Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-10-17 / 42. szám
6. oldal 1999. OKTÓBER 17. Evangélikus Elet Jézus helyet készít nekünk a mennyben Bizonyságtétel Brazíliából Édesapán, aki egy hosszú életen át igen tehetséges és szeretett tanító volt, 1981 augusztusában halt meg. Mindenki szerette krisztusi magatartása és tanítói hivatásának igen eredményes munkássága miatt. Halála mindannyiunknak igen-igen fájdalmas volt. Kis családunkban ő volt az első ilyen veszteség. A temetése utáni napon az egyik gyülekezeti tag eljött hozzánk és ezt mondta:- Tudom, milyen nagy a szomorúságotok, és mennyire hiányzik nektek a mi kedves tanárunk. Hadd mondjak nektek valamit. Van egy fiam, akinek fölnevelésében édesapátoknak nagy része volt. Fiam most már felnőtt. Irakban dolgozik. Irak igen messze van ide, és kedves fiunkat nagyon hiányoljuk. Azonban tudjuk, hogy hol van. Bizonyosak vagyunk felőle, hogy jól van. Ez a bölcs ember hozzátette még:- Amikor test szerint nincs veletek édesapátok - a mi szeretett tanárunk akkor mi bizonyára tudjuk, hogy ő hol van, és hogy odaát ,jól van”. Ez a bizonyosság fölöttébb vigasztaló. Ezek a szavak nagyon sokat jelentettek számunkra. Emlékeztettek arra, amit Jézus mondott: „Az én Atyámnak házában sok lakóhely van... Elmegyek és helyet készítek néktek!” Atyánk szeretettel őrködik fölöttünk. Tudja, mikor van szükségünk testvéri vigasztaló szóra. Nála mindnyájunk számára van hely. Bízhatunk Jézusunk halál fölötti hatalmában! Közli: Ferenczy Zoltán PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÖTK pályázatot hirdet Jézus Krisztus születésének 2000. éve alkalmából Az Ökumenikus Tanulmányi Központ négy témát ajánl kidolgozásra a nagy jubileumra a 2000. esztendőre. A pályázat témái és feltételei a következők: I. 1. Az egyházak és keresztyének egységtörekvéseinek (ökumenizmusának), bibliai gyökereinek bemutatása az „ökumené” szó jelentése rendszeres kifejtésének összefüggésében. 2. A római katolikus egyház fejének, II. János Pál pápának enciklikái szociális, vagy ökumenikus vagy jubileumi tanításai. 3. Keresztény világméretű önkritika, mint az egyházak megbékélésének útja. 4. Az egyházak és keresztyének egységtörekvéseit ellenzők, ökumenizmust elvetők teológiai és egyháztörténeti érvei. II. 1. A pályázat terjedelme nem lehet kevesebb mint 20 és több mint 50 szabvány gépelt oldal. 2. Beküldési határideje: 2000. október 1. 3. A jeligével ellátott pályázatokat ökumenikus bizottság bírálja felül és ítéli oda a pályadíjakat legkésőbb december 15-ig. 4. A pályázat nyitott a teológiai képesítésű és teológiát tanulmányozó, valamint e témában elmélyülő egyháztagok számára. III. Pályadíjak: I. díj: 50.000 Ft. II. díj: 30.000 Ft. III. díj: 20.000 Ft. A kéziratok beküldendők Ökumenikus Tanulmányi Központ (1114 Budapest, Bocskai út 15. III. 3.) címére. MEGJELENT ÚTMUTATÓ 2000 Ára: 155 Ft Kapható: Evangélikus Sajtóosztály 1085 Budapest, Üllői út 24. Pályázati felhívás! A Soproni Evangélikus Egyházközség pályázatot hirdet KÁNTORI állásának betöltésére. A szolgálatot a Magyarországi Evangélikus Egyház Törvényei V. törvény 57. § 1./ és 2./ pontja határozza meg. Ennek figyelembe vételével kérjük a pályázótól a kézzel írott részletes önéletrajz, végzettségről szóló tanúsítványok másolatai és a lelkészi ajánlás mellé leendő szolgálatával kapcsolatos elképzeléseinek, terveinek rövid felvázolását is. Pedagógus esetében lehetőség kínálkozik soproni evangélikus iskoláinkban történő foglalkoztatásra is - megbeszélés szerint. Javadalom: 30.000 Ft bruttó fizetés, kazuális szolgálatok utáni járandóság, valamint 2 és fél szobás összkomfortos belvárosi szolgálati lakás. A pályázatokat a Soproni Evangélikus Lelkészi Hivatal címére kérjük: 9400 Sopron, Bünker köz 2. Tel.: 99/311-568 (8-tól 12-ig hívható) Határidő: október 15. A Szarvas Ótemplomi Egyházközség pályázatot hirdet az 1999. 09.01-én megüresedett lelkészi állása betöltésére. A gyülekezetben óvoda, gondozási központ működik és szervezés alatt áll az evangélikus általános iskola. A lelkészi fizetés az országos átlagnak megfelelő. A pályázatot 1999. 11. 15-ig a Nyugat-Békési Egyházmegye Esperesi Hivatalába lehet benyújtani illetőleg a pályázat további részletei és feltételei iránt érdeklődni. Cím: 5900 Orosháza, Thék E. u. 2. Az Evangélikus Egyház Lelki Segély Szolgálata, az EKE és a Tiszta Forrás Alapítvány szolgálóival 1999. október 18-án 11 órától, október 22-én 12 óráig missziói hetet tart SZENVEDÉLY- ÉS LELKI BETEGEK RÉSZÉRE a Szarvas-Ótemplomi Evangélikus Egyházközség Középhalmi Missziói telepén. Cím: 5540 Szarvas, V. kerület Középhalmi Misszió Tel: 06/66-313-347 Jelentkezni lehet: Evangélikus Ótemplomi Lelkészi és Gondnoki Hivatal: 5540 Szarvas, Vasút u. 10. Címen levélben vagy 66/313-423-as telefonon. A Budapest felől vonattal érkezőket a vasútállomáson várjuk. A távolsági busszal érkezők a buszpályaudvarról a 313-347-es telefonon jelentkezhetnek, hogy a helyszínre vigyük őket. Várjuk szenvedélybetegek, alkoholisták, gyógy szerföggők, neurotikusok stb. jelentkezését, akik lelki és testi nyomorúságukból szabadulni vágynak Jézus Krisztus által. Lehetőleg mindenki hozzon magával: Bibliát, jegyzetfüzetet, tisztálkodási eszközöket, ágynemühuzatot és lepedőt. Étkezési hozzájárulás: 4.000 Ft/fo, amit a helyszínen kell rendezni. Ha ágyneműhuzatot kell adnunk, a mosatási díj: 250 Ft Aki kéri és valóban rászoruló, annak mérsékelt anyagi segítséget nyújtunk, esetleg ingyenessé tesszük a héten való részvételt. Kérjük a gyülekezetek segítségét a küldésben és az imádkozásban. Személyes vagy gyülekezeti anyagi támogatást a 11707024-20347257 számú csekkszámlán „Lelki Segély Szolgálat” megjelöléssel kérjük befizetni az OTP-ben. Hallgató keresztyének 2Kor 1,9 Vérnyomáscsökkentő gyógyszert kellett cserélnem. A régi gyógyszer már nem igazán segített. Orvosom egy egészen új gyógyszert ajánlott Pár hét múlva meglepő javulás mutatkozott! Azóta többeknek elmondtam, ajánlottam. Vagyis továbbadtam a jó tanácsot, - hátha nekik is segít... Világi dolgokban készségesen elmondjuk, mi használ és mit érdemes megpróbálni. De miért nem teszünk így a hallott igével? Miért nem adjuk tovább a kapott áldást? Hallgató keresztyének vagyunk. Hallgatnak azok is, akiknek lenne mondanivalója, akik már kaptak, sőt naponta kapnak... Mit? Erőt, vigasztalást, tanácsot, örömet, békességet az igéből. Pál azzal vigasztal, amivel most is naponta vigasztalja őt Isten. Figyeljünk! Nem múlt időben beszél. Mi, ha egyáltalában beszélünk gyülekezetről, az sóhajtozás: kevés a pap, nem fizetnek a hívek, alig jönnek templomba, bibliaórára. „Családomból csak én járok -, de férjem emiatt is morog.” Ezek a panaszok, sóhajtozá- sok sehova nem vezetnek. Az, hogy régen hányán jártak Fótra, Tahiba - azért ma lehet hálát adni -, de nekünk ma kell kérni, kapni, elfogadni Isten áldását, ha reggel hálát tudsz adni az új napért, erőért, egészségért, - akkor miért sóhajtozol együtt azokkal, akik még nem ismerik Jézust, nem tapasztalták, hogy Ő ma is él és az Ő útja „kegyelem és hűség”. A világra sem érdemes panaszkodni, hogy ma mindenki hazudik, csal, megbízhatatlan, önző, szívtelen... Hogy milyen rossz a világ - ezzel bizony hamar előhozakodunk, de hogy milyen jó és hosszútűrő velem Isten, hogy még élek, tudok dolgozni, hogy naponta szól hozzám, naponta megbocsát... Bizonyságtévő keresztyén vagy-e? Mered-e elmondani a zúgolódóknak, hogy Isten nem olyan, ahogy a többség véli. Hogy Ő mindenkit meg akar menteni. Mersz-e előhozakodni azzal, mit jelent neked (!), hogy naponta olvasod a Bibliát, hogy talán teljesen hitetlen családodban is, egyedül is, lehet és érdemes hinni, imádkozni. Hogy az ima erő ha kimosolyognak is érte. Hogy az Ige életváltoztató erő, bár a többség megveti. Hogy Jézus él és ma is keresi az elveszettet. Jóleső érzés, ha valakinek egy hatásos gyógyszert, jó orvost tudunk ajánlani - és az illető meggyógyul. De észrevesz- szük-e a körülöttünk Isten-hiányban szenvedő sok-sok panaszkodó, ideges, szorongásos embert? - Ők a hallgató keresztyének megszólalására, bizonyságtételére várnak, hogy megismerhessék az áldott Orvost, Jézust, aki azt mondja magáról: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem, hogy bűnösöket hívjak megtérésre.” (Márk 2,17) Gáncs Aladár HAZAI ESEMÉNYEK BUDAHEGYVIDÉK 1999. október 25-én, hétfőn 18.30 órakor a gyülekezet kápolnájában (Bp. XII. Tartsay V. u. 11.) előadást és fórumbeszélgetést tartanak az Országos Protestáns Napok keretében. Előadók: dr. Márkus Mihály református püspök, a MEÖT elnöke és D. Szebik Imre evangélikus püspök, a MEÖT alelnöke. Az előadás témája: „Jól működik-e a protestáns ökumené? ” (Vannak-e még tartalékok a továbbfejlesztésre?) Minden érdeklődőt szeretettel várnak. BUDAPEST-DEÁK TÉR Az Evangélikus Értelmiségi Műhely legközelebbi összejövetelét 1999. október 20-án, szerdán du. 6 órakor tartja a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében. Politikusok és a hit címmel Balogh Zoltán református lelkész, a miniszterelnök főtanácsadója tart előadást. Záró igehirdetéssel Zászkaliczky Péter lelkész szolgál. BUDAPEST-CINKOTA A gyülekezet fennállásának 300. évfordulója alkalmából a cinkotai evangélikus templomban 1999. október 24-én, vasárnap de. 11 órakor ünnepi istentiszteletet és közgyűlést tartanak. Az istentisztelet szolgálatát D. dr. Harmati Béla püspökelnök végzi. Az érdeklődőket szeretettel várja az egyházközség elnöksége. BUDAPEST-CINKOTA 1999. október 24-én, vasárnap du. 4 órakor a gyülekezeti házban Szita István 14 képből álló passió-kép kiállítását nyitják meg ünnepélyesen. ÉRD Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik az Érdi Evangélikus Egyház- község alapítványát az „Isten Háza” alapítványt az 1997 évi jövedelem adójuk 1%-val támogatták. Az 1998. október 21-én, megkapott összeg: 156.030Ft volt. Ebből az összegből, 12.990Ft-ot hittantáborra, 20.210Ft-ot ifjúsági táborra, 51.137Ft-ot vendégszobák berendezésére, és 71.693Ft-ot a templom- torony építésére fordítottunk. Az alapítvány kuratóriuma. * 1 KÖZLEMÉNY A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) köszönetét mond mindazoknak, akik az 1997. évi személyi jövedelem adójuknak 1 %-át alapítványaink javára utalták át. Az átutalt összege: 1. ) Líceumi Alapítvány: 739.843 Ft 2. ) Kapi Alapítvány: 64.479 Ft Az 1996. évi CXXVI. Tv. 6 § (3) bekezdése szerint ezen közleményben tudatjuk befizetőinkkel és az érdeklődőkkel, hogy a Líceumi Alapítvány javára Egyházunk Női Misszió Osztálya 1999. október 30-án, szombaton országos találkozót szervez a Deák téri Gimnáziumban „Mi dolgunk a világon? - küzdeni” címmel. A találkozó vendége: Jókai Anna Kossuth-díjas írónő, aki Küzdeni - Sorsunk? címmel tart előadást. Szeretettel várják az érdeklődőket. átutalt (1) összeget szertáraink (elsősorban az informatikalabor) fejlesztésére és sokoldalúan használható projektor vásárlására, a Kapi Alapítvány javára átutalt (2) összeget tanítványaink jutalmazására, támogatására és könyvvásárlásra fordítottuk. AZ ÁRPÁDHÁZI SZENT ERZSÉBET TEMPLOM (Rózsák tere) Carmine Celebrat kórusa és zenekara előadásában (VII. kér. Rózsák tere) 1999. október 31. - 19 órakor Mozart: REQUIEM. Szólisták: Zádori Mária, Lukin Márta, Pálinkás Péter, Mold- vay József. Vezényel: Zimányi István. Protestáns könyvkiadók vására lesz október 21-én (csütörtökön) 9 órától 19 óráig a Hermeneutikai Kutatóközpontban (Budapest, IX. Reviczky u. 4/c -11. szoba) és október 27-én (szerdán) 13 órától 19 óráig az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (Budapest, XIV. Rózsavölgyi köz 3.) A könyvvásár ideje alatt kiadványaikat kedvezménnyel árusítják. Magyar Bibiliatársulat, M.R.E. Kálvin János Kiadója, K.G.R.E. Hittudományi Kara, Hermeneutikai Kutatóközpont, Evangélikus Teológiai Irodalmi Egyesület. MPKE rendezésében 1999. október 19-én, kedden, 17 órakor Molnár Attila Károly tart előadást „Kételkedés és hagyomány" címmel. (OMIKK-klub, VIII. Múzeum u. 17.) A KERESZTYÉN ZSIDÓ TÁRSASÁG rendezésében 1999. október 20-án, szerdán du. 5 órakor a Deák téri evangélikus gyülekezeti teremben Semjén Zsolt államtitkár tart előadást „A magyarországi vallási közösségek és az állam kapcsolatának kihívásai az ezredfordulón ” címmel. HIBAJAVÍTÁS Október 3-iki lapunk, 4. oldalán A bosszú áldozatai című cikkben az első oszlop alján elírással került be Buda említése. Gróf Batthány Lajost Pesten végezték ki, ott ahol most a Batthány örökmécses jelöli a helyet. Az elírásért elnézést kérünk. Apróhirdetés Luther-kabát méret utáni készítését vállalom, egyházi szabómester. Tel.: 351-4942. Parana Kft fatelepén, Budaörsön a 100-as úton, Metro Áruház felé, gerendák, pallók, deszkák, cement, hullámpala kapható kiváló minőségben. Gyülekezeti építkezésekhez kedvezményes ár. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 8-16 óráig, szombaton 8-12 óráig. Tel.: 06-23-425-024. Mobil: 06-30-9-529-567. TORONYÓRA - KÉSZÍTÉS, - FELÚJÍTÁS! Harangjáték-, haranglengető- és vezérlőóra- készítés. 85 év tapasztalata és világszínvonalú elektronika. Ötéves garanciával. Óragyártó üzem: Konkoly József, 1102 Budapest, Állomás u. 14. Tel./Fax.: 260-7065, 06 (30) 9-492-915. 2 család részére alkalmas nagy kertes telefonos családi ház (gáz- és szénfűtéses) ALBERT1RSA központjában eladó. Tel.: 429-2032. (Munkanapon: de. 9-16-ig) ELADÓ VECSÉSEN 4 lakásos közös udvart házban egy 54m2-es, és egy 60 m2-es lakás a hozzá tartozó kerttel. Érd.: 06-29/352-646 (este 18-21óra között). Bérelnék hetekre- napokra is kiadható központifűtéses jólevegőjű budai olcsóbb garzont. Tel: 283-0853 Keresünk nyugdíjasházban, apartmanházban, budai jólevegőn központifűtéses lakást. Tel: 283-0853. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: Tóth-Szöllős Mihály, E-mail: tothsz@evang.aIarmix.net Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel/Fax: 317-5478; 317-1108 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Szedés, tördelés: Evangélikus Sajtóosztály, Rezessy Szabolcs E-mail: rezessy@evang.alarmix.net Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt., Bp. Internet: http//www.lang.hu/szikra.nyomda E-mail: szikra@lang.hu Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: egész évre 2500 Ft. Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokba: egész évre 5000 Ft (portóval együtt), egyéb európai országokba és a tengerentúlra: egész évre 70 DEM vagy 48 USD, (portóval együtt) Légipostával: 102 DEM vagy 70 USD. Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza!