Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-05-07 / 19. szám
65. ÉVFOLYAM 19. SZÁM 2000. MÁJUS 7. HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP t ÁRA: 48 Ft „Hiszen éppen erre kereszteltek meg s az evangélium hozzá a pecsétes igazolvány, hogy én a Krisztus kedves báránya vagyok. Jó pásztor • rr O, aki megkeresi elveszett juhocskáját. ” Luther A TARTALOMBÓL Egyházunk a televízióban Emlékezés az énekköltő Sántha Károlyra Anyák Napja - egy anya szemével Hálaadás Őrbottyánban N ehéz helyzetben vagyok, amikor az Anyák Napjáról kell szólnom - anyaként. Hiszen ezen az ünnepen a gyermekeim s féljem köszöntének engem, s én egyszerűen csak örülök annak, hogy köszöntenek. Amikor én köszöntőm édesanyámat, én is gyermekként teszem ezt, és gyermekként örülök anyám ölelésének. Az anyák ünnepéről anyaként szólni azért nehéz, mert ehhez ki kell lépni az anyaság mindennapos, egyszerűen megélt élethelyzetéből. Mintha a szerelmes nem arról beszélne, hogy mit jelent számára a másik, hanem arról, hogy mit jelent ő a másiknak. De ha már szólni kell anyaként az anyák ünnepéről, először arról szólnék: kell-e ez az ünnep? Hiszen gyakran hallani Nőnap, Anyák Napja vagy a Gyermekek Napja táján, hogy képmutatás mindez: az esztendő egyetlen napján ünnepelni, s a többin meg elfelejteni, mit is ünnepeltünk. Minden napon meg kellene emlékeznünk a nőről, az anyáról, a gyermekről - mondják figyelmes férfitársaink. Ez szépen hangzik, mégis hamis. Mert nem olyan a világ - ez a mostani meg különösen nem hogy az esztendő minden napján tudná: mi az igazi érték és mi a hamis. Kell az ünnep, hogy emlékeztessen. Kell az ünnep, hogy megálljunk legalább egyetlen napra az Anya előtt -, hogy emlékeztessen minket, nőket is az anyaság semmi mással nem pótolható értékére és szépségére. Kell az ünnep, hogy végképp el ne felejtsük azt, amit a zsoltáros még így tudott: „Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. ” Nemrég olvastam: hazánkban a családok egyhar- madában nincs gyermek, egyharmadában csak egyet vállalnak, s csupán a családok harmadában él kettő vagy több gyermek. Való igaz: az Anyák Napja modem ünnep, szépanyáink még nem ismerték. De a századfordulón, amikor Magyarországon tíz anya átlagosan 55 gyermeknek adott életet, nem volt olyan égetően fontos az anyaságról egy neki szentelt ünnepnapon emlékezni, mint manapság, amikor tíz anya alig több mint 12 gyermeket hoz a világra. Anyagi értékek vonzásában vergődő, teljesítményekre figyelő világunkban, a férfiassá keményített nők korában válik igazán fontossá, hogy az ünnep erejével emlékeztessük önmagunkat arra, amit „szüntelenül feledünk.” Féljem olvasta fel nekem az Eszkimó asszonyok bölcsessége című kötetből, ezért merem itt idézni: „A férfi képes arra, hogy elszakadjon a világtól, hogy elszakadjon az érzésektől, hogy lélektelen legyen, mint egy báb. A férfi képes arra, hogy hamis örömökben lelje kedvét, hogy pénz, hírnév siker töltsék ki az életét. A férfi talán le is élné ekként az életét, s csak a halál pillanatában döbbenne rá, hogy valaminek, talán a legfontosabbnak híján volt egész élete során. A férfi képes erre, de az asszonyok nem. A férfiakat az asszonyok kötik a világ teljességéhez. Az asszonyok szeretnek és gondoskodnak, és a szeretet és a gondoskodás megóvja a férfiakat attól, hogy hamis életet éljenek. Minden asszonynak tudnia kell, hogy az ő szerete- te és gondoskodása nélkül elvadulna a Föld. " Tudom, hogy mindig túloznak az anyák napi köszöntők. Mi, valóságos anyák, nem vagyunk annyira szépek, mint a rólunk szóló költemények. Munkahely és otthon szorításában vergődünk, véges erőinkkel próbálunk egyensúlyozni, és ritka az, amikor ez valóban sikerül. Mégis, szükségünk van a nekünk mondott megszépített szavakra. Mert a megszépített szavak megszépítő szavak is egyben. Az Anyáról, az ember lelkében élő ősképről szólnak - amely mégiscsak a valóságos anyák mindennapi gondoskodásából párolódott eszményivé -, ennek dicséretét éneklik, s ezzel emlékeztetnek, erősítenek és felemelnek bennünket. Anyák Napján odaállnak elénk gyermekeink virággal a kezükben, és zavartan elhadaiják köszöntőiket. Az óvodások piros szívekbe rajzolt királynőket adnak át, oly hamar felnőtté lett gyermekeink pedig ilyenkor kicsit hosszasabban ölelnek meg, mint máskor. S miközben emlékeztetnek minket a bennük élő Anyára, mi gyönyörködünk bennük. Hallgatjuk őket, az anyai áldozatot dicsérő verseiket, s közben érezzük, hogy mennyire igaz a zsoltáros szava. Minden gyengeségünkkel és kudarcunkkal együtt mégsem áldozatok, hanem áldottak, nem megraboltak, hanem megajándékozottak vagyunk. Kovácsné Tóth Márta Sajtóvasámap A közösségépítő, misszionáló és írott sajtó Hű kísérőnk - a rádió Manapság egyre inkább érezhető, hogy a sajtó hatalom. Információs áradat zúdul az emberekre. A megtörtént esemény után néhány perccel a hír a Föld minden pontján megtudható. Megfogalmazott emberi gondolatok röppennek szét a világba a média csatornáin keresztül. Ami néhány évtizede még elképzelhetetlen volt, ma valóság. Az emberek többsége a képi információn tájékozódik. A televízió vált az elsődleges hírforrásunkká. Szinte az események helyszínére varázsol bennünket. Egyes vélemények szerint az írott sajtó - az elektronikus média mellett - utolsó napjait éli. A nyomdai és terjesztői időigény miatt, amire egy újságban megjelenik a szenzáció, már mindenki tudja. Az internetes társadalomban a nyomtatott üzenetközlés elveszíti vezető szerepét. A mindennapi gyakorlat azonban egészen mást mutat. Szinte naponta születnek újságok, amelyek az adott témában egyre teljesebb képet próbálnak adni. Ez ad okot a kisebb lapok megszűnésére. Az ember jogos igénye, hogy minél olcsóbban, minél rövidebben a lehető legtöbb információhoz jusson. Kis egyházunkban az újságoknak elsősorban a közösségi jelleget kell hangsúlyozniuk. Hiszen csak a közösségben megélt hit életképes. Erre a legjobb kezdeményezések a helyi szinten készített gyülekezeti lapok. Általa azokhoz is eljuthat az evangélium üzenete, akik egyébként nem vesznek részt a gyülekezet életében. Lehetőséget ad hírek közlésére, és nem utolsósorban egyháztörténeti dokumentum is! Magasabb szinten országos lapunk - az Evangélikus Élet - hivatott arra, hogy ezzel a közösségi jelleggel a gyülekezeteket fogja össze. Mindezekkel párhuzamosan jelen vannak az egyház szakterületeit komolyabban érintő kiadványok is. A kiválóan és érdekesen szerkesztett színes Missziói Magazin, a missziót állítja előtérbe. Adomány jelleggel történő árusítása is azt fejezi ki, hogy küldetésünket nem lehet pénzben kifejezni és megfizetni. A Lelkipásztor igényes megjelenésével a lelkészek és igehirdetők szakfolyóirata, a továbbképzés lehetőségét adja. A protestantizmus nagy öröksége a keresztyén értelmiség nevelése. Ennek ápolását szolgálja kulturális cikkeivel a Credo című periodika évenként kétszeri megjelenéssel. Meg kell becsülnünk ezeket a hírforrásainkat, hiszen ezek is hordozzák a jó hírt, amelyet Isten üzent a világnak, az evangéliumot! Menyes Gyula A sajtó vasárnapján nem feledkezhetünk meg az úgynevezett elektronikus sajtó rangidős tagjáról, a rádióról. Amikor a televízió elindult világhódító útjára, sokan úgy vélték, a rádiózásnak bealkonyult. Tévedtek! A rádió ugyanis nem egy kezdetleges, primitív médium, nem „képhibás” televízió, hanem egy sajátos tulajdonságokkal rendelkező, s így pótolhatatlan hírközlési eszköz. Egyesek csak háttér- médiumnak nevezik, mert tény, hogy a rádió sokszor a háttérben szólva kíséri életünket. De ez nem valamiféle lefokozást jelent, hanem éppen ebben rejlik a rádiózás egyik speciális ajándéka. A rádió nem sajátít ki, nem tart úgy fogságában, mint a televízió vagy a számítógép. Hűséges társként velünk r Értéket a képernyőre Meg szokták különböztetni az emberi kommunikáció három egymásra épülő korszakát. A kezdetek szóbeliségét követte az írásbeliség, majd a vizualitás. Az egyházaknak is otthon kell mind a három területen. Önmagában egyáltalán nem örvendetes az a tény, hogy az emberek, különösen a fiatalok többsége naponta órákat tölt a televízió mellett. A veszélyekre való felhívás azonban nem jelentheti a TV démo- nizálást, hanem lehetőség szerint értéket kell vinni a képernyőre. (Egyházaink közelmúltban közzé is tettek ilyen felhívást.) Ma, amikor számos csatorna között lehet válogatni, különösen is kell segíteni az eligazodásban. A Duna Televízió, amelynek negyedik éve - külső munkatársként - szerkesztő-riportere lehetek, tudatosan vállalja ezt az értékközvetítést. Aligha véletlen, hogy tavaly Unesco-díjjal tüntették ki, vagyis „a világ legjobb kulturális televíziója” minősítést kapta. A képernyőn keresztül emberek otthonába szeretnénk vinni az evangéliumot. Itt meg kell különböztetni a bizonyságtétel közvetlen, illetve közvetett formáját. Előbbi lehet egy istentisztelet, egy kora reggeli áhítat, egy beszámoló valamely egyházi eseményről. A televíziózás szabályai, éppen a vizualitás miatt, azonban különösen hatékonnyá tehetik a közvetett bizonyságtételt is. E kettős szándékkal készítjük egyebek mellett a Szegletkő című sorozatműsort. A félórás protestáns magazinban egyházaink különböző munkaágai és intézményei mellett hiteles portrékat, emberi sorsokat is igyekszünk bemutatni. Személyesen az ismeretterjesztő jellegű dokumentumfilmek állnak legközelebb hozzám. A visszajelzések szerint iskolákban és gyülekezetekben szívesen vetítik videóról a Melanchthon vagy Bóra Katalin 500. születési évfordulójára készített filmeket, a megigazulás dokumentumának augsburgi aláírásán forgatott műsorunkat, vagy éppen az Albert Schweitzer életét és munkásságát bemutató filmet. Jóllehet „ez itt nem a reklám helye”, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy éppen a mai sajtóvasámapon is lesz Szegletkő... Bonhoeffer-műsorunkkal is a közvetett és a közvetlen evangéliumhirdetés szolgálatában kívánunk állni. Fabiny Tamás van a leghétköznapibb tevékenységeink közepette is. Ha autóba ülünk, útitársként is mellénk szegődik. Ha álmatlanság gyötör, éjszakai beszélgető társként is számíthatunk rá... A rádió, ma is, a keresztyén misszió egyik leghatásosabb eszköze. Segítségével a világ legeldugottabb, legelzártabb, területeire is eljuttathatjuk az evangéliumot. S ami nem utolsó szempont, mindezt viszonylag szerényebb anyagi, technikai és személyi feltételek mellett is megtehetjük. Egyházunk is igyekszik kihasználni a rádió nyújtotta lehetőségeket. Minden második hétfőn, délután fél 2-kor, a Kossuth Rádión keresztül jelentkezünk. Felmérések szerint ezeket a félórákat közel kétszázezren hallgatják, a vasárnapi istentisztelet-közvetítéseknek pedig mintegy félmillió hallgatója van. Szédítően „magas szószék” ez, óriási lehetőség és felelősség, hogy megszólalhatunk. Emellett az Evangélikus Rádiómisszió „Lélektől lélekig" című tízperces programja mintegy harminc helyi rádióadó körzetében fogható. Minden esetben van lehetőség a visszajelzésre, a telefonkapcsolatra. így a kommunikáció kétoldalú, a rádió akár lelkigondozói szolgálatot is betölthet. Mindezt évenként több száz telefonhívás és számos levél bizonyítja, így teljesülhet egyik misszió énekünk kérése: „Adj a jóhírnek sebes szárnyakat, míg nyomán béke és élet fakad!" Gáncs Péter Isten imádata és anyagiak áldozata összetartozik Kemenesalja egyik kicsiny települése Keme- nespálfa. Egyházunk rendjében a Bobai Egyházközség fíliája. 120- 130 körül van az evangélikusok száma, de ebben a számban minden harmadik gyülekezeti tag kiskorú. 85 felnőtt és 47 gyermek! A maroknyi gyülekezet nem a számarányát nézi és kesereg, hanem reménykedik és épít. A 47 gyermek benne él a gyülekezetben és azt sugallja: van itt jövő! Judica vasárnapján új templomot szentelt Kemenespálfán D. Szebik Imre püspök. Volt ugyan egy 1894-ben épült templomuk, - amint jelentésében Rostáné Piri Magda bobai lelkész elmondta - de nagyon rossz állapotban volt az épület, három éve tartották benne utoljára az istentiszteletet. Főhiba az volt, hogy amikor építették, úgy gondolták, abba az irányba fog települni a közFolytatás a 3. oldalon ! *
