Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-04-18 / 16. szám

Evangélikus Elet 1999. ÁPRILIS 18. 5. oldal SAROK A múlt héten lapozgattam a naptáromat és bizony, meg kell, hogy mondjam, nagyon jó érzés töltött el. Ugyanis egy kicsit olyan volt, mintha egy képes emlék­könyv elevenedett volna meg. Hiszen sok kedves, mo­solygós arc jelent meg előttem, amint több városban, fa­luban körülvették a Pötty bohócot és együtt báboztuk a Tékozló fiú történetét, vagy énekeltünk a gitárosok se­gítségével. Emlékszem, hogy izgultunk, mikor egy-egy családos, regionális nap alkalmával Gáncs Péter bácsi szólított minket, hogy mutassuk meg, miről is beszél­gettünk délelőtt! De hadd lapozzam át veletek együtt az emlékköny­vem és hadd meséljem el nektek, merre is jártam, és hol is találkozhattunk már! Majdnem egy esztendővel ez­előtt a Fasori gyülekezetben a szokásos Gyermek­szeretetvendégségen Muntag Jutka néni házigazdasága mellett tölthettünk el néhány kedves órát. Ugyanezen a hétvégén a csömöri vasárnapi iskolásokkal is találkoz­tam. Majd a nagykanizsai és környékbeli gyerekekkel töltöttünk el egy szép napot az áprilisi regionális misz- sziói napon. Még mindig a környéken maradva, a zalaistvándi csendesnapon különböző játékos feladatok segítségével állapítottuk meg, hogy minden testré­Ifjúsági Konferenciák A MEE Ifjúsági Bizottsága ezen a nyáron is szervez fiatalok részére országos ifjúsági konferen­ciákat! Szeretettel hívunk és várunk minden már megkonfirmált fiatalt! Jelentkezési lapot és bővebb információt a lelkészi hivatalokban, és a MEE Ifjúsági Osztályán le­het kérni! Cím: Budapest, Üllői'út 24. 1085. Tel.: (1) 429-20-37. Jelentkezési határidő: 1999. május 7. A KONFERENCIÁK IDŐPONTJAI ÉS KÓDJAI: Helyszín Konf. kódja Időpont Korosztály Vezetők Révfülöp RÍ 1999. 07. 11-17. Frissen konfirmáltak Sikter János Piliscsaba Pl 1999. 07. 11-17. Középiskolások Bárdossy Tamás Révfülöp R2 1999. 07. 18-24. Középiskolások Koczor György Révfülöp R3 1999.08. 01-07. Középiskolások Baranyay Csaba Révfülöp R4 1999. 08. 15-21. Felnőtt ifjúság Pángyánszky Ágnes Krámer György Révfülöp R5 1999.08. 22-28. Felnőtt ifjúság Nagy Zoltán Nagybörzsöny NI 1999.08. 01-07. „Öregedő” fiatalok Szeverényi János Kedves Gyerekek! szünkre egyformán szükségünk van, így Krisztus testé­ben mi is egyek vagyunk. Vagyis pont a köztünk levő különbözőség teszi széppé és fontossá az életet. Ezután az alberti Gyermekmissziós konferenciára is ellátogathattam, ahol mindenki nagyon jól érezte ma­gát. Diaképek segítségével utaztunk olyan idegen or­szágokba, ahol bizony a Jézus-hit mellett sok más val­lás is megtalálható, és nem könnyű ilyen helyeken sem bizonyságot tenni a Biblia mellett. Ez a fénykép is eb­ben a táborban ké­szült, ahol a kis szí­nes papírok segítsé­gével Jézus nevét raktuk ki és épp pró­báljuk kibetűzni. Idén is lesz ilyen tá­bor, ahova szeretettel hívlak titeket is, mert tényleg nagyon jó! Ha érdekelnek a rész­letek, írjatok nekem, vagy keressétek a legújabb Missziói Magazint, amiben ol­vashattok a táborról! Szélrózsa, Ifjúsági Találkozó, Bodajk. Ezen is részt vettem, ahol arcfestéssel, papírsárkányeregetéssel és a patakban papírcsónakversennyel töltöttük a forró júliusi napokat. Aztán a hűvösebb szeptemberi napok következtek, mi­kor is kb. 80 gyerekkel Békéscsabán voltunk együtt egy szombati missziós napon. Majd másnap átlépve a országhatárt, Vajdaságban, Szabadkán voltuk. Akkor, abban az országban még nem volt háború. Kérlek Tite­ket, Ti is imádkozzatok azokért a gyerekért, akiknek manapság menekülniük kell! Akik rettegésben töltik egy óvópincében elbújva éjszakáikat, vagy akiknek szüleit eltalálta egy értelmetlen bomba. Higgyétek el, most minden imára szükség van! November és Ádvent 1., Bük. Az ottani gyerekekkel átélhettünk egy nagyon izgalmas dolgot, aminek azóta folytatása is lett: ajándékot készítettünk franciaországi arab gyerekeknek, akiket még soha nem is láttunk. És azóta már kétszer is kaptunk hírt, fényképet, ajándékot tőlük! Ti is átéltetek már hasonlót: ismeretlenül meglep­ni valakit egy kedvességgel? Ha nem, próbáljátok ki - nagyon izgalmas élmény! A legutolsó személyes találkozásom pedig most feb­ruárban volt a cinkotai Gyermekszeretetvendégségen. De erről a kedves délutánról meséltem is nektek itt, a Gyereksarokban. Higgyétek el, mindig jó veletek sze­mélyesen együtt lenni. De örülök ennek az"újság-adta lehetőségnek is, amikor tudunk beszélgetni így hétről hétre. Engedjétek meg, hogy bemutassam nek­tek állandó segítőtár­saimat, akik a Gyerek­sarokban segédkez­nek: Füller Timi nénit régóta ismeritek, hi­szen a Hétpróba soro­zat már évek óta megy. Timi nénit sokan sze­mélyesen is ismeritek a tengelici Hétpróbás táborból. Ő készíti a feladatokat, csak mió­ta megszületett máso­dik, Kamilla nevű kis­lányuk, nem az ő cí­mére kell küldenetek a megfejtéseket. Szeretném nektek bemutatni Rezessy Szabolcsot, aki­nek az a sokszor nem is könnyű feladata, hogy ez a ro­vat is, csakúgy, mint az Evangélikus Élet minden más része, elnyerje formáját. Ugyanis ő rendezgeti, vagyis tördeli számítógépen a neki leadott szövegeket. És itt kell megemlítenem Boda Zsuzsa nevét is, aki szintén sokat segít nekem. Hát ez a kis csapat torra buksiját, hogy megteljen a Gyereksarok hétről hétre. Bár igazán akkor örülök a leginkább, mikor a ti írásaitokat tudom közölni! Ezért új sorozatként szeretném, ha írnátok Nekem a konfir­mációtokról! Azt hiszem, mindenki életében ez egy igen fontos esemény, ezért küldjétek el fényképpel is akár, ti hogyan éltétek át a konfirmációtokat! Nagyon várom leveleiteket! Szeretettel: Pötty bohóc FIATALOKNAK Világító ásványok... és emberek A Cherepy-gyűjtemény hazaérkezése A Magyar Állami Földtani Intézet és a Magyar Természettudományi Múzeum legutóbbi kiállításán Louis Cherepynek, a New Jersey állam (USA) északi területén dolgozó természetvédelmi főfelügyelő­nek az ajándékát mutatja be. Louis Cherepy, egy magyar emigráns bá­nyászcsalád leszármazottja, aki a gyűjteményét azoknak a magyar emigráns bányászok emlékének megőrzésére adományozta, akik érctelepek bányáiban dolgoztak a századfordulótól az 1980-as évekig. Louis Cherepy az adományt 1998. májusában, Franklinban, ünnepé­lyes keretek között nyújtotta át a Magyar Állami Földtani Intézet ré­szére Brezsnyánszky Károlynak, az Intézet igazgatójának. A kiállításon a fluoreszkáló ásványokon kívül fotók, térképek és tárgyi anyagok mutatják be a Franklin-Sterling érc­telepek környékének kultúr- és ipartörténeti fejlődését, az 1600-as évektől napjainkig. A terület való­ságos rezervátuma az emberi és ipa­ri kultúra fejlődésének. Én mégsem a július 1-ig megtekinthető világító ásványok káprázatos színeiről, páratlan értékéről számolok be, hanem a kiállítást megnyitó Szemenyei István be­szédéről, mely egy kis magyar történel­mi kép volt (az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság elnöki tanácsadójának szavai messze eltérnek a szokványos megnyitóktól!). A magyarul és angolul elhangzott beszéd tartalmilag és gondo­latilag sokat mondott az ajándékozás kö­rülményeiről, de a beszélőről is. Néhány részlet a közvetlen, őszinte szavakból: „1998 januárjában a washingtoni Ma­gyar Nagykövetségen dolgoztam, mint tudományos és technológiai tanácsos. Azt hiszem, akkor született Louis Cherepy első levele a Magyar Földtani Intézet igazgatójához, hogy a most kiál­lított színes köveket Magyarországnak kívánja ajándékozni. Február vagy már­cius. lehetett talán, amikor Károly (Brezsnyánszky) megkért, hogy közve­títsek, s legyek Washingntonban „gazdá­ja” az ügynek. Az első pillanattól kezdve kedveltem a dolgot. Ennek az ügynek lelke van, mondtam magamnak „Kőbe­zárt emberi sorsok”, írtam rá az aktabo­rítóra... Részben az is a véletlenek lánco­latába sorolható, hogy amikor az ügy az asztalomra került, éppen Szilárd Leó hamvainak hazaszállítását intéztem, il­letve még folytak a magyar származású fizikus-zseni születése centenáriumának ünnepi eseményei. Teller Ede éppencsak megünnepelte 90. születésnapját. Nagy ünnepség volt! Mindkettő. Fenséges le­velek, fényes gondolatok, felemelő meg­Wittemit FrankUnit Fmnklinit Kodon it emlékezések itt is, ott is. Az ünnepségek során, s kapcsán képletesen elvonult s le­pergett előttem a XX. század: Wigner Je­nő, Albert Einstein, Neumann János, Szentgyörgyi Albert, Bay Zoltán, Hans Bethe, Roosevelt. Truman, minden ame­rikai elnök és számos történelmi szemé­lyiség, no meg sorsuk elevenedett meg az ünnepségek során. Miközben zajlot­tak a fesztivál-hangulatú események, ne­kem gyakorta a névtelen tíz- és százez­rek, az ő sorsuk motoszkált a fejemben. „Sokan vannak az érdemesek, de keve­sen a kiválasztottak” - vált egyik ked­venc beszédmottómmá az egyes rendez­vényeken. S jött a Cherepy-levél: testet adott sok-sok ezer magyar léleknek, kik nem kerültek a történelemkönyvekbe, s sorsukkal mégis mindannyiukról mesél­tek a kövek. Nemcsak Franklin és Ster­ling Hills többezer magyar bányász csa­ládjáról, de a west-virginiai szénbányá­ban dolgozó, új hazát építő vájárról is, molnárjairól, Louisiana eperföldjeinek fölműveseiről, Sacramento ácsmesterei­ről, New York nyomdászairól. Magyarok voltak ők is. Több tízezer. Névtelenek, s mégis! - névtelenül is történelmet írtak sorsukkal. Verejtékükkel, vérükkel, könnyeikkel (s adójukkal) hozzájárultak az Egyesült Államoknak nevezett álom megvalósulásához. Egyben ajóindulat, a bizalom és a barátság hídjaivá váltak . rmdulBT Magyarország és az Egyesült Államok között. Nem volt persze ez mindig így az elmúlt évtizedekben, de - szerencsére - nekik, a névteleneknek lett igazuk: a né­pek, az emberek természetes barátok, akik még a politikailag feszült időben is tették dolgukat, s megőrizték kötő­désüket mindkét hazájukhoz. Új korszak köszöntött ránk. Magyar- ország szabad, demokratikus or­szág, szépen fejlődő piacgazdaság­gal. Országaink szövetségesként tekintenek a jövőbe az ezredfordu­ló küszöbén. S ebben szerepe van - a maga módján - Cherepyéknek s a többi névtelen magyar emig­ránsnak... Számomra ez a kiállítás, az elénk táruló színes csodakövek szimbólumok, emberi léptékben a Cherepy-család vonatkozásában és átvitt, tágabb értelemben történel­mileg is: egy kicsit emlékezés az „ismeretlen magyar emigránsra”, emlékmű a névtelen tízezrek apró és mégis színes sorsának, a töme­gében történelmet csináló milliók­nak.”- „Az Egyesült Államokban élve (is) sokat olvastam... Szeretném most önök­kel megosztani a számomra legszebb an­gol (pontosabban amerikai) költeményt. A vers címe: „A halálról és az elmúlás­ról”. A szerző ismeretlen. A költemény nem egy szomorú írás, ez egy fennkölt ünnepi dal, legalábbis számomra. Ne állj a síromnál, s ne zokogj. Én nem alszom ott. Én máshol vagyok. Ezer kósza szél kacagása vagyok. A hó gyémánt ragyogása vagyok. A búzán fiirdőző napsugár vagyok. Lágyan hullás őszi eső vagyok. Csendesen ébredő hajnalokon, Az égreszálló madarak szárnysuhogása vagyok. Az éji csillagok fényzuhogása vagyok. Ne állj a síromnál, s ne zokogj. Én nem alszom ott. Én máshol vagyok. ” A verset angolul és saját fordításában magyarul is elmondó Szemenyei István végül megköszönte a jelenlévő Cherepy családnak a Magyarországnak adomá­nyozott értékes ásványokat, a mérhetet­len mennyiségű munkát, amellyel több generáción át a „Színes kavicsokat” ösz- szegyűjtötték és azoknak gondjukat vi­selték. Schelken Pálma , Van kiút! Múlik a sötétség és már fénylik az igaz világosság. (ÍJn 2, 8) Ez a nap, bárhogyan is nézte, nem az volt, amire már olyan régóta vágyott. Pedig hát nem voltak nagy vágyai, csak szerette volna, ha megértik őt, figyelnek rá, s egy kicsit emberszámba veszik. De ezek a dolgok csak vágyak voltak, a valóság egészen más volt. Nem volt valami jó tanuló, ezért sokan lenézték, s elég sokat szidták a pedagó­gusai. Ha valami eredményt ért el, azt se neki tulajdonították, csak a szerenc­sének, vagy ami még ennél is gyakrab­ban fordult elő, ráfogták, hogy lesett a szomszédjáról. Ezen a mai napon is úgy érezte, mintha az egész világ összeesküdött volna ellene. Már kora reggel veszekedett vele az édesanyja és annak élettársa valami apróság miatt. Aztán itt az iskolában is piszkálták, megkapták a bizonyítványt, s sajnos nem lett valami fényes. Már félt hazamenni, mert tudta, hogy miképpen fogják lereagálni a dolgokat. Már a kapuban hallotta, hogy otthon veszeked­nek a szülei. Amikor megmondta, hogy nem lett olyan a bizonyítvány, mint ami­lyet ők vártak volna, akkor a felgyülem­lett harag és indulat mind rázúdult. Ezt pedig nem bírta elviselni. Fogta a kabátját és elrohant otthonról. Meg sem állt a buszpályaudvarig és fel­szállt az első induló buszra. Nem érdekelte, hogy hova viszi csak azt tudta, hogy minél messzebb, annál jobb. A feje tele volt mindennel. Egyik pillanatban meghalni szeretett volna, a másikban pedig mindent megváltó „remek” tervei voltak. A harmadik faluban leszállt, maga sem tudta, hogy miért tette, egysz­erűen csak ehhez volt kedve. Bolyongott a falu utcáin és nézte az embereket, min­denki arcán mást fedezett fel. Voltak szomorúak és vidámak, kedvesek és mogorvák, de egybe kötötte őket valami, mindegyiknek volt családja. Persze neki is volt, de ő valami mást szeretetett volna, olyat, amilyet a moziban szokott látni. Bár tudta, hogy olyan sohasem lesz, mégis jó volt róla álmodozni. Lassan besötétedett és az emberek behúzódtak a házaikba, s az utcák kihal­tak és kicsit kísértetiesek lettek. A fiú kiment a falu határában lévő erdőhöz és tüzet gyújtott. Órákon keresztül bámulta a tűz fényét, s arra gondolt, mi is lehet most otthon. Talán keresik? De az is lehet, hogy nem tűnt fel nekik, hogy nincs otthon? Ahogy telt az idő, úgy a kavargó, háborgó lelke megnyugodott, s az eddigi érzések helyére valami új, valami ismeretlen kezdett beférkőzni, ez pedig a lelki béke volt. Talán nem fogalmazódott meg benne ilyen konkrétan a dolog, de érezte, hogy ez nagyon jó, s kezdte egészen másképp szemlélni az életet. Felvillantak azokban az apró örömöknek a képei, amit eddig nem vett észre, amiért máris érdemes volt élni, s ami az elkövetkezőkben is erőt adhat neki. A felkelő nap beborította fényével az erdőt és a fiú szívét egyaránt. Felkelt és elindult hazafelé, mert az ő szívébe is beköltözött a béke és a szeretet. Nem tudta, hogy kinek kell megköszönnie, de hálás volt érte, mert számára is elkezdődhetett valami új. A falu tem­plomában megszólaltak a harangok, s ezek kísérték el a fiú lépteit. Köszönjük neked Urunk, hogy szereteted megvilá­gosítja lelkünket és elménket... Jéckel Gábor Ifjúsági istentisztelet Kelenföldön (XI: Bocskai út 10., tanácsterem) 1999 április 25-én vasárnap délután 6 órakor Pintér Károly szolgálatával. Mindenkit szeretettel várnak. Kántorképzés - Fót Szeretettel tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy az idei téli tanfolyam záróvizsgá­ja 1999. április 24-én lesz, fél 11 órai kezdettel. A nyári tanfolyamokra jelent­kezni lehet 1999. május 22-ig a következő címen: Evangélikus Kántorképző Inté­zet, 2152 Fót, Berda J. u. 3. (tel: 06-27-360-093). Időpont tanfolyamvezető részvételi díj 1999. jún.28-júl.l6. (19 nap) Bence Gábor 14.250.-Ft 1999. júl.17-31. (15 nap) Ecsedi Zsuzsa 11.250-Ft 1999. aug.2.-21. (20 nap) Kertész Botond 15.000 - Ft t

Next

/
Thumbnails
Contents