Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-02-14 / 7. szám
4.oldal 1999. FEBRUÁR 14. Evangélikus Élet Meghívó A határtalan ” Jézus (Máté 15,21-28.) A Szentendrén és a Dunakanyarban (Budakalásztól Visegrádig) lakó evangélikus hittestvéreinket hívjuk Gyülekezeti Missziói Napra 1-től 99 évesig! Az együttlét 1999. február 20-án szombaton lesz, 10-től kb. 16 óráig. (Délben szerény ebédet biztosítunk!) .Szolgálnak az Evangélikus Missziói Központ munkatársai: Gáncs Péter, B. Pintér Márta, Kőháti Dorottya, Endreffy Géza. A Missziói Nap helye a szentendrei Római Katolikus Szent András Iskola. Szentendre, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. (Bejárat a Kanonok utcai kapun, a Gyógyszertárral szemben!) A Gyülekezet vezetősége Gyülekezeti ház épült Oroszlányban A gyülekezet az építési munkálatokat még 1996. június 17-én kezdte el. A régi garázs és használaton kívüli melléképületek lebontását és az alapok ásását az Oroszlányi Keresztyén Ifjúsági Közösség vállalata magára és végezte el. Másfél hónap múlva az alap és az aljzatbeton elkészült. Az Építési Napló szerint 1997. május 11-re álltak a falak, a régi teremből kialakított teakonyha és vizesblokk használható lett, az új ház tetőszerkezete elkészült, cserépborítása és a teljes ereszcsatorna készítése befejeződött. Az alapvakolás, színezés és a nyílászárók beépítése is befejeződött. Mindezekért 3.150.000.- Ft-ot fizetett ki a gyülekezet, pontosan ennyit kaptunk a kárpótlás után. Természetesen ez nem fedezte volna a költségeket teljes egészében, de a kivitelező, Molnár Lajos építőipari vállalkozó már a pályázatánál jelezte, hogy többszázezer forintnyi munkát adományba kínál a gyülekezet javára. „Ifjú szívekben élek” Nyolcvan évvel ezelőtt - 1919. január 27-én - halt meg Ady Endre, századunk legnagyobb magyar költője. A Nemzeti Múzeum lépcsőjéről temették, mint a nemzet költőjét. Búcsúztatója a Hét krajcár írója, Móricz Zsigmond volt. Amikor 1906-ban Ady Endre Új versek című kötete megjelent, nagy vihar keletkezett körülötte. Egyesek rajongtak érte, mások harcba szálltak ellene. Általában a fiatalok kedvelték. Ezért írhatta méltán, hogy ifjú szívekben él a költészete. Kik voltak azok az ifjú szívek Nyíregyházán? Leffler Sámuel, az evangélikus gimnázium igazgatójának a fia, Lejfler Béla már elemista korában a millenniumi ünnepségek szavalója volt. Érettségi után 1905 és 1909 között Budapesten tanult a magyar-német szakon. Az Eötvös Kollégium tagja volt. Közvetlenül tapasztalta az Ady körüli vihar hatását. 1909-ben hazajött Nyíregyházára tanítani a gimnáziumunkba. Ő volt az első, aki itt Ady Endréről előadást tartott. Fehér Gábor Ady halála évében 1919- ben került Nyíregyházára az Evangélikus Leánygimnáziumba magyar-német szakos tanárnak. Ő a század első évtizedében a debreceni református kollégium növendéke volt. Egy évtizeddel korábban Ady Endre Debrecenben jogot hallgatott. Fehér Gábor Nyíregyházán Ady szellemében tanított. Iskolán kívül a Bessenyei társaságban tevékenykedett. Rendszeresen írt. 1938-ban az evangélikus középiskolások lapjában, az ifjú években, folytatásokban jelent meg Obsidio Patakiana című írása... Móricz Zsigmond és Németh László barátjaként ismertük. Dr. Belohorszky Ferenc 1930-ban került a Kossuth Gimnáziumba magyar-német szakos tanárnak. Bessenyei kutatóként érkezett. A következő évben - 1931-ben - kiadta diákjaival együtt Bessenyei kisebb költeményeit. Osztályfőnököm lett. Személyes közléséből tudom, hogy a 30-as évek elején olyan forró hangulatú előadásokat tartott Ady Endréről, hogy az idősebb kollégák is felkapták a fejüket. Belohorszky Ferencet Kosztolányi Dezső segítette bejutni egy gazdag gyáros családjába házitanítónak. Ez tette lehetővé, hogy az egyetemre beiratkozzon. Kosztolányi Dezső 1929-ben kritikusan elemezte Ady költészetét. Dr. Bánszki István az újra evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója is Belohorszky tanítvány volt. Hagyományt teremtett. Minden tavasszal Ady Endre „Az Úr érkezése” versének címével szavalóversenyre hívja az egyházi iskolák növendékeit Nyíregyházától Sopronig és Sárospataktól Bonyhádig. Hatodikos koromtól kezdve Máczay Lajos vallástanárom és cserkészparancsnok rám bízta a reformációi emlékünnepély szónoklatát. Az alsós kisdiák Bánszki István ugyanakkor szavalt. Nyolcvan évvel Ady Endre halála után az egykori ifjú szívek megőszült hajjal, de ifjonti ragaszkodással emlékeznek nagy költőnkre. Dr. Reményi Mihály El kellett végezni még a padlófűtés szerelését, hő- szigetelést és belső vakolást. Lambériázni, glettel- ni, festeni is kellett. Az egyházi támogatás mintegy 1,6 millió forintot tett ki, a gyülekezeti tagok pedig néhány hónapon belül 600.000.- Ft-ot adományoztak. De a még mindig hiányzó pénzösz- szeget a kivitelező újra felajánlotta. Valamennyi lámpatestet ajándékba kaptuk, a szerelést pedig egy másik vállalkozó, Aszódi György végezte adományként. A festést, lakkozást, az oltárasztal és 3 m-es feszület készítését szintén adományba kaptuk. A nagyterem és az irattár járólapjait a gyülekezet énekkara kínálta adományként 300.000.- Ft értékben. A lerakás költségét újra a kivitelező egyenlítette ki. Búzer Ferenc és Búzer Tibor gyülekezeti tagjaink aranyozott úrvacsorái készletet, gyertyatartót, talpas feszületet és vázát adtak az új oltárra. A termet díszítő pálmákat és egyéb növényeket híveink hozták. így hát nagyrészt önzetlen segítség- nyújtásból, jó szándékú tenniakarásból és számtalan adományból 2,5 éven belül elkészült az Oroszlányi Gyülekezet új épülete. Berendezve várja immár a gyülekezet tagjait. Az ünnepi istentisztelet és a ház felszentelésére idén, január 10-én került sor. Az istentiszteleten D. Szebik Imre püspök szolgált igehirdetéssel. Az ünnepi közgyűlésen Nagy Dániel, a gyülekezet felügyelője köszöntötte a megjelenteket, a meghívott vendégeket és valamennyi vállalkozót és iparost, akiknek keze munkáját dicséri az új épület. Molnár József helyi lelkész ismertette az építés történetét és átadta a gyülekezet jelképes ajándékát a vállalkozónak. A beszámolóban elhangzott, hogy a teljes beruházás alig éri el az 5 millió forintot, de ha mindenért a piaci árat kellett volna fizetni, valószínűleg 10 millió is kevés lett volna. A közgyűlés után a gyülekezet átvonult az új épülethez, ahol megtörtént a kulcsátadás és a gyülekezet bevonult a gyülekezeti terembe. A püspök és a helyi lelkész mellett Lábossá Lajos esperes is velük együtt énekelte az ősi konfirmát. Az ünnepség a falusi kultúrotthonban folytatódott szeretetvendégséggel. A terített asztalok mellett együtt ünnepeltek a gyülekezet tagjai és az építők. A kulcsátadáskor hallottak még sokáig élnek az oroszlányiak szívében: „Isten áldja meg a mi kezünk munkáját... ” emjé Áldás esője hull: évfordulóözön! Az évfordulókat nem az ember csinálja. Azokat az Isten adja, de így is mondhatom: Az Idő hozza minden befolyásolás nélkül, de az Isten engedélyezi. Isten szíve kimondhatatlanul jóságos és könyörületes és csak neki van hatalma ahhoz, hogy azokat láthatóvá és átélhetővé tegye. Az emberi ész nem is gondol arra, hogy előre számítson évfordulóra és maga csodálkozik a legjobban, amikor azok szinte meglepetésszerűen bekövetkeznek. 1997-ben sém jutott eszembe, hogy 1998. milyen kegyelmi ajándékokkal áldja meg e holtomig, vérem hullásáig, szívem megállásáig szeretett hazám legnévtelenebb kis katonáját, az Úr Jézus legkisebb szolgáját. Isten legnagyobb kitüntetése, sajúálatá- nak legnagyobb foka, hogy hagyja élni az embert, hagyja szolgálni így, vagy úgy az O engedélye által Őt szolgálni. Az Úr Jézus ezt úgy erősíti meg, hogy az övéit senki ki nem veheti az Ő kezéből. 1913. március 16-án éjjel 12 óra öt perckor felsírt egy gyermek „erőszakos” sírással, életet kérve magának. Édesanyja szerint - és az anya megérezte, hogy - „ez a gyerek meg fog maradni”. Ez voltam én és 1998. március 16-án betölthet- tem 85-ik esztendőt. Nem én rendeltem így; 18 „biztos” halálközelség után és ellenére is itt vagyok. 65 esztendeje érettségiztem a Soproni Evangélikus Líceumban, 1933-ban. 60 esztendeje avattak Győrött az Öregtemplomban. 55 éve: 1943-ban nősültem. 50 esztendeje, 1948- ban Isten úgy mentett meg, hogy kivett a kivégzendők közül... most sem tudódott ki, hogyan... és az Északi-sarkra küldött, ahogy Ezékielt fogságban lévő foglyokhoz a Kébár folyó mellé; csak a név változott, engemet a Vorkuta folyó mellé, népem fiaihoz. Vorkuta nemcsak város, központja a Komi-Köztársaságnak, hanem folyója is annak, amely az Északi Jeges-tengerbe ömlik. Rába nagyságú folyó. Mint EZékiel, én is leültem honfitársaimmal és szóltam: „Azt mondja az Úr!” Ezékiel 2,10,11,15. vers. Mindez történt 50 esztendővel ezelőtt, elvitelemkor: 1948-ban. 1958-ban kerültem vissza Vadosfára, leültem az előszobában arra a helyre, ahonnét 10 évvel előtte elvittek, tehát 40 éves évforduló, a körforgásban. Mint kétkezi munkás 1963-ban építhettünk saját házat, tehát 35 éve van saját otthonunk. 1973-ban értem el a nyugdíj- korhatárt, így 25 éve vagyok nyugdíjas. 1988-ban teljesedett be megkínzott párom sorsa. Tíz éves özvegységem alatt naponta imádkozom a viszontlátásért. 1993-ban, 5 éve jelent meg Kiáltás a mélyből című bizonyságtevésem Isten hatalmának, könyörületének, kegyelmes szeretetének igazolásaként. Amit 1948- ban az ész, a fej elképzelhetetlennek gondolt, de a szív, a hit már akkor íratta, velem a megmaradás látomásával, amelyre Isten igene volt a válasz. A világban szétszóródott sorstársak is olvassák, együtt érezve hazánk minden igaz magyarjával. Isten megtetézte évfordulóimat számomra legdrágább ajándékával: 1993- ban dédnagyapa lettem és ötéves dédunokám mellé 1998-ban második dédunokát is adott. Óh Isten gazdagságának gyönyörűsége! Ki tudja, ki merte volna mindezt előre jelenteni? Ki tudott volna egy gyarló kisembert ilyen gazdaggá tenni? Pál apostol az Ő gyengeségével „dicsekedett”, mit mondhatok én? Semmiségem, senkisé- gem Istent szánalomra indította, segítette, hogy megmaradhassanak annak a három éves kisfiúnak hitével, akit szülei és testvérei akkor ismertettek meg azzal a Jézussal, aki megáldotta a kisgyermekeket... Vajon lehet-e ennél szebbet álmodni? Uram Istenem, segítsd megtartani a gyermeki hitet mindaddig, amíg vissza nem hívsz oda, ahonnét származom. Ámen! Böröcz Sándor A „volna”-meccs A z efféle mérkőzést tetszés szerint nyerhetjük meg — elméletben, és vajmi gyér haszonnal. „Ha én azt tudtam volnaV' „Ha szerencsésebb alkatúnak születtem volna!” „Ha jobb képzettséget szerezhettem volna!” - és így tovább, több-kevesebb keserűséggel színezve ki, hogy akkor mennyivel kedvezőbben alakult volna az életünk, a „nagy meccs”. S meglehet: nem is igen tévedünk különösebben, ami a képzeletbeli folytatás valószínűségét illeti. Egy-egy fekete sorsfordulót nem is lehet csak úgy egyszerűen elkönyvelni és napirendre térni fölötte. Főleg, ha valami szerencsétlen véletlen állítja sötét vágányra életünk vonatát. Mindenkinek kell egy siratófal, ahol megsirathat egy-egy nagy veszteséget. Ez a „fal” azonban nem lakás, onnan el is kell tudni jönni, mert az élet Ura is azt mondja: Kelj jól, és járj! Kész katasztrófa, ha a gyászfeldolgozás, vigasztalódás mind jobban elhúzódik, sőt elakad, ami már lelkibetegség. Az esetek túlnyomó többségében azonban az önboldogtalanítás egyszerűbb megjelenési formáival van dolgunk, netalán önmagunkban. Azon kapjuk magunkat, hogy már megint valami búson- gó volna-meccs fantáziaszálait szövögetjük, illő adag önsajnálattal. S ha még csak arról volna szó, hogy tanulni akarunk melléfogásainkból, vagy éppen hibáink következményeiből: Ám az ilyen önéletrajzi játék lassacskán értelmetlen öngyötréssé fajulhat, amely mind több energiánkat emészti föl „hogy én milyen szerencsétlen vagyok” jelszóval, avagy inkább dühvei, mert „bezzeg másoknak milyen jó dolguk van” stb. Ezzel persze, mint valami nagy fakalapáccsal, szinte magunkat döngöljük a földbe. (Vigyázat: Dávid a 130. zsoltárban a mélységből is „fölfelé” kiált, az egek Urához!) Világos, hogy az idült kesergés egyre jobban marasztalja a bánatot, mintha az valami kedves vendég volna. De más meggon- dolnivaló is akad ezen a téren. Érdekes, hogy a „volna-szindróma” pozitív jelentkezése mennyivel ritkább. Például: „Ha akkor a két másik járművezető nem veszi észre az én súlyos hibámat, akkor abból halálos karambol lehetett volna.” „Ha éveken át nem kaptam volna hol innen, hol onnan segítséget, akkor...” „Ha akkor egy vadidegen külföldi nem rohan hozzám segíteni, lezuhanok, nyakamat is törhettem volna” stb. Ha nagyobb baj ér: „Miért pont engem sújt?” Ám ha egy idegent, nem töprengek azon, hogy miért éppen őt. Lám, mily „önzetlenek” vagyunk... Háborús körülmények között, kora ifjúságomban kellett megedződnöm, egy s más „kiegészítő” nehézséget is ideértve. Természetesen jobbat is ki tudtam volna találni, de álmodozással nem sokra megyünk. Összehasonlításul pedig nagyon sokan voltak, akiknek sokkal mostohább volt a sorsuk. Mindemellett csak jóval később világlott ki számomra, amikor más természetű és keményebb megpróbáltatások céloztak meg „pont engem”, hogy az előző viszontagságok nagyon is szükségesek voltak, mert ezek „iskolája” nélkül kiszámíthatóan nagyon rosszul jártam volna. Bizony akárhányszor kiderül, hogy valami „rossz” idővel meghozza a jó gyümölcsét, ha előbb legalább tűrhetően álltuk a sarat, pontosabban: be- lefogóztunk a Kegyelembe, amely az övéit általában nem valami elsőrendű műúton vezeti sikerről sikerre, pálmafák és diadalzene közepette, legalább Merce- desben. Egyszer már - emberi számítás szerint - 99 %-ban kezemben érezhettem olyas valamit, ami esélyként általában egyszer adatik az életben némelyeknek. S ez számomra mégis elúszott. Mit mondjak? - nem tapsikáltam örömömben. De nem sokkal később egy más jellegű nagy tanulmányi lehetőség látszott nyiladozni előttem. Ebben azonban elég jónak látszó esélyem csakhamar 1, azaz egy %-ra zsugorodott. „Istenem, ha ez a Te nekem rendelt utad, add meg” - fohászkodtam. És megadatott. A folytatás már egyszerűbbnek látszott - de az emberileg szám- bajöhető kapuk sorra és döngve becsapódtak az orrom előtt. Közben a nyugati nagyváros egyik utcasarkán „véletlenül” összefutottam egy régi, otthoni ismerőssel. „Hát te mit csinálsz itt?” - kérdeztük egymást egyszerre. Közölte velem, hogy egy távoli rokona egy olyan intézmény vezetője, amely megfelel az én érdeklődési körömnek, néhány hét múlva meglátogatják, elférek az autójukban, s talán eltölthetek ott pár napot, érdekes lehet. Jó, az a néhány nap is valami, bár mit fog szólni ehhez az a rangos szakember? Azt szólta, hogy egyetlen beszélgetés alapján hat hónapra alkalmazott, igényes, felelős poszton: lélekgyógyászként. Kezdve a „véletlen” találkozással, folytatva az éppen „megfelelő” távoli rokonnal és a jobb esetben remélhető két-há- rom nappal, ennek a kis történetnek az eshetősége az 1 %-ot sem éri el. Az viszont, hogy ugyanabban a nem csekély dologban kétszer egymás után „bejöjjön” az 1 %, alig hihető, a valószínűségszámítás szerint tízezer esetből egyszer fordulhat elő. Ehhez nagyon hasonló tapasztalatom ugyanezen a téren korábban is volt már, mesébe illően: mintha egy ellenségnek számító öreg bölcstől kéretlenül egy semmire sem jó kulcsot kaptam volna, amely egy esztendő múltán, előre nem sejthetően, egy igen fontos, de szigorúan zárt ajtó kinyitására lett volna hivatott, amely mögött a mindenkihez szigorú ideológiai ellenfél hihetetlen mértékben segítő atyaként viselkedik, éspedig hosszú távon is. Istenem, mit mondhatok mindezekre, ámuló döbbenettel? Hálaadás közepette azt, hogy ha igazán rászánjuk magunkat arra, az általában nem túl kényelmes útra, amelyet Gazdánk rendel speciálisan számunkra s embertársaink javára, akkor ott meredek helyzetekben is - sőt talán éppen ilyenekben - olyan sistergős áldás-rakéták támogathatnak, hogy csak ámulunk-bá- mulunk. Később aztán visszatekintünk: mi lett volna velünk enélkül... mert Ő sokkal különbül is meghallgathat minket, mint ahogy azt mi elképzeltük (Ef 3,20). Alighanem ezen az úton gyógyulhatunk ki az önsorvasztó „volnázásból”. Dr. Bodrog Miklós Tisztújítás a Keresztyén-Zsidó Tanácsban Tisztújító közgyűlést tartott a Magyarországi Keresztyének és Zsidók Tanácsa január 26-án, Budapesten. A Közgyűlésen dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi foapá- tot egyhangúlag elnökké, dr. Schweitzer József országos főrabbit társelnökké választották meg. A Tanács alelnökei lettek: dr. Bölcskei Gusztáv református püspök, D. Szebik Imre evangélikus püspök és dr. Domán István főrabbi. A főtitkárság tisztségére Tamás Bertalan református lelkészt választották. A Keresztyének és Zsidók Tanácsa 1991-ben alakult. Tagjai a zsidó közösség és a hazai keresztyén felekezetek képviselői, akiket egyházaik hivatalosan delegálnak a Tanácsba. Fő feladatuknak tartják egymás jobb megértését, az évszázadok során felhalmozódott előítéletek lebontását. Ennek elérése érdekében szervezik a tevékeny együttműködést keresztyének és zsidók között, közös munkával hozzájárulnak a felekezeti és világi közvélemény formálásához. A Tanács ezért nyitott valamennyi felekezet felé, akik részt kívánnak venni munkájában.
