Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-10-24 / 43. szám

1999. OKTÓBER 24. 3. oldal Evangélikus Élet A csillaghegyi gyülekezet örömünnepe 1999. szeptember 25-én forró napsü­tésben gyülekeztünk Békásmegyeren, az ófalu és a modem lakótelep között, egy hatalmas gazos rét bekerített sarkán. So­kan meglepődve látták, hogy már két ház falai is állnak. Bejárhattuk a gyülekezeti ház helyiségeit, és a parókia felett is ácsolták már a tetőt. Köztük a templom beton alaplemeze, amelynek szélén pár téglasor jelzi a falakat, érzékelteti a mé­reteket. E teret a kivitelezők gyönyörű rendbe tették, tábori oltárasztalt állítot­tak az oltár helyére, nagy keresztet ácsoltak mögé, s a gyülekezet téglákra helyezett gerendákon ülhetett; így iga­zán templomban éreztük magunkat, Is­ten szabad ege alatt. Hálaadó istentiszteletre gyűltünk ösz- sze, mert 1928-ban alapított kis gyüle­kezetünk - azóta is egy szerény villa­épületben él - régi vágya teljesülésének fontos állomásához ért. Hétévi előké­szület után pünkösdkor megkezdődött az evangélikus templom és parókia épí­tése, s most elhelyezhetjük a templom karzatát tartó oszlopba az alapító okira­tot. D. Szebik Imre püspök, Szeverényi János esperes és Donáth László gyüle­kezeti lelkész végezték az istentisztelet szolgálatát. Á Nováky Andrea vezette Resinarius családi kamaraegyüttes és gyerekeik ka­rának éneke tette ünnepibbé együttlétün- ket. A liturgia közösségi aktussá bővült: a lelkészek, a presbitérium, a kuratórium tagjai, az építészek, a gyülekezet jelenét és jövőjét képviselő felnőttek, iijak és gyermekek resztvettek a templomépítés megáldásában: hangzottak igék, és kop­pant a kalapács az oszlop zsaludeszká­ján. Együtt örültünk, csillaghegyiek, békás­megyeriek, néhányan a piliscsabai, pilis- vörösvári, solymári szórványokból, a gyülekezet régi és új tagjai, pár evangé­likus, református, katolikus, metodista lelkész, óbudai újságírók, közéleti embe­rek, környékbeliek, a gyülekezet barátai. Vezessen minket a bencések régi jel­mondata: óra et labora, imádkozzál és dolgozzál, hallottuk a közgyűlésen. Ma sokan dolgoznak, de nem fontos szá­mukra az imádság. Akadnak olyan ke­resztények is, akik a rájuk váró feladatok elől kitérnek, és csak az áhítatot tartják fontosnak. És persze vannak olyanok is, akik sem nem imádkoznak, sem nem dolgoznak. Nekünk fel kell vállalnunk, hogy legyünk tevékenyek szolgálatunk­ban, és közösségünk jövőjét munkával is építsük. De soha nem gondolhatjuk, hogy Urunk segítsége és vezetése nélkül bármire is juthatunk, ezért tusakodjunk teljes szívvel, hogy O áldja meg jó igyekezetünket. A terv szerint 2000 nyarára - nagyrészt az országos egyház támogatásával - el­készül az épületcsoport. Almainkban szerepelnek még magányos fiatalok és öregek szolgálatára álló közösségi épü­letek (napközi otthonok) is. Meg kell vallanom, s talán nem voltam ebben egyedül: nem hittem, hogy egy ilyen szegény gyülekezet álma valóra válhat. De Urunknak bizonyára terve van ezzel a kicsiny közösséggel is, itt, a magas lakótelepi házak tövében. Thurnayné Schulek Vilma Hívogató az országos felügyelői konferenciára Sokkal ritkábban használt kifejezés a felügyelői konferencia, mint a lelkészkonfe­rencia. Talán ez is visszatükrözi azt a tipikus félreértést, mintha egy-egy gyülekezet életének sikere kizárólag a lelkész személyén és munkáján múlna. Pedig teljesen egy­értelmű, hogy igazi és hűséges vezetőtárs nélkül a lelkészi munkának rengeteg ne­hézsége van egy-egy gyülekezetben. Miért érdemes találkozni egy hétvégén a felügyelőknek Révfülöpön? A válasz az a felismerés, hogy egymásra kell találnunk egyházunkban ma. Az igazi találkozás él­ményére van szükségünk, kommunikációban, információban és spiritualitásban egy­aránt. Nem külső kategóriákról, keretekről és struktúrákról kellene együtt gondol­kodnunk a tervezett hétvégén, hanem megosztani és átvállalni sorsokat, helyzeteket, régóta hordozott terheket vagy örömöket. Nem a földrajzi távolság az igazi távoltartó erő a gyülekezetek között ma már, ha­nem az érdeklődés, a törődés és a lelki vállalkozó kedv és szándék hiánya. Meghall­gatni a másikat nehezebb, mint elmondani a saját, sokszor elismételt tanainkat. Hány gyülekezet élte úgy át történetének nehéz éveit, válságait, hogy a gyülekezet felügyelője állt oda, ahol igazán eldőltek a kérdések?! A lelkészi funkciót leszámít­va, általában kiegészítő szerepre gondolunk, ha a gyülekezetben hordozott tisztsége­ket emlegetjük. Most talán mégis lehetőséget kapunk megszokott kategóriáink átala­kítására. Segítő- és vezető társak nélküli lelkész hamar elfárad, és egykettőre elvesz­ti a jövőbe vetett hitét és erejét. Akkor képes egy lelkipásztor igazán felszabadulni az egészséges szolgálatra, ha van kivel megosztania a gyülekezeti élet belső és külső mozgásait. A „nem vagyok egyedül” érzése lelkész és felügyelő számára egyaránt fontos alapállás. Amit nem tud igazán és átütően képviselni az egyik, azt át tudja vál­lalni és el tudja végezni a másik. Az együtt végzett szolgálat és a kölcsönösség természetesen rendszeres tréninget igényel minden szereplőtől. Ezért talán nem teszik rosszul a lelkészek, ha november 5-én kivételesen a felügyelőiket indítják útra, hogy résztvegyenek a konferencián. Nem egyházpolitikai fórum, nem is különleges vitaalkalom készül, hanem szembe­nézés és visszatérés a tiszta forráshoz, amely az egyedüli egészséges táplálékot adja a mai felügyelői magatartás számára és ahonnan tisztán látszik a helyes szolgálati szabályzat is. Az érdekesség talán most annyi, hogy mindez nem elszigetelten vagy szűkebb körben történik, hanem minden egyes megérkező felügyelő a nagyobb kap­csolódást élheti át, találkozást és egymásra találást evangélikus egyházunk egészé­ben. Hiszem, hogy érdemes megérkezni egymáshoz, és hiszem, hogy Isten mai aján­dékait csak együtt lehet örömmel elvenni a közös asztalról. Itt lehet erőt gyűjteni ah­hoz, hogy ki-ki a saját helyi gyülekezetében erősítse és szolgálja munkatársait és az egész közösséget. Az „otthoni” testvérek feladata csak annyi, hogy elindítsák felügyelőjüket a konfe­renciára, imádkozzanak megújulásért, a hazaérkezőtől pedig el ne felejtsék megkér­dezni, mit hallott és mit látott. Szabó Lajos Távoli északiak első látogatása Kjeit Aanseth, Endreffy Angéla, Hilde Aanseth és Astrid Silsnes a budaörsi parókia építkezésénél Aki vendéget vár, már hetekkel előtte készül fogadásukra, ünneplőbe öltözik a lelke, „mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg” - írja a Zsidókhoz írt levél szerzője. így vártuk Norvégia evangélikus kül­dötteit a more-i egyházkerületből (kö­zépnyugati része a mi hazánknál három­szor nagyobb országnak). A vendégek a régió székvárosából, Moldeból érkeztek. Kjell Aarseth kerületi külügyi titkár, igazgató-lelkész és felesége Hilde Aarseth, valamint Astrid Silnes kerületi missziói előadó. A küldöttség Odd Bondevik püspökük megbízásából érke­zett. A látogatás célja - norvég kezdemé­nyezésre - a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete és a nor­vég more-i egyházkerület között testvéri kapcsolat és szorosabb együttműködés kiépítése. A két egyház közeledésében a norvég egyházi missziói egyesület híd­verő szolgálatot végez. Norvég vendégeinknek egyházunk éle­tét, örömeit és gondjait őszintén igyekez­tünk feltárni. Kiváló lehetőség nyílt a testvéri tájékoztatásra a Balassagyarma­ton és Lajoskomáromban tartott lelkész­gyűlések alkalmával. Mindkét helyen beszámolót hallgattunk meg a norvég evangélikusság - s ezen belül a more-i egyházkerület életéről, napi gondjaikról és velünk közös feladataikról. így az elvilágiasodás növekedése, az anyagias életszemlélet, a lelki értékek háttérbe szorulása együtt jellemzi mindkét ország lakosainak általános közgondolkodását. Számukra kérdéseket vet fel az állam­egyház sajátos együttélése. Ez az általá­nos skandináv kapcsolatrendszer megol­dásra váró feladat a jövő évezredben testvéregyházaink életében. Vendégeinkkel megtekintettük a révfü­löpi modem oktatási központot és az aszódi evangélikus gimnázium új csoda­szép épületét, ahol dr. Roncz Béla igaz­gató tájékoztatta őket az iskola munkájáról és napi gondjairól. Itt tar­tottunk „történe- lem-fö ldraj zóráf ’ vendégeinknek ha­zánk múltjáról, je­len helyzetéről, és elemeztük a ma­gyar-norvég kap­csolatokat, ame­lyek már Hauge püspök énekei, Bergraff püspök példás helytállása nyomán sok szá­lon szövődött. A Budai Szere­tetotthonban tett látogatás megrendítő élmény marad mindannyiunknak, akik jelen voltunk a beteg, sérült gyermekekkel való talál­kozáson. Körülményeiken változtatni kiemelt feladat diakóniánknak. Idős testvéreinknek viszont egyre korsze­rűbb elhelyezést biztosít a Sarepta ott­hon. Vendégeink örömmel látták a Budapest-Csillaghegy-békásmegyeri új gyülekezeti központ építkezését, a Budapest-budahegyvidéki templom tel­két és a budaörsi gyülekezeti központ ki­alakítását, a pásztói evangélikus temp­lom elkészült alapzatát, valamint a már majdnem kész balatonfüredi templomot. Élmény volt norvég testvéreink részére az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanévnyitó istentisztelete és azt követő ünnepi ülés, új hallgatók felvétele. Amikor Ferihegyen elköszöntünk, éreztük, hogy mély barátság és testvéri összetartozás jövőt hordoz, ha Isten en­gedi, a két egyházkerület együttműködé­sében. Talán lelkészek találkozójára, énekkarok szolgálatára, szószékcserékre gondolhatunk, s bizonnyal testvér­gyülekezeti szálak is szövődnek. A norvég fjordok természeti szépséget mutató gazdagságát nálunk a főváros Margit-szigete, a Gellért-hegy történelmi múltja, a Duna összekötő hidjai, a Bala­ton víztükrének nyugalmat árasztó ra­gyogása, a nógrádi táj dimbes-dombos változatossága ellensúlyozza. A hatnapos látogatásnál a norvég nyelv megértésében és a szervezésben kitűnő segítséget jelentett Endreffy Géza buda­örsi és Blatniczky János Dániel szügyi lelkész helytállása, a pásztói Lőrincz család vendégszeretete. A kapcsolatépítés 2000. júniusában folytatódik. Énekeskönyvünk egyik legszebb éneke (389) norvég szerző, Moe Ole Teodor szerzeménye. Zárja e rövid beszámolót az ének első verse: „Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név, Legszentebb énnekem e föld ölén. Benned van irgalom, Erőd magasztalom, Tér ólad zeng dalom, ragyogj felém!" D. Szebik Imre LEVÉL INDIÁBÓL Kedves testvérek! Hadd kezdjük októberi levelünket egy kis időjárás- és vízállásjelentéssel. Há­rom nappal ezelőtt beborult az ég és az­óta szinte folyamatosan esik az eső, és állítólag még két hónapig esni is fog. Nem az ószövetségi vízözön köszöntött be, hanem a szubtrópusi monszun. Ez csupa kellemetlenséget jelent nekünk, mert nem szárad a mosott ruha, beázik a lakás. Még a békák is fedél alá kívánkoz­nak, ami jelen esetben éppen a mi fürdő­szobánk. Napi tizenötperces utunkat az iskolába gyakran bokáig érő vízben kell megtenni. Gyors sodrású patakként hömpölyög a lejtős utakon az esővíz. Az iskolában gyakran nincs áram és az eső morajlásától alig halljuk a diákokat. Azonban a világ nagyobbik részének va­lóban áldást jelent a víz. A kivételesen hosszú száraz évszak után minden újra éled. Újra megtelnek a hatalmas folyó­medrek és a falusi kutak. Kizöldülnek a növények, enyhül a meleg. A legfonto­sabb, hogy újra lesz rizstermés, és így emberek millióinak hoz életet a mon­szun. Isten különös kegyelme itt talán szembeszökőbb, mint otthon, mivel két hónap alatt kell, hogy annyi eső essen, hogy a hátralévő tíz hónapban elég le­gyen. Mostanában más szemmel olvas­suk azokat az igéket, ahol élő vízről van szó a Szentírásban, hisz Izrael nagy része is sivatagos, és a bibliai ember számára is hasonló örömet és áldást jelenthetett az eső megérkezése. A víz mellett Indiában számos más kö­rülmény is segít jobban megismerni a bibliai világot. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a vidéki India nagyon sokban hasonlít a korabeli Izraelre. Bár a vallási háttér teljesén más,' mégis riágyon sok szokás és hagyomány emlékeztet a bibliai időkre. Az elmúlt héten tanulmányi kirándu­lásra ment az egész iskola, osztályonként különféle helyekre. Mi a tizedikesekkel egy olyan útra mentünk, ahol két ősi vá­rosban hindu templomokat néztünk meg. Az ezeréves építészeti és szobrászati re­mekek lenyűgöző szépségükkel és hatal­mas méretükkel méltán vívják ki a hívek tömegének csodálatát. Keresztyénként azonban nagyon érdekes volt megfigyel­ni, hogy milyen is egy hindu templom élete, és mi zajlik le nap-mint-nap évszá­zadok óta. Valójában nem is egy temp­lomról van szó, hanem koncentrikus fa­lak között elterülő templomvárösról. Kö­zépen van a főszentély, azonban még számtalan kisebb szentély is van a komplexumban. Itt délen jellegzetesség a kaputorony, melyeket színesre festenek és töméntelen kis szoborral borítanak. Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha egy furcsa vidámparkban lenne. Ahogy körbenézünk a csarnokokban, minden színes, zajos, és furcsa illata van. Sok-sok család gyerekekkel, kis üzletek, melyek mindenféle színes csecsebecsét árulnak, büfék, koldusok, áldozati árusok, elefánt, papok, turisták. Vannak azután szent emberek, akik egy ágyékkötőben élik életüket, ők általában öregek és az oszlopok között alszanak a melegben. A nagy zajban és forgatagban sok za­rándok ücsörög és pihen, talán meditál, egy-egy szentély meglátogatása között. Aki áldozott, annak színes porral van be­kenve a homloka. Sokan még a hajukat is levágatják, különösen, ha az áldozat valamilyen ünnephez kapcsolódik. Min­denki mezítláb vart1, tűért ez szent hely. Minden szentélyben van egy belső rész, ahova csak hinduk mehetnek be. Itt talál­ható a bálványszobor. Itt a hívek oda­mennek a szentélyhez tartozó paphoz és odaadják neki az előre elkészített tányér­kát, melyen kókuszdió, banán, füstölő és lótuszvirág van, vagy leraknak egy mé­csest a földre, vagy éppen belenyúlnak a pap által tartott mécses lángjába. A számtalan eltérés mellett mégis sok­szor volt olyan érzésünk, hogy éppen a Jézus korabeli Jeruzsálemben is lehet­nénk. Ugyan nincs galambárus, de van pénzért ormányával „áldást osztó” ele­fánt; nincsenek pénzváltók, de vannak édesség-, vasedény- és lufiárusok. Ezen a helyen nincs jelentősége az évezredek­nek. A fenti élmények mellett hadd számol­junk be az iskolában történő események­ről. Most fejeződött be az első negyedév, amikor is minden egyes tanulónak külön írásbeli értékelést kellett adnunk. Ez egy héten keresztül minden esténket fel­emésztette. Ketten együtt több mint há­romszázötven bizonyítványt töltöttünk ki. Különösen kellett figyelni a helyes és szép kézírásra, mert a diákok szülei nem angol anyanyelvűek (sajnos mi sem...). Az adminisztratív teendők mellett persze szükség és mód is van „misszióibb” te­vékenységgel is foglalkozni. Angelikát már többször kérték fel az általános isko­lai heti áhítat megtartására. Itt gitározik, és az igei üzenet után magyar nyelven is megtanít egy-egy éneket. Ezen nem kell csodálkozni, mert annyira megszerették a gyerekek, hogy ők kérték, anyanyelvét is megismerhessék egy kicsit. András pedig a vasárnapi közös iskolai istentisz­telet keretében klarinétozott legutóbb. Vasárnaponként, istentisztelet után kez­dődik az az ifjúsági óra, melynek mi is a vezetői vagyunk. Erre általában huszon­öt-harminc hetedik-, nyolcadikos diák jön el. Ezzel a csapattal éppen október 9­10-én készülünk egy csendes hétvégére. Ez egy olyan alkalom lehet, melyen in­tenzívebben tehetünk majd bizonyságot Krisztusról. Ehhez is kérjük a testvérek imádságos támogatását. Köszönjük az eddigi biztató leveleket és imádságokat. Nagyon jó érzés tudni, hogy odahaza gondolnak ránk a testvé­rek. Isten áldását kérjük mindannyiukra. Jó András és Jóné Jutási Angelika Felügyelői szolgálat a ma és a holnap egyházában Révfülöp 1999. november 5-7. Előadások: A felügyelői szolgálat teológiája - Szabó Lajos Felügyelők a történelemben - Fabiny Tibor A civil szféra, presbiterek, felügyelők szolgálatának a jelentősége - Frenkl Róbert Az egyház szervezete és szerkezete - Sólyom Jenő Püspöki üzenet a felügyelőkhöz Résztvevők: Harmati Béla és Szebik Imre Moderátor: Frenkl Róbert Keresztyénség és társadalom - Reuss András V í* V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents