Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-10-10 / 41. szám
Evangélikus Elet 1999. OKTÓBER 10. 3. oldal Múlt - jelen - jövő rés végzi. Majd az áldásmondások következnek, a 17 szolgatárs énekli az áldó fohászt: „Erősítsd meg Istenünk, amit cselekedtél értünk! ” A beiktatott lelkész a Prédikátor könyve A medgyesegyházi gyülekezet ünnepe Szeptember 12. vasárnap délután. Ragyogó őszi napsütés. A gyülekezet külsőleg megszépült, új színbe öltözött templomának kertjében gyülekezik a vendégsereg. A lajoskomáromi evangélikus egyházi fúvós- zenekar hívogatóan szól. Később az istentiszteleten is szolgáltak. Ünnep van. Emlékezés, hálaadás és együttörvendezés. Kettős esemény történik. 100 éve szentelték fel a templomot. Emlékeznek az építőkre, az eddigi szolgálat- tevőkre, lelkészekre, tanítókra, kántorokra, akiknek emléktábláját a templom bejáratánál helyezték el. A gyülekezeti ház egyik termében textíliák, könyvek, képek, iratok tanúskodnak 100 év életéről. A kiállítást Zsilinszky Adóm ny. tanár, a község szülötte nyitja meg. A mai élet bizonysága a másik esemény: a lelkészbeiktatás. Az eddig se- gédleíkészként itt szolgált Veres R. Csaba Endrét, miután letette a lelkészvizsgáját, a gyülekezet bizalommal lelkészéül választotta, az egyházközség további építésére. Medgyesegyháza neve arról beszél, hogy a középkorban templomos hely volt. A török korban ez is elpusztult, tulajdonosai szétszóródtak s azután kincstári birtok lett. A polgárosodás megindulásával a földet parcellázták 1881/82- ben s a békéscsabai származású Zsilinszky Mihály, akkori országgyűlési képviselő biztatására békéscsabai evangélikusok telepedtek itt meg, s lett a csabai égyfia?“leányegy'házá‘ 1889-ben. Három é)y3;múlva már önállósultak, lelkészük, Zsilinszky Endre fáradozott a templom építésén. Wagner József tervei alapján, Achim Gusztáv mérnök irányításával készül el s 1899. szeptember 3-án szentelte fel Sárkány Sámuel püspök. Most pedig dr. Harmati Béla püspök hirdeti az igét a Galata levél 6,7-10 alapján. Az apostoli üdvözletét, emlékezve az építő ősökre, szlovák nyelven is elmondja erősítésül a ma is kétnyelvű gyülekezetnek. Az ige alapján szól az igei magvetés fontosságáról és a Léleknek gyümölcseiről. A templom, a vallás nem magánügy, családi élet, közélet fakad belőle. „Vessetek” - biztatja a beiktatandó lelkészt, illetve a házaspárt, hiszen feleségé is lelkészi szolgálatot végez, hogy ebből fakadjon a gyümölcs. A beiktatás szolgálatát - egyházunk rendje szerint - Táborszky László espe3. rész 1-8 versei alapján mondott köszönetét a múltért, az eddig elvégzett szolgálatokért s kérte Isten segítségét, hogy az értékeket tovább adhassa a jövőnek. Szolgálatának szempontja a krisztusi szeretet, hogy legyen folytatása a gyülekezetben az eddig felépült közösségnek. A közgyűlés jegyzőkönyvbe veszi az iktatás tényét és köszönti a gyülekezetét és új lelkészét, illetve a lelkészházaspárt. Dr. Gubcsó András köszönti a szolgálat- tevő vendégeket. A lelkész ismerteti a templom történetét és a mostani renoválást. Köszöntik a gyülekezetét és a beiktatott lelkészházaspárt: dr. Frenkl Róbert országos felügyelő, Táborszky László esperes, aki szlovákul is köszöntött, dr. Rück András egyházmegyei felügyelő, az édesapa Veres Károly, a romániai Bácsfalu evangélikus lelkésze, aki a szülőföld és a környék lelkészeinek köszöntését is hozza, Halasi László, a lelkészelőd, Stellkovics Lajos helyi baptista lelkész, Nagy Béla polgármester és dr. Harmati Béla püspök. Többen levélben küldték köszöntésüket. Az ünnepi műsort gazdagította szép énekével a békéscsabai szlovák „Ró- zsácska” (Ruzicska) énekkar, Rázga József karnagy vezetésével, id. Karsai Mihályné kántor és tanítványai. Reményik Sándor Templom és iskola című versét Szenteszky Zsolt mondta el. Az istentisztelet és közgyűlés után a gyülekezeti teremben gazdagon terített asztal várta a vendégeket további beszélgetésre, együttlétre, felüdülésre, a testvéri szeretet és közösség megélésére. Hála érte Istennek, a gyülekezetnek s mindazoknak, akik szívesen engedtek a hívó szónak. Kovács Pál RÓMÁTÓL BUDAPESTIG A teológusképzésről szóló LVSZ-konzultáció után ív. Kapcsolópontok Összefüggések, emberek, képzés, formálódás együttlátásáról, a módszert tekintve pedig kölcsönösségről szólt az LVSZ tanácskozás. Amikor „Rómából Budapestre érkezünk”, azokra a pontokra tekintünk, amelyek az összeköttetést, információk és értékek áramlását biztosítják hazai evangélikus teológusképzésünk számára. Együttműködés a társtudományokkal Ha az oktatást tekintjük, pár évvel ezelőtt még büszkén felsoroltuk volna, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tanítanak pedagógiát is, pszichológiát is. Ez most is tény, de egyrészt kiegészült sok egyébbel (szociológia, művészettörténet stb.), másrészt a hagyományosan teológiai tárgyak körül is elmozdult néhány egyfajta interdiszciplináris irányba (pl. bibliai vallástörténeti szövegolvasás, kereszténység és világvallások- szeminárium stb.), harmadrészt pedig a társtudományokat jó ideje nem önmagukban, pusztán az oktatásuk kedvéért adják elő, hanem nagy körültekintéssel illesztik be őket előadóik a teológiai képzés egészébe. Egy-egy példát említek a három irányra. (a) Olyan tanárok oktatják a társtudományokat, akik saját területük elismert szakemberei, ugyanakkor tudatos döntéssel vállalták el azt a sajátos feladatot, hogy épp az evangélikus teológián tanítsanak. Megjegyzem, hogy a Hittudományi Egyetem gondos mérlegelés után kér fel valakit oktatásra; és nem mindenki mond igent a felkérésünkre. Ez annyit jelent, hogy kétoldalú tudatos döntés eredménye az, ahogyan a társtudományok oktatása egyetemünkön folyik. Természetesen nagy büszkeség kommunikációelméleti és beszédművelés tanárunkat szinte napról napra viszontlátni a televízióban és hallani a rádióban, mert ő a saját szakterületének széles körben elismert tudósa és művelője. Külön érdekesség, hogy egyetemünk közelébe olyan korábbi hallgatónk által került, aki a teológia mellett kommunikációelméletet is hallgatott az ELTE-n. (b) Az interdiszcip- linitás irányába való elmozdulást a hittantanárképzés jelenléte is indokolja. Nagy előrelépése ennek a tanévnek, hogy már valamennyi tanszék tart előadásokat kifejezetten hittantanárok számára. Nagyon érdekes dolog olyan írásmagyarázati vagy dogmatikai témákat elővenni, amelyek témái pl. a gimnáziumi hitoktatásnak és amik témái lehetnek a tanulók kérdéseinek. Amennyire lehet, célirányos tehát a hittantanárok felkészítése. (c) Minden társtudományt úgy adnak elő tanárai, hogy az része, kiegészítő eleme legyen a teológiai oktatásnak. A pszichológiatanár pl. nem egyszerűen pszichológiai ismereteket tanít, hanem szem előtt tartja a lelkészi pályára való felkészülés egzisztenciális kihívását; de ugyanígy számol azokkal a felhasználási területekkel, amelyeken egy lelkésznek szüksége van pszichológiai ismeretekre. Ebben az összefüggésben jegyzem meg, 150 EVE TÖRTÉNT Jeszenákot is felakasztották! Jeszenák (IV.) Jánosról van szó. Régi nemesi családból származott, amelyik II. Józseftől kapta meg a báróságot, és egyik lényeges jellemzője volt az egyházhűség. Jeszenák János 1800. január 22-én, Pozsonyban született. A város hagyományai, pezsgő egyházi és közélete reá sem maradt hatástalan. Pozsonyban tanult, majd pedig jogot végzett. Nyu- gat-Európában tett kétéves tanulmányútjáról visszatérve, gazdálkodott, közben pedig figyelemmel és rokonszenvvel kísérte Széchenyi István reformtörekvéseit. Főleg az Ő hatására mélyült el a haza és a nemzet sorsa iránti érdeklődése, felelőssége1829-ben vette feleségül Forgách Alojzia grófnőt, akivel boldog házasságban élt. Családját is hitben, hazaszeretetben, és a jó ügyek iránti áldozatvállalásban nevelte. Politikai pályafutását a 30-as években Pozsony és Nyitra megye közgyűlésein kezdte. Tevékenységét és felszólalásait a hazafiság és a haladás iránti elkötelezettsége hatotta át. Az 1840-es és az 1843-as országgyűlésen már a főrendi tábla ellenzékéhez tartozott. Pártolta a Védegyletet, felismerte jelentőségét a magyar ipar és kereskedelem fellendítésében, a gazdasági és politikai függetlenség megvalósításában. Egyházi vonalon különösen az oktatás-nevelés fejlesztésének szükségességét hangsúlyozta. 1848-ban a nemzeti kormány az exponált Nyitra megye főispánjává és a felvidéki felkelők ellen küzdő csapatokhoz kormánybiztosnak nevezte ki Jeszenákot. A csapatok személyi utánpótlását ügyes szervezéssel biztosította a hátországból. Az Ö érdeme az, hogy Lipótváros magyar kézen maradt. Kormánybiztosi minőségében 1849. június 16-án, Nyitrán kelt rendeletével szólította fel Nyitra és Pozsony megye lakosságát a fegyveres ellenállásra. A hadihelyzet kedvezőtlenné válásával, a magyar csapatok visszavonulásakor hagyta el működési területét, és Görgey alakulatához csatlakozott. Augusztus 13-án, Sarkadon Csányi Lászlóval az orosz fegyveres erőnek adta meg magát. Az oroszok kiszolgáltatták őket az osztrákoknak, és Haynau 1849. október 10-én mindkettőjüket felakasztatta a pesti Újépület udvarán. Halála előtt Székács József részesítette lelki vigasztalásában. Utolsó szavai ezek voltak: „...Isten áldja meg a magyar hazát!...”, „...Megbocsátok ellenségeimnek!...” Az önkényuralom enyhülésével, 1867-ben kapott engedélyt az özvegye arra, hogy Jeszenákot a pesti református templom kriptájából Pozsonyba áttemettethesse. Ottani síremlékét vértanúságának 20. évfordulóján avatták fel Geduly Lajos püspök szolgálatával. Miért emlékeztünk meg röviden a méltatlanul felejtésre ítélt Jeszenák Jánosról?- Azért, mert egyházunk hűséges, áldozatkész tagja volt.- Azért, mert - áttörve az osztálykorlátokat - szívvel, lélekkel azonosult a szabadságharccal, és életét adta a jó ügyért.-Azért, mert 1841-től halála pillanatáig a Dunáninneni Egyházkerület agilis felügyelője volt. Tetteivel az egyháztól elvárható állásfoglalást hitelesítette. Hitéből és józan tájékozódásából következett áldozatos hazaszeretete. (Érdemes megjegyezni, hogy a Jeszenák-családból származott Esterházy> János, a felvidéki magyarság kiemelkedő egyénisége.) „Az igaznak az emlékezete áldott...” (Péld 10,7/a). B. B. hogy épp a napokban indul egy teológus csoport Révfülöpre olyan önismereti és mentálhigiénés blokkszeminárium megtartására, amely segít szembesülni a családból hozott értékekkel, mintákkal és azzal a technikával, ahogy ez az örökség a lelkésszé válás folyamatában segítségünkre lehet. Maga ez a szeminárium is „interdiszciplináris”, hiszen szervezését a Hallgatói Önkormányzat és a Gyakorlati Intézet, kivitelezését pedig a gyakorlati tanszék külső és belső munkatársai végzik. A képzés tehát messze nem a tanteremben történik csupán, hanem amint ez a példa is mutatja, jóval szélesebb területen. Felkészítés az egyházi szolgálatra Kapcsolópontjaink második eleme az egyházzal való együttműködés. Itt elsősorban a gyakorlati képzés változásaira kell felhívni a figyelmet. Néhány adat önmagáért beszél: a homiletikai gyakorlat ideje a háromszorosára emelkedett az előző tanévtől kezdve. Minden olyan tanévben, amelyben nincs katechetikai gyakorlat, valláspedagógiai speciálkollégiumot hirdetünk olyan hallgatóknak, akik vagy félnek a hitoktatástól, mert semmi gyakorlatuk nincs benne, vagy pedig szeretik, és többet akarnak foglalkozni vele. Minden hallgató egy teljes hetet eltölt a soproni gimnáziumban. Tájékoztatót kap a gimnázium igazgatójától és munkatársaitól az evangélikus gimnázium életéről. Minden órát látogathat, a fő hangsúly természetesen a hittanórákon van. Részt vesz a kollégium életében is. A hét során mindenkinek tartania kell hittanórát és kollégiumi áhítatot. (Ezt a lehetőséget ezúton is megköszönjük a soproni líceumnak.) A katechetikai gyakorlat éveiben a soproni héten túl minden hallgató egy hónapon át kísér egy hitoktatót, hat órán naplót vezetve hospitál, egy órát pedig úgy tart meg, hogy azt a gyakorlatvezető hittantanár és a gyakorlati tanszék képviselője meghallgatja és értékeli. Ebben a programban évek óta hűséges és segítőkész partnereink a budapesti evangélikus gimnáziumok. Az ötödévig eljutva, tíznapos hospitáción vesz részt a teológus az ország egyik evangélikus gyülekezetében. Itt életközeiben találkozik a gyülekezeti munka területeivel a kazuális szolgálatoktól az irodai adminisztrációig. Van egyházmegye (a Dél-Pest megyei), amely lelkészek együttműködésével szervezi ezt a hetet, hogy a lehető legtöbbet mutassa a végzős teológusnak. A hospitációs hetet találkozó követi az egyetemen, ahol a programban részt vett lelkészek és hallgatók értékelik az elvégzett munkát és együtt tekintenek a következő év céljaira és lehetőségeire. A leírást folytatni lehetne, de ennek a cikknek csak annyi a feladata, hogy bemutassa: a teológusok gyakorlati képzése nem légüres térben, hanem a Magyarországi Evangélikus Egyház valóságában, kontextusában történik, és elsősorban az ott végzendő feladatokra készít fel. Ha az egyházi összefüggésben is kilépünk a szigorúan vett órarend és tanterem kötöttségéből, ahogyan a társtudományok tekintetében is megtettük, sokféle hagyományos és új kezdeményezéssel találkozunk. Nagyon fontos örökségünk és a lelkészképzés stabil pontja a gyülekezetekkel való szoros együttműködés, ami a szupplikációs, teológus napi és énekkaros szolgálatokban nyilvánul meg. Ez semmi mással nem pótolható, sajátos gyakorlatot, találkozást jelent a teológus számára, az egyházba való beágyazottság megerősödő tudatát az egész képzés számára és reménységünk szerint a jövő lelkészeivel történő kedves és jelentős találkozási alkalmat a gyülekezetek számára. De egyházunk életének sok egyéb helyén is végeznek szolgálatot hallgatóink. Most épp a televízió ifjúsági műsorának készítésében vesznek részt. Ott vannak irodalmi egyesületi tagokként könyvkiadások hátterében. Dolgozataikkal folyóirataink olvasói rendszeresen találkozhatnak. Fontos, hogy érezzék, szükség van rájuk. A gyülekezeteknek is fontos, hogy lássák, akik szolgálatra készülnek, azok jelen vannak az egyház életében. Nagyon sok mindent lehetne felsorolni és sok problémával szembesülni. Emberi erőfeszítéseket, egy képzési rendszer felépítését, eredményeket és kudarcokat sorakoztathatnánk még hosszan. Úgy gondolom azonban, a teológusképzés és az egyház kapcsolatát minden szervezeti, törvénybeli jellemzőnél jobban és igazabban áthatja egy spirituális kötődés. Egyfajta szeretetteljes, bizalomra épülő kapcsolat. Olyan közösség, amelyet jellemez az ifjúságért, a teológus képzésért elhangzó őszinte imádság és az abból fakadó vállalás. A másik oldalról pedig jel-* lemez egy őszinte érdeklődés, kapcsolatkeresés, emberek és közösségek felvállalása a személyes találkozás, és az imádkozás síkján. Pontosan a római találkozó egyik kulcsszava, a kölcsönösség jellemezte és jellemzi az egyház és a teológusképzés kapcsolatát. Ajándékozza nekünk a küldetés és a közösség Ura ezt a kölcsönösséget a jövőben is. Szabóné Mátrai Marianna Csendben Isten színe előtt Augusztus utolsó napjaiban munkatervkészítő elcsendesedésre gyülekeztünk össze Révfülöpön. Az áhítatokon Jónás története alapján szóltak az igehirdetések. a. ) Jónás elindult első szóra, de rossz irányba ment. A mi irányunk mindig jó? A sokat nyüzsgő ember mindig oda megy, ahova Isten küldi? b. ) A mélységből Isten Jónáshoz kiáltott. Hogyan próbálunk mi úrrá lenni a mélységeken? A szabadulás az Úrnál van a mi számunkra is. c. ) Most már elment Jónás, Isten felhasználta az ő munkáját, keveset tudunk igehirdetéséről, a Lélek vele volt és Ninive megtért. Ezzel a hittel indulhatunk mi is a munkaévnek: Isten áldásából lesz eredmény. Istennek Jónás is számított, a nagyváros megtért és megmenekült, a bosszankodó Jónást Isten újra megszólította és gyógyítgatta. Az úrvacsorái elcsendesedésben Jákob harcára figyeltünk, „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz.” (lMóz 49) Miért kell a gyülekezeti munkát megtervezni? Mire figyeljünk 1999 és 2000 határán? Várható lesz egy hisztérikus világvége hangulat. Mutassunk rá a biblikus világvég-várásra. Külön hangsúly esett arra, hogy ki, kinek, miért és hogyan készíti a munkatervet. A gyülekezeti munkaterv gát vagy segítő erő a mindennapi szolgálatban? Nagyon jó volt az előadásban és a hozzászólásokban is hallani arról, milyen módon segíti az egész gyülekezet munkáját egy előre elkészített és a munkatársak között széles körben egyeztetett terv. Az ifjúsági munka megtervezéséről is hallottunk, hogyan lehet bekapcsolni a fiatalok munkáját a gyülekezet életébe: az istentiszteleti liturgiába, a gyülekezet közösségi feladataiba. Szakszerű elemzést is kaptunk a csoportok szervezéséről, a szeptemberi újrakezdés gyötrelmeiről, a vidám nyárról, és őszinte képet arról, amikor egy csoport lassan kiöregszik. Hogyan lehet ez levezetni, alkalmi találkozásokkal a kapcsolatokat fenntartani, a gyülekezet közösségébe bevezetni őket. Éneklő egyháznak tartjuk számon magunkat, de sajnos ez már a múlt. Ezért olyan fontos, hogy tanuljuk és értsük a liturgiát. Az előadás kezdetén felvettünk egy éneket és miután megtanultuk, visz- szahallgattuk és összehasonlítottuk, hogy mennyivel más, mint amikor hang- tanilag és teológiailag is értjük. A liturgia akkor éri el a célját, ha Istenhez vezet, és segít a szív megnyitásában. Ehhez nagyon fontos, hogy a lelkész, a kántor és a gyülekezet ne csak tudja, ne csak énekelje vasárnapról vasárnapra, hanem értse is. Ilyen felkészültséggel vettük a kezünkbe erre az alkalomra készült úrvacsorái liturgiát. „Munkatársaimmal a gyülekezetért” előteljesztésben arról hallhattunk, hogy nincs annál rosszabb, ha egy lelkész magányos. A gyülekezeti munka oly sokrétű, hogy jó munkatársak nélkül lehetetlen elvégezni. Kölcsönös nyíltság és őszinteség viszi előbbre a munkát. A beszélgetés végén úgy láttuk, hogy ma már fontos lenne: minél szélesebb körbe vonjuk be munkatársainkat is a munkaterv készítésébe. Áldott munkát kívánva köszöntünk el egymástól, így köszöntőm az olvasókat is. „Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jócselekedetre buzdítsuk.” Szabó Vilmos