Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-09-03 / 36. szám

2. oldal 2000. SZEPTEMBER 3.

Evangélikus Élet

ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM

's

ISTENTISZTELETI

REND

„Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” (1 Pét 5,5)

VASÁRNAP ■ Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el. " Dán 7,14b (1 yjm 5 ] 5.15^ Ef 2,4-10, Zsolt 94,1-23) Hány és hány politikai hatalom és eszmerendszer „tündöklését és bukását” élte át szüléink, nagyszüleink korosztálya az elmúlt évszázad során! Érdemes megkérdezni őket erről, akik sok szenvedéssel, küzdelemmel vészelték át az egymást váltó hatalmakat. Mindegyik, éppen uralmon lévő párt, vezér, stb. úgy tervezett, mintha örök időkre megmaradna, s nem számolt azzal, hogy egyszer vége lesz. Mi is átéljük naponta, mennyire beleszól az életünkbe a jelen világ mindenféle (múlandó) „hatalma”, hogyne lenne ez így Isten örökké fennálló hatalmával! Csak ez sokkal rejtettebb utakon,át valósul meg, és tel-,, jes lelki-szívbéli nyitottságot kíván meg tőlünk, hogy működhessen az életünkben.

..Hazug hirt ne terjessz!" 2 Móz 23,1 (Róm,l2,9a, Mt 23,1-12, der 7,1- 15) Nem az újságírók etikai kódexének suiíimája ez, bár érdemes lenne nekik is megfontolni a mózesi igazságot. De mit jelenthet nekünk? Nefeijeskzük azt, ami felől nem vagyunk meggyőződve, amivel (szándékosan vagy tudatlanságból, de) félrevezethetünk, megtéveszthetünk másakat, mert egyszer számon kéri rajtunk Isten a kimondott szót. A jó hír, az evangt^íum hirdetésére, szóvá) és tettekkel való „terjesztésére” viszont határozott parancsot kaptunk Jézus Krisztustól. Vajon megfelelünk-e ennek? Milyen „híreket” s\|gároz környezetünkre a hitünk?

/ ' '' /

Jézus ezt mondta: „Én vagyok, és megláttok az Emberfiát, antíht a Hatalmas KEDD jobbján ül, és eljön az ég felhőiben " Mk 14,62 (Zsolt,118, 26a, lSám 17,38-51, Jer 7, 21 -28) Divatos kifejezés lett korunkban a .jövőkép”. Az ország, a fiatalság, a munkavállalók, a családosok elé különféle, vonzó jövőképeket rajzolnak az erre hivatott intézmények, például: hogy pár e\ múlva mennyivel jobb lesz minden, nő az életszínvonal, stb. Persze sokszor messze e 1 szakadn akarP alitásoktóf ezek a jóslatok. Jézus egy sajátos jövőképet mutat a hívő embernek, olyat, ami nem csak a holnapját, hanem a jelenét is meghatározza: „én vagyok... meglátjátok... eljön...” Vagyis nem egy emlékkép, egy élettelen ikon a keresztények Istene, hanem élő és eljövendő Úr.

„Én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy. ” lMóz 28,15a (Fii 4,7, Lk 7,1-10, Jer 9,22-23) Jákob kapta ezt a biztatást álmában Istentől, s ennek birtokában tudott felkelni, elindulni, megalapítani Izráel 12 törzsét, ebben az ígéretben hitt, élt és halt meg. Jézus a Máté 28,20-ban, tartalmában teljesen megegyező kijelentést tesz minden tanítványának: „Veletek vagyok minden napon...” Tehát afelől biztosítja az embert, ami a legnagyobb és legnyomasztóbb kérdőjellé válhat a hívő élet során is: a „hol van most Isten, miért hagyott magamra, miért nem érzem a jelenlétét?” Talán a mi kérdéseink is ezek, ezért Isten nagyon sok helyen tesz ilyen kijelentést a Bibliában, mintegy „előre szól”, hogy ne ingassa meg a hitünket ez a fajta kétség.

„Akik sötétségben ültek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve, de az Úr- CSÜTÖRTÖK ^°Z kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szo- /-ült helyzetükből, adjanak most hálát az Úrnak szereletéért, az emberekkel tett csodáiért." Zsolt 107, 10.13.15. (Gál 5,1, ApCsel 12,18-25, Jer 14,1-16) A kerek évfordulókon a börtönök lakói nagyon várják az általános amnesztiát. Hiszen ilyenkor sokan.„idő előtt” kiszabadulhatnak az állam jóvoltából. Persze csak az ún enyhébb bűncselekmények elkövetői bízhatnak ebben az elengedésben. Egyfajta „amnesztiát” kaphatunk-mi is Istentől, a halál árnyékából és nyomorult helyzetünkből való kiszabadulása#amikor bünbocsánatot kapunk Tőle. A legsúlyosabb vétek is Isten elé vihető. 0. valóban „csoda”, ahogy a zsoltáríró fogalmaz, mert nem á szabadulás lenne g|íerrnészetes következménye a bűnünknek!

3

„ Aki takargatja vétkeit, annak nem lejfz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az PÉNTEK ‘rSa^mal nyer- Péld ^,13 (Lk 15,21, Lk 22,24-30, Jer 15,10 15-21) Egy bűnügyi statisztika szerint a bűnelkövetők jelentős része meg van győződve arról, hogy őt ug|an soha nem kapják el, a rendőrség sosem jut a nyomára. S eszük ágába nem jutna feladni magukat a rendőrségen. A valóság persze más, mert mindig van egy ajtró hiba, amin az illető elcsúszik, s csak idő kérdése, hogy felfedjék a bűnét, s jstána bizony „nem lesz jó vége.” Velünk pont ilyen éles a helyzet, bár mi is azt hisszük, hogy nincs nyoma a gonosz szavainknak, az önzésünknek, az Isten elleni vétkeinknek. Pedig Isten tud róla, látja, csak időt ad, -hogy mi menjünk oda hozzá, és „feladjuk” magunkat, kérjük a bocsánatát.

ÚVcS&íl'J' járt el. ahogyan Isten megparancsolta neki. " lMóz 6,22 (Róm 12,2, Ez ~T7,'22iá4, Jer 18,1-12) Milyen egyszerűen hangzik ez így, pedig nem kis megütközést és értetlenséget keltett Noé kortársai, tán még családja, barátai körében is, hogy egyszer csak elkezd egy gigantikus bárkát építeni. Az özönvíz (= a pusztulás, a büntetés) lehetőségét valószínűleg senki sem vette komolyan. Bátorság kell ahhoz, hogy az ember mindig az Isten parancsát tegye a legelső helyre. Noé nem kérdőjelezte meg, miért utasítja erre Isten, hanem megtette, és ennek köszönhette az életét. Nekünk sem kell elvesznünk a mostani „özönvizekben”, ha Istenre hallgatunk!

Kőháti Dorottya

SZOMBAT

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 11. VASÁRNAP

Csak kegyelem, csak irgalom

Lk 17,7-10

Az ember földi vándorlását — mondjuk így életét - a történelme során sokféle szempontból lehetett és lehet értékelni, illetve értelmezni, melyek alapján különböző végkövetkeztetések vonhatók le. Ezen különbözőségek közepette is egyvalami azonban kétségkívül elmondható - nevezetesen, hogy az élet meglehetősen rövid „tól-ig” határok közé szorított. Ebből következően csak parányi az, ami elérhető és megvalósítható, vagyis kevésre van idő. Ezért szelektálni kell, hogy a legfontosabbakra jusson, mert arra juthat idő. És e legfontosabbak egyike - ha ugyan nem a legfontosabb - nem más, mint az ember önértelmezése, a „ki vagyok én?” kérdése. A keresztény ember számára e kérdés megválaszolása egyben az Istennel kapcsolatos állapotmeghatározását is jelenti. Igénk ezt a viszonyt, az Isten és ember- viszönyt tálja elénk. Teszi ezt az ember szempontjából nézve, hiszen Isten nem azonosítható a példázatbeli úrral, de az ember olyan, mint a példázatbeli szolga.

Az ember hajlamos arra, hogy önmagát néfkülözhetetlennek, pótolhatatlannak tartsa, hogy önmagát túlértékelje. Nem akarja túdómásuTvenni, hogy az élet nélküle is megy tovább, hogy vannak szavak, melyet őszintén soha nem mondhatna ki, ha átgondolná jelentésük önmaga fölötti valóságát. Azt pedig egyenesen botrányosan bántónak tartaná, hogyha életét a „haszontalan” jelzővel illetnék. Különösen bántja ez azok önérzetét, kiknek a „köz” javáért való szolgálat tette indokolhatóvá és értékessé az életet. Természetesen kicsiben vagy nagyban, az elismerés csillogó jelei nélkül is tudunk néhány értékelhető tettet elsorolni, mely ideológiaként kell az „érdemes volt” megnyugtató visszatekintéshez.

Igénk nem is ezzel kíván vitatkozni. Nem a szűkebb vagy tágabb - a családi, munkahelyi, társadalmi stb. szerepünket értékeli az Úr Jézus és mondja haszontalannak. Ezt a meglehetősen nyers jelzőt nem is abban az értelemben használja,

mintha semmirevaló szolgavoltunkat akarná elénk tárni, hiszen a példázatbeli szolga is ura minden parancsát zokszó nélkül engedelmesen teljesítette. Az Ige nem értéktelen, hanem érdemtelen szolgaként mutatja be az embert, mint aki semmi extrát nem tehet azon felül, amit megtenni kötelessége. Mint ki mindig érdem nélkül, kegyelemre szorultan állhat ura elé, az Isten elé. Kegyelem s nem emberi érdem, ha előtte megállhatok. Nincs rá jogosultságom, nincs hivatkozási alapom és nincs indokom, hiszen amim van, mindent mit „fölmutathatok”, egyedül tőle kaptam. Nem szolgáltam rá, így az nem jár, hanem adatik.

Adatik Isten kegyelmes szeretete révén, mely kegyelemre én csak a hála szavát rebeghetem. Nincs emberi érdem, csak Isteni kegyelem. Szójátéknak tűnhet, pedig nem az, hanem hitvallás: még a kegyelem is kegyelem. Amikor így az Isten szeretetének mérlegén mérjük meg önmagunkat, megértjük, nem valamiféle

túlfűtött rajongás, nem lelki mazohiz- mus, hanem reális önértékelés: haszontalan szolga vagyok.

Ugyanakkor ez evangélium is, boldogító örömhír, mely azt üzeni, hogy erre a kegyelemre építhetek, erre a kegyelemre számíthatok és ebből a kegyelemből élhetek. „Ki vagyok?” - e kérdést csak Istenhez való viszonyomban szemlélhetem s láthatom, hogy e viszonyban az Ö kegyelmének kizárólagossága érvényesül. Bár talán sokszor könnyebb volna érdemszerző cselekedetek sorát megtenni, mint hinni és elfogadni, hogy nem bennem és tetteimben van üdvösségem záloga, hanem Istennek Jézus Krisztusban adott kegyelmében, amihez én hozzá nem adhatok és ki sem egészíthetem.

Aki találkozott már e végtelen kegyelemmel, nem akar már mást mondani önmagáról, mint Pál apostollal vallani: „Isten kegyelméből vagyok ami vagyok. " Ámen

Pőcze István

Budapesten, 2000. szeptember 3.

I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. Bence Imre (Kapisztrán téren); II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Békásmegyer, III., Mező u. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (tanévnyitó) Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv., tanévnyitó) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) dr. Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8.; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de.

8. (úrv.) Szeverényi János; de. fél 10. (tanévnyitó) Ferenczy Erzsébet; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Németh Petemé; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Németh Pétemé; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de.

9. Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. dr. Széchey Béla; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Csizmazia Sándor; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Régifóti út 73. (Nagytemplom) de.

10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László; Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. II. (úrv.) Marschalkó Gyula; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endrefíy Géza; Törökbálint, (ref. templom) du. 3. Endrefíy Géza;

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 11. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap epistolája (oltári ige): Fii 3,7-14; evangéliuma (igehirdetési alapige): Lk 17,7-10. HETI ÉNEKEK: 456, 402.

„ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2000. szeptember 4-én, hétfőn 13.30 órakor. Előtte evangélikus korálok.

Út felfelé a templom keresztjéig

E

gyházunk tanításában, életében minden a keresztnél összpontosul: Krisztus keresztjénél. Pál apostol nem akar másról tudni, csak a Megfeszítettről. Luther a wittenbergi városi templom oltárképén L. Cranach festménye szerint a szószékről a Megfeszítettre mutat. A legtöbb evangélikus templomtorony csúcsán a kereszt Krisztusra mutat, aki egyedül reménységünk. Minden élet az egyházban Krisztus keresztjénél kezdődik.

A soproni gyülekezet 1992-ben a toronyfelújítási munkálatait is a keresztnél kezdte el, mert itt volt a legnagyobb „sérülés”. Nem szorul magyarázatra az sem, hogy Krisztus keresztje váltja ki a legnagyobb ellenállást. Sokszor még az egyházhoz tartozni akarók körében is: „Miért váltotta meg Isten az emberiséget ilyen kegyetlen módon?”

Mégis a kegyelmes Isten tette a kereszt javunkra. Az erre mutató jelnél kezdtük el a toronymunkákat. Ugyanis a második világháború idején, a soproni bombázások, vagy más, repülőről történt harci cselekmények révén a keresztet tartó gömbön számos átlövés jelezte, hogy fel kell újítani, nehogy katasztrófa- helyzet álljon elő. - Megtörtént a finn testvérgyülekezetünk adománya nyomán a tornyot körülölelő állványozás 52 méter magasságig. És megkezdődtek a munkák a csúcson, a kereszten és a gömbön, ami természetesen lent történhetett csak, a szakember műhelyében. Elkészülve, gyönyörűen csillogott a bearanyozott kereszt a gömbbel a napfényben. Nagyon csábított a látvány, hogy közelről is megnézzem, mielőtt lebontják a keresztet körülvevő állványt és folytatják lefelé a munkákat.

Kívülről lépcsőfeljárat készült a csúcsig és ez emlékeztet a soproni Luther Szövetségünk látogatásakor megismert koppenhágai Megváltó-templom tornyára, melyre kívülről spirálszerűen vezetett fel út.

A szakembereken kívül Gálos Ernő másodfelügyelő már volt fenn a csúcson, így nekibuzdultam a kereszt felé vezető útnak én is. Fenn a kora nyári délután fényözönében gyönyörű látvány tárult elém. Sopron tárta ki szépségeit számomra, a múltból megmaradt műemléképületeit és új létesítményeit, a Lővereket és a Bécsi dombot, a Károly- kilátót és a TV-tomyot. Mindezt pedig a zöld erdőkoszorú vette körül, mely jelezte nemcsak azt, hogy az erdő az élet, de azt is, hogy az erdőkoszorúzta városban sokat kellett temetni és sírokat koszorúzni a történelem folyamán. Mai fájó helyzetünk, hogy bár nincs nálunk háború, mégis több a temetés, mint a születés. így tekintettem a Téglagyár kéményeit környező balfi úti temetőnkre a torony csúcsáról. Itt a kéttornyú kápolna azóta ugyancsak teljes egészében megújult, és így fogadja a földi életből elszólított testvéreket temetőnk csendjébe ama napig.

A torony keresztje mellett kerestem a kiemelkedő, közeli épületeket. A sok torony tűnt fel először. Városunk hűség- tornya, amint a haza iránt hűségre emlékezteti a késői utódokat. A város templomtornyai is kapcsolódnak ehhez, azzal a döntő kiegészítéssel, hogy az Isten iránti hűségnek a mindenkori bázisai. Aztán eszembe jutott, hogy ez a sok templom a reformáció idejében, amikor az evangélium tiszta lángját élesztette a Lélek, miként váltak a reformált egyház hajlékaivá. De ott fenn a csúcson átmelegítette a szívemet, hogy az utolsó évtizedben az ökumenikus lángok, mint a Lélek fényei milyen templomokban adták számba az evangéliumot, hogy hirdessem az imahét alkalmain. Számoltam fentről és mutattam a tornyokra: Szent György, Domonkos, Orsolya, Szent Mihály, Szent István, Isteni Megváltó Leányai, Szent Imre római katolikus templomokban kaptam lehetőséget, hogy az igét hirdessem imaheti és esküvői alkalmakon, sőt a bánfalvi karmelita templomban is, amely a toronyból most nem látható. De látható még a református testvérek temploma, ahol az imaheti alkalmak mellett a közös reformációi ünnepek erősítették a testvéri szálakat. — Itt vannak alattam és körülöttem az iskolák, melyek az egyházak számára ismét kinyíltak. Amikor a keresztről kitekintettem 1992-ben, még csak a Líceum nyílt meg egyházunk szolgálatára, és örömmel kerestük a fiatalok szívéhez az evangélium útját, az iskolai hitoktatáson keresztül is. De Isten egyengette az utat a Diákotthon, az Egészségügyi Szakközépiskola és a Hunyadi Általános Iskola felé is. Azóta már járjuk az utat, nemcsak az iskolák épületei felé, de hisszük, hogy gyermekeink és tanáraink életében rést tudtunk nyitni egyházunk lényegének megismerésére. Reméljük, hogy a templom csúcsán látható kereszt alatt, bent az Isten házában hallott ige a Megfeszítettről, ébreszti a hitet fiataljainkban és nevelőikben. Mert a templom és az iskola elválaszthatatlan, egyik sem hagyható ki és nem nélkülözhető a fiatalság egészséges fejlődése terén. Reményik Sándor gyönyörűen fogalmazza meg versében, hogy egységes a templom és az iskola szolgálata. Ezért amikor mindkettőben generációk élték

át lelkűk zsenge tavaszkorát: „A nagyapáink, nagyanyáink, Szemükbe biztatás vagy vád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!” (Reményik S.: Templom és iskola)

Nosztalgiáztam még egy kicsit városunk egykori két egyetemére gondolva, látva a magasból az épületeket. Amikor 1948-ban még a soproni teológiai egyetemen kezdhettem el tanulmányaimat és a Lőverek alján a Teológus Otthonban készülhettem. A másik egyetem még itt van, és noha az Erdészeti és Faipari Egyetemről leszakadt a kohászok képzése, ma egyre bővülő egyetemi központ.

Lassan lejövök a „megdicsőülés tornyáról”, a toronyépítő Kolbenheyer lelkész nevezte „kegyes óriásról”, mert lent vár a szolgálat. Jézus tanítványainak is le kellett jönniük a „megdicsőülés hegyéről”, mert nem ott kell építeni a hajlékokat, hanem az emberi élet mélységeiben kell felépíteni az „összedőlt lelki otthonokat” a félelemtől, a közömbösségtől, a magánytól didergők szívében, életében.

Leszállók az aranyfénytől csillogó kereszttől, a csúcsról, hogy hirdessem a keresztfán értünk meghalt Krisztust a templom szószékéről, temető kápolnájában, iskoláinkban, kórházban, családi otthonokban... Őt, aki él és vezet nehéz szolgálati utakon is!

Szimon János