Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-11-21 / 47. szám
64. ÉVFOLYAM 47. SZÁM 1999. NOVEMBER 21. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ VASÁRNAP ÁRA: 48 Ft „Amit itt prédikálunk és hiszünk, azt ott, mint jelenvalót szemléljük.” Luther Értelmiségünk ébredése A TARTALOMBÓL Hivatásunkban Istennek szolgálunk! Látogatás a szomszédban A házsongárdi temető A révfülöpi Oktatási Központunkban elsőízben rendeztek konferenciát értelmiségi híveink számára. A név és a kifejezés volt az első, amiről folyt a beszélgetés. Ki az értelmiségi? A bevezető előadás emellett még három kérdést tett fel, melyet a konferenciának meg kellett válaszolnia. Van-e magyar evangélikus értelmiség? HoRtalál- ható? Merre tart? - tette fel a kérdést dr. Hafenscher Károly, aki szellemi vezetője volt az együttlétnek. A válasz a megbeszélés során többféle volt. Néhány elhangzott meghatározás: Kereső, tájékozatlan ember, aki éppen az egyházban szeretné megtalálni az útját. Kereső ember, aki használja az eszét, gondolkodik és tenni is akar. Olyan ember, aki nem magáról gondolkodik csupán, hanem a gondolkodási képességét, mint lehetőséget használja mások, a saját környezete jobb élete, igazságosabb társadalom épí- tése céljára. Dialógusra képes ember, aki hajlandó a konszenzusra, építő módon kapcsolódik közösségébe. Mivel evangélikus értelmiségről beszélünk, feltétlenül ide tartozik az is, hogy van reménysége, kész továbbadni,- valaki így mondta ki - sugároz maga körül. Valamennyi válasz tartalmazott pozitívumot, az mindenesetre kitűnt, hogy nem egymondatos definícióval lehet a kérdésre felelni'. Nehezebb volt arra felelni, hogy hol van és merre tart értelmiségünk. Pluralista világunkban az evangélikus értelmiség is differenciált. A közöset és egységest ott kellene keresni, ahol az ige hirdetéséről és hatásáról van szó. E tekintetben az az igény fogalmazódott meg a konferencia résztvevői között, hogy a sokféle hatással bíró mai értelmiségnek is elsőrenden megújulásra, megtérésre van szüksége. A Jézussal való közösség teheti az értelmét jóra használó, másokat segíteni kész embereket az egyházban olyanokká, akik maguk is építői lehetnek a gyülekezetnek. Másik témaköre a konferenciának az egyház kommunikációja, a tájékoztatás szolgálata volt. Egyházunk lapjainak és folyóiratainak szerkesztői számoltak be munkájukról. A tájékoztatás Isten előtti felelősségéről, a sok munkaalkalomról és kevés emberről, partneri kapcsolatokról, az informálás pontosságáról, gondolkodásra ébresztésről egyaránt szó volt a megbeszélésben. Novotny Zoltán, a rádió munkatársa figyelmeztetett arra, hogy a világi sajtóban való megjelenéshez kell a jó kapcsolat is, de az is, hogy egyszerűen, ne kánaáni nyelven szóljunk és írjunk. Figyelni kell arra, hogy nemcsak a jót kell felmutatnunk, de azt is, hogy jóvá tehető a rossz! Az írásban, a tájékoztatásban, a terjesztésben volna mit tenni az egyház értelmiségének. Két fontos megállapítás is elhangzott: nem írunk elegen és vajon hányán olvassák el lapjainkat? Jól esett hallani egy hozzászólást: El kell árasztani jó cikkekkel a szerkesztőségeket! Ma már újság és rádió, sőt televízió vonalán a regionális adásokkal is foglalkozni kell. Ezt a két területet segíti és ellátja a Rádiómisszió és a Zákeus Médiacentrum. Külön lehetne ezeknek munkájáról, segítésükről beszélgetni. Az egyházi lapok, könyvek és mindenféle tájékoztatási eszközünk terjesztésében többet tehetnének azok, akik ezekből merítenek, közléseiket átveszik. A sajtóban való aktív részvételre buzdították a szerkesztők a hallgatókat. . * A konferencia szombati napjának estéjén a résztvevők dr. Reuss András teológiai professzor előadását hallgatták meg a társadalom és értelmiség viszonyáról. Másnap, a helyi gyülekezettel közösen tartottak istentiszteletet, melyen dr. Fabiny Tamás szolgált igehirdetéssel. Zárásképpen a szervező, dr. Frenkl Róbert országos felügyelő és dr. Hafenscher Károly professzor vezetésével a kiértékelésre és a jövő tervezésére került sor. Ezen a résztvevők egyöntetűen elhatározták, hogy az ehhez hasonló alkalmak sorát folytatni kívánják. A jövőben tematikus alkalmak szervezése látszik célszerűnek és különböző értelmiségi személyiségek (pl. műszaki értelmiség vagy művészek) személyes meghívása. A mindvégig eleven és mozgalmas konferencia eredményét három szóval jellemezhetjük: megújulás, aktivitás és felelősség - ez az értelmiség jövője egyházunkban. A gyülekezet és a község társadalma együtt ünnepelt A zászlót díszítő Luther-rózsás címerpajzs mintegy Í70 ezer forint adomány így gyűlt össze. Az új parókia ilyen összefogás eredményeként lett a község ékessége, melyre az egész lakosság örömmel és büszkén tekint. Lábossá Lajos esperes és Sztruhár András egyházmegyei felügyelő köszöntötte az építőket, kiemelve egyrészt azt, hogy az Úrban való öröm erősség, másrészt ez a tett a gyülekezet hitére és reménységére utal. Együtt örült az örülőkkel Szarka Éva lelkész Bakonycsernyéről, Pintér Mihály esperes, mint a gyülekezet volt lelkésze és a szomszéd gyülekezet, Pusztavám-Mór köszöntését adta át Kapi Zoltán lelkész. A gyülekezet területén, egy régi kastély épületében van az egyházmegye Misz- .sziói Központja. Itt adtak fogadást a résztvevőknek, akik a délután folyamán a Faluházban a község ünnepén vettek részt. Nagyveleg községe új címert és zászlót készíttetett. Ennek avatása volt az ünnepség fő programja. Schmidt Ferenc országgyűlési képviselő avatóbeszéde után áldást mondott a püspök, esperes és a helyi lelkész. A falu történetét Borsos Ildikó ismertette, és innen tudtuk meg, hogy a régi lakosság kipusztult és a törökök elvonulása után evangélikusok telepedtek meg e helyen. Ezért került az új címerpajzsra egyik oldalon az Árpádok címere, jelvénye, másik oldalon pedig a Lu- ther-rózsa. Szépen mutatta ez a kép is, az egész nap megrendezése, vendégfogadása is, hogy a gyülekezet és a község társadalma összetartozik, együtt gondolkodik és együtt lép, és ez mindnyájuknak javára válik. T. Az egyházi civil szféra Az új parókia épülete O któber 23/án, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján látogatta meg a nagyvelegi gyülekezetét D. Szebik Imre, az egyházkerület püspöke. Ez a tény adta a közös ünneplést a gyülekezet és a község társadalma számára. A Lajoskomáromi Fúvószenekar bevezető térzenéje után ünnepi megemlékezést tartottak, melyen a polgármester, Szloboda Istvánná emlékezett meg a forradalomról, majd a püspök, Lábossá Lajos esperes és a gyülekezet lelkésze, Ferenczy Andrea elhelyezték az egyház koszorúját is. A gyülekezeti ünneplésre az adott okot, hogy elkészült az új lelkészlakás és ennek felszentelésére, ünnepi istentiszteletre gyűltek össze a parókia előtt, majd a templomi istentiszteletre. Nagyon szép, méltó külsővel és jó beosztású belsővel épült meg a gyülekezet parókiája. 1998. februárjában kezdték meg a munkálatokat, elbontották a régit, majd Krizsán András tervező építész tervei szerint megkezdték az új építését. A régi 1784-ben épült, a mai követelményeknek már nem felelt meg, a gyülekezetnek viszont ingatlanrendezésböl lett annyi pénze, hogy belekezdhetett az új építésébe. A kárpótlásból kapott összeget kb. másfél millióval egészítették ki. Segített az országos egyház, a helyi önkormányzat és a GAS is, így jött össze az a kb. 9 millió forint, melybe az épület került és ezt még kiegészítették vagy 2,5 millió értékű társadalmi munkával, melyben az egész falu népe részvett. A község valamikor teljesen evangélikus volt, ma már érezhető a más felekezetek jelenléte is. Szép példamutatás volt, hogy a község képviselőtestülete az építkezéshez egy évi tiszteletdíját ajánlotta fel és adományozta a lelkészlakás építésére. D. Szebik Imre püspök 2Kor 4,18 alapján prédikált. „Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. ” Egy látható érték, a gyülekezet lakása előtt álltunk meg. Szükség van erre nagyon, mert ez a lelkész otthona, itt készülhet fel szolgálatára és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen körülmények között teheti ezt. Ma, amikor a hajlék ügye kiemelt ügy, jó, hogy itt megoldódott egy probléma, és ezzel segítették az emberi kapcsolatok jobb megoldását is. Nem becsüljük le a látható értékeket, mint pl. a kultúra kincseit is. Ugyanakkor keressük a láthatatlan értékeket, mint amilyen a szív jósága, vagy a szabadság, melynek egyetlen korlátja a másik ember szabadsága. Ezek a láthatatlan értékek sem megfoghatatlanok. Szemünk előtt vannak a láthatók, a láthatatlanok viszont a szívben rejtőznek és hatnak. A közgyűlési beszámolóból hallottuk a fenti adatokat és azt is, hogy több gyülekezetét felkerestek levéllel és személyesen, azoknak a szíve is megindult és Az evangéliumot, az örök üzenetet tolmácsoló egyházak keresik a helyüket a megújuló magyar társadalomban. Nincs ebben semmi ellentmondás. Minden kor egyházának a leckéje volt, hogy a mához szólóan közvetítse az örömhírt. De ma másról is szó van. Az egyház Krisztus teste, a szentek gyülekezete, de jelentős nagyságú intézményrendszer is, a civil társadalom legkiterjedtebb szervezete. A társadalom, a közjó szolgálatában válik egyháztagok és az egyházakon kívüliek számára kézzelfoghatóvá, hitelessé a misszió, az evangélium hirdetése, a Jézushoz tartozás. Értelemszerűen az egyház evilági szolgálata nem jelenthet elvilágiasodást, hasonulást a világ dolgaihoz. Nem könnyű ezzel a igénnyel működtetni az iskolarendszert, szociális és egyéb intézményeket. Nem köny- nyű, de csak így szabad, csak így érdemes. Nem könnyű, mert a diktatúra évtizedeiben nem volt lehetséges az egészséges működés, korlátozva volt a lelkészek, és gyakorlatilag gátolva a nem lelkészek szolgálata. A kilencvenes évek, a jelen és a közeljövő nagy feladata a nem lelkészek, a világiak, a laikusok szolgálatának teljes helyreállítása az egyházi életben. Aktív, Folytatás a 3. oldalon Áldás belépés előtt... 4 \ I *
