Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-09-10 / 37. szám

2. oldal 2000. SZEPTEMBER 10.

Evangélikus Élet

ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM

ISTENTISZTELETI

REND

A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el.

Ézs 42,3

VASÁRÍlf>: -istennek m‘nden lehetséges." Mk 10,27 (lSám 3,18, Zsolt 147,1-20, ApCsel 9,1-9) Naponta átéljük saját korlátáinkat, és elviseljük, elszenvedjük a másokét. Amikor Jézus kimondja ezt a mondatot, tudhatjuk. hogy nála hitelesebben senki nem beszélhet Isten hatalmáról. Jézus egész földi élete is tulajdonképpen „erről szólt”, hogy tudja, milyen kevés az, ami nekünk „lehetséges”. Őt mindvégig körülvették olyan emberek, akik nem tudnak járni, nem láttak, nem hallottak, vagy foglalkozásuk, származásuk miatt megvetettek voltak, /- mindig csak azt a termet világították meg, ahová a látogatók beléptek. Így érdekes

ra még az orvostudomány sem talált megoldást, hogy mit vegyünk be a „hirtelen fölrettenés” ellen. A zaklatott lelkivilág, a bűntudat, a szorongás, a stressz, stb. nem hagy nyugton, és ez nem kezelhető egyetlen tablettával. Az orvosság a Biblia szavaival: az „Úrban bizakodó” lélek.

.. „ it „Isten ugyanis, aki ezt mondta: Sötétségből világosság ragyogjon

»MMMMIIIlMIk fel, - Ő gyújtott világosságot szivünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. " 2Kor 4,6 (2Sám 22,29, Jak 5,13-16, Jer 23,1 -8) Nemrég egy olyan múzeumban jártam, ahol talán takarékossági okokból

stb., és mégis. Jézusnál egyszerre lehetséges lett nekik visszatalálni önmagukhoz, a, közösséghez, s főként pedig Istenhez. Ez a mi számunkra gf, ma is lehetséges.

,, Bár én mindenkivel szemben szabad vagyai, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többedet megnyerjek. ” lKor 9,19 (Péld 4,18, Mt 12,9-21, Jer 19,1-13) A Krisztusban ^Ipott szabadság egyik lényeges vonása, hogy a másik ember felé fordít. Abban jtz értelemben is, hogy szeretné átadni neki, megosztani vele azt, amit ő már megíápasztalt. Pál apostol a legnyomorúságosabb körülmények között, például a bqjíönben is tudott szolgálni, hirdette a Krisztust. Ha őszintén megvizsgálnánk sajtit élethelyzetünket, talán mi is felismernénk, hogy vannak ki nem használt, elszaüfsztott lehetőségeink, amelyekben tehetnénk valamit másokért. Nem szolgai módon, parancsra, hanem ^szabadságunk birtokában, önként. Ez a szolgálat ráadásufoninket is megajándékozna,

„A gyermek apja kiáltott: Hiszek, segíts a hitetlenségemen!"Mk 9,24 (Zsolt 34,5, ApCsel 14,8-18, Jer 20, 7^T8^-Ak'irtwpymádságmk is lehetne ez a kiáltás, hiszen annyira emberi és annyira őszinte. A hív 8" ember dfttt ar- ra a pontra, amikor már tudja, hogy Isten nélkül nem tud (de nem is akar) egy lépést sem tenni. És felismeri, hogy a kétségeivel is szabad Isten után kiáltani. Hiszen Isten nem tartalmatlan, üres csengő szavakat vár tőlünk, de nem is a megjátszott magabiztosságot. Arra kíváncsi, ami bennünk van, mert úgy szeret minket, amint vagyunk, ahogyan odaállunk elé.

volt látni, ahogy a homályos teremben egyszer csak előtűntek a műalkotások, amint valaki a háttérben villanyt gyújtott. Ahhoz, hogy megismexjük Jézusban az Isten Fiát, a Megváltót, aki az életünk Ura, ahhoz a Szentlélek által „meggyújtott lámpás” szükséges. Imádkozzunk azért, hogy minél többen járjanak ebben a világosságban!

i

PÉNTEK óyú: „Ami mögöttedf van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futóik egyenest a cél felé. Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jútáljMért. " Fii 3,14 (lMóz 24,56a, Mt 8,14-17, Jer 25,1-14) Olimpia idejét éljük* Interjúkban gyakran elmesélik a sportolók, hogy mennyire fontos, hogy a célra tutijának összpontosítani a táv egész ideje alatt. Egy maratoni fotónak különösen nel||z lehet, hiszen nincs belátható távolságban a cél, mint például egy rövidtávfotó petében, de mégis bimia kell, ha nem akarja feladni a versenyt. Valahogy így vagyunk ezzel mi is: ha tisztában vagyunk azzal, ki-mi vár ránk a célban, akkor ez mindig megújuló erőt adhat a számunkra az életünk teljesítendő szakaszán. 7

SZOMBAT

SZERDA

„Nem kell félned a hirtelen folrettenéstől, mert az Úrban bizakodhatsz." Péld 3,25-26 (Fii 1,27-28, ApCsel 3,1-10, Jer 21,1-14) Gyógyszertárban járva láthatjuk, milyen hatalmas a választék altatókból, nyugtátokból. Ha valaki nem tud magától elaludni, csak bevesz valamilyen szert. Ám ar„lia mqjjjí azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és jöveniiőmondókhoz, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell-e fordulnia a népnek'’" Pzs 8,19 (lKor 10,21, Lk4,38-44, Jer 25,15-31) Elképesztő meny- nyiségü hirdetés jelenik meg a lapokban, sőt a telefonkönyvben is, amelyben jósok, horoszkópkészítők, kártyavetők, boszorkányok (!) ajánlják „szolgáltatásaikat”. Félő, hogy a nagy kínálat annak a jele, hogy nagy a kereslet is. Válaszokat várnak az emberek a személyes sorsukat illető kérdésekre, de drámaian rossz irányba fordulnak ma éppúgy, mint amikor Ézsaiás prófétáit. Nagyon fontos felvenni a küzdelmet ezzel a tendenciával, a magunk eszközeivel: imádsággal, hitünk vállalásával, következetes keresztény magatartással.

Kőháti Dorottya

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 12. VASARNAP

Jézus követése

Mk 10,17-27

Az emberi élet színpada állandóan változik. Ideológiák, eszmék és divatok látnak napvilágot, majd tűnnek el hosz- szabb-rövidebb idő múlva a történelem kíméletlen süllyesztőjébe. Azonban minden változás ellenére és közepette is vannak olyan állandó emberi kérdések, melyek tudatosítva vagy anélkül, kimondva vagy kimondatlanul talán Örök idők óta ott feszülnek a szívben. Ki vagyok - és miért vagyok, honnan jövök és hova megyek -, merre tart e rövid néhány évtizedes földi vándorlás, melynek minden pillanatára a múlandóság rányomja a maga bélyegét. E filozofikusnak tűnő kérdések nem csak a filozófusok kérdése, hanem mindannyiunké. Olyan kérdések ezek, melyekkel előbb-utóbb élete során minden gondolkodó ember találkozik.

Igénkben is kérdés hangzik el. Egy kereső - talán tépelődő - lelkű gazdag fiatalember fordul Jézushoz a „mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” kérdésével. Kivételes helyzetben lévő ifjú, akinek mindene megvan, aki csak hírből ismeri a nélkülözést, kinek gondfelhők nem homályosítják el élete ragyogó egét. Ráadásul mindez elbizakodottá, dölyfös- sé sem teszi. Szilárd tartású és erkölcsű, fiatal kora ellenére is köztiszteletben álló ember lehet, hiszen röstelkedés és szégyenkezés nélkül meri mondani, hogy Isten parancsolatait már ifjúságától fogva megtartotta. Külső szemlélő számára emberi szempontból ez az ifjú boldog lehetne. De szíve nyugtalan, mert megmételyezte az elmúlás kínos és keserű valósága. Vajon vannak-e ma olyanok - ifjak és kevésbé ifjak kiket e kérdés nyugtalanít, s választ keresve, az Igéhez az örök élet beszédéhez hajt? Személyessé téve, ki-ki tekintsen magába, nyugtalanítja-e ez a kérdés, mellyel jó, ha az ember minél előbb szembesül, mert előle úgysem térhet ki! Előbb-utóbb mindenkinek találkozása van vele, és pedig nem mint elvonatkoztatható elméleti kérdéssel, hanem mint létkérdéssel. Ezt a kérdést nem

lehet kézlegyintéssel elintézve, úgymond a vallásos kérdések körébe utalni, mert a jövőről való gondolkodásom kihat és befolyásolja a jelenben való cselekvésemet és életemet. Ezért az üdvösség kérdése a földi életnek is legfontosabb kérdése.

A gazdag ifjúnak válaszolva, Jézus szavai sokkal messzebbre vezetnek, mint az a kérdésből következnék. Ugyan a gazdag ifjú gazdagságát akkor is és ma is csak kevesen mondhatják magukénak, a lelkületét azonban annál többen. Mert ez ifjúnak természetesen nem a gazdagság volt a fogyatkozása és akadálya annak, hogy örök élete legyen, hanem, hogy a gazdagságába vetette bizalmát. Ez azonban a szegényt is éppúgy fenyegetheti, amennyiben ő meg a gazdagabbá válástól várja élete jobbulását. Nem csak a gazdagok kísértése hát az anyagiakon való csüggés. A megszerzésére való törekvés éppúgy megfojthatja a szívet, mint az elvesztésétől való félelem. Anyagi javak mértékétől függetlenül csak az szabad, ki életét feltétel nélkül Istenre tudja bízni. Ezen a ponton pedig már egyáltalán nem csak az anyagiakhoz való viszonyról van szó.

Jézus szavai megkérdeznek: van-e bármi, ami fogva tart és meggátol az Ő követésében. Mert ha van, akkor az az én istenem, pontosabban bálványom. Ha nem Ő az első az életemben, a szívemben, akkor nem Ő az életem ura. Akkor lehetek ugyan formálisan vallásos, de nem Krisztus-hívő. Az Isten országában csak azoknak van helyük, akik Istenért mindenről hajlandóak lemondani, de Istenről senkiért és semmiért sem. Ha pedig meggondoljuk, hogy ha nem is anyagiakban kifejezhető módon, de valamilyen gazdagsága minden embernek van, amelyen csüng a szíve, amihez ragaszkodik, amiről nem tud lemondani, amitől nem tud elszakadni Jézusért, akkor megértjük az Ige szavát, hogy az üdvösség az ember számára lehetetlen.

Az Isten azonban lehetségessé tette számunkra. Az örök életért cselekedni nem tudunk, csak hittel fogadni, hogy Isten a kereszten Jézus Krisztusban mindent elvégzett üdvösségünkre. Őáltala és Őérette remélhetem az örök életet! E drága kegyelemért pedig hálatelt szívvel, Pál apostollal vallhatom: „kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” Ámen.

Pőcze István.

Budapesten, 2000. szeptember 10.

1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Buday Barnabás; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Péter Zoltán; II., Modori u. 6. de. fél

10. Sztojanovics András; Pesthidegkút,

11., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Békásmegyer, III., Mező u. 12. du. 4. templomszentelés; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) Pintér Károly; du. 6. Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; de. 11. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; du. 6. Németh Péter; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Németh Péter; Budagyön- gye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.); du. fél 7. ; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifi. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. ifi. Kendeh György; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régifóti út 73. (Nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere

11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota,

XVI. , Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákosliget,

XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszent- imre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza;

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 12. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap epistolája (oltári ige): Róm 9,15-16; evangéliuma (igehirdetési alapige): Mk 10,17- 27. HETI ÉNEKEK: 45, 261.

A német Brüdergemeine Losungen kiadásában a napi igék mellett megjelent rövid meditációk:

Szeptember

10. Ki dolgát mind az Úrra hagyja és benne bízik szüntelen. Azt Ö megőrzi és

megtartja Sok földi bajban, ínségben. Aki az Úrban bízva jár, Homokra az nem épit már! (EÉ 331,1 Neumark Gy.)

11. Uram, add. hogy ne arra törekedjem, hogy engem vigasztaljon valaki, hanem én

vigasztaljak másokat. Se arra, hogy megértsenek engem, hanem, hogy én értsek meg másokat. Se arra, hogy,szeressenek engem, hanem én szeressem a másik embert. Mert aki ad, az kap. Aki elfelejtkezik önmagáról, az talál valamit. Aki megbocsát, annak megbocsátanak. És aki meghal, örökéletre ébred. (Normandiából 1913 körül)

12. Istenem, hol talállak meg? A kétségbeesés perceiben, nagy félelemben utánad

I vágyódom. Ezért addig foglak keresni, míg meg nem talállak! Minden fájdalmam megszűnik, ha megtaláltalak! (Ghánából)

13. Istenünk, adj nekünk merész hitet és tiszta szeretetet! Gyújtsa lángra szívünket és nyelvünket, hogy ébresztgethessük a gyülekezetei! Ha nem is láthat bele szemünk terveibe: Ő a sötétségen át világosságra vezet, kinyitja a lakatokat és reteszeket. Ezért énekeljünk nagy vígan! (Spitta Fr. nyomán)

1 14. Mindenható Istenünk és Atyánk! Te szent Fiadat a Világ Világosságává tetted.

Arra kérünk: töltsd meg az egész földet a belőled áradó fénnyel, hogy minden ember megtapasztalhassa dicsőségedet és imádja azt!

I 15. Mi lenne belőlünk, ha nem volna reménységünk! És ha lelkünk nem mehetne át a világban uralkodó sötétségen az Isten igéje és Lelke által világossá tett Úton! (Calvin J.)

16. Ó, segíts győzni, hogy őrt álljak ébren, Hisz Te, nagy Őriző, nem alszol el! Támogasd halk imám most is az égben! ígérted, szószólóm, védőm leszel. Ébressz fel engem, ha elfog az álom! Adj erőt híven az őrhelyen állnom!

' (EÉ 374,2 Schröder J. H.)

A szolgálati utakra indulás bázisai

Nem véletlen, hogy beszélünk anyagyülekezetekről. Mint ahogyan egy gyermek számára talán élete végéig a kiindulás örömteli, élő valósága az anya, így a szétszórtságban élő kis gyülekezeti közösségeknek döntő bázisa az anyagyülekezet. Amikor Sopronból Rustra mentünk 200 éves ünnepükre és ezzel az egykori anyagyülekezet meglátogatta leánygyülekezetét, mely ugyancsak anyává lett, világossá vált előttem, hogy az anya nem felejtheti el leányát, még határon túl sem. Az anyai szeretet ugyanis nem ismer földi határokat. Nos, visszatérve, az anyagyülekezet döntő szolgálatára, számomra az első gyülekezeti lelké- szi munkahelyemen, Ecsenyben lett éltető valósággá: a parókián és a templomban. Itt felkészülni és továbbindulni, vinni az örömhírt, bázisjelentőségűvé vált számomra. Ezt érezte a gyülekezet is, amikor elhatározta: új paplakot kell építeni saját jövője érdekében, mert lelkészt csak úgy kapnak, ha modem lelkészlakást, gyülekezeti termet építenek. Sajnos a régi parókia nagyobbrészt vályogból, tömésfalakból épült és állaga egyre romlott. Kedves színfoltnak tűnt, amikor újszülött gyermekünk mellé a plafonról egy tele egérfészek hullott alá, és két

„bölcső” barátságot próbált szövögetni, de ez kellemetlen ijedelembe torkollott.- Mégis, amikor lehullottak a gerendák a bontásra ítélt papiakról, és fiammal a templom tornyából néztük a falak döntését, a gyermek szemébe könny szökkent és megsiratta a falakat, melyek otthont nyújtottak, ahol nevelődött, és fájt, hogy meg kellett válnia a porzó épülettől, melynek pora most könnyeivel vegyülve maszatossá tette arcát. De felépült az új, az egyházmegyének akkoriban egyik legkorszerűbb falusi parókiája központi fűtéssel. A gyülekezet összefogása nyomán, a természetbeni hozzájárulással, naponként segédmunkával készült, melyben részt vállalt külföldi segély- szervezet, sőt a kitelepítettek adománya is. Jó volt az új otthonban felkészülni a szolgálatokra és visszatérni, hogy családi körben kipihenhessem a fáradalmakat.- De egy anyagyülekezetnek legdöntőbb helye a templom. Ennek prioritása van mindenkor. Amikor Sopronban a 80-as évek közepén az öreg parókia felújítását tervezte a gyülekezet presbitériuma, - melyet Kolbenheyer Mór lelkész özvegységében haláláig nem hagyott el, hiába hívta leánya, Brunner esperes felesége a templom melletti papiakba -, közbejött a templomtető megcsúszása, életveszélyessége és elmaradt mai napig a radikális renoválás. De idekívánkozik Reményik verssora: Ne hagyjátok a templomot...! így volt ez Sopronban, és nfem volt másképp a somogyi Ecsenyben sem. A templomra irányult a gyülekezetnek anyagi és lelki ereje. De a lelkészé is, aki idejét arra fordította, hogy lelki táplálékkal lássa el a templomi gyülekezetét és mindenkor biztosítsa a templom biztonságos állagát és otthonos jellegét. Érthető, amikor feleségem az ecsenyi óvodából át- küldte a kis Rofrits Adit egy kéréssel, ő egyenesen a templomajtónál kezdett dörömbölni: „Tisztelendő bácsi, nyissa ki!” Még az öreg papiak templom felé nyíló ablakából néztem hősies küzdelmét a megnyílni nem akaró templomajtóval. Azt hitte, hogy ott lakom a templomban, mert legtöbbször ott látott. Talán valamit megsejtett abból, amit a zsoltáros így fejezett ki: „Mily kedvesek a te hajlékaid, ó Seregek Ura... Boldogok, akik házadban laknak" (Zsolt 84, 2. 5). A templom családiassága, a parókia otthonossága bázisok, erővonalak voltak szolgálati utaim- ban, ahonnan vihettem az igét szórványokba, otthonokba, iskolákba...

Szimon János

f