Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-10-17 / 42. szám
Evangélikus Élet 1999. OKTÓBER 17. 3. oldal Lelkésziktatás Ajkán „Ajka régi gyülekezet. Temploma állítólag valamikor a barátoké volt.” Ezekkel a megállapításokkal kezdi az ajkai evangélikusok történetének leírását Görög Ernő, aki megírta a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye evangélikus gyülekezeteinek történetét. Egy régi — 1661 - bői való névtár Ajkát már anyagyülekezetként említi. Ismertek az első lelkészek nevei is. Az első templom ugyan 1725 körül leégett, a gyülekezet tovább élt. Anyakönyvek 1726-tól vannak. Az anyagyülekezethez ma négy fília tartozik. Ezek többsége már a XVI-XVII. században szerveződött., iskolát alapított és tanítót tartott. Az ajkai gyülekezetben ma is öt templomban van istentisztelet havi rendszerességgel. A gyülekezetben a közelmúltban megürült lelkészi állásra Vajda István lelkészt választották meg. Beiktatása szeptember 19-én, vasárnap délutáni isten- tisztelet keretében történt meg. Az iktatás szolgálatát Pintér Mihály várpalotai lelkész, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese végezte. A templom szépen megtelt az ünnepi istentiszteletre összegyülekezett ajkai, nemeshanyi, padragkúti, pusztamiskei gyülekezetekből és a szórványokból érkezett hívekkel. Sokan jöttek Vajda István korábbi szolgálati helyéről, a zalaistvándi és zalaszentgróti gyülekezetekből is. Jelen voltak az egyházmegye lelkészei, a testvéregyházak és a helyi önkormányzat képviselői, rokonok, barátok, ismerősök számosán. Pintér Mihály esperes igehirdetése alapigéjéül Pál apostol Timóteushoz írt második levele 1. részéből azokat a verseket olvasta fel, amelyek a gyülekezeti szolgálatban a legfontosabb tudnivalókat tartalmazzák. Hangsúlyozta, hogy az igehirdető nem csüggedhet, hiszen a szolgálatot Isten kegyelmi ajándékai által lehet elvégezni. Nem a magunk erejére kell támaszkodnunk, Isten adja az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Ugyanakkor senki sem dicsekedhet, és nem tarthatja saját érdemének, amit elvégzett. A bizonyságtételre kap elhívást és megbízást a lelkész, hogy hirdesse azt a Krisztust, aki által megajándékozott bennünket az Isten az elmúlha- tatlan, vagyis örök élettel. Az iktatás szolgálatának elvégzése után az új lelkész igehirdetése következett. Vajda István, a 103. Zsoltár üzenetét alapul véve, tett bizonyságot Istennek arról a szeretetéről, amely megbocsát, meggyógyít, megvált, szeretettel és irgalommal koronáz meg, betölti javaival életünket. Az igehirdetés képies megfogalmazása különösen közel hozta az Isten sze- retetének azt a gazdagságát, amely drága ajándékokkal ajándékoz meg, és amely lehetővé teszi a királyi lakomán való részvételünket is. Hiszen maga az Isten az, aki az ünnepi öltözetet is biztosítja, amikor visszavonhatatlan és örökérvényű a nekünk juttatott kegyelem. Ha ebben nem kételkedünk, akkor Isten kegyelmi ajándékainak birtokában gazdagokként élünk. A beiktatott lelkészt az istentiszteletet követő közgyűlésen sokan köszöntötték. Többek között dr. Pusztay László nyugdíjas lelkész, aki egykor surdi lelkészként a beiktatott Vajda István lelkipásztora volt. Az egyházmegye több lelkésze, valamint a zalaistvándi gyülekezetben jelenleg szolgálatot teljesítő Havasi Kálmán nyugdíjas lelkész is átadta a maga és gyülekezete jókívánságait. A gyülekezet örömében és a köszöntésekben részt kívántak venni református és római katolikus lelkészek is, valamint az önkormányzat képviselője, végül pedig az egyházmegye elnöksége. Az ünnepi együttlét a Polgármesteri Hivatal tanácstermében tartott fogadással zárult, amely a gyülekezet vendégszeretetéről és ön- kormányzat szíves készségéről tanúskodott. Isten áldása legyen a gyülekezeten és az új lelkész szolgálatán! Vető Béla Családi ünnep az egyetemen A Hittudományi Egyetem és egyházunk vezetősége tartott családi ünnepet az egyetem aulájában. Dr. Fabiny Tibort az egyháztörténeti tanszék professzorát köszöntötték 75. születésnapja és nyugdíjba vonulása alkalmából. A kibővített családi közösséget dr. Szabó Lajos rektor üdvözölte és köszöntötte Fabiny profesz- szort, aki ebben a tisztében 30 évet töltött el a katedrán. A történelmet kutatta és másokat is kutatásra indított. Kicsikkel és nagyokkal jól tudott kommunikálni, „nyelvet talált és üzenetet mondott.” Tanítványainak sűrűn mondogatta: „csak mezítlábas teológusok ne legyetek!” A Hallgatói Önkormányzat nevében Ihász Mihály így emlékezett munkájára: energikus volt cselekvésében, hallgatóit is feltöltötte tudásából és felkészítette a teológus feladataira. A professzortársak nevében dr. Hausmann Jutta köszöntött, és egy különös könyvet nyújtott át. Dr. Hans Schneider marburgi egyháztörténész professzor régóta együtt dolgozott Fabiny Tiborral. Elárulta, hogy Neuendettelsauban alakult ki hármuk munkakapcsolata és most ezzel a kötettel ajándékozták meg őt, melyben hazai és külföldi barátok, teológusok és nem teológusok, történészek, a germanisztika és a zenetudományok művelői egy-egy írással jelentkeztek. Céljuk volt, hogy észrevétessék az ünnepelt teológiai munkásságát, nemzetközi együttműködését, más tudományok felé való nyitottságát. A szerzők között ilyen nevek szerepeltek, mint Barcza József, Peter Barton, iff. Fabiny Tibor, Ferenczi Ilona, Font Zsuzsa, Fried István, Hubert Gabriella, Katona Tünde, Rudolf Keller, Keserű Bálint, Keserű Gizella, Keveházi László, Pentti Laassonen, Marc Lienhard, Gustav Reingrabner, Reuss András, Kari Schwartz, Szabó András, Szelestei Nagy László és Szigeti Jenő. A könyv egyedi példány. Tervezik, hogy a német cikkek lefordítása után magyar nyelvű kiadásban megjelentetik itthon is. Az ökumenét jelképezte Szelestei Nagy László katolikus professzor megszólalása, aki kutatásai területéről, - Bél Mátyás életéről és munkájáról - adott ismertetést. Dr. Harmati Béla püspök egész egyházunk nevében mondott köszöntést, elismerő szavakat. A 30 éves pro- fesszorságnak sok előfeltétele volt és ebben foglalható össze életútja. Mindenek előtt a családi háttér, a feleség és a gyermekek harmonikus együttléte, a Deák téri ifjúság, dunántúli és miskolci gyülekezetek, a protestáns, ökumenikus közösség és az elnyomás éveinek harcai segítették és edzették szolgálatát. Munkássága nem katedra-prófécia volt és nem is leíró tudomány. Európai nyitottság és a muzeális, gyűjteményi értékek felé fordulás egyaránt jellemezte. Sok erő és áldás származott mindebből. Zenei kíséretet is adtak a családi együttlétnek. Szűcs Petra énekei Finta, Gergely zongorakíséretével. Hotübki Olga és Győri Péter rézfúvós duettje, valamint a közös kánonéneklés tette színessé és vidámmá az együttlé- tet. Fabiny Tibor meghatottan mondott köszönetét. A csodálatos szép ünneplés segítség abban, hogy a búcsúzás ellenére is örömmel ünnepelhessen. Üzenetként mondta el: jobban legyünk nyitottak a társadalom és a világ felé úgy, hogy aki ide jön, érezze, hogy Jézushoz jön. T. MISSZIÓI NAP KISVARDAN Bíztató életjel Kisvárdán 1946 óta nincs evangélikus lelkész, a parókiát is kiadták... De Györfi Mihály, nyírszőllősi lelkész, akinek körzetébe került a maroknyi kisvárdai evangélikus- ság gondozása, úgy döntött, hogy munkatársaival együtt megkísérli az emberileg szinte lehetetlent: a szanálásra ítélt gyülekezet újraélesztését. Ennek egyik első feltétele, hogy kellett valaki, aki helyben lakva vállalja föl a gyülekezetszervezés missziói feladatát. Erre a szolgálatra, egy évvel ezelőtt, Nagy Miklós presbiter és felesége kapott megbízást, akik világi hivatásukat és nyíregyházi lakásukat feladva, Kisvárdára költöztek. Szolgálatuk anyagi hátterét a nyírszőllősi gyülekezet Filadelfia Alapítványa biztosítja egy amerikai gyülekezet támogatásával. A valóban gyülekezeti szintről kiinduló egészséges missziói kísérlet ügye a tavalyi országos evangélizáción a figyelem középpontjába került, amikor Nagy Miklós a Deák téri templomban bizonyságot tett elhívásáról és reménységéről. Az országos figyelem és felelősségvállalás jeleként az országos evangélizáció offertóriumát is a kisvárdai szolgálat támogatására ajánlottuk föl. Újabb lépésként, szeptember 18-ra, Missziói Napot hirdettünk meg Kisvárdán. A város talán legkisebb vallási közössége, az Evangélikus Missziói Központ segítségével, kibérelte a kisvárdai Művelődési Házat és a katolikus iskolát. Egy kis ízelítő a délelőtt 10-től este 8-ig tartó gazdag programkínálatból: előadás és csoportos beszélgetés életünk kínzó feszültségeiről és a megoldás lehetőségéről, diaporáma az új teremtésről, úrvacsorái istentisztelet a Művelődési Házban (!), a kiskőrösi Ten Sing csoport előadása, majd pedig a nap zárásaként előadásra került Győri János Sámuel „Feltámadás” című oratóriuma. Ennek színhelye már tudatosan az evangélikus templom volt, jelezve, hogy az evangélikus gyülekezet otthona nyitva áll minden érdeklődő és kereső lélek előtt Kisvárdán. Közel kétszázan fordultak meg ezen a missziói napon, amely, hisszük, hogy bátorító és hívogató életjel volt, bizonyítva, hogy egyetlen gyülekezetünket sem szabad eleve „leírni”... Vegyük komolyan Jézus bátorító figyelmeztetését: „Istennél minden lehetséges", még „halálra ítélt” gyülekezeteink feltámadása is... G. P. REGIONÁLIS MISSZIÓI NAP PÁPÁN Nem győzelmi jelentés Talán már megszoktuk, hogy a különböző egyházi eseményekről szóló tudósítások szerzői többnyire csak a szépre emlékeznek. Az ünneplő gyülekezet mindig lelkes, a templom zsúfolásig megtelt és még az időjárás is általában verőfényes. Sok mindenért lehetünk hálásak a pápai gyülekezetben szervezett regionális missziói nappal kapcsolatban is. A házigazda lelkészházaspár, Koczor György és felesége valóban szívét-lelkét beleadta a szervezésbe. Lelkesítő volt a mintegy negyven fos gimnazista csapat részvétele, még akkor is, ha csak délig tudtak maradni. Örültünk, hogy külön gyermekcsoport is működhetett egész nap, akik ott,tanult énekkel, saját készítésű igés lapokkal ajándékozták meg a felnőtteket. Úgy érzem, a Budapestről érkezett hat „vendégmunkásnak” (Bencze Imréné, Boda Zsuzsa, Galántai Veronika, Galgóczi Mariann, Endreffy Géza és e sorok írója) sikerült sokoldalúan bemutatniuk egyházunk egyre színesedő missziói szolgálatát: a, külmissziótól a zsidómisszióig, a gyermekmunkától az ifjúsági programokig. Eleven csoportbeszélgetés folyt a nap kulcskérdéséről, hogy tudnánk Jézushoz hasonlóan, Vele együtt átlépni azokat a határokat, melyek akadályoznak minket missziói küldetésünk betöltésében. A tartalmas együttlé- tet úrvacsorái istentisztelet zárta, mely egyben egy négyrészes evangélizációs sorozat záróalkalma volt Bence Imre, budavári lelkész igeszolgálatával. Bátorító, jövőbe mutató döntés, hogy az egész nap offertóriumát a jövőre induló pápai evangélikus általános iskola támogatására hirdettük meg. De mindezek mellett érdemes elgondolkozni, hogy vajon három egyházmegyéből (Veszprém, Vas, Győr-Sopron) tényleg csak mintegy száz tagot lehet megmozdítani egy olyan regionális missziói napra, melyet már a januári püspöki körlevélben meghirdettünk, majd előtte pár héttel minden érintett gyülekezet külön plakátot, meghívót kapott? Nagyon örültünk annak a mintegy tíz lelkészkollégának, aki elfogadta meghívásunkat, de sajnos még közülük is akadt olyan, akinek bizony akadt üres hely a kocsijában... Ennyire nehéz lenne meggyőzni gyülekezeti tagjainkat az ilyen jellegű találkozók szükségességéről, örömeiről és áldásairól? A missziói napok célja, hogy megmozduljanak gyülekezeteink. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy igazi ébredést, mozdulást csak a Szentlélek Úristen adhat, de azért a vitorlákat nem Neki kell felhúzni! Magunknak is mozdulni, mozdítani, mozgósítani kell. Elhangzott a bevezető előadásban, hogy egyfajta ritmusváltásra lenne szükség egyházunkban, gyülekezeteinkben. Nem a körülöttünk lévő világ sokszor őrjítő tempójához kell igazodnunk, de ugyanakkor az is tény, hogy elrohan mellettünk az élet, biblikusabban fogalmazva: leszakadunk fiatalos lendülettel előttünk járó Urunktól, ha nem tudunk, nem merünk, nem akarunk bátrabban mozdulni és mozdítani! Pápán valami megmozdult, de talán nem hálátlanság, elégedetlenség és türelmetlenség, hogy minderről nem „győzelmi jelentés” íródott... Gáncs Péter Az ébredés professzora Több, mint fél évszázaddal ezelőtt egy friss diplomás jogász kopogott be a Deák téri igazgató lelkész, dr. Kékén András ajtaján. Szolgálatot kért, illetve ajánlott. - Az Úristen küldött téged - monda Bandi bácsi és Fabiny Tiborra bízta az örvendetesen szép számú ifjúság vezetését. Egyikük sem tudta, mi vár rájuk, mi vár az egyházra. Először jött a jó, áradt a kegyelem. Fabiny Tibor már az ébredés gyümölcseként került a Deák téri szolgálatba, megtért fiatalemberként tudta, hogy tovább kell adnia a megtapasztalt isteni szeretetet. Munkája talán számára is hihetetlenül gyorsan ért be, Zászkaliczky Pál nagyhatású evangélizációja és az ifjúságban egy akkor Magyarországon szolgáló finn teológus, Talvitie Simo János bizonyságtétele nyomán. 1948 őszét írtuk. Az idősebbekkel együtt az én nemzedékem, 1948 közel ötvenfős konfirmandus csoportja lett az ébredés magja Fabiny Tibor vezetésével, akiben ekkor érlelődött meg az elhatározás: Ura a lelkészi hivatásra küldi. 1949 őszén kezdte meg teológiai tanulmányait. Nem volt könnyű döntés. Hiszen a nagy tehetségű jogász előtt még a bontakozó diktatúrában is - figyelembe véve családi hátterét, társadalmi kapcsolatait - tisztességes karrier, biztos megélhetés lehetősége állt. És mégis könnyű volt a döntés, egyértelmű volt a hívás. Ezért vállalta a filléres gondokkal is járó újabb éveket az iskolapadban, egy bizonytalan jövőjű, a diktatúra szorításába került egyházban. Mert közben 1949 áprilisában felfüggesztették, később internálták Kékén Andrást és kiküldött helyettese a gyülekezet legaktívabb csoportja, az ifjúság megrendszabályozásával akarta bizonyítani erejét. Megosztó taktikája szerint a közössége erősebbnek bizonyult. Egységesen vonultunk ki, a Ne csüggedj el kicsiny sereget énekelve. A budahegyvidékiek és a FÉBÉ fogadtak be, addig, amíg egy viszonylagos konszolidáció idején visszatérhettünk otthonunkba. Tibor ekkor már Sopronba tanult. Fél évszázad után, 1999 őszén ülve az Evangélikus Hittudományi Egyetem padjában, hallgatva a kollégákat, a tanítványokat, a vendégprofesszort, a püspököt, akik az egyháztörténelem hazailag és nemzetközileg elismert tudós profesz- szorát, a közélet jeles evangélikus személyiségét méltatták, nehezen tudtam visszafojtani könnyeimet. (Pedig nem vagyok érzékeny alkat). A hála és a köszönet könnyeit az Úristennek, aki ilyen szép, gazdag életpályát ajándékozott elhívott tanítványának, megáldva őt feleséggel, gyermekekkel, unokákkal. Az út kezdetére gondoltam, ennek tanúit képviseltem, boldog és büszke voltam, hogy egykori vezetőnk mindvégig hű maradt Urához. Tudós professzorként is lelki- pásztor volt. Lélekben ott voltak velem azok, akik már az Úrnál vannak az egykori Deák tériek közül. Andorka Rudolf, Eszes Paula, Szirmai Olivér, Vitális Dezső és Scher Nándi bácsi, aki hozzánk tartozott - megújul az én ifjúságom, mint a sasé - aki ezzel az igével válaszolt az említett helyettes lelkésznek, amikor az ki akarta őt küldeni az ifjúsági óráról. De úgy éreztem, az élőket is képviselem, Gadó Pált, Rókusfalvy Pált, Poós Lászlót, Szépfalusi Istvánt, Andorka Nadinet, Csizmadia Évát, Vincze Erzsit, Gregersen Magdit, Szeles Ágnest..., elnézést, hogy mindenkit nem sorolhatok fel az egykori Deák téri ifjúságból. Igen, az egyháztörténelem professzora lett dr. Fabiny Tibor, de mindvégig az ébredés professzora is volt. Lehet szokatlan a szóösszetétel, mégis igaz, az ébredés professzora. Olyan tudós, aki jól tudja, hogy a megtéréskor Isten kegyelméből indulhatott el, és a célig, az O országáig mindig szüksége van a kegyelemre, a naponkénti megtérésre. Frenkl Róbert % 1 t
