Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-02-07 / 6. szám

4.oldal 1999. FEBRUÁR 7. Evangélikus Elet A Magyar Bibliatársulat 1998. évi munkájáról 1998. december 4-én ülésezett a Ma­gyar Bibliatársulat (MBT) Közgyűlé­se. Természetesen nem könnyű feladat egy közgyűlésről olyan cikket írni, ami a tisztelt Olvasó érdeklődését fenn­tartja, de mégis próbáljunk meg együtt figyelni arra, ami reformátor eleink számára központi, mértékadó kérdés volt: a Bibliára. S bár ez a té­mamegjelölés talán túl általános, még­is ott van mögötte számtalan olyan kérdés, amellyel mindannyiunknak jó szembesülnie. Ma talán túlontúl természetesnek vesz- szük, hogy létezik magyar nyelvű Biblia, olvashatjuk több formában - ki a verete­sen hangzó Károlyi Bibliát, ki az újfordí­tású Bibliát, ki CD-ROM-on, ki jegyze­tekkel ellátva, ki hallgathatja hangkazet­tán stb. Lehet mindennapi olvasmá­nyunk, s lehet, hogy több hétig poroso­dik a könyvespolcon. Érvelhetünk szavai­val, sokszor felemel, máskor megaláz, néha talán megpróbáljuk a felelősségün­ket ráhárítani. Van, használhatjuk... S használjuk is, sokszor úgy, ahogy általá­ban mindent, amit az ember a kezébe vesz: formálni, alakítani akarja olyanná, hogy a legjobban megfeleljen neki. S megtalálja benne élete, gondolatai igazo­lását, az „elvi alapot” a tettekre, szavak­ra, sokszor a másik „olvasótól” való el­különülésre. Pedig - ahogy D. dr. Har­mati Béla püspök, az MBT elnöke fogal­mazott: „A Szentírás önmagában nem törvényi előírás, hanem elsősorban Is­tennek az emberhez szóló szava. " Tehát találkozás, kihívás, kijelentés... Amit nem „használhatunk”, hanem alanyként éppen az formál bennünket, amit sokszor tárgyként kezelünk. Éppen ezért fontos, hogy az egyházaknak, s az egyénnek olyan Biblia legyen a kezében, amely formailag e találkozás elől hárítja el az akadályokat. A cél egy bibliatársulat szá­mára éppen ez: megtalálni és adni a Bib­lia azon formáit, amelyeket a mindenko­E gy kisfaluban - Pencen - ősszel kez­dődtek a szép lakodalmak. - Kér­dezhetné valaki, - miért éppen őszkor? A válasz: mert ilyenkor híztak meg a házi- szárnyasok, ilyenkor már kiforrott a must. - Legfőbb oka azonban az volt, hogy ádventben nem volt szabad mula­tozni. Mindig igyekeztek a vallási idő­szakokat meg nem sérteni. Csak Pencről van hiteles képem, mivel jómagam is sokszor részt vehettem és tanúja voltam minden mozzanatnak. - (Hol vannak már a szép, meghitt, vallásos, bibliai szimbólumokkal hímzett lakodalmak, esküvők.) A mai több napos mulatozás­hoz eszem-iszomhoz viszonyítva - régen - szerényen, szűk családi körben gyűltek össze, megtisztelve az örömszülőket és a házasulandókat. Nem volt akkortájt el­jegyzési lakoma, jegygyűrűváltás, mint ma. A házasulandó ifjak nem sokat udva­roltak, hetenként csak kétszer, három­szor találkoztak. A menyasszony a vőle­gényháznál csak az esküvő előtti héten látogatta meg a jövendőbeli anyósékat, trükként - egy kis ajándékkal kedves­kedve - különben nem kellett bemutat­koznia, mert falun mindenki mindenkit ismer. Az ifjak amikor megismerték egymás tulajdonságait, tervezgetni kezdtek. A vőlegényjelölt ezután bejelentette édes szüleinek házasulandó szándékát, erre a szülők egy napon háztűznézőbe mentek - megkérni a leányzó kezét. Ekkor a szü­lők közösen beszélték meg véglegesen az esküvő napját. Az ifjak házasságköté­si szándékukkal bejelentkeztek a helybe­li jegyzőnél, aki a két fél részéről felvet­te a személyi adatokat, majd nyilvános helyen - a Községházán - kitűzték azt az esküvő napjáig. Második fontos lépésként jelentkeztek Kérés Szeretettel kérjük azokat, akik az egyházak és a keresztyének közele­dését, együttműködését és közös bizonyságtételét a szívükön viselik, hogy 1 %-os felajánlásukat az Öku­menikus Tanulmányi Központnak adományozzák. Adószámunk: 18008223-1-43. A támogatást az Ige szavaival elő­re is köszönjük: „Az Úr áldása gazdagít meg” (Péld. 10,22). ri ember kézbe vesz. E törekvés jegyé­ben került kézbe 1998-ban több mint 20 féle Biblia, illetve a Biblia olvasását se­gítő könyv az MBT munkája nyomán. Újdonságnak számít az újfordítású Új­szövetség és Zsoltárok könyve hangka­zettán, mely egyeseknek az egyedüli le­hetőség lehet arra, hogy a Biblia szöve­gével rendszeresen találkozhassanak, de talán a többségnek is megle­pő újdonsággal szolgálhat, ha a magnetofonok hang­szóróin át megszólal Isten minket kereső igéje. Kiemelkedő jelentőségű volt a Romániai Felekezet- közi Bibliatársulat (RFBT) ez évi, magyarországi láto­gatása. Azon túl, hogy az RFBT mögött nagyszámú magyar egyházi háttér van, az ilyen látogatások szem- nyitogató erővel bírnak. Csak a személyes találkozás által válhat lehetségessé, hogy az egymással való vi­szonyt ne az előítéletek ala­kítsák, hanem a felelősség, amelyben mindkét fél oszto­zik, nevezeten: Isten írott igéjének elérhetővé tétele abban a formában, azon a nyelven, amelyen egy adott terület lakói beszélnek, ol­vasnak. Az egyre szorosabb együttműkö­dés a Biblia ügyében tálán kihatással le­het mind a két ország és nemzet életére. A találkozó 1998. évi konkrét eredmé­nye: hamarosan meg fog jelenni a ro­mán-magyar Újszövetség. 1998. februárjában jelent meg a Deuterokanonikus bibliai könyvek új, protestáns fordítása. (A kötet megjelené­séről bővebben: Reformátusok Lapja 1998. március 1-jei szám). A saját, pro­testáns tradíciónkhoz tartozik ez is,.hi­szen akár Luther bibliafordítását nézve, az illetékes lelkésznél, aki szintén admi­nisztrálta az ifjak kérését. Nos, ilyenkor már suttogtak a faluban; és már voltak a papnál, rövidesen esküvő lesz, stb.! Az esküvő napjáig már csak három hét volt. Az örömszülök kijelölték a tisztség- viselőket, névsort készítettek a meghí­vandó családokról - nagy körültekintés­sel - nehogy valaki is kimaradjon! Kije­lölték a násznagyurat, a koszorúsasz- szonyt, akik rendszerint a keresztszülők voltak. Legtöbbször négy vőfélyt és több koszorúslányt is választottak, ezek roko­nok, barátnők, barátok voltak. A koszorúslányok feladata volt a vő­fély és a vőlegény ünnepi öltözékének díszítése, amely a következőkből állt: fe­kete kalap mellé zöldrozmaring arany- füsttel, bokrétával, kabátjukon szintén rozmaring, de már itt egy szép csokor bokréta, színes szalag masnira kötve, le­felé kb. 1 m hosszan. Vasárnaponként a templomban már az esküvőt megelőző 3. héten ilyen dísze­sen jelentek meg, ezzel jelezve az eskü­vő közelségét. A templomban az első hir­detést hallottuk. (A lelkész kihirdeti a há­zasulandók és szülők neveit, lakhelyü­ket, vallási hovatartozásukat, ezt három vasárnap megismétli.) Az esküvőt megelőző héten a díszbe öltözött vőfély már végigjárja a felírt családokat, elmondja a szép hívogató verset és csak ezután köszönti a családot. Második hívogatás már az esküvő előtti napon, de már ketten jelennek meg, az első vőfély elmondja a szép verset, a kis vőfély pedig a fokosára erősített borral teli kulacsból megkínálja a ház minden tagját. Mindkettőjük kezében egy szép piros alma, benne egy gyönyörű szép zöldrozmaring aranyfüsttel díszítve, ez is a többi díszítéshez tartozik. Az Édenker- tet szimbolizálja. A koszorúslányok feladata az étkezés­hez szükséges edények beszerzése, amit a vendégcsaládoktól gyűjtenek össze, nagy körültekintéssel, mert a lakodalom végeztével mindent vissza kell adni - hi­ánytalanul! A vőfélyek pedig az asztalok, székek beszerzését végezték. Elérkezett a nagy nap. A tisztségviselők már kora reggel akár a Vizsolyi Bibliát, ott találjuk ezeket a könyveket a kanonikus könyvek kö­zött. Az Újszövetség írói számára pedig ugyanolyan (nemcsak) hivatkozási ala­pul szolgáltak, mint pl. a Zsoltárok köny­ve. Az elmúlt évben összesen 60.400 példány különféle Biblia, illetve a Biblia bizonyos része került kiadásra az MBT munkája nyomán, s hozzávetőleg ugyan­ennyi azon könyvek, illetve más formájú kiadványok száma, amely az olvasók ke­zébe került. Korunk makró- .és mikrogazdasági 'mutatók által lemérhető világában lehet, hogy a példányszám, a mérhető hatékonyság a döntő kérdés, de most mégis inkább kérdezzük azt, hogy hol vannak ezek a Bibliák. A tradíció vi­lágában? Mindennapjaink peremterüle­tén, amelynek csak annyi köze van a megélt valósághoz, hogy határolja azt? Az idézetek könyvtárában? Vagy az élet, szokásaik megjelentek a lakodalmas háznál, fel­adatuk: kiüríteni a szobákat, egyéb helyi­ségeket, mert itt fogadják a vendégeket és itt történik a díszvacsora, a tánc. (Ma már Kultúrházat bérelnek, vagy vendég­lőt.) Délben már finom gulyáslevessel fo­gadják a vendégeket és egy kupica pálin­kával, gyermekek tejeskávét sima ka­láccsal fogyaszthatnak. A templomi es­küvő két órára van kitűzve, előtte a pol­gári esküvő, mindkét esetben a násznép kíséretével. Mielőtt elindulnak a nagy út­ra, szép szokás volt, hogy a menyasz- szony a szobában letérdel egy kis székre (sámlira) és itt soronként a násznagy után mondja az imádságot. Megköszöni a szülői gondoskodást Istennek. Az első vőfély is búcsúztat: szülőktől, testvérek­től, rokonoktól stb. Mindenki sír, olyan megható, még a hegedű is szomorúan szól. Ezután szépen felsorakozva, elin­dul a násznép; elől a menyasszony a ko­szorúsasszonnyal, koszorúslányokkal karöltve, utánuk a meghívott vendégek és a vőlegény násznépe. Zenére, dalolva vonul a násznép, de a templomhoz érve már elnémul a zene, csendben, tisztessé­gesen bevonulnak a templomba. A menyasszonyt az első vőfély, a vőle­gényt az első koszorúslány vezeti az ol­tár elé, itt aztán helyet cserélnek és csak az ifjú pár áll az oltár előtt. Az esketés halk orgonaszó alatt történik: holtomig­lan, holtodiglan stb. Az esketés után a násznép az ifjú párral egyszer körüljárja az oltárt, azzal a násznép kivonul, csak a menyasszony és a koszorúsasszony ma­radnak az oltárnál, a menyasszony letér­del az oltár előtt, közben a koszorúsasz- szony a menyasszony fejét letakarja egy selyem kendővel, ezután kezdődik az asszonnyá avatás. A pap imádkozik, Is­tennek hálát adva megköszöni a minden­napi gondoskodást és továbbra is kéri Is­ten segítségét az előtte álló idők feladatai­ra stb. Ezután kivonulnak a templomból, ahol már finom kaláccsal és borral kínál­ják az esküvőn részt vett idegeneket, hogy részesüljenek az ifjú pár örömében. * A násznép zeneszó mellett visszatér a lakodalmas házhoz, ahol szeretettel vár­ják a szülők, rokonok az ifjú párt. A nyi­az egyházi élet közepén: Vagy ott, a kö­zépen valami más van már - kegyesség, gondolkodásmód, egyházpolitika, a múlt vélt vagy valós sérelmei? „A keresztyén- séget mindig is csak egy lépés választot­ta el attól, hogy vagy véget érjen, vagy megújuljon, és ez így van most is. Ahol elszakad a Biblia üzenetétől, ott elpusz­tul. Ahol magáévá teszi ezt az üzenetet, és ezzel fordul a többi em­ber felé, ott övé az élet, és mások számára is az életet hozza el. " (U. Fick: A Bib­lia jelentősége a XXI. szá­zad keresztyénsége számá­ra című előadásából, me­lyet az MBT meghívására tartott 1998. májusában, Confessio 1998/3). A bibliafordítás, -kiadás, -terjesztés sohasem lehet öncélú, sőt mégcsak nem is működhet a szokásos érte­lemben vett kiadói tervek szerint. A terveket az egy­házak, a mindenkori biblia­olvasók élete hívja elő, az, hogy a mindennapokat megélve, hogyan tud Isten írott igéje az élet jelentő­séggel bíró realitásává vál­ni. Valakinél ehhez az kell, hogy a Biblia korhoz kötött fogalmait megmagyaráz­zák neki; valakinél az, hogy a Biblia ugyanazon a nyelven szóljon hozzá, mint amivel ő is szövi élete kapcsolatrendsze­rét. Valakinél az, hogy kezébe adják, mert maga nem nyúl érte, valakinél az, hogy segítsenek neki, mert maga nem tudja elérni. Ebben is próbál segíteni az MBT az Olvier Beguin Alapítvány segítségével, melynek kamataiból 1998-ban 2000 db nagy betűvel nyomtatott, Károli- fordítású Újszövetséget és 200 sorozat Újszövetséget és Zsoltárok könyvét tott kaput - a hagyományok szerint - egy szalmakötéllel eltorlaszolták, a hídra pe­dig egy vízzel teli vödröt helyeztek el. Magyarázata: az ifjú férj mennyire lesz erős megküzdeni a nehéz feladatokkal, — mivel a kötelet el kellett szakítania, a víz­zel telt vödör felborításának magyarázata: a menyecske, milyen ügyesen, gyorsan tudja felborítani, olyan lesz életében! Ezután a násznagy bebocsátást kér az örömszülőktől - versbe szedve... „Az es­küvőt megtartottuk, a templomból meg­érkeztünk, tisztelettel bebocsátást ké­rünk!” Ezután mindenkit megvendégel­tek egy kis harapnivalóval. Kezdődött a tánc, este 7 órakor vacsora, fő helyen ült az ifjú pár, mellettük a koszorúsasszony, násznagy és a többi vendég. Az ifjú pár előtt csak egy tányér volt, mert a szoká­sok szerint egy tányérból kell enniük, en­nek jelentése: mindenben közösen ve­gyenek részt! Az ajtóban megjelent az első vőfély, kezében a forró leveses tállal, elmondta a fogáshoz illő verset, majd utána hozták a többit is, minden asztalra egyet. A násznagy felállva csendet kért és megköszönte a ház urának, hogy ilyen bőségesen terített asztallal megtisztelte a vendégeket, röviden imádkozott és jó ét­vágyat kívánt mindenkinek! A fogásokhoz illően szolgálták föl a fi­nom, különböző ételeket: főtt hús tormá­val, paradicsommártással, csirkepaprikás savanyúval, sültek töltelékkel, töltött ká­poszta villával, tejberizs fahéjjal meg­hintve. Sütemények: mákos, diós bejgli, túrós lepény, fánk (torta, linzerek nem volt divatban). Legvégül az örömkalács, amely kb. 30 db tojás, liszt és cukor, ma­zsola keverékéből készült, mint sima, foszlós kalács. Ez a kalács volt a sütemé­nyek ékessége. Gyönyörűen feldíszítve, örömágakkal tűzdelve, ahány család, annyi gally volt a kalácsba szúrva. Az ágak színes papírcsíkokkal voltak be­vonva, rajtuk: szaloncukor, mézeskalács, szőlő, alma, stolverk és pattogatott kuko­rica-füzér. Az ágak között, tésztából ké­szített figurák: Ádámot és Évát jelképez­te, mivel az egész kalács az Édenkertet szimbolizálta. A kalács felszeletelése a násznagy tiszte volt, a násznép közben hangkazettán osztott szét ingyenesen tagegyházai között. Ezért vetődtek/ve- tődnek fel új és új tervek is - csak né­hány konkrétumot megemlítve Tarr Kál­mán főtitkár beszámolója alapján: két­nyelvű, román-magyar, szlovák-magyar Újszövetség, bibliai játék- és oktatóprog­ram CD-ROM-on, bibliai atlasz, az Ószövetség egyes könyvei hangkazettán stb. A közgyűlésen Wim van Galen, a Hol­land Bibliatársulat főtitkár-helyettese tartott előadást a holland katolikus-pro­testáns felekezetközi bibliafordításról. Egy új, ökumenikus fordításnak soha nem az a célja, hogy a már meglévő, az egyes egyházak által használt és szeretett bibliafordításokat kiszorítsa vagy csak egyszerűen lemásolja. A különböző for­dítások közti különbségeket egy jó mi­nőségű, valóban interkonfesszionális és interdiszciplináris fordítással lehet áthi­dalni. Douwe Boelens beszámolt a magyaror­szági vakmisszióban végzett bibliamun­káról. Elérhető a nagybetűs Újszövetség és Zsoltárok könyve. A vakok számára nagy segítséget jelent az Újszövetség és a Zsoltárok könyve hangkazettán, de na­gyon fontos lenne, ha az Ószövetség több könyve is elérhetővé válna. A leg­nehezebb feladatot a Braille-írással nyomtatott Biblia jelenti. Az Újszövet­ség néhány ószövetségi könyvvel együtt elérhető ebben a formában is, de az Ószövetség nagy részének Braillé-írással történő kiadása még a jövő, nehéznek ígérkező feladata. A Magyar Bibliatársulat évenkénti köz­gyűlése mindig kiváló alkalom arra, hogy a tagegyházak megújuljanak a Bib­lia iránti elkötelezettségükben, hálát ad­janak az elért eredményekért és terveket készítsenek híveik Lélek szerinti szolgá­latára. Ez történt, reménységünk szerint, ezen a közgyűlésen is. Kendeh K. Péter énekelt, minden családfő átvett egy ágat, amit otthon az ablakba volt szokás kiten­ni egy hétre. A finomságok mellé aztán jól esett a sa­vanyú bor, más ital nem volt, pálinka egy-két esetben. (Sör, üdítők, likőrök nem voltak.) Vacsora után egy kis tánc, szórakozás, majd pontosan éjfélkor az első vőfély be­jelentette, hogy kezdődik a menyasszo­nyi tánc. Illő volt mindenkinek egyet for­dulni (pénz ellenében) a menyasszony­nyal. Kis idő után aztán óvatlan pillanat­ban a vőlegény ellopta a menyasszonyt és kiszaladt vele egy mellékhelyiségbe, ahol már levették a fejdíszt és kontyot tűztek a hajából, fejét bekötötték, szép menyecskévé változtatták a nagymamák. Egy vőfély visszahozta a már bekötött fejjel díszített újdonsült menyecskét, a násznép tánccal köszöntötte, közben az újdonsült férj is megjelent, de már kezé­ben édespálinkás üveggel. A menyecske sült hússal és sima kaláccsal, az ifjú férj pedig mézes pálinkával kínálta a nászné­pet. Ennek is megvolt a jelentése: az ifjú pár életében soha ne hiányozzon a ke­nyér mellől a kalács és a hús, az életük olyan édes legyen, mint a méz. Ezzel vé­get ért az ünnepi vendéglátás. Mindenki hazament - egy-két segítő kivételével, mert másnap vasárnap lévén, illő temp­lomba menni. Az ifjú párnak szinte köte­lező volt, hogy első útjuk az Isten háza legyen! Ezt mindig be is tartották! Az új menyecske - szokás szerint - a menyasz- szonyi ruhában és az asszonnyá avatott fehér kendőben jelent meg a templom­ban, itt is a szokásos helyen: a két padsor között leghátul, addig, amíg fel nem vál­totta egy újabb menyecske. A férj öltözé­kére ugyanez vonatkozott. Ezek a szép szokások csak az evangélikusokra voltak jellemzőek egészen a II. világháborúig. Azóta sokat változott Penc falu élete, szokásai. Már nincs népviselet, az urba­nizáció más divatot hozott. A kis falu ar­culata is megváltozott, őseink már föl sem ismernék! Bár a változások pozití­van értékelhetők több esetben, de amit negatívként említhetek - a templomban a padsorok sajnos - sok esetben üresek, nem feketéllik már a főút a templomból hazatérő evangélikusoktól. Remélem, hogy eljön az az idő, amikor magukba szállnak az emberek és megértik az idő szavát! Úgy legyen! Gerengay Vilma Elmúlt idők hagyományos parasztesküvők,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents