Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-05-07 / 19. szám

65. ÉVFOLYAM 19. SZÁM 2000. MÁJUS 7. HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP t ÁRA: 48 Ft „Hiszen éppen erre kereszteltek meg s az evangélium hozzá a pecsétes igazolvány, hogy én a Krisztus kedves báránya vagyok. Jó pásztor • rr O, aki megkeresi elveszett juhocskáját. ” Luther A TARTALOMBÓL Egyházunk a televízióban Emlékezés az énekköltő Sántha Károlyra Anyák Napja - egy anya szemével Hálaadás Őrbottyánban N ehéz helyzetben vagyok, amikor az Anyák Napjáról kell szólnom - anyaként. Hiszen ezen az ünnepen a gyermekeim s féljem köszönté­nek engem, s én egyszerűen csak örülök annak, hogy köszöntenek. Amikor én köszöntőm édesanyá­mat, én is gyermekként teszem ezt, és gyermekként örülök anyám ölelésének. Az anyák ünnepéről anyaként szólni azért nehéz, mert ehhez ki kell lép­ni az anyaság mindennapos, egyszerűen megélt élet­helyzetéből. Mintha a szerelmes nem arról beszélne, hogy mit jelent számára a másik, hanem arról, hogy mit jelent ő a másiknak. De ha már szólni kell anyaként az anyák ünnepé­ről, először arról szólnék: kell-e ez az ünnep? Hi­szen gyakran hallani Nőnap, Anyák Napja vagy a Gyermekek Napja táján, hogy képmutatás mindez: az esztendő egyetlen napján ünnepelni, s a többin meg elfelejteni, mit is ünnepeltünk. Minden napon meg kellene emlékeznünk a nőről, az anyáról, a gyermekről - mondják figyelmes férfitársaink. Ez szépen hangzik, mégis hamis. Mert nem olyan a vi­lág - ez a mostani meg különösen nem hogy az esztendő minden napján tudná: mi az igazi érték és mi a hamis. Kell az ünnep, hogy emlékeztessen. Kell az ünnep, hogy megálljunk legalább egyetlen napra az Anya előtt -, hogy emlékeztessen minket, nőket is az anyaság semmi mással nem pótolható értékére és szépségére. Kell az ünnep, hogy végképp el ne felejtsük azt, amit a zsoltáros még így tudott: „Bi­zony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyü­mölcse jutalom. ” Nemrég olvastam: hazánkban a családok egyhar- madában nincs gyermek, egyharmadában csak egyet vállalnak, s csupán a családok harmadában él kettő vagy több gyermek. Való igaz: az Anyák Nap­ja modem ünnep, szépanyáink még nem ismerték. De a századfordulón, amikor Magyarországon tíz anya átlagosan 55 gyermeknek adott életet, nem volt olyan égetően fontos az anyaságról egy neki szentelt ünnepnapon emlékezni, mint manapság, amikor tíz anya alig több mint 12 gyermeket hoz a világra. Anyagi értékek vonzásában vergődő, teljesítmé­nyekre figyelő világunkban, a férfiassá keményített nők korában válik igazán fontossá, hogy az ünnep erejével emlékeztessük önmagunkat arra, amit „szüntelenül feledünk.” Féljem olvasta fel nekem az Eszkimó asszonyok bölcsessége című kötetből, ezért merem itt idézni: „A férfi képes arra, hogy elszakadjon a világtól, hogy elszakadjon az érzésektől, hogy lélektelen le­gyen, mint egy báb. A férfi képes arra, hogy hamis örömökben lelje kedvét, hogy pénz, hírnév siker töltsék ki az életét. A férfi talán le is élné ekként az életét, s csak a ha­lál pillanatában döbbenne rá, hogy valaminek, ta­lán a legfontosabbnak híján volt egész élete során. A férfi képes erre, de az asszonyok nem. A férfiakat az asszonyok kötik a világ teljességé­hez. Az asszonyok szeretnek és gondoskodnak, és a sze­retet és a gondoskodás megóvja a férfiakat attól, hogy hamis életet éljenek. Minden asszonynak tudnia kell, hogy az ő szerete- te és gondoskodása nélkül elvadulna a Föld. " Tudom, hogy mindig túloznak az anyák napi kö­szöntők. Mi, valóságos anyák, nem vagyunk annyi­ra szépek, mint a rólunk szóló költemények. Mun­kahely és otthon szorításában vergődünk, véges erő­inkkel próbálunk egyensúlyozni, és ritka az, amikor ez valóban sikerül. Mégis, szükségünk van a ne­künk mondott megszépített szavakra. Mert a meg­szépített szavak megszépítő szavak is egyben. Az Anyáról, az ember lelkében élő ősképről szólnak - amely mégiscsak a valóságos anyák mindennapi gondoskodásából párolódott eszményivé -, ennek dicséretét éneklik, s ezzel emlékeztetnek, erősítenek és felemelnek bennünket. Anyák Napján odaállnak elénk gyermekeink vi­rággal a kezükben, és zavartan elhadaiják köszöntő­iket. Az óvodások piros szívekbe rajzolt királynőket adnak át, oly hamar felnőtté lett gyermekeink pedig ilyenkor kicsit hosszasabban ölelnek meg, mint máskor. S miközben emlékeztetnek minket a ben­nük élő Anyára, mi gyönyörködünk bennük. Hall­gatjuk őket, az anyai áldozatot dicsérő verseiket, s közben érezzük, hogy mennyire igaz a zsoltáros szava. Minden gyengeségünkkel és kudarcunkkal együtt mégsem áldozatok, hanem áldottak, nem megraboltak, hanem megajándékozottak vagyunk. Kovácsné Tóth Márta Sajtóvasámap A közösségépítő, misszionáló és írott sajtó Hű kísérőnk - a rádió Manapság egyre inkább érezhető, hogy a sajtó hatalom. Információs áradat zú­dul az emberekre. A megtörtént esemény után néhány perccel a hír a Föld minden pontján megtudható. Megfogalmazott emberi gondolatok röppennek szét a vi­lágba a média csatornáin keresztül. Ami néhány évtizede még elképzelhetetlen volt, ma valóság. Az emberek többsége a képi informáci­ón tájékozódik. A televízió vált az elsőd­leges hírforrásunkká. Szinte az esemé­nyek helyszínére varázsol bennünket. Egyes vélemények szerint az írott sajtó - az elektronikus média mellett - utolsó napjait éli. A nyomdai és terjesztői idő­igény miatt, amire egy újságban megje­lenik a szenzáció, már mindenki tudja. Az internetes társadalomban a nyomta­tott üzenetközlés elveszíti vezető szere­pét. A mindennapi gyakorlat azonban egészen mást mutat. Szinte naponta szü­letnek újságok, amelyek az adott témá­ban egyre teljesebb képet próbálnak ad­ni. Ez ad okot a kisebb lapok megszűné­sére. Az ember jogos igénye, hogy minél olcsóbban, minél rövidebben a lehető legtöbb információhoz jusson. Kis egyházunkban az újságoknak első­sorban a közösségi jelleget kell hangsú­lyozniuk. Hiszen csak a közösségben megélt hit életképes. Erre a legjobb kez­deményezések a helyi szinten készített gyülekezeti lapok. Általa azokhoz is el­juthat az evangélium üzenete, akik egyébként nem vesznek részt a gyüleke­zet életében. Lehetőséget ad hírek közlé­sére, és nem utolsósorban egyháztörté­neti dokumentum is! Magasabb szinten országos lapunk - az Evangélikus Élet - hivatott arra, hogy ezzel a közösségi jel­leggel a gyülekezeteket fogja össze. Mindezekkel párhuzamosan jelen van­nak az egyház szakterületeit komolyab­ban érintő kiadványok is. A kiválóan és érdekesen szerkesztett színes Missziói Magazin, a missziót állítja előtérbe. Adomány jelleggel történő árusítása is azt fejezi ki, hogy küldetésünket nem le­het pénzben kifejezni és megfizetni. A Lelkipásztor igényes megjelenésével a lelkészek és igehirdetők szakfolyóirata, a továbbképzés lehetőségét adja. A pro­testantizmus nagy öröksége a keresztyén értelmiség nevelése. Ennek ápolását szolgálja kulturális cikkeivel a Credo cí­mű periodika évenként kétszeri megjele­néssel. Meg kell becsülnünk ezeket a hírforrá­sainkat, hiszen ezek is hordozzák a jó hírt, amelyet Isten üzent a világnak, az evangéliumot! Menyes Gyula A sajtó vasárnapján nem feledkezhe­tünk meg az úgynevezett elektronikus sajtó rangidős tagjáról, a rádióról. Ami­kor a televízió elindult világhódító útjá­ra, sokan úgy vélték, a rádiózásnak beal­konyult. Tévedtek! A rádió ugyanis nem egy kezdetleges, primitív médium, nem „képhibás” televízió, hanem egy sajátos tulajdonságokkal rendelkező, s így pó­tolhatatlan hírközlési eszköz. Egyesek csak háttér- médiumnak nevezik, mert tény, hogy a rádió sokszor a háttérben szólva kíséri életünket. De ez nem vala­miféle lefokozást jelent, hanem éppen ebben rejlik a rádiózás egyik speciális ajándéka. A rádió nem sajátít ki, nem tart úgy fogságában, mint a televízió vagy a számítógép. Hűséges társként velünk r Értéket a képernyőre Meg szokták különböztetni az emberi kommunikáció három egymásra épülő kor­szakát. A kezdetek szóbeliségét követte az írásbeliség, majd a vizualitás. Az egyhá­zaknak is otthon kell mind a három területen. Önmagában egyáltalán nem örvende­tes az a tény, hogy az emberek, különösen a fiatalok többsége naponta órákat tölt a televízió mellett. A veszélyekre való felhívás azonban nem jelentheti a TV démo- nizálást, hanem lehetőség szerint értéket kell vinni a képernyőre. (Egyházaink közel­múltban közzé is tettek ilyen felhívást.) Ma, amikor számos csatorna között lehet vá­logatni, különösen is kell segíteni az eligazodásban. A Duna Televízió, amelynek ne­gyedik éve - külső munkatársként - szerkesztő-riportere lehetek, tudatosan vállalja ezt az értékközvetítést. Aligha véletlen, hogy tavaly Unesco-díjjal tüntették ki, vagyis „a világ legjobb kulturális televíziója” minősítést kapta. A képernyőn keresztül emberek otthonába szeretnénk vinni az evangéliumot. Itt meg kell különböztetni a bizonyságtétel közvetlen, illetve közvetett formáját. Előbbi lehet egy istentisztelet, egy kora reggeli áhítat, egy beszámoló valamely egyházi ese­ményről. A televíziózás szabályai, éppen a vizualitás miatt, azonban különösen haté­konnyá tehetik a közvetett bizonyságtételt is. E kettős szándékkal készítjük egyebek mellett a Szegletkő című sorozatműsort. A félórás protestáns magazinban egyháza­ink különböző munkaágai és intézményei mellett hiteles portrékat, emberi sorsokat is igyekszünk bemutatni. Személyesen az ismeretterjesztő jellegű dokumentumfil­mek állnak legközelebb hozzám. A visszajelzések szerint iskolákban és gyülekeze­tekben szívesen vetítik videóról a Melanchthon vagy Bóra Katalin 500. születési év­fordulójára készített filmeket, a megigazulás dokumentumának augsburgi aláírásán forgatott műsorunkat, vagy éppen az Albert Schweitzer életét és munkásságát bemu­tató filmet. Jóllehet „ez itt nem a reklám helye”, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy éppen a mai sajtóvasámapon is lesz Szegletkő... Bonhoeffer-műsorunkkal is a közvetett és a közvetlen evangéliumhirdetés szolgálatában kívánunk állni. Fabiny Tamás van a leghétköznapibb tevékenységeink közepette is. Ha autóba ülünk, útitárs­ként is mellénk szegődik. Ha álmatlan­ság gyötör, éjszakai beszélgető társként is számíthatunk rá... A rádió, ma is, a keresztyén misszió egyik leghatásosabb eszköze. Segítségé­vel a világ legeldugottabb, legelzártabb, területeire is eljuttathatjuk az evangéliu­mot. S ami nem utolsó szempont, mind­ezt viszonylag szerényebb anyagi, tech­nikai és személyi feltételek mellett is megtehetjük. Egyházunk is igyekszik kihasználni a rádió nyújtotta lehetőségeket. Minden második hétfőn, délután fél 2-kor, a Kos­suth Rádión keresztül jelentkezünk. Fel­mérések szerint ezeket a félórákat közel kétszázezren hallgatják, a vasárnapi is­tentisztelet-közvetítéseknek pedig mint­egy félmillió hallgatója van. Szédítően „magas szószék” ez, óriási lehetőség és felelősség, hogy megszólalhatunk. Emellett az Evangélikus Rádiómisszió „Lélektől lélekig" című tízperces prog­ramja mintegy harminc helyi rádióadó körzetében fogható. Minden esetben van lehetőség a visszajelzésre, a telefonkap­csolatra. így a kommunikáció kétoldalú, a rádió akár lelkigondozói szolgálatot is betölthet. Mindezt évenként több száz te­lefonhívás és számos levél bizonyítja, így teljesülhet egyik misszió énekünk kérése: „Adj a jóhírnek sebes szárnya­kat, míg nyomán béke és élet fakad!" Gáncs Péter Isten imádata és anyagiak áldozata összetartozik Kemenesalja egyik ki­csiny települése Keme- nespálfa. Egyházunk rendjében a Bobai Egy­házközség fíliája. 120- 130 körül van az evan­gélikusok száma, de eb­ben a számban minden harmadik gyülekezeti tag kiskorú. 85 felnőtt és 47 gyermek! A ma­roknyi gyülekezet nem a számarányát nézi és kesereg, hanem re­ménykedik és épít. A 47 gyermek benne él a gyülekezetben és azt sugallja: van itt jövő! Judica vasárnapján új templomot szen­telt Kemenespálfán D. Szebik Imre püs­pök. Volt ugyan egy 1894-ben épült templomuk, - amint jelentésében Rostáné Piri Magda bobai lelkész el­mondta - de nagyon rossz állapotban volt az épület, három éve tartották benne utoljára az istentiszteletet. Főhiba az volt, hogy amikor építették, úgy gondol­ták, abba az irányba fog települni a köz­Folytatás a 3. oldalon ! *

Next

/
Thumbnails
Contents