Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-10-10 / 41. szám

Evangélikus Elet 1999. OKTÓBER 10. 3. oldal Múlt - jelen - jövő rés végzi. Majd az áldásmondások kö­vetkeznek, a 17 szolgatárs énekli az áldó fohászt: „Erősítsd meg Istenünk, amit cselekedtél értünk! ” A beiktatott lelkész a Prédikátor könyve A medgyesegyházi gyülekezet ünnepe Szeptember 12. vasárnap délután. Ra­gyogó őszi napsütés. A gyülekezet kül­sőleg megszépült, új színbe öltözött templomának kertjében gyülekezik a vendégsereg. A lajoskomáromi evangéli­kus egyházi fúvós- zenekar hívogatóan szól. Később az is­tentiszteleten is szolgáltak. Ünnep van. Emlé­kezés, hálaadás és együttörvendezés. Kettős esemény történik. 100 éve szentelték fel a templomot. Emlé­keznek az építőkre, az eddigi szolgálat- tevőkre, lelkészek­re, tanítókra, kánto­rokra, akiknek em­léktábláját a temp­lom bejáratánál he­lyezték el. A gyüle­kezeti ház egyik termében textíliák, könyvek, képek, ira­tok tanúskodnak 100 év életéről. A kiál­lítást Zsilinszky Adóm ny. tanár, a község szülötte nyitja meg. A mai élet bizonysága a másik ese­mény: a lelkészbeiktatás. Az eddig se- gédleíkészként itt szolgált Veres R. Csa­ba Endrét, miután letette a lelkészvizs­gáját, a gyülekezet bizalommal lelkészé­ül választotta, az egyházközség további építésére. Medgyesegyháza neve arról beszél, hogy a középkorban templomos hely volt. A török korban ez is elpusztult, tu­lajdonosai szétszóródtak s azután kincs­tári birtok lett. A polgárosodás megindu­lásával a földet parcellázták 1881/82- ben s a békéscsabai származású Zsilinsz­ky Mihály, akkori országgyűlési képvi­selő biztatására békéscsabai evangéliku­sok telepedtek itt meg, s lett a csabai égyfia?“leányegy'házá‘ 1889-ben. Három é)y3;múlva már önállósultak, lelkészük, Zsilinszky Endre fáradozott a templom építésén. Wagner József tervei alapján, Achim Gusztáv mérnök irányításával ké­szül el s 1899. szeptember 3-án szentelte fel Sárkány Sámuel püspök. Most pedig dr. Harmati Béla püspök hirdeti az igét a Galata levél 6,7-10 alap­ján. Az apostoli üdvözletét, emlékezve az építő ősökre, szlovák nyelven is el­mondja erősítésül a ma is kétnyelvű gyü­lekezetnek. Az ige alapján szól az igei magvetés fontosságáról és a Léleknek gyümölcseiről. A templom, a vallás nem magánügy, családi élet, közélet fakad be­lőle. „Vessetek” - biztatja a beiktatandó lelkészt, illetve a házaspárt, hiszen fele­ségé is lelkészi szolgálatot végez, hogy ebből fakadjon a gyümölcs. A beiktatás szolgálatát - egyházunk rendje szerint - Táborszky László espe­3. rész 1-8 versei alapján mondott köszö­netét a múltért, az eddig elvégzett szolgá­latokért s kérte Isten segítségét, hogy az értékeket tovább adhassa a jövőnek. Szol­gálatának szempontja a krisztusi szeretet, hogy legyen folytatása a gyülekezetben az eddig felépült közösségnek. A közgyűlés jegyzőkönyvbe veszi az iktatás tényét és köszönti a gyülekezetét és új lelkészét, illetve a lelkészházaspárt. Dr. Gubcsó András köszönti a szolgálat- tevő vendégeket. A lelkész ismerteti a templom történetét és a mostani renová­lást. Köszöntik a gyülekezetét és a beikta­tott lelkészházaspárt: dr. Frenkl Róbert országos felügyelő, Táborszky László es­peres, aki szlovákul is köszöntött, dr. Rück András egyházmegyei felügyelő, az édesapa Veres Károly, a romániai Bácsfalu evangélikus lelkésze, aki a szü­lőföld és a környék lelkészeinek köszön­tését is hozza, Halasi László, a lelkész­előd, Stellkovics Lajos helyi baptista lel­kész, Nagy Béla polgármester és dr. Harmati Béla püspök. Többen levélben küldték köszöntésüket. Az ünnepi műsort gazdagította szép énekével a békéscsabai szlovák „Ró- zsácska” (Ruzicska) énekkar, Rázga Jó­zsef karnagy vezetésével, id. Karsai Mihályné kántor és tanítványai. Reményik Sándor Templom és iskola cí­mű versét Szenteszky Zsolt mondta el. Az istentisztelet és közgyűlés után a gyülekezeti teremben gazdagon terített asztal várta a vendégeket további beszél­getésre, együttlétre, felüdülésre, a testvé­ri szeretet és közösség megélésére. Hála érte Istennek, a gyülekezetnek s mind­azoknak, akik szívesen engedtek a hívó szónak. Kovács Pál RÓMÁTÓL BUDAPESTIG A teológusképzésről szóló LVSZ-konzultáció után ív. Kapcsolópontok Összefüggések, emberek, képzés, for­málódás együttlátásáról, a módszert te­kintve pedig kölcsönösségről szólt az LVSZ tanácskozás. Amikor „Rómából Budapestre érkezünk”, azokra a pontok­ra tekintünk, amelyek az összeköttetést, információk és értékek áramlását bizto­sítják hazai evangélikus teológusképzé­sünk számára. Együttműködés a társtudomá­nyokkal Ha az oktatást tekintjük, pár évvel ez­előtt még büszkén felsoroltuk volna, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tanítanak pedagógiát is, pszi­chológiát is. Ez most is tény, de egyrészt kiegészült sok egyébbel (szociológia, művészettörténet stb.), másrészt a ha­gyományosan teológiai tárgyak körül is elmozdult néhány egyfajta interdiszcipli­náris irányba (pl. bibliai vallástörténeti szövegolvasás, kereszténység és világ­vallások- szeminárium stb.), harmad­részt pedig a társtudományokat jó ideje nem önmagukban, pusztán az oktatásuk kedvéért adják elő, hanem nagy körülte­kintéssel illesztik be őket előadóik a teo­lógiai képzés egészébe. Egy-egy példát említek a három irány­ra. (a) Olyan tanárok oktatják a társtudo­mányokat, akik saját területük elismert szakemberei, ugyanakkor tudatos dön­téssel vállalták el azt a sajátos feladatot, hogy épp az evangélikus teológián tanít­sanak. Megjegyzem, hogy a Hittudomá­nyi Egyetem gondos mérlegelés után kér fel valakit oktatásra; és nem mindenki mond igent a felkérésünkre. Ez annyit je­lent, hogy kétoldalú tudatos döntés ered­ménye az, ahogyan a társtudományok oktatása egyetemünkön folyik. Termé­szetesen nagy büszkeség kommuniká­cióelméleti és beszédművelés tanárunkat szinte napról napra viszontlátni a televí­zióban és hallani a rádióban, mert ő a sa­ját szakterületének széles körben elis­mert tudósa és művelője. Külön érdekes­ség, hogy egyetemünk közelébe olyan korábbi hallgatónk által került, aki a teo­lógia mellett kommunikációelméletet is hallgatott az ELTE-n. (b) Az interdiszcip- linitás irányába való elmozdulást a hitta­ntanárképzés jelenléte is indokolja. Nagy előrelépése ennek a tanévnek, hogy már valamennyi tanszék tart elő­adásokat kifejezetten hittantanárok szá­mára. Nagyon érdekes dolog olyan írás­magyarázati vagy dogmatikai témákat elővenni, amelyek témái pl. a gimnáziu­mi hitoktatásnak és amik témái lehetnek a tanulók kérdéseinek. Amennyire lehet, célirányos tehát a hittantanárok felkészí­tése. (c) Minden társtudományt úgy ad­nak elő tanárai, hogy az része, kiegészítő eleme legyen a teológiai oktatásnak. A pszichológiatanár pl. nem egyszerűen pszichológiai ismereteket tanít, hanem szem előtt tartja a lelkészi pályára való felkészülés egzisztenciális kihívását; de ugyanígy számol azokkal a felhasználási területekkel, amelyeken egy lelkésznek szüksége van pszichológiai ismeretekre. Ebben az összefüggésben jegyzem meg, 150 EVE TÖRTÉNT Jeszenákot is felakasztották! Jeszenák (IV.) Jánosról van szó. Régi nemesi családból származott, amelyik II. Józseftől kapta meg a báróságot, és egyik lénye­ges jellemzője volt az egyházhűség. Jeszenák János 1800. január 22-én, Pozsony­ban született. A város hagyományai, pezsgő egy­házi és közélete reá sem maradt hatástalan. Po­zsonyban tanult, majd pedig jogot végzett. Nyu- gat-Európában tett kétéves tanulmányútjáról visszatérve, gazdálkodott, közben pedig figye­lemmel és rokonszenvvel kísérte Széchenyi Ist­ván reformtörekvéseit. Főleg az Ő hatására mé­lyült el a haza és a nemzet sorsa iránti érdeklődése, felelőssé­ge­1829-ben vette feleségül Forgách Alojzia grófnőt, akivel boldog házasságban élt. Családját is hitben, hazaszeretetben, és a jó ügyek iránti áldozatvállalásban nevelte. Politikai pá­lyafutását a 30-as években Pozsony és Nyitra megye közgyű­lésein kezdte. Tevékenységét és felszólalásait a hazafiság és a haladás iránti elkötelezettsége hatotta át. Az 1840-es és az 1843-as országgyűlésen már a főrendi tábla ellenzékéhez tar­tozott. Pártolta a Védegyletet, felismerte jelentőségét a ma­gyar ipar és kereskedelem fellendítésében, a gazdasági és po­litikai függetlenség megvalósításában. Egyházi vonalon külö­nösen az oktatás-nevelés fejlesztésének szükségességét hang­súlyozta. 1848-ban a nemzeti kormány az exponált Nyitra megye főis­pánjává és a felvidéki felkelők ellen küzdő csapatokhoz kor­mánybiztosnak nevezte ki Jeszenákot. A csapatok személyi utánpótlását ügyes szervezéssel biztosította a hátországból. Az Ö érdeme az, hogy Lipótváros magyar kézen maradt. Kormánybiztosi minőségében 1849. június 16-án, Nyitrán kelt rendeletével szólította fel Nyitra és Pozsony megye lakosságát a fegyveres ellenállásra. A ha­dihelyzet kedvezőtlenné válásával, a magyar csapatok visszavonulásakor hagyta el működési területét, és Görgey alakulatához csatlakozott. Augusztus 13-án, Sarkadon Csányi Lászlóval az orosz fegyveres erőnek adta meg magát. Az oro­szok kiszolgáltatták őket az osztrákoknak, és Haynau 1849. október 10-én mindkettőjüket fel­akasztatta a pesti Újépület udvarán. Halála előtt Székács József részesítette lelki vigasztalásában. Utolsó szavai ezek voltak: „...Isten áldja meg a magyar hazát!...”, „...Megbocsátok ellenségeimnek!...” Az önkényuralom enyhülésével, 1867-ben kapott engedélyt az özvegye arra, hogy Jeszenákot a pesti református templom kriptájából Pozsonyba áttemettethesse. Ottani síremlékét vérta­núságának 20. évfordulóján avatták fel Geduly Lajos püspök szolgálatával. Miért emlékeztünk meg röviden a méltatlanul felejtésre ítélt Jeszenák Jánosról?- Azért, mert egyházunk hűséges, áldozatkész tagja volt.- Azért, mert - áttörve az osztálykorlátokat - szívvel, lélek­kel azonosult a szabadságharccal, és életét adta a jó ügyért.-Azért, mert 1841-től halála pillanatáig a Dunáninneni Egy­házkerület agilis felügyelője volt. Tetteivel az egyháztól elvár­ható állásfoglalást hitelesítette. Hitéből és józan tájékozódásából következett áldozatos haza­szeretete. (Érdemes megjegyezni, hogy a Jeszenák-családból származott Esterházy> János, a felvidéki magyarság kiemelkedő egyénisé­ge.) „Az igaznak az emlékezete áldott...” (Péld 10,7/a). B. B. hogy épp a napokban indul egy teológus csoport Révfülöpre olyan önismereti és mentálhigiénés blokkszeminárium meg­tartására, amely segít szembesülni a csa­ládból hozott értékekkel, mintákkal és azzal a technikával, ahogy ez az örökség a lelkésszé válás folyamatában segítsé­günkre lehet. Maga ez a szeminárium is „interdiszciplináris”, hiszen szervezését a Hallgatói Önkormányzat és a Gyakor­lati Intézet, kivitelezését pedig a gyakor­lati tanszék külső és belső munkatársai végzik. A képzés tehát messze nem a tanteremben történik csupán, hanem amint ez a példa is mutatja, jóval széle­sebb területen. Felkészítés az egyházi szolgálatra Kapcsolópontjaink második eleme az egyházzal való együttműködés. Itt első­sorban a gyakorlati képzés változásaira kell felhívni a figyelmet. Néhány adat önmagáért beszél: a homiletikai gyakor­lat ideje a háromszorosára emelkedett az előző tanévtől kezdve. Minden olyan tanévben, amelyben nincs katechetikai gyakorlat, valláspedagógiai speciálkollé­giumot hirdetünk olyan hallgatóknak, akik vagy félnek a hitoktatástól, mert semmi gyakorlatuk nincs benne, vagy pedig szeretik, és többet akarnak foglal­kozni vele. Minden hallgató egy teljes hetet eltölt a soproni gimnáziumban. Tá­jékoztatót kap a gimnázium igazgatójá­tól és munkatársaitól az evangélikus gimnázium életéről. Minden órát láto­gathat, a fő hangsúly természetesen a hit­tanórákon van. Részt vesz a kollégium életében is. A hét során mindenkinek tar­tania kell hittanórát és kollégiumi áhíta­tot. (Ezt a lehetőséget ezúton is megkö­szönjük a soproni líceumnak.) A kate­chetikai gyakorlat éveiben a soproni hé­ten túl minden hallgató egy hónapon át kísér egy hitoktatót, hat órán naplót ve­zetve hospitál, egy órát pedig úgy tart meg, hogy azt a gyakorlatvezető hittan­tanár és a gyakorlati tanszék képviselője meghallgatja és értékeli. Ebben a prog­ramban évek óta hűséges és segítőkész partnereink a budapesti evangélikus gim­náziumok. Az ötödévig eljutva, tíznapos hospitáción vesz részt a teológus az or­szág egyik evangélikus gyülekezetében. Itt életközeiben találkozik a gyülekezeti munka területeivel a kazuális szolgála­toktól az irodai adminisztrációig. Van egyházmegye (a Dél-Pest megyei), amely lelkészek együttműködésével szervezi ezt a hetet, hogy a lehető legtöb­bet mutassa a végzős teológusnak. A hospitációs hetet találkozó követi az egyetemen, ahol a programban részt vett lelkészek és hallgatók értékelik az elvég­zett munkát és együtt tekintenek a követ­kező év céljaira és lehetőségeire. A le­írást folytatni lehetne, de ennek a cikk­nek csak annyi a feladata, hogy bemutas­sa: a teológusok gyakorlati képzése nem légüres térben, hanem a Magyarországi Evangélikus Egyház valóságában, kon­textusában történik, és elsősorban az ott végzendő feladatokra készít fel. Ha az egyházi összefüggésben is kilé­pünk a szigorúan vett órarend és tante­rem kötöttségéből, ahogyan a társtudo­mányok tekintetében is megtettük, sok­féle hagyományos és új kezdeményezés­sel találkozunk. Nagyon fontos öröksé­günk és a lelkészképzés stabil pontja a gyülekezetekkel való szoros együttmű­ködés, ami a szupplikációs, teológus na­pi és énekkaros szolgálatokban nyilvá­nul meg. Ez semmi mással nem pótolha­tó, sajátos gyakorlatot, találkozást jelent a teológus számára, az egyházba való be­ágyazottság megerősödő tudatát az egész képzés számára és reménységünk szerint a jövő lelkészeivel történő kedves és je­lentős találkozási alkalmat a gyülekeze­tek számára. De egyházunk életének sok egyéb helyén is végeznek szolgálatot hallgatóink. Most épp a televízió ifjúsági műsorának készítésében vesznek részt. Ott vannak irodalmi egyesületi tagok­ként könyvkiadások hátterében. Dolgo­zataikkal folyóirataink olvasói rendsze­resen találkozhatnak. Fontos, hogy érez­zék, szükség van rájuk. A gyülekezetek­nek is fontos, hogy lássák, akik szolgá­latra készülnek, azok jelen vannak az egyház életében. Nagyon sok mindent lehetne felsorolni és sok problémával szembesülni. Embe­ri erőfeszítéseket, egy képzési rendszer felépítését, eredményeket és kudarcokat sorakoztathatnánk még hosszan. Úgy gondolom azonban, a teológusképzés és az egyház kapcsolatát minden szerveze­ti, törvénybeli jellemzőnél jobban és iga­zabban áthatja egy spirituális kötődés. Egyfajta szeretetteljes, bizalomra épülő kapcsolat. Olyan közösség, amelyet jel­lemez az ifjúságért, a teológus képzésért elhangzó őszinte imádság és az abból fa­kadó vállalás. A másik oldalról pedig jel-* lemez egy őszinte érdeklődés, kapcsolat­keresés, emberek és közösségek felválla­lása a személyes találkozás, és az imád­kozás síkján. Pontosan a római találkozó egyik kulcsszava, a kölcsönösség jelle­mezte és jellemzi az egyház és a teoló­gusképzés kapcsolatát. Ajándékozza ne­künk a küldetés és a közösség Ura ezt a kölcsönösséget a jövőben is. Szabóné Mátrai Marianna Csendben Isten színe előtt Augusztus utolsó napjaiban munkaterv­készítő elcsendesedésre gyülekeztünk össze Révfülöpön. Az áhítatokon Jónás története alapján szóltak az igehirdetések. a. ) Jónás elindult első szóra, de rossz irányba ment. A mi irányunk mindig jó? A sokat nyüzsgő ember mindig oda megy, ahova Isten küldi? b. ) A mélységből Isten Jónáshoz kiál­tott. Hogyan próbálunk mi úrrá lenni a mélységeken? A szabadulás az Úrnál van a mi számunkra is. c. ) Most már elment Jónás, Isten fel­használta az ő munkáját, keveset tudunk igehirdetéséről, a Lélek vele volt és Ninive megtért. Ezzel a hittel indulha­tunk mi is a munkaévnek: Isten áldásá­ból lesz eredmény. Istennek Jónás is szá­mított, a nagyváros megtért és megme­nekült, a bosszankodó Jónást Isten újra megszólította és gyógyítgatta. Az úrvacsorái elcsendesedésben Jákob harcára figyeltünk, „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz.” (lMóz 49) Miért kell a gyülekezeti munkát meg­tervezni? Mire figyeljünk 1999 és 2000 határán? Várható lesz egy hisztérikus vi­lágvége hangulat. Mutassunk rá a bibli­kus világvég-várásra. Külön hangsúly esett arra, hogy ki, kinek, miért és ho­gyan készíti a munkatervet. A gyüleke­zeti munkaterv gát vagy segítő erő a mindennapi szolgálatban? Nagyon jó volt az előadásban és a hozzászólások­ban is hallani arról, milyen módon segíti az egész gyülekezet munkáját egy előre elkészített és a munkatársak között szé­les körben egyeztetett terv. Az ifjúsági munka megtervezéséről is hallottunk, hogyan lehet bekapcsolni a fiatalok munkáját a gyülekezet életébe: az istentiszteleti liturgiába, a gyülekezet közösségi feladataiba. Szakszerű elem­zést is kaptunk a csoportok szervezéséről, a szeptemberi újrakezdés gyötrelmeiről, a vidám nyárról, és őszinte képet arról, amikor egy csoport lassan kiöregszik. Hogyan lehet ez levezetni, alkalmi talál­kozásokkal a kapcsolatokat fenntartani, a gyülekezet közösségébe bevezetni őket. Éneklő egyháznak tartjuk számon ma­gunkat, de sajnos ez már a múlt. Ezért olyan fontos, hogy tanuljuk és értsük a liturgiát. Az előadás kezdetén felvettünk egy éneket és miután megtanultuk, visz- szahallgattuk és összehasonlítottuk, hogy mennyivel más, mint amikor hang- tanilag és teológiailag is értjük. A litur­gia akkor éri el a célját, ha Istenhez ve­zet, és segít a szív megnyitásában. Ehhez nagyon fontos, hogy a lelkész, a kántor és a gyülekezet ne csak tudja, ne csak énekelje vasárnapról vasárnapra, hanem értse is. Ilyen felkészültséggel vettük a kezünkbe erre az alkalomra készült úr­vacsorái liturgiát. „Munkatársaimmal a gyülekezetért” előteljesztésben arról hallhattunk, hogy nincs annál rosszabb, ha egy lelkész ma­gányos. A gyülekezeti munka oly sokré­tű, hogy jó munkatársak nélkül lehetet­len elvégezni. Kölcsönös nyíltság és őszinteség viszi előbbre a munkát. A be­szélgetés végén úgy láttuk, hogy ma már fontos lenne: minél szélesebb körbe von­juk be munkatársainkat is a munkaterv készítésébe. Áldott munkát kívánva köszöntünk el egymástól, így köszöntőm az olvasókat is. „Ügyeljünk arra, hogy egymást köl­csönösen szeretetre és jócselekedetre buzdítsuk.” Szabó Vilmos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents