Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-03-14 / 11. szám

64. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 1999. MÁRCIUS 14. BÖJT NEGYEDIK VASÁRNAPJA ÁRA: 48 Ft „Krisztus nem emberi rabságból, hanem az örök haragtól szabadított meg bennünket. Szabaddá lettünk törvénytől, bűntől, haláltól, ördög hatalmától, és a pokoltól. ” Luther — A TARTALOMBÓL ­Emlékezés 1848 március 15-re Áldozatvédelem Új lap indult egyházunkban ÜDVÖSSÉGÜNK ÚTJA Az élet-kenyere „...ha a búzaszem nem esik a földbe és nem hal meg, egymaga marad, de ha meghal, sokszoros termést hoz. " Jn 12,24. Kunos Jenő magyar evangélikus lelkész, - egyházunk küldöttekép­pen - 1939-1947 között Kínában végzett missziói munkát. A II. Világháború után, - mivel nem volt érvényes magyar útlevele, - nem jöhetett haza Ma­gyarországra. Az akkor még Kínában dolgozó Missziói Társaság szerzett neki, felesége és Kíná­ban született négy gyermeke számára beutazási en­gedélyt az Egyesült Államokba. - Angolul írt élet­rajzában, — melyet az Evangélikus Külmissziói Egyesület barátai mostanában igyekeznek magyarra fordítani, - a következőket írja: Hartford egyetemén örömmel hallgattam Moris Steggerda antropológiai professzor előadásait. Amikoris egyik nap egy ma­rék búzát hozott magával a professzor és kérte a hallgatókat, mondják meg, vajon a világ melyik ré­széről való a bemutatott búza? Volt aki azt mondta: albertai, kanadai, ausztráliai, vagy Kansas államból való. Ekkor Steggerda pro­fesszor, - nagy meglepetést okozva - elmondta, hogy ezek a háromezer éves búzaszemek az egyik egyiptomi fáraó sírjából valók. - Jézus szava vilá­gosan beteljesedett rajtuk: „...ha a búzaszem nem esik a földbe és nem hal meg, egymaga marad... ” Jézus azt is mondta magáról: „Én vagyok az élet kenyere Jézus az élet-kenyere azért jött, azért adta értünk önmagát, hogy az üdvösség útján képesek le­gyünk járni az Ő erejével, s egyszer megérkezni az Isten országába. - Az államosítások előtt 2000 hold földje, 250 tehene és kisebb ménese volt egy testvé­rünknek. Nagyon szerette a gazdaságát, tanulmá­nyokat végzett, hogy eredményesen dolgozhasson. Nem is nősült meg, s 38 éves volt, amikor mindenét elveszítette. Intemálótáborba hurcolták, ahol egy évet töltött. Ide sikerült becsempészni hozzá egy Bibliát, amit olvasva, a szívébe fogadta: Jézust, aki az Élet kenyere lett a számára. Szabadulása után visszament birtokára, remélve, hogy az ősi házból maradt valami, amiből felöltözhet. Volt kanásza, elébe dobta a kanászbotját, ezzel távozhatott egyko­ri boldog otthonából. - Éhes volt és nagyon megalá­zott. így kopogtatott egykori lelkésze ajtaján: csak egy darab kenyeret kért. A lelkész - a kenyér mellé - Isten igéjével, új reménységet is nyújtott a koldus­sá lett embernek, aki testben és lélekben felfrissül­ve ment tovább. Aztán munkát vállalt. Ahol elfo­gadták, mindenütt megismerték szorgalmát. - Évek múlva újra felkereste a lelkészcsaládot, - ahol idő­közben több gyermek is született. Hosszas beszél­getés után így búcsúzott tőlük: megrendül a lelkem, amikor belenézek gyermekeitek csillogó szemébe. Milyen jó nektek, hogy velük van tele a házatok. Nekem senkim sincs, magamban élek. De köszö­nöm nektek, hogy nehéz napjaimban az Élet kenye­rével erősítettetek engem. Hiszem, hogy ennek a „kenyérnek” az erejével megérkezem igazi, örök otthonomba is. Az Üdvösség útja Kínában, Amerikában, vagy Magyarországon is, csak a „befogadott” Élet kenye­rével járható. Az Evangélikus Élet, egyházunk rádi­ós és Tv-s szolgálata, minden temploma, hittanórá­ja kínálja ezt a „Kenyeret”. - A Mennyei Atya vár­ja, hogy még e böjti időben fogadd el neked nyúj­tott lelki eledelét, az Élet kenyerét - Krisztust! - Ilyen nagy szeretetet nem lehet elutasítani anélkül, hogy meg ne bántanád Megváltó Istenedet! Brebovszky Gyula Márciusi forradalmunk Március 15-én hazánk egyik leg­eredményesebb és legdicsőbb forra­dalmára emlékezünk. 151 évvel ez­előtt a magyar történelemnek valóban sorsfordulója volt. Maga a nagy nap sűrítette magába a kor követeléseit és lehetőségeit. Voltak előzmények bő­ségesen, de mégis ennek a napnak a sikere kiemelkedik a többi tényező köréből. A reformkor hosszú vitái, az ellenzék párttá szervező­dése, a magyar biroda­lom kivirágzása, az ifjú­ság forradalmi generáci­ójának bátorsága és el­szántsága csodálatos mó­don találkozott az euró­pai fejlődés általános és magyar kihívásával. Ne­héz eldönteni a sok té­nyező egymásráhatásá­nak súlyát, és kiválaszta­ni a primátust. A franciák július 14-ét tartják nem­zeti ünnepüknek. Azt a napot, amikor a francia nép közvetlenül avatko­zott be a politikába. Nem véletlen, hogy mi márci­us 15-ét ünnepeljük ilyen érzésekkel. A márciusi if­jak nem a hivatalos poli­tika megbízottai voltak, hanem a magyar nép vá­gyait és törekvéseit fo­galmazták meg - tettek­kel. A polgári szabadságjogok kéz­zelfogható megvalósítása éppen ezért hatott a politikai életre, akár Bécsre gondolunk, akár Pozsonyra. így jutott túl a polgári törekvés a holtpontján, és tette lehetővé az áprilisi törvények létrejöttét. Az új polgári berendezkedés eddig nem látott mértékben biztosította az állami függetlenséget. Gondoljuk meg, hogy minden törvényt a király aláírása mellett a miniszteri ellen- jegyzés emelt jogerőre. Ez azt jelen­tette, hogy ezentúl Magyarországon csak olyasmi történhetett, amit a ma­gyar kormány is helyeselt. Az alkot­mányos monarchia intézményéből az is következett, hogy a törvényekhez a király hozzájárulása is szükséges volt. Ugyancsak fontos vívmány volt az is, hogy a magyar kormánynak önálló pénzügyminisztere és önálló hadügyminisztere is lett, tehát a füg­getlenség legfontosabb kellékei a pénz- és hadügy magyar kézbe kerül­tek. A forradalom másik nagy vívmánya a társadalom polgári átalakulása volt. Ennek egyik legfontosabb feltétele a törvény előtti egyenlőség. Ez azt je­lenti, hogy a bírósági rendszer egysé­ges, mindenkire egyformán kiterjedő szervezetté vált, és semmiféle igaz­ságszolgáltatási privilégium nem ma­radt meg. Ugyancsak fontos volt a közteherviselés érvényesítése. Ezt persze könnyű kimondani, de annál nehezebb megvalósítani, hiszen ren­geteg felkészülés (földmérés, értéke­lés, kirovás) szükséges a megvalósí­táshoz. Forradalmunk leglényege­sebb lépése a jobbágyfelszabadítás volt. A jobbágy annak a földterület­nek, ami úrbéres földként a bir­tokában volt, most tulajdonosa lett, és az úrbérrel kapcsolatos szolgáltatá­sok megszűntek. A földesurak kár­pótlását nálunk nem a jobbágy köte­lességévé tették, mint sok más országban, hanem az ál­lam vállalta magára. Rendkívüli jelentősége volt a polgári szabadságjogok tör­vénybe iktatásának is. A saj­tószabadság kimondása mel­lett a sajtóvétségek és a fele­lősség kérdését is tisztázták. A törvényhozás a népképvi­seleti országgyűlés feladata lett. Ezt censusos választójog alapján választották meg és a kormány ennek volt felelős a törvény betartásáért. A régeb­bi korokban rengeteg vitát és háborút okozott vallásügyet a tökéletes egyenlőség és vi­szonosság kimondásával zár­ták le, és azt is kimondták, hogy az egyházi és iskolai költségek „közálladalmi költ­ségek által fedeztessenek”. A forradalom által hozott törvényeket az első felelős magyar minisztérium Bat­thyány Lajos gróf vezetésével hallat­lan energiával igyekezett végrehajta­ni. Sajnos azonban, az a kedvező nemzetközi helyzet, ami a törvények létrejöttét lehetővé tette, az év folya­mán egyre romlott, így a békés építő tevékenységet a belső küzdelmek, majd a szabadságharc váltották fel. Ebben a szakaszban az evangélikus egyház három kiemelkedő alakja ját­szott meghatározó tevékenységet. Kossuth Lajos elszántságával és cso­dálatos szervező tevékenységével tűnt ki. Görgey Artúr ismét visszatért a hadsereghez, és hadvezéri tehetsé­gének, hazafias önfeláldozásának számos jelét adta. Petőfi Sándor pe­dig nemcsak művészetével, hanem kardjával is védte a hazát. 150 év előtt a kép nem volt olyan derűs, mint a 151 év előtti. Március 4-én az ifjú Ferenc József kiadta az olmützi alkotmányt, amelyben a ma­gyar törvények mindazon pontjait, amelyek az új alkotmánnyal ellen­keznek, hatályon kívül helyezte. A kérdés akkor az volt, hogy a szabad­ságharcnak mi legyen a további cél­ja? Vagy addig harcolni, amíg nem si­kerül az áprilisi törvényeket visszaál­lítani, vagy választ adni az olmützi alkotmányra, és a törvényszegő Habsburg házat detronizálni. A belső viták igen élesek voltak, de egyik megoldás sem ígérkezett megfelelő­nek. A Függetlenségi Nyilatkozat el­szánt és elkeseredett lépés volt, ám nem volt reális alapja. Bekövetkezett ugyan az Európát ámulatba ejtő tava­szi hadjárat sikersorozata, de az orosz intervenció szükségszerűvé tette a bukást. A magyar önállóság pedig egyetlen európai hatalomnak sem állt érdekében. Végül gondoljunk az előbb említett három főszereplőre! Petőfinek telje­sült versben megjósolt jövője: „ Ott essem el én, a harc mezején, ott foly­jon az ifjúi vér ki szívembül"... Kos­suth nem adta föl a reményt. Vállalta az emigráció hányattatásait és a ku­darcba fulladó próbálkozásokat. Ta­lán Görgey sorsa volt a legmegalá- zóbb. Nem lett mártír, de megkapta a jogtalan szégyenbélyeget és „áruló”- ként élte le hosszú életét, ő, aki tudta, hogy a tiszta hazafiság vezette min­den lépését. Talán mindnyájan hibáz­hattak is, de nem lehet ítélkezni fölöt­tük. Megérteni kell őket és tisztelni, mert az az ügy, amiért küzdöttek, idő­vel meghozza gyümölcseit. Gyapay Gábor A szabadságharc zászlaja Evangélikus böjt Nagyböjt negyven napja az egyházi esztendő - a liturgikus év - jó rendjét megbecsülő, egyetemes keresztyénség közös kincse. Nem lehet kisajátítani, felekezetileg kiosztani, noha tagadhatatlan sajátos­ságok színesítik a Nagyböjt és általában a böjt ün­neplését, gyakorlatát. Hogyan is lehetne kisajátítani, hiszen a keresz­tyén hit közös titka, Jézus Krisztus Urunk szenve­dése, kínhalála és feltámadása felé visz bennünket. Évről-évre emlékeztet és segít, nehogy valamiféle pótlékkal, jobban a szánk íze szerinti „tartalom­mal” töltsük meg a „magunk módja” szerinti hitet, jobban mondva hiedelmet. Jézus Krisztus Urunk páratlan utat járt értünk, amikor elindult „föl Jeruzsálembe”. Útjának nin­csenek párhuzamos, mellette futó vonulatai. Ezért mindannyiunknak, akik üdvösségünk útját csodál­juk és imádjuk az Ő útjában, el kell fémünk rajta, senkit sem szoríthatunk az útszélre, netalán az árokba. Ezért eléggé nehezemre esik a böjt elé az evangélikus jelzőt írni! De mégis van ilyen! Eszem ágában sincsen azon­ban, hogy botcsinálta néprajzosnak csapjak fel, hogy fölkutassam vagy csokorba kössem böjt folk­lorisztikájának evangélikus elemeit. Nem teszem, mert félő, hogy csak pár szálas csokrocska lenne. Majd gondoskodik a sajtó bőségesen arról, hogy a keresztyénség központi mondanivalója felől a peri­féria irányába húzzon el. Hiszen annyi érdekesség van, ami a lényegesről elvonhatja a figyelmet. Ahol felnőttem, majd három kápláni év kivételével az egész lelkészi szolgálatomat végeztem - Dunántúl közepéről, Veszprém és Vas megyéről van szó - nem kényeztetett el ilyenekkel. Lakodalom ugyan itt sem volt akkoriban. Nagypénteken mi sem et­tünk húst. Gyerekkoromból csak arra a felháboro­dásra emlékezem vissza - nyolc éves körüli voltam -, amikor a falu főjegyzője - nem katolikus volt -, Nagypéntek délelőttjén kocsisával trágyát horda- tott a mezőre. Az énekeken kívül templomi emlékeim is alig vannak a böjtről-A liturgikus színek, köztük a böjt csodálatos lilája is csak ebben az időben lettek ma­gától értődőkké a kávébarnák meg a fekete helyett. Körömszakadtig ragaszkodom a valódi keresz­tyén tartalmat hordozó tradícióhoz, de valósággal örültem, amikor Erdélyi Zsuzsanna, a „Hegyet hágék, lőtőt lépék” című mű fáradhatatlan és felejt­hetetlen gyűjtője csodálkozva észlelte, hogy a zö­mében evangélikus területeken csak gyérnek is alig nevezhető liturgikus szövegeken túli anyagot talált. Szinte gondviselésszerűnek kellene mondanunk, hogy a böjtnek alig-alig akad néprajzilag színes „körítése”. Ne vegye senki szemellenzősen ostoba túlzásnak, amikor odáig merészkedem, hogy az evangélikus böjtöt egyenesen be kellene tiltani, ha néprajzi szokások érdekességei felől akarnánk megközelíteni. De ha voltak is ilyenek - tisztelet adassék nekik, hiszen bizonyára a szent időszak megbecsülését célozták -, ott is a jelképesnél is jel­képesebbre zsugorodtak, hiszen az elég hosszú kö­zelmúltunk egésze, menzáival, üzemi étkeztetéssel, munkabeosztással akaratlanul, sokszor akarva is sorvasztotta, vagy kiölte a böjttel kapcsolatos ha­gyományokat. Természetesen mindez nem csupán az evangélikusokat szegényítette. Mégis van evangélikus böjt! Három jellemzőjét szeretném felvillantani. Böjtünk a keresztyén üzenet szívébe összpontosít. Jézus Krisztus, az idők teljességében emberré lett Isten szeretete kínhalált szenvedett, de feltámadt. Mindez nem nyilatkozatban, plakáton, elvben tör­tént, hanem olyan valóságosan és elképesztően, hogy akik - „felmegyünk Jeruzsálembe” bejelenté­sének a tartalmát végre sejteni vélték, szinte ha­nyatt estek a megdöbbenéstől. Az örökkévalóság Ura malmának a kereke nemcsak úgy monoton, végtelenül forgatja az idő folyamát. Az időnek van­nak zökkentősen megállító pontjai, szakaszai. Vall­juk, hogy amit Isten értünk Krisztussal és Krisztus­ban tett, az ilyen szakasz. Böjt esztendőről eszten­dőre erre emlékeztet. Az evangélikus böjt egyet akar igazában: meggondolni, meggondoltatni, hogy nem a gazdája, de nem is kiszolgáltatott rab­szolgája, hanem a megajándékozottja vagyok an­nak a különleges időszaknak, amikor megállít a negyven nap: neked mikor lesz időd észrevenni és megköszönni, hogy Isten nem ment el melletted, hanem érted, értünk indult „fel Jeruzsálembe”? Ne­künk nincsen végtelenül sok időnk. Ki tudja, hogy még mennyi „negyven nap” fér bele? A böjt nem hagyható magunk mögött, tiszte­letreméltó de régmúlt esemény gyanánt. Jézus Krisztus a szenvedés és áldozat útját segítség nélkül járta, de magával vitte tanítványait. Tanúkat akart. Tanúkat és nem szent vízcsapokat, amelyek­ből ömlik a szó róla. Legtöbbjük a keresztény tradí­ció szerint minősített tanú, mártír lett. Ráment az életük a tanúskodásra. Aki később vénségében ter­mészetes halállal halt meg, az sem volt kisebb: a tanú a szeretet hosszú, sokszor nagyon fárasztó rész­leteiben is lehet mártír. A keresztyénség ismeri a „compassio”, az együtt- szenvedés fogalmát és valóságát. Az együttszenve­Folytatás a 3. oldalon

Next

/
Thumbnails
Contents