Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-01-23 / 4. szám
Evangélikus Élet 2000. JANUAR 23. 5. oldal §A I péí mi ^®p Kedves Gyerekek! «4» „Isten ruház fel engem erővel” H mostani számtól újraindulnak Zsomborral a bibliai körutazásaink! Tudjátok, minden egyes körút helyes megfejtése egy- egy cipőt ér Zsombor lábán! Felhívnám figyelmeteket, hogy ezek a megfejtések függetlenek a Hétpróba sorozattól. Természetesen az lenne a jó, ha minél többen részt vennétek mindkét sorozatban. Nyáron pedig egyhetes tábor lesz Piliscsabán a megfejtőknek! Úgyhogy továbbra is várom leveleiteket! Szeretettel: KŐMŰVES-KŐRÚT VPötty bohóc 1, Melyik épületet akarták az égig építeni? 2, Ki küldött kőműveseket, hogy Dávidnak házat építsenek? 3, Ki a sarokkő (szegletkő) az Úr szent templomában? 4, Milyen alapokra építették a két házat Jézus példázatában? 5, Ki mondta: „Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely Jézus Krisztus.”? 6, Az építkezés helyszínén faragták ki Salamon templomának köveit? 7, Az egyiptomi fogság idején milyen munkára kényszeríttették a zsidókat? A helyes megfejtéseket küldjétek be Boda Zsuzsa nevére (1085 Budapest, Üllői u. 24.) A gyermeksarok készítőinek címe: Boda Zsuzsa, 1085 Budapest, Üllői út 24. Keresztyén gondolatok az alázatról Az ember akkor válik igazán felnőtté, amikor rájön, hogy mégsem tud mindent. Azt mondják, hogy a középkori ember azért volt alázatosabb, mert homokórája volt, és látta a lepergő időt. Aki megalázkodik, bölcsen jár el, mert ezzel elkerüli, hogy mások alázzák meg. (Spurgeon) „Napóleont a saját becsvágya fogja elpusztítani! ” (Kutuzov, a Háború és béke című műben) Sokat kell olvasnunk azért, hogy megtudjuk, milyen keveset tudunk. (Lao Cse) Higgy azoknak, akik az igazságot keresik: de óvakodj azoktól, akik azt hiszik, hogy megtalálták. (Andre Gide) Azt hiszem, kétféle reggel van az ember életében. Az egyik, amikor álmosan odatámolyogva anyához, felteszi a nagy kérdést: „ Mit vegyek fel?” Ha az illető már szülői segítség nélkül működik az öltözködés terén, a helyzete innen csak megnehezül, hiszen az esetleg amúgy is szükreszabott reggeli elkészülés értékes perceiből telik az idő, míg nagy sokára az aznapi ruhatár ösz- szeáll. Bár ismerek olyanokat is, akik ezen bonyolult kérdés megoldását a szekrény egyes alacsonyabban lévő részébe bedőlve, újabb álombaszen- derülés közben gondolják át még egyszer alaposan... ' A másik reggel-fajta egyszerűbb és jobb, hisz olyan ruhadarabokat veszünk fel, amiket szeretünk, szépek vagy kényelmesek. Mindenkinek vannak kedvenc ruhadarabjai (nekem pl. a bő bohócnadrágom), amit szívesen vesz fel, és ettől egész napra jól érzi magát. De az sem mindegy, hogy milyen ruhatárból válogatunk: nincsenek- e köztük kinőtt, elkopott, elszakadt darabok, amiket már nem vehetünk fel, amikben nem érezzük jól magunkat. A múlt héten a Magyar Televíziónak az egyik jelmeztárában jártam. Hát igen izgalmas élmény volt! Épp az egyik színész keresett megfelelő jelmezt a szerepéhez. Képzeljétek el, amint több emeleten, hosszú fogas- soron lógnak a legkülönbözőbb ruhák a pizsamától kezdve a bársony mentéig! Szerintem mindenki szeretné egyszer kipróbálni ezeket a ruhákat. Átélni, amikor egy öltöztetőnő segítségével híres hadvezérré, bátor lovaggá vagy Lépcsőfokok Minél magasabbra hágni! - ez a mi becsvágyó ősindulatunk. Bábel tornya kimondottan az eget akarta elérni, s ez már-már félisteni ambíció. Az anyaghitű technokrácia a növekedés megszállottja. Ha valaki „szép pályát futott be”, azon általában nem azt értik, hogy sok felebarátja életét segített emberibbé tenni, betöltve rendeltetését. Pedig életminőségünk fokmérője az, hogy mennyire látszik meg rajtunk a minket formáló isteni kéz nyoma. Ebben érdemes csak igazán többre törekedni, ennek van maradandó értéke. Isten szent színe előtt nem az „valaki”, aki zsebre tudja tenni a világot, hanem az az áldott, akin falamiképp átsugárzik megváltottsága, Mesterének fölemelő cso- dálatossága-fénye, az az égi többlet, amin megérezhető, hogy nem emberi ügyeskedés hozta össze. E tekintetben „szent leckénk” mind följebb jutnunk a belső érlelődés és az abból fakadó cselekvés lépcsőfokain. Bízvást mondhatjuk úgy is: a meg- szentelődés (nem szenteskedés!) grádicsain. „Grádicsok éneke”, olvashatjuk Károli-bibliafordításunkban a 120-134. zsoltárok legelején, ami nagyon valószínűen a jeru- zsálemi templom lépcsőfokaira utal, lévén zarándokének. Hitünk és életünk grádicsairól van tehát szó, hogyan juthatunk abban „följebb” - ám a lépcső lefelé is lépcső, mély értelmű az alászállás is. A templomból is „le” kell jönnünk istentisztelet végeztével a hétköznapokba, s ott derül ki, mennyire vagyunk „a Szentlélek temploma” (lKor 3,16). Életünk délutánja is elmélyülést, kiegyensúlyozottabb látást-lelkületet igényel - ami hatalmas és üdvös feladat. Mindehhez igyekszik segíteni a Szent Gellért Kiadónál a fenti sorozatcímmel megjelent négy kis könyv: Az öröm érkezése, Belső harcaink, Tékozlók, Ábeli zűrzavar. Ezek katolikus körökben máris kelendőknek bizonyultak. B M Élet-kép Szeretem Simon András grafikáit. Milyen beszédesek, bár gyakran csak néhány vonalból állnak! Egyszerűségükben nagyszerűk. Elgondolkodtatnak. Ő mindig csak az igazán lényegeset, a legfontosabbat ábrázolja: nincs felesleges vonal. Ami viszont a papíron van, annak ott a helye, nem tö-. rölhető el. Lehet, hogy kicsit meredek képzettársítás, analógia: mégis, azt hiszem, a jézusi út és az Ő lábnyomába illeszkedő élet is valahogy ilyen. Egyszerű vonalvezetés, barokkos cirádák, díszes sallangok nélkül. Egy-ügyű, célirányos élet-rajz, életkép: Vele, Benne. És mégis mindennek értelme, jelentősége van. Mert nincs felesleg, csak Ő van. És ez elég. A papíron a leglényegesebb vonalak maradnak. Persze, azért szeretjük a díszeket. Szépek, örülünk nekik. Sok mindent el is takarhatnak a valóságból. Karácsony kö- zeledtén jó mögéjük rejtőzni, eltakarni a világ, az életünk sivárságait. (A cikk a karácsony előtt íródott. - Szerk.) Mégis, talán lassan megértjük, hogy az igazi dísz, a belülről fakadó szépség: a jézusi jó, a jézusi egyszerűség - s mindez otthont keres bennünk is. A papíron néhány egyszerű vonalból varázslat születik. A jézusi úton - így, ád- ventben is - kibontakozhat a hitelesen megélt hétköznapokból valami nagyszerű egyszerűség. Áttekinthető, áttetsző - Istennek tetsző életrajz. Ez a kép egy találkozást - vagy méginkább: egy igazi egymásra találást ábrázol. Két emberi alak, akik már teljesen egyek, egymásba érnek, összekapcsolódnak. Nem is kapcsolat már, hanem kapcsolódás. Valami mély béke, csendes öröm üzenetét hozza számomra ez a rajz. A hazatalálás örömét? A megbocsátás vagy a megvigasztalt bánat békéjét? A várva-várt találkozás boldogságát? A Vele összekapcsoló szeretet biztonságát? Itt sincs felesleges vonal. Minden fontos, és mindennek helye van. Az egyetlen dísz - ami nem is igazán dísz, hanem inkább a Lényeg: a találkozásból, ölelés- bői születő virág. Két élet, két emberi sziluett határán áll, de nem azért, hogy szétválasszon. Inkább összeköt, egységbe foglal. És talán együtt növekedik velük. Élet-kép ez a rajz. Szeretném kicsit magamat is meglátni benne. Szeretném érezni, ahogy sarjadni kezd bennem is az öröm virága, a Nagy, a Legnagyobb Találkozásban. Szeretném egyszerűen csak tudni, élni, hinni, hogy néhány vonalból csoda születik. Néhány szóból, ádventi üzenetből találkozás születik. Néhány érintésből kapcsolódás születik. Itt minden vonal fontos. A leglényegesebb vonalak mindig a papírlapon maradnak. Varga Gy. (Zsolt 18, 33J igazi hercegkisasz- ^ szonnyá lehet átalakulni. De arra gondoltatok- e, hogy Isten is lehet a mi „öltöztetőnőnk”? Persze O nem jelmeztárból szedi a ruhadarabokat és nem kakastollas kalapokat tesz a fejünkre, hanem olyan láthatatlan ruházattal lát el, ami csak viselkedésünkön látszik! Aminek hatására, mintha egy láthatatlan köpeny lenne rajtunk, aminek csodatévő ereje van. Ilyen ruha lehet például az erő ruhája, amiről a zsoltáros ír: „Isten ruház fel engem erővel.” S hogyan lehet ilyen csodaruhára szert ten- ni? A titok nagyon egyszerű: csak kérni kell! S azt, hogy megkaptad, érezni fogod. Ráadásul két jó dolog van még pluszban: az egyik, hogy te találhatod ki, hogy szerinted hogy néznek ki. A másik, hogy úgy hozzá lehet ezekhez az Istentől kapott csodaköpenyekhez szokni, hogy szinte ránőnek az emberre és állandóvá válik a kért jó tulajdonság vagy erő. Kívánom, hogy minél többötöknek legyenek ilyen ruhái! Szeretettel: Pötty bohóc Két város - egy könyvben- Ami 100 esztendeje még valóság volt BECS Két város - Bécs és Budapest - kicsit az egymásrautaltság szimbóluma is volt egykor (lehetne ma is?) - történelmi és kulturális tradíció, hasonlóságok, de a különbözőségek is segítették az egymáshoz közelítést. Álmodozó séták a Práterben, családi át- rándulás a Városligetbe vonaton, omnibuszon, itt- ott egy-egy autón s ha másként nem ment, lovasszekéren - ahogy nagyapáink, dédanyáink mesélték. Át voltunk a „sógoréknál”- számoltak be egymásnak gazdaságról, termésről, vásárról, művészetről, mindennapokról - a sógorék meg idelátogattak egy-egy több napig tartó disznótorra, új esztendő köszöntésére - pedig hát az akkori közlekedési lehetőségek?!- dehát a barátság, a sógor-komaság, a szeretet, az összetartozás ereje a nehéz utat is megkönnyítette. Kellettek egymásnak virágos nyárban és kopogós havas télben... A Bécs-Budapest - Wien-Budapest 2000 ezt a - még családi hagyományban élő múltat, a századvég és századforduló búban és örömben egyaránt bővelkedő időszakát idézi a szerzőpárosok színes fotóalbuma. A könyv nem a történelmi, művészeti nevezetességek bemutatására helyezi a súlyt. A két város hétköznapjaival ismerteti olvasóit. Szól hírességeiről, építőmüvészeti részletekről és a sajátosságokról, zenei világáról, politikai mozzanatokról is, de utal a modem élet rezdüléseire, emberi kapcsolatokra, érzésekre: a mindennapok kedves pillanatai közé tartoznak a gasztronómiai szokások, a vásárlások, nem marad ki a kávéM EG HÍVÓ EINLADUNG BUDAPEST 2000 Ünnephozó délután volt Szívet-lelket melengető előadással készült az évszázad utolsó ádventjére is az Evangélium Színház a Főrévi karácsonyi pásztorjáték és A három királyok című (idén első ízben bemutatott) darabokkal. Szerencsésnek érezhetik magukat azok a nézők, akik részesei lehetek a misztériumjátéknak, mert bizonyos vagyok benne, hogy ezt az emléket vitték magukkal Szentestére is. De mit is? Egy eszköztelenségében megragadó színészi játékot, ahol a kiejtett szóé, a felcsendülő dallamé volt a főszerep. Az ízlésesen megtervezett díszleteket és színpadképet. amely a betlehemi éjszaka hangulatát idézte. A történetet, amely kétezer éve szíven találja az igehallgatót: „... fogadóban nem volt számukra hely...” A szelid, szép Mária (Forgács Szilvia) tisztán csengő énekhangját, a jámbor pásztorok áhítatát a kisded Jézus jászla előtt, a háromkirályok csillag-vezette vándorlásának szent célbaérkezését. S nem utolsósorban a kitűnő kíséretet a Krónikás Ének Zenede növendékeinek előadásában. A pásztorjáték Lukács evangéliuma alapján meséli el, hogyan leltek rá a pásztorok a kis Jézusra, a Három királyok története pedig Máté nyomán a napkeleti királyok útját, Heródes haragját, Mária, József és a Gyermek gondviselés általi menekvését Heródes zsoldosaitól. Köszönet illeti Udvaros Béla rendezőt, hogy a karácsonyi akcióktól hangos, árubőségtől fuldokló nagyvárosba immár harmadik éve elénk varázsolja Főrév falucska apáról fiúra átörökitett hagyományát. K.D. házi kultúra sem, szigetek, parkok, sétányok csendje... És gondoltak az ünnepi pillanatokra, emlékezésekre, a várakra, a városok legszebb templomaira, az ünnepek egymáshoz kötő erejére. Két szerzőpáros: író és fotóművész sajátos, egyéni látásmódja, érzésvilága, a szépség és igazságkeresése teszi érdekessé, egyedivé, mint ahogy az is, hogy Bécsben és Budapesten 10-10 számozott példányt amerikai típusú árverésen értékesít a kiadó s az árverésen befolyt összeget 10- 10 alapítványnak ajánlják fel. Az album az ezredforduló tiszteletére készült a Magyar-Osztrák Baráti Társaság védnökségével, a Well Press Kiadó Esterházy György és Körtvélyesi Erzsébet igazgatók gondozásában. Szerkesztette és tervezte Futó Tamás. A két szerzőpáros Gerhard Tötschinger és János Kalmár, illetve Hernádi Gyula és Szebeni András. Szebeni fotóművész, a kötet ötletgazdája, mondta, hogy „Kalandozva és kutatva egy várost, mindig a »helyek« és azokban létező emberek és a velük való találkozások teszik emlékezetessé”, - bécsi felvételei erről tanúskodnak, és igazolja a prózaíró Hernádi Gyula megállapítását: „a magyar ember többet tud Bécsről, mint a bécsiek, és az osztrákok többet tudnak Budapestről, mint a budapestiek. ” János Kalmár Budapestet úgy fotózta, hogy „Lépésről lépésre megigé- zett, elbűvölt, elvarázsolt és felfedte titkait”. Az osztrák író, rendező Gerhard Tötschinger Budapestről írt prózáját pedig úgy fejezi be, hogy azzal olvasóit szinte meghívja Budapestre: „Amikor Magyarországon a nap ismét leereszkedik a horizonton és én a vízparti régi köveken üldögélve, a Budapest fölé boruló égboltozatot, sőt gondolatban a körülöttem lévő egész országot magam előtt látom, akkor tudom, hogy ide ismét visz- szatérek, újra és újra el fogok jönni. ” Schelken Pálma
