Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-09-12 / 37. szám
Evangélikus ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet 64. ÉVFOLYAM 37. SZÁM 1999. SZEPTEMBER 12. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN TIZENÖTÖDIK VASÁRNAP ÁRA: 48 Ft „Munkád és iparkodásod i nincs ellene a hitnek, sőt szükséges a test megzabolázására. Az aggodalmaskodás azonban Isten ellen van.” Luther A TARTALOMBÓL Tíz éve történt... Áhítat, otthonosság Isten házában Egy tűzveszélyes . találkozás Ezzel a címmel jelent meg a közelmúltban az Ökumenikus Tanulmányi Központ kiadásában egy könyv, mely az ezredfordulóval kapcsolatos hiedelmekre, váradalmakra keresi a biblikus, keresztyén választ. A könyv széles alapokon dolgozza fel a témát. Bemutatja a feltett kérdésre adott válaszokat a különböző protestáns, kisegyházi és szekta feleleteket. Célja, hogy eligazítson az útvesztők között és óvjon mindenféle idegen tanítástól. Nagyon jó segítség azoknak, akik az utat keresik és nem szeretnének eltévelyedni divatos szólamok és hitető beszédek között. A tanulmányfüzetből közlünk egy részletet ízelítőül. Kapható Sajtóosztályunk könyvesboltjában (1085 Üllői út 24.). JUBILEUM VAGY VILÁGVÉGE? 1. A tanulmányunk címében feltett kérdésre választ keresve, összefoglaló tájékozódásunk biztos iránytűje ismét Isten Igéje lehet csak. Az a szentírási rész igazít el bennünket e rendkívül és összetett nehéz témában - bonyolultságát és összetettségét az eddig leírtak nyilván igazolják - amelyet nemcsak jól ismer minden keresztyén ember, hanem elég gyakran hall a szószékről, vagy aranymondásként gyakorta idéz és kívülről is tud: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa” (Jn 3,16-17). Mielőtt a nagy kérdés érdemi Végítélet vagy jubileum? megválaszolását ennek az Igének a fényében megkísérelnénk, szeretnénk előrebocsátani két dolgot: a) Mondanivalónk nem igényelheti a teljességet, sem a tévedhetetlenséget. Szükségünk van kiegészítésekre és kiigazításokra; b) Tudatában vagyunk annak, hogy az egyetemes keresztyén bibliai tanítás nem egysíkú, hanem nagyon is összetett és sokrétű. Megtanultuk Pál apostolnak a „szeretet himnuszáról írt” gyönyörű tanításából, hogy most még „töredékes az ismeretünk”, mert „most tükör által homályosan látunk” (lKor 13,9-13). Szükség van tehát a különböző „töredékek" összerakására, hogy a homály oszoljon és a kép tisztuljon. 2. Fenti Igénkhez - iránytűnkhöz - visszafordulva, látnunk kell, hogy Isten és a világ kapcsolatának tengelyében - hiszen témánkban erről van szó - Isten szeretete áll. Amikor erről szólunk, akkor újra létünk legmélyebb titkával állunk szemben: Ki ez az Isten? Milyen az Isten? Az Ige ezekre a kérdésekre így válaszol: „Az Isten szeretet és aki szeretetben marad, az Istenben marad és Istep is őbenne” (ÍJn 4,16). Azért állott elő a mindenség, azért lett teremtés, azért lehetett élet, mert Isten szeretet. A világ Isten szeretetének a műve és az ő szeretetének a színtere. Isten szeretetének a különleges megnyilatkozása az ő Kijelentése: a Biblia, a Szentírás, amely a világ teremtésével kezdődik és nem a világvége fenyegető közeledésével végződik, hanem Isten kegyelmének hirdetésével (Jel 22,21). 3. Meg kell értenünk azokat, akik félnek a közeli vagy távoli, a kis és nagy katasztrófáktól: akik aggódó kérdéseket tesznek fel, akik félnek a háborútól, a szegénységtől, a munkanélküliségtől, a betegségtől, a terrorizmustól - ahogyan a Szonda Ipsos közvéleménykutatása bizonyítja. Nyilván senki sem tud minderre biztos gyógyszert ajánlani. Mi is csak azt tudjuk és hirdetjük, hogy „Jézus Krisztus Úr!” - Úr az időn, Úr a 20. és a 21. és a következő századokon, az ismeretlen és ismert hatalmakon, a történelem felett és a természeti erők felett, és az örökkévalóságon! 4. Az isteni Kijelentésben, az egész Szentírásban vörös fonalként húzódik végig a bátorítás: Ne félj! Véled vagyok! Isten nem elpusztítani, hanem megújítani akarja a világot és az emberiséget. Mi magunktól nem tudnánk szeretni ezt az emberszerető Istent: „A szeretet nem az, ahogyan mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért” (ÍJn 4,10). Nekünk ezért nem kell félni a világ pusztulásától, és a végítélettől, mert isteni ígéretünk van arra nézve, hogy az Úrnak ettől a szeretetétől semmi sem választhat el minket: „Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvaló, sem eljövendő, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység... Nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban” (Róm 8,38-39). 5. „Megjelent” - „az ige testté lett”: ennek a 2000. évfordulójára, jubileumáfa készülünk a keresztyén egyházakkal együtt az egész világon. Nem a végítéletet várjuk, nem arra készülünk - ezt nem tudjuk mikor jön (Mk 13,33, ApCsel 1,18), ez titok marad „ama napig”. Aki azt állítja, hogy tudja, mikor jön el „ama nap”, az istenkísértés, sőt istenkáromlás bűnébe esik! Mi a nagy csodára - az Ige testtétételének kerek évfordulójára - készülünk emlékezni. Az emlékezés pedig Isten népének folyamatos és ünnepi kötelessége. Isten szabadítására emlékezünk, arra hogy az „idők teljességében” lehajolt hozzánk, eljött közénk: „egyszülött Fiát adta Isten”. Közöttünk lakozott a testté lett Ige. A mi időnk és Isten örökkévalósága összetalálkoztak és ez az a pont, ahonnét a megszabadítás ereje árad, hogy visszavezessen bennünket, Istentől elszakadtakat, őhozzá. Ez az Ige testtélételének nagy üzenete: az ember és világa bajoktól, gondoktól, bűnöktől való megszabadítása. Most már tudjuk, rriilyen rstenünk van: leolvasható Krisztus orcájáról. Gyógyító és szerető, irgalmas és kegyelmes Istenünk van, önmagát értünk feláldozó Istenünk van. A krisztusi hit ereje győz meg bennünket arról, hogy ugyan pusztulásokon és ítéleteken át, de mégis a megújulás felé tart a mi világunk. 6. A világnak „vége lesz” - de nem tudjuk: mikor és hogyan. Mindez meghaladja a mi véges emberi értelmünket, sőt fantáziánkat is. Azt tudjuk, hogy ebben a világban, az egész teremtett mindenségben minden a rohanó időnek a rabja: a születésnek és a halálnak a törvénye szerint előáll és elmúlik minden: „Elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak” (Zsid 8,17). Ne a végítéletet várjuk, hanem készüljünk a mi személyes megítélésünkre, „mert mindenkinek meg kell jelenni Isten ítélőszéke előtt” (2Kor 5,10). Nem a végítéletre, hanem az Isten általi személyes „megmérettetésre” kell készülnünk. 7. Hogyan készüljünk? Az isteni Kijelentés válasza ez: hittel. Úgy, mint aki „hisz őbenne”. A mindennapi tapasztalat és a bibliai tanítás egybehangzóan azt igazolja, hogy a hit az élet megtartó ereje, a hit az élet motorja. A hit nem hátranéz, hanem tekintetét a jövő felé fordítja és a hit emberei nem a pusztulás emberei, hanem az életé (Zsid 10,38-39). A különböző spekulációk helyett hinni kell, mert a hit bizalom és bizakodás is. Ez a hit kímél meg a részlet- kérdések kinagyításától és hamis számítgatásoktól. Ez szabadít fel a földi ma terhei alól és a holnap félelmeitől és segít a holnapot komolyan vevő szolgáló életre. 8. Készüljünk a nagy jubileumra: Krisztus születésének 2000. évfordulójára imádságos várakozással! Minden karácsonyt, minden Krisztus-születését az advent előzi meg. Ez a szent várokozásnak és a megtisztulásnak az ideje, a bűnbánaté és a megtérésé - a tékozló fiák hazatérésének az ideje ez. A várakozás pedig nem tétlenség, a váróterembe lévő ember már úton van, aktívan reménykedő várakozásban él, már elindult valahová! 9. Legyen a hátralévő pár hónap a szent várakozás és a készülés ideje, külön-külön is, együtt és közösségenként, felekezetenként, egyházanként is együtt. Minden keresztyén ember legalább három síkú ember: hálaadással becsüli a múltat, ezért jubileumra készül: Krisztus születésének 2000. évfordulójára. Bizakodó hittel tekint a jövőbe és a mában Isten és ember előtti felelősségben él. Isten kérdéseit meghalljuk korunk nagy gondjaiból és bizonyságtévő szavakkal és tettekkel válaszolunk rájuk. Mi emberek, nem tudhatjuk, mit hoz a holnap, milyen lesz a harmadik évezred. Senki emberfia nem képes rá, hogy megjósolja, mit tartogat a jövő. De abban bizonyosak vagyunk, hogy KI tartja kezében a jövőt: Az, „aki van és aki volt és aki eljövendő” (Jel 1,4). Hová tartozunk? 4r ■ ^ ttto a nn A RAJNA-VESZTFÁL1AI MAGYAR GYÜLEKEZET LAPJA 1999. AUGUSZTUS-SZEPTEMBER 8. évi. 8 - 9.SZ. A Rajna-Vesztfáliai Magyar Gyülekezet lelkésze Gábri Sándor megkért, hogy az általuk kiadott Protestáns Híradó rendszeres rovatába, - A hónap igéje, augusztus - írjak igemagyarázatot. Természetesen örömmel és készséggel tettem eleget a kérésnek, ebben az évben nem lelkészeket keresnek meg. Az inkább református gyülekezet ökumenikus törekvéseit is jelzi evangélikusok felkérése. A HÓNAP IGÉJE: AUGUSZTUS Jézus Krisztus mondja: „... minden hiábavalóságról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján. ” (Máté 12,36) Végül mindig színt kell vallani. Más megközelítésben: mindig elérkezik az igazság pillanata. Emberek, családok, közösségek élete, története tanúsítja, milyen hosszú ideig lehet élni konfliktusokkal, hazugságokkal, kettős tudattal. Elhárítva a valóság nem tetsző részét, igénybe véve a szó mágiáját, a beszédet, amely legfőbb eszközünk a torzításban. Minden igazság pillanata, minden lelepleződés, minden katartikus szembesülés addig a szavak révén elfedett bűneinkkel, előképe a végső nagy igazságosztásnak, az ítélet napjának. Hihetetlen leleményességgel, ékesszólással vagyunk képesek stratégiák kidolgozására annak érdekében, hogy elkerüljük a számadást. Jézus arról szól, hogy mindenről számot kell adni. Sajátos szocializáció jellemzi az emberi életet, attól kezdve, hogy megtanulunk beszélni. „Gyerekszáj” - mondják elnézően a családban, amikor a még alig gagyogó kicsi valami váratlan, valójában kellemetlen igazságot mond ki a körülötte zajló életről. Ő még az mondja, amit lát, csak később, keserves tapasztalatok árán tanulja meg a „ne szólj szám, nem fáj fejem” realitását. Vétek a hallgatás is, amikor szólni kellene. - Vétkesek közt cinkos, aki néma - írja a költő, Babits Mihály. Metakommunikációs technikáink is fejlettek a hamisság szolgálatában, a képmutatásban, valódi szándékaink leplezésében. Már az iskolás években kialakulnak, önvédő mechanizmusokként is működve. De a legfőbb rosszat, mások és önmagunk ellen a szavak révén lehet elkövetni. Olykor már szinte reménytelenül belebonyolódunk szavaink szövevényébe. Az igében szereplő hiábavaló, más fordításban haszontalan szó nem is adja vissza elég erőteljesen a teljes, korábbi igeszakaszból nyilvánvaló tartalmat. A hiábavaló gyűjtőfogalom ellentéte az értékes, a hasznos, az utat mutató, az igaz, az emberi élet gondjaira megoldást kínáló szónak. A hiábavaló tehát jelenti a haszontalan, értéktelen, félrevezető, hamis, hazug szót. |Az ige Jézus Krisztus egyik legerőteljesebb gondolatmenetének végső következtetése. Ebben hangzanak el olyan klasszikussá vált mondatok, mint „aki nincs velem, ellenem van...”, „gyümölcséről lehet megismerni a fát”, „amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj”. A modem pszichiátria tökéletes isme- rőjeként szól Jézus, akit azzal vádolnak, hogy Belzebub segítségével űzi ki az ördögöket. Bizonyítja ennek az állításnak a képtelenségét: „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, sőt minden város, vagy ház, amely meghasonlik önmagával, menthetetlen. ” - Ide- ig-óráig lehet kettős morállal, kettős tudattal, szkizofrén módra élni, de aki így tesz, előbb-utóbb menthetetlenné válik. Egyéni, családi, társadalmi tragédiák növekvő sora jelzi az evangéliumi esemény, Jézus szavainak az igazságát. Napjaink tudománya a jelenségek mechanizmusának, a törvényszerűségeknek, összefüggéseiknek feltárásával erősítette meg a krisztusi szót. Húzhatjuk, halogathatjuk, de végül szint kell vallanunk, szóval és élettel, a jó és a gonosz küzdelmében. Mert végül is erről van szó, erről szól az élet, ide egyszerűsödnek le a legbonyolultabbnak látszó és olykor valóban igen összetett történetek. Hová tartozunk? Kísértés, csapda, ennek érdekében is előszeretettel használjuk a beszédtechnikai bravúrokat, a harmadik útat. Nem vállaljuk az igazságot, de nem állunk a hazugság oldalára sem. Lavírozunk. Nem ítélkezhetünk egymás fölött, Istené az ítélet. De nincs harmadik út. Hosszú távon bizonyosan nincs. A gonoszság erői sem fogadják el. Ragaszkodnak hozzánk. Hová tartozunk? Olykor sok idő is eltelhet úgy, hogy nem kerülünk nehéz döntés elé. Mint az autópályán, ahol sok száz kilométert lehet haladni könnyen, napfényben, gond nélkül. És akkor, akárcsak egy kis koccanás miatt, pillanatok alatt a feje tetejére állhat minden. - Ne tévesszen meg minket, ha hosszú ideig sikerül kibújnunk a döntés alól. Tör- vényszerűek a kis koccanások és akkor, aszerint, hogy hová tartozunk, kerülhetők el, vagy következnek be törvényszerűen a tragédiák. Jézus Krisztus evangéliuma a jó szolgálatára, a gonosz elleni küzdelemre bíztat. Arra szólít fel, abban erősít még, hogy kerüljük a haszontalan, értéktelen, a hiábavaló szót. Sokszor hallani, hogy a 20. században különösen devalválódott - a politika és a média miatt - a szó ereje. Devalválódni kellett volna, mégis a gonoszság eszközeként továbbra is virágzik. Itt is erősebb az evangélium igazsága. De változatlan az evangéliumi igazság oldala. Életet, megújulást is teremthet az igaz szó, az evangélium üzenete. A szó csak eszköz, eszköze a jó és a gonosz harcának. Kit szolgálunk, hová tartozunk? Dr. Frenkl Róbert a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője V AZ EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM 1999. szeptember 17-én, pénteken 14.30 órakor tartja TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELETÉT és ÜNNEPI ÜLÉSÉT a budapesti zuglói evangélikus templomban (Bp. XIV. Lőcsei út 32.) Az istentisztelet igehirdetői szolgálatát D. dr. Harmati Béla püspök végzi.Ünnepünkre szeretettel meghívjuk. Dr. Szabó Lajos rektor \ 1 I
