Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-10-03 / 40. szám

1999. OKTÓBER 3. 3. oldal Evangélikus Élet EGYSÉGBEN LÁTÁS ÉS KÖLCSÖNÖSSÉG LVSZ konzultáció a teológusképzésről III. Gyakorlati következtetések A résztvevőknek az volt az érzése, ezért utazott Rómába 46 ember a föld különböző sarkaiból. Nem lehetett a tanácskozást azzal vádolni, hogy csak vagy túlnyomórészt elméleti törekvései vannak. Na­gyon céltudatosan arra törekedett a konzultáció, hogy a hét munkája kézzelfogható következtetések­ben, ajánlásokban öltsön testet. Ezek a gyakorlati következtetések egyrészt az egyházak felé fordul­tak, másrészt a teológiák felé, harmadrészt pedig az LVSZ felé. Közülük gyűjtöttem csokorba néhányat. Egyház és teológia Szerte a világon az a tapasztalat, hogy bizonyos zökkenővel érkeznek a végzett teológusok a gyüle­kezetekbe. Más a teológiák valósága és más a gyü­lekezeteké. Biztos, hogy nem lehet a kettőt tökélete­sen kiegyenlíteni. Azt gondolom, nincs pálya, aho­va ilyesfajta zökkenők nélkül érkezne a pályakezdő fiatal. Nem kérdés azonban, hogy közelednie kell egymáshoz a teológiák és a gyülekezetek világának. A „hogyan?” kérdésre kerestünk választ. A teológiák elsősorban visszajelzést várnak. Még­pedig megbízhatót és reálisat. Egy itthoni tanácsko­záson vettem részt az elmúlt napokban. Ott hangzott el, nem felvetésként, hanem alapvető, általában el­fogadott igazságként, hogy a Teológiáról (a miénk­ről) alkalmatlan, felkészületlen, sőt sérült emberek kerülnek az egyházi szolgálatba. Jellemző, hogy órákkal később, a megbeszélésre visszagondolva ju­tott csak eszembe az egyébként kézenfekvő kérdés: valóban csak ilyenek? A szolgálatra alkalmas, felké­szült, sőt igen jól helytálló fiatalok másutt tanultak volna? Másutt szerezték a diplomájukat? És a másik oldal: az elmúlt években alapvető strukturális változások történtek a Teológián (egyetemmé válás). Vajon miért keringenek erről néha rémhírszámba menő magánvélemények a re­ális valóság helyett? Azért, mert a Teológia végre­hajtotta ugyan ezeket a változtatásokat, de nem gondoskodott széleskörű tájékoztatásról az ügy­ben, hogy mit jelentenek és mit nem ezek a szerke­zeti átalakulások. Jobb együttműködés kellene - szögezte le a konzultáció. Visszajelzés, de megbíz­ható és reális. Az egyházi közélet és a Hittudományi Egyetem együttműködése, párbeszédre való készsége - jobb, ha bevalljuk - inkább feladat ma egyházunkban, mintsem adottság. Hogyan lehetne párbeszédet kez­deni? Tisztább és jóhiszeműbb alapokon. Megvan-e bennünk egyáltalán a tisztánlátás és együttműködés ' szándékai Jézus igazi emberismerőként kérdezett _.,meg nem egy beteget: Akarsz-e meggyógyulni? Akarunk mi egyáltalán az együttműködés minősé­gén változtatni, vagy jólesik megbotránkozni az egyik oldalon és a redőnyt lehúzni a másikon? Ró­ma ezt kérdezte: Hogyan tudnánk jobban együttmű­ködni? Kérdezze meg egymást a Magyarországi Evangélikus Egyház közvéleménye és a Hittudomá­nyi Egyetem: hogyan tudnánk jobban együttműköd­ni! Hit és értelem Vannak bizonyos feszültségek a teológusképzés­ben, amelyek adottak. Egészséges mértékük meg­termékenyíti a képzési munkát. A feszültség túlzott jelenléte vagy teljes hiánya megbénítja. Ilyen pólu­sok pl. az intellektuális és a gyakorlati megközelí­tés; az egyház prófétai és szolgáló szerepe; a kon- fesszionális és ökumenikus tájékozódás, az evangé­lium és a kontextus hangsúlya. Ilyen a szellemi fel- készültség és a lelki nevelődés kapcsolata is. Mindenütt a világon vigyáznak e kettő egészséges egyensúlyára. Ismét a mód az izgalmas kérdés: ho­gyan tudjuk ezt megtenni? Mit javasolt a római kon­zultáció? Az egységben látás volt a legfőbb monda­nivalója. A teológusképzésnek úgy kell tekintenie az emberre, mint test, lélek és szellem egységére. Va­gyis táplálni kell a szellemet is és a lelket is, mégpe­dig egységben, nem külön-külön, egymástól elvá­lasztva. Ilyen ajánlásokkal fordult a konzultáció a teológiai tanárok felé: fedezzék föl és vállalják tár­gyuk spirituális dimenzióját. Senki jobban nem tud hallgatóik lelkére hatni, azt szolgálatra felkészíteni, mint az a tanár, akinek mondanivalóját átjárja tár­gyának lelki, spirituális tartalma és vetülete. Ezt a lépést nem szabad megspórolni, mert senki át nem veheti az illetékes tanártól. Az egységes embernek egy kézből kell kapnia a szellemi és lelki fegyvere­ket. Emellett kínáljanak fel a teológiák - szólt a római felhívás - lelkigondozást mind a hallgatóknak, mind a tanároknak és dolgozóknak. Gondoskodjanak helyről, ahova vissza lehet vonulni. Ami berendezé­sével is elősegíti a lelki elcsendesedést. Fedezzük föl és adjuk tovább a lutheránus spiritualitás öröksé­gét. A hallgatók ismerjék meg, őrizzék, gyakorolják annak mind egyéni, mind pedig közösségi formáit. Ugyanakkor ismerkedjenek meg más felekezetek, más tradíciók kegyességi és istentiszteleti gyakorla­tával is, mert ezek gazdagítják lelki életünket. Az ember - a teológus hallgató is - egységes egész. Oktassuk és gondozzuk egységesen és átfo­góan. Egész pályáját jellemezni fogja a szellemi és lelki élet megtalált vagy elvétett egyensúlya. Az egyensúly megtalálására a mintát tanulmányi ideje alatt kapja meg mindenki. Ezt az egyensúlyt tudato­san és közösen kell keresnünk és vállalnunk. A teológusképzés célja A teológusképzés tágabb a lelkészképzésnél. Most ne a „pályaelhagyókra” gondoljunk, akikre általában ferde szemmel nézünk vagy gondolunk. A teológusképzés - egészséges esetben - tudatosan többet vállal lelkészképzésnél. Mégpedig biztosan vállalja más egyházi szolgálattevők teológiai kép­zését. Itt többféle konkrétum szóba került, a diakó- niai munkásoktól a szociális gondozókon át gyüle­kezeti munkatársakig. Ide sorolható a mi Teológi­ánk hittanár- és hitoktató képzése is, mégpedig a nappali és levelező, budapesti és vidéki ága egy­formán. Van azonban a szélesebb területnek olyan szelete is, ami nálunk nem, vagy csak morzsáiban valósul meg. Nagy hangsúlyt helyezett a római konzultáció a lelkészek továbbképzésére. A folyamatos tanulás­ra és folyamatos lelkigondozásra. Ha egy fiatal lel­kész befejezi teológiai tanulmányait, akkor lelkészi pályájának legföljebb alapjait rakta le. Olyan tem­póban változik a világ körülöttünk, hogy a szerve­zett tanulást egyszerűen nem lehet abbahagyni. Egy­házunk rendez lelkészkonferenciákat. Látogatottsá­guk, sikerességük külön gondolkodás tárgya volna. Számomra kérdés, nem volna-e szükség szervezet­tebb, programjában átgondoltabb, tudatosan felépí­tett továbbképzési folyamatra, amelyben természe­tesen részesülne minden lelkész egész élete során. Illúzió azt gondolni, hogy ilyen szellemi megújulás nélkül jól tudjuk végezni szolgálatunkat. És rögtön mellé kell tennünk a lelki feltöltődés programját is. Elképzelhetetlen, hogy valaki lelki erőforrás vagy annak jól működő csatornája legyen emberek százai számára anélkül, hogy ő maga folyamatosan tölte- kezne, megújulna és felfrissülne. Továbbképzés - szellemnek és léleknek. Úgy érzem, bátrabban kel­lene hiányainkkal szembesülni, a pozitív irányba történő elmozdulást keresni itthon is, a mi egyhá­zunkban is. Mert a teológusképzés ilyen értelemben is többet jelent az ötéves lelkészképzésnél. (A sorozat utolsó tagja következik) Szabóné Mátrai Marianna Az egyház a harmadik évezred küszöbén Magyarországon tartották az Európai Metodista Egyházak Konzultatív Konferenciáját szeptember 8- 11. között a dobogókői Manréza Konferenciaközpontban. A metodista egyház az anglikán egyházon belüli vallási - megújulási mozgalomként jött létre a 18. században. Vezetője John Wesley anglikán lelkész volt. Leginkább angolszász nyelvterületen élnek je­lentős számban. A Magyarországi Metodista Egyház 1998-ban ünnepelte 100 éves jubileumát. Tíz körzetben, 60 szol­gálati helyen mintegy 1.800-1.900 gyülekezeti tagot számlálnak, de vonzáskörükben még vagy kétez­ren tartoznak. Tanításukban egyedüli zsinórmérték a Szentírás, igehirdetésük Krisztus-központú, a meg­térés és az új életgyakorlat hirdetése döntő fontosságú. Gyermekeket keresztelnek és a szülőktől elvár­ják, hogy gyermekeiket hitben neveljék és maguk is hitben éljenek. Erőteljes szociális tevékenységet folytatnak. A metodista egyház tagja az Ökumenikus Tanácsnak és a Magyar Bibliatársulatnak, vala­mint több egyházi világszervezetnek. Szervezetileg a Közép- és Dél-Európai Centrál Konferencia tagjai. Ebben a keretben tartották most itt nálunk konferenciájukat. 1957 óta tartanak ilyen összejöveteleket. Az idei volt a 16. konferencia. Szeptember 9-én ünnepi ülést tartottak, melyre az ökumené egyházait is meghívták. Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök tartott előadást „Kihívások az egyházak számára a következő évezred Eu­rópájában" címmel. A kihívás tulajdonképpen Isten kihívása Jézus Krisztusban. Nekünk újra kell meg­határozni helyünket a világban. Hit és hitvallás kérdése az Isten-kérdés ma is, és az egyház nem élhet hitvallás nélkül. Heinrich Bolleter zürichi püspök, aki a magyar egyháznak is püspöke, szólt hozzá az előadáshoz, megerősítve, hogy a harmadik évezredben is Krisztus a középpont és vállalják a közvetí­tést Isten és ember között az igehirdetéssel. Dr. Paskai László bíboros érsek köszöntötte a konferenciát a katolikus egyház nevében, dr. Márkus Mihály református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa nevében, Balogh Zoltán, a miniszterelnök főtanácsadója a kormány nevében, és felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlő levelét. A köszöntésekre Paul Flowers, a konferencia elnöke válaszolt, és a magyar”metodisták nevé­ben Csernák István szuperintendens mondott köszönetét. T. A z egyházi élet új korszakát - törté­nelmi - politikai nézőpontból, anél­kül, hogy ezzel állást foglalnánk a rend­szerváltozás időpontja körüli vitában - 1989 nyarától, az Államegyházügyi Hi­vatal megszűnésétől számíthatjuk. Meg­határozó esemény volt 1990 tavaszán a lelkiismereti és vallásszabadságról intéz­kedő törvény elfogadása. Nem vitatható, hogy az elmúlt évtizedben a Magyaror­szági Evangélikus Egyház maga intéz­hette dolgait, jóért és rosszért beosztása és tevékenysége alapján mindenkit ma­gát terhel a felelősség, nem mutogatha­tunk másokra. Még mindig nehéz a reszocializáció az egyházkorlátozás évtizedei után a sza­badságra. Sokan magukat korlátozzák, mások a jelenlegi egyházkormányzáson kérik számon, verik le mindazt, amit egy évtizeddel ezelőttig nem lehetett, vagy nem mertek megtenni, elmondani. A szabadságban uralkodik az öröm a lényegében folyamatosan gazdagodó, gyarapodó egyházi élet miatt. Mind több lelkész, egyházi munkatárs ismeri fel, hogy lehet önállóan élni a lehetőséggel, ezt jelzik a különböző alkalmak, gyüle­kezetektől az országos eseményekig. A gyarapodás legfrissebb jele, hogy a tavalyi 67 millióval szemben idén 90 milliót tesz ki az az összeg, amit az adó­zók - evangélikusok, de lehet, hogy nemcsak evangélikusok - egyházunk javára - adójuk egy százaléka - felaján­lották. Emberek vagyunk, a nagyobb szabad­ság, a több intézmény, a sok esemény a nézetkülönbségeket, az összeütközése­ket, a konfliktusokat is növeli. Illúzió úgy vélni, hogy az egyház mentes ma­radhat a társadalmi feszültségektől, em­beri gyarlóságoktól, de joggal igényel­jük, hogy az egyházban magasabb szintű legyen a konfliktuskezelés, embersége­sebbek a megoldások. Minden közösség értékének egyik fokmérője, próbája, ho­gyan sikerül megbirkózni a konfliktu­sokkal. A nagyobb mozgástér, a sok esemény, gazdagodó iskola-, és intézményhálózat értelemszerűen több gonddal is jár. A munkaév kezdetekor több konflik­tussal szembesültünk. A nyilvánosság is segíthet abban - a tájékoztatás amúgy is alapkövetelmény -, hogy javuljon konf­liktuskezelő képességünk. Akár örülhetnénk is, a demokrácia jele­ként értékelve, hiszen nemrég még el­képzelhetetlen volt, hogy az Országos Egyházi Bíróság megsemmisítette az Or­szágos Elnökség egy döntését. A Teoló­gus Otthon igazgatóját az Egyetemi Ta­nács előterjesztése alapján az Elnökség felmentette, határozatában hangsúlyoz­va, hogy az ezt követő testületi ülések­nek - Országos Presbitérium, Országos Közgyűlés - ezt meg kell erősíteni. (Az Evangélikus Életben elhamarkodottan és nem megfelelően jelent meg az erre vo­natkozó közlemény.) Az Országos Bíróság Zászkaliczky Pál otthonigazgató beadványát alaposnak ta­lálta, megállapítva, hogy még ha ő egyet értett volna is felmentésével, akkor sem lett volna joga ezt eszközölni az Orszá­gos Elnökségnek, lévén ez a hatályos törvények szerint közgyűlési hatáskör. Az Elnökség szeptember 14-re össze­hívta a Közgyűlést, amely a többórás ülés végén kétharmados szavazati arány­nyal elfogadta az Egyetemi Tanács elő­terjesztését és felmentette az otthonigaz­gatót. Keserű hangulatú ülés volt. Kudarcként élte meg minden résztvevő a történetet. Azért is, mert ez az ügy különbözött a szokásos történetektől. Minden szereplő­je a lelkészelithez tartozik. A korábbi rektor, Reuss András, akinek rektorsága alatt indult a konfliktus, immár a máso­dik zsinat választott elnöke, a jelenlegi rektor, Szabó Lajos, akinél nőtt a feszült­ség, az új Nyugati Egyházkerületben több jelölést kapott a püspöki szolgálat­ra, mindketten a megújulás emberei. Mint ahogy ennek zászlóvivője a Zász­Konfliktusok kaliczky család, nemcsak az áldott emlé­kű édesapa, Ordass Lajos püspök helyet­tese, a fóti evangélizátor esperes, néhai Zászkaliczky Pál, hanem fiai miatt is. Akik mindketten türelemmel viselve a háttérbe szorítottságot, szolgáltak évtize­deken át. Zászkaliczky Pétert 1989-ben a Deák-téri gyülekezet hívta meg lelkészé­nek, Pált pedig 1990-ben a Teológus Ott­hon, illetve az Országos Presbitérium otthonigazgatónak. Sokan az ő sorsuk változásából hitték el, értették meg, hogy valódi a változás. Mi romlott el? A kapcsolat, az együtt­működés, a rektorok, tágabban az egye­tem és az otthonigazgató között. Öt évig harmonikus volt minden. Az utolsó négy évben romlott fokozatosan a helyzet. Fájdalom, hiszen már csak egy év lett volna hátra az igazgató szolgálatából, ezért is remélte mindenki, hogy áthidal­ják a nehézségeket. Annál inkább, mert Zászkaliczky Pál szolgálatának a minő­ségét senki nem vonta kétségbe. Emelt fővel távozhat, mint aki betöltötte hiva­tását a lelkészek személyiségének, hiva­tástudatának a formálásában. Adminiszt­rációs, gazdasági, hatásköri, presztízs­ügyek miatt ütköztek a történet szerep­lői. Ezért is hangsúlyozták többen a Köz­gyűlésen, hogy nem tudunk igazságot osztani, de megértettük, hogy véget kell vetni egy elrontott helyzetnek, immár minden érdek ebbe az irányba mutat. Ez vezette az Országos Elnökséget is koráb­bi döntésében, illetve a Közgyűlés gyors összehívásában. A tanévkezdés előtt zá­ruljon le az ügy. Ezt kívánja mind az Egyetem elnöke, mind az otthonigazgató további szolgálata, nem is szólva min­denki egészségéről. Váláshoz hasonlítottam a helyzetet. Amikor a baráti kör, a környezet nem ér­ti, nem lát bele, miért romlott meg a ro­konszenves házasfelek kapcsolata. A teo­lógus ifjúság képviselői is bíztak a kompromisszumban, de ha ez nem lehet­séges, akkor fájó szívvel a tisztességes válásra voksoltak. El kell ismerni: mindennek ellenére nem volt helyes, hogy az Elnökség vál­lalta a döntés felelősségét. Össze kellett volna hívni a Közgyűlést. így elkerülhe­tő lett volna a bírósági döntés utáni idő­zavar is, amely ismét szabálytalanságok­hoz vezetett. Nem volt meg az előírt ti­zennégy nap az összehívás és a közgyű­lés között, nem volt írásos előterjesztés, pontosan megfogalmazott napirend. De tartalmilag, a tájékoztatás korrektségét, a nyílt vitát tekintve, nem lehetett kifogás. Május 7-én az Országos Presbitérium ülésén, amikor nyilvánvaló lett a konf­liktus mélysége, még azt reméltük, hogy az Országos Elnökség jószolgálati sze­repben eléri a további együttműködést. Sajnos, kudarcot vallottunk - két ízben is együttes ülést tartva az Egyetemi Ta­náccsal - talán ezért is következtek be az eljárási szabálytalanságok. Rossz emlék marad a Közgyűlés, de volt értelme a keserves küszködésnek, ha mindenki megérti, hogy valóban meg­változott az egyházi élet, tehetjük a jót, és csak magunkat okolhatjuk a visszássá­gokért. Ezért is kell vállalni, szeretettel és böl­csességgel megkísérelve kezelni a konf­liktusokat, fokozottan ügyelve a jogkö­vető magatartásra. így sikerült például a törvények szigorú betartásával rendezni a bonyhádi iskolavezetés ügyét, ahol két pályázati ciklusra volt szükség ahhoz, hogy a két kitűnő pályázó közül érvénye­sen választani lehessen. A valódi konfliktusok megoldásánál azonban a jog legfeljebb keretet nyújt, netán a nem tetsző intézkedések megtá­madásához lehetőséget, főleg formai szabálytalanság esetén. A mezőberényi válságban - a gyüleke­zet protestált segédlelkészének elhelye­zése miatt - hangsúlyozta mindenki, hogy nem történt jogsértés. Mégis nagy visszhang támadt, a médiumok révén az ügy egyházon kívüli nyilvánosságot is kapott. A gyülekezet felügyelője lemon­dani kényszerült, mert a hívek, a presbi­terek szerint nem megfelelően, nem az ő véleményük figyelembevételével alko­tott véleményt. Megnehezedett annak a lelkésznek a szolgálata, aki minderről nem tehet, hiszen most került a gyüleke­zetbe, nem könnyű a segédlelkész hely­zete, és hiába járt el teljesen jogszerűen és jó meggyőződéssel a püspök, nyilván számára is teher az ügy. Magam ebből is azt tanultam, illetve abban a véleményemben erősödtem meg, hogy általában sokkal alaposabb döntés-előkészítés kell az egyházban, ahol ezt most például elkezdtük a gazda­sági ügyekben, másrészt, ha lehet, követ­ni kell a gyülekezetek kívánságát. Csak illusztrációként említettem ezt az ügyet, mint ahogy a következőt is, mely egy adósságra figyelmeztet. Többet kell foglalkoznunk etikai kérdésekkel (a saj­tóban is). Aszódon két tanár szerelmét gyerek, majd házasság követte. Nem ör­vendetes, ha pletykák terjednek iskolá­ban, városban. Annál szebb a szerelem kiteljesedése - a pletykák kudarca - két ember egymásra találása. Vannak, akik nem így látják. Vannak, akik az együttes öröm helyett, a törvénykezés, az ítélke­zés lángpallosát akarják forgatni. Érthe­tetlen, szeretetlen, keresztényietlen. Ha nem lett volna gyerek, ha elvetetik, nincs bizonyíték, nincs gond. Hipokrízis a ja­vából. Jézus más volt. O a valóban bűnös asszonyt is megvédte, figyelmeztetve a sokaságot, hogy az vesse rá az első kö­vet, aki nem bűnös. Hová lettek a vád­lók?! Alakuló társadalom, alakuló egyház. Még elviselhető az eredmények és a konfliktusok aránya. De javulnia kell konfliktuskezelő képességünknek - nem is szólva a szeretet, a megbocsátás lelkű­idéről mert az élet, az örvendetesen fejlődő élet törvényszerűen konfliktu­sokhoz is vezet. Frenkl Róbert

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents