Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-02-07 / 6. szám
6.oldal 1999.,FEBRUÁR 7. Evangélikus Élet NAPIREND ELŐTTI FELSZÓLALÁS A ZSINAT 1999. JANUÁR 8-1 ÜLÉSÉN „Mi bolondok... a Krisztusért” (lKor 4,10) E lnöktársammal, Thurnay Bélával és a zsinat két alelnökével, Sztruhár Andrással és Hafenscher Károllyal közösen úgy véltük, helyes lenne napirend előtti felszólalás keretében tájékoztatást adni az 1998. szeptember 25-27-i ülés óta eltelt idő fejleményeiről. Ügyrendünk szerint minden ülésszak kezdetén az elnökség és a bizottságok a plenáris ülésen beszámolnak munkájukról. Szeretném, ha sikerülne felülmúlnom egy munkabeszámoló tartalmát és hangvételét, ezért aláhúzom: napirend előtti felszólalóként beszélek most. Mint említettem, a felszólalást közösen határoztuk el, de nem határoztuk meg pontos tartalmát és hangvételét. Elnöktársaim jóváhagyásával szólok. Minden részletet tekintve, nem feltétlenül az ő egyetértésükkel. Egyes dolgokat bizonyára jobban hangsúlyozok, mintha csak a magam akaratából szólnék, mert hiszen egy kicsit az ő nevükben és az ő bizalmukból is szólok. Más dolgokat talán kevésbé emelek ki, mint esetleg ők tennék, mert végül is én vagyok az, aki szólok. Remélem, elhiszik nekem elnöktársaim, őszinte törekvésem, hogy ne e szószékről folytassam megkezdett vitáinkat vagy kezdjek új vitát, még ha tudom is, hogy nem mindenben értünk teljesen egyet. A zsinat jelenlevő vagy távollevő tagjainak sem vitaindítót szeretnék tartani. Nem szeretném elsorolni és megválaszolni azokat a megszólalásokat, amelyek az elmúlt hetekben és hónapokban a zsinatot, a zsinat tagjait, a zsinat munkáját illették. Nehéz persze túltenni magamat azon, hogy olyanok is, akik velem együtt osztoznak a zsinati munka felelősségében, erről a közös munkáról, küszködésről, erőlködésről és annak eredményéről vagy eredménytelenségéről - akárhogyan is minősítsük - olyan módon nyilatkoznak, mint akik ebben részt nem vettek. Nem igénylem azt sem, hogy mindenki vagy akár a többség igazat adjon nekem. Csak azt igénylem, és ezt kérem testvéri szívvel, sok vihart megélt és túlélt evangélikus egyházunk iránti szere- tetben, Jézus Krisztus egyháza iránti elkötelezettségben: Álljunk meg egy kicsit, gondolkozzunk el azon, mit művelünk a zsinaton és egyházunkban. Nézzünk körül, mire vezet, ha így folytatjuk. Ha tudjuk, hogy másnak mit kellene tennie, szálljunk magunkba és gondolkozzunk el azon, mit kellene és kell nekünk tennünk, mit kellene és kell nekünk másképpen tennünk. Az történik általunk, amire Krisztus tanított minket? A névadó evangéliumról tesz bizonyságot egyházunk és zsinatunk? A továbbiakban két kérdésről szeretnék szólni. Először a szeptember 25-27-i 3. ülésszak óta történt fejleményekről, másodszor az országos közgyűlés zsinati munkával kapcsolatos határozatáról. Ismeretes, hogy egyházunknak az 1997-es törvényekkel hatályba léptetett három egyházkerületes területi beosztására nézve több módosítási indítvány érkezett, amelyeket az 1. sz. bizottság tárgyalt és előterjesztette javaslatait. A zsinat elnökeinek az a kísérlete, hogy egyházunk aktív vezetősége egyetlen megoldás mellé álljon vagy valamilyen kompromisszumban egyezzen meg, sikertelen maradt. A kompromisszumkeresés jegyében a szeptemberi plenáris ülésen korábban nem tárgyalt alternatíva került elő, amely minden más, akár két- akár három egyházkerületes modellel szemben egyedül kapta meg a törvényekhez szükséges többséget. A döntés sokfelé, a zsinaton belül és a zsinaton kívül is váltott ki méltatlankodást. Néhány an lépéseket tettek az egyetlen egyházkerületes modell javaslatának előterjesztésére. Az 1. sz. bizottság ülésén minden más feladatot félresöpört az új helyzet megtárgyalásának igénye. Cserháti Péter, az ügyrendi bizottság elnöke pedig lemondott zsinati tagságáról is, mivel a zsinat elnökei is támogatták az egyszer már tárgyalt modell újbóli elővételét. A legutóbbi ülésszakon általános vitában többséget kapott az a javaslat, hogy 2000-ben minden egyházkerületi elnökség minden tagját, tehát a püspököket is válasszák az egyházkerületek, de a hivatalban levőkre nézve el lehessen tekinteni a jelöltség korhatárától. Ez az alternatíva ismételten, sokfelé kapta meg nyilvánosan is azt a kritikát, hogy egyházunk történetében példátlan lépésről van szó, jogfosztásról, amelyre,csak rosszemlékű zsarnoki korszakokban került sor. A Budai Egyházmegye budafoki fóruma, majd közgyűlése is a törvények betartására és általános betartatására vonatkozó felhívást adott közre. Ennek nyomán is vita támadt, de - közel másfél évvel az 1997-es törvények hatályba lépése után - nem derült fény arra, mely területeken működik már a hatályos törvények szerint egyházunk. Ezek után, december 2-án, az országos egyházi elnökség az országos közgyűlés elé terjesztette határozati javaslatát, amely négy bekezdésben fogalmazta meg a zsinathoz intézett kéréseket, s amelyet a-közgyűlés nagy többséggel elfogadott. A határozatot minden zsinati küldött megkapta, ismeri. Tartalmával a későbbiekben foglalkozom. A zsinatnak a közgyűlésen jelenlevő elnökei és al- elnökei (bár lehet, hogy csak az egyik alelnök) már ott kifejezésre juttatták, hogy a határozatot kinyújtott kéznek tekintik és készek az eszmecserére. December 14-én a kibővített elnökségi ülés tárgyalt a közgyűlési határozatról. Nagy hangsúllyal fogalmazták meg egyes jelenlevők, hogy a határozat megvalósítása olyan nagy munkát kíván, amelyre a mostani mandátum időtartama aligha elegendő. Szükségesnek tartották, hogy az országos egyház - vezetése, tisztségviselői, adminisztrációja(?) - vegyen részt a koncepció kidolgozásában, hiszen a négy bekezdésből álló kérés többféle módon is megvalósítható és magában hordja annak lehetőségét, hogy a határozatot nem ilyen vagy olyan szájíz szerint megvalósítva, további konfliktusok támadhatnak. Egyértelmű volt az is, hogy a 2000. évre előírt általános tisztújítás nem halasztható, mert a meghosszabbított mandátum és a természetes öregedés következtében működőképtelenek lesznek a különféle egyházi önkormányzati testületek. Ajanu- ári plenáris ülés esetleges elhalasztásának és helyette bizottsági ülés összehívásának gondolatát néhá- nyan helytelenítették. December 16-án került sor az országos egyházi elnökség és a zsinati elnökök találkozójára. Zsinati oldalról hangoztattuk, hogy az ügyrendbe foglalt jog vagy a zsinattól kapott felhatalmazás nélkül, nem a zsinat nevében, de mégis a jó ügy érdekében ülünk le tárgyalni. Csak a munka további végzése szempontjából általam legfontosabbnak tartott néhány mozzanatot említem: Országos egyházi részről elhangzott, hogy 1. a közgyűlési határozat is már bizonyos kompromisszum, amely mögött felsorakoztak, ha nem is egyformán mindenki, 2. fontos a törvények fogyatékosságainak korrigálása, 3. a kisebb létszámú döntéshozó testületek szükségesek, 4. a három egyházkerület és a három szint kiegyenlítő hatással lehet. Zsinati részről 1. a törvények érvényesítésének szükségességét, 2. az országos felügyelői tiszt újragondolását, 3. a közgyűlési határozatban foglaltak mellett érvek felsorakoztatását, 4. a lehető legnagyobb konszenzus fontosságát emeltük ki. Mint a zsinat elnökei, vállaltuk a közgyűlési határozat előterjesztését és figyelembe vételét a további munka során, - erre egyébként az 1998. évi V. törvény is kötelezi a zsinatot. A megbeszélést követő tanácskozásunkon - ahol valaki aláírásokat kezdett gyűjteni az ülésszak elhalasztására - magunk is úgy gondoltuk, hogy elsősorban bizottsági munkára lenne most szükség, a december 16-án kiküldött levélben ezért hívtunk Piliscsabára bizottsági munkára. Tettük ezt annak tudatában, hogy a döntést kritika éri. Közben zsinati tagok részéről, bizottsági elnök részéről, de zsinaton kívüli egyháztagoktól is súlyos aggályokat hangoztattak, hogy az elnököknek van-e joguk határozatképes plenáris ülésen elfogadott ülésszak elhalasztására, bizottsági munka elrendelésére, bizottság összehívására. Jelentős súllyal esett latba az a korábban és más összefüggésben ismételten elhangzott kritika, hogy a zsinat a saját ügyrendjét sem tartja be, milyen alapon követeli a törvények betartását. December 30-án ezért helyesebbnek tartottuk (elnökök, alelnökök) a január 8-9-i ülésszak összehívását, plenáris ülés tartását és a bizottsági munka ilyen módon való elhatározását. Tudtuk, hogy ezt a döntést is kritika éri. így érkeztünk el a mai naphoz, miután felkértük Frenkl Róbert országos felügyelőt, Harmati Béla püspököt és Szebik Imre püspököt, hogy fejtsék ki álláspontjukat az országos közgyűlési határozattal kapcsolatban. Azért soroltam fel az eseményeket ilyen részletességgel, hogy érzékeltessem, mennyire igaza van annak a testvéremnek, aki úgy jellemezte a dolgokat: háborús helyzetben vagyunk, amely miatt nem lehet dolgozni. A háborús helyzet végére vágyva, ezért tekintek reménységgel az országos közgyűlési határozatra és annak zsinati fogadtatására. Esélyt látok benne a konszenzushoz való közelítésre, s ezt az esélyt bűn lenne elszalasztanunk. Ezután engedjék meg, hogy röviden én is szóljak az országos közgyűlésnek a zsinathoz intézett kéréseiről. Miért tekintem kinyújtott kéznek ezt a határozatot? 1. Mert egy korábbi - akkor kellő szavazatot ugyan nem kapott -, de radikális javaslat újratárgyalását kéri a három szintes (egyházközség, egyházmegye, országos egyház) struktúrával. 2. Mert magáévá teszi a három egyházkerület gondolatát, amellyel a zsinat radikális változtatást akart elérni. 3. Mert az egyházkerületek feladatában a spiritua- litásra, az egyházi szolgálat lelki és pásztori dimenziójára teszi a hangsúlyt. 4. Mert az egyházmegyéket követő szintté az országos egyházat teszi, ezzel az adminisztrációt, a szellemi és anyagi erőkkel való sáfárkodást remélhetőleg jobban lehetővé teszi. 5. Mert a három szinttel a több egyházkerület ellenére is az egyház egészének az egységét tartja szem előtt. 6. Mert a kevesebb (négy helyett három) szint és több (kettő helyett három) egyházkerület modelljével csökkenti a nagyobb forrásigényre hivatkozó ellenvetések súlyát. 7. Mert a hivatalban levő püspökök jogfolytonosságát kívánja ugyan, de elfogadja szolgálati idejük végeként a nyugdíjkorhatárt, akik így hivatalból vállalják a törvények betartatását és betartását. 8. Mert állást foglal a három egyházkerület területének újragondolása mellett. 9. Mert a terület arányosításában egyetlen szempont érvényesítése mellett áll ki, ez pedig a gyülekezeti lelkészi állások száma. Korábban is elmondtam, most is elmondom, hogy a határozat, még ha el is fogadja a zsinat, a konkrét kidolgozás során olyan csapdákat rejthet, amelyeket ma legfeljebb sejtünk. 1. Mit jelent az, hogy van egyházkerület, egyházkerületi elnökség, de nincs egyházkerületi önkormányzat? 2. Mit jelent, hogy az egyházkerület spirituális egység, de „a püspök fő feladata a lelkészek pásztorolása és az egyházkerület kormányzása”? Hogyan határozzunk meg olyan spirituális egységet, amelyet kormányozni kell? 3. Milyen legyen az arányosabb területi beosztás? 4. Új területi beosztásban mit jelent konkrétan a püspökök személyi kontinuitása? 5. A személyi kontinuitás mellett nem kellene-e újratárgyalni az országos felügyelői tisztséget és ezzel összefüggésben az országos elnökséget is? A közgyűlési határozat meghallgatásával, elfogadásával, feldolgozásával, kidolgozásával törvényhozó zsinatunk a törvények meghozatalának keskeny útjáról bizonyos mértékig kétségtelenül letér és azzal is foglalkozik, amivel törvényhozónak talán nem kellene törődTiie, ti. hogy mi a törvények sorsa, azaz végrehajtása. Vannak, akik figyelmeztetnek, hogy ez veszélyes út, mert túlságosan testre szabottak lesznek a törvények. Nehéz lenne azonban engem meggyőzni arról, hogy a zsinat rangját a be nem tartott törvények adják, vagy hogy azok az igazán jó törvények, amelyek megkeserítik az embereket. Az országos közgyűlésen mondott szavaim után valaki naivnak mondott. Vállalom az együgyűséget Krisztus egyházában, de hiszem, hogy ez nem butaság, hanem valami szent együgyűség, odafentről táplált reménység. Ezért hadd kérjem testvéri szívvel a zsinatot a közgyűlési határozat komoly megfontolására, elfogadására, kidolgozására. Harmati Béla és Szebik Imre testvéremet arra, hogy a megérdemelt nyugdíjig hátralevő időben legyenek az új törvények bevezetésének, betartatásának, betartásának, és ha kell, megújításának motorjai, élharcosai. Azokat a testvéreket pedig, akik a látványos megújulást akarják személyi jogfolytonosság megszakításával is, hogy az új törvényekért cserébe fogadják el, hogy Harmati Béla és Szebik Imre, akiknek csak a neve régi, Krisztusnak magyarországi evangélikus egyházát az-új törvények betűje és szelleme szerint szolgálják. A kezdő áhítaton énekeltük: „A hitnek semmi nem nehéz, Nincs néki lehetetlen.” Karácsonykor ezt hirdettük, ezt hallottuk: Istennél semmi sem lehetetlen. Vállaljuk ezt a bolondságot - Krisztusért! Dr. Reuss András Milánó Taizé csendjét hallgatta B ármi nehéz is elképzelni, a lombardiai újságírónak igaza volt. Noha több, mint 80.000 fiatal árasztotta el a várost (igen kevesen voltak 60 év felett), nem okoztak semmiféle botrányt. „Nelle piccole cose” mondta a rendfenntartó erők hatósági képviselője. Az időnként súlyosan terhelt metrószerelvények vezetői egymás után - kürtszóval - búcsúztak a Cologno Nord végállomásán sorakozó buszoktól. Hát, ez sem semmi, és... A két óriási csarnok mindegyikében, hibátlan, zizzenés nélküli volt a repetitiv, ismételgetett énekek utáni mélységes csend, amikor a szent szolgálatok során annak az ideje érkezett el. A helyes és józan, realista értékítélet érdekében szükséges hangsúlyozni, hogy az igeliturgiás istentiszteletek álltak a MEGJELENT Sólyom Anikó: Ószövetségi hittankönyv 450 Ft, Ószövetségi olvasókönyv 620 Ft, és Tanári kézikönyv 600 FT. Kapható: a Sajtóosztály Könyvesboltjában, 1085 Budapest. Üllői út 24. „nagyrendezvény” középpontjában és nem más. Ez naponta három, programba iktatott igazi evangéliumi alkalmat jelentett, amelyeken az emberi szó nagy többségében közvetlen bibliai szövegek felidézésére szolgált, a közzétett adatok szerint 35 nemzetből összegyűlt fiatalok előtt. A Santa Marcellina-ról (Ambrózius püspök testvére) elnevezett paróchia liturgiájában a kezdéshez kiválasztott zsoltár verseit angol, lengyel, magyar, ukrán és olasz fiatalok olvasták fel rendezett egymásutánban, mindenkori angol szövegfordítás kíséretében. Hasonló módon jártak el az evangélium felolvasásakor. A taizéi közösség priorja csupán három-négy ima-mondattal szerepelt. Az imádságokra hasonló módon került sor. Az egyik magyar imaszöveg így hangzott: „Elő Isten Fia, Te ismered megpróbáltatásainkat és szegénységünket, tölts el minket szereteteddel", majd máskor: „könyörgünk tehozzádmindazokért, akik a háború borzalmaiban élnek, akiket megaláznak. Urunk, hozzád imádkozunk”. Mindez annál is inkább igaz, mert köztudott, hogy az un. Taizé-i énekek zöme bibliai arany mondások, igék énekhangon történő megszólaltatását jelenti. Ezért aztán a fájdalmak-fájdalma volt hármunknak, az evangéliumi kersztyénségből érkezetteknek, hogy e szent, ökumenikus szempontból rendezett alkalmakon csak ilyen torzult létszámmal vehettünk részt a Marcellinában. A vendégül látottak száma ugyanis meghaladta a százat. Ami azonban az igazi nagy kérdés megoldásához tartozik: ilyen körülmények között mi módon lehetett volna felszólalni azért, hogy az egyházközség saját rendezésben tartott, végzett, program előtti eucharisztikus istentisztelet ne kizárólag római katolikus rend szerinti legyen: nyíljon lehetőség párhuzamos szolgálatra, két teremben, azonos helyiségben vagy ugyanazon oltárnál! Az egyház egysége szolgálatát felvállaló közösség rendezvényein elvárható, hogy helyet kapjon valamelyik a fentemlített lehetőségek közül; természetes igény, hogy - a magunk szóhasználata szerint - a lutherische Messe is megtalálja a maga helyét, vagy fogadják el a grazi megoldást, amikoris ókatolikus, római katolikus és evangélikus lelkész együtt készítették elő és szolgáltatták ki az úrvacsorát. A korszerű európai gondolkodásmód elveti a tömeghatás elvét. Helyteleníti a diszkriminációt, sőt ajánlja, mi több: gyakorolja a pozitív diszkriminációt. így történhetett meg, hogy a csodálatos kivitelű, eredetileg monolitikusra tervezett nemzeti istentiszteleti találkozón az indonéz származású taizéi testvér európaivá vált és szegedi paptestvérünk segítségével, vezetésével, örömmel és nyíltan, elnézésekkel együtt, toleranciákat is ben- neértve, ökumenikus, teljes eucharisztikus istentiszteletet tartottak, sőt ezen belül e sorok írója kapta meg a testvérek bizalmát az igehirdetésre. Közös akarattal, egymás iránti teljes tiszteletadás mellett két szín alatt oszthatta az evangéliumi egyházak tagjai részére, külön kehelyből és paténából a szent jegyeket, a szerezte- tési igék és szertartás, önálló, párhuzamos elvégzése nyomán. Az egész taizéi szellemiségben, mozgalomban több a közös, mint ami elválaszt. Érdemesnek látszik az aktív jelenlét, az érdemi munka és az evangéliumi szempontok szerető érvényesítése. sz b. Felhívás Az Evangélikus Hittudományi Egyetem az 1999/2000-es tanévre felvételt hirdet szervezett doktori (PhD) képzésre. Az ösztöndíjas, nappali tagozatos hallgatói jogviszonyban folyó hároméves doktori képzés főállású munkaviszonynak felel meg. A doktori képzés a dok- toranduszok számára szervezett rendszeres tanórákból áll, amelyek a teológiai ismeretek elrhélyítése érdekében az első két évben a teológia minden területét érintik. A harmadik év mindenekelőtt a doktori disszertáció témájában való intenzív elmélyülésre szolgál. Azoktól, akik az állami ösztöndíjat megkapják, elvárjuk ezenfelül, hogy részt vállaljanak a teológiai hallgatók oktatásában. A doktori fokozat megszerzésére egyéni felkészülés alapján is lehetőség van. Erre a jelentkezés folyamatos, feltételei - az ösztöndíj kivételével - megegyeznek a szervezett ösztöndíjas képzéssel. A doktori képzésre 1999. március 31-ig lehet jelentkezni az EHE Rektori Hivatalában beszerezhető jelentkezési lap és a szükséges mellékletek benyújtásával. A felvételi konzultációra 1999. április 19-én kerül sor. Az érdeklődők az EHE Rektori .Hivatalában (1141. Budapest, Rózsavölgyi köz 3, Tel: 3636-451) kaphatnak bővebb felvilágosítást.
