások előkészítése jegyében zajlanak az UNESCO mindennapjai. Az UNESCO-t a világ egyik fontos szellemi igazodási központjának, egyfajta „térképészeti hivatalának” tekintem. A térkép arra való, hogy általa az emberek jobban tudjanak tájékozódni. Az alapító atyák 1946-ban a fő útvonalakat jól jelölték ki, de az azóta lezajlott történelmi változások miatt - ne felejtsük, időközben egy világrendszer omlott össze - a térkép finomításra szorul. Sok nyomvonalat, örvényt azóta a dudva és a gaz is benőtt. Napjaink feladata új csapásokat vágni az egyre bonyolultabbá és átláthatatlanabbá váló szellemi dzsungelben. A kultúra, oktatás és tudomány világa ma már any- nyira szerteágazóvá vált, hogy benne csak szakképzett idegenvezetők segítségével leszünk képesek a jövőben eligazodni. Az UNESCO-t egy sok profilú „idegenvezetői” képzési műhelynek tekintem, ahol - képletesen szólva - a sivatagi, de az örök hó világában is az úticélt soha el nem tévesztő kalauzok speciális képzése folyik, vagy inkább kellene, hogy folyjék. A „változás”, mint politikai kategória, közhellyé vált. Mivel tudná az UNESCO-ban zajló átalakulást legjobban jellemezni? Hely hiányában csupán két aspektusra hívom fel az olvasó figyelmét. Először választottak az UNESCO élére ázsiai japán származású diplomatát. Csak remélni tudjuk, hogy vezetésével olyan új UNESCO-programok fognak beindulni, amelyek révén mi, európaiak, érzékenyebbé fogunk válni a világ más tájain élők sok-sok nyomorúságára. Ne felejtsük el (s ezt szó szerint, de átvitt értelemben is mondhatjuk), hogy a savas eső vagy egy ciánszennyezés nem ismer országhatárokat. Preventív, a veszélyeket jól jelző nemzetközi akciókra és kölcsönös tájékoztatási hálózatokra van szükség. Az UNESCO ilyen feladatok megoldására hivatott. A másik szempont, amely optimizmusra ad okot, hogy az új főigazgató nem „strukturális változások” bejelentésével kezdte működését, hanem az UNESCO programjaira koncentrál. Vagyis nem a kabátot akarja a gombhoz varmi, hanem fordítva: előbb a cselekvési program, amihez a struktúrának kell igazodnia. Az átalakulással kapcsolatban Magyarországnak melyek a törekvései ? Felismerni a magyar külpolitika érdekeiben zajló folyamatokat, azokra megfelelően reagálni, Arany János szavaival a „fősodorban” maradni. Erősíteni az UNESCO szakmai jellegét és szerepét. Ha lehet, a világpolitikai csatákat ne itt, hanem az ENSZ-ben vívják meg a tagállamok, s végül, de nem utolsó sorban a magyar oktatási, kulturális és tudományos intézményeknek segíteni külföldi kapcsolataik kiépítésében. E feladatokat a Magyar UNESCO Bizottság és annak Titkársága, mint kormányzati szerv, koordinálja. Élére szintén új ember, Gresiczki Péter került, aki korábban a Budapesti Műszaki Egyetem informatikai adjunktusa volt, majd öt évig volt diplomata Brüsszelben az Európai Uniónál. Reá hárul a magyar szakmai albizottságok újjászervezése. Tengernyi a tennivalója, s igyekszem neki is segíteni, hiszen az UNESCO-ban zajló tevékenységre is illenek Jézus szavai: „Az aratnivaló sok, a munkás kevés.” Szakképzett „aratómunkásokat” keresünk. Tárt karokkal várjuk a felkészült szakembereket. Vállalni keresztyén hitünket 2000 húsvétjára „Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve - Harmadnapon legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die. (Pilinszky János: Harmadnapon) Életünk gyorsan lepereg. S az évszázadokon át kialakult dramaturgiával egymást követő ünnepeink örök körforgásban érkeznek, majd távoznak. Évről-év- re kialszanak az ádventi gyertyák, ellobban gyenge lángjuk, s elmúlnak karácsony szikrázó csillagfényei is. Hogy aztán újra felragyogjanak a következő esztendőben. Átléptük a 2000. év küszöbét. S a gyorsan folyó időben elérkezett a böjt is. A hitvallás ideje. Amikor ki kell mondanunk az „igent”. Ahogy Péternek is ki kellett mondania az „igent” a „nem” helyett azon éjszakán, amikor háromszor megtagadta Mesterét. „Nem ismerem ezt az embert" - válaszolta az őt felismerő szolgálólány kérdésére: „ Te is a galileai Jézussal voltál. ” (Mt 26,69-73). A hitet megvallani felelős és nehéz tett. Régen üldözés járt érte. Ma néha gúny, lenézés. Keresztyénségünk első századaiban különösen veszélyes volt Krisztus tanainak nyílt követése. Az I-II. század fordulóján élt a nagy római természettudósnak, id. Pliniusnak az unokaöccse, ifj. Plinius, aki a Vezúv i.e. 79-ben történt kitörését is leírta. Őt Traianus császár Bithynia és Pontus helytartójává nevezte ki. Több száz levele maradt fenn, melyek közül a császárhoz írottak talán a legérdekesebbek. A keresztyénüldözéseiről híres helytartó egyik levelében így számol be Traianusnak: „ Korábban a magukat keresztényeknek vallókkal a következőképpen bántam: megkérdeztem őket, hogy keresztényeknek tartják-e magukat. Ha igen volt a válasz, másodszor és harmadszor is feltettem ugyanazt a kérdést, de úgy, hogy halálos ítélettel fenyegettem meg őket. Ha ennek ellenére kitartottak hitük mellett, elvezettettem őket a kivégzés helyére. Akik megtagadták hitüket és kijelentették, hogy soha nem is voltak keresztények, azokat szabadon engedtem, miután isteneinkhez és a Te szobrodhoz is imádkoztak, tömjénnel és borral áldozatot mutattak be, valamint szidalmazták Krisztust, tehát csupa olyan dologra kényszerítettem őket, amit egy igazi keresztény tudvalevőleg soha nem tenne meg. ” (A kereszténység krónikája) A keresztyénség kétezeréves történetében bőven akadnak vértanúk, hitükért mártíromságot vállaló szent emberek. Katolikusok és protestánsok egyaránt. Nagypéntek a magunkba szállás ideje. A kérdésfeltevés ideje: keresztyéneknek valljuk-e magunkat? Tudjuk-e vállalni a krisztusi megváltás hitét? S cselekedeteinkben visszatükröződik-e a kereszt jele? A kereszt követése, melyet Pilinszky olyan csodálatosan fogalmaz meg, amikor a kereszt árnyékában eltöltött életünkről így ír: „Sorsunk, történetünk minden ellentmondást, élet és halál paradoxonát a kereszt két ágának feszültségében szemlélhetjük a legméltóbban. Ez az a metszőpont, ahol szinte minden fogalmunk megütközik és megbékül. Ez a »holt fa«, melynek ágai közt legfőbb reménységünk, az örök élet ígérete fészkel. Elég széttárni karunkat, hogy lássuk és belássuk: keresztre születtünk. De, hogy ez a kereszt »édes«, arról Krisztus keresztje és egyedül az övé győzheti meg szívünket. ” (Pilinszky János: A mélypont ünnepélye) Vállalni hitünket - ma sem könnyű. Pogány istenek és császárszobrok helyett modem világunk megannyi bűnös csábítása igyekszik eltéríteni bennünket a kereszt tövéből. És elbotlanak a gyengék. De, aki erős a hitben, az megmarad Krisztus követőjének. Mert Krisztus legyőzte a halált. Feltámadott - harmadnapon. Értem. Érted. Értünk. „Akarom élni az egész hitet, Szeretni, ahogy Isten szeret, És bízni, bízni akarok, Abban, amit Krisztus hozott. Nem érzem, nem is gondolom, De akarom, akarom, akarom. ” (Sík Sándor: A néma Miatyánk) Áldott húsvéti ünnepeket! Lenhardtné Bertalan Emma
