Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-09-26 / 39. szám
Evangélikus ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Elet 64. ÉVFOLYAM 39. SZÁM 1999. SZEPTEMBER 26. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN TIZENHETEDIK VASÁRNAP ARA: 48 Ft „Nem azért van ige, hogy az egyház megszólalhasson, hanem azért van egyház, hogy az ige megszólalhasson.” Luther A TARTALOMBÓL Egységben látás és kölcsönösség Presbiteri nap Kaposváron Názáret-templom ünnepe E vangélikus középiskoláink elhelyezkedése olyan, hogy az ország két szélén és a középső részeken találhatók. A nyugati részen Sopron és Győr, a keleti részen Nyíregyháza és Békéscsaba gyűjti össze evangélikus ifjúságunkat. Most éppen úgy adódott, hogy Győrött is és Nyíregyházán is új igazgatót választottak és iktattak be szolgálatába. Ez alkalommal a nyíregyházi ünnepélyes tanévnyitóról számolunk be. Dr. Bánszky István igazgató az elmúlt tanév végén nyugdíjba ment. Helyére Tar Jánosnét választották meg, aki eddig a Kollégiumot igazgatta. A tanévnyitó volt alkalom arra, hogy őt beiktassák. D. Szebik Imre püspököt hívták meg, aki a tanévnyitó istentiszteleten Jer 18,6 verse alapján arról szólt, hogy Isten személyiségformáló munkát végez a pedagógusokon keresztül. Ezért ne felejtsék a tanítók, tanárok, professzorok, hogy a legfontosabbat bízta rájuk Isten és Isten eszközei a fiatalok formálásában. De tudatosítani kell a diákoknak is, hogy amit tanáraiktól kapnak, az Isten akaratából van, benne vannak Isten tervében. Isten keresi igéjével a tanárokat, hogy továbbadhassák szeretetét a rájuk Iskoláinkban Isten személyiséget formál... Tanévnyitó és igazgatóiktatás Nyíregyházán bízottaknak. A továbbadott tudományon keresztül is formál Isten, hiszen ebben a korban a legfogékonyabbak a fiatalok. Az értelem erősödése és kiteljesedése felé tesznek nagy lépéseket. Végül arról sem szabad megfeledkezni, hogy - amint e templomi nagy gyülekezeten is látszik - Isten közösséget ad és e közösségben egymást formáljuk és alakítjuk. A legnagyszerűbb, amikor az Istennel való közösség tágul ki emberek szerető, megértő közösségévé. Az istentisztelet keretében iktatták be tisztébe Tar Jánosné igazgatót, aki egyházunk rendje szerint a gyülekezet színe előtt tett esküt. Az ünnepélyes tanévnyitás is a nagytemplomban zajlott le. Az új igazgató tanévnyitó beszédében megemlékezett arról, hogy a nagy múltú iskola 193. alkalommal fogadja Isten kegyelméből a tanulóifjúságot. Legújabbkori történetükben a 8. tanévet kezdik meg. Az iskola közösségformáló erejét így jellemezte: „ennek a töretlen, nagy múltú intézménynek lehetünk a hozzátartozói tanárként, diákként vagy más beosztású dolgozóként. Az oktató-nevelő munkáról így szólt: „egyet ne feledjetek, minden embernek két fontos összetevője van: a magas szintű, megbízható szakmai tudás és a belső emberi tulajdonságai, ami a lelketekből, a szívetekből jön. Itt mutatkozik majd meg, hogy csak magatokra tudtok-e gondolni vagy szeretettel fordultok mindenki felé...” A helyes út megtalálására idézte az evangéliumot: „... aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál.” Szólt beszédében a jövőbeni tervekről és elképzelésekről. A múlt hagyományai alapján, a keresztyén erkölcsből táplálkozva a pedagógiai nevelőmunkára és a szellemi képességek fejlesztésére egyaránt hangsúlyt helyeznek. Az emelt szintű oktatást bővítendő, francia és olasz nyelvű titkárnői és ügyintézői ismereteket nyújtó tantervet szeretnének megvalósítani. Céljuk lesz a számítástechnikai ismereték megszerzésének lehetősége, a tehetséggondozás és a továbbtanuláshoz szükséges magasabb szintű felkészítés nyújtása. A szerényebb képességű tanulók számára növelni szeretnék a szaktanfolyamok indítását, hogy segítsék a munkába állás lehetőségét és esélyét. A beköszöntő évnyitó beszéd után Szebik püspök az egyházvezetés nevében, Mihályi Zoltánná az oktatási osztály vezetője, az osztály és az egyházban működő pedagógusok nevében köszöntötte az új igazgatónőt, segítséget ígérve és Isten gazdag áldását kívánva munkájára. Az istentisztelet lelkészavatási szertartással fejeződött be. T. Petőfi ünnepségek halálának százötvenedik évfordulója alkalmából Erdélyben A Petőfi-emlékhelyek minden esztendőben meg szokták rendezni a találkozójukat. Ebben az évben, a költő halálának százötvenedik évfordulója alkalmából a találkozót eltűnésének helyén, Fehéregyházán rendezték. A közeli nagyvárosban, Segesvárott tudományos előadássorozattal adóztak a költő emlékének. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy ígérete ellenére az egykori szász város jelenlegi- polgármestere nem jött el az ünnepélyre. A sok kitűnő Petőfi-kutató között külön érdekességet adott az összejövetelnek Kiskunfélegyháza polgármesterének előadása. Ez a kedves alföldi város a jeles évforduló alkalmából igen szép, újonnan készített, egész alakos, életnagyságnál is nagyobb méretű Pető- fi-szobrot ajándékozott Fehéregyházának. 1916-ban, amikor a románok először törtek be Erdélybe, a magyar állam elvitette a segesvári Petőfi-szobrot az Alföldre, és biztonságba helyezte azt. Előbb úgy tervezték, hogy a szobrot Kiskőrösön, a költő szülőhelyén állítják fel, de - Kiskőrös igen büszke is arra, hogy elsőként az országban, ott akkor már volt Petőfi-szobor - ezért kapta Kiskunfélegyháza a megmentett műalkotást. Most a szép ajándékot nemes indulattal viszonozták, és csakis ennek a városnak az adakozó kedvéből megszületett az új emlékmű. 1999. július 31-én Fehéregyházán ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét az ünnepség. Mózes Árpád evangélikus, Tőkés László és Csiha Kálmán református és az unitárius püspök hirdette az igét az igen népes gyülekezetnek. A fehéregyházi szépen rendben tartott, virágos Múzeumkertben nagyon nagy sokaság gyűlt össze. Erdélyből jöttek a legtöbben, falvanként, városonként, táblákat tartva a helységnévvel, felvirágozva, népviseletben, sok fiatal 48-as honvéd egyenruhát viselt. A legtöbb település elhozta a helyi fúvószenekart is. Indulókat játszottak és 48-as dalokat. Hosszan elhúzódott az erdélyiek felvonulása. Jöttek sokan Magyarországról is. Autóbuszokon, magánkocsikon, vonaton, egyénileg és csoporttal. Még kerékpáros turisták is jöttek Mezőberényből, országjáró útról. Nagy Az új Petőfi-szobor. Máthé István csongrádi szobrászművész alkotása. csoport érkezett Szlovákiából és Ukrajnából, Jugoszláviából is jöttek szép számmal. A svédországi magyarok külön küldöttséget küldtek. A hivatalos küldöttségek között láthattuk Magyarország és Románia mi- -nisztereit, államtitkárait nagy számban. „Ausztriából is népes csoport érkezeit az egyszeri nagy ünnepségre. Az erdélyi pezsgő irodalmi és tudományos életet a világirodalmi és nemzetközi tudományos élet rangos személyiségei képviselték. A Pen-klub elnöke és az erdélyi folyóiratok szerkesztői mind megjelentek. A hallgatóság körében ott volt Erdély színe-java, költők és írók, tudósok és művészek, lelkészek, papok, tanárok, politikusok és kétkezi parasztemberek és asszonyok, kisgyermekek és idős emberek, pompás népviseletben, legszebb ünneplő ruhájukban. A „közös sír” fölé emelt emlékoszlop előtt hangoztak el a szónoklatok. Kérdés: hajlandó-e a világ Petőfi Sándort meghallgatni? Hatása ugyanis ma is élő. O a mi jobbik énünk. A világszabadság jelképe. Az Igazság képviselője. Aztán kissé oldalt, fák alatt leleplezték a szobrot. A hatalmas tömeg annyira körülvette a szépséges alkotást, hogy a teljes alak nem is vált láthatóvá, csak az emberek fölé magasló fele emelkedett ki, ezt lehetett lefényképezni. Ez ákár jelképnek is szép. Petőfi Sándor: Jövendölés című versét Sennyei Zoltán mondta el a tőle megszokott nagy átéléssel. A szobor leleplezése után a magyar és a román himnusz hangzott el a kiskunfélegyházi fúvószenekar kíséretével, aztán bejelentés nélkül, kissé bátortalan szervezetlenséggel „magunktól” elkezdték énekelni, majd magunkra találva végigénekelték a székely himnuszt. Az utolsó műsorszám a székelyudvarhelyi „Benedek Elek” Tanítóképző 4. osztályos diákjának, a gyönyörűséges székely népviseletbe öltözött Antal Orsikának a szavalata volt. A „Nemzeti dalt” mondta el határozottan, bátran, hiba nélkül. A nagy alkalomra készült el, és nyílt meg az új múzeum-épületben a budapesti Irodalom Háza (ami nemrég még Petőfi Irodalmi Múzeum volt) rendezésében a legkorszerűbb Petőfi-kiállítás állandó vetítéssel, számítógépes berendezésekkel. Kivételes örömöt szerzett a helybelieknek, de valamennyi látogató nagy érdeklődéssel tanulmányozta a kiállított tárgyakat, amelyek sohasem látott gaz- Folytatás a 3. oldalon __Tizenhetedik évfolyam há za, 1899 október 5. EMI. EGYHÁZ ES ISKOLH r SlŐfizAUa fiija : MEGJELENIK MIN LEN GSUTÜK'I Felelő* szeri VERES Petőfi Az aszódi ágost. h. ev. gymnasium 1899. szept. 30-án tartott Petőfi-iinnepélyére írta: Dr. Béri Moravcsik Gyula Elszállt, eltűnt... Mindhasztalan keresték A legnagyobb költő haló porát; E nemzet a sötét gyász nagy keresztjét Haldokló hittel vonszold tovább.- De nem gyászoljuk többé már keseregve; Mert érezzük, mert tudjuk, hova lett: Nem tűnt el, itt van... egy porszem belőle Betölt minden igaz magyar szívet! E régi falak közt is itt van újra, Lelke közöttünk most is átsuhan; Innen indult ki dicsőséges útja, Gyermeki hittel, büszkén, boldogan. Itt élt, itt játszott, futkosott vidáman, Ily boldog többé tán nem volt soha; Itt, itt borult rá, szép álomra váltan, A gyermekévek virágos kora. Bölcsője itt volt dicső szellemének Csak itt ért rá tanulni csendesen; Bús forgatagja rövid életének Lezajlott aztán olyan hirtelen. Itt szőtte lelke édes álmodással A boldogító első vágyakat; S tiszta szívéből büszke áradással, A legelső dal, az is itt fakadt. Innen indult ki s köztünk újra itt van A szabadságnak első dalnoka, Ki - mint kívánta - a harczok zajában Meghalt... de mégsem halhat meg soha. A vadcsapat, a zsarnokság ölé meg, Meghalt, hogy halhatatlanná legyen; Dicső nevének, tiszta szellemének Legyen oltár emelve e helyen! Kiállt egy eszméért meghalni bátran, Úgy érezett, úgy élt, a hogy dalolt. Petőfi életében és dalában Az igazság legszebb összhangja volt. Reménye, vágya nagy, nemes szívének A nemzet érzésével összenőtt... Adjunk a magyarok nagy Istenének Hálát, hogy nemzetünknek adta őt! Mindnyájunkban van Isten egy paránya, Melyet jóságos leikéből adott; De benned, magyar nemzet Messiása, Isten tüzéből örök láng lakott. Dicső szíved, hogy utoljára dobbant, Halálod megváltá e nemzetet; Megörökítve érzését dalodban, Népednek így adsz örök életet! Isten akarta! O küldött le hozzánk, Hogy mindörökre éljen a magyar; Hogy sorsunk olykor bajt, viszályt ha hoz ránk, Össze ne törjön a dúló vihar; Hogy lelked lelkünk mindig felemelje, Hogy mindig itt légy mibennünk, velünk; Hogy égjen bennünk szíved honszerelme, Mindig magyarok s - szabadok legyünk!
