Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-01-31 / 5. szám
64. évfolyam „ Senki sincs oly nagy és 5. SZÁM 1999. január 31. juthat oly magasra, hogy HETVENED vasárnap attól ne kellene félnie: ő lesz a legkisebb. Senki se bukhat oly mélyre, hogy ne remélhetné: ő lesz a legnagyobb. ” ÁRA: 48 FT Luther "A TARTALOMBÓL- Találkozás a Fekete Kolostorban Hit és pénz Hálaadás a mátyásföldi gyülekezetben Az arcokon és a mozdulatokon egyértelműen visz- szatükröződött az öröm. Mintha más nem is lenne az istentiszteleten résztvevők életében, csak boldogság, derű és jókedv. Az egyes liturgikus elemek között egy-egy tánc az oltártér előtt, máskor az egész gyülekezet tapsol és ujjong a helyén, a templomnak nevezett, félig nyitott-félig zárt épületben. A legkisebb gyerekek pedig fel-alá járkálnak a betonból kiöntött ülőkék között. Ahány nyilvántartott, felnőtt tagja van a gyülekezetnek, annál többen vagyunk együtt az afrikai Zengeza egyik egyesült presbiteriánus egyházának templomában. Advent 2. vasárnapja - 30 fokos melegben. De ennél a külső hőmérsékletnél jóval magasabban van annak a szeretetnek a mutatója, amivel fogadták a zimbabwei keresztyének az EVT 8. nagygyűlésének vendégeit a helyi gyülekezeti közösségekben. A nagygyűlés résztvevői, ha eddig nem is, ezen a vasárnap reggelen megtanulták velem együtt, mit jelent 1000 vendég útra kelése a helyi gyülekezetekbe „afrikai módra”. Hararet és az egyetemi campust összekötő ingajáratú minibuszok tömege állt készen ezen a vasárnap reggelen, kiegészülve a gyülekezeti tagok önkéntes vendégszállító szolgálatával arra, hogy a sok száz vendéget szertevigye a Harare környéki gyülekezetek templomaiba. Minden buszon felirat a célállomás nevével. Minden küldött szorongatta a számítógéppel precízen elkészített információs levelet, rajta a gyülekezet nevével és a pontos adatokkal, hogy a tervek szerint jusson el mindenki a maga templomába. Közbeszólt azonban a vendéglátók lelkesedése. Elég volt egy mosoly vagy isme- rősséget eláruló mozdulat, és máris valamelyik vendégszerető, bár egészen más városba induló kisbuszban találta magát a bizonytalankodó, más földrészről érkezett küldött. Végül mindenki megérkezett egy gyülekezeti közösségbe, és felejthetetlen élményben lehetett része. Chitungwiza Zimbabwe harmadik legnagyobb városa. Egyik külső kerületét képező kis faluba érkeztem meg, ahol prédikációs szolgálatot végezhettem ezen a napon. Ahogyan elhagytuk Hararet, egyre csak fogyott az út burkolata és szélessége. A jellegzetes, vörös pornak tűnő agyagos földek mentén emberek tömege gyalogolt ezen a vasárnap reggelen. Semmit sem cipeltek magukkal, legfeljebb itt- ,ott egy-egy Bibliát lehetett látni a kézben. Az út mellett, falvak előtt és falvak után, de sokszor a kis kunyhók között is fehérruhás kis csoportok sora tartotta istentiszteletét a szabad ég alatt. Az új apostoli egyház és a különféle pünkösdi gyülekezetek alkalmai voltak ezek. Itt-ott kis csoportokban parázson Országos Papné Csendesnap lesz 1999. március 20-án szombaton, 10 órai kezdettel a Deák téri Gimnázium dísztermében. (1052 Budapest, Sütő u. 1.) Részletes programot a későbbiekben közlünk. Tudnivalók: Jelentkezés: 1999. március 10-ig. Északi Püspöki Hivatal, 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24. Tel.: 394-2335, 394-2448, Fax: 394-2440. Szeretettel hívunk és várunk minden aktív és nyugdíjas papné-testvért. Külön is szólunk azokhoz, akik még nem voltak közöttünk. Készüljünk az alkalomra! mmmmmmmammmmmm VILÁGGYÜLÉS AFRIKÁBAN A mélységből feltörő erő Vasárnapi élmény egy zimbabwei gyülekezetben kukoricát pirítgatnak felnőttek, körülöttük - mint mindenütt - sok-sok gyerek álldogál. De az igazán uralkodó látvány az emberek végeláthatatlan sora, ahogy sietnek a vasárnapi találkozásra. Az utcában, ahol a vendégváró gyülekezet temploma áll, szinte minden harmadik épület templom. Egyszerű, lefedett oszlopoknak is mondhatnánk őket. Az udvarra állított kereszt vagy a „homlokzatra” festett felirat elárulja a funkciót. A gyülekezet vezetőinek kis csoportja fogad egy népes gyerekhad élén. Bekísérnek a presbiterek előkészületi helyiségébe, ahol vagy 40 férfi áll és imádkozik, hallgatja a laikus gyülekezeti vezető beszámolóját az eltelt hétről és a jövő hét feladatairól. Eközben készül a hirdetés szövege, és bár nem értem a shona nyelvet, de azt megtudom, hogy sokat temettek az elmúlt héten is (a legmagasabb Aids- fertőzött terület ez). Majd angolra vált az egyik karizmatikus prédikátor, elmondja nekem is az eseményeket és az istentisztelet várható rendjét. Ő fordította később az igehirdetést is shona nyelvre, afrikai lendülettel. Együtt vonulunk át a templomba, ahol több száz ember már régóta énekel és imádkozik. Kedves köszöntés hangzik el az istentisztelet egy pontján, az embergyűrű közepére kísér a prédikátor, és felkér az igehirdetésre. Egyetlen érzésem van ebben a pillanatban: minden különbség, minden másság és minden eltérő tradíció ellenére értjük egymást. Senki sem siet, senki sem nyugtalankodik, az idő most az evangéliumé. Nincs különleges liturgikus előkészítés, mégis valami egészen eredeti, ősi és egyszerű prédikációs atmoszférát érzek. Igaz, hogy közbetapsoltak, amikor hóról és budapesti hidegről szóltam, de a Zakariásnak mondott „Ne félj” üzenetet (Lk 1,13-17) a saját nyelvén hangosan elismételte a gyülekezet. Nagyon elgondolkodtatott az alapigének az a része, amely a küldetés igazi céljáról szól: „hogy felkészült népet állítson az Úr elé”. A szegény, elesett, mégis lelkes, a nehéz körülmények között is mindig derűt sugárzó fekete arcok láttán nagyon izgalmassá vált számomra a „felkészült nép” fogalma. Az evangéliumba kapaszkodó és Krisztusra mint egyedüli megmentőre néző nagyon egyszerű emberek hite és élete láttán eszembe jutott jóléti keresztyénségünk minden betegsége... Az istentisztelet hálaadó alkalom is volt ezen a vasárnapon Zengezában. Megható volt látni, ahogy mindenki egyenként kivitte az Úr asztalánál elhelyezett fonott kosárkákba az adományát. Utcánként vagy gazdasági besorolás alapján, de az is lehet, hogy életkor szerint hívta fel a gyülekezet tagjait a vezető presbiter, és ki-ki vitte a ráeső részt a nagy közös adományba. Végül még a legkisebb gyermekek is megható módon kivitték fillérjeiket. Előbb azonban megszámolták jól láthatóan a résztvevőket, és felírták az énekszámtáblára: 357. Az adakozást hálaadó ének és imádság követte egy tánc keretében. Szokatlan, de meghitt pillanatok voltak ezek számomra. Ének éneket követett ezután, és állandó mozgásban volt a gyülekezet a templomban. Az áldás után az udvaron kötetlen beszélgetéssel folytatódott a közel háromórás istentiszteleti alkalom. Visszatértünk a presbiterekkel az előkészületi szobába, ahol imával és énekkel köszönték meg Istennek az együttlétet. Asszonyok egy tálban vizet hoztak, hogy kezet mossanak a vendégek, majd egy üveg Colával és néhány apró keksszel kínáltak meg bennünket. A presbiterek egy kis csoportja nézegetni kezdte az egyetlen modern és színes technikával készült könyvet a teremben: a magyar evangélikus templomokról vitt ajándékot. Beszélgetésüket nem értettem, de azt éreztem, hogy nagy szeretettel és kíváncsisággal lapozzák a könyvet. Hazafelé az úton a géppel írott gyülekezettörténetet olvasgattam. Hol is jártam? Kikkel találkoztam? Mennyire más ez, mint a mi otthoni életünk! Megakadt a szemem az egyik fejezeten: 1976 körül csak néhány ember álmodott arról, hogy itt gyülekezet jöhetne létre. Két-három ember elkezdett imádkozni és házról házra járni, hogy az új „prédikációs pontra” hívogasson. Pár évvel később már nem volt elég az összejövetelek számára kijelölt lakás, hamarosan kinőtték a kölcsönkért templomot is. 1980-84 között felépítették a saját épületüket. 1997-ben pedig lelkészt kaptak, de akkorra már hat új prédikációs ponttal rendelkezett a frissen létrejött gyülekezet. A növekvő missziói egyháznak sok-sok példája állt előttünk az afrikai testvérekkel történő találkozás során. Itt a lakosság 60 %-a munkanélküli, közlekedni csak gyalog lehet, sötétedéssel már nem is tanácsos, betegségek tizedelik a lakosságot, erőtlen testek álldogálnak az utak mellett. A templomban azonban szól az ének és érezhető a legegyszerűbb keretek között is, hogy hit, rerhény és szeretet valóban képes éltetni gyülekezetei és egyházat. Lehet szegény és lepusztult a külső környezet, valahol belül és mélyen azonban új és valóságos érték bontakozik ki és sugárzik tovább: az evangélium ereje. Szabó Lajos Megállapodás pedagógiai szakmai szolgáltatások országos megszervezésére amely létrejött egyrészről a Magyar Köztársaság oktatási minisztere (a továbbiakban: miniszter), továbbá a Magyarországi Evangélikus Egyház pUspök-elnöke és országos felügyelője (a továbbiakban: fenntartó) között az evangélikus nevelési-oktatási intézmények nevelő és oktató munkáját segítő pedagógiai-szakmai szolgáltatások megszervezése és működtetése tárgyában: 1. A megállapodó felek abból a meggyőződésből kiindulva, hogy az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekkel azonos szakmai feltételeket kell teremteni az evangélikus egyház által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben folyó nevelő és oktató munka megszervezéséhez, és ez csak akkor valósítható meg, ha megállapodnak abban, hogy az egyház fenntartásában lévő nevelési-oktatási intézmények részére a közoktatásról szóló törvény 36. §-ának (2) bekezdésében felsorolt pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat országosan, a világnézeti sajátosságokat figyelembe véve szervezik meg. 2. A miniszter tudomásul veszi, hogy fenntartó 1997. július 30-án megalapította az egész országra kiterjedő hatáskörű, önálló jogi személyiségű Evangélikus Pedagógiai Központot (1085. Budapest, Üllői út 24.) (a továbbiakban: intézet). A miniszter az intézetet fenntartó egyetértésével a pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátására - a közoktatásról szóló törvény 36. §-ának (5) bekezdése alapján - kijelöli. 3. Az intézet a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat a nevelési-oktatási intézmények fenntartói, az ott dolgozó pedagógusok és az ott tanulók igényeinek megfelelően szervezi meg. ' 4. A fenntartó vállalja, hogy az evangélikus egyház által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben folyó pedagógiai tevékenység segítése, nevelő és oktató munka értékelése színvonalának biztosítása céljából megfelelő szaktanácsadói hálózatot működtet. 5. A fenntartó vállalja, hogy az intézet dolgozói részére mindazokat a jogokat, munkafeltételeket, juttatásokat és kedvezményeket biztosítja, amelyek a közalkalmazottakat megilletik, oly módon, mintha a munkavállalók a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartoznának. 6. A miniszter vállalja, hogy 1999. január 1-jétől kezdődően évente az intézet működéséhez - az éves költségvetésről szóló törvényben - az Oktatási Minisztérium számára biztosított nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények központi előirányzata terhére negyedévenként előre - az első negyedévben február hó 10-ig, ezt követően a negyedév első hónapjának tizedik napjáig - támogatást biztosít. Az évenkénti támogatás számításának alapja az evangélikus egyház által fenntartott közoktatási intézményekben a tanév első napján tanulói jogviszonyban állók létszáma - az 1999-es évben - szorozva 500-, azaz Ötszáz forinttal. A felek megállapodnak abban, hogy ezt az összeget évente felülvizsgálják úgy, hogy az összeg reálértéke nem csökkenhet. A tanulói létszám - a humán szolgáltatások igényléséhez a közigazgatási hivatalokhoz minden év szeptember 15-ig benyújtott igénylőlapok - alapján kerül meghatározásra. 7. Az intézet e megállapodással megkapja azt a jogot, hogy - az egyenlő elbírálás elve alapján - minden, az Oktatási Minisztérium által meghirdetett pályázatban részt vegyen, amelyekben az ön- kormányzati fenntartású szakmai szolgáltatók részt vesznek. 8. A fenntartó vállalja, hogy a rendelkezésre álló támogatást elkülönítetten kezeli, azt kizárólagosan a pedagógiai-szakmai szolgáltatások megszervezéséhez használja fel és felhasználásáról a tárgyévet követő év február 28-ig írásban elszámol. 9. Jelen megállapodás tíz évig érvényes, azonban a felek közös akarattal, több alkalommal is meghosszabbíthatják. A megállapodást a felek közös egyetértéssel felmondhatják, a felmondási ideje a közlés napját követő hónap első napjától számított hat hónap. 10. A felek megállapodnak abban, hogy a megállapodást - érvényessé válását követően - az Oktatási Minisztérium hivatalos lapjában nyilvánosságra hozatal céljából közzé teszik. 11. Megállapodást a felek elolvasást követően aláírásukkal látják el, mert az akaratukkal megegyezik. A felek a megállapodással kapcsolatos vitás kérdéseket egymás közötti egyeztetés útján próbálják megoldani. Sikertelen egyeztetés esetére kikötik a Fővárosi Bíróság illetékességét. Budapest, 1999. január 14. p.Dr. Harmati Béla ' a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke * Evangélikus Egyház országos felügyelője Pokorni Zoltán oktatási miniszter
