Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-02-21 / 8. szám

Evangélikus Elet 1999. FEBRUÁR 21. ö.oldal SßSABOB U M w SS «I Kedves Fűzőtársaim! Mostani sorozatunkban gyöngyből fűzünk meg néhányat a Noé bárkáján levő állatok közül. Ma ró­kát fűzünk. Szükség lesz 7 db fekete (f), 93 db fehér (F) és 184 db piros (P) gyöngyre. 130 cm damil- ra. Az alapfűzéseket a korábbi Evangélikus Elet Gyerekrovatában találhatjátok! 1. lf 2. 2F ti rr r Fuzes: 32. 2P 33. 2P 3. 2P 18. 1P6F IP g 2x 34. 3P 4. 3F (3F+1Í) 35. 3P 5. 3P 19. 10P 36. 4P 6. 4F 20. IP 6F IP 37. 5P 7. 4P 21. 10P 38. 4P 8. 5F 22. 1P6F IP 39. 6P 9. 2P If 2P If 2P 23. 10P 40. 5P 10. 1P4F IP 24. 1P6F IPg 41.6P 11. 9P 2x(3F+lf) 42. 4P 12. IP5F IP 25. 8P 43. 5P 13. 2P 2F 2P 2F 26. 1P3F IP 44. 3F 2P 12x8P 27. 4P 45. 3F 14. 1P6F IP 28. 1P2F IP 46. 2F 15. 10P 29. 3P 47. 2F 16. 1P6F IP 30. IP 1F IP 48. 1F 17. 10P 31. 2P 49. 1F Páros sorok: hasa. Páratlan so­rok: háta. • A füleket az 1. Ábra szerint fűzzük. Az egyik szálra 10 szemet füzünk (2P 2F 2P 2F 2P), a másik szálat visszafűzzük a 10. És 9. Pi­ros szemen, ráfűzünk 5 pirosat (11.Ő15.), visszaöltünk a 14. gyöngybe, és még 3 piros szem felfűzése után (16. Öl8.) átbújtat­juk a damilt a középső két piros szemen (6.,5.). A másik fület is felfűzzük erre a szálra és rögzítjük az első két gyöngybe öltve (2., 1.) ■ A lábak elkészítéséhez a 2. ábra nyújt segítséget. Az egyik szálra 8 fehér szemet fűzünk (1. Ő8.), a másik szálat szembe­fűzzük a 8 és 7. gyöngyön, ráfű­zünk 3 fehér és egy fekete szemet (9. 012.), majd visszafűzünk a láb 3 fehér gyöngyén (11. 09.) és az alapsor 4 középső szemén (6. Ő3.). Rá- füzzük erre a szálra a másik lábat is, és rögzítjük a 2. és 1. szembe öltve. Kedves Gyerekek! Biztos hallottatok róla, hogy az Evangélikus Egyháznak van egy Gyermekbizottsága. Ez a Gyermekbizottság hirdette meg ta­valy a rajzpályázatot is, melyre olyan sokan küldtetek be nagyon szép rajzokat! Idén is lesz pályázat és egyéb program, melynek tudnivalóiról kérdezzétek a lelkészeteket, hitoktatótokat! Az er­ről szóló levelek végén pedig Galgóczi Mariann nevét olvashat­játok, aki ez év február 1-től dolgozik a Gyermekbizottságban. Biztos Ti is sokat fogtok vele találkozni különböző rendezvénye­ken. Most olvassátok szeretettel a következő felhívását! * A Gyermekbizottság Versíró pályázatot hirdet, melyen te is in­dulhatsz! Sőt, bátorítalak is erre! Ha elmúltál hat éves, de még nem vagy tizennégy, ragadj tollat és munkára fel! A következő té­mák közül választhatsz: „Jézus és én", „Kedvenc bibliai történe­tem”, „Ima”, „Hittanóra”, „Hiszek", „Anyáknapja”, „Gyerek­tábor”, „Szívem bánata”, „Boldog vagyok”, „Barátaim", „Ün­nepeink", „Az én témám”. Maximum öt verssel indulhatsz. A pályázatokat A/4-es lapon kézzel vagy géppel írva kérjük beküldeni. (Fontos, hogy olvasha­tó legyen!) Kérlek, tüntesd fel a mű címét, nevedet, lakcímedet, életkorodat, az óvodád, vagy iskolád és a gyülekezeted nevét! A verseket 1999. március 28-ig kell eljuttatnod a Gyermekbi­zottság címére (1085 Budapest, Üllői út 24.) Minden pályázó ré­szesül ajándékban. A műve­ket egy zsűri értékeli, a leg­jobbakat egy kis füzetben és az Evangélikus Életben megjelentetjük! A gyermeksarok készítőinek címe: Boda Zsuzsa, 1085 Budapest, Üllői út 24. M inden évben kicsit más - azt lehet­ne mondani csapatunk életére és programjaira. Hiszen a gyerekek nőnek, növekednek, és a lehetőségek is mindig más irányba kínálkoznak. A sarkalatos pontok nem változnak: az emberibb ember és a magyarabb magyar megteremtése, ennek az érzületnek ápo­lása. Sajnos, ezek a jelszavak már „több pártot megjártak” abban az évtizedben, amiben mi, cserkészek újra elkezdtünk működni. Minden választási ciklusban elmondják, hogy most éppen ki a magyar és a keresztyén, aztán azok az emberek eltűnnek, és új, még vallásosabb magya­rok érkeznek. Majd pedig távoznak. Ettől tehát nem érintetve csapatunk - miután megalkotta a saját próbarendsze­rét - ebben az évben a próbák letételére, illetve az eddig letett próbák rendszerbe szedésére koncentrált. Hogy mit tártál­FI AT A L O K N A K Cserkészbeszámoló Visszatekintés a Hunyadi János cserkészcsapat 1998. évi programjaira máz egy ilyen próba? A gyerek nemének, korosztályának és érdeklődési körének megfelelő feladatokat az élet legkülön­bözőbb területeiről. Van olyan, ami kön­nyen mérhető: népdalok, tájolási ismere­tek, valamilyen léleképítő olvasmány is­merete a beszámolás szintjén... Más el­várások a közösség szintjén jelentkez­nek: őrsi élet, közösségben való viselke­dés, a kisebbek tanítgatása, áldozatkész­ség... A próbapontok egy része pedig csupán életvitelben irányelveket próbál megszabni. Csapatunk programját olvasva, az őrsi portyákat és egyéb alkalmakat külön nem emelem ki. Éppúgy nincs benne a vezetői megbeszélések dátuma (havonta1 kéthavonta) és a felerészt cserkészekből álló népi tánccsoport fellépéseinek ideje sem. A csapat létszá­ma mintegy 50 fő, 6 évestől 30 éves korig. 1998. március 6-8. között csapatportyát szerveztünk Gödre, azaz a Dunakanyar­ba és a Pilis-hegységbe. Ezek a túrák a hegyekben őrsi keretben folytak, ter­mészetesen előzetes egyez­tetés alapján. Április 4-én 10 fő vett részt a kisizsáki kerületi regős hétvégén, ahol a húsvéti népszokások képezték a fő témát. Május 3-án és 10-én anyáknapi műsort adtunk az evangélikus és a katolikus templomban. A május már a nyári táborokra való fel­készülésjegyében zajlott. 9-én felkészítő cserkésznapot tartottunk a közeli Fara­gó-erdőben, ahol a gyakorlati kérdések játszották a főszerepet. Ugyanezen a na­pon délután díszőrséget álltak négyen az evangélikus egyház új épülete, a Találko­zás Háza alapkőletételénél. A várva várt nagytábor, amin 25 nagy­cserkész vett részt, július 2. és 8-a között zajlótt Túrricsén. Igencsak esőáztatta, nagyon hideg cserkésztáborunk volt az idén. A kiscserkészek tanyázása, amin 14-en vettek részt augusztus 12-15. között, már sokkal jobban sikerült Bugacon, a kecs­keméti cserkészkerület kulcsosházában. Noha javában zajlott a szüret, amin a nagyobbak teljes gőzzel részt vettek, a kisebbekkel, mintegy 15 cserkésszel bol­dogan tettünk eleget a dunaföldvári csa­pat meghívásának. Október 3-án és 4-én kerületi cserkész szüreti hétvégét szer­veztek. Ismét a próbaanyag ismeretére, meg egy többfordulós számháborúra koncent­Leljük meg közös honunkat e közös hazában Gondolatok Nemeskürty István előadásából * jjó torx Xjt Jé'iíUvU, „Hatalmas, ó légy gyámja, légy vezére, Vagy itt az óra s végveszélybe dűl. ” (Kölcsey: Zrínyi második éneke) A Himnusz születésének előestéjén az Országos Széchenyi Könyvtár - a Magyar Kultúra Napja alkalmából - emlékülést tar­tott. A Himnusz eléneklése után költőjének „Zrínyi második éne­ke” című, ma is időszerű versét, Kölcsey gondolatainak hű tol­mácsolásával adta elő Sudár Annamária. Jó bevezetés volt Nemeskürty István „Honunk e hazában” című előadásához. „Közismert Kölcsey Himnusz-ának az a vonatkozása, hogy a XVI-XVII. század­ban sok költőnk, írónk, sőt államférfink ál­tal megfogalmazott gondolatokat sűríti ab­ba a néhány strófába, aminek az a lényege, hogy Isten bűneink miatt büntet akkor, amikor az ő képzeletében, egy költő a vér- zivataros századokban ezt elmondja, és Is­ten irgalmával juthatunk ki nemcsak a tö­rök iga alól, hanem a saját bűneinkből is. Általában hajlamosak vagyunk arra - ép­pen nemzetünk számos tragikus történelmi pillanata, mozzanata és éve, évszázada mi­att, hogy keseregve elgondoljuk, hogy mi­lyen áldozatai vagyunk a sorsnak... A Himnusz első strófáit énekelve is gyakran érezzük ezt át” - kezdte beszédét az elő­adó. „Ebben a pár mondatban, amit itt elmondok, azt fejtegetem, hogy Kölcsey ennél sokkal mélyebbre nézett és máig érvényes, bár nem kevésbé keserű gondolatokat fogalmazott meg. Arra gondolok, hogy Hányszor támadt tenflad, Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvedre? Tehát, amikor úgy folytatódik, hogy .. Bújt az üldözött, s felé Aue .7 ' CX.' i., Vo /Au.eC.tsixe.fJ ; £0't/tfá Ai-ly . dl . / tfarrJ O-1 dl'-' 7**%- vi^ . Kard nyúlt barlangjában. Szertenézett s nem leié Honját a hazában ” Az üldözött bújt, ez nemcsak a mindenkori minket nyomorgató külső ellenségre vonatkozik, hanem saját magunkra, a saját nem­zetünkön belüli viaskodásra, melyet Kölcsey sokkal nagyobb tra­gédiának tart, mint az alkalmanként ránk zúduló veszedelmet... Ezek rettenetes sorok. Kölcsey tehát azt üzeni néhány évtizeddel 48 előtt - azt nem tudhatta, hogy 48 lesz, de hogy valami történ­ni fog, azt biztosan tudta, hiszen maga is alkotó része volt annak a folyamatnak, ami odavezetett, - hogy jaj, csak ez ne is­métlődjék meg újra, mért ha magunknak ártunk egymás között, akkor óhatatlan a pusztulás...” Nemeskürty István megdöbbentően ve­zeti le Kölcsey Himnusz-ának sorait, majd rátért a hon és haza kifejezések kö­zötti különbség százados magyarázatára a „nem leié honját a hazában” sorok idézé­sével. A belső harcok veszélyére idézi a reformnemzedék másik jelenésének, Kis­faludy Károlynak sorait a „Mohács”-ból „Nem! Nem az ellenség, önfia vágta se­bét,” „A reformnemzedék, Kisfaluditól Kölcseyig nem győz minket arra figyel­meztetni, - ami ma is időszerű, az Isten segítségét nem szűnve meg kérni és nem szűnve meg joggal pa­naszkodni, hogy mi történt mivelünk és miféle külső hatalmak zúdulnak ránk, - ha most össze nem fogunk, elpusztulunk...” A reformkor magyar nemzete ezt megértette! Amikor Széchenyi Ist­ván - előterjesztette vasút-tervét, akkor legnagyobb politikai el­lenfele, Kossuth szót kért és javaslatát a haza előmenetele érde­kében elfogadásra javasolta. Ezzel a záró példával is jelezte Nemeskürty tartalmas előadásának célját, hogy „arra intsem ön­magunkat, hogy leljük meg közös honunkat e közös hazában.” Schelken Pálma Meghívó ráfiunk, amikor október 24-én, gyönyörű időben tartottunk csapat-akadályver­senyt a közeli Pózna dombon. Ezen a ha­lasi cserkészek is resztvettek. A „vadabb” programok rajongóira gon­dolva, beneveztünk néhányan a kiskőrösi gimnazisták barlangtúrájára, amire novem­ber 8-án került sor. A budapesti Mátyás-he­gyi barlangba, a zeg-zugos, agyagos folyo­sókba 7 csapattag mert bemenni... Egy hétig tartott a körmérkőzések miatt a szellemi erőpróba, a csapatsakkver- seny, 10 fű részvételével novemberben. Ennek díja meglehetősen vonzó volt: cukrászdái utalvány... A csapat nagy része, mintegy 35-en jöt­tek el november 27-29-én a Mecsekbe, Oteanyára a téli portyára. A hegyi túrák a próbázás, a fogadalom- és ígérettétel nagy élményt jelentett mindenkinek. Karácsony közeledtével december 12-én ádventi cserkész regősnapot tartottak Kis­kőrösön, amire 12-en mentek el csapatunk­ból. A december 20-iki csapatkarácsonyt a cserkészszobában tartottuk, amin nemcsak énekeltünk, hanem immár csapattörténeti­nek is beillő vetélkedőt és diavetítést tartot­tunk - lám, megint eltelt egy év! Boldog Új (cserkész) Evet Mindenki­nek! Ifj. Káposzta Lajos IFJÚSÁGI ISTENTISZTELET Keleníoldön, a gyülekezet tanácstermében 1999. február 21-én, vasárnap este 6 órakor. Igét hirdet: Győri János Sámuel, és résztvesznek a pesterzsébeti fiatalok. Gondold meg! Jusson színed elé könyörgésem, ígéreted szerint ments meg engem! 119. Zsolt. 170. vers Ez a reggel éppen olyan csodálatos volt mint mindegyik, amit csak emberi szem láthatott az utolsó években. A falu csendjét még nem zavarta meg semmi zaj, csak a kakasok jelezték, hogy már itt az idő a fel­kelésre. A legtöbb ember ilyenkor még sze­ret a másik oldalára fordulni és még egy kis időt lustálkodni. Ilyenkor az ember még az éjszakai álom és a nappali gondok között lebeg valami egészen megfoghatatlan tér­ben. De volt valaki, aki sietősen húzta ma­gára a már odakészített ruhákat. Ha valaki külső szemlélődő jelen lett volna, biztosan azt gondolná, - „a fiatalember biztosan el­aludt és siet, hogy el ne késsen a munkahe­lyéről...” Pedig erről szó sincsen, a fiú úgy döntött, hogy maga mögött hagyja az eddigi életét és elmegy valahová. Mert pontosan maga sem tudta, hogy hová is megy. Ugyan vol­tak elképzelései, hogy melyik barátnál, is­merősnél húzhatja meg magát úgy, hogy szülei ne találják meg. Ha most el kellene mondania, hogy miért is hagyja el a szülői házat, akkor mondana pár olyan érvet, ami talán az első hallásra indokoltnak tüntethe­ti fel a döntését, de ha az ember ezeket job­ban megvizsgálná, csakhamar rájönne, hogy ezek pusztán csak kifogások, amivel emberi tehetetlenségét próbálja leplezni. Körülnéz a szobában, amihez annyi kelle­mes és szép emlék fűzi, aztán még mielőtt elérzékenyülne teljesen, kisiet onnan, de magával visz mégis valami kedvességet, jó érzést. Az utcára érve, sietni kezd, részben azért, hogy nehogy meglássa valaki, rész­ben azért, hogy mindaz, amit Iát, ami az ed­digi életét jelentette, nehogy megfordulás­ra kényszerítse. Aztán felszáll egy olyan vonatra, ami az Ő képzelete szerint kellő messzeségre viheti ettől a helytől, az eddi­gi életétől. Ezután jönnek az olyan napok, amikoris élvezi a szabadságát, a teljes füg­getlenséget, bár ezt az érzést beárnyékolja az a tény, hogy lassan erről a helyről is to­vább kell mennie, hisz túl sokáig nem ma­radhat egyik barátja nyakán sem. Ez aztán egyre többször ismétlődik meg, és a sza­badság érzését egyre gyakrabban váltja fel valami megfoghatatlan érzés, ami nagyon rossz. Eltelt két hónap és a fiú ott sétált a nagyváros népes, de egyben lelketlen utcá­ján. Fázik és éhes is, de már minden pénze elfogyott, és ezzel egyidőben elmaradtak a „barátok” is. Órákig mászkál az utcán, el­fáradt, a hidegtől teljesen elgémberedtek már a tagjai is és különben is elege volt az életből. Bement az első áruházba, ami az útjába esett, hisz itt elvegyülhet a tömeg között és addig, amíg itt bent van, addig is melegedhet. A műszaki osztályon mentek a tévékészülékek és valamiféle híreket su­gároztak. Aztán egy nagyon ismerős dal­lam csendült fel. A képernyőn most már egy klip volt látható és azoknak a fiatalok­nak a nevei és fényképei, akik eltűntek ott­honukból és szüleik keresik őket. Teljesen szíven ütötte az, amikoris a képek között az saját fényképét pillantotta meg. Ekkor tu­datosult benne, hogy az a rossz érzés, ami mostanában rátör, az nem más, mint a hon­talanság, a sehova nem tartozás érzése. Ki­rohant az áruházból, mert úgy érezte, min­denki őt bámulja. Ki tudja, hogy mennyi időt bolyongott a városban, hisz nem érzé­kelte az idő változását. Csak azt érezte, hogy hatalmas harc dúl lelkében. Az egyik oldalon ott volt a gőg, a félelem attól, hogy mit szólnak majd az emberek, a büszkesé­ge és egy kicsit a kivagyisága is. A másik oldalon ott voltak azok a vágyak, amik az­óta égtek benne, amióta eljött hazulról. Vágy a szeretetre, a családra, arra, hogy va­laki törődjön vele, emberszámba vegyék. Eszébe jutott édesanyja kedves szava, me­leg szeretete és úgy döntött, hazamegy, vál­lalva mindazt, ami ezzel jár. Mi pedig, akik ezt a történetet olvassuk, gondoljuk meg, hogy vélt, vagy valós sé­relmeink miatt megéri-e szakítani mind­azokkal, akik a biztonságot és a szeretetet nyújtják nekünk. Ha pedig megtettük és éppen dilemmázzunk azon, hogy merjünk- e kezdeményezőek lenni, kibékülni, vagy bocsánatot kérni, akkor jusson eszünkbe a tékozló fiú történetének a vége, hogy mi­lyen örömmel fogadta az édesapa a hazaté­rő fiát. Biztos vagyok, hogy azok az emberek is ugyanilyen szeretettel fogadnának, akiket elhagytunk, vagy éppen magára hagytunk. Hadd biztassak mindenkit, hogy merjünk kiáltani az Istenhez, merjünk tanácsot kér­ni tőle, és az Ő kezébe tegyük le a döntése­ket. Jéckel Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents