Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-02-06 / 6. szám

2000. FEBRUÁR 6. 3. oldal

Új püspök a Bajor Evangélikus Egyház élén

Az elmúlt év október 31-én köszönt el szeretett egyházától a nyugalomba vonuló D. Hermann von Loewenich püspök. Nyíltsága és nyitottsága hívei és a korunk kérdései felé nemcsak népszerűvé tette egyházában, hanem áldottá is az evangélium szolgálatában. Világos látása, határozott állásfoglalásai, különböző egyházi csoportok egyrrfáshoz közelítésének segítése, korunk emberét megszólító igehirdetései alkalmas eszközök voltak Isten országa építésében. Bennünket, magyar evangélikusokat különösen szeretett. Első külföldi útja püspöki szolgálata kezdetén hozzánk vezetett. A kölcsönös testvéregyházi kapcsolatok elmélyítésén ösztöndíjak biztosításával, lelkésztovábbképzés területén, testvériskolák. létrejöttével, testvérgyülekezetek életrehívásával, szórvány-gépkocsik biztosításával sokat fáradozott. Áldja meg Isten elvégzett szolgálatát és további életútját!

Utódját, dr. Johannes Friedrich korábbi nürnbergi esperest múlt év novemberében iktatták be a nürnbergi Szent Lorenz (Lőrinc) templomban. Az iktatás szolgálatát dr. Hans Christian Knuth braunschweigi püspök, a német egyesült evangélikus egyház (VELKD) elnökpüspöke végezte a bajor miniszterelnök, más politikai vezető személyiségek, a testvéregyházak prominens képviselői és nagyszámú hívő sereg jelenlétében. Az istentiszteletet teljes terjedelmében (2,5 óra) közvetítette a televízió. Az újonnan beiktatott püspök igehirdetésében az elkötelezett keresztény élet fontosságát hangsúlyozta s ennek egyik megnyilvánulása lehet, hogy a gazdag ország a szegényebbeket felkarolja és támogatja. A püspökiktatási istentisztelet kedves aktusa volt a püspöki család: férj-feleség és két leányuk együttes megáldása. Friedrich püspök 51 éves. Erlangenben és Tübingenben folytatott teológiai tanulmányokat. Utóbbi városban négy évig az újszövetségi tanszék asszisztenseként dolgozott. Különböző gyülekezeti szolgálata után 1985 és 1991 között a jeruzsálemi német nyelvű gyülekezet esperes-lelkésze. Majd a 200 ezer lelket számláló nürnbergi esperesség tisztjével tüntették ki. Bajorország evangélikus püspökeként 2,7 millió evangélikus vezetője lett. A még a püspökiktatás estéjére egybehívott weideni zsinaton tudtuk meg, hogy bajor testvéreink áldozatkész„ És vissza nem foly az időnek árja, Előre duzzad, feltarthatatlanul. ”

Arany János írta ezeket a sorokat, 1861-ben, a nemzeti elnyomás szomorú idején. Arany János, a gyönyörű magyarsággal író költőnk, akinek verseit szavalva, tanultuk egykor édes anyanyelvűnket. Anyáink, nagyanyáink ajkán hallgattuk szívet melengető költeményeit, a gyermekkor édes álomvilágába ringató, szemléletes kifejezéseit. S a szavak mögött éreztük a lélek magasát!

Elmúltak a hosszú évtizedek, melyek elválasztanak már tőle bennünket. Új korok jöttek. Lehangolóan szomorúak, s ma itt állunk egy évezred záró esztendejében. Fázva, szorongva. Messzemenő szemünk bizonytalanul tapogató nézésével kémlelve az idő vak egét. Mit hoz a jövő?

Mintha valahogy a senki földjén lennénk. Már nem érezzük igazán az időszámításunk szerinti második évezredhez való tartozást, de még nincs kapcsolatunk a harmadikkal sem. Csak menetelünk feléje.

Az idő végtelen folyásában, a sodrás közepén állunk. Jó lenne megkapaszkodnunk valamiben, nehogy a hullámok elragadjanak, mielőtt befejezzük a második ezredévet.

Lassan lezárul majd a keresztyénség második ezer éve, és országunk keresztyén államiságának első ezer esztendejét is hálás szívvel köszönjük meg a Mindenhatónak.

Ha a régmúltat kutató könyveket lapozzuk, kíváncsian fürkészve a tudósok írásait arról, hogy milyen lehetett az élet Európában és hazánkban ezer évvel ezelőtt - bizony - elgondolkodva az emberi lét gyarló voltán - önkéntelenül is a Prédikátor szavai jutnak eszünkbe: „Mert nincs semmi új a nap alatt. ” De, ha Herakleitosz, a Kr. e. 500 körül élt görög bölcs mondását idézzük, mely, szerint „Nem léphetünk kétszer ugyanabba

sége jelentősen növekedett, ugyancsak nőtt az egyházba belépők száma és több tényező kedvező hatásaként létrejövő új gyülekezetek számára új esperességet szerveztek. Számottevően nő az érdeklődés az ifjúság soraiban az evangélium iránt és az istentiszteleti látogatottság is növekvő tendenciát mutat.

Áldást kérünk az új bajor püspök életére s felelős szolgálatára. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a hagyományosan aktív bajor-magyar evangélikus kapcsolatok Friedrich püspök személyén keresztül tovább erősödnek és mielőbb hazánkban köszönthetjük.

D. Szebik Imre

Az Evangélikus Világszövetség küldöttségének látogatása a Vatikánban.

Továbbfolytatódik a párbeszéd az evangélikus és katolikus egyház teológusai között. Az 1999. október 31-én aláírt közös Nyilatkozat a megigazulás kérdésében biztató kezdete a még intenzivebb együttműködésnek és teológiai munkának. II. János Pál pápa fogadta az Evangélikus Világszövetség küldöttségét, élén dr. Krause püspökkel, az LVSZ elnökével. A delegáció tagjai voltak: dr. Eeiro Huovinen helsinki püspök, Norbert Denecke milánói espres-helyettes, Agneta Ucko, az LVSZ helyettes főtitkára, Sven Oppegaard, az LVSZ ökumenikus ügyekkel megbízott helyettes főtitkára, Dieter Rammler lelkész, Krause püspök személyi titkára. Katolikus részről II. János Pál pápa mellett részt vett a találkozón Walter Kasper püspök, dr. Matthias Türk, a keresztyén egység pápai tanácsosának tagja. A küldöttség találkozott Edward Idris Cassidy bíborossal, a keresztény egység pápai tanácsának elnökével.

a folyóba."... mert „minden folyik és semmi sem áll" - akkor elbizonytalanodunk a sok bölcsesség útvesztőjében.

Változik-e igazából a világ, s benne a mi sorsunk? Madách Luciferének okoskodásával szemben, mely szerint

„Nem az idő halad, mi változunk, egy század, egy nap szinte egyre megy” - érezzük magunkon, a szeretteink drága életén keresztül, hogy bizony, az idő halad. Az idő, mely kicsúszik alólunk. S röpke életünk ezer bajában és örömében egyre csak haladunk, az idő és a tér fogságában raboskodva, igyekszünk emberi méltóságot adni tiszavirág-létünknek.

Annyi bizonyos, hogy az ezer évvel ezelőtt élt embertársainknak sem volt könnyű sorsa. Az 1. és 2. évezred fordulóján éppen olyan aggodalmakkal nézhettek a jövőjük elé, mint ahogy mi is - kétségek és remények között -, szorongva várjuk a 2. és a 3. évezred váltását.

Ezer évvel ezelőtt Európában és hazánkban is épp olyan korszakváltás történt, mint amilyenben ma nekünk is részünk van. Megváltoztak a tulajdonviszonyok az 1000. év után több európai országban. A királyi hatalom gyengülésével kialakult egy új, hűbéri társadalom, gazdag urakkal és kizsákmányolt, szegény parasztokkal. S aki a változásban szerencsés lehetett, az élhette gondtalan, boldog életét. Aki alulmaradt, vagy eleve a nyomorban élt, az tovább vonszolta élte terheit.

Milyen lehetett a XI. század és a 2. évezred kezdete Magyarországon? A Magyarok krónikájában ezt olvashatjuk erről:

„A magyar társadalom a honfoglalás korából származóan „jogilag" két csoportra oszlott: szabadokra és szolgákra. Szabadnak számítottak mindazok, akik a

Evangélikus Élet

Az évfordulók nemcsak emlékezést, hanem kihívást is jelentenek. Erősíthetnek, egységet teremthetnek, de meg is oszthatnak.

Január 18-án volt a Budapesti Gettó felszabadulásának 55. évfordulója. Rövid, méltó ünnepséggel emlékezett meg a szomorú korszakról a Dohány utcai Zsinagógában a budapesti hitközség. Meghívtak az alkalorrira politikai, közéleti, egyházi személyiségeket. Harmati Bélával vettünk részt a gyászistentiszteleten, - minden meghívás személyre szóló volt - nemcsak mint az evangélikus egyház, hanem, mint a szomszéd Deák téri gyülekezet tagjai. A templomban, Isten színe előtt, testvéri imádságban adóztunk az elpusztított hatszázezer magyar zsidó emlékének. Szeretettel gondoltunk azon elődeinkre, köztük Kékén András akkori Deák téri igazgató-lelkészre, akik megpróbáltak segíteni az üldözötteken.

Máig sem eléggé feldolgozott egyházunkban a harmincas-negyvenes évek idevágó története. Ifj. Fasang Árpád tett a legtöbbet azért, hogy a tények alapján készíthessünk mérleget, mi jót tett egyházunk - gondoljunk csak Sztehló Gábor munkásságára - és miben vagyunk elma- rasztalhatóak.

A rendszerváltozás után főként Szentágothai János és Andorka Rudolf, fájdalmasan hiányzó tudós barátaink szembesítették az egyházat is felelősségével a holocaustban, kimondva azért is a keserves igazságokat, hogy csírájában se kísérthessen, ismétlődhessen meg a múlt.

Erről is beszélt a fiatal rabbi, Verő Tamás, a gyászistentisztelet szónoka. Nagy ívű, de mértéktartó, vélem tudatosan visszafogott beszédében utalt a mai gondokra, rejtett és kevésbé rejtett, a zsidóságot fenyegető társadalmi megnyilvánulásokra, hangulatkeltésre. Talán a legjellemzőbb, amikor a holocaust fel nem

Gondolatok a 2000. év elején

Kárpát-medencébe érkező hét törzs valamelyik nemzetségének tagjai voltak. Szolgák voltak azok, vagy azok leszármazottai, akiket még mint nomádokat meghódítottak, vagy a kalandozások során fogolyként hazacipeltek, illetve a Kárpát-medencében eredetileg találtak. A szolgák és szabadok közötti különbséget a XI. században még az István-kori, majd a László-kori törvények is mereven kinyilvánították. (Szabad és szolga egymással nem házasodhatott, egészen más volt a rajtuk esett sérelmek elbírálása.) ”

Ez a jogilag két csoportra oszlott társadalom bomlott szét a kalandozások megszűntével. Az önálló magyar keresztyén állam kialakulásával. A megtelepedett életformával új gazdasági és társadalmi viszonyok jöttek létre. Új tulajdonviszonyok alakultak ki, melyek „szétzilálták” a szabadok társadalmát. A földtulajdon kialakulásával sok ember került nagyon gazdag körülmények közé. Még többen azonban - a volt szabadok közül is - a társadalom legalsó szintjére csúsztak le.

Ez a folyamat a társadalmi biztonság gyengüléséhez vezetett.

„A szembeszegülést az új rend ellen tanúsítja a közerkölcsök, az eddigi közösségi belső rend felbomlása. A lopások, a gyilkosságok olyan mértékben növekedtek, hogy László királynak (1077-1095) drákói törvényeket kell hoznia a tulajdon és a közállapotok megszilárdítására. Adminisztratív úton hozzák rendbe - mintegy két évtized alatt - a gazdasági-társadalmi változások miatt szétesett közerkölcsöket. ” (Magyarok krónikája)

A második évezred változásai hazánkban csak a keresztyén eszmeáramlatnak volt köszönhető. Már Géza fejedelem felismerte a keresztyénség felvételének

55 év

dolgozható egyediségét más bűntettek említésével próbálják kisebbíteni, összemosni a világban előfordult egyéb rémségekkel.

Bibó István munkássága ismeretében különösen nehezen elviselhető mindez. Ő írta: „Nemcsak a kereszténység és civilizáció évszázadaiban, de az emberi kegyetlenség történetének évezredeiben is folyton érvényesült egy határ, melyet elvben alig, s a gyakorlatban sem olyan gyakran hágtak á%, mely bizonyos kíméletet biztosított az öregek, asszonyok és gyermekek életének; a zsidókat ért tömeggyilkosságoknak ellenben, a fajelméletnek s az irányítók szándékának megfelelően, az öregek, asszonyok és gyermekek éppen úgy tömeges áldozatai voltak, mint a férfiak. Közöttünk járnak és élnek emberek, akik látták, vagy tudták az édesanyjukat vagy feleségüket kopaszon és meztelenül mustrálgattatni, bántalmaztatni és halálba küldeni, közöttünk járnak szülők, akik látták vagy tudták gyermekeiket máglyára dobatni s újszülötteiket a vagon falához veretni, vagy akik a megőrülés határán emésztik magukat azzal az önkínzó és végsőleg alaptalan váddal, hogy miért engedték vagy küldték szeretteiket valamilyen, végül halálba vezető úton.

Aki jó, vagy kevésbé jó okokkal elhárítja magától azt a gondolatot, hogy ennek a felelősségében részes, még mindig elborzadhat, ha saját anyját, saját feleségét, saját gyermekeit gondolja el ugyanebben a helyzetben, s akkor talán elmegy a kedve attól, hogy mindezeket akárhány esztendős hadifogsággal, akármilyen koplalásos internálással, s akármiféle rendőri inzultussal egy napon merje említeni. ” (Zsidó kérdés Magyarországon 1944 után. Bibó István összegyűjtött munkái II. kötet EPMSZ. Bem. 1982.)

A huszadik század egyik legjelesebb, leginkább európai gondolkodójának soszükségességét. Erős központi hatalmat teremtett, melyet fia, István továbbfejlesztett. A II. Szilveszter pápától kapott koronával 1000 karácsonyán - egyes tudósok szerint 1001. január 1-jén királlyá koronázták. Ezzel az aktussal megszületett a keresztyén magyar királyság, melynek megerősödése átsegítette őseinket az új rendbe való beilleszkedéshez. Segítette „ országunk betagolódását az akkor kialakuló keresztyén Európa nemzetközi és politikai rendjébe. ” (Magyarok krónikája) így indult nálunk a XI. század. Reményekkel és nehézségekkel megrakodva. Erőt a folytatáshoz - Isten után - népünk hihetetlen akarata és munkabírása adott.

Ha végigtekintünk az elmúlt ezer év eseményein, Illyés Gyulával együtt töprenghetünk rajta:

„Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni - bátrabb új hont a múlt időkben fürkészni, mint a jövendőben? ” Elgondolkodva az idézeten - itt állunk a 2000. év elején. Felbomlóban a régi, egykor ránkerőszakolt társadalmi rend, melynek szellemi örökségét még szenvednünk kell. De születendőben van az új! A szabad, a várva várt, az emberi életfeltételeket biztosítani hivatott világ.

S mint minden új társadalmi változás - a miénk is, a mostani - új bajokat szül. Új igazságtalanságokat. Egyenlőtlenségeket, melyek bűnöket hoznak felszínre. Bomló közerkölcsöket, szegénységet és a technika robbanásszerű fejlődésével lelki sivársággal fenyegeti az ifjúságunkat.

Itt állunk a 2000. év elején. Aggódva gyermekeinkért, féltve őket a testi, szellemi és lelki rombolásoktól, melyeket modem korunk „vívmányai” zúdítanak rájuk. Ennyi emberellenes támadással szemben meg tudjuk-e védeni őket?

rai olykor pusztába kiáltó szónak tűnnek. A gyászistentisztelet fiatal rabbija nemzedéke, az unokák nemzedéke nevében is beszélt. Hangsúlyozta, hogy a szülők is csak a túlélő nagyszülők révén ismerik a borzalmakat. De a nagyszülők azt is tudják, hogy a harmincas-negyvenes évek magyar társadalma ugyanúgy hárította a veszélyt, amíg bekövetkezett az el nem képzelhető, mint ahogy ma is kizártnak tartjuk, hogy megismétlődhet a történelem.

Érdekes szociológiai tanulmány lenne készíthető, kik nem éltek a meghívással, nem vettek részt a gyászban. Nem lenne méltányos, hiszen egy alkalomból semmilyen általánosítás nem következhet. De a pozitív összefüggés bátran vállalható, hangsúlyozható. Három miniszter - Dávid Ibolya, Pokorni Zoltán, Pepó Pál - is jelen volt, képviseltették magukat - koalíció és ellenzék - a politikai pártok.

A kormány magatartásának demonstratív, egyértelműen örvendetes voltát nagymértékben felerősítette az oktatási miniszter javaslata. Pokorni Zoltán szükségesnek tartja egy holocaust-emléknap bevezetését az iskolákban. Elképzelése szerint minden évben április 16-án emlékeznének meg a közoktatásban a holocaustról. így a felnövekvő nemzedékek tárgyilagos képet kapnának, megelőzhetők lennének nem kívánatos társadalmi jelenségek, feszültségek, és ami talán a legfontosabb, akár a magyar történelem többi életét adó áldozatára, méltóképpen emlékezne a társadalom hatszázezer magyar szenvedésére, halálára.

Ezzel a lépéssel a kormány az egyházaknak is példát mutat. Harmati Béla és Szebik Imre püspöki szolgálatának maradandó értékei között lesz számontartva tevékenységük a keresztény-zsidó párbeszédben, megbékélésben. De még az evangélikus egyházban sem voltunk képesek következetesen végigmenni az úton. Talán az is magyarázza az egyházak, egyházi vezetők tartózkodását, hogy félnek a lappangó indulatoktól, félnek, hogy netán megbékélési törekvéseik ellentétes hatást váltanának ki. Pedig a dolgokat ki kell beszélni. A pluralista társadalomban - ott is csak törvényes határok között - sokféle nézet megfér egymással. De az egyházi mezbe öltöztetett gyűlölködés nem tolerálható. A millenniumi év az egyházban is alkalmas arra, hogy többféle adósság rendeződjék. Az oktatási miniszter javaslatával példát adott.

Frenkl Róbert

S magára találhat-e egyszer egyre fogyatkozó népünk?

Keresztyén hittel várjuk nemzetünk második évezredét, melyben - reményeink szerint — újra „betagolódhatunk” az európai népek közösségébe. Oda, ahol voltunk, ezelőtt ezer évvel is.

•Jó lenne, ha ezt a tényt nemcsak mi hangoztatnánk oly gyakran, hanem Európai népei is!

Mit hoz a jövő?

„Nem mindig ember, aki sorsot intéz, gyakran a bölcs is eszköz, puszta báb " - írja Arany János.

Mi is tudjuk, hogy van felettünk egy nagyobb hatalom. Akinek kegyelme elvezette nemzetünket háborúkon, pusztításokon, járványokon és természeti csapásokon át a második évezred végéhez. Letiport forradalmainkból és szétdarabolá- sunk utáni tetszhalott-állapotunkból talpra állította népünket. Életre erősített bennünket a huszadik század gyilkos rendszereinek egymást követő évtizedei után.

Nekünk az a feladatunk a világban, hogy dolgozzunk. Tiszta lélekkel, egymást segítve, szeretetben. Isten félelmében élve le rövidre szabott egyéni életünket. S továbbadva a fényt a utódoknak.

Arany János 1861-ben, a nemzet szomorú elnyomatása idején is reménykedve gondolt a jövőre, amikor ezeket a so-' rakat írta:

„ És vissza nem foly a időnek árja, Előre duzzad, feltarthatatlanul;

Csak szélein marad veszteg hínárja,

S partján a holt-víz hátra kanyarul, Bízvást!... mi benn vagyunk a fő sodorban:

Veszhet közülünk még talán nem egy: De szállva, ím, elsők között a sorban, Vásznunk dagad, hajónk előre megy! ”

(Arany János: Magányban. 1861.)

Hisszük, hogy ma is így van!

Isten áldása legyen mindnyájukon az új esztendőben!

Lenhardtné Bertalan Emma

Humanitárius tényfeltáró út az Észak-Kaukázusban

A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat vezetője, Lehel László lelkész 2000. január 17 és 23. között tényfeltáró úton járt Észak-Kaukázusban, Ingusföld és Észak-Oszétia CsecsenfÖlddel határos területein, ahol találkozott az ENSZ Menekültügyi Főbizottság sztavropoli képviseletének vezetőivel és a Dán Menekültügyi Tanács munkatársaival. Mindkét szervezet legfontosabb feladata a több mint 150 ezer menekült élelmiszerrel való ellátása.

A Szeretetszolgálat vezetője a CsecsenfÖlddel határos térségi központban, Mozdokban találkozott a CsecsenfÖldi Migrációs Hivatal vezetőjével, Lemoj Kaplanov-\a\. a mozdoki járás Migrációs Irodájának vezetőjével, Valerij Akpolov-veX és a moz- doki polgármesterrel, Viktor Isenko-v&\. A megbeszéléseken a hivatalok vezetői részletesen beszámoltak a Szeretetszolgálat igazgatójának a jelenlegi menekülthelyzetről, a menekültek számáról, életkörülményeikről, ellátásuk nehézségeiről.

Lehel László hazaérkezése után jelentést készit az Egyházi Segélyszervezetek Nemzetközi Szövetségének - ACT- Intemational - genfi központja számára, amelyben a csecsen menekültek helyzetén javító humanitárius segítségnyújtás további lépéseire tesz javaslatot. A Nemzetközi Szövetség számít a Szeretetszolgálat térségi tapasztalataira és észrevételeire.

„És vissza nem foly az időnek árja...”