Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-02-21 / 8. szám
64. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 1999. FEBRUÁR 21. BÖJT ELSŐ VASÁRNAPJA ÁRA: 48 Ft „ Isten azért ad hitet, hogy tudjam: Krisztus legyőzte értem az ördögöt. ” Luther Hittel a hivatásunkban, szolgálattal a gyülekezetünkben Szociológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a magyarországi felekezetek közül az evangélikusok és az izraeliták közt a legmagasabb a képzettséggel rendelkező hívek aránya. Ennek oka részben hitbéli, részben pedig a két felekezet történelmi helyzetéből (elnyomott kisebbség) adódik. Egyházunkban annak is szép hagyománya van, hogy a szakképzettséggel nem rendelkező, de jó szívvel megáldott hívek segítik a gyülekezetek munkáját. Hogyan tud élni egyházunk ezzel az adottsággal ma, amikor nemcsak megnyíltak a normális működés lehetőségei, hanem egy új helyzetben megújulva kell élnünk ezekkel a lehetőségekkel. Egyházunk jövőképe alakítása szempontjából kétségkívül legfontosabb a lelki megújulás, megerősödés. Ezt segítik elő azok a kezdeményezések, amelyek arra irányulnak, hogy világi hivatásunkban is megerősödött hittel tudjunk helytállni. Megújuló egyházi közéletünk a jövőben nehezen képzelhető el a nem- lelkészi tagság nagyobb szerepvállalása nélkül. Az elmúlt évtizedekben „fogyasztó hívek” lettünk, jócskán... Előttünk állnak az új lehetőségek, valahány missziós alkalom — akár a gyülekezetben, akár az országos egyházban. Igen, tudunk szeretettel szolgálni a szeretett közösség javára, kiki a maga adottságai szerint! Az istentiszteleten a bűnvalló imádságban elmondjuk: sok rosszat cselekedtem, sok jót elmulasztottam. Nézzük meg, hogy ezen a téren nem mulasztottunk- e el valamit? Hátha tudnánk adni, csak nem látjuk meg a módját? Vagy nem is akarjuk? Várjuk a hívó szót? Ebből a célból indult el az egyes hivatásokban működő testvérek találkozóinak sorozata a budavári gyülekezetben. Elsőként az egészségügyben tevékenykedők összejövetelére került sor 1999. január 31-én délután. Bevezetőt mondott a gyülekezet másodfelügyelője, dr. Grynaeus Tamás, a Szent János Kórház osztályvezető főorvosa. Ezt követően értékes eszmecsere alakult ki arról, mennyi többletet ad a mindennapi munkában az, ha hittel és hitben végezzük, egymást támogatva az életmentő csapatmunkában. Bár más alkalommal hangzott el, ide kívánkozik, hogy visszaemlékezzem ápolónő testvérünk megrázó beszámolójára gyógyíthatatlan betegségben haldokló gyermek-pácienséről. Testvérünket sugárzó, erős hite tette képessé arra, hogy szeretetével, megértő-megérző képességével (a testieken túl) a lelki kínokon is átsegítse a haldoklót és családját - egészen a távozó lélek szinte fizikailag érzékelhető kiröp- penéséig... Mennyire szüksége volt testvérünknek arra, hogy velünk oszthassa meg ezt a megrázó élményt! És mennyire szükségünk volt nekünk arra, hogy meghallgathassuk őt! Az oktatásban és más hivatásokban munkálkodók találkozására is nemsokára sor kerül a budavári gyülekezetben. Közelebbről is megismerjük egymást, könnyebben szólítjuk meg egymást, könnyebben cseréljük ki gondolatainkat szakmai vagy spirituális kérdésekről egy-egy ilyen találkozó után, segítve egymást, segítve a hivatásbeli munkát. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen alkalmak hívogatják azokat is, akik esetleg eddig lazábban kötődtek a gyülekezethez! Ezek a találkozások egy-egy gyülekezeten belül sok jó lehetőséget rejtenek magukban. Egyházunk nem-lel- készi tagságának adottságait azonban érdemes emellett más szempontból is figyelembe venni. Szolgálunk a hivatásunkban, de talán tudnánk (többet is) szolgálni egyházunkban? Falusi segédlelkésztől hallottam a következő történetet: amikor megérkezett új szolgálati helyére, a presbiterekkel való első megbeszélésen segítségüket kérte ahhoz, hogy tájékozódni tudjon a gyülekezetről, végezni tudja a beteglátogatásokat jó rendben, stb. Elutasították. „A pap azért van, hogy ő dolgozzon!” Azért. De munkájában első a lelkipásztori-evangéli- zációs rész, a többihez - adminisztráció, szervezés, épületgondozás, stb. lehet, sőt kell is a gyülekezeti tagok támogatása. Egyek vagyunk a közösségben, hordozzuk egymást a mindennapokban! A gyülekezeteken túl adhatjuk munkánkat, segítségünket más egyházkormányzati szinteken is. Tudjunk egymásról, hívjuk egymást! Ismerjük meg egymás képességeit! Azokban a hivatásokban, ahol evangélikus intézményrendszer van - pl. pedagógusok, szociális munka - már alakulnak a szakmai szervezetek, amelyek természetesen nemcsak az evangélikus intézményekben dolgozókat, hanem az adott szakterületen dolgozó minden evangélikust (és hozzánk vonzódót) szívesen látnak. Ezek is olyan fórumok, ahonnan hitben és hivatásban megújulva lépünk ki a világban végzendő munkaterületünkre. Keressük egymást olyan szakterületeken is, ahol nincs saját intézmény- rendszerünk: pl. az Evangélikus Múzeum keresi a kapcsolatot az evangélikus muzeológusokkal, művészettörténészekkel, restaurátorokkal. Az evangélikus sajtó szívesen fogad cikkeket a jó tollú hívőktől. Koren András kezdeményezésére alakul a hívő vállalkozók közti kapcsolat - és sorolhatnék még sok más jó kezdeményezést. Hitben és hivatásban, szolgáljunk a világban és egyházunkban! Szabó-Pap Gabriella A KÖVETKEZŐ VASÁRNAPOKON BÖJTI IGEHIRDETÉSEKET KÖZLÜNK A MÚLT ÉV VÉGÉN MEGJELENT TÜKÖRKÉP CÍMŰ GYŰJTEMÉNYBŐL. (Teológiai Irodalmi Egyesület Budapest, 1998.) Nem helyzetekben élsz, hanem útközben r- A TARTALOMBÓL -i Hosszú az út a doktorátusig Templomépítési évforduló Szákon Kétszer egy százalék! ( - a ÜDVÖSSÉGÜNK ÚTJA A megkísértett ember „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy lerombolja az ördög munkáit. " (1 Jn 3,8) Zarándokúira indul I minden évben az ! Anyaszentegyház, j hogy Urával a szen- j védések fájdalmas útját újraélve végigjárja. Az út elején azonban mindjárt fény ragyog a sötétségben, amikor igénkben így invitál minket az Isten: Jézussal együtt üdvösségünk útját járhatjuk végig böjtben. Nem „részvétlátogatásra” hanem személyes életünk megújítására, meggyógyítására indít. A kenyérharc veszteseit mivel lehet ma bíztatni? Mit mondhatunk egy hónapok óta munkanélkülinek, vagy annak a nyugdíjas öregnek, akinek azt kell eldöntenie, hogy vagy a villanyszámlát fizeti-e ki, vagy az orvosságát veszi-e meg? A kenyérharcnak azonban azok is vesztesei, akik az anyagiak megszerzéséért lassan mindent felégetnek maguk körül: nincs időnk a párunkra, a gyermekünkre, - a barátunkat „haszonlesésből” választjuk, s á végén a tisztességünket is kockára tesszük, - ha úgy adódik! - Hova visz minket az az út, amire a Kísértő bíztatta Urunkat s minket is: „Változtasd a köveket kenyerekké”?! A kiábrándító válasz ott van a rádió és televízió híradásában, meg az újságok rém-riportjaiban. 2000 évig ki lehetett mosolyogni Jézus válaszát: „nemcsak kenyérrel él az ember...” - de ezredvégünk emberei, mi, ezt már nem tehetjük meg! Jézussal járva a böjti utat, megtanulhatjuk ajándékként enni a kenyeret, meg azt is, hogy az a „mi kenyerünk”, nemcsak az enyém. Az önmegvalósítás vesztesei közül a „diszkós ifjúság” kábítószer-bódulatába rohanó sokasága teszi fel leghangosabban a kérdést: ez az út hova vezet? Szabad elhitetni gyermekeinkkel és egymással: amit kívánok, azt jogom van mindenáron megszerezni? Mert mi lesz a felbomló, szétdúlt családok tagjaival? Hisz ma már nemcsak az elvált szülők gyermekei kerülnek az utcára, hanem a „hajléktalanok” közt megtaláljuk a lakásukból kikopott férjeket is! - A naív siker- karrier-biztatások hányunkkal tudják még elhitetni: ugorj! Nem lesz semmi bajod! Jogod van úgy élni ahogy tetszik, ahogy akarsz?! - A soksok összetört élet romjai nem igazolják-e Jézus szavát: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” - Jézussal járva a böjti utat, Vele megérkezhetünk egymáshoz, - testvéri közösségre a másik emberhez, - és közelebb kerülünk az Alkotó akaratához is: „szeresd felebarátodat!” A hatalomvágy vesztesei közül nemcsak a „letűnt rendszerek” emlékfigurái, nemcsak a szavazó nélkül maradt politikusok elszürkült sorsai jutnak az eszünkbe, hanem mindazok, akik „eladták lelkűket az ördögnek”, hogy uralkodni tudjanak a párjúkoh, a gyermekükön, a munkatársukon, vagy bárkin, aki ki van nekik szolgáltatva. - Jézussal járva a böjti utat, először Istenhez érkezünk el - térdelve! S így találva meg az üdvösség útját, megérkezve békességben egymáshoz is. Csizmazia Sándor Böjt - friss, tisztító szél. Kisöpör ködöt, szmogot, homályt, reménytelenséget. Böjt - kristálytiszta hűvösség. Éles, tavaszi levegő. Micsoda különbség fogcsikorgató hideg és tiszta hűvösség között! Milyen kemény az egyik, mennyire a győzelem ígéretét hordozza a másik! A fényét és az életét. Böjt - átlátható, tiszta világosság. Hideg kékek, éles kontúrok, egyértelmű körvonalak. Tisztaság. Kitárnánk ajtót-ablakot. Böjt. Tisztaság, egyszerűség, egyértelműség. Esz- köztelenség. Nincs gyertyalobogás, meghitt hagyományok, bensőséges, szép szertartások. Böjt hűvös, tiszta, egyértelmű és eszköztelen. Megvan az esélye, hogy megszabadítson felgyülemlett kacatoktól. Porosodó, összezsúfolt tárgyaktól - láthatóktól és láthatatlanoktól. Tespedtségtől. Jólesően beburkoló, langyos, ám mégis homálytól. .Kristálytiszta. Friss. Egyértelmű. Megvan az esélye, hogy kimozdítson a téli tunyaságból. A nem-bírok-nem akarok változtatni téli tespedéséből. A minimumra csökkentett aktivitásból. A lelassult életfolyamatokból. A beletörődésből. Kristálytisztán ragyog a nap. Világos van. Messzire látunk. Föltámad a hűvös, éles szél. Tisztaság van. Mozdulni kell, tenni, változtatni. Akarni. A pusztába kísérjük Jézust. Az erőgyűjtés és felkészülés negyven napjára. Van negyven napunk, hogy újratanuljunk elfelejtett, elveszített dolgokat. Készséget, igényt, a több iránti vágyat. Összesze- dettséget. Az áldozathozatal törvényszerű szépségét. Megkerülhetetlenséget. A tisztánlátás bátorságát. Szembesülést - személlyel, jövővel, bűnnel, kudarccal, csenddel, önmagámmal, az Örökkévalóval. A pusztán kívül mindig történik valami. Elsodornak az események. Nem tudom felmérni, feldolgozni, elraktározni őket. A pusztán kívül zaj van. Beszélgetés, zene, dübörgés, kiabálás, nevetés, mozgás zaja. Belesüppedek. Eltompít, megnyugtat. Ha megszűnik a zaj, ha épp nem történik semmi, idegenül érzem magam a nagy csendben. Elveszítem tájékozódó-képességemet. Elfog a bizonytalanság. Fülemben dübörög a csend, kezem kapcsolók után matat. Mi lenne velem, ha sose jutnék Jézussal a pusztába? Ha mindig zajok burkolnának be és események sodornának magukkal. Mi lenne velem, ha sose lennék egyedül, csendben, hogy értelmet nyerjenek szavak, megtörtént események. Hogy felkészüljek eljövendőkre. Hogy értékeljek, elsírjak és megmérjek, tisztán lássak és erőt gyűjtsék. Milyen jó, hogy negyven tiszta, hűvös és világos napon a pusztába kísérjük Jézust! A kísértővei találkozik. Böjt hűvös tisztaságában világosan elénk rajzolódik valami. A hiány. Mert kevesebbet mond ez a leírás, mint amennyinek füstös, zajos, langyos, városi homályban tűnik. Ez egy borzasztó, mitikus leírás - gondoltuk a városban. A puszta csendes tisztaságában meglátjuk, hogy kevesebb van a képen, mint gondoltuk. A részleteket mi rajzoltuk hozzá figyelmetlenségünkben. A történet nem mondja el, honnan jött a gonosz, hova távozik, hol lakik, milyen hangon beszél. Nem rajzolja elénk a portréját. Senki sem adta tudtunkra, hogy arca volna, orra-füle-szeme-szája. Böjt tiszta fényei az eredeti képet pásztázzák. Lekopik róla az, amit magunk rajzoltunk hozzá, lekopnak a gyerekkorunkban odamázolt ákom-bákomok, tisztulnak a ráhordott színek, rátapadt maszatok, zsírok, időnyomok. Csak az eredeti marad. Valaki egy másik utat mutat Jézusnak. Könnyebbet, mutatósabbat. Az Atyától független utat. Mindig van más lehetőség. Másik út. Könnyebb is, mutatósabb is, önállóbb is. A kísértéről kevesebbet tudunk, egyet biztosan. Akkor és most az a célja, hogy elfeledkezzünk Istenről. Járjuk a magunk útját. Kísértés a végtelen leegyszerűsítés útjára. Kenyeret adj nekik! Mert az ember szereti magát szép, összetett és magasrendü teremtménynek hinni, ám ha lekopnak a festékrétegek, az eredeti marad meg, ami végtelen primitív lény. Mindenről lemond, csak kenyér legyen a szájában. Az ember lenne a teremtés értékköve? Ne hidd! Leegyszerűsíthető a szájába tett falat kenyérre. Ezért ne kínálj neki többet, ne hívd magasabbra és ne várj tőle többet. Változtasd kenyérré a köveket. Boldogok lesznek és boldog leszel. Hány variációt élt meg ez a kísértés a puszta óta? Hányféle tógát, páncélt, köntöst, zubbonyt, inget és nyakkendőt hordott?!- Ami nem látható, az nincs is, azt csak kitalálták. Annak higgy, amit látsz és amit a kezedbe foghatsz.- Ne problémázz sokat! A bajoknak egyetlen orvossága van. Kenyérrel minden megoldódik és minden megoldható!- Tegyél sok kenyeret az asztalra, a körülötte ülők örülni fognak, és úgy tesznek, mintha nem látnák, hogy véres a kezed. Elfelejtik neked, hogy véres a kezed. Semmibe se kerül, csak egy kis kenyérbe.- Fogalmazzunk egyszerűen és pragmatikusan! Az egyetlen előttünk álló feladat a gazdagság talp- raállítása. Más szükséglet nincs, más feladat nincs, más válság nincs... más valóság sincs.- Hogy eredményes volt-e az életed, abból tudod meg, hogy milyen anyagi értéket tudsz felmutatni. Amit a lelked rejt, ami a gyermekeid szemében csillan, amitől a könyvespolcaid roskadoznak, az nem érték. Csak amit lemérsz, megszámolsz, felmutatsz.- Azt akarod, hogy ne legyen béke? Szórd szét az anyagi elégedetlenség magvait. Biztos termést arathatsz. Néha valóban olyannak mutatja magát az ember, mintha ennyi lenne. Egy falat szájbatömött kenyér. Néha kiábrándító a gondolkodása vagy annak a hiánya; az érzésvilága, vagy annak hiánya; az erkölcsi szintje, vagy annak teljes hiánya. Akkor sem szabad elhinni. Akkor sem szabad engedni az igénytelenség ezerarcú csábításának. Akkor sem szabad másnak hinni, csak az Isten szájából érkező szónak: Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, Mindent a lába alá vetettél O, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön. Márai Sándor írja a Füves könyvben (192. sz.): „Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, Folytatás a 2. oldalon
