Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-03-14 / 11. szám
64. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 1999. MÁRCIUS 14. BÖJT NEGYEDIK VASÁRNAPJA ÁRA: 48 Ft „Krisztus nem emberi rabságból, hanem az örök haragtól szabadított meg bennünket. Szabaddá lettünk törvénytől, bűntől, haláltól, ördög hatalmától, és a pokoltól. ” Luther — A TARTALOMBÓL Emlékezés 1848 március 15-re Áldozatvédelem Új lap indult egyházunkban ÜDVÖSSÉGÜNK ÚTJA Az élet-kenyere „...ha a búzaszem nem esik a földbe és nem hal meg, egymaga marad, de ha meghal, sokszoros termést hoz. " Jn 12,24. Kunos Jenő magyar evangélikus lelkész, - egyházunk küldötteképpen - 1939-1947 között Kínában végzett missziói munkát. A II. Világháború után, - mivel nem volt érvényes magyar útlevele, - nem jöhetett haza Magyarországra. Az akkor még Kínában dolgozó Missziói Társaság szerzett neki, felesége és Kínában született négy gyermeke számára beutazási engedélyt az Egyesült Államokba. - Angolul írt életrajzában, — melyet az Evangélikus Külmissziói Egyesület barátai mostanában igyekeznek magyarra fordítani, - a következőket írja: Hartford egyetemén örömmel hallgattam Moris Steggerda antropológiai professzor előadásait. Amikoris egyik nap egy marék búzát hozott magával a professzor és kérte a hallgatókat, mondják meg, vajon a világ melyik részéről való a bemutatott búza? Volt aki azt mondta: albertai, kanadai, ausztráliai, vagy Kansas államból való. Ekkor Steggerda professzor, - nagy meglepetést okozva - elmondta, hogy ezek a háromezer éves búzaszemek az egyik egyiptomi fáraó sírjából valók. - Jézus szava világosan beteljesedett rajtuk: „...ha a búzaszem nem esik a földbe és nem hal meg, egymaga marad... ” Jézus azt is mondta magáról: „Én vagyok az élet kenyere Jézus az élet-kenyere azért jött, azért adta értünk önmagát, hogy az üdvösség útján képesek legyünk járni az Ő erejével, s egyszer megérkezni az Isten országába. - Az államosítások előtt 2000 hold földje, 250 tehene és kisebb ménese volt egy testvérünknek. Nagyon szerette a gazdaságát, tanulmányokat végzett, hogy eredményesen dolgozhasson. Nem is nősült meg, s 38 éves volt, amikor mindenét elveszítette. Intemálótáborba hurcolták, ahol egy évet töltött. Ide sikerült becsempészni hozzá egy Bibliát, amit olvasva, a szívébe fogadta: Jézust, aki az Élet kenyere lett a számára. Szabadulása után visszament birtokára, remélve, hogy az ősi házból maradt valami, amiből felöltözhet. Volt kanásza, elébe dobta a kanászbotját, ezzel távozhatott egykori boldog otthonából. - Éhes volt és nagyon megalázott. így kopogtatott egykori lelkésze ajtaján: csak egy darab kenyeret kért. A lelkész - a kenyér mellé - Isten igéjével, új reménységet is nyújtott a koldussá lett embernek, aki testben és lélekben felfrissülve ment tovább. Aztán munkát vállalt. Ahol elfogadták, mindenütt megismerték szorgalmát. - Évek múlva újra felkereste a lelkészcsaládot, - ahol időközben több gyermek is született. Hosszas beszélgetés után így búcsúzott tőlük: megrendül a lelkem, amikor belenézek gyermekeitek csillogó szemébe. Milyen jó nektek, hogy velük van tele a házatok. Nekem senkim sincs, magamban élek. De köszönöm nektek, hogy nehéz napjaimban az Élet kenyerével erősítettetek engem. Hiszem, hogy ennek a „kenyérnek” az erejével megérkezem igazi, örök otthonomba is. Az Üdvösség útja Kínában, Amerikában, vagy Magyarországon is, csak a „befogadott” Élet kenyerével járható. Az Evangélikus Élet, egyházunk rádiós és Tv-s szolgálata, minden temploma, hittanórája kínálja ezt a „Kenyeret”. - A Mennyei Atya várja, hogy még e böjti időben fogadd el neked nyújtott lelki eledelét, az Élet kenyerét - Krisztust! - Ilyen nagy szeretetet nem lehet elutasítani anélkül, hogy meg ne bántanád Megváltó Istenedet! Brebovszky Gyula Márciusi forradalmunk Március 15-én hazánk egyik legeredményesebb és legdicsőbb forradalmára emlékezünk. 151 évvel ezelőtt a magyar történelemnek valóban sorsfordulója volt. Maga a nagy nap sűrítette magába a kor követeléseit és lehetőségeit. Voltak előzmények bőségesen, de mégis ennek a napnak a sikere kiemelkedik a többi tényező köréből. A reformkor hosszú vitái, az ellenzék párttá szerveződése, a magyar birodalom kivirágzása, az ifjúság forradalmi generációjának bátorsága és elszántsága csodálatos módon találkozott az európai fejlődés általános és magyar kihívásával. Nehéz eldönteni a sok tényező egymásráhatásának súlyát, és kiválasztani a primátust. A franciák július 14-ét tartják nemzeti ünnepüknek. Azt a napot, amikor a francia nép közvetlenül avatkozott be a politikába. Nem véletlen, hogy mi március 15-ét ünnepeljük ilyen érzésekkel. A márciusi ifjak nem a hivatalos politika megbízottai voltak, hanem a magyar nép vágyait és törekvéseit fogalmazták meg - tettekkel. A polgári szabadságjogok kézzelfogható megvalósítása éppen ezért hatott a politikai életre, akár Bécsre gondolunk, akár Pozsonyra. így jutott túl a polgári törekvés a holtpontján, és tette lehetővé az áprilisi törvények létrejöttét. Az új polgári berendezkedés eddig nem látott mértékben biztosította az állami függetlenséget. Gondoljuk meg, hogy minden törvényt a király aláírása mellett a miniszteri ellen- jegyzés emelt jogerőre. Ez azt jelentette, hogy ezentúl Magyarországon csak olyasmi történhetett, amit a magyar kormány is helyeselt. Az alkotmányos monarchia intézményéből az is következett, hogy a törvényekhez a király hozzájárulása is szükséges volt. Ugyancsak fontos vívmány volt az is, hogy a magyar kormánynak önálló pénzügyminisztere és önálló hadügyminisztere is lett, tehát a függetlenség legfontosabb kellékei a pénz- és hadügy magyar kézbe kerültek. A forradalom másik nagy vívmánya a társadalom polgári átalakulása volt. Ennek egyik legfontosabb feltétele a törvény előtti egyenlőség. Ez azt jelenti, hogy a bírósági rendszer egységes, mindenkire egyformán kiterjedő szervezetté vált, és semmiféle igazságszolgáltatási privilégium nem maradt meg. Ugyancsak fontos volt a közteherviselés érvényesítése. Ezt persze könnyű kimondani, de annál nehezebb megvalósítani, hiszen rengeteg felkészülés (földmérés, értékelés, kirovás) szükséges a megvalósításhoz. Forradalmunk leglényegesebb lépése a jobbágyfelszabadítás volt. A jobbágy annak a földterületnek, ami úrbéres földként a birtokában volt, most tulajdonosa lett, és az úrbérrel kapcsolatos szolgáltatások megszűntek. A földesurak kárpótlását nálunk nem a jobbágy kötelességévé tették, mint sok más országban, hanem az állam vállalta magára. Rendkívüli jelentősége volt a polgári szabadságjogok törvénybe iktatásának is. A sajtószabadság kimondása mellett a sajtóvétségek és a felelősség kérdését is tisztázták. A törvényhozás a népképviseleti országgyűlés feladata lett. Ezt censusos választójog alapján választották meg és a kormány ennek volt felelős a törvény betartásáért. A régebbi korokban rengeteg vitát és háborút okozott vallásügyet a tökéletes egyenlőség és viszonosság kimondásával zárták le, és azt is kimondták, hogy az egyházi és iskolai költségek „közálladalmi költségek által fedeztessenek”. A forradalom által hozott törvényeket az első felelős magyar minisztérium Batthyány Lajos gróf vezetésével hallatlan energiával igyekezett végrehajtani. Sajnos azonban, az a kedvező nemzetközi helyzet, ami a törvények létrejöttét lehetővé tette, az év folyamán egyre romlott, így a békés építő tevékenységet a belső küzdelmek, majd a szabadságharc váltották fel. Ebben a szakaszban az evangélikus egyház három kiemelkedő alakja játszott meghatározó tevékenységet. Kossuth Lajos elszántságával és csodálatos szervező tevékenységével tűnt ki. Görgey Artúr ismét visszatért a hadsereghez, és hadvezéri tehetségének, hazafias önfeláldozásának számos jelét adta. Petőfi Sándor pedig nemcsak művészetével, hanem kardjával is védte a hazát. 150 év előtt a kép nem volt olyan derűs, mint a 151 év előtti. Március 4-én az ifjú Ferenc József kiadta az olmützi alkotmányt, amelyben a magyar törvények mindazon pontjait, amelyek az új alkotmánnyal ellenkeznek, hatályon kívül helyezte. A kérdés akkor az volt, hogy a szabadságharcnak mi legyen a további célja? Vagy addig harcolni, amíg nem sikerül az áprilisi törvényeket visszaállítani, vagy választ adni az olmützi alkotmányra, és a törvényszegő Habsburg házat detronizálni. A belső viták igen élesek voltak, de egyik megoldás sem ígérkezett megfelelőnek. A Függetlenségi Nyilatkozat elszánt és elkeseredett lépés volt, ám nem volt reális alapja. Bekövetkezett ugyan az Európát ámulatba ejtő tavaszi hadjárat sikersorozata, de az orosz intervenció szükségszerűvé tette a bukást. A magyar önállóság pedig egyetlen európai hatalomnak sem állt érdekében. Végül gondoljunk az előbb említett három főszereplőre! Petőfinek teljesült versben megjósolt jövője: „ Ott essem el én, a harc mezején, ott folyjon az ifjúi vér ki szívembül"... Kossuth nem adta föl a reményt. Vállalta az emigráció hányattatásait és a kudarcba fulladó próbálkozásokat. Talán Görgey sorsa volt a legmegalá- zóbb. Nem lett mártír, de megkapta a jogtalan szégyenbélyeget és „áruló”- ként élte le hosszú életét, ő, aki tudta, hogy a tiszta hazafiság vezette minden lépését. Talán mindnyájan hibázhattak is, de nem lehet ítélkezni fölöttük. Megérteni kell őket és tisztelni, mert az az ügy, amiért küzdöttek, idővel meghozza gyümölcseit. Gyapay Gábor A szabadságharc zászlaja Evangélikus böjt Nagyböjt negyven napja az egyházi esztendő - a liturgikus év - jó rendjét megbecsülő, egyetemes keresztyénség közös kincse. Nem lehet kisajátítani, felekezetileg kiosztani, noha tagadhatatlan sajátosságok színesítik a Nagyböjt és általában a böjt ünneplését, gyakorlatát. Hogyan is lehetne kisajátítani, hiszen a keresztyén hit közös titka, Jézus Krisztus Urunk szenvedése, kínhalála és feltámadása felé visz bennünket. Évről-évre emlékeztet és segít, nehogy valamiféle pótlékkal, jobban a szánk íze szerinti „tartalommal” töltsük meg a „magunk módja” szerinti hitet, jobban mondva hiedelmet. Jézus Krisztus Urunk páratlan utat járt értünk, amikor elindult „föl Jeruzsálembe”. Útjának nincsenek párhuzamos, mellette futó vonulatai. Ezért mindannyiunknak, akik üdvösségünk útját csodáljuk és imádjuk az Ő útjában, el kell fémünk rajta, senkit sem szoríthatunk az útszélre, netalán az árokba. Ezért eléggé nehezemre esik a böjt elé az evangélikus jelzőt írni! De mégis van ilyen! Eszem ágában sincsen azonban, hogy botcsinálta néprajzosnak csapjak fel, hogy fölkutassam vagy csokorba kössem böjt folklorisztikájának evangélikus elemeit. Nem teszem, mert félő, hogy csak pár szálas csokrocska lenne. Majd gondoskodik a sajtó bőségesen arról, hogy a keresztyénség központi mondanivalója felől a periféria irányába húzzon el. Hiszen annyi érdekesség van, ami a lényegesről elvonhatja a figyelmet. Ahol felnőttem, majd három kápláni év kivételével az egész lelkészi szolgálatomat végeztem - Dunántúl közepéről, Veszprém és Vas megyéről van szó - nem kényeztetett el ilyenekkel. Lakodalom ugyan itt sem volt akkoriban. Nagypénteken mi sem ettünk húst. Gyerekkoromból csak arra a felháborodásra emlékezem vissza - nyolc éves körüli voltam -, amikor a falu főjegyzője - nem katolikus volt -, Nagypéntek délelőttjén kocsisával trágyát horda- tott a mezőre. Az énekeken kívül templomi emlékeim is alig vannak a böjtről-A liturgikus színek, köztük a böjt csodálatos lilája is csak ebben az időben lettek magától értődőkké a kávébarnák meg a fekete helyett. Körömszakadtig ragaszkodom a valódi keresztyén tartalmat hordozó tradícióhoz, de valósággal örültem, amikor Erdélyi Zsuzsanna, a „Hegyet hágék, lőtőt lépék” című mű fáradhatatlan és felejthetetlen gyűjtője csodálkozva észlelte, hogy a zömében evangélikus területeken csak gyérnek is alig nevezhető liturgikus szövegeken túli anyagot talált. Szinte gondviselésszerűnek kellene mondanunk, hogy a böjtnek alig-alig akad néprajzilag színes „körítése”. Ne vegye senki szemellenzősen ostoba túlzásnak, amikor odáig merészkedem, hogy az evangélikus böjtöt egyenesen be kellene tiltani, ha néprajzi szokások érdekességei felől akarnánk megközelíteni. De ha voltak is ilyenek - tisztelet adassék nekik, hiszen bizonyára a szent időszak megbecsülését célozták -, ott is a jelképesnél is jelképesebbre zsugorodtak, hiszen az elég hosszú közelmúltunk egésze, menzáival, üzemi étkeztetéssel, munkabeosztással akaratlanul, sokszor akarva is sorvasztotta, vagy kiölte a böjttel kapcsolatos hagyományokat. Természetesen mindez nem csupán az evangélikusokat szegényítette. Mégis van evangélikus böjt! Három jellemzőjét szeretném felvillantani. Böjtünk a keresztyén üzenet szívébe összpontosít. Jézus Krisztus, az idők teljességében emberré lett Isten szeretete kínhalált szenvedett, de feltámadt. Mindez nem nyilatkozatban, plakáton, elvben történt, hanem olyan valóságosan és elképesztően, hogy akik - „felmegyünk Jeruzsálembe” bejelentésének a tartalmát végre sejteni vélték, szinte hanyatt estek a megdöbbenéstől. Az örökkévalóság Ura malmának a kereke nemcsak úgy monoton, végtelenül forgatja az idő folyamát. Az időnek vannak zökkentősen megállító pontjai, szakaszai. Valljuk, hogy amit Isten értünk Krisztussal és Krisztusban tett, az ilyen szakasz. Böjt esztendőről esztendőre erre emlékeztet. Az evangélikus böjt egyet akar igazában: meggondolni, meggondoltatni, hogy nem a gazdája, de nem is kiszolgáltatott rabszolgája, hanem a megajándékozottja vagyok annak a különleges időszaknak, amikor megállít a negyven nap: neked mikor lesz időd észrevenni és megköszönni, hogy Isten nem ment el melletted, hanem érted, értünk indult „fel Jeruzsálembe”? Nekünk nincsen végtelenül sok időnk. Ki tudja, hogy még mennyi „negyven nap” fér bele? A böjt nem hagyható magunk mögött, tiszteletreméltó de régmúlt esemény gyanánt. Jézus Krisztus a szenvedés és áldozat útját segítség nélkül járta, de magával vitte tanítványait. Tanúkat akart. Tanúkat és nem szent vízcsapokat, amelyekből ömlik a szó róla. Legtöbbjük a keresztény tradíció szerint minősített tanú, mártír lett. Ráment az életük a tanúskodásra. Aki később vénségében természetes halállal halt meg, az sem volt kisebb: a tanú a szeretet hosszú, sokszor nagyon fárasztó részleteiben is lehet mártír. A keresztyénség ismeri a „compassio”, az együtt- szenvedés fogalmát és valóságát. Az együttszenveFolytatás a 3. oldalon