Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-02-27 / 9. szám

2000. FEBRUÁR 27. 3. oldal Evangélikus Élet Bemutatjuk a Nyugati Egyházkerület püspökjelöltjeit 1944. június 18-án születtem Ittzés Mihály győri püspöki másodlelkész és Balikó Erzsébet ötödik gyermeke­ként. Édesapánk 1950-ben meghalt. Általános- és középiskolai tanulmá­nyaimat Győrött végeztem. 1962-ben érettségiztem. Különleges helyzetben végeztem teológiai tanulmányaimat, ugyanis évfolyamomon én voltam az egyetlen hallgató. Tanulmányaimat 1967-ben jeles rendű szigorlattal fejeztem be. Mivel lelkiismereti okokból nem tud­tam személyes hűségesküt tenni az akkori egyházvezetésnek, ezért akkor nem avattak lelkésszé. Három évig segédmunkás­ként dolgoztam, illetve közben még kétéves sorka­tonai szolgálatot is letöltöttem. Végül 1970. szep­tember 20-án avatott lelkésszé Ottlyk Ernő püspök a Győr-nádorvárosi templomban, ahol édesapám a halála előtti két évben gyülekezeti lelkészként szol­gált. Lelkészavatási igém Zsid 4,12-13 volt: „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál... ” Isten ezt az igét is felhasználta életemben, és a lel- készi munkámnak mindig is súlypontját jelentő ige­hirdetői szolgálatom egyik alapjává tette. 1970. szeptember 16-án kötöttem házasságot Ba­lázsi Anna Réka frissen diplomázott középiskolai tanárral, aki lelkészfeleségként hosszú ideig nem dolgozhatott hivatásában. Két felnőtt fiunk van. 1970 szeptemberétől 1971 novemberéig gyülekeze­ti és vasi egyházmegyei segédlelkész voltam Kő­szegen. Ezután a Takácsi-Gecsei Társgyülekezet szervező lelkésze lettem. Majd a kőszegi gyüleke­zet hívott vissza lelkészéül 1981 elején. Azóta itt szolgálok. Az Ordass Lajos Baráti Kör alapító tag­ja vagyok. Részt veszek a baráti kör lapjának, a Ke­resztyén Igazságnak a szerkesztésében is. Az Északi Egyházkerületben 1989-ben megrende­zett püspökválasztás előtt kapott javaslatok ellenére akkor nem vállaltam a jelöltséget, mert a két kerü­letet olyan pártpolitikai örökségnek tartottam, amin változtatni kell, és nem továbbvinni. Egyházunk zsinata végül is megalkotta a háromkerületes struk­túrát. Ez - jó esetben - keretet biztosíthat az egyhá­zunk számára létfontosságú megújulási folyamat­nak. Az a tény, hogy az újonnan felállítandó Nyu­gati (Dunántúli) Egyházkerületben esedékes püs­pökválasztás kapcsán - ahogy erről értesültem - nem kevesen gondoltak rám is, most már kikerülhe­tetlenül azt a lelkiismereti terhet rótta rám, hogy nem térhetek ki a jelöltség elől. Jelöltségem Istentől elém adott feladatot jelent a számomra; és mutatja azt is, hogy a jelöléseket adó lelkésztestvérek és testületek bizonyos várakozással fordultak felém bizalmukkal. Ezt a bizalmat megköszönöm. Ezek után röviden sorra veszem azokat a súlypon­tokat, amelyeket - személytől függetlenül - a meg­választandó püspök szolgálatában nagyon fontos­nak látok: 1.) Meg kell szabadulnia az elmúlt évtizedek alatt kialakult püspökképtől, és az Istentől neki adott ajándékok mértéke szerint törekednie kell, hogy a rábízottaknak testvére és pásztora legyen. 2. ) Különösen is figyelnie kell arra, hogy egyházunk hitvallásos reformá- tori teológiai öröksége visszakapja az őt megillető helyet a lelkészek gon­dolkodásában, szolgálatában, gyüle­kezeteink hitéletében. Szükséges e cél érdekében új tanulmányi programot indítani. Mihamarabb meg kell kezde­ni az elmúlt évtizedek örökségének, a diakóniai teológiának kritikai értéke­lését. Ennek eredményét egyházunk­ban közkinccsé is kell tenni. 3. ) A püspöknek jó példával kell elöljámia egyházunk törvényeinek tiszteletében. Egyházunk törvényes jogrendjét elsősorban magára nézve tartsa kötelező­nek, magát afolé ne helyezze, és minden körülmé­nyek között jogkövető magatartással vezesse egy­házkerületét. 4. ) Minden tekintetben - és itt elsősorban egyhá­zunk pénzügyeire gondolok - törekednie kell az „át­láthatóságra”. A püspök hivatali tekintélyből és sze­mélyétől érzelmileg is leválasztva, illetékes testüle­tek hatáskörébe kell utalni a közpénzek kezelését, a gyülekezetek mindenfajta segélyezésének ügyét. 5. ) Lelkészeink igeszolgálatának megerősítése sürgős feladat. Nem menthető állapot az, ha a sok­féle munkával megterhelt lelkészek éppen az ige­szolgálatot hanyagolják el és végzik igénytelenül. Itt gyülekezeteink létéről, a ránk bízottak üdvössé­géről van szó! 6. ) A sokszor magányosan küszködő lelkészeket gyorsan és hatékonyan segíteni kell szolgálatukban. Szükség lenne többek között jól használható és lehe­tőleg olcsó hitoktatási anyagokra. Fel kellene újítani a belmissziói munkaprogram készítésének gyakorlatát. 7. ) Újra végig kell gondolni a lelkészi fizetések központosításának ügyét, a gyülekezetek életének egyéb anyagi vonatkozásaival (egyházfenntartás, áldozatkészség stb.) együtt. 8. ) Bíztatni és támogatni kellene az egymáshoz kö­zel lévő gyülekezeteket olyan munkatárs alkalmazá­sában, aki pl. az építkezési, renoválási stb. feladatok­ban az illetékes presbitériumok, egyházközségi el­nökségek fennhatósága alatt ellátja e munkák szerve­zési, irányítási tennivalóit, hogy a lelkészek a szolgá­lat legfontosabb feladataira összpontosíthassanak. 9. ) Megoldást kellene találni arra, hogy fiatal lel­késztestvéreink valóban segédlelkészként kezdhes­sék szolgálatukat. Hosszabb távon a még mindig meglévő lelkészhiány ellenére sem jó az, hogy azonnal a „mélyvízbe”, önálló gyülekezeti munka­körbe kerülnek a teológiai tanulmányukat éppen befejezett testvéreink. 10. ) Megköszönve és felhasználva a soproni Líce­um tiszteletre méltó kezdeményezését, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület néplapjává kellene tenni a (Dunántúli) Harangszót. Más fontos kérdésekről most külön nem szólok, mert a korlátozott lehetőséget inkább azoknak az el­képzeléseknek és terveknek a vázolására akartam fel­használni, amelyekből az érdeklődők gondolkodásom és elképzeléseim jellegzetességeit ismerhetik meg. Ittzés János Szüleim családjain keresztül több szállal kötődöm Dunántúlhoz. Édes­apám, Smidéliusz Ernő révén Keme­nesaljához, Nemeskérhez, ahova va­lószínű a Felvidékről érkeztek ele­ink. A legrégebbi írásos emlék, ami a Smidéliusz nevet őrzi, Smidelius András szécsiszigeti lelkész hitvallási iratokat aláíró nyilatkozata az 1626-os újkéri részzsinaton. Édesanyám Laborczi (Leyrer) Ilona ágán pedig a Balatonfelvidéki Kővágóörshöz és a Burgenlandi Stubenhez (Edeháza) fűznek ősi kötelékek. Szülőfalum Répcelak, ahol Rónai B. Gyula, a Vasi Közép Egyházmegye esperese keresztelt 1950-ben. Itt jártam általános iskolába (1956-64-ig). Bontakozó gyermeki hitemben meghatározóak voltak, Mala­ga Elza nővérrel és két idősebb testvéremmel 1957-ben a gyenesi gyermekkonferencián eltöltött napok, és az a meglepő kitüntetés, hogy édesapám konfirmációmkor a gyermekkorában kapott kon­firmációi igéjével áldott meg. (Ézs 40, 30-31) Sze­retetteljes családi légkörben nőttem fel három testvéremmel együtt. Életünket, gondolkodásun­kat, pályaválasztásunkat meghatározta, szüléink embertársakat szolgáló hivatása, házi betegápoló­ként és lelkészként. A szülőföldhöz kötődést erő­sítette, hogy három évvel ezelőtt a répcelaki pol­gármester kérésére a nagyközség történetéről szó­ló könyvben megírtam a Répcelak-Csánig-i evan­gélikus egyházközség történetét. Az otthon fészekmelege után, emberformáló volt a soproni fiúkollégium rendje és a Berzsenyi Dáni­el Gimnázium (Líceum) biztos alaptudást adó, gon­dolkodást fejlesztő iskolája. A gyöngyösi főiskolai évek alatt (1968-71) mély benyomást tettek rám Scholz László evangélikus és Berzétei László refor­mátus lelkészek igehirdetései és szoros együttmun- kálkodásuk az evangélium ügyében. Gyakornoki év a somlói szőlőkben, majd két év katonaság követ­kezett, ezután borászként dolgoztam a Badacsonyi Állami Gazdaságban. Innen hívott el Isten megszó­lító igéjével, mely egy igehirdetésen keresztül Kő­szegen így szólt hozzám: „Nem hatalommal, nem erőszakkal, hanem az én telkemmel - mondja a Se­regek Ura. " (Zak 4,6) A Teológiai Akadémiai ta­nulmányaim (1978-82) befejeztével Ottlyk Ernő püspök avatott lelkésszé a répcelaki templomban. A teológus évpljt alatt házasságot kötöttem Drobina Erzsébettel, aki a surdi gyülekezet lelkésze. Surdon élünk 18 éve. Itt született négy gyermekünk, a két idősebb fiú gimnazista, a kisebb általános iskolás, kislányunk csak néhány napig élt. Scgédlelkészként szolgáltam Nagykanizsán, Nemespátrón, Gyékénye­sen, Barcson, majd parókusként Nemespátróban, Gyékényesen. A Somogy-Zalai Egyházmegye es­peresének 1991-ben választottak. Életem, szolgálatom során megta­pasztaltam, hogy naponként Isten ke­gyelmére szoruló ember vagyok: megtorpanásokkal, nekilendülések­kel, botlásokkal, mulasztásokkal és nekifeszülésekkel együtt. A biztos pont számomra Ő, akiről Pál így vall: „Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” (lKor 1,9) A régi/új egyházkerület életével kapcsolatos elképzelések megfogal­mazása, a feladatok kijelölése előtt szükséges a mai állapot felmérése. Bizony elég ellentmondásos ké­pet kapunk: fogyó népességgel, elöregedő falusi gyülekezetekkel számolhatunk, gyökérvesztett a városi lakosság egy része. Az elvilágiasodás, a gya­korlati materialista gondolkodás és életmód létron­tó hatása érvényesül. A lelkészhiány valamint a lel­ki, anyagi, lélekszámbeli elerőtlenedés miatt sok a távvezérelt gyülekezet. Másrészt létért való hősies küzdelmet látunk a gyülekezeti mag és lelkész ve­zetésével. Ez a helyzet hajszolttá, felszínessé teszi a lelkésztársakat, bizonytalanná a segítőket. Fiatal lelkésztársam szerint revitalizációra szorul­nak egyházközségeink. Ennek első mozzanata a megelevenedésért esdeklő közös imádság. A követ­kező a lelkészek, vezetők példaszerű, vállt-vállnak vetve küzdő szc •etetközössége, hogy a gyülekezetek tagjai lássák, érezzék: nem csupán egy intézmény részei, hanem krisztiánoszok, Jézus követői va­gyunk mindnyájan. Fontos segíteni a lelkészek gyülekezeti alkalmakra való felkészülését, egysze­rűsíteni az adminisztrációt, hogy a személyes pász­torolásra nagyobb hangsúly kerüljön. Ehhez elen­gedhetetlen teológiai, lelki, szakmai, hivatalvezeté­si és munkatársképző alkalmak szervezése, mely­nek Sopronban a Líceum és a révfülöpi Oktatási Központunk adhatnak helyet. Lényeges a réteg­munka: korosztály, foglalkozás, érdeklődés és gyü­lekezeti feladatkör szerinti szervezése, segítése. A nyitott kapuk egyházává kell lenni, liturgiánkban épp úgy, mint a hétköznapokban. Ez a só és vilá­gosság szolgálatát jelenti az élet legszélesebb terü­letén, felhasználva ehhez a tömegkommunikációs eszközöket is. Végül, de nem utolsósorban mindezt lehetőség szerint a testvéregyházakkal együttmun­kálkodva. Feladataink számbavétele, az irányok kijelölése, részletes program kidolgozása, a tennivalók megfo­galmazása közös gondolkodást, együttmunkálko- dást kíván. Urunk segítse az új egyházkerület ön- kormányzatait és vezetőit szolgálatukban és adja reánk áldását. Smidéliusz Zoltán Ittzés János Smidéliusz Zoltán T anuljuk az új egyházi törvényeket. Sokan meglepődtek, amikor kide­rült a jelenlegi zsinati törvény, az úgy­nevezett permanens Zsinat egyik nem várt következménye. A törvény azon fi­lozófiájából, hogy mindig legyen vá­lasztott zsinat tagság, az is következik, hogy a választási évben - ismeretes, hogy az első ilyen év egyházunkban a 2000. év - legtovább a Zsinat mandátu­ma van érvényben. Úgy is fogalmazha­tunk, hogy legkésőbb kerül sor az új Zsinat megválasztására. Logikus ez, hi­szen újra kell választani azokat az egy­házmegyei, egyházkerületi és országos testületeket, amelyek hivatottak a zsina­ti küldöttek megválasztására. Itt jegyzem meg, érdekes, hogy a hírek szerint több gyülekezetben nem készül­tek a presbitériumok, képviselőtestületek újraválasztására, úgy gondolták, hogy csak a magasabb tisztségeket érinti a vá­lasztási év. A dolog lényege, az alulról építkezés és az egység jegyében éppen az, hogy a választások a gyülekezetek­ben kezdődnek meg, már a megújult tes­tületek döntenek a továbbiakban. Visszatérve a Zsinathoz, egyrészt te­hát kérdés, meddig is ülésezhet jelenle­gi összetételében, másrészt lassan elér­kezik az 1998-2000-ben működő Zsinat mérlegkészítésének az ideje. Ami az üléseket illeti, a küszöbön álló, február végi ülésnek kell megadnia a választ. Elvben a teljes év rendelkezésre áll, hi­szen az új struktúra kiépülése a decem­beri országos közgyűléssel fejeződik be, az új Zsinat megválasztására ezt kö­vetően, működésére tehát 2001-ben ke­rülhet sor. Természetesen csak akkor lesz lehetsé­ges az 1998-2000-es időszak átfogó érté­kelése, a rövid életű Zsinat munkájának, eredményeinek az elemzése. Bizonyos, hogy ebben lényeges lesz még a 2000. év is, különösen az, mennyiben sikerül a Zsinatnak megvalósítani a sokat emlege­tett jogharmonizációt, úgy finomítani a megalkotott törvényeket, hogy kiküszö­bölődjenek a meglévő ellentmondások, egyértelművé váljanak a teendők, az el­járások. Addig rendelkezünk azonban olyan ta­nulságokkal, amelyekkel szembesülés segíthet elsősorban a hátralévő időszak­ban, de a következő Zsinat munkájában is. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a Zsinat nem egyszerűen az egyházi jogalkotás színhelye, hanem fontos közéleti fórum. A zsinati munkában, elsősorban a bizott­ságokban, de a plenáris üléseken is, je­lennek meg azok az új elképzelések, gondolatok, amelyek elfogadása esetén megalkothatok az új törvények, illetve érvényesíthetők változások. Szokták mondani, hogy a Zsinat az egyházi parla­ment. Ez igaz, de azzal a sajátsággal, hogy bár sokszínű, de egypárti, Jézus­párti, az egyház érdekét szolgáló kell le­gyen. Ezt elvben, vélem mindenki elfo­gadja, de sokszor nehezen éljük meg a sokszínűséget, nehezen fogadjuk el, hogy a mienktől eltérő nézetnek is van létjogosultsága, a kisebbségi vélemény is tiszteletet érdemel. Bizonyos, hogy ez a Zsinat a struktúra kérdésével való viaskodás kapcsán ma­rad meg - többek között - emlékezetes­nek. Ennek tanulságai túl mutatnak az oly fontos ügyön is. Amikor 1998 szep­temberében a Zsinat megváltoztatta az 1997-ben végétért Zsinat által elfogadott háromkerületes szerkezetet, lényegében folytonossá téve a korábbi Déli és Észa­ki Kerületet, meghagyva a lényeget, az új Nyugati Kerület által három kerületes­Zsinat -2000 sé vált struktúrát, fenntartásaim ellenére magam is úgy véltem, hogy a megbéké­lést és az alkotó energiák felszabadítását szolgálja az új modell. Fenntartásaim abból adódtak, hogy a Zsinat saját ügyrendjét sem tartva tiszte­letben, megfelelő előkészítés nélkül fo­gadta el az új területi beosztást, részben nyitva hagyva a kérdést, további arányo­sítást tartva szükségesnek, mert a kiala­kított Északi Kerület jelentősen kisebb lett, mint a másik két kerület. Másrészt beigazolódni látszott a permanens Zsi­nattal kapcsolatos félelem, a törvények gyakori módosítása jogbizonytalanság­hoz, feszültségekhez vezet. Mindez kedvezőtlenül nyomta rá a bé­lyegét az elmúlt másfél év zsinati mun­kájára. Az arányosítás jegyében nem a szakbizottság által javasolt valamely megoldást választotta a Zsinat, nem a Fejér-Komáromi, vagy a Dél-Pesti Egy­házmegyét, hanem a Pesti Egyházme­gyét csatolta Északhoz. Visszatért a ko­rábbi Zsinat által preferált elvhez, a fő­városban csak egy kerületi székhely le­gyen, illetve a két fővárosi egyházmegye tartozzon egy kerülethez. A három ülés­szakot is megterhelő ügy vége az lett, hogy legutóbb a Pesti Egyházmegyét visszacsatolták Délhez, így viszont meg­maradt az eredeti gond. Ezért is kerül feltehetőleg február végén újra a Zsinat elé az arányosítás. Nem örömteli a helyzet, igazi próbaté­tel ez. Ismét értékes emberek kedvetle- nedtek el, úgy ítélve meg a folyamatot, hogy nincs remény igazi egyházi válto­zásokra, mert lám addig került a Zsinat elé az ügy, míg visszaállt az eredeti álla­pot. Az sem öröm, hogy a viták felerősí­tették azok hangját, akik ragaszkodtak volna a kétkerületes szervezethez, ily módon mintegy igazolják a csüggedőket. Valójában az olykor valóban nehezen megemészthető jelenségek ellenére hi­szem, hogy az utókor jobbnak fogja látni a kilencvenes évek egyházát, mint azt mi ma érezzük. Többre fogja értékelni az eredményeket, az egyházi regeneráció ütemét, míg minket ma inkább a hiányér­zet feszít. A Zsinat munkájára is vonatkozik, hogy utódaink magasra fogják értékelni. Hiszen az egyházban is szükséges de­mokráciát, a diktatúra után szükséges munkastílust elsősorban a Zsinaton ta­nulhattuk, az új törvényekkel serkenthet­tük. A Zsinat dicséretének is felfogható az a képtelen megállapítás, ami egy egy­házi ülésen hangzott el. Megfogalmazója szerint a Zsinat határozatai a püspökök elbizonytalanítását célozzák. Ez a vagy tájékozatlanságból, vagy szervilizmus- ból eredő vélekedés teljesen alaptalan. A Zsinat gondjai részben éppen abból adódtak, hogy először teljes mértékben gondoskodott a jelenlegi püspökök meg­becsüléséről, szolgálatuk folyamatossá­gáról és ezután már a kívánt változások­nál ezt tényként kellett elfogadni. A Pes­ti Egyházmegye hovatartozása is így vált konfliktusforrássá. Kimenetele mutatja, hogy a Zsinat többsége a megbékélést tartotta prioritásnak, de a kisebbség ál­láspontja is minden tiszteletet megérde­mel. A vita semmiképpen nem fogható úgy fel, hogy a vezetők ellen irányul. Egyi­künk sem csalhatatlan, a megfelelő kri­tikát, kérdéseket, kételyeket megfogal­mazókat megbecsülés illeti meg. An­nakidején jobban örültem volna, ha a Zsinat megelégszik a jelenlegi püspö­kök választhatóságával, és valóban ál­talános tisztújításra kerül sor a legma­gasabb szinten is. Úgy vélem, ez a ve­zetőket és az egészséges légkört egy­aránt segítette volna. De jó szívvel vet­tem a zsinati döntésben megnyilvánult bizalmat is. Annál rosszabbul élem meg, ha sommás igaztalan kritika éri a Zsinatot. Ebben mindig a diktatúrában, korlátok között élt egyház szellemisége kísért. A 2000. év, a választások, a zsinati munka, a közéleti megújulás elősegítheti az egyházi élet egészének a megerősödé­sét, a gyülekezetek építését. Ehhez min­denkire szükség van. Nem az elvek fel­adása által megteremtett egység jegyé­ben, hanem a helyes útról, ha tetszik, az igazságról vallott eltérő nézetek ellenére, a felelős szeretet alapján. Frenkl Róbert Törvényeink szerint 2000-ben általános választások lesznek egyházunkban. Közöljük a választási határidőket: 2000. április 30. Egyházközségi, egyházmegyei, egyházkerületi, országos jelölé­sek, egyházközségi tisztségviselők és presbiterek választása. 2000. június 30. Egyházmegyei tisztségviselők és presbiterek választása, egyház- megyei közgyűlések megalakulása. 2000. október 15. Egyházkerületi tisztségviselők és presbiterek választása, egyház­kerületi közgyűlések megalakulása. 2000. december 15. Országos tisztségviselők, presbiterek választása. Az új orszá­gos közgyűlés megalakulása.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents