Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-12-19 - 1999-12-26 / 51-52. szám
8. oldal 1999. DECEMBER 19. Evangélikus Élet Kettős ünnep Csőváron Egy Legenda és olvasata 1999. november 21-én vasárnap 11 órakor kettős ünnepre gyűlt össze a csővári gyülekezet. A felújított orgona és a renovált ravatalozó szentelésére került sor. A gyülekezet régi álma volt már, hogy az orgona, mely a templom egyik fontos része, kerüljön újra jó állapotba. A gyülekezet presbitériuma eldöntötte, hogy az orgonát fel kell újítani. Ezt a presbité- riumi döntést a gyülekezet komolyan vette, és az ifjúság a falut járva, minden családtól adományt gyűjtött. Egy nap alatt az orgona teljes felújításának összegét adta össze a gyülekezet, mintegy 230. 000 forintot. Ez jelzi azt, hogy a hívek számára fontos az orgona, hiszen egy személyként álltak ki az ügy mellett. Az orgonajavítók szorgos munkája nyomán az orgonát először lebontották, majd darabonként megtisztítva és lekezelve minden alkatrészt, újra építették. Az orgona így kívülről és belülről megújult. Csőváron evangélikus temető van, mely a templom körül alakult ki. Ez az oka annak, hogy a temető környezete még jobban előtérbe kerül. A ravatalozó is evangélikus tulajdonban van, amelynek állapota már igen rossz volt. A gyülekezet az önkormányzattal összefogva, renoválta a ravatalozót. A mesteremberek a szakmunkát társadalmi munkában végezték, és sok hívünk is részt vállalt a felújításban. A külső és belső vakolást teljes födémcsere követte. Az ünnepi istentiszteleten Detre János esperes 2Pt 3,8-14 alapján hirdette az igét. Igehirdetésében rámutatott arra, hogy a keresztyén embernek tevékenynek kell lennie. Nem élhetünk csupán egyik napról a másikra, hanem mindig új tervekkel kell élnünk, mert mi nem tétlenségre kaptuk a talentumokat az Istentől. Igehirdetésében kitért arra is, hogy az egyház nevelői munkájához tartozik az erkölcsös életre való nevelés ebben a mai társadalomban. A prédikáció után felcsendült a megújult orgona Kovács Beáta kántor kezei alatt. Az orgonajáték után az istentisztelet záró liturgiájában az esperes felszentelte az orgonát, majd lesétálva a ravatalozóhoz, felszentelte azt is. A csővári gyülekezet valóban megmutatta azt, hogy össze tud fogni egy közös ügy érdekében. Ezt mutatta a társadalmi munka és az önkormányzat segítőkészsége is. Isten adja, hogy az orgona szóljon minél többször és minél szebben az Isten dicsőségére. A ravatalozó is legyen olyan hely, ahonnan méltó módon indulhatunk utolsó földi utunkra. Fischl Vilmos Mikor és hogyan jutott kezembe ez az idén kilencven esztendős vers, bizony nem tudom. Talán maga adta a másolt lapot principálisom: Kemény Lajos - pesti esperes, fasori és Deák téri lelkész: Ez valószínűtlen. Vagy halálakor kaptam? Esetleg akkor, amikor évekkel később emlékezhettem rá testvérgyülekezeteinek presbitériumai előtt? Nemrég találtam rá újra. Egyszerű költemény, hozzáértő ítész alighanem azonnal észreveszi, hogy céhbeli költő műve. Mégsem csak azért érdekes, és érdemli meg, hogy újraolvassuk, közzétegyük, mert így is emlékezhetünk csaknem fél évszázaddal ezelőtt: 1953. december 10-én elhunyt prédikátorunkra. Van ugyanis ennek a hívő szívvel és szomorkás derűvel megírt költeményeknek egy ritka szép értéke, a szerző teológiájára utaló vonása. A befejező két sorból világlik ki ez: „S eltölti legelső sejtelme / A húsvéti feltámadásnak". Keresztyén hitünknek alapja, veleje, léA názáreti ház előtt Tavasz van minden rózsafán, A názáreti ház előtt Virágoznak a rózsafák. „Fiam, az éjjel álmot láttam: Tele volt a kezem virággal, Belőlük koszorút csináltam. A hosszúszárú rózsaágat Összehajtottam koronának, így szóltam: Most megkoronázlak! S hogy reátettem a fejedre, Pedig tudom, nem hagytam benne, Csupa tövissé lett egyszerre... És az arcod sápadt volt, vérzett. Fiam, én olyan nagyon félek, nyege a kereszt, a golgotái, s a miéttk, amelyet minden Krisztus-követőnek föl kell vennie Jézus szava szerint. Mégis: ez a hitnek csak az egyik fele. Nagypénteken feketébe burkolózik az oltár, hallgatnak a harangok, sokhelyütt az orgona is. Pedig Nagypéntek az ünnepnet mégis csak a fele. Igaz, hogy húsvét nincs nagypéntek nélkül, de fokozottan igaz, hogy a nagypéntek önmagában nem elegendő a teljes keresztyén hithez. Azt írja Pál: „Ha Krisztus nem támadt fel, akkor üres a mi igehirdetésünk, de üres a ti hitetek is, sőt, Isten hamis tanúinak bizonyulunk, mert akkor az Isten ellen tanúskodunk... ” Távol legyen ez a fél-hit - de legyen közel hozzánk a teljesség hite: „Aki feltámasztotta őt a halálból, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen”. Tanítson, vezessen, serkentsen erre ez a vers is. Zay László írta: Kemény Lajos Ki tudja, mi fog érni téged: Engedd fiam, hogy megpróbáljam Ezzel a hosszú rózsaággal, hogy én csupán rossz álmot láttam..." IKVgtiltl És Mária így szól könnyes szemmel: „Fiam, én megint csak így látlak: Tövisek nőttek... Ugy-e fájnak? Vérzik az arcod... Lassan sápad... ” Jézus nem szól. Néz messze, messze, Simogatja a rózsaágat, S eltölti legelső sejtelme A húsvéti feltámadásnak... (kb. 1909.) Legenda „Vasárnap nélkül...” Hirdessük együtt Krisztust! (Római katolikus és evangélikus lelkészek ökumenikus találkozója a megigazulásról szóló közös Nyilatkozat aláírása kapcsán) Nagyszabású kampányt indított el néhány héttel ezelőtt a németországi Evangélikus Egyház a vasárnap védelmében. Hatalmas óriásplakátok hirdetik országszerte, napilapok egész oldalakat szentelnek rá, sőt a mozikban a filmek előtti hirdetések között is látható és hallható az üzenet: vigyázni kellene a vasárnapra, és az eredeti rendeltetése szerint használni, különben egy rendkívül fontos és lényeges (pótolhatatlan) elem vész el az ember életéből. A három nagyon informatív, ugyanakkor elgondolkodtató plakáton három „vasárnapi fogalom” képei láthatók: 1. vasárnapi öltözet: egy gyárban kemény fizikai munkát végző fiatal nő munkásruhában. 2. vasárnapi séta: egy hatalmas áruház mozgólépcsőjén rengeteg ember, mindenki vásárolni igyekszik. 3. vasárnapi koncert: egy férfi légkalapáccsal a kezében töri fel a betont. A felhívás mintegy hangos, kétség- beesett hangon próbálja megszólítani a közvéleményt: az utca emberét, „kívülállókat” és egyháztagokat. Lehet, hogy ebben a rohanó, pénzorientált világban már tényleg semmi sem számit, már tényleg semmi se szent? Se a család, se a nyugalom, se a pihenés, se Isten? Talán különösen is aktuális most ez a kérdés a régi NDK-ban, ahol bár 10 esztendeje hatalmas változások történtek, mégis sok szempontból hasonlóak a társadalom adottságai a mienkéhez. A társadalom nagyon nagy része nem keresztyén, számukra a keresztyén „szabályok” nem sokat jelentenek, leginkább azért, mert nem is ismerik őket. (Megdöbbentő pl. hogy Bach városában, Luther hazájában sokaknak fogalmuk sincs róla, mit jelent ez a szó: reformáció...) Vasárnapi öltözet. Ki mit ért ezalatt? A társadalom elenyésző része azt, hogy vasárnap délelőtt szép ruhát vesz fel és elmegy a templomba. Utána talán a nagyszülőkhöz ebédre. Sokak számára azonban az otthonkát, amiben kényelmesen lehet főzni, vagy a televízió előtt ücsörögni. Megint másoknak a tréningruhát, amelyben ki lehet ugomi a piacra szétnézni... És sokaknak épp munkaruhát: áruházi elárusítóként, szolgálatban lévő rendőrként, kórházi ápolóként. (Persze egyes tevékenységek nélkülözhetetlenek!) Vasárnapi séta. Szinte már kihalt fogalom. Elkényelmesedtünk olyannyira, hogy el se tudjuk képzelni, milyen lehet autó nélkül kirándulni. Vasárnap délután az ember legfeljebb a „Családi mozidélután” passzív nézője... Vasárnapi koncert. Madárfütty az erdőben? Orgonahangverseny a templomban? Vasárnap az ember lenyílja a füvet, csiszolja a parkettát vagy épp ütvefüró- val beüti a tipliket a falba, kit érdekel a szomszéd?! Vasárnap - mi jut róla eszünkbe? Isten ajándéka az ember érdekében, hogy visszatekinthessünk és hogy előre nézhessünk. Mert Ő megbocsát és megáld, s mi ezáltal megszabadulhatunk és feltöl- tekezhetünk. A Tízparancsolatban így olvassuk: „Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se kapuidon belül tartózkodó jövevény. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az Úr a nyugalom napját. ” (2Móz 20,8-11) De válójában mit jelent számunkra ez az Istentől megáldott és megszentelt nap? Vasárnap, az Úr napja, a feltámadás ünnepe hétről-hétre. Templomba megyünk? De jelent-e ez valamit az életünkben, javit-e emberi kapcsolatainkon, segít-e Isten gyermekeivé lenni, illetve maradni? Vagy ez már csak egy „vásár”- nap? A még többet szerzés, még többet birtoklás lehetősége? Az élet ünnepe a vasárnap! Az új, megszentelt, minőségileg más élet lehetőségének ünnepe. Sokkal több, mint munka, vásárlás, birtoklás. Csend és zene, nyugalom és lendület, magány és társaság. Mind-mind hozzátartoznak e naphoz, de csak akkor, ha hagyjuk, hogy az legyen, ha nem csinálunk belőle egy hetedik munkanapot. A tudomány fejlődésével „elértük”, hogy az éjszaka nappal lehessen: éjjel-nappal világos lehet, tehát dolgozhatunk, olvashatunk... Ha azonban az egyetlen pihenőnapot kiiktatjuk az életünkből, egyszer csak nem megy tovább. Ha az Úr napja többé nem az Úré, hanem a televízióé, a vasárnap is nyitva tartó boltoké, a szoláriumé, akkor csak értelmetlenül magunk körül forgunk, és végül szinte észrevétlenül már úgy be- pörgünk, hogy nem tudunk többé kiszállni a körhintából... (Elgondolkodtató persze, hogy ennyi erővel miért nem a szeretetet hirdetjük és reklámozzuk, ami minden probléma megoldása lenne... Mindenesetre nagyon fontosnak találom, hogy egy inkább már csak gyökereiben keresztyénnek illetve evangélikusnak mondható országban az egyház vállalja, hogy egy jó ügy érdekében kimenjen az utcára és kiálljon érte.) Krska Mária evangélikus lelkész, jelenleg lipcsei ösztöndíjas Mint ismeretes, a Lutheránus Világszövetség és a Római Katolikus Egyház képviselői 1999. október 31-én, a reformáció ünnepén Augsburg (Ágosta) városában ökumenikus istentisztelet keretében írták alá a Megigazulásról szóló közös Nyilatkozatot. Ennek, a túlzás nélkül történelminek nevezhető eseménynek a kapcsán, a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye és a Kaposvári Római Katolikus Egyházmegye lelkészei szerveztek ökumenikus találkozót Gyékényesen 1999. október 22-én. Dr. Hafenscher Károly professzor előadásában ökumenikus mérföldkőnek nevezte az augsburgi eseményt, melyet több évtizedes közös teológiai munka, ugyanakkor sok-sok imádság előzött meg. Első ízben történik meg - mondotta -, hogy hivatalosan juttatja kifejezésre mindkét egyház: egyedül kegyelemből, Krisztus megváltó munkájába vetett hitben, nem saját érdemünkből fogad el minket Isten, adja Szentleikét, s tesz alkalmassá a jó cselekvésére. Rövid történelmi áttekintést adott, melyben vázolta, annak ellenére, hogy a reformáció szándéka nem a különválás, hanem az egy egyházon belüli megújulás volt, Róma akkor elhatárolta magát. S megtörtént a második nagy egyházszakadás. A II. Vatikáni Zsinat hozott új szint, s a párbeszédet segítette elő. Milyen örömteli eredményeket hordoz magában ez a közös nyilatkozat? - tette fel a kérdést.- Mindkét egyház egyetért abban, hogy a megigazítás azt fejezi ki, amit Isten tett és tesz a tőle elfordult ember életének megmentéséért, örök életéért, üdvösségéért;- Mindkét egyház felismeri a másikról, hogy ugyanannak a Jézus Krisztusnak uralma alatt önazonosságát megtartva, hitelesen hirdeti az evangéliumot;- Sokakban vetődött fel a kérdés, melyik felekezet közelített a másikhoz? A válaszunk ez lehet: mindkét fél Krisztushoz hajolt közelebb, így az egymáshoz való viszony légköre jelentősen javult, s elősegíti, hogy testvérekként tekintsünk egymásra.- Torz képek helyett az egymásról szóló igaz tanításra törekvés szándéka erősödött meg;- Akik ebben a munkában résztvettek, akiket gyötör szétszakadozottságunk, újra átélték, hogy az Úr csodásán működik. Cselekvő Istenünk van, aki tud meglepetéseket készíteni számunkra. Milyen félreértéseket szükséges eloszlatnunk e Nyilatkozat kapcsán?- Nem gondolhatunk arra, hogy karnyújtásnyira került tőlünk a szervezeti egység;- Nincs szó uniós törekvésről, sem valamiféle beolvadástól a másik felekezet- be. j Új fogalmak is születtek a folyamatos tárgyalások során: „egység a különbözőségben”, vagy „megbékélt különbségek”. Mindenképpen kifejeződik ezekben az őszinte szándék, hogy egyik felekezet sem tekinti a másikat ellenségnek, még ellenfélnek sem, hanem egy családnak, a keresztyének nagy családjának tagjaként tekint rá. Dr. Gárdonyi Máté egyháztörténész- plébános kihangsúlyozta, hogy túlvagyunk a konfesszionalizmus korán, amikor az egyes egyházi közösségek égy- mással szemben határozták meg önmagukat. A megigazu- lás tanítása mindkét egyház életében központi jelentőségű. Megállapítást nyert, hogy a lutheri tanítás ezen a ponton nem ütközik az egyházi hagyománnyal sem. Idézte a Nyilatkozat 20. pontját; „Amikor a katolikusok azt mondják, hogy az ember a megigazulásra és annak elfogadására előkészületkor hozzájárul, »együttműködik« Isten megigazító cselekedetével, akkor az ilyen személyes érdekeltségen a kegyelem egyik hatását értik, s nem az egyén emberi erőből származó tettét. ” Közös imaóra és ökumenikus istentisztelet foglalta keretbe a napi programot, beszélgetést, melynek házigazdái Smidéliusz Zoltán evangélikus és Maczkó Gyula, a Csurgói Római Katolikus kerület esperesei voltak. A találkozón résztvett Balás Béla megyéspüspök is. A Nyilatkozat aláírása így máris elősegítette, hogy a két Egyházmegye lelkészei is jobban megismerjék egymást, s még inkább törekedjenek az ökumenikus együttmunkálkodásra, a további lépések megtételére egymás felé, s annak a szolgálatnak betöltésére, hogy együtt hirdessük a Krisztust! Deme Dávid A négy aláíró: Edward Cassidy érsek, Christian Crause püspök, Walter Kasper püspök és Ishmaei Noko főtitkár a Szent Anna templomban. Fotó: Fred Schöllhorn A 4
